Sirák Fiának Könyve 64.

Sokan vannak a földön, akik el akarják rejteni énjüket. 

 
Erre próbál rámutatni és az ellene használható védekezésre megtanítani Sirák fia. „Gonoszságot forral, aki hunyorít szemével, s nem is lehet attól eltántorítani. Szemtől szembe szép szavakkal áltat, csodálattal hallgat, amikor megszólalsz. Csakhogy a hátad mögött kicsavarja a szót, és botrányt kerekít szavaidból. Semmit se utálok úgy, mint az ilyet, bizonnyal gyűlöli maga az Úr is” (Sir 27,22-24) Olyan kísérletezés ez, mint amikor sötét szemüveget tesz valaki az orrára, hogy nyugodtan, leplezett kíváncsisággal bámulhasson a mit sem sejtő beszélgető társ szemébe úgy, hogy az ne kapjon semmiféle jelet a maga előnyére a másik hangulatainak változásairól. Erre viszont az a bölcs válasza: „Aki követ dob fel, magát dobja fejbe, magát sebzi meg, aki alattomban támad” (25) Nálunk is ismert közmondással folytatja a Mester: „Aki másnak vermet ás, maga esik bele, magát fogja meg, aki másnak csapdát állít. Aki gonoszságot művel, az rá hárul vissza, és nem gondolja, honnan szakadt reá. Csúfság és gyalázat vár a dölyfösökre, mint oroszlán, úgy les rájuk a megtorlás. Akik a jók bukásán örülnek, csapdába esnek, s fájdalom őrli fel őket, mielőtt meghalnak” (26-29) „A düh és a harag egyaránt utálatos, csak az ragaszkodik hozzá, aki bűnös. Aki bosszút áll, azon bosszút áll az Úr is, kemény számadást tart vele bűneiért. Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett, imádkozz, s neked is megbocsátják vétked. Aki más emberre konokul haragszik, hogy keres Istennél gyógyulást magának? Aki nem könyörül meg az embertársán, a saját bűneiért hogyan imádkozik? Jóllehet csak ember, kitart a haragban,hát az ő bűneiért ki ad elégtételt? Gondolj a végső dolgokra, hagyd a gyűlölködést, gondolj halálodra, s tartsd meg a parancsokat. Gondolj a törvényre, ne gyűlöld embertársad, az Istennel kötött szövetségre, s nézd el a sértést” (27,30; 28,1-7) A veszekedés nem jár testi sértéssel, de háborgatja a békét, szomorítja a gyötrődő szívet. Elhalkul, morog, zsörtölődik egyik is, másik is. Bujkál a szívek lángja, mint az erdőtűz. Nem tud belekapni a láng a hatalmas fatörzsekbe, de a veszély fennáll, hogy a kéreg melegszik, szárad és egyszer csak izzó parázs lesz belőle, ami lángra lobbanhat akármikor. Jobb, ha a kezdet kezdetén elfolytja a parázsfészket a jótékony vízloccsanás: az okosabb szív szeretethulláma. Ezt így érzékelteti a bölcs: „Kerüld a civódást, s kevesebb bűnöd lesz, a hirtelen haragú ember viszályt támaszt. A bűnös a jó barátot is elvadítja, a veszély magvát hinti a békén élők közé. A tűz úgy lobog, ahogy a fát rakják, a vita hevétől fokozódik a viszály. Az embernek ereje szerin nő a dühe, és vagyona szerint fokozódik a haragja. A parázs veszekedés felszítja a tüzet, a hirtelen harag vérontásra vezet. Ha ráfújsz a szikrára, akkor lángra lobban, ha pedig ráköpsz, kialszik; bár a te szádból ered mind a kettő” (Sir 28,8-12) A harag lappangó parazsát az első emberpár első fiának, Kainnak sorsa mutatja be. „Az ember megismerte feleségét, Évát, ez fogant, megszülte Kaint és így szólt: Isten segítségével embert hoztam a világra. Aztán újra szült: Ábelt, a testvérét. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földműves. Bizonyos idő elteltével történt, hogy Kain a föld terméséből áldozatot mutatott be az Úrnak. Ábel is áldozatot mutatott be, nyája zsenge bárányaiból, azok zsenge zsírjából. Az Úr kegyesen tekintett Ábelre és áldozatára. Kainra és áldozatára azonban nem tekintett. Ezért Kain nagyon haragos lett, és lehorgasztotta fejét. Az Úr szólt Kainhoz: Miért vagy haragos, és miért horgasztod le a fejed? Ha helyesen teszel, miért nem emeled fel a fejed? De ha nem cselekszel helyesen, nem bűn van-e az ajtó előtt, mint leselkedő állat, amely hatalmába akar keríteni, s amelyen uralkodnod kell? Kain közben így szólt testvéréhez, Ábelhez: Menjünk a mezőre! Amikor pedig a mezőn voltak, Kain rátámadt testvérére, Ábelre, és agyonütötte. (Ter 4,1-8) Íme, az első viszály: irigység, harag, gyilkosság.