Keresztelő Szent János vértanúsága

Keresztelő Szent János vértanúsága
Jer 1,17-19;Mk 6,17-29

Az Anyaszentegyház Jeremiás próféta meghívásának egy részletét idézi Keresztelő Szent János vértanúságának emléknapján. A küldetéstől megrettent próféta előbb szabadkozik, hogy ne küldje őt az Úr ilyen megbízással Jeruzsálem lakosaihoz: „Ne mond azt, hogy ifjú vagyok, hanem menj el azokhoz, akikhez küldelek, és mondd el nekik mind, amit parancsolok. Ne félj tőlük, mert veled vagyok és megoltalmazlak, az Úr mondja ezt neked” (Jer, 1,7-8) Hozzáfűzi: Ha megteszed, és hallgatnak rád, akkor a bálványimádás iszonyatos bűnében sínylődő jeruzsálemiek megmenekülnek a szörnyű csapásoktól, amelyeket bűneik miatt készülök rájuk árasztani. Ha nem hirdeted nekik utolsó figyelmeztetésemet, akkor te is oka leszel hazád pusztulásának. Hatszáz évvel később egy idős zsidó papnak angyal jelent meg, és tudtára adta, hogy idős kora ellenére édesapa lesz, mert az ugyancsak idős feleségét termékennyé teszi az élet Ura. Születő fiának kell bemutatnia majd harminc év múlva a világ Megváltóját, a Messiást, hogy az emberek bűnbánatot tartva tisztuló szívvel várják a megváltás beteljesülését. Az idős pap nem hitt az angyalnak, ezért kilenc hónapra megnémította az isteni követ. Az előre hirdetett fiú pedig megszületett, három éves korától kemény kolostori élettel készült küldetésére. Amikor az idő elérkezett, sokszoros tanúsággal kiállt a harminc évessé felnőtt Názáreti Jézus mellett. Az Isten ügye melletti kiállást nemcsak akkor vállalta, amikor tisztelőinek tömege körül vette, hanem akkor is, amikor Isten parancsainak védelme miatt börtönbe vetette Heródes király. Sőt akkor is, amikor a Jézus által rókának minősített király gyáván halálra ítélte és azonnal elrendelte az ítéletet végrehajtását. Jézus felmagasztalta Keresztelő Jánost: „Mondom nektek, az asszonyok fiai között nincs aki, aki nagyobb volna Jánosnál. Az Isten országában (Jézus egyházában) azonban a legkisebb is nagyobb nála”.(Lk 7,28) a Gondviselés a magyarokat az utolsók között fogadott be az Isten országába. Őseinket az új hazánkban tanította meg arra, hogy nem elég az üdvösségre az egy Istenbe vetett hit. Csak az a hit, amely már ismeri és elfogadja a Szentháromságot és a Második Isteni Személy megtestesülését, a nagylelkű szeretetét, amellyel magáras vállalta fogadott testvérei, az emberek minden bűnét, ezek bocsánatáért 16-18 órás szörnyű szenvedéseket tűrt el és meghalt bűneink bocsánatáért a keresztfán. Ránk bízta a keresztény Európát, Szent Pál szerint Krisztus titokzatos testét, hogy védjük minden ellenségtől. Ezt a küldetést teljesítettük hűségesen fél évezredig. Akkor ezen a napon, Keresztelő Szent János fővételének ünnepén Mohács mellett iszonyú csatában sok ezer magyar testvérünk holtan maradt a csatatéren. Meghalt a fiatal II. Lajos király, és 150 éves hódoltságban megnyomorodott az ország, amelyről a költő ezt a szomorú verssort írta később: „oh, nagy volt hajdan a magyar, nagy volt hatalma, birtoka, Magyar tenger vízében hunyt el Észak, Kelet s dél hullócsillaga” (Petőfi Sándor: A Hazáról) Megváltónk súlyos szenvedései nem maradhattak ki a kereszténység újabb megpróbáltatásainak sorából. Csak ez a teljes krisztusi sors ígérhet új jövőt nekünk is, Egyházunknak is. Fogadjuk el.