Sirák Fiának Könyve 84.

Sirák fia sorra vett jó néhány foglalkozást, és elismerve fontosságukat, most elérkezett a szíve öröméhez: az az igazi boldogító foglalkozás, amelynek állandó tárgya az isteni kinyilatkoztatás.

 
Ezzel tölteni a drága időt, földi életünk minden lehetőségét arra használni fel, hogy egyre több isteni üzenetet átolvasson, elmélyedjen az isteni üzeneteket fürkészők írásaiban, és újabb természetfeletti kincseket fedezzen fel, örökítse meg olvasóinak örömére és üdvösségének biztosítására. Minden bizonnyal igen figyelmesen olvasta a próféták írásait, mert a próféták mindig új üzeneteket kaptak az Úrtól, amit az ószövetségi szent nép tanítására kellett közkinccsé tenniük. Így tanulmányozhatta Sirák fia Ozeás próféta 14 fejezetét, és tanulhatta meg tőle ezt a kevesek által észrevett üzenetet: „Ezért ostoroztam őket a próféták által, ezért ölettem meg őket ajkam szózatával, ítéletem elérkezik, mint a világosság. Mert nem az áldozat kell nekem, hanem a szeretet, nem az égő áldozat, hanem az Isten ismerete” (Oz 6,5-6) Erre a prófétai tanításra figyelteti fel az ószövetségi szent népet Jézus, Sirák fia a maga elmélkedései könyvében. Nem azt várja igazán Urad, hogy a gonddal felnevelt bikádat add oda, égesd el az oltáron és egyél belőle néhány jóízű falatot te meg a családod tagjai, hanem olvasd a prófétai üzeneteket és elmélkedj azon, mit üzen nektek Urad, Istened?„Milyen más, aki egész lelkét arra adja, hogy a Magasságbeli törvényét tanulja; kutatja az elődök bölcsességét, s a jövendölésnek szenteli idejét. Neves emberek mondásait őrzi, s behatol a példabeszédek világába. A hasonlatok titkait fürkészi, s a bölcs mondások értelmét keresi. A főemberek közt teljesít szolgálatot, és megjelenik a fejedelmek előtt. Bejárja idegen népek országait, felfedez jót, s rosszat az emberek között. De szíve azon van, hogy reggeltől Urát s Teremtőjét keresse. Lelkét a Magasságbelihez emeli, imára nyílik ajka, s bűneiért eseng. H tetszik Urának, a Hatalmasnak, akkor eltölti az értelem lelkével. Bölcs szavak törnek elő belőle, és imádságában az Urat dicséri. Bölcsen gondolkodik, ért a tudományhoz, s titkok megértésén járatja az eszét. Nyilvánosságra is hozza tanítását, s dicsekszik az Úrnak szent szövetségével. Bölcsességét sokan magasztalják, s az nem is múlik el az idők végéig. Az emlékezete nem enyészik el, késő nemzedékek emlegetik nevét. A népek regélnek nagy bölcsességéről, és a gyülekezetet zengi dicséretét. Amíg él, más ezernél jobban magasztalják, és mikor elszenderül, elég neki ennyi” (Sir 39,1-11) Miért elég neki ennyi? Azért, mert aki földi életét arra rendelte, hogy abból, ami van, amit Isten teremtett, abból biztosan következtetni tudjon arra, aki ezeket a dolgokat létre hozta. Az Írásküldetést tölt be az emberek életében: az érdeklődő, titokkereső emberi értelem maga is keresi, mit üzen nekem a szeretett Atyám? Isten végtelen tökéletesség, és a műveiben nem ismétli soha azt, amit már egyszer megvalósított. Gyermekoromban hívták fel a figyelmünket, hogy az akácfának levélfürtjei vannak. Egy kocsányon kétoldalasan ugyanazok a levelek. Igen? Nézzük meg figyelmesen. Rájövünk, hogy a levélkék alakja, nagysága, erezete csak a felületes nézőnek azonos, de valamennyi valamiben eltér egymástól. Akkor hogyne akarná legfontosabb földi remekművében, az ember testében, még inkább a lelke értelmi sziporkázásában megmutatni végtelen természetének sokszínűségét az általa létre hozott formákban. Az egyetemista ember csak akkor lop gondolatot, pláne egész disszertációt, ha tehetségtelen. Isten viszont abszolút tökéletesség. Tőle tanuljunk!