Advent 4. hét szerda
Hajnalodik, a történelem és a világmindenség
éjszakájának végén már dereng a megtestesülés szelíd fénye. Izrael igazi
története a végéhez, pontosabban a beteljesedéshez közeledik. Mai zsidó
testvéreink, akik az Ószövetség tanúi, elcsodálkozhatnak azon, hogy Keresztelő
János után miért nincs több prófétájuk, Jézus keresztáldozata óta miért nincs
többé áldozatuk... Ám lehet, hogy az tartja távol zsidó testvéreinket Karácsony
mindent beteljesítő titkától, ami bennünket is kísért: Ha Isten valóban eljött
e Földre, miért nem változott meg minden? Hiszen a próféták is, maga a
Keresztelő is az ítélet nagy és félelmetes napját hirdette meg, és
csillagfényes, angyalénekes betlehemi éjszaka jött helyette.
Igen, mert Isten, mielőtt ítéletet tartana, ember akar
lenni; mielőtt végleg szétválasztaná a jókat a rosszaktól, előbb jóként,
ártatlan emberként szenvedni akar a rosszakért és a gonoszokért, hogy
szabadságukat tiszteletben tartva irgalmasságában mégis megtérésre hívja őket.
A felszínen talán semmi sem változott, az isteni irgalom azonban csendben a
valóság lényegét változtatta meg Krisztusban, aki velünk akart lenni itt a
földön, hogy mi vele lehessünk örökké a mennyben.
„Ó, Emmánuel, Törvényünk és Törvényhozónk, népeknek
reménysége, s mindenek Üdvözítője: jöjj el, és üdvözíts minket, mi Urunk,
Istenünk!” Ó, Jézus Krisztus, Emmánuel, aki nemcsak törvényedet nyilatkoztattad
ki nekünk, hanem velünk is akartál lakni, részt vállalva emberi mivoltunkból!
Te magad vagy a mi törvényünk és törvényhozónk, aki hatalmat adtál azoknak,
akik befogadtak Téged, hogy Veled egy életet élve Isten fiaivá legyenek. Te
lettél nekünk az Út, mely Atyád házába vezet, az egyetlen Igazság, mely
megigazulttá tesz minket, s az Élet, mely a mi örök boldogságunk. Szentséges megtestesülésed
ünnepének küszöbén ezért hangos szóval kérünk: Jöjj el közénk, és üdvözíts
bennünket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése