BOLDOG JABLONSKA MÁRIA BERNARDINA

BOLDOG JABLONSKA MÁRIA BERNARDINA

 III. r. 

(1876-1940)

Amikor Albert testvér (1. dec. 25.) a koldusok, hajléktalanok szolgálatára megalapította a Szegények Szolgái kongregációt, Krakkó városának szerződésben elkötelezte magát, hogy a nőkre is gondot visel s azok menedékhelyeit is pártfogásába veszi, mert - mondta - csak így haladhat a társadalom „két lábbal”. Ehhez női munkatársakra volt szüksége. Az első, az 50 éves Anna Lubanska (rendi nevén Franciska) nővér volt, aztán jelentkeztek többen is. 1891 elején már heten vannak s Dunajewski bíboros-érsek kezéből átveszik a férfiakéhoz hasonló durva szövésű rendi ruhát, ok a Szegények Szolgálói kongregáció első tagjai. A kerítőasszonyok, banditákkal összefogva valósággal ostrom alá veszik a nővérek szállását s az érseknek kell erőteljesen beavatkoznia. Később már nem háborgatták őket.

A rend igazi „anyja” azonban Maria Jablonska Bernardina nővér lesz. A 18 éves fiatal leány sugárzó kedvességével, éles értelmével, föltétlen nagylelkűségével valóságos tükre Albert testvér lelkének. Órák hosszat ül lábánál (szék sincs a szálláson), és hallgatja mestere oktatását. A lélek kezdeti ujjongó szárnyalása után hamarosan sötét alagút vár rá, míg végül Albert testvér menti ki ebből: az Istennek való teljes odaadás aktusa által. Húszéves, amikor Albert testvér főnöknővé teszi. Atyja halála után ugyanolyan makacsul védi meg annak szellemét, elsősorban a szent szegénységet, mint valaha Assisi Klára Ferenc örökségét. Őt bízták meg a rendi szabályok kidolgozásával, melynek kiválóan megfelelt. Közös gyóntatójuk Bernardina nővért Albert testvér „csodálatos kiegészítőjének” és szellemi örökösének nevezte. Ugyanaz az eszme hevítette őket. Utolsó hónapjaiban cukorbaja következtében kelések és sebek borították el testét. Isten egy régebbi felajánlását hallgatta meg így. Halála előtt mondta: „Mindent, amit életemben tettem, Istenért tettem.” Végső szavaival az Egyház sorsáért aggódott és azt kötötte leányainak a lelkére, hogy tegyenek mindenkivel jót. 1939-ben, tehát kb. halála idején 55 házban több mint 500 nővér működött. Sokan jelentkeztek magasabb képesítéssel, érettségivel, ápolói diplomával. Gondozóintézetekben gyógyíthatatlan betegek, vakok ellátásában tevékenykednek. Bernardina nővért 1997-ben avatta boldoggá II. János Pál pápa.
Albert testvér (és követői is) a szentferenci stílus sajátosságait viselték. A „szent gondtalanság” jelszavát sokszor hangoztatta. Ha kiürült az éléskamra, nem volt mit adni a gondozottaknak, rászólt csüggeteg fiaira: „Nem szégyellitek magatokat, hogy ilyen kevés a hitetek? Hát mit gondoltok a Gondviselésről? Aztán imádkozni kezdett: Uram, magad mondtad, hogy azoknak, akik először Isten országát keresik, minden más hozzáadatik. Szegény, haszontalan fickók vagyunk, de egész biztosan Isten országát keressük. Hát add meg a többit!... És nem csalódott.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Mária Bernardina nővért Szent Albert hű tanítványává és műve folytatójává tetted. Közbenjárására add, hogy a jót, amit tennünk kell, felismerjük és egész szívvel meg is tegyük. Krisztus, a mi Urunk által.