Madagaszkár szalézi püspöke: A legszegényebbek azok, akiknek nincs Istenük

Rosario Vella, Ambanja szalézi püspöke egy interjúban beszélt hivatásáról és a madagaszkári egyház helyzetéről, a helyi mindennapokról.

„Az apám szalézi diák volt, aki gyerekkorom óta mindig beszélt nekem Don Boscóról. Csak tízéves voltam, amikor beírattak a pedarai szalézi iskolába. A tanárok megszerettették velünk a matematikát, a latint, az olaszt és a költőket, például Dantét... Lassan érlelődött bennem a vágy, hogy utánozzam őket, vagy inkább utánozzam azt, akit példaként felmutattak előttünk: Don Boscót” – mondta Rosario Vella, Ambanja szalézi püspöke. Az alábbiakban a vele készült interjúból idézünk.

 – Hogyan talált rá a hivatására?

– Fiatalkori eszményeimben mindig volt egy vágy, hogy segítsek azoknak, akik szegények, elfeledettek vagy szomorúak voltak. Amikor elkezdtem fontolgatni, mit kezdjek az életemmel, két lehetőség merült fel. Orvos lehetnék, és gondoskodnék a szegényekről, azokról, akikre senki más nem vigyáz, az emberekről, akiket elfelejtett a társadalom. Vagy lehetnék politikus, mert a politikusok megváltoztathatják a társadalom struktúráit, és segíthetnek a rászorulókon.

Elgondolkodtam: „De kik a szegények? Szegények azok, akik nem rendelkeznek otthonnal, vagy ruhával, vagy nincs mit enniük?” Nem, ezek nem. Mert ha nincs házunk, ruhánk vagy kenyerünk, még mindig ott van az emberek szeretete, akik fontosak életünkben. A legszegényebbek azok, akiknek nincs Istenük, mert ha nincs Istenük, akkor semmijük sincs. A szívük teljesen üres, és az életük értelmetlen.

Így elhatároztam, hogy pap leszek, és mint Don Bosco, keresem a legszegényebbeket és legelhagyatottabbakat.

– Milyen az egyház helyzete Madagaszkáron, és mit tesznek a szaléziak?

– A madagaszkári népesség fiatal: a lakosság hatvan százaléka húsz év alatti. Sajnos Madagaszkáron a fiatalokat nem tekintik értéknek. Olyanok, mint egy termék vagy áru. Nehéz találni olyan fiatal madagaszkárit, aki bizalommal és lelkesedéssel néz szembe a jövővel: nincs munka, a korrupció szárnyal, bizonytalanság és a bűnözés mellett kell biztosítani a mindennapi kenyeret. Az iskolai helyzet oktatási és szociális katasztrófa. A fiatalokról megfeledkeztek, és keményen kell harcolniuk, hogy legyen jövőjük.

Az egyház helyzete sem a legjobb. Csak példaként: az ambanjai egyházmegyében nagy erőfeszítéseket teszünk, hogy megfeleljünk a fiatalok igényeinek és elvárásainak. Oktatással felkészítjük őket a jövőre, ami a legnagyobb erőssége az embernek, aki valódi előrelépést keres. Ezért is erősítjük és fejlesztjük a tanintézményeket, az általános iskolától az egyetemig. Az iskolákban nemcsak arra törekszünk, hogy átadjuk a kultúrát, hanem mindenekelőtt arra, hogy formáljuk a fiatalok lelkiismeretét.