Húsvét 2. hét csütörtökje

Húsvét 2. hét csütörtökje

ApCsel 5,27-33; Jn 3,31-36
„A főpap a szemükre vetette: Parancsba hagytuk meg nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében”.(ApCsel 5,27-28)

Összeült tehát a főtanács a reggeli órákban, hogy az előző délután bebörtönzött apostolokat kihallgassa. Amint a tegnapi szentleckéből értesültünk, Isten angyalt küldött a börtönbe, zárt ajtókon keresztül kivezette a foglyokat a szabadba anélkül, hogy az ajtó előtt álló fegyveres őrök bármit is észleltek volna. Parancsot kaptak, hogy menjenek a megszokott templomi tornácba, és tanítsák tovább a keresztény élet alapigazságait. Onnan ment be valaki jelenteni a tanácsterembe, hogy ott kint szabadon tanítanak a volt foglyok. Ez a nyilvánvaló újabb csoda nem gondolkodtatta el a főpapot és tanácsát, hogy ha ezek az emberek ennyire Isten védelme alatt állnak, nem lehetnek bűnösök. Amint Jézus perében sem gondolkodtak, hogy az igazságra derüljön fény, hanem látszatigazsággal támasztották alá az előre elhatározott halálos ítéletet, ugyanúgy folytatták Jézus perét tanítványain keresztül. Aki egyszer hazudott, csapdába esett. „A főpap a szemükre vetette: Parancsban hagytuk meg nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, s lám, ti betöltöttétek Jeruzsálemet tanításotokkal, s ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét. Erre Péter és az apostolok azt felelték: Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek”. (27-29)Itt merül fel és vár tisztázásra az alapvető kérdés: Ki itt az illetékes főpap? Kié az Istentől kapott hatalom? A Zsidókhoz írt levélben olvassuk a választ: „Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront”. (Zsid 5,4) Áront tehát Isten jelölte főpappá Mózes által, hogy mutassa be az Ószövetség áldozatait Istennek, és legyen közvetítő Isten és az emberek között. (vö. Kiv 28,1) Amíg tehát az Ószövetség és annak áldozatai érvényben vannak, addig az Áron véréből származottak a papok, s egy közülük a főpap. De már Dávid király idejéből biztosan tudta mindenki, hogy ez az áldozat és hozzá a főpapi tisztség nem lesz örökkévaló. Dávid próféta is volt, zsoltárokat is írt. A 40. zsoltárban leírja látomását az Atyaisten és a Fiúisten megbeszéléséről: „Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van”. (Zsolt 40,7-9) Ezer évvel korábban megírta tehát, hogy az ószövetségi áldozatok megszűnnek, így az áronita főpapság is. Azt is Dávidnak mondta el az Úr, hogy ki lesz az Újszövetség örök főpapja: Dávid fia és egyben Ura, vagyis a Messiás-király: „Szólt az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem. Megesküdött az Úr, és nem bánja meg: Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint”. (Zsolt 110,1.4)Jézus, mint a zsidók Királya volt felfeszítve a keresztre nagypénteken. A kereszt volt az oltár, Jézus pedig önmaga volt a főpap és a véres áldozat is. De amint korábban megmondta a kafarnaumi zsinagógában, Testét és Vérét adja eledelül híveinek (Jn 6,48-51), nagycsütörtökön este az utolsóvacsorán a kenyeret és bort átváltoztatta saját testévé és vérévé,megtette az Újszövetség örökös áldozatává. Ezzel megszűnt az szövetség minden áldozatával és áronita papságával együtt. Ki volt tehát a tárgyaláson az érvényes főpap? Jézus Krisztus, és Péter, aki Őt képviselte. Semmi hatalma sem volt felette és társai felett az áronita főpapnak és a tanácsának.