Húsvét 2. hete kedd

Húsvét 2. hete kedd
ApCsel 4,32-37; Jn 3,7b-15 
„A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve, lelke”

A tegnapi szentlecke alapján elmélkedtünk Jézus erejének csodatevő voltáról, amely egyrészt egészséget adott Szent Péter szavára egy gyerekkora óta béna fiatalembernek, másrészt okossá és bátorrá tette az apostolokat, hogy a főtanács előtt hatékonyan hirdessék Jézus istenségét, üdvözítő küldetését és hatalmát. Aztán még szóltunk arról is, hogy ezt a diadalmas hitet milyen nagy örömmel fogadta a keresztény közösség, hozzá pedig pecsétet küldött az Úr oda föntről: „Miután pedig így imádkoztak, megremegett a hely, ahol egybegyűltek. Mindnyájan beteltek Szentlélekkel, s bátran hirdették Isten igéjét”. (ApCsel 4,21) Ma az Írás közvetlen folytatása az első keresztények szociális, tehát közösségéről, egyetlen családi kört alkotó jellegéről beszél. Arról szól a szent szöveg, hogy a hit, az azonos keresztség és az egész valójukat átható szeretet egyetlen nagycsaláddá formálta a különböző természetes családokból érkezett, a társadalom más-más rétegéből származott egyéneket. A zsidótörvény szerint szigorú rendet tartottak a földtulajdon területén. A honfoglaláskor kisorsoltak minden törzsnek, nemzetségnek és családnak a létszáma szerint lakóházat és földterületet. Ezen változtatni nem volt szabad. Ha egy család anyagi gondok miatt megszorult, birtokot kellett eladnia, azt csak a következő jubileumi évig idegeníthette el. Az öröm és pihenés évében vissza kellett adni az eredeti tulajdonosoknak. Most pedig azt olvassuk, hogy ebbe az új családba, a keresztény hit alapján létrejött közösségbe hozták be az eladott földek árát. Ott aztán közösen használták fel az árát, kinek-kinek szüksége szerint adtak belőle részesedést. „Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott dolgok árát elhozták, és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt”. (34-35)Később aztán némileg változott ez a szociális gondolkodás. A SOCIETAS, a közösség maradt a fontos, a gondoskodás mikéntje azonban változott. Az eredeti keresztény felfogás ugyanis az volt, hogy Urunk Jézus hamarosan visszatér a túlvilágról, lezárja a történelmet, megszűnik teljesen a világ jelenlegi alakja, és mindenki feltámad, a mennyországba kerül. Ott a szeretet földi gyakorlása alapján részesül minden üdvözült az örök boldogságból. Ezért is adták oda olyan könnyen minden birtokukat. De már Szent János és Szent Pál is rádöbbent, hogy a történelem nem ilyen szűkre van szabva, rengeteg embernek meg kell születnie, igen sok jó és rossz dolognak meg kell történnie, ehhez pedig hosszú idő szükséges. Jézus maga is ezt sejttette beszédeiben, a földről való távozásakor is ilyen információt adott tanítványainak, hogy tegyék a dolgukat, és bízzák Istenre a világ rendjét. (Tessz 2) Másik megfontolásként vehették számításba a gazdaságosságot: ha eladnak egy darab termőföldet, az árát szétosztják, felélik. Ha azonban megőrzik azt a földet, dolgoznak rajta, termelnek elfogyasztható vagy értékesíthető javakat, a rászorulóknak állandó erőforrás marad. Nálunk is igen fontos volt a termőföld. Itt is megpróbálták egy gazdálkodásba vonni. Itt nem a hit, hanem egy aljas vagyontalanítás volt a cél. Az ország termőföldjének 97 %-a volt közösségi birtok, 3% pedig háztáji, egyéni. Az ország össztermékének 36%-át mégis ez a 3% nyújtotta. Hit és lélek nélkül nincs közösség.