Irgalmasság Éve 6.

Gondolom sok olvasómban kellemetlen érzéseket ébresztett amikor arról írtam,hogy a három irányból hazánkra rontott tatár túlerő rombolni, ölni kezdte a virágzó Magyarországot, akkor az ifjú IV.Béla mellé sem magyar harcosok, sem keresztény európai államok segédcsapatai nem sorakoztak fel. Lajos névre kereszteltek 1927. februárjában, és büszkén viseltem mind Anjou IX. Szent Lajos francia király, a Ferences III. Rend férfi védőszentjének, mind Szent Anjou Lajos itáliai ferences püspök, a ferences I. Rend tagjának nevét. Nagyon szégyelltem, hogy a nagyhírű párizsi király is azok között található, akiket hiába kért tönkrevert országa megsegítésére a családjával Horvátországban bujdosó, megalázott magyar király. Nem volt emberi irgalom senkiben. Isten volt egyedül a mi oldalunkon. Ő a királyi pár születés előtt álló  gyermekének felajánlására várt. Példát akart adni a történelemnek, hogy az édesanya és édesapa csodálatos szeretetéből a gyermek szíve kilenc hónap alatt megérhet az élet nagy feladatára: arra, amit Isten szánt neki. Nem hiába írja Szent Pál:  „Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindent elviselek  abban, aki erőt ad” (Fil 4,12-13) Aki 1242 tavaszán Nyugat-Európa nagyjai helyett,egy kislány jövendő áldozataiért az óriási tatárhordát kiűzte országunkból, száz év múlva egy magyarnak született Anjou királyt küldött, aki föléje nőtt minden régi európai országnak. Igaza van Ferenc pápánknak, irgalmas Szent Évet kell vállalnunk. Nagy Lajos királyunk Nagyszombatban született 1326.március 5-én. Ez az évszázad a katolikus  Anyaszentegyház történelmének  igen fájdalmas időszaka. Róma már nem volt igazán vonzó,  gondozott város. A gazdag francia királyság szokatlanul nagy befolyást szerzett az egyházi vezetőségben a bíborosi kollégiumban. A francia bíborosok egymás után francia főpapokat választottak pápának. Ezért könnyű volt a művelt és ápolt francia földre dél- Franciaországba, Avignon városba áttenni az Egyház központját, aminek kellemetlen következményei lettek. A század harmadik harmadában rövid időre újból Róma lett a központ, de hamarosan egyházszakadás keletkezett Róma és Avignon között, később egy rövid időre  harmadik ellenpápa is színre lépett. A hívek sírtak, imádkoztak, úgy, mint az utolsó vacsorán Jézus: „Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás. Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban. hogy örömük teljesen az övék legyen. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól”. (Jn 17,9-15) Nagy Lajos királyunk a római pápát erősítette. Nagy Lajos feleségül vette Kotromanics István bosnyák herceg lányát, Erzsébetet, 1353.VI.2. Két lánya született tőle: Mária, aki magyar királynő lett ( 1382-1395) a másik lánya Szent Hedvig lengyel királyné lett. Mária királynő férjhez ment Luxemburgi Zsigmondhoz, akinek átadta a királyi méltóságot, aki német császár is lett. Ő hívta össze a keserű emlékű időszakot, a nyugati egyházszakadást megszüntető Konstanzi zsinatot,mint császár, aki az Egyház legfőbb őre. Három ellenpápát kellett félre állítania: XII. Gergely és XXIII. János  leköszönt, XIII. Benedeket pedig elmozdították.  A főérdem: Zsigmondé, a német császáré,  a magyar királyé.