Legyen adományunk valódi segítség.

A mai szentmise után következő jótékonysági hangversenyt ennek a célnak szenteljük. Legyen adományunk valódi segítség. Járuljon hozzá a mi megtérésünkhöz és lelki megújulásunkhoz is! – mondta a bíboros bevezetőjében.

Erdő Péter bíboros szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvéreim!

1. A mostani evangéliumban találkozásról hallunk. Jézussal való találkozásról. Az Advent szent ideje jelkép a számunkra; több dologra is emlékeztet minket. Több várakozásra. Várakozásra először is a régi időkből. Hiszen ahogyan Izrael népe várta a Messiást hosszú évszázadokon át, úgy várjuk mi most újra az új találkozást Jézussal. Emlékezünk erre a régi történelmi várakozásra. Ennek a várakozásnak a sötétjében is gyulladtak fények, amelyek már utaltak az eljövendő Szabadítóra. Jelen volt már az ősi ígéret, hogy az asszony szülöttei közül valaki majd eltapossa a kígyó fejét. És ígéretet kapott Ábrahám is, hogy ivadékában nyer áldást a föld minden nemzete. Ezt az ígéretet kapták meg a Pátriárkák, hordozta Izrael egész népe. Ez az ígéret szólt Dávid király családjának is. És erre az ígéretre újra és újra, más és más színekkel felhívták a figyelmet a próféták. Izajásnál már Isten szenvedő szolgája is megjelenik mint a Messiás alakja. Később pedig, a végidők nagy jövendölései között, Dániel könyvében mint a mennyből eljövő Emberfia, mint dicsőséggel elérkező Emberfia mutatkozik meg a Megváltó. De nemcsak az ószövetségi nép életében gyulladtak fel ezek a fények, hanem jelentkeztek valahogy titokzatosan a pogány nemzetek körében is. Ismerjük azokat a várakozásokat, amivel a görögök, a rómaiak és más népek várták a nagy idők fordulását, az új korszakot.

Persze nem volt ez világos hit, hanem inkább az ember vágya és tapogatózása. Mert mindenki érezte, hogy a világ állapota olyan, mintha fátyol borítaná. Mintha ködben és homályban járna. És ki kell egyszer törni a tisztaságra és a fényre. Meg kell újulnia a világnak.

2. De nemcsak a Jézus születését megelőző várakozásra emlékezünk. Hanem emlékezünk egy másik várakozásra is. Jézus második eljövetelére várunk. Krisztus megváltotta a világot. Köztünk maradt a szentségekben. Elküldte a Szentlelket. Megalapította az Egyházat, hogy az egész történelmen keresztül az ő erejében járjon és vezessen minket az üdvösségre.

Ezek az új fények már világosabbak. Már pontosan tudjuk, hogy ki az, aki velünk jár. Már pontosan tudjuk, hogy kihez is tartozunk. De még mindig nem teljes a találkozás, a színről színre látás öröme még nem a miénk, még mindig várunk valamire. Várunk az idők végére, amikor Krisztus hatalommal és dicsőséggel majd újra eljön. Amikor nemcsak itt vagy amott, mintegy tükörben, homályosan jelentkezik a köztünk lévő Isten Országa, hanem majd egyértelműen és világosan.

Várunk hát erre a napra, és erről szól a mai evangélium. Arról, hogy majd eljön az Emberfia nagy és nyilvánvaló módon. Erre az időre nekünk készen kell lennünk. El kell hárítanunk magunkban minden akadályt, nem szabad elvesznünk a mindennapi élet dolgaiban, a részegeskedésben, a tobzódásban, de még a tisztességes evilági gondokban sem, mert mindig gondolnunk kell arra, akivel már találkoztunk, és aki eljön. Olyan ő, mint egy nagy vendég. Aki már itt ül nálunk. Aki már itt van közöttünk. Várakoztatjuk őt az előszobában. Nem engedjük, hogy kicsomagolja, hogy ideadja nekünk az ajándékait, mert mindig valami más tennivalónk van. S azt mondjuk neki, hogy várj még egy kicsit, majd mindjárt foglalkozunk veled. Ilyen is lehet a várakozásunk.

De lehet a várakozásunk éber, amikor valóban beszélünk ezzel a vendéggel, amikor megkapjuk az ajándékait és így várjuk, hogy újra eljön.

3. De várakozunk mi még egyébre is. A Krisztussal való találkozásnak az ideje az egész emberiség számára készül. De a mi számunkra a találkozás az életünk végén érkezik el. És erre a napra is lehet többféleképpen várni. Lehet rá várni keserűen és tétlenül, lehet rá várni rettegve, lehet rá várni úgy, hogy az ember a gondolatát is elűzni ennek a dolognak, még a kiejtését is kerüli. Arról beszél, hogy „valami történik” a nagymamával, hogy „valami” történhet velünk. És lehet rá várni világosan, hittel és bizalommal. Úgy, mint valódi találkozásra azzal, akivel már most együtt vagyunk.

4. Még egy találkozás van, amelyre azonban olyan hosszan nem kell várni. Azzal a Krisztussal, akivel majd színről színre találkoznunk kell, tudunk valódi anyagi, testi valóságban - de kegyelmileg is - találkozni minden szentmisében, minden szentáldozásban.

Erre a találkozásra is föl kell készülni. Nem lettek-e nagyon gépiesek a szentáldozásaink? Nemcsak szokásból és rutinból vesszük-e őt magunkhoz? S ha áldoztunk, akkor csak két percig gyorsan keresztet vetünk? Vagy beszélgetünk is Jézussal, aki eljött hozzánk? Beszélgetni kell Vele! Szeretni kell Őt nagyon! Mert csak így, így lehetünk mi is igazán a barátai és a társai. Így tudunk vele együtt menni tovább, a többi nagy találkozások felé.