A világ püspökei felhívást intéztek a párizsi klímacsúcs résztvevőihez

Az öt földrész püspöki konferenciái által alkotott tanácsok elnökeinek klímaváltozással kapcsolatos felhívását adjuk közre.

Az öt földrész püspöki konferenciái alkotta tanácsok elnökei sürgető felhívást intéztek a decemberi párizsi klímacsúcson (COP 21) tárgyalókhoz és az államfőkhöz, hogy dolgozzanak az éghajlatváltozásra vonatkozó új nemzetközi megállapodás létrejöttén. A felhívás kiemeli Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának fontosságát. Az aláírók csatlakoznak „a Szentatyához a kérésben, hogy Párizsban nagy lépést tegyenek előre a globális megállapodás irányában, amely egy mindenki által támogatott valódi változást hoz létre”.

A felhívás erőteljes figyelmeztetés, hogy el kell érni egy olyan éghajlatváltozással kapcsolatos megállapodás létrejöttét, amely igazságos, jogilag kötelező érvényű, és valódi változást hoz, amelynek során a közjó a nemzeti érdekek elé kerül és képes védelmezni „közös otthonunkat és minden lakóját”. Az aláírók meglátása szerint a megállapodásnak csökkentenie kellene a hőmérséklet globális emelkedését, hogy ezzel elejét vegyük a katasztrofális klimatikus hatásoknak, különösképpen az ezeknek leginkább kitett lakosság szempontjából. A tudományos bizonyítékok fényében a vallási vezetők elismerik, hogy földünk túlzottan függ a fosszilis energiahordozóktól, és ez a legfőbb összetevője az éghajlat megváltozása felgyorsulásának, s ezért figyelmeztetnek, hogy nem csupán „drasztikusan csökkenteni kell a széndioxid és más mérges gázok kibocsátását”, hanem véget is kell vetnünk a fosszilis energiahordozók korszakának.

A tíz pontban összefoglalt javaslatot (ld. lentebb) tartalmazó felhívás azon a konkrét tapasztalaton alapul, amit az egyes földrészeken élők átélnek, és összeköti az éghajlatváltozást a szegényeket és szükséget szenvedőket sújtó társadalmi igazságtalanság és kirekesztés témakörével. Ahogyan Ferenc pápa kifejti a Laudato si’ enciklikában, az éghajlat közös javunk, amely mindenkié és mindenkit szolgálnia kell, és ha rossz irányban befolyásoljuk alakulását, akkor újra át kell gondolnunk a fejlődésről és a haladásról alkotott elképzeléseinket, felül kell vizsgálnunk életmódunkat. Az egyház arról is tanúságot tesz, hogy az éghajlatváltozás miként érinti a negatív hatások által leginkább érintett személyeket és csoportokat, és ezért azt is kéri, hogy a „figyelem középpontjába a társadalmi igazságosság kerüljön”.

A felhívás aláírói:

Oswald Gracias bíboros, a FABC (Ázsia) elnöke; Erdő Péter bíboros, a CCEE (Európa) elnöke; Reinhard Marx bíboros, a Comece (Európa) elnöke; Ruben Salazar Gomez bíboros, a CELAM (Latin-Amerika) elnöke; Béchara Boutros Rai bíboros, a CCPO (Keleti Katolikus Püspökök Tanácsa) elnöke; Gabriel Mbilingi érsek, a SECAM (Afrika) elnöke; John Ribat érsek, a FCBCO (Óceánia) elnöke; Joseph Kurtz érsek, az USCCB (USA) elnöke és David Douglas Crosby püspök, az CCCB-CECC (Kanada) elnöke.

A felhívás megfogalmazásában közreműködött a CIDSE, a katolikus fejlesztési ügynökségek hálózata és a Caritas Internationalis, a Iustitia et Pax Pápai Tanács védnöksége alatt.

A 10 javaslat:

1. Az éghajlatváltozásnak ne csupán a technikai dimenzióit tartsuk szemünk előtt, hanem az etikai és erkölcsi kérdéseket is, amint ezt az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozással foglalkozó konvenciójának (UNFCCC) 3. cikkelye is rögzíti.

2. Fogadjuk el, hogy az éghajlat és a légkör közös javunk, amely mindenkié és mindenkit szolgálnia kell.

3. Olyan globális megállapodás szükséges, amely igazságos, valódi változást indít el, jogilag kötelező érvényű. Alapja az a világlátás, miszerint az embernek harmóniában kell élnie a természettel és mindenki számára biztosítani kell az emberi jogokat, a bennszülött népeknek, a nőknek, a gyermekeknek és a dolgozóknak.

4. Szinten kell tartanunk a globális hőmérsékletet és ki kell tűznünk a célt, hogy teljesen megszabaduljunk a szénenergiától az évszázad közepéig, hogy ezzel megvédjük azokat a közösségeket, akik elsősorban szenvednek az éghajlatváltozás következtében, mint a Csendes-óceán szigetein és a tengerparti vidékeken élők.

• Biztosítanunk kell, hogy a hőmérsékleti küszöböt jogilag kötelező érvényű globális megállapodás rögzítse, s minden ország elkötelezze magát a csökkentés irányában a közös felelősség szellemében és tekintettel kapacitásaira (angol rövidítéssel: CBDRRC): ennek alapja a történelmi egyenlőség és felelősség, valamint a fenntartható fejlődéshez való jog.

• Biztosítanunk kell, hogy a kibocsátási szintek egy irányba essenek a hőmérsékleti célkitűzéssel, és hogy a tudományosságra és egyenlőségre alapozott időszakos ellenőrzések kötelezőek legyenek.

5. Új modelleket kell létrehoznunk a fejlődés és az életmód terén, amelyek összeegyeztethetőek az éghajlattal, szembesülnünk kell az igazságtalanságokkal és ki kell segítenünk az embereket a szegénységből. Ehhez alapvető fontosságú a fosszilis energiahordozók használatának felszámolása, hogy ezzel fokozatosan csökkentsük a károsanyag-kibocsátást, ideértve a katonai légi és tengeri járművek okozta kibocsátást is. Mindenkinek biztonságos és megbízható hozzáférést kell biztosítanunk a megújuló energiához, elérhető árakon.

6. Biztosítanunk kell az emberek számára a vízhez és a földhöz való hozzájutást, a fenntartható és az éghajlatváltozásnak is ellenálló élelmiszer-termelés céljából, amelyek során az embereknek kell előnyt élvezniük a profittal szemben.

7. A döntéshozatal minden szintjén el kell érnünk, hogy szót kapjanak a legszegényebb, a legsérülékenyebb és a legérintettebb személyek.

8. Biztosítanunk kell, hogy a 2015-ös egyezmény olyan megközelítést alkalmazzon, amely megfelel a káros hatásoknak leginkább kitett közösségek közvetlen igényeinek, és amely helyi alternatívákra épül.

9. El kell ismernünk, hogy az alkalmazkodás igényét befolyásolja a kárenyhítést célzó intézkedések sikere. Az éghajlatváltozás felelősségét viselő feleknek vállalniuk kell, hogy segítik a káros hatásoknak leginkább kitett embereket az alkalmazkodásban, a veszteségek feldolgozásában és azáltal is, hogy megosztják velük technológiai tudásukat.

10. Világos eljárásokat kell elfogadnunk azzal kapcsolatban, hogy az egyes országok miként tudják teljesíteni az előrelátható és az időközben felmerülő pénzügyi terheket. Biztosítanunk kell a kárenyhítés és alkalmazkodás költségeinek kiegyensúlyozott finanszírozását.

St. Gallen, 2015. december 2.