Sirák Fiának Könyve 23.

A nép fellázadt törvényes vezetői ellen, egyben Isten ellen is.

 
Egész éjszaka sírtak, jajgattak, és döntést hoztak: „Válasszunk magunknak vezért, és térjünk vissza Egyiptomba! Erre Mózes és Áron Izrael fiainak egész egybegyűlt közössége előtt arcra borultak. Azok közül meg, akik az országot kikémlelték, Józsue, Nun fia s Káleb, Jefunne fia, megszaggatták ruhájukat, és beszédet intéztek Izrael fiainak egész közösségéhez: ’Az a föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, jó ország, nagyon jó. Ha elnyerjük az Úr tetszését, elvezet bennünket abba az országba, s tejjel-mézzel folyó országot ad nekünk. Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyerjük őket, oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!’ (Szám 14,4-9) Isten, aki hosszan tűrő és irgalmas, megvárta a lázadás végét. „Már épp azon gondolkodott az egész közösség, hogy megkövezi őket, amikor az Úr dicsősége Izrael minden fia előtt megjelent a megnyilatkozás sátoránál. Így szólt az Úr Mózeshez: Meddig akar még ez a nép gyalázni? Meddig nem hisz nekem még a körében mutatott jelek ellenére sem? Pestissel sújtom, elpusztítom! Téged azonban néppé teszlek, nagyobb és erősebb (néppé). Mózes azonban így beszélt az Úrhoz: Az egyiptomiak hallottak felőle, hogy hatalmaddal kivezetted ezt a népet közülük, s annak az országnak valamennyi lakója arról is értesült, hogy te, az Úr, ennek a népnek a körében vagy, hogy te, Uram, szemtől szembe megjelensz, s felhőd fölöttünk lebeg, s nappal a felhőoszlopban, éjjel meg a tűzoszlopban előttünk haladsz. Ha most egy emberkén elpusztítod ezt a népet, azok a népek, amelyek értesüléseket szereztek felőled, azt fogják mondani: az Úr nem volt képes rá, hogy elvezérelje ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért nekik, azért hát lemészárolta őket a pusztában. Bizonyuljon hát nagynak a hatalmad, Uram, ahogyan megígérted, amikor ezt mondtad: az Úr türelmes, s bőségben van nála a kegyelem, megbocsátja a bűnt és a gonoszságot, de azért nem hagyja megtorlatlanul, ellenkezőleg, az apák vétkét a harmadik s negyedik nemzedékig számon kéri az utódokon. Nagy irgalmadban bocsásd meg hát ennek a népnek a bűnét, ahogyan Egyiptomból idáig (mindig) megbocsátottál ennek a népnek. Erre így válaszolt az Úr: Megbocsátok, ahogy kérted. De valóban, amint igaz, hogy élek, s amint igaz, hogy az Úr dicsősége elárasztja a földkerekséget, azok az emberek, akik látták dicsőségemet, s azokat a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában mutattam, s mégis már vagy tízszer próbára tettek, s nem hallgattak szavamra, nem látják meg azt a földet, amelyet atyáiknak esküvel ígértem; senki se látja meg azok közül, akik gyaláztak. Hanem szolgámat, Kálebet, mivel más lelkület töltötte el, s egészen mellettem állt, elvezérelem arra a földre, amelyen járt, s utódai birtokukba is veszik”(Sám14,10-25) Sirák fia ezer év múlva ezt a kétféle beszédet ítéli el a bölcsesség tanításakor: „Nehogy kétféleképpen szóló embernek mondjanak, vagy fondorlatos, üres fecsegőnek. Mert hogyha gyalázat az tolvajnak bére, kemény ítélet vár a kétfélén beszélőre is. Ne hibázz kicsiben, és ne vétkezz nagyban, és ne válj barátból soha ellenséggé. Ahogy a rossz hírnév szégyen és gyalázat, az a sorsa a kétféleképp beszélő bűnösnek is. Ne ess mohóságod hatalmába soha. nehogy, mint a bika, úgy összetaposson. Lombodat leeszi, gyümölcsöd letépi, s te magad maradsz, mint az elszáradt fa. A zabolátlan lélek gazdája tönkremegy, ellenségei előtt gúny tárgyává válik” (Sir 5,14-15) A Mózessel majd Istennel perelők ott az Ígéret földjének határán későn döbbentek rá ostobaságukra: a 20-60 éveseknek ki kell halniuk a pusztában, nem léphettek be az újhazába. A 95. zsoltár végét pedig a Krisztusi papságnak naponta idéznie kell: Negyven évig viszolyogtam e nemzedéktől. Így szóltam: Tévelygő szívű nép ez, nem ismeri útjaimat. Ezért esküdtem meg haragomban: Nem mennek be nyugalmam országába!(Zsolt 95,10-11) Urunk aggódik értünk. Alázattal kérjük a Bölcsesség Lelkét.