Az Irgalmasság Szent Éve 290.

János megbízatása

„Amint megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: ’Ne félj! Én vagyok a első és az utolsó, és az élő. Meghaltam, s íme, mégis élek, örökké. Nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai. Írd le hát, amit láttál, a jelent, és ami ezután történik. A hét csillagnak, amit a jobbomon láttál, és a hét arany gyertyatartónak ez a titka: a hét csillag a hét egyház angyala, a hét gyertyatartó meg a hét egyház”(Jel 1,17-20)Az Emberfiához hasonló jelenség láttán az apostol földre rogyott, de amikor megérintette, a félelem helyett érintést érzett, és ez erőt öntött a szívébe: „Én vagyok az első és az utolsó, és az élő” A földi tapasztalat is rendkívüli benyomást tett Jánosra és társaira, amikor először találkoztak vele a Jordán partján. Keresztelő János bemutatta Őt, amint az égből leszáll föléje galamb képében a Szentlélek, (Jn 1,33-34) a mennyből pedig az Atya tanúsága zengett: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,17) Aztán az utolsó vacsora emlékei, majd a halálraítélt Messiás, a Golgotán a három órás sötétség, a  kereszthalál és a borzasztó lélek-sikoly: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. E szavakkal kilehelte lelkét” (Lk 23,46) És most isteni pompában áll előtte: Meghaltam,  s íme, mégis élek, örökké. Nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai. Írd hát, amit láttál, a jelent, és ami ezután történik. A hét csillagnak, amit a jobbomban láttál, és a hét arany gyertyatartónak ez a titka: a hét csillag a hét egyház angyala, a hét gyertyatartó meg a hét egyház (Jel 1,17,20)Levél az efezusi egyháznak. „Az efezusi egyház angyalának ezt írd: Aki a hét csillagot jobbjában tartja, s aki a hét arany gyertyatartó közt jár, a következőket mondja: Tudok tetteidről, fáradozásaidról és kitartásodról. Tudom, hogy nem tűröd a gonoszokat: próbára tetted, akik apostolnak mondják magukat, noha nem azok, és hazugnak találtad őket. Hűséges is vagy, szenvedtél a nevemért, és nem fáradtál bele. De van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél. Gondold meg, honnan süllyedtél ide! Térj meg, és térj vissza korábbi cselekedeteidhez! Mert elmegyek, és elmozdítom helyéről gyertyatartódat, ha nem tartasz bűnbánatot. Azt viszont, hogy gyűlölöd a nikolaiták tetteit, javadra lehet írni – én is gyűlölöm őket. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van”. (Jel 2,1-7)Az efezusi egyház igen fontos közösség volt, Kis-Ázsia legnagyobb városa. Kelet és Nyugat között kapunak számított. A keresztények hamar felkeresték. A két nagy hittérítő, Pál és Apolló is váltotta egymást. Pál Jézus apostolaként, Apolló pedig Keresztelő Szent János követőjeként járta Kisázsia városait. Pál örült annak, hogy a városba érkezve már jelentkeztek nála megkeresztelt hívek. Csak lassan derült ki, hogy ezek semmit sem tudtak Jézus Krisztusról. Pál elámult: Milyen keresztények ők? Akkor tisztázódott, hogy egy Apolló nevű hittérítő prédikált nekik remek szónoki készséggel. Pál felismerte a tévedés gyökerét. Apolló hívő zsidó volt, aki a zsidó Írások alapján nagyon várta a Messiást. Amikor érintkezésbe került Keresztelő Szent János híveivel, azt gondolta, hogy ő a Messiás. Hallotta, hogy Keresztelő János kereszteli azokat, akik hisznek a Messiás eljöttében. Elmondták neki, hogy János beleáll a Jordán vízébe, vízzel kereszteli (meglocsolja) őket, akik a fél évvel később jelentkező valóságos Messiástól megkapják a keresztség szentségét. Pál elmagyarázta az efezusiaknak a teljes igazságot.