Évközi 24. hét szombat

Évközi 24. hét szombat

A mai Szentleckében az Apostol az új, a feltámadott élet csíráját maghoz hasonlítja, az Evangéliumban pedig Jézus Isten igéjét nevezi magnak. S ez a kettő voltaképpen egy és ugyanaz. Jézus Krisztus példabeszédei nem csupán érzékletes, képi megfogalmazásai a szellemi valóságnak, tanítása – mivel ő teremtő Isten – nem pusztán az értelemhez szóló igazság, hanem életcsíra: részesedés Isten szentháromságos életéből. Ezért tanításának befogadása sem fogalomalkotás, hanem fogantatás (talán ezért van, hogy a – romlatlan – női lélek sokszor fogékonyabb rá, mint a túlságosan is a racionalitásra hagyatkozó férfié). Az isteni Magvető, Jézus Krisztus szívünkbe, azaz személyiségünk legmélyébe veti az örök élet csíráját, hogy az – ha tanítását jó földként befogadjuk – szárba szökkenjen, kivirágozzék és az utolsó napon meghozza a romolhatatlan, isteni életet bőséges termését.

Az ige hirdetésének és befogadásának órája ezért az örök élet fogantatásának és születésének ideje. Nagyon sokszor, minden áldott nap gondolni kell erre, és szüntelenül hirdetni az Egyházban. Ez kell hogy legyen az újraevangelizáció legfontosabb üzenete, mert eddig sok keresztény nem is hallotta, vagy ha hallotta, nem figyelt rá, vagy nem tud mit kezdeni vele.

Urunk Jézus, köszönjük Neked a mindennapi szentírásolvasás és elmélkedés óráját, melyben tudatosul bennünk, hogy elvettetett szívünkbe az örök élet magja, s így már átmentünk az örök halálból az örök életbe. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy úgy hallgassuk és fogadjuk szívünkbe igédet, úgy járuljunk szentáldozáshoz, s úgy éljünk egész nap, hogy ez az élet egyre növekedjék és bontakozzék bennünk.

Szeráfi atyánk, aki testedben és lelkedben annyira azonosultál Krisztus Urunkkal, hogy méltónak találtattál testeden az ő szentséges sebhelyeit viselni, könyörögj érettünk, hogy mi is mind jobban befogadjuk az Urat földi életünk idején, hogy ő is befogadhasson megdicsőült életébe, mely szentjeinek osztályrésze a mennyben.