Évközi 25. hét kedd

Évközi 25. hét kedd     
Péld 21,1-6. 10-13; Lk 8,19-21
„Az ember minden útja helyes a saját szemében, a szíveket mégis az Úr veti latra” 

A bölcsességi irodalom az Ószövetségben Salamon király uralkodása idején válik ismertté. Salamon éles eszű vezető volt, akit az Úr kedves gyermekének nevezett. Mint fiatalember ülhetett apja, Dávid király trónjára. Dávid több fiában is kereste utódját, míg végül utolsó feleségének második fiát bölcsessége miatt trónra emelte. A lázadó Absalomra nagyon illett a mai olvasmány elején olvasott bölcs mondás: „Az ember minden útja helyes a saját szemében, a szíveket mégis az Úr veti latra”.Ez a példabeszédek gyűjteménye című könyv mindig nagy becsben állt az egész nép szemében, mert valóban bölcs, tehát célravezető megállapításokat tár olvasói elé. Megérződik rajtuk a kegyelem ihletése. Könnyen megjegyezhetők voltak, és az egyszerű emberek is megértették isteni üzenetét. Nézzünk meg még egy-két megállapítást ilyen szemmel a mai olvasmányból. „A szemek fennhéjázása szívbeli felfuvalkodás, a gonoszok szövétneke a bűn”. (4) Jól illusztrálja ezt a mondást Absalom felkészülése apja elleni lázadásra. A királyi palota bejárata előtt tartózkodott Absalom négy éven át. Mindenkivel elbeszélgetett, megnyerte bizalmukat, és minden panasz fölé a saját bűnét tette irányadó lámpássá, hogy amikor elérkezik a kellő pillanat, csak üzenni kelljen a fellázított embereknek, azok készségesen futottak a lázító királyfi táborába. (2Sám 15,1-7) „A szorgalmas igyekezet mindig gyarapodásra vezet, de mindaz, aki lusta, folyton szegénységben lesz” (Péld 21,5) Dávid nyolcadik fia volt Izájnak. Az elsőszülött, Eliáb (Istenem-atyám) apjuk vagyonának a felét egyedül fogja örökölni, a többi hét a másik felén osztozik. Ezért Dávid, a legkisebb, szorgalmasan őrizte apja nyáját a réten, megvédte a vadállatoktól: oroszlántól és medvétől is visszaszerezte, még a szájukból is kivette az elrabolt bárányt. Unalmában nemcsak furulyált, hanem parittyával köveket hajigált célba. Ezeken túl szorgalmasan gyakorolt a hárfán is. Ezt a szorgalmat és bátorságot naponta növelte. Amikor Isten Saul királyt nagy bűne miatt elvetette, Sámuel próféta az Úr parancsára elment Betlehembe Izájhoz. A hét legény-fiút is megnézte, de Istennek nem kellettek. Haza kellett hívni a rétről Dávidot. Őt kellet királlyá kenni, hogy majd Saul halála után ura legyen Izraelnek. De már felkenten bátyjainak ennivalót vitt a harctérre. Ott éppen seregük előtt gúnyolódott a két méteres filiszteus harcos, akivel senki, nem mert kiállni párviadalra.  Dávid kiállt. Elég messziről parittyával kavicsot dobott a filiszteus homlokába, majd amint elesett, az ő kardjával levágta fejét. Így egyszerre nemzeti hős lett. A király maga mellé vette, kis szakaszával zavarta a filiszteusok csapatait. Amikor pedig a király búsongott, hárfajátékkal vidította őt. Saul halála után pedig ő lett a király. (2Sám 16,1-17,58) Hazánk megmentésének is a szorgalmas önképzés, iskolába járás és a komoly munka az egyetlen módja Isten akarata szerint.