Az Irgalmasság Szent Éve 295.

Isten nagy napja.

„Ezek után láttam, hogy egyszer csak kapu nyílt az égen, és az előbbi hang, amelyet olyannak hallottam, mintha harsona szólt volna hozzám, folytatta: Gyere fel ide, és megmutatok neked mindent, aminek ezek után történnie kell. Nyomban elragadtatásba estem lélekben: És íme, trónt állítottak fel a mennyben, és a trónon ült valaki. Az ott ülő tekintete jáspishoz és karneolhoz hasonlított, és smaragdhoz hasonló szivárvány a trónja körül. A trón körül 24 szék, a székeken huszonnégy vén ült, fehér ruhába öltözve, a fejükön aranykoszorú. A trónból zengő, mennydörgő villámok csapkodtak.  A trón előtt hét lobogó fáklya lángolt: Isten hét szelleme. A trón előtt kristályként csillogó üvegtenger. A trón közepén a trón körül négy élőlény, elöl, hátul tele szemekkel. Az első élőlény oroszlánhoz hasonlított, a második fiatal  bikához, a harmadiknak emberhez hasonló arca volt, a negyedik pedig repülő sashoz hasonlított. Mind a négy élőlénynek hat-hat szárnya volt körös-körül és belül is tele szemekkel. Éjjel-nappal folyvást ezt zengték: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van és aki eljő! Míg az élőlények dicsőséget, áldást és hálát zengtek a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborult a trónon ülő előtt és imádta az örökkön-örökké élőt. Koszorújukat a trón elé tették és zengték: „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtetted a mindenséget, akaratod hívott létre és teremtett mindent” (Jel 4,1-11) A nagy földi hatalmasságok előtt is szokás a tiszteletadás. Akik kiérdemelték önzetlen munkájukkal, szorgalmukkal, hősiességükkel, honvédő háborúk végén, adjuk meg az érte járó tiszteletet. Mennyivel inkább megérdemli a lehajlást, sőt a földig borulást a végtelen és örök jóság, hatalom és szeretet Istene, aki öröktől él, minket minden jóval éltet, akiről most már józanabbul kezd gondolkodni az emberiség. Minden alkalmat megragadva, mint a húsvéti feltámadási körmenet, az Oltáriszentség úrnapi dicsőítése, az úrfelmutatás hódolata minden szentmisében adjuk meg Istenünknek az imádást, itt lent és majd odafönt.
A hétpecsétes könyv.
„A trónon ülő jobbjában egy kívül-belül teleírt könyvtekercset láttam, amely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki nagy hangon kérdezte: Ki méltó rá, hogy kibontsa a tekercset, feltörje pecsétjeit? De senki em tudta, sem a menyben, sem a földön, sem a föld alatt kibontani és elolvasni a tekercset. Erre sírva fakadtam, hogy senki sem volt méltó a tekercset kinyitni és elolvasni. Ekkor a vének közül az egyik így szólt hozzám: Ne sírj!  Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, feltöri  hét pecsétjét” (Jel 5,1-5) János apostol Jézus tanító körútjain nagyon figyelt. Az óriási viták pergőtüzét ugyanúgy megjegyezte, mint a csendesebb beszédeket, és az evangéliumában minden részletet pontosan lejegyzett a mi okulásunkra. A mennyei hétpecsétes könyvtekercs láttán azért kezdett nyugtalankodni, hogy mekkora örömmel olvassák vagy hallgatják az üldözött földi keresztények, hogy Üdvözítőnk, aki mint Isten, ismer minden hétpecsétes jövendőt, most a pogány Róma pusztulásáról közölhet megnyugtató híreket. Végül is nem csalódik: az egyik vén megnyugtatja, hogy az Isten Báránya ad üdvös híreket, amikor egyenként felnyitja mind a hét pecsétet. Sorban átelmélkedjük. A mostani katasztrofális események is ezt igazolják. Csak legyen erős a hitünk és kegyelemközvetítésünk. Imádkozni kell.