Évközi 25. hét csütörtök

Évközi 25. hét csütörtök              
Préd 1,2-11; Lk 9,7-9
„Minden hiúság, mondja a Prédikátor”

A bölcsességi irodalom célja: meg akarja mutatni a hívő embereknek, hogyan lehet tetteinket úgy végbevinni, hogy azok minél közelebb segítsenek minket az üdvösségünkhöz. A profán bölcselet célja kezdetben az volt, hogy az ember megtalálja a leghatékonyabb viselkedésmódot az érvényesüléshez. Idővel ez a cél módosult: a születő természettudományok is keresték a célravezető módokat, tehát a filozófiához csatolták azokat is. Ma a természetes ésszel elérhető ismeretek elvonással történő megismerésének a tudományát tartjuk filozófiának. A Prédikátor könyvének a szerzője a Makkabeusok kora előtt élt. Ismerte a görög bölcseletet. Úgy ítélhette meg, hogy ezt a bölcseletet azért művelik, hogy az emberek a maguk hatalmi körükbe tudják vonni a világ dolgainak irányítását. Így érthető könyve bevezetője: „Minden hiúság, mondja a Prédikátor, csupa hiúság, minden csak hiúság” (2) a dolgozó ember vesződik egész nap, és munkássága a világon semmit nem változtat magán a világon: „Nemzedék elmúlik, és nemzedék érkezik, a föld pedig mindig megmarad. A nap felkel és lenyugszik, majd visszasiet helyére, s ott újra felkel, dél felé kerül, majd északra fordul” (4-5) Ugyanígy szokott változatokkal fújdogálni a szél, folynak a folyók; vizüket elnyelik a tengerek, a nélkül, hogy túltöltve kicsapnának medrükből. Ugyanilyen módon működik az emberi szervezet is. A szem a látottakkal nem telik el, a fül nem dugul be a hanghullámoktól. Visszatérnek bizonyos dolgok, ismétlődik az élet. „Nem gondolnak az emberek az elmúltakra, s a jövendőre sem gondolnak majd, akik még később lesznek” (11) Nem az időjárás változásait kel befolyásolni ahhoz, hogy az ember boldogabb legyen. Akkor lesz boldogabb, ha a sorsát, elsősorban örök boldogságát biztosítva látja. Egyedül ebben nincs semmi hívság. Ennek pedig az a feltétele, hogy az igazságot keresem, és mások boldogságát szolgálom állandóan. Ez viszont lemondásba, szenvedésbe kerül. Az ős bűn elkövetése óta ezért a szenvedés az igazi eszköz a világ megváltoztatásához. Elsősorban Jézusé. Hozzá kell járulnunk nekünk is. Erre ad jó példát Szent Pál apostol: „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből testének, az egyháznak javára” ((Kol 1,24) „Tedd ezt és élni fogsz” (Lk 10,28) Nem hivalkodva, hanem boldogan.