Évközi 25. hét péntek

Évközi 25. hét péntek    
Préd 3,1-11; Lk 9.18,22
„Nézem azt a vesződséget, amelyet Isten az emberek fiainak adott, hogy azzal bajlódjanak”

A prédikátor, akinek beszélnie kell Isten dolgairól, hogy az emberek a sok féle történésből megismerjék Isten akaratát, amelyet az emberek és az egész világ irányítójaként megmutat. Ő a világ teremtője, Ő alakítja a történelmet tetszése szerint, amint ezt a beláthatatlan múltban örök tervei szerint elgondolt, megteremtett, majd alakított úgy, ahogyan Mózesnek negyven nap alatt megmutatta a Sínai hegyen. „Látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó volt. És lett este és reggel: a hatodik nap”. (Ter 1,31)  A mai olvasmányban a prédikátor kora történelmét figyeli meg, rámutat a közelmúltra, és mindebből logikusan következtet az emberiség jövőjére is. "Mindennek megvan a maga órája, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében. Ideje van a születésnek és ideje a halálnak, ideje az ültetésnek, és ideje a kiszakításnak” (Préd 3,2) Isten terveit úgy mutatja be kétezer-háromszáz éve, hogy azok a tervek Istenben öröktől fogva élnek, és várják a megvalósulás időpontját. Isten tehát nem tervezgeti az elkezdett világot. Isten végtelen nyugalom, Ő a mozdulatlan őserő, amelynek parancsa szerint létre jönnek a dolgok: a születés és a halál. A szabad akaratú ember ennek megfelelően ülteti vagy veti az életéhez szükséges növények magvait, van amit ősszel, van amit tavasszal. Aki nem alkalmazkodik a rendhez, megnézheti üres földjét és magtárát. Az emberek nagy többsége jól megjegyezte a leckét: „Mindennek megvan a maga órája” (3,1) De nemcsak a mindennapi eledel megtermelésének van ideje. „Ideje van a lebontásnak és ideje az építésnek”. (3b) Az ősök házát szétrágja az idő, születnek a gyerekek és az unokák, már nem célszerű toldozgatni a régit: eljött a régi bontásának és az új ház építésének ideje. Az új házban sem más a rend, mint volt addig is: „Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek”.(4) Jön majd a gyász, ha kihalnak a család ősei. Jönnek azonban a kicsi unokák, dédunokák, megtelik vidám gyermekkacajjal a ház, és a kis örökösöknek fogalma sem lesz, kik laktak ott az előbbi időben. A történelem pedig halad tovább. A mi hazánkban is így lesz. A Prédikátor hite és tapasztalata nyomán bízhatunk benne, de ne feledjük, a történelem Ura a fölséges Isten, ha hozzá térünk, a kellemetlen változások után az élet igazi jeleit is megadja nekünk