A Mennyei Atya Litábia 13.

Atyánk, Te világosságunk, irgalmazz nekünk!

 
A teremtés előtt Istenen kívül más lény nem létezett. Ezt a félelmetes állapotot akarta jellemezni Vörösmarty Mihály az Éj monológjával: „Sötét és semmi voltak, én valék: Kietlen, csendes, lény nem-lakta Éj”. (Csongor és Tünde) A Szentírás szerint a Végtelen Szeretet azt akarta, hogy legyen valami rajta kívül is, adott hát létet a teremtéssel, mégpedig izzó anyag-tengert, csupa fény volt a kezdet. Ez az izzás, amely most a csillagokban ég tovább, a teremtés célja: az ember számára elviselhetetlen lett volna, elégette volna egész lényét. Ezért a Teremtő évmilliós csupa ragyogás egy kis darabkáját, általunk a földnek nevezett bolygót lehűtötte, kialakította élettérré, vizet teremtett a jövendő élet alapelemének, és ezt még sűrű páraként borította a túl meleg földfelszín köré, hogy a nap heve ne érje. Alakult a föld felszíne, de egyelőre ez is sötét volt: „A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke lebegett a vizek felett”. (Ter1,2) Aztán tovább hűlt a földfelszín, hűlt a földig érő pára, lassan elvékonyodott, felhőréteggé változott: „És Isten szólt: Legyen világosság! És lett világosság”, (3) mert a százötvenmillió kilométernyire izzó nap fénye átderengett a felhőkön. Aztán újabb évezredek teltek el, eső alakjában földre hullott a felhők egy része, a maradék felhőfoltok közül pedig a földre jutott az áldott napsugár. Teljes pompájában ragyogott a fény, nevelte a megteremtett füvet, fát, virágot, simogatta a teremtés mindig újabb és újabb remekeit, az állatokat. A végén pedig így szólt az Úr: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön!” (26) A földből alkotott gyönyörű, de élettelen embertestbe aztán éltető szellemet, lelket teremtett Isten. Kinyílt a szem, az addigi sötétség helyén felragyogott az áldott napfény. De kinyílt a lélek szeme is, mert ráragyogott, Istenünk, a Te szellemi fényed is. Megvilágosítottad az első ember lelkét a szavaiddal: „Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg. Azt mondta továbbá az Úr Isten: Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is! Ezért az Úr Isten mély álmot bocsátott az emberre,s amikor elaludt, kivette egyik bordáját és hússal töltötte ki a helyét. Azután az Ú Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. Az ember akkor ezt mondta: Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség (isa), mert a férfiből (is) vétetett. Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek”. (Ter 2,15.18.21-24) Íme, a fizikai fény jótékony adományozója! Sokszor nem gondolnak rá az emberek, mi lenne velünk napfény nélkül? Ha nincs villanyáram, gyertyák szelíd fénye mellett mennyire tudjuk értékelni a nagyobb világosságot. A vakok közelében élők is jobban értékelik a látó szemet. Így állunk a szellemi fénnyel is. Akinek sikerül nagyobb kultúrára szert tennie, könnyebben kizárja életéből a szellemi sötétséget. A vallásos emberek számára pedig olyan igazságok fénye is felragyog, amelyek eligazíthatják nemcsak a túlvilági élet titkaiban, de a jó és boldog földi élet útjain is a halandókat. Ha megfigyeltük az első isteni kinyilatkoztatásokat, emberi létünk kezdetéről, céljáról, a közösségi élet boldog keretéről egészen pontos, a legmodernebb életre is gondosan eligazít mindenkit. Assisi Szent Ferenc Naphimnuszában gyönyörűen fogalmazza meg, hogy Atyánk Te vagy minden fényünk: „Áldott légy, Uram, és minden alkotásod, legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap. Aki a nappalt adja, és aki ránk deríti a Te világosságod. És szép ő, és sugárzó, nagy ragyogással ékes, a Te képed, Fölséges. A szellemi fényeket pedig Isten teremti minden embernek közvetlenül .Modern korunkban sokan próbálnak életükből kiiktatni Téged. Te azonban sugárzod rájuk is a Fizikai és a szellemi fényeket, sőt osztogatod jó lélekkel a hit mindent felülmúló fényességét.Irgalmazz azoknak, akik készakarva vakok mindezekre!