DE JACOBIS SZENT JUSZTIN

DE JACOBIS SZENT JUSZTIN

 lazarista, püspök
*San Fele, 1800. október 9. +Aligadé, 1860. július 31. 

Jusztin 1800. október 9-én született a dél-itáliai San Felében. Tizennyolc évesen belépett a lazarista Missziós Papok Kongregációjába, amelyet Páli Szent Vince (lásd: A szentek élete, 542. o.) alapított. Fiatal papként kitűnt lankadatlan türelmével és kimeríthetetlen segítőkészségével.

A nápolyi rendházban működött, amikor elöljárói Abesszíniába küldték misszióba. 1839-ben apostoli prefektusi megbízással, másodmagával kelt útra. Amikor megérkezett, látnia kellett, hogy a pogány tömegben az iszlám, a keresztények körében pedig különböző tévtanítások hódították meg az embereket. A helyzet kilátástalan volt, de ő munkához látott.

Szükségszerűségből és meggyőződésből teljesen alkalmazkodott az emberek életmódjához. Az ő ruházatukat hordta, az egyik kunyhójukban élt, s étkezési szokásaikat is követte. Bámulatos gyorsan megtanulta az abesszin nyelvet. 1840. január 24-én tartott első prédikációjából kitűnik, hogy már jól beleilleszkedett az emberek gondolkodás- és kifejezésmódjába. (Megszerkesztésekor nyilván jó tanácsadó is állt mellette.) Az afrikai gondolkodásmód és a keresztény-misszionáriusi magatartás mesterműve, és megérdemli, hogy idézzük néhány helyét:

,,A szív ajtaja a száj. A szívek kulcsa a szó. Amikor kinyitom a számat kinyitom előttetek a szívemet is. Amikor hozzátok szólok, kulcsot adok nektek a szívemhez. Gyertek hát és nézzétek azt a nagy szeretetet, amelyet a Szentlélek helyezett a szívembe! Szülőhazámban hallottam, hogy Abesszínia keresztény ország. Így szóltam ezért apámhoz és anyámhoz: ,,Apám, anyám, áldjatok meg, mert elutazom.'' Ők azonban azt mondták: ,,Fiam, hová akarsz hát menni?'' Így válaszoltam: ,,Látni akarom szeretett testvéreimet Abesszíniában. Áldj meg ezért, apám, áldj meg, anyám!'' ,,Fiam, tehát magunkra akarsz hagyni minket?'' -- ,,Igen, apám elhagylak; anyám, nem látjuk viszont egymást. Az út hosszú, sivatagokon át kell vándorolnom, ahol oroszlánok és kígyók vannak. Átutazom a tengereken, nem látjuk viszont egymást, mert egykor ott akarok majd meghalni.'' Apám sóhajtozott, anyám pedig sírt. Azután megáldottak és így szóltak: ,,Fiam, menj oda, ahová Isten hív, menj oda, hogy lássad Abesszínia keresztényeit. Mondd meg nekik, hogy mi is szeretjük őket, mert különben nem ajándékoznánk oda nekik szeretett gyermekünket.'' Útközben így szóltam Istenhez: ,,Ne engedj meghalni, mielőtt a hangjuk csengését nem hallom!''

Testvéreim, ha a véremet akarjátok, a tiétek. Ha azonban nem akarjátok, hogy meghaljak, egész életemet értetek áldozom. Egyszerűen hozzátok tartozom. Ha szegények vagytok, a segítségetekre sietek. Ha mezítelenek vagytok, felruházlak benneteket. Ha éheztek, odaadom nektek kenyerem felét. Ha betegek vagytok, ápollak titeket és az ágyatok mellett virrasztok. Ti vagytok az apám és az anyám, ti vagytok a testvéreim. Tudjátok, mi rejlik a szívemben? Hogy örülnék, ha megmutathatnám nektek! Ott van először is Isten, utána pedig ott vagytok ti. Igen, a szívem teljesen Abesszínia egyházáé. Ha megkérdeznek titeket: ,Miféle idegen ez?', ezt mondjátok: ,,Rómából való keresztény, aki jobban szereti Abesszínia keresztényeit, mint a barátait, mint apját és anyját, s mindent elhagyott, hogy eljöhessen az abesszinekhez, hogy megmondja nekik: mennyire szereti őket.'' Ha tehát szükségetek van rám, hívjatok, és én sietek hozzátok. Minden órában, minden pillanatban hozzátok tartozom, teljesen hozzátok. Uram, akinek a jelenlétében állok, te tudod, hogy nem hazudok.''

Érthető, hogy Jusztin ilyen lelkülettel gyorsan megnyerte az emberek és Ubie fejedelem bizalmát is. Ez utóbbi megbízta, hogy küldöttséget vezessen Kairóba. Jusztin kikötötte, hogy ezt a küldöttséget Rómába és Palesztinába is elviszi s ezt meg is engedték neki. Tizennégy hónapon át kellett elviselnie az utazás nehézségeit, társai fáradtságát és kedvetlenségét.

Miután visszatért, megszokott életét folytatta. Vállalta a nappal hőségét és az éjszaka hidegét, maga gyűjtötte össze tűzifáját, amit egyébként csak a rabszolgák és asszonyok tesznek, megtartotta a római és az abesszin egyház böjtjeit, fáradozott a betegek érdekében, és nem rettent vissza veszélyes utaktól sem, egész éjszakákat töltött imádságban. A szentmiseáldozat volt öröme és támasza. Nem akart semmi mást, mint önmagát feláldozni, mint ahogy Krisztus is feláldozta magát.

1844-ig száz hívőt gyűjtött maga köré. Számuk növekedett, és más helyeken is alakultak katolikus közösségek. 1845-ben megnyitott egy kis szemináriumot bennszülött papok kiképzésére (lásd: Boldog Ghebre Mihály, 471. o.), de még ugyanabban az évben elindította a katolikusok üldözését a kopt Szalama abuna (érsek). Sokakat bebörtönöztek vagy száműzetésbe küldtek, és sokan megtántorodtak, mégis 1853-ban már 5.000 volt a keresztények száma.

Jusztint időközben püspökké nevezték ki. A kapucinus püspök és későbbi bíboros, Guglielmo Massaia (1809--1889), akire 1846-ban rábízták Dél-Abesszínia misszióját, felkereste a kollégáját, hogy felszentelje. Jusztin először vonakodott. Nem ez volt az első és utolsó eset az Egyház történetében, hogy bátor emberek visszariadtak az ilyen tehertől. Massaiának minden meggyőzőkészségére szüksége volt, hogy bebizonyítsa: tartozik az Egyháznak a hivatal elvállalásával, hogy az ilyen veszedelmes időkben legyen az országban egy püspök, aki felszentelheti a bennszülött papokat. Jusztin végül beleegyezett, s 1849. január 7-én szentelték püspökké, mégpedig éjszaka, mert érvényben volt az a törvény, amely szerint római püspök nem léphet az országba.

Az egyes fejedelmek türelmének vége szakadt, amikor 1854-ben Szalama abuna császárrá koronázta a törtető Kasszát; az egész országban üldözték a római keresztényeket. Jusztin püspököt fogságba vetették, majd kiengedték, még egyszer bebörtönözték, végül pedig kiutasították az országból. A tengerpart felé tartva halt meg a sivatagban a kimerültségtől. Massaia bíboros ezt írta róla: ,,... az abesszíniai misszió megalapítója, Kelet-Afrika fáradhatatlan apostola, a hithirdetők tanítója, a bátorság és önmegtagadás mintaképe...'' 1939- ben boldoggá, 1975. október 26-án szentté avatták.