Évközi 17. hét Hétfő

Évközi 17. hét Hétfő
Kiv 32,15-24.30-34; Mt 13,31-35
Az aranyborjú.

Mózes negyven napig a hegyen tartózkodott, és beszélgetett Istennel. Sok-sok kinyilatkoztatást kapott a világ teremtéséről és az addig eltelt történelemről. Csodálatos, boldog negyven nap lehetett. Lent a nép azonban unni kezdte az eseménytelenséget. Jött a kísértés. Mózes, a vezéretek annyira kedves Istennek, hogy talán vissza sem engedi hozzátok. Itt maradtatok vezér nélkül. Nincs kézzelfogható, látható támaszotok. Egyiptomban egy bika (apis) volt a főisten. Az erő és az új élet szimbóluma. Ti maradandóbbat készítsetek, amely nem pusztul el időnként. Elmentek Áronhoz, elmondták kívánságukat, aki összeszedette az arany ékszereket. Milyen szívesen adták a nem jó célra. Megolvasztották, kiöntötték az aranyborjút. Ez az Úr! Áron ünnepet rendelt, áldozatot mutatott be a bálvány előtt. Mindenki boldog volt és elégedett. Ettek, ittak, játszottak. A csodás, tiszta vallás után ez az ember által készített aranyborjú közkedvelt lett. Isten tudta ezt, és megmondta Mózesnek. Ítélete félelmetes volt: kipusztítom ezt a népet, és Mózes két fiát teszem meg a nép atyjává. Mózes könyörög. Lemenvén a hegyről, felizzik haragja, összetöri a két kőtáblát, az aranyborjút, és bünteti a vétkeseket. Huszonháromezer ember hal meg bűneiért. Mózes visszamegy a hegyre könyörögni. Milyen könnyen hajlott a történelem folyamán a könnyű és érzéki „vallások” felé a nép egy része. Isten hagyja? Egy ideig igen.De mindig vannak engesztelők, akik közbenjárnak másokért.