Július 27.
Hét Szent Alvó
ünnepe már a Szelepchényi-kódexben föltűnik.*
Különösen pálos misekönyveink tartották
számon.*
Tudomásunk szerint egyetlen hazai
ábrázolásunk Székesfehérvár görögkeleti szerb templomának XVIII. századi
freskója.*
Szent Alvóink szír eredetű legendájuk szerint
Efezusban éltek, Decius császár idejében barlangba falazták őket. Kétszáz év
múlva feltámadtak, és az eretnekeknek hirdették a test föltámadását. Sírjukhoz egészen a török
terjeszkedésig nyugati zarándoklatok indultak Efezusba. Ünnepük Nyugatra is
átkerült, a frankoknál, majd az ő misenaptárukat átvéve, hazánkban is
meghonosodott.
Kódexirodalmunkban nem tűnnek föl, sem későbbi
jámborsági iratainkban.
Emlékezetük azonban nyilván a régi magyar évszázadokban is élt. Így a jezsuita
diákság Zágráb (1724) és Kassa (1748) városában legendájukat
előadja.*
Talán az élőszavas hagyomány is megőrizte őket, mert Varga Lajos járokszállási
népköltő, egyébként olvasott ember századunk fordulóján a legendát „Metafratesz Simon és Turoniai Gergely
egykorú írók nyomán versekbe foglalta,” hogy a jámbor nép legendaéhes
kíváncsiságát kielégítse.*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése