Évközi 17. hét péntek

Évközi 17. hét péntek

Az emberek jó része ma ünnep nélkül él. Sok helyen vasárnap is folytatódik az egész heti munka, mert az egynapos kiesés is jelentős veszteséget jelentene a termelésben. Amikor pedig nem kell dolgozni, az is csak szabadnap vagy munkaszüneti nap, nem ünnep. Így degradálódik lassan termelő- és fogyasztógéppé az ember, elárulva azt a legmélyebb vonatkozását, amely létezése értelmét adja meg, hiszen a pusztán fizikai pihenés, lazítás nem tudja megadni az igazi testi-lelki felüdülést, a valódi rekreációt.

Csak az ünnep képes feltárni az ember előtt valódi gyökereit, melyek egy közösséghez tartozva s a hagyomány termékeny talajába ágyazódva az Istenhez kötik. Ha ezekről a gyökerektől elszakadunk, halálra ítéljük magunkat, egyenként és társadalmi szinten egyaránt. A különféle pótlékok csak annyit érnek, mint a letépett virágnak, ha vázába teszik: ideig-óráig még élni látszik, valójában azonban már halott. Az igazi ünneplés nem csupán üde színfolt a hétköznapok szürkeségében, hanem éltető forrás. Amikor Mózes által az Úr tanítást ad az ünnepekről, nemcsak arra szólít fel, hogy időről időre kilépjünk a hétköznapok világából, hanem hogy egész lényünkkel Istenhez forduljunk. Nem arról van szó, hogy csupán elkülönítsük a szent időket a profántól, hanem hogy az ünneplésben megtisztulva, megújulva térjünk vissza mindennapi teendőinkhez, az ünneplés által megszentelve azokat.

Urunk Jézus, köszönjük Neked az éltető Szentlelket, akiben az élő Istennel való kapcsolatodból, mely emberségedben is mindennél jobban, szülőföldednél, rokonságodnál mélyebben meghatározott Téged, minket is részesítettél. Add meg kegyelmesen, hogy ez a kapcsolat az ünneplés által a mi életünkben is egyre meghatározóbbá váljék, s az Isten csodáira való emlékezés által új csodák forrásává legyen életünkben.

Loyolai Szent Ignác atya, aki különleges áhítattal viseltettél Jézus Krisztus személye iránt, és csodálatos tettekre ragadtattál általa, könyörögj értünk, hogy mi is mindenekfelett ragaszkodjunk a mi Urunkhoz, és bármit teszünk vagy szenvedünk, az legyen az ő dicsőségére, dicséretére és tiszteletére.