Sirák Fiának Könyve 56.

Mi az eskü? Esküdni annyit tesz, mint Istent hívni tanúnak, hogy igazat mondunk.

 
Az lenne a kívánatos, hogy ha mindenki annyira becsületes lenne, hogy a szavát minden ember elfogadhatná igaznak. Azok, akik közösségben élnek, és mindig igazat mondanak, még akkor is, ha nekik abból hátrányuk származik, azoknak felesleges esküdniük, azaz Istent hívni tanúságul, mert mindenki elfogadja az egyszerűen kimondott szavát igaznak. Amikor Isten megfogalmazta tíz parancsát és azt a Sínai hegyen kőtáblára írta saját kezével, Mózes mint a legdrágább kincset vitte lefelé a hegyoldalon. Íme, a törvény, amit Isten fogalmazott meg, hogy az emberek szava tiszta és igaz legyen. Ezt a két kőtáblát tulajdonképpen az Úr minden ember saját szíve hústáblájára teremtésekor ráírta. Isten szándéka szerint az általa teremtett és eleve gyermekévé fogadott embert arra kötelezte, hogy Isten atyánkhoz hasonlóan mindig a tiszta igazságot mondja. Ezt elevenítette fel, amikor egyszülött Fiát testvérünkké tette a megtestesülésben. Így akarta újra romlatlanná tenni a megváltottakat. Erre céloz Szent Pál apostol: „Talán csak nem szorulunk nektek szóló vagy tőletek kapott ajánlólevélre, mint némelyek? Ti vagytok a mi ajánlólevelünk, a szívünkbe írva. Olvassa és megérti minden ember, mert meglátszik rajtatok, hogy Krisztus levele vagytok, amelyet mi írtunk, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével, nem is kőtáblára, hanem az élő szív lapjaira. Ez a bizalmunk Isten iránt Krisztusból ered. Nm mintha magunktól képesek volnánk valamit is magunktól kigondolni, mintegy a saját erőnkből, hiszen alkalmasságunk Istentől való. Ő tett arra alkalmassá, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké. Hiszen a betű öl, a Lélek pedig éltet. Ha már a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata oly dicsőséges volt, hogy Izrael fiai nem tekinthettek Mózes arcára annak múló ragyogása miatt, hogyne volna sokkal dicsőségesebb a Lélek szolgálata?” (2Kor 3,1b-8) Mózes a Sínai hegy lábához visszaérve a két kőtáblát a sziklához vágta, és azok darabokra törtek. Mi volt ennek a hatalmas felháborodásnak az oka? Népe egy frissen öntött aranyborjú, egy egyiptomi bálvány előtt táncolt és énekelt. Iszonyú csalódása késztette arra, hogy az isteni kéz remekművét megsemmisítse: nem érdemli meg Ura ajándékát ez a nép. Mit ér ennek a népnek esküje? A Tíz-parancs persze akkor és örökre érvényben marad, éppen úgy, mint a szívek hústábláira írt isteni törvény. A hűséges szolga azonban az arany-borjút porrá zúzta, vízbe keverte és megitatta mihaszna népével. Halljuk Sirák fia véleményét az esküről:„Fiaim, halljatok a száj fegyelméről, aki ezt megtartja, nem esik csapdába. Ajkával a bűnös bajba keveredik, elbukik a gőgös és a gyalázkodó. Ne szoktasd a szád az esküdözéshez, ne szokj rá, hogy a Szent nevét emlegesd. Mert amint a vallatóra fogott szolgát szíjból font korbáccsal kékre, zöldre verik, úgy az sem ment a bűntől, aki öröké esküszik és visszaél a Szentnek nevével. Aki sokszor esküszik, bűnt halmoz fejére, és a büntető bot nem hagyja el házát. Ha hibázik, rajta a bűn büntetése, ha rá sem hederít, kétszeres a bűne.. Ha hamisan esküszik, nem lehet igaz, és sok próbatételben lesz része házának” (Sir 23,7-11)