Okleveles pálinkafőző mester kóstoltató, PNT listás bíráló, és a Bajai Pálinkaház KFT. szaktanácsadója. Valamint Muth Pince pincemestere, adószámmal rendelkező őstermelő és családi gazdálkodó vagyok. Szabadidőmben a Bátai Szentvér Kegytemplom lektoraként tevékenykedem. A Magyar Magánfőzők Pálinka Lovagrend Egyesületének elnökségi tagja. A Magyar Magánfőzők Pálinka Lovagrend Kancellárja.
Életének 77., papságának 54. évében június 12-én elhunyt Ábrahám István, a szegedi székeskáptalan nagyprépostja, a temesvári székeskáptalan tiszteletbeli kanonokja.
Ábrahám István 1933. május 5-én született Szegeden, iskoláit is szülővárosában végezte. Hamvas Endre megyéspüspök 1956. június 17-én, a szegedi székesegyházban, hat társával együtt szentelte pappá. Szolgálati helyei: kántor, káplán 1956. szeptember 1-től Szatymazon, 1961. június 1-től pedig Kiszomboron. 1964. szeptember 1-től káplán Szeged-Belvárosban és egyben a Dóm Énekkar vezetője 1981. augusztus 1-ig. 1984. június 30-ig a Papnevelő Intézet prefektusa. 1984. július 1-től szeged-belvárosi plébános 2001. július 31-ig, mint prépost pedig a Szent Gellért-ereklyék őre. 2001. augusztus 1-től püspöki irodaigazgató 2006. július 31-ig, amikor nyugállományba vonul. További beosztásai: 1961-től 1986-ig szentszéki ügyvéd, 1986-tól szentszéki bíró. 1967-től 1969-ig a budapesti Hittudományi Akadémián végez felsőfokú tanulmányokat. 1975-től 1977-ig elvégzi az OMCE felsőfokú karnagyképző tanfolyamát. Ettől kezdve egyházmegyei zeneigazgató és a kántorképző igazgatója, tanára 2003-ig. 1979-től ének- és latintanár a Szegedi Hittudományi Főiskolán 1988-ig, majd 1996-2003-ig. 1979 tb. kanonok, 1991-től székesegyházi kanonok, 1994-től nagyprépost. 2006. január 6-tól a temesvári káptalan tiszteletbeli kanonokja. Temetése június 21-én 11 órakor, a szegedi székesegyházban bemutatott szentmise után az altemplomban lesz. Szeged-Csanádi Egyházmegye
Tóth Ferenc nyugalmazott plébános életének 70., áldozópapi szolgálatának 46. évében június 16-án váratlanul elhunyt.
Tóth Ferenc lelkiüdvéért június 18-án, pénteken 11.30-kor mutatnak be engesztelő szentmisét a szombathelyi Szent Kvirin-templomban. Holttestét a szentmise után, 13 órakor a Jáki úti temető papi sírkertjében helyezik örök nyugalomra.
Tóth Ferenc 1940. augusztus 28-én született Kenézen. 1964. június 17-én szentelték pappá Szombathelyen. 1964 és 1965 között kisegítő lelkész volt a szombathelyi Szent Erzsébet-templomban, 1965-től 1968-ig pákai káplán, 1968 és 1969 között körmendi káplán, 1969-től 1973-ig kőszegi káplán, 1973 és 1987 között lelkész, borsfai káplán. 1984-től címzetes esperes, 1987 és 1989 között központi szolgálatban volt, emellett lelkészként szolgált a szombathelyi Szent Norbert-templomban. 1989 és 1990 között Meggyeskovácsi, 1990-től 1993-ig Rum, 1993 és 2005 között pedig Ikervár plébánosa volt. 2006 óta nyugdíjas volt.
Isten kegyelméből vagyok, aki vagyok Beszélgetés Herendi János bátaszéki plébánossal
Pappászentelésének 45. évfordulóját ünnepli Herendi János apátplébános. Papi szolgálatának csaknem fél évszázados idejéből 40 évet töltött jelenlegi szolgálati helyén, a Tolna megyei Bátaszéken. Az alábbiakban a Herendi János apátplébánossal készített beszélgetést olvashatják.
Már messziről hívogat a sík terepen elterülő község templomának tornya, mely kecsesen, méltósággal magasodik Bátaszék központjában. Nemcsak a tornya emelkedik ki a város képéből, hanem a település első embereinek munkája is messzi földön híres. Az elmúlt évtizedekben szemmel láthatóan kivirágzott a város egyházi élete. Plébánosa idén ünnepli papszentelésének 45. évfordulóját. A papi szolgálatból 40 évet töltött Bátaszéken, ahol egyházi és világi munkatársaival, segítőivel közösen építették az egyházközséget. Herendi János plébános, aki az említett évfordulókon kívül ebben az évben tölti be 70. életévét is, kiemelte, hogy munkáját minden esetben a mellette álló önzetlen emberek segítették. De nem szabad elfelednünk azt sem, hogy az együttműködéshez minden esetben szükség van egy jó vezetőre is, aki összefogja a különböző helyről, különböző habitussal megáldott embereket.
Az alábbiakban a 40 éves papi szolgálatról, az azt megelőző hivatásébredésről, illetve a bátaszéki egyházközségről olvashatnak.
– Honnan, milyen indíttatásból forrásozott a papi pálya? – Vallásos nevelés kaptam, de ráhatás nem volt szüleim részéről. Hetedik, nyolcadikos koromban Dunaszekcsőn Némedi Ferenc volt a káplánunk, aki tudott bánni a fiatalokkal. Eljött velünk focizni, korcsolyázni jártunk, horgásztunk. Bár jártam ministrálni elsős korom óta, de a káplán úr volt az, aki jobban hozzásegített a papi pályához. Mohácson kezdtem a gimnáziumot. Egy alkalommal Cserháti József püspök a pécsi kispapokkal kirándulást tett az egyházmegye területén, akkor találkoztam vele. Mikor Dunaszekcsőre értek, elbeszélgetett velem. Kérdezte, hogy volna-e kedvem elmenni a bencés gimnáziumba. Elvitt Győrbe, szerzett lakást is nekem, mert csak az elsősöknek volt kollégium. Azok, akik menet közben csatlakoznak, családokhoz kerültek. Ott aztán tovább érlelődött a gondolat, hiszen bejártunk a szemináriumba havonta. Cserháti püspök megbízott felsőbb éves kispapokat, akik velünk, bencés diákokkal tartották a kapcsolatot. Így a gimnázium után mindjárt a szemináriumba kerültünk.
– Teológián belül melyik szakághoz kötődött legjobban? – Az egyháztörténelemhez. Bár aki tanított minket, azzal kezdetben volt egy kis nézeteltérésünk, de aztán ez megszűnt, és elmondhatom, hogy kedvenc tanítványa lettem. Azt mondta, hogy aki nem akar vizsgázni, az a beszámolókból kaphat egy jegyet. Én jelentkeztem, hogy nem akarok vizsgázni. Erre ő: magának vizsgázni kell, mert én ki akarom buktatni. Szemtelen voltam, és azt mondtam, hogy akkor elmegyek újságírónak. Melyikbe? – kérdezte. – A Ludasba. – Oda való maga. Mért nem megy most? – Mert még egy kis anyagot gyűjtök a tanár úr óráján. Nem mondom, hogy megtorolta, de keményen megizzasztott a vizsgákon. Később aztán rendeződtek a sorok és már kedvelt engem.
– Mennyire maradtak meg a szemináriumi kapcsolatok? – Mi voltunk a legkisebb évfolyam. 1959 után, mikor szétrúgták a budapesti akadémiát, nemigen küldtek oda újonnan felvett kispapot. Mindig jöttek-mentek, de végeredményben öten voltunk, akik együtt kezdtük és végeztük. Vagyunk még négyen, amiből ketten aktívak vagyunk. Kapcsolatom két győri és egy fehérvári atyával tart ma is. Évente igyekszünk összejönni, telefonon viszont gyakran beszélünk.
– A szentelés után rövid időn belül, öt év után került Bátaszékre. Hol töltötte előtte papi szolgálatát? – 59 napot töltöttem nyáron a bonyhádi plébánián szentelésem után. Itt meghalt egy idős káplán. Cserháti püspök első szenteltjeként kerültem ide. Onnan elkerültem Tevelre, Simontornyára és Himesházára. Majd innen 1970 nyarán helyeztek Bátaszékre. A napokban számoltam helyeimet, mert olyan rövid idők voltak. A leghosszabb időt Himesházán töltöttem, közel három évet.
– Milyen helyzet fogadta Bátaszéken?
– Ettől a helytől fáztam. Tíz évvel idekerülésem előtt a káplánt, plébánost és a református lelkészt elvitték, börtönbe zárták koholt vádak alapján. Mindegyik ’63-ban szabadult. A református lelkész mesélte, hogy az én plébánosom tartotta benne a lelket. Mindig azt mondta: „egyszerre jöttünk, egyszerre megyünk”. Így is volt. Elég kemény plébánoshoz kerültem. Nem ahhoz, akit elvittek, hanem egy korábbihoz. Szinte évente két káplán cserélődött nála. Beteg ember volt. Háromszor volt infarktusa. ’74-ben meghalt. Utána visszakerült decemberben az a plébános, akit innen elvittek. Ő kétszer volt életében börtönben. Ez meglátszott az egészségi állapotán. 1984-től 86-ig, haláláig a bátai plébánián élt. Egy családnál lakott, akik gondozták.
– Ezek szerint egyedül végezte a plébánia ügyeit. – Volt amikor volt káplánom, kezdetben Sebestyén Ferenc, aki autóbaleset áldozata lett. Az ő emléke 25 év után még ma is él. Rajta kívül Kövesdi János, Pál József és Cziglányi Zsolt szolgáltak itt.
– Milyen volt a hívők közössége, amikor idekerült? – Sokkal többen voltak, mint most. Ragaszkodtak a paphoz. Igyekeztek mindenben segíteni akkor is és most is. Őket megrázta az, amikor egyik pillanatról a másikra elvitték a plébánost. Különféle dolgokat híreszteltek, amik valótlanok voltak. Én azt hiszem, ez azért volt, hogy ’56 után őket, akik semmit nem csináltak, el tudják hallgattatni azok, akik a forradalom idején hangadók voltak, majd később „kabátot váltottak”.
Kezdetben, amikor idekerültem, előző hittanbeíratásnál mindössze 16 iskolást írtak be. Ilyen nyomás volt. Mondták, hogy majd kivizsgálják, de mivel már elmúlt a történet, nem tettek semmit. Ekkor kezdtük a templomi hitoktatást. Nemigen örültek. Amikor a Sebestyén Feri idekerült, biciklizni vitte őket, kirándultak, ez szemet szúrt másoknak, mert a gyerekek csüngtek rajta, szerették. Szívesen jöttek hittanra.
– Mit tekintett fő lelkipásztori tevékenységének? – Mikor kikerültem a szemináriumból, ott is megkérdezték, és mondtam, hogy a fiatalokkal való foglalkozás és az idősek, betegek látogatása. Már ott közölték, hogy ez a legnehezebb feladat. Annak idején az iroda is rám maradt. Nem volt könnyű időszak.
– Amióta megismertem Bátaszéket, folyamatosan azt látom, hogy épül szépül. Mik voltak a legjelentősebb munkák? – A templom teljes renoválása, az ablakok és torony kivételével. Állandóan beázott. Német segítséggel sikerült a nagy munkát elvégezni. Új tetőt kapott, majd következett a belső festés, az oltárok felújítása és legutoljára az orgona 4 évig tartó restaurálása. Ennek most volt a megáldása.
– Mennyire összetartó népek a bátaszékiek? – Nagyon összefognak. Amikor segítséget kérünk, akkor az egyházközség és az önkormányzat is jelentős szerepet vállal. A mostani ünnepségben is jelenetős szerepet vállalt a polgármester. Ő találta meg azt a forrást, amely lehetővé tette, hogy a Duna-Mecsek Alapítvány támogatást adjon. Bármikor munka van, jönnek az egyházközségi tagok is és segítenek.
– Milyen közösségek vannak itt a plébánia területén? – Ifjúsági közösség nincs, a legélőbb a Cursillo. Nagyon sokan részt vesznek benne. Havonta van összejövetelük. Valamikor külön volt férfi és női csoport, de összevontuk őket. Ők azok, akikre az egyházközségben mindig lehet számítani. Minden munkában vezető szerepet játszanak, Bognár Jenő polgármesterrel egyetemben.
– Mióta működik? – Tavaly ünnepeltük a 75. évet, melyet megszakítás nélkül élt túl. Van még a kántorunknak egy ifjúsági kórusa is, akiknek hetente tart próbát. Ők a havi diákmisén szerepelnek. Ezenkívül van egy Kolping Egyesületünk. Sajnos kevés az utánpótlás, nincs fiatal, akikre lehet számítani. Kezdetben nyugatiak támogatták: a németek küldtek ruhákat, traktorokat. Cserkészettel is próbálkoztunk, de ahhoz kellene egy megszállott vezető. Bátaszéken nem volt régen cserkészet, így sajnos nincs olyan idősebb ember, aki vállalná a diákok terelgetését, és évtizedes tapasztalataival összefogná a cserkészeket.
– Ide tartozik a bátai Szent Vér kegyhely. Régen rendkívül látogatott hely volt. Ma milyen népszerűségnek örvend? – Sudár apát úr idejében feltámasztotta a kegyhelyet. Most úgy vagyunk, hogy jönnek szombaton is Vácról. Évente megtartjuk a búcsút, és vannak zarándok, akik bejelentkeznek. Probléma az, hogy nincs önálló papja Bátának. Bár hozzáteszem, nem is tudná ma eltartani.
– Van-e remény, hogy ha bekapcsolódik a Magyar Zarándokútba, akkor fellendül? – Igen. A Kolpingnak van három vendégszobája, nappalival, társalgóval, konyhával, vizesblokkal. Ez alkalmas lehet a szállásadásra. Itt Bátaszéken megszűnnek az óvodák, központi óvoda lesz. Az a terv, hogy az egyik óvodából vendégfogadó lesz. Bízom benne, hogy ez segíteni fogja a bátai Szent Vér-kegyhely látogatását, hisz Magyarországon az egyetlen Szent Vér-kegyhely, és Európában is csak 5-6 van.
– Papi jelmondata mennyire kísérte végig papi pályafutását? – Szent Páltól vettem az idézetet: „Isten kegyelméből vagyok, aki vagyok.” Megkérdezték a szemináriumban, hogy mit akarok ezzel: azt, hogy soha ne bízzam el magam. Ami vagyok, az Isten kegyelméből van és nem a saját okosságomból, bölcsességemből. Hálát adok mindenért, amit kapok. Azért is, hogy mindig olyan munkatársaim voltak itt Bátaszéken, akik segítettek és ötletekkel álltak elő, és nemcsak előálltak, hanem tették is a dolgukat.
'=%22%22){kind=link}