Paolai Szent Ferenc remete

Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!



2011.04.02. szombat



A legédesebb kötelesség.



VI. Pál pápa szerint a papok Istenélő eszközei. Illik, hogy az élő Istennek élő eszközei is legyenek az élő emberek között. A holt, mozdulatlan eszközök is nagyon fontosak, a katolikus templomok, amelyeknek tornya az égre mutat, biztatva a munkában és szenvedésben megviselt embereket: érdemes mindezeket elvállalni, mert egyenes utunk van az égbe. Isten nem változik, mutatja a templom, Isten háza. Ez keresztelésünk, bérmálkozásunk helye. Itt voltunk elsőáldozók. Ide gyülekeztünk legalább vasárnaponként, hogy az egy Atya gyermekeiként egységet alkossunk Vele és egymással is, sőt elődeinkkel is, akik már a túlvilág lakói, akár a végcélban, a mennyországban élnek, akár annak kapcsolt tagozatban, a tisztítótűzben szenvedve-javulva várják az istenlátás csodálatos pillanatát. A közösség életének nem élő, de életet sugárzó helye a templom, ahol a családi élet alapját, a hitvesi szeretetet áldja meg az Egyház. És itt adódik a lehetőség Urunk Jézus Krisztus áldozatának jelenvalóvá tételére, szentséges Testének és Vérének magunkhoz vételére is. Mindennek az éltetője, Istennel való kapcsolatunk élő eszköze a templom papja. Ha nincs a templomnak papja, nincs szentmiséje sem. A templom pap nélkül imaház és egykori vallásos emlék. A gyülekezés eszköze maradhat, de atya nélküli árvaságban érezzük magunkat. Olvashatjuk Isten üzenetét, a Szentírást, de a tekintélyes magyarázat nem eleven szava az Úrnak, nem sajátjaként mondja el más mondókáját az alkalmi lektor. A pap gyarlóságai ellenére is eleven kapcsolat Istennel. Jézus rendezte így Egyháza életét. A papnak ez ad küldetéstudatot. Ezért tanul hosszú éveken át, gyűjti lelkébe a kegyelem kincseit, igyekszik Főpapjával, Jézussal intenzív barátságot ápolni, hogy ebbe a körbe be tudjon iktatni másokat is. Edződik küzdelmekben és szenvedésekben, hogy jövendő híveinek erőt tudjon sugározni, amikor majd erre is szükségük lesz.

Elmélkedés a Család évében LXXXII.

Elmélkedés a Család évében

II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján

LXXXII.

Az idősekhez intézett levelében a Szentatya külön kiemeli, hogy a kortársaihoz beszél, és szentírási példákkal (Ábrahám, Sára, Mózes, Tóbiás, Zakariás, Simeon, stb.) illusztrálja, hogy a hosszú életet kezdettől fogva Isten áldásának tekintették, s az öregkor nem jelent feltétlenül tétlenséget, feladat nélküliséget. Az öregkor „az emberi érlelődés döntő korszaka és az isteni áldás kifejeződése… A korban előrehaladott emberek segítenek abban, hogy több bölcsességgel szemléljük a földi adottságokat… Az öregek a közös emlékezés fenntartói, s így kiváltságos értelmezői azon közösségi eszmék és értékek összességének, melyek hordozzák és irányítják a társadalomban az együttélést” – írja a pápa, s meggyőződéssel vallja: „az öregemberek iránt érzett tisztelet és szeretet hozzátartozik az igazán emberi civilizációhoz.” Az idősekhez írt levelének idején – 1999-ben – II. János Pál már súlyos beteg volt, folyamatosan gyötörték a fizikai fájdalmak. Mélységes empátiával fordul hasonlóan sokat szenvedett sors- és kortársaihoz. Levelében kitér az eutanáziára is, egyértelműen elutasítva annak lehetőségét. Emlékeztet rá, hogy az erkölcsi törvény a „túlbuzgó gyógyításról” való lemondást hagyja jóvá, „és csak olyan kezelést igényel, amely az orvoslás normális követelményeihez tartozik. Az eutanázia azonban mint a halál közvetlen előidézése egészen más! Tekintet nélkül a körülményekre és a szándékokra, önmagában rossz cselekedet, az isteni törvény és az emberi személy méltóságának semmibevétele" II. János Pál figyelmeztet: az öregkor éveit azzal az érzülettel kell végigélni, mellyel az ember teljes bizalommal ráhagyatkozik a gondviselő és irgalmas Isten kezére. Kortól és egészségi állapottól függetlenül mindenki számára reményteliek lehetnek a Szentatya azóta is sokat idézett sorai: „… nagy békességet érzek, ha arra a pillanatra gondolok, amikor az Úr majd magához szólít: az életből az Életbe!”
Az örök emberi értékeket felmutató és azok mellett egyértelműen kiálló négy levelet elolvasva felidéződhet bennünk, hogy II. János Pál egyszer így válaszolt az őt bíráló újságíróknak: „Talán részben igazuk van, elég konzervatív vagyok, de az alapvető igazságokat, mint a család szentsége, az élethez való jog a fogantatástól a halálig, nem a korszellem határozza meg”. (Szent István Társulat, 2011.)

Grenoblei Szent Hugó püspök

Egyenesek az Úr útjai, az igazak járnak rajtuk.



2011.04.01. péntek



Négyszemközt.



„A személyes imádság pótolhatatlan, mert mindenki számára elérkezik az idő, amikor Isten négyszemközti találkozásra hívja, egy bensőséges találkozásra”. Ez a biztos alap mindnyájunknak az igazi lelkiéletre. Sokan vannak ugyanis, akik a mások által megfogalmazott gondolatokkal kezdik és folytatják imaéletüket. Úgy vélik, hogy azok szépen sikerült mondatok, illik ilyen remekművekkel állni a végtelenül tökéletes Isten elé. Vannak imák, amelyeket Jézus Krisztus fogalmazott meg. Ilyen a Mi Atyánk kezdetű imádság. Közösségeinkben és magánhasználatban egyaránt igen fontos imádkoznunk. Benne van az egész vallásos életünk minden lényeges mondanivalója. De nélkülözhetetlen az a fajtabeszélgetés, amikor én személyesen nyilatkozom, tárulok ki Isten előtt, aki hat és félmilliárd most élő embertestvér között engem személyesen ismer, én egy vagyok közülük, de olyan valaki, akit Atyám egyetlen ilyennek gondolt ki, egyéni célt és ahhoz egyéni életutat tervezett nekem. Az Ő végtelen utánozhatóságában ennek az egynek csak én vagyok megvalósítója. Csak velem tudja közölni az én élettervemet, csak én tudom felelősen kimondani a tervet vállaló igent, tehát senki előre megszerkesztett imádsága nem pótolhatja az én személyes, négyszemközti beszélgetésemet Isten-atyámmal. Igen, ezt a beszélgetést úgy kell várnom, mint lelki fejlődésem legfontosabb állomását. Ajánlanom kell másoknak is az egyéni imát, hogy reggelente jól tájékozódjam, hogyan tudom napom folyamán Isten igazságát jól megismernem, szeretetemet legtisztábban gyakorolnom.

Elmélkedés a Család évében LXXXI.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
LXXXI.



Izrael temetése.



József, akit emberileg apja a legjobban szeretett fiai közül, mint a család leghatalmasabb tagja, átvette a családfő szerepét. „József ráborult apjára, siratta és csókolgatta őt. Aztán megparancsolta rabszolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be apját. Mialatt azok a parancsot telesítették, elmúlt negyven nap, mert így szokott ez lenni a holttestek bebalzsamozásánál. Egyiptom siratta őt hetven napig. Amikor letelt a siratás ideje, így szólt József a fáraó háza népéhez: Ha kegyelmet találtam előttetek, mondjátok meg a fáraónak, hogy apám megesketett engem: Íme, én meghalok. Temess engem az én síromba, amelyet Kánaán földjén ástam meg magamnak. Hadd menjek fel tehát, hadd temessem el atyámat, aztán majd visszatérek. A fáraó azt üzente neki: Menj csak felé, temesd el atyádat, amint megesketett. Fölment tehát, és vele ment a fáraó összes szolgája, házának vénei és Egyiptom földjének összes nagyja, valamint József háza népe és testvérei. Csak a gyermekek, a nyájak és a csordák nem, ezeket Gósen földjén hagyták. Szekerek és lovasok is voltak a kíséretében, így nem volt kicsi a tábor. Amikor aztán eljutottak Átád szérűjéhez, amely a Jordánon túl fekszik, ott nagy és keserves siránkozással gyászszertartást tartottak. Hét napot töltöttek el ezzel. Amikor Kánaán földjének lakosai látták ezt, így szóltak: Nagy gyászuk van az egyiptomiaknak Jákob fiai úgy tettek tehát, ahogy apjuk megparancsolta nekik. Elvitték őt Kánaán földjére és eltemették”

Szent Ámosz próféta

Hallgassatok az Úr szavára!



2011.03.32. csütörtök



Mennyire szép az élet!



„Ha tudnánk, mennyire szeret minket a mi Urunk, meghalnánk az örömtől” Ha fel tudnánk fogni, hogy Isten nem szenvedésre teremtett, hanem örömre, ha bele tudnánk helyezkedni ősszüleink bűn elkövetése előtti boldog állapotába, akkor nyilván igazat adnánk Vianney Szent Jánosnak. Így viszont el tudom képzelni, hogy kevés embertestvérnek ujjong fel a szíve, hiszen nagyon nehéz elképzelni a boldog állapotot annak valami csekély megtapasztalása nélkül. A modern kor embere sokszor azt sem tudja, hogy van Isten, hogy Isten végtelenül jó, végtelenül boldog önmagban, és teremtményeit is boldogságra teremtette. A mai ember olyan világban él, amelyikben nincs általános tapasztalat a boldogságról.„A teljes boldogság minden jónak egyszerre történő élvezete a nélkül, hogy félni kellene, hogy ebből valamikor is elveszíthet valamit”. Tudom, ez a mennyország állapota, de azért jó lenne valamit tapasztalni belőle. A szent plébános írja ezt a bevezető gondolatot, aki kevés talentumot kapott, akit félve engedtek pappá szentelődni, aki megfőzve fazék krumpliját eszegette egy hétig, aki viszont csodálatos lelki örömöket kapott Istentől. Amit vigasztalásunkra szánt, azt ő nyilván át is élte. Ő valóban tudta, mennyire szeret minket a mi Urunk. Mi vagyunk a hibásak, hogy tele van az életünk minden mással, ami nem Isten és így nem is tud igazi boldogságot adni, és ha igazi boldogságot emlegetnek a ma átlagemberének, fogalma sincs arról, miről beszélnek. Élénk kontrasztnak hat másik megállapítása:„Egyesülés Jézus Krisztussal, egyesülés a kereszttel: íme, az üdvösség” Ezt már közelebbről ismerjük, mert szenvedése szinte minden embernek akad. Figyelembe kell tehát vennünk, hogy ősszüleink elrontották Istennel való boldog kapcsolatunkat. Ezt Isten megtestesült egyszülött Fiának rettenetes szenvedéssel és kereszthalállal kellett helyrehoznia. De boldogító tudat, hogy Ő ezért végtelen dicsőséget kapott Atyjától. Ha vele együtt szenvedünk, akkor vele együtt meg is dicsőülünk”.(Róm 8,17) Mivel szenvedésünk van bőven, csatoljuk Jézuséhoz a boldogság reményében!

Elmélkedés a Család évében LXXX.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
LXXX.



Jákob temetése.



Jákob tehát megáldotta fiait az ősi szokások szerint. Mindegyiket külön-külön szöveggel, érdemeik és Isten jövőt ismerő és sorsot irányító szent akarata szerint: „Ezt mondta nekik apjuk, és megáldotta őket, mindegyiket a neki szóló áldással. Aztán megparancsolta nekik: Én immár népemhez térek. Temessetek engem atyáimhoz Makpéla-barlangba, amely a hetita Efron mezején van Mamréval szemben, Kánaán földjén, amelyet Ábrahám vett meg a hetita Efrontól, a mezővel együtt, temetőbirtokul. Ott temették el őt és feleségét, Sárát. Ott temették el. Izsákot is a feleségével, Rebekkával együtt, és ott fekszik eltemetve Lea is. Amikor aztán befejezte parancsait, amelyeket fiainak adott, felhúzta lábát az ágyra, meghalt és népéhez tért” (Ter 49,28-32) Minden édesapának kötelessége a szüleitől örökölt életet továbbadni mindazoknak, akiket Isten rajta keresztül akar az életnek ajándékozni, felnevelni őket arra a célra, amit Isten kijelölt neki. Vigyáznia kell, hogy Isten akarata, azaz parancsai szerint gondolkodjék és éljen. Lám, ő maga is erre törekedett. Szívből szerette és egyetlen párjának választotta nagybátyja kisebbik leányát. Nem rajta múlt, hogy Lea lett az első felesége, és hogy őt rendelte Isten hat fia édesanyjának. Szíve szerelme és a kötelességei között mindig a kötelesség volt elől. Ezért rendelkezett úgy Lea halálakor, hogy apjának és nagyapjának sírjába temessék Leát, mert már akkor döntenie kellett arról, hogy mind őseivel, mind a fontosabb feleséggel együtt pihenjen az ő teste is. A lelkük azonnal a pokol tornácára került, és várták együtt az időt, amikor Júda törzséből megszületik a földre a Megváltó, befejezi küldetését, és magával viszi választottait, akik a földi küldetésüket híven végbevitték. Jákob már sok újdonsággal tudott szolgálni apjának és nagyapjának. Meg tudta erősíteni Ábrahám látomásait, beszélgetéseit az egy igaz Istennel, elmondhatta azt is, hogy menekülése éjszakáján hogyan látta Őt a mennybe vivő lépcsősor tetején. A testük pedig békében várta együtt a legfontosabb családtagokkal a boldog feltámadást a megszentelt földben.

Elmélkedés a Család évében LXXIX.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
LXXIX.



Jákob áldása második része.



„ZEBULON a tenger partján lakik, hajók kikötőjénél, és elér egész Szidonig. Isszakár, mint erős szamár hever a karámok között. Látja, hogy jó a nyugalom, és hogy a földje kiváló. Vállát tehát teher alá hajtja, s lesz belőle adózó szolga. DÁNŰ igazságot szolgáltat népének, mint bármely törzse Izraelnek. Kígyó lesz Dán az úton, vipera az ösvényen, amely megmarja a ló patáját, hogy lovasával hanyatt essék. A te szabadításodra várakozom, Uram! GÁD ellen rablók támadnak, de harcra készen ő követi nyomukat. ÁSER kenyere kövér, királyoknak adhatna csemegét. NAFTALI iramló szarvas, viseli szép szarvait. Gyümölcsöző fa JÓZSEF. gyümölcstermő fa a forrás felett, ágai áthajolnak a falon. Megkeserítették azonban, és belekötöttek, ellene fordultak a dárdavetők. Ám összetört az íjuk, és karjuk inai szétszakadtak Jákob Hatalmasának keze által, Izrael Pásztorának, Kövének neve által. Atyád Istene segítőd lesz, s a Mindenható meg fog áldani téged az ég áldásaival onnan felülről, és a lent fekvő mélység áldásaival, a mell és az anyaméh áldásaival. Atyád áldásai erősebbek az örök hegyek áldásainál, az ősi halmok kívánságainál! Szálljanak József fejére, testvérei nazírjának homlokára! BENJAMIN ragadozó farkas: reggel prédát eszik, este pedig zsákmányt osztogat. Ezek Izrael törzsei, mind a tizenketten. Ezt mondta nekik apjuk, és megáldotta őket”. (Ter 49,13-28)

Casorai Boldog Lajos áldozópap

Hallgass az Úr rendelkezéseire, és cselekedj azok szerint.



2011.03.29. szerda



Mint a kolostorban.



A papok Isten különleges szolgálatára szentelt emberek. Ők odaadták testüket, lelküket, hogy Isten és emberek között közvetítők legyenek. Isten élete, lényege végtelen titok. Ennek egy részét Isten már itt közli velünk. Ezeknek ismeretére készíti fel meghívottjait, imában és tanulásban egyre több titkát fedi fel előttük, hogy titeket is gazdagítsanak majd a hittanórákon és a szentbeszédekben. Főként pedig legnagyobb ajándékát, Szent Fiának megváltó szenvedését ne csak elmondják nektek, hanem a templom oltára mögött állva szemetek láttára jelenvalóvá tegyék úgy, ahogyan Ő szenvedése előtti este megmutatta tanítványainak az utolsóvacsorán. Elsősorban ezt jelenti a pappá szentelés: hatalmat kaptak a püspök atya kezén keresztül erre a nagy közvetítésre. Ti is ott vagytok, úgy-e, a templomban a szentmiséken? És talán ott eszetekbe jut: milyen jó lenne, ha otthon, iskolában, mezőn, gyárakban mindenütt ugyanolyan jók lennének egymáshoz az emberek, mint itt, a templomban. Ha az iskolában is azt tanulnátok, hogy csak az igazságnak és a szeretetnek van maradandó értéke; ha az utcán mindenki Isten gyermekeként élvezhetné a testvéri jóindulatot; ha este nem attól kellene rettegned, hogy utcán vagy lakásodban leüt, kirabol, megöl egy elvetemült gazember; ha a bankban a te keserves munkáddal megkeresett pénzeddel a te javadra bánna a bankár, nem eltékozolná ugyancsak illetéktelen haramiák javára! Igen, lehetne ilyen világ, ilyen élet mindenütt. Csak a két munkahét között a templomban kellene hálát adni és kegyelemmel töltekezni. Nem a templom üdvözül, hanem aki ott Istennek szolgál papként és hívőként. Ugyancsak üdvösségszerző minden munka és családi kör, ha ott a kegyelem az igaz és jó forrása

Szent Armogsztész hitvalló vértanú

Fogadd el, Urunk, megtört szívünket és alázatos lelkünket.



2011.03.28. kedd



Megsokszorozni az időt.



Minden ember Istentől kimért életidőt kapott. Ezt kell felhasználnia az igazság egyre tökéletesebb ismeretére és a jótettek végbevitelére. Mondhatnám így is: Isten szolgálatára. Arra, hogy percről-percre felismerjem, itt és most mit akar velem tetetni a mellém rendeltek javára mennyei Atyám. Édesanyák! Ha egyetlen gyermeketek van, elég? Előnyös? Több jut neki időtökből? Amikor engem édesanyám megszült hatodiknak, akkor csak rám kellett figyelnie. Az öt idősebbel akkor nem volt gondja. De megtanultam életéből, hogy nem szorítottam ki senkit a szeretetéből. Utánam unokák foglalták le áldott ölét. A húgának négy élő gyermekére is jutott figyelméből. Rokonok, ismerősök is sokszor kapták tőle is, édesapámtól is a nem kevés és kis értékű segítségeket. Fordítva nem igen találok felhozható példát. S mit tesz Isten? Nekem, a legkisebbnek jutott osztályrészül, hogy ne kis család méretében, hanem ezres közösségekben gondolkodjam. Igaz, nem ruháról, élelemről kellett gondoskodnom, ami igen komoly feladat, a szülőket rendszerint nagyon lefoglalja. Az én feladatom elsősorban a nagy lelki közösségek Istennel kapcsolatos, a lelki üdvösséget közvetlenül szolgáló lelkipásztori munkám volt. Az egyik állomáshelyemen 3300 hívő lelkipásztora voltam. Napi szentmise, vasárnap három-öt misézés. Én voltam az egyetlen hitoktató. Minden délben és délután egy-egy hittanóra. Évi hetven temetés, tizenöt-huszonöt esketés. Emellett plébánia-házat építettünk nagyrészt társadalmi munkában. „Plébános úr, ha maga nem dolgozik velünk, mi sem jövünk”,- mondta egy kedves segítőm. Irodai munka, számadások: egyedüli végeztem mindent. Negyven évesen jutottam először Trabant autóhoz egy nyugaton élő rendtársam segítségével. Isten áldásával ment.

Elmélkedés a Család évében LXXVIII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
LXXVIII.



Jákob áldása fiaira.



Jákob, miután örökbe fogadta, fiai közé számította az akkori jogszokás szerint József két fiát, Efraimot és Manasszét, közeledő halála előtt összehívta minden fiát. Eddig is tapasztaltuk, hogy Isten kegyelme sok hasznos és részletes tanácsot közölt a családfőkkel, mint Istentől kapott jövendöléseket. Most is erre hivatkozik a családfő: „Jákob azután hívatta fiait. Azt mondta nekik: Gyűljetek össze, hadd adjam tudtotokra, mi vár rátok a távoli napokban! Gyűljetek össze, s halljátok, Jákob fiai, halljátok atyátokat, Izraelt! RÚBEN, elsőszülöttem, te erőm és erősségem kezdete, a méltóságból elsőbbség, a hatalomból nagyobb rész illetne! De kicsaptál, mint a víz! Nem lesz elsőbbséged, mert atyád fekhelyére léptél, és ágyamat beszennyezted. SIMEON és LÉVI: testvérek ők, fegyvereik az erőszak edényei. Tanácsukba a lelkem ne menjen, gyülekezetükben dicsőségem ne legyen, mert férfit gyilkoltak dühükben, bikákat erőtlenné tettek önkényükben! Átkozott a dühük, mert nyakas, és a haragjuk, mert kemény. Elosztom őket Jákobban, és szétszórom őket Izraelben. JÚDA: téged dicsőítenek majd testvéreid; ellenségeid nyakán lesz a kezed. És atyád fiai meghajolnak majd előtted. Júda, fiatal oroszlán, zsákmányért indulsz, fiam, s megpihenve lefekszel, mint az oroszlán, mint a nőstény oroszlán ki merné felkelteni? EL NEM VÉTETIK a FEJEDELMI PÁLCA JÚDÁTÓL, SEM a VEZÉR BOTJA AZ Ő TÉRDEI KÖZÜL, MÍG EL NEM JÖN AZ, AKIÉ AZ, AKINEK a NÉPEK ENGEDELMESKEDNEK. Szőlőtőkéhez köti csikaját, az indához szamara vemhét. Borban mossa ruháját, és szőlő vérében a palástját. Szeme feketébb a bornál, s a foga fehérebb a tejnél”(Ter 49,1-12) Az áldás első része a negyedik fiúnak, Júdának a dicsőségét emeli ki. Maga a messiási áldás nagy alakú betűkkel van szedve, amint illik. A Júda törzséből való Dávid király, és természetesen a Boldogságos Szűz Mária. Erre a jövendölésre hivatkozik Gábriel főangyal is: „Az Úristen neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját és uralkodni fog Jákob házában mindörökké”(Lk 1,32-33)

Elmélkedés a Család évében LXXVII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
LXXVII.



Miért történt az áldó kéz cseréje?



Az előző elmélkedésben láttuk, hogy József, amint apjával szemben felállt, úgy igazította fiait, hogy Manassze kapja az elsődleges áldást, lévén ő az idősebbik. Apja azonban keresztbe tette kezeit. Amikor József reklamált, megkapta a magyarázatot.„Amikor azonban József látta, hogy apja Efraim fejére tette a jobb kezét, rosszul esett ez neki. Megfogta tehát apja kezét, le akarta venni Efraim fejéről és áttenni Manassze fejére. Közben azt mondta apjának: Nem jó ez így, atyám, mert ez az elsőszülött, ennek a fejére tedd a jobb kezedet! Ő azonban ellenállt és azt mondta neki: Tudom, fiam, tudom! Ez is több néppé lesz, meg is sokasodik, de a kisebb testvére nagyobb lesz nála, s annak utódja sok nemzetté növekszik. Aztán megáldotta őket, és azt mondta: Tebenned nyerjen áldást Izrael! Hadd mondják: Úgy cselekedjék veled Isten, mint Efraimmal, és mint Manasszéval! Efraimot tehát Manassze elé helyezte. Józsefnek, a fiának pedig azt mondta: Íme, én meghalok, de Isten veletek lesz, és visszavisz titeket atyátok földjére. Adok neked ott egy részt a testvéreidén kívül, azt, amelyet kardommal és íjammal vettem el az amoriták kezéből.“ (48,17-22)

Boldog Maillé Janka Mária szűz özvegy

Sok leprás közül nem tisztult meg más, mint a szíriai Naámán.



2011.03.28. hétfő



Egység és egymást kiegészítő adományok.



Jézus három évig személyesen oktatta tanítványait a hívekkel közösen, de foglalkozott velük külön is. A feltámadása után rengeteget fáradozott, hogy a halála előtt kialakult erős hitet, amelyet a keresztáldozat idején a Szűzanya kivételével mindenki elvesztett, visszakapják. Újabb adománnyal is gazdagította őket: „Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Azt mondta nekik: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell. És harmadnapon feltámadni halottaiból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek” (Lk 24,45-47) Aztán étkezés közben meghagyta nekik, hogy ne távozzanak Jeruzsálemből, amíg el nem telnek Szentlélekkel. „A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig” (ApCsel 1,8) De mennybemenetele előtt „negyven napon át megjelenve Isten országáról beszélt nekik”. (1,3) Sault külön oktatja az Arab pusztaságban. (Gal 1,17) Aztán elindul az izmosodó Egyházban a Szentlélek irányításával a remeteség, majd a monachális szerzetesség, aztán a koldulórendek, betegápolók, tanító rendek, ezeknek második és harmadik rendjei, egyedül élő vezeklők, misztikusok, szinte megszámlálhatatlan csapata. A legújabb korban is vannak alapítások, civil hívők kezdeményei. Végezetül rádöbbenünk, hogy jó együtt lennünk, szolgálni Istent, de azért minden ember egy külön világ. Együtt a Mesterrel, együtt az Atyával, együtt a Szentlélekkel. A mennyországban pedig majd együtt az összes üdvözülttel, és soha nem feledjük el már most sem: olyan kis kövecskét kapunk a mennybe lépésünkkor, amelyen az egész valónkat kifejező új nevünk lesz olvasható. De ezt csak az ismeri, aki adja, és aki kapja. (Jel 2,17)

Salzburgi Szent Rupert püspök

Adj nekünk vizet, hogy ihassunk!



2011.03.27. vasárnap



Soha sincs minden elveszve.



Ha valamikor, a mi időnkben elég sok gond adódik a papi hivatásokkal. Egyrészt kevesen jelentkeznek püspököknél, szerzetes főelöljáróknál, hogy papi hivatást éreznek, és szeretnék elkezdeni a komolyabb felkészülést. Másrészt vannak bőven olyan megtorpanások, amikor úgy érzik a már felszenteltek, hogy mégsem találták meg helyüket Isten szolgálatában. Sokan kérik laikus státusba való visszahelyezésüket, hogy civil emberként szolgálhassák Istent és felebarátaikat. Kevésbé jellemző változtatási indíték, hogy a hitük roppant meg. Jó arra gondolnunk, hogy Krisztus Urunk ezekre a problémákra előre felkészítette Egyházát. Az első pápát engedte olyan körülmények közé sodródni, hogy sorsa biztatás legyen a későbbi nemzedékeknek is. Péter rajongva szerette Jézust. Szívesen követte a meghívását. Amikor a csodálatos halfogással jutalmazta készséges hitét az Úr, Péter ráeszmélt: Jézusnak vele komolyabb szándékai vannak, leborult Jézus előtt a csónakban, és óvni szerette volna Jézust, hogy számítson rá, netán sokat kívánjon rábízni. Ezért kérte: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!”. (Lk 5, 8) Amit Péter akkor megsejtett, Jézus mindent előre tudott pontosan. Azt a rettenetes éjszakai tagadást is pontosan ismerte előre. Mégis így válaszolt: „Ne félj! Ezen túl már emberek halásza leszel”.(10) Ezt erősítette meg Jézus a Genezáreti-tó partján, amikor háromszoros szeretetnyilvánításra véglegesen az Egyház alapjává nevezte ki. Pál apostol is nyilatkozott eme főbenjáró kérdésben: „Ezért, hogy el ne bízzam magam, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen. Háromszor kértem emiatt az Urat, hogy távozzék az tőlem, de ő azt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé”.(2Kor 12,7-9) Erre Jézus mindig kényes, hogy rengeteg kegyelme elbizakodottá ne tegye papjait. Mondja minden megkísértett paptestvér alázattal: „Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem”

Elmélkedés a Család évében LXXVI.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
LXXVI.



Izrael fiaivá fogadja két unokáját.



Miután József megesküdött apjának, hogy halála után visszaviszi holttestét Kánaánba, Izrael pedig biztosította fiát, hogy nagyon megnöveli családját, még nagyobb megtiszteltetést is tartogatott számára. „Azért tehát a két fiad, aki neked Egyiptomban született, mielőtt idejöttem hozzád, legyen az enyém: Efraimot és Manasszét számítsák éppúgy az enyémnek, mint akár Rubent és Simeont. A többiek azonban, akiket utánuk nemzel, a tieid legyenek, és testvéreik nevét viseljék birtokaikban. Amikor ugyanis visszatértem Paddanból, Ráchel, a te anyád meghalt az úton, Kánaán földjén. Efratához közeledtem akkor, és eltemettem őt az efratai, - másik nevén a betlehemi - út mentén. Amikor Izrael meglátta József fiait, megkérdezte tőle: Kik ezek? –Ő így felelt: A fiaim, akiket itt adott nekem Isten. Azt mondta erre: Vezesd csak őket ide hozzám, hadd áldjam meg őket! – Elhomályosodott ugyanis Izrael szeme a késő öregségtől, így nem látott tisztán. – Odavitte tehát hozzá őket, ő pedig megölelte és megcsókolta őket. Aztán ezt mondta a fiának: Nem fosztottak meg látásodtól, sőt Isten még utódodat is megmutatta nekem! József ekkor elvette őket az apja öléből, és földig borult. Aztán Efraimot a maga jobbjára, azaz Izrael balkeze elé, Manasszét meg a maga baljára, azaz apjának jobb keze elé állította, és mindkettőjüket odavezette hozzá. Erre ő kinyújtotta jobb kezét és Efraimnak, a fiatalabb testvérnek a fejére tette. az balkezét pedig Manasszénak, az idősebbnek a fejére. Aztán megáldotta Jákob Józsefet ezekkel a szavakkal: Isten, akinek színe előtt jártak atyáim, Ábrahám és Izsák, Isten, aki pásztorom volt ifjúságomtól kezdve mind a mai napig, az angyal, aki megszabadított engem minden bajtól, áldja meg ezeket a gyerekeket, szálljon át rájuk az én nevem, atyáimnak, Ábrahámnak és Izsáknak a neve, és növekedjenek sokasággá a földön”. (48,5-16)