MALLORCAI BOLDOG RAJMUND

BOLDOG RAJMUND (Raymundus Lullus)

 III. r. 

(1232-1316) 

 
Mallorka* szigetén Palma városban született. Az aragóniai király apródja, majd udvarnagya lett. Megnősült, két gyermeke volt. 30 éves koráig könnyelmű életet élt. Ekkor életét megváltoztatta. Nagy hatással volt rá a szenvedő Krisztus látomása és egy szentbeszéd Assisi Szent Ferencről. Zarándokútra indult Francia- és Spanyolországba, majd visszatért hazájába s belépett Szent Ferenc III. rendjébe. Családja beleegyezésével ezután a Randa-hegy magányába vonult, ahol kilenc évet töltött. Tanulni kezdett, arab nyelven is megtanult, hogy jövő hivatására, a hitetlenek megtérítésére felkészüljön. Oly nagy tudományra tett szert, hogy egyháztanítói címmel (doctor illuminatus) illették. Műveket is kezdett írni: filozófiai, bölcseleti és misztikus írásokat. Legtöbbre az Arc generalis c. művét tartotta, ebben a hitetleneket a természetes ész érveivel igyekszik meggyőzni Krisztus igazságáról. Hazájában II. Jakab király támogatásával kolostort alapított ferences hithirdetők képzésére. Korát megelőzve szorgalmazta a missziósképzést; annyit elért, hogy a pápa később (1311 után) öt missziós nyelviskola alapítását rendelte el. Élete másik felében (40 évig) a missziókért élt és dolgozott. Bejárta a Földközi-tenger mellékét, Örményországot, Szíriát, Palesztinát, Észak-Afrikát és hirdette a keresztény hitet. Bugiában (Tunisz közelében) a szaracénok meg akarták kövezni. Felkereste ezután a pápát, majd Szép Fülöp francia királyt, hogy megnyerje őket a Szentföld visszafoglalása eszméjének. Nem ért el sikert. Szicíliában a zsidók megtérítésén fáradozott. 1315. decemberében a vértanúság vágyától indíttatva újra Bugiába ment. A feldühödött moszlimok beszéde közben megragadták s a városon kívül megkövezték. Nem halt bele sérüléseibe. Genovai hajósok rátaláltak s magukkal vitték. Még elérték Mallorcát, ahol 1316. márc. 25-én meghalt. Teste Mallorca de Palma Szent Ferenc templomában nyugszik. Tiszteletét Mallorcán X. Leó pápa hagyta jóvá, IX. Pius pedig a Ferenc-rend részére engedélyezte a boldog vértanú tiszteletét.
Idézet Boldog Rajmund „Imádónak és imádottnak könyve” művéből (ez a műve magyar nyelven is megjelent):
„Mondd, te szeretet bolondja, mit tennél, ha Imádottad többé nem szeretne? Azt válaszolta, hogy továbbra is szeretné őt, mert nem szeretni - halál; és szeretni - élet.” „Kérdezték az imádót, mi a boldogság. Ezt válaszolta: gyötrelem, amit valaki szeretetből elvisel.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Rajmund vártanúban felkeltetted a hitterjesztés vágyát; könyörgésére és közbenjárására add, hogy a kegyelmedből kapott hitet mi is mindhalálig állhatatosan megőrizhessük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

Miért követed el újra ugyanazokat a bűnöket?

Robert McTeigue SJ a Jézus Társasága Marylandi Tartományához tartozik, filozófiát és teológiát oktat különböző egyetemeken, tapasztalt lelkivezető. Az Aleteia nemzetközi katolikus portálon közölt írását adjuk közre.

„Semmi nem táplál annyi hamis reményt és ábrándot, mint egy fogyókúra első négy órája.”

Összeszorítjuk a fogunkat, ökölbe szorítjuk a kezünket, és eldöntjük: „Most aztán minden másképp lesz!” Szemünk a jutalomra szegezzük, és aztán… És aztán felébredünk, és a kezünkben egy desszertesdobozt szorongatunk – üresen. Csalódottak vagyunk, de nem meglepettek: már oly sokszor átéltük ugyanezt.

És akkor most egy még rosszabb verzió: „Semmi nem táplál annyi hamis reményt és ábrándot, mint a gyónást követő első négy óra.”

Lehet négy perc, négy óra, akár négy nap is. Őszintén meggyónunk mindent, és nemsokára megint elkövetjük ugyanazokat a bűnöket. Hogy is van ez?

Bár nagyon is értjük, mi az a szentségi gyónás, tisztességes lelkiismeret-vizsgálatot szoktunk tartani, igazán bánjuk bűneinket, és a penitenciát is elvégezzük, mégis, nem sokkal később – látszólag – ugyanazt a bűnt követjük el. Látszólag – mert ahogy Portia Nelson írónő elbeszéli Önéletrajz öt rövid fejezetben című művében:

1. fejezet

Megyek az utcán.
Van egy mély gödör a járdán.
Beleesem.
Elvesztem… Reménytelen a helyzetem.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóságnak tűnik, mire kikecmergek.

2. fejezet

Megyek ugyanazon az utcán.
Van egy mély gödör a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Beleesem.
El se hiszem, hogy már megint ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
És még mindig sokáig tart, amíg kikászálódom.

3. fejezet

Megyek ugyanazon az utcán.
Van egy mély gödör a járdán.
Látom, hogy ott van.
Beleesem… mert így szoktam… de
A szemem nyitva van.
Tudom, hol vagyok.
És az én hibám.
Azonnal kimászom belőle.

4. fejezet

Megyek ugyanazon az utcán.
Van egy mély gödör a járdán.
Kikerülöm.

5. fejezet

Másik utcán megyek.

„Másik utcán megyek.” Ez eléggé hasonlít arra, amit gyerekkorunkban olyan jól megtanultunk: „Erősen fogadom, hogy ezután nem vétkezem, a bűnt és a bűnre vezető alkalmakat elkerülöm.” A gond nem az elhatározással van, nem is Isten kegyelmével. Inkább azzal, hogy nem vizsgáljuk meg elég alaposan a bűn körülményeit és a saját motivációinkat. Így aztán nem is csodálkozhatunk, hogy újra elkövetjük őket.

A tizenkét lépéses programok, mint például az Anonim Alkoholisták programja, adhat nekünk néhány támpontot. Az angol mozaikszó: H.A.L.T. a hungry (éhes), angry (mérges), lonely (magányos) és tired (fáradt) szavakból áll össze. „Ne hagyd, hogy annyira éhes, mérges, magányos vagy fáradt legyél, hogy megint elkezdj inni.” Valóban, tisztában kell lennünk a körülményekkel, amelyek a bűnbe szoktak vezetni bennünket. Például, ha tudod, hogy mindig az alkoholhoz folyamodsz, ha unatkozol, akkor lépj kapcsolatba a barátaiddal, amikor az unalom elkezd bekígyózni.

Ha ismerjük a bűnünk körülményeit, az segít, hogy el tudjuk kerülni a bűnre vezető alkalmakat. Mi is van az elhatározással, hogy többet nem vétkezünk? A szomorú igazság az, hogy amikor a bűnt választjuk, azt leplezzük le, hogy valójában jobban szeretjük a bálványunkat, mint az Istennel való barátságot. Szembe kell nézni magunkkal, és megkérdezni, miért van ez így. Van, hogy azért fordulunk egy bűnhöz, például a bujasághoz vagy a torkossághoz, mert nem bízunk Istenben. Ez a probléma már a Teremtés könyve 3. fejezete óta fennáll. Vagy a bűnnel akarjuk lerövidíteni az utat, mely a fájdalmon keresztül vezet. „Ha neked is olyan feleséged/férjed lenne, mint nekem, te is innál!” Más szavakkal: a fájdalom az önsajnálathoz vezet minket, ami pedig mentségként szolgál a bűnre. Akkor tudunk szakítani egy bűnös szokással, ha kialakítjuk helyette azt a szokást, hogy mindig az élő és szerető Istenhez fordulunk, amikor szükségben vagy szenvedésben találjuk magunkat.

Az elhatározás, hogy többé nem vétkezünk, nem csupán a jóakaratunkon múlik, hanem az ismereteinken is: azon, hogy ismerjük a bűnre vezető körülményeket és motivációkat. Enélkül a tudás nélkül még ha azt is mondjuk: „most aztán minden másképp lesz”, valószínűleg nem lesz másképp. Mikor legközelebb gyónni készülsz, és lelkiismeret-vizsgálatot tartasz, kérd Istent, adja meg a kegyelmet, hogy meglásd a körülményeket és motivációkat, amelyek a bűnre szoktak vezetni téged. És amikor utána megígéred, hogy többé nem vétkezel, és a bűnre vezető alkalmakat elkerülöd, pontosan fogod tudni, mit is ígérsz, és így képes leszel – Isten kegyelmével – ennek megfelelően cselekedni.

Az Irgalmasság Szent Éve 211.

„Az Atya szól gyermekeihez”

A Bevezetésben pater Andrea D’Ascanio o.f.m. capp. a következő gondolatokkal fordul akkori és a későbbi olvasókhoz: A kiáltás, amelyet ma egyre gyakrabban hallunk a világban az, hogy vajon az emberek ráismernek-e Istenre, mint Atyjukra? Ezért kötelességünknek érezzük, hogy nyomdába adjuk ezt az Üzenetet, melyet az Atyaisten adományozott a világnak egyik teremtménye, Eugénia Elisabetta Ravasio által, aki annyira szerette Őt; üzenetet, amelyet az Egyház érvényesnek ismert el. Kívánatosnak láttuk azt a tanúbizonyságot is közölni, amelyet Mons. Alexandre Caillot őeminenciája, Grenoble püspöke szolgált ama szakértő bizottsági munka befejezésekor, amelynek szakértőit Franciaország különböző részeiről hívták össze az általa 1935-ben elindított és tíz évig tartó egyházmegyei per lefolytatására. A bizottság tagjai többek között a következők voltak: Mons. Guerry, teológus, a grenoble-i püspök helyettese; Alberto és Augusto Valencin jezsuita testvérek, akik a filozófia és a teológia területén a legnagyobb tekintélyek közé tartoznak és a hasonló esetek értékelésében szakemberek; két orvosdoktor, egyikük pszichiáter. Szűz Máriára bízzuk ennek az üzenetnek a terjesztését és ővele könyörgünk a Szentlélekhez, hogy legyen az emberek segítségére annak a mély gyengédségnek a megértésében és felismerésében, amelyet az Atya táplál minden ember iránt.

Évközi 13. hét csütörtök

Évközi 13. hét csütörtök

Az igazi próféta nem azzal foglalkozik, hogy valóban próféta‑e, hanem egyedül az Úr hangjára figyel, amely egyszer, talán egy hosszú életen át valóban csak egyetlenegyszer a szíve mélyén megrendítő gyöngédséggel megszólította. Ezután ez tölti be gondolatait nappal, s ez szövi át álmait éjszaka. Íme, itt van Ámosz próféta megdöbbentő vallomásának igazsága. Semmit sem találunk magunkban, ami egy prófétára jellemző, az Úrnak mégis úgy tetszett, hogy méltatlanságunk és alkalmatlanságunk ellenére kiválasszon és meghívjon egyfajta prófétaságra az emberek között. Ez a hívás, a teremtő, az evilági létezésen túlról jövő isteni szólítás életünk legfontosabb realitása.

Ha házasságban élünk, akkor ezzel a szólítással nyer igazán értelmet az életünkben a házasság szentsége: messze túl a test és a vér igényein, az érzékek és érzelmek játékán az Úr a keresztre feszített, de feltámadott szeretet megélésére hív férjünkkel, feleségünkkel, gyermekeink, unokáink körében. Ha szerzetesi életformára, papi szolgálatra hívott, akkor most azt akarja tudatosítani bennünk, hogy mindazon túl, amit érte és a hívekért teszünk, legyünk egészen vele, járjunk vele minden percben, csak érte lángoljon a szívünk, senki és semmi másért. Nem is annyira anyai, atyai vagy szerzetesi hivatásról van szó ebben a mélységben, hanem mindnyájunk esetében egy közös Isten-hivatásról, arról, hogy akármi is az életállapotunk, kizárólagosan az élő Istenhez tartozunk.

Urunk Jézus, állj mellettünk, kérünk, kegyelmeddel, hogy akkor is készek legyünk igéd befogadására, ha ez áldozatot kíván tőlünk. Add, hogy megbecsüljük e titokzatos szellemi fogantatásokat, és segítségeddel kihordjuk, majd hagyjuk megszületni a Lélektől kapott életet. Segíts, hogy igéd, a jó mag, melyet Isten vetett Általad lelkünk termőföldjébe, kikelve búzává érjen, s a Szentlélek erejéből átváltoztatva istenemberi jelenlétedet hordozó kenyér legyen belőle.

 

SZENT CAPITANIO* MARIA BARTOLOMEA

SZENT GEROSA* VINCENCIA* III. r. (1784-I-847) 

és SZENT CAPITANIO* MARIA BARTOLOMEA 

III. r., rendalapítók 

(1807-1833) 

 
Gerosa Mária Katalin (szerzetesi nevén Vincencia) Brescia közelében Lovere városkában született. Apja jómódú borárú-kereskedő volt. Fiatal éveit a szülőiházban töltötte, s csakhamar tagja lett a ferences III. rendnek. Szülei halála után nagybátyja házában dolgozott 30 éves koráig. Mivel testvérei elhaltak, o kapta meg a szülői örökséget. Házát megnyitotta a szegényeknek: gabonát, ruházatot, pénzt osztott ki közöttük s minden héten 12 szegényt háromszor látott el ebéddel. Különös gondot fordított a szegény és beteg fiatal leányokra, s azokra, akik bűnös útra tértek. Amikor a közelben egy házat örökölt, 1823-ban kórházzá alakította. 9 hónappal később találkozott Maria Capitanio Bartolomeával.
Bartolomea szintén Lovere-ben született. Édesanyja jó katolikus volt, de apja iszákos. Leányának nagy szeretettel sikerült apját kigyógyítania káros szenvedélyéből. A klarisszák közé szeretett volna lépni, de ezt szülei ellenezték. Lelkiatyja tanácsára - nem nyilvánosan - tisztasági fogadalmat tett, Elvégezte a tanítóképzőt s gyermekek oktatását végezte. Ő is tagja lett a ferences III. rendnek. 25 éves volt, amikor találkozott Gerosával s közösen határozták el, hogy megalapítják a Gyermek Máriáról nevezett Szeretet Nővérei kongregációt. Fő tevékenységük az oktatás, betegápolás volt. Egyenlőre ketten tevékenykedtek: Bartolomea tanított, Vincencia pedig a kórházban tevékenykedett. A helybeli plébános ajánlatára Szent Vince Leányai szabályát fogadták el. Szerény lakóhelyükön árvákat is neveltek. Közös megegyezéssel a fiatalabb, Bartolomea lett a főnöknő. Hamarosan mások is csatlakoztak hozzájuk. Bartolomea tüdőbajban szenvedett, de nem kímélte magát, végül már az orvosok tiltották el a munkától. Fennmaradt jegyzetei, a kezdő nővérek számára elmondott beszédei tanúsítják, hagy az életszentség magas fokára jutott. 1833. júl. 26-án hunyt el. Halála után Vincencia vette át a vezetést, s „idősebb nővérnek” neveztette magát. Az alázatosságban mindvégig példát adott társainak. Még megérte, hogy rendje gyors fejlődésnek indult. Tíz év alatt 40 házuk lett csak Olaszországban, Milánoban, majd külföldön is. Száz év múlva pedig a rend több, mint 7000 tagot számlált a világ minden részében. Vincencia 1847. jún. 29-én hunyt el. Mindkettőjüket XI. Piusz avatta boldoggá, majd XII. Piusz 1950-ben szentté.
„A szerzeteseket... Isten szolgálata serkentse és tegye erőssé az erények gyakorlására: főleg az alázatosságban, engedelmességben, lelki erősségben és tisztaságban tűnjenek ki; ezekkel vesznek részt Krisztus önkiüresítésében s az o életében a Lélek által.”

Zsinati határozat a szerzetességről.

Imádság:

Istenünk, Szent Vincencia és Bartolomea rendalapító szüzek példája szítsa fel szívünkben az istenszeretet lángját, amelyet szerzetescsaládjuk tagjaiban is fellobbantottak. Egyházad elmúlhatatlan dicsőségére. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Ferenc pápa: A zárkózottságot az ima változtatja nyitottsággá!

Június 29-én, Szent Péter és Pál apostol ünnepén a Szentatya szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában, amelynek keretében megáldotta az utóbbi egy évben kinevezett metropolita érsekek palliumát.

Homíliájának magyar nyelvű fordítását teljes egészében közöljük.

Isten szavának középpontjában, melyet a mai liturgiában hallottunk, egy szópár áll: zárás-nyitás, bezártság-nyitottság, bezárkózás-megnyílás. Társíthatjuk e képhez a kulcsok szimbólumát is, amelyeket Jézus megígér Simon Péternek, hogy kinyithassa a mennyek országának bejáratát, és nem azért, hogy bezárja azt az emberek előtt, ahogyan néhány képmutató írástudó és farizeus tette, akiket Jézus megfeddett (vö. Mt 23,13).

Az Apostolok cselekedeteiből vett olvasmány (12,1–11) három bezártságot tár elénk: Pétert börtönbe zárják; az imára összegyűlt közösség bezárkózik; és – az itt hallott szakaszt követő részben – zárva van Máriának, a Márknak nevezett János anyjának a háza, ahová szabadulása után Péter bekopogtat.

A bezártságokkal szemben az ima jelenik meg legfőbb kiútként: kiút a közösség számára, amely hajlamos önmagába zárkózni az üldöztetés és a félelem miatt; kiút Péternek, akit az Úr által rábízott küldetése kezdetén Heródes börtönbe vet, és félő, hogy halálra is ítéli. Miközben Péter börtönben volt, „az egyház szüntelenül könyörgött érte Istenhez” (ApCsel 12,5). Az Úr pedig válaszol az imára, elküldi angyalát, hogy szabadítsa ki, „ragadja ki Heródes kezéből” (vö. ApCsel 12,11). Mindig az ima mint alázatos ráhagyatkozás Istenre és akaratára a kiút személyes és közösségi bezártságunkból. A nagy kiút a bezártságokból.

Pál is, amikor Timóteusnak ír, beszámol szabadulásának tapasztalatáról, megmeneküléséről a halálra ítélés veszélyéből. Az Úr mellette állt, és erőt adott neki, hogy befejezhesse evangelizáló tevékenységét a népek között (vö. 2Tim 4,17). Pál azonban egy sokkal nagyobb, egy végtelenül szélesebb horizont felé való „nyitásról” beszél: ez az örök élet horizontja, amely vár rá, miután befejezte földi „futását”. Jó látni az apostol életét, amely teljes egészében „kifelé” haladás az evangéliumnak köszönhetően: egészen előre tart, először azért, hogy elvigye Krisztust mindazoknak, akik még nem ismerik, majd pedig azért, hogy Krisztus karjába vesse magát, és hogy ő elvigye, „átmentse a mennybe, az ő országába” (vö. 2Tim 4,18).

Térjünk vissza Péterhez. Az az evangéliumi szakasz (Mt 16,13–19), amely elbeszéli hitének megvallását, majd a Jézus által rábízott küldetést, megmutatja nekünk, hogy Simonnak, a galileai halásznak az élete – csakúgy, mint mindannyiunké – megnyílik, egészen kitárul, amikor befogadja Istentől, az Atyától a hit kegyelmét. Akkor Simon elindul az úton – egy hosszú és nehéz úton –, amely elvezeti odáig, hogy kilépjen önmagából, emberi bizonyosságaiból és főleg a bátorságához és nagylelkű önzetlenségéhez keveredő gőgjéből. E megszabadulási folyamatban döntő szerepet játszik Jézus imája: „imádkoztam érted, hogy meg ne fogyatkozzék a hited” (Lk 22,32). Ugyanilyen döntő fontosságú az Úr részvéttel teli tekintete, miután Péter háromszor megtagadta őt: olyan tekintet ez, amely megérinti a szívet és a megbánás könnyeit fakasztja (vö. Lk 22,61–62). Simon Péter tehát kiszabadult gőgös énjének, félő énjének börtönéből, legyőzte a kísértést, hogy bezárkózzon Jézus azon hívása előtt, hogy kövesse őt a kereszt útján.

Miként már említettem, az Apostolok cselekedeteiből hallott szakaszt követő részben van egy részlet, amelyre érdemes kitérnünk (vö. 12,12–17). Amikor Péter csodás módon szabadon találja magát Heródes börtönén kívül, elmegy a Márknak nevezett János anyjának házához. Kopogtat az ajtón, bentről pedig egy Rodé nevű szolgáló válaszol, aki, bár felismerte Péter hangját, ahelyett hogy kinyitná az ajtót, egyszerre hitetlenkedve és örömmel szalad a hírrel úrnőjéhez. Az elbeszélés, amely komikusnak tetszhet – és amely elindíthatja az úgynevezett „Rodé-komplexust” –, megérezteti velünk azt a félelemmel teli légkört, amelyben a keresztény közösség élt: házukba zárkóztak, de Isten meglepetései elől is elzárkóztak. Péter kopogtat az ajtón. „Na, nézd csak!” Öröm is ébred, de a félelem is jelen van… „Kinyissuk, ne nyissuk?” Ő pedig kint veszélyben van, mert az őrség elkaphatja. De a félelem visszatart, mindig visszatart; bezár minket, elzár Isten meglepetései elől. Ez a részlet arról a kísértésről szól, amelynek mindig ki van téve az egyház: az a kísértés, hogy önmagunkba zárkózzunk, a veszélyekkel szemben. De itt is van egy kis rés, amelyen áthatol Isten cselekvése: Lukács azt mondja, hogy abban a házban „sokan összegyűltek, hogy imádkozzanak” (vö. ApCsel 12,12). Az ima lehetővé teszi, hogy a kegyelem kiutat tárjon: a bezártságból a nyitottságra, a félelemből a bátorságra, a szomorúságból az örömre.

És hozzátehetjük: a megosztottságból az egységre. Igen, ma bizalommal mondjuk ezt, a kedves Bartholomaiosz egyetemes pátriárka által küldött delegáció testvéreivel együtt, akik részt vesznek Róma védőszentjeinek ünnepén. Ez a közösség ünnepe az egész egyház számára, amint ezt nyilvánvalóvá teszi a metropolita érsekek jelenléte is, akik a palliumok megáldására jöttek. Ezeket képviselőim fogják rájuk helyezni székhelyükön.

Szent Péter és Pál járjanak közben értünk, hogy örömmel végigjárhassuk ezt az utat, megtapasztalhassuk Isten megszabadító cselekedetét és tanúságot tehessünk róla mindenkinek.

 

Az Irgalmasság Szent Éve 210.

Asszíria királya hadba száll

„Azután Asszíria királya az egész ország ellen hadba szállt, Szamária   alá vonult, és három évig ostromolta. Hosea 9. esztendejében Asszíria királya bevette Szamáriát,, és fogságba hurcolta Izraelt Asszíriába; Halachban, Gózan egyik folyója, a Habor mellé, valamint Média városaiban telepítette le őket”. (2Kir 17,5-6) „Ez azért történt, mert Izrael fiai vétkeztek az Úr, az ő Istenük ellen, aki kivezette őket Egyiptom földjéről, a fáraónak, Egyiptom királyának a hatalmából. és idegen isteneket imádtak. Azoknak a népeknek a szokásaihoz igazodtak, amlyeket az Úfr elűzött Izrael elől” (7-8) „Mégis az Úr figyelmeztette Izraelt és Júdát prófétái és látóemberei által. Azt mondta: Térjetek meg gonosz utjaitokról és tartsátok meg parancsaimat és törvényeimet, pontosan úgy, ahogy atyáitoknak meghagytam, és szolgáim, a próféták által rendeltem nektek. De nem hallgattak rá, hanem még nyakasabbnak bizonyultak, mint atyáik voltak. akik nem hittek az Úrban, az ő Istenükben. Elvetettték törvényeit és a szövetséget, amelyet atyáikkalé kötött, és parancsait is, amelyeket szívükbe vésett. (13-15a) „Ezért az Úr nagy haragra gerjedt Izrael ellen, s eltaszította színe elől, csak Júda törzse maradt meg egyedül” (18) A szentévben ezt az isteni ítéletet nagyon meg kell fontolnia minden újszövtségi keresztény közösségnek. A XVI. század óriási vallási lázadása Európának is feladta ezt a leckét. Baj volt az akkori keresztények szemében az Újszövetség két krisztusi alaprendeletével? Igen.Az Oltáriszentséggel és a szentgyónással, a bűnbánat szentségével és még sok mással. A katolikusok amint végiggondolták az Oltáriszentség létét, megállapították, hogy sok katolikus közösség nem annak tartja, aminek Jézus Krisztus rendelte: az égből szállott Kenyérnek, amely éppen úgy kell a hivők hitének életben tartására, mint a mindennapi kenyér a munkás, testi élet biztosítására. Jézus nem ok nélkül adta az öt árpakenyeret tízezer ember jóllakatására, és magyarázta egy délelőttön át a makacs és csak a gyomrát korgatóknak ezt a párhuzamot: Isten a kenyeret a test erősítésére adta és adja az emberiségnek, amíg a világ áll, de a mennyországra elvinni csak Jézus mennyből leszálló szent teste tudja biztosítani (Jn 6),ahogy Ő az utolsó vacsorán elrendelte (Lk 22,14-20) Létezik óriási keresztény közösség,amely a XVI. századi elődeinknek és a több évszázadok Jézus követőiknek utódai,akik ennek a jézusi felfogásnak erejében mennek misére és járulnak a szentáldozáshoz. A másik keresztény csoportnak alapítója nem tudott hinni Jézusnak, hogy nem hétszer, hanem hetvenszerhétszer is érvényes a papi feloldozás minden meggyónt bűnre.(Mt 18,21-22)

Szent Péter és Szent Pál apostolok

Szent Péter és Szent Pál apostolok 
„Hát ti kinek tartotok engem?”

A mi Urunk, Jézus Krisztus a világtörténelem központja. Amikor Isten elhatározta, hogy az isteni természettől függő, de nem hozzá tartozó világot teremt, úgy tervezte meg a szellemi és az anyagi valóságát, hogy a Szentháromság Második Személye közvetlen részt vállal ebből az új világból. Ennek egyik fontos fajtájával közvetlen kapcsolatot vállal, pontosan: a jövendő emberrel rokon lesz, felvesz egy emberi személyiség nélküli tökéletes emberi természetet. Szakszóval úgy mondjuk: megtestesül. Személye isteni Személy marad, de a megtestesüléstől kezdve két természete lesz: sértetlenül megmarad az isteni természet, a végtelen isteni értelem és akarat, hozzá köti elválaszthatatlanul mindörökre a felvett emberi természetet. Ő lesz az Istenember. Ez a megtestesülés megtörtént kétezer-kilenc évvel ezelőtt. Isten a legnagyobb örömünnepnek szánta. Az emberiség ősbűne következtében mégsem lett általános örömünnep. Sőt! A Messiás földi ittléte hosszú időn át titok maradt. Amikor harminc évesen elkezdte nyilvános működését, apránként mutatta meg, hogy ő nemcsak kiváló ember, nemcsak próféta. Teste-lelke révén igazán ember, isteni természete és Személye miatt pedig igaz Isten is. Ő az Atya Egyszülöttje. Ő az emberek Megváltója. Mivel van érvényes emberi természete egy közülünk, nevünkben megfizetheti az üdvösség árát. Tud értünk szenvedni és meghalni. Mivel Isten is, fel tud támadni, lesz ereje bevinni azokat a mennyországba. Azokat, akik hisznek benne. Ezt a hitet kell tudatni és elfogadtatni az emberekkel. Ennek tudatosításában kapott két férfiú igen fontos küldetést: Péter és Pál apostolok. Péter egyszerű halász család gyermeke. Halászként tudatosan várja a Megváltót. Bátyja, András révén ismeri meg Jézust. Jézus rövid időn belül meghívja követésére bátyjával együtt. Lelkes tanítvány. Mindenre nagyon odafigyel. Rajongva szereti Jézust. Jézus is szereti őt. Az Atya szeretetét pedig azzal nyilvánítja ki Péterrel kapcsolatban, hogy neki nyilatkoztatja ki Jézus Istenfiúságát. A mai evangélium erről beszél. Jézus megkérdezi apostolait: „Hát ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás Fia, nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyben is” (Mt 16,15-19) Péter személy szerint, majd a római püspökségben utódai a világ végéig Jézus helyettesei. Egy személyben is az Egyház. Pál zsidó farizeusi családból származott. Isten őt is öröktől fogva kiválasztotta Jézus tanítványának, a jézusi tanítás mélységeit rajta keresztül akarta megismertetni az akkoriakkal és az utókorral is. Ezért az isteni kinyilatkoztatás forrását, a Bibliát, gyerekkora óta tanulta Jeruzsálemben. Mesterei tudósok, de Jézust gyűlölő farizeusok és írástudók. Ezért Jézus ellenségének nevelik Sault. A Jézus-tanítványokat cáfolni próbálja, majd üldözi. Majd Jézus Damaszkusz várkapuja közelében megjelenik neki. A látomás félreérthetetlen: „Hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (ApCsel 9,3-4) Saul a keresztényeket üldözte. Azt tanulta, hogy Jézus csaló és káromkodó ember volt ezért ítélték halálra. Meghalt. Nem támadt föl. És most itt áll előtte, azonosítja magát tanítványaival. Él! „Erre remegve és ámulva megkérdezte: Uram, mit akarsz, hogy tegyek? Az Úr azt válaszolta neki: Kelj föl, és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned” (5-6) Fölkelt, bement, Jézus tanítványa felkereste, megkeresztelte. Pikkelyfélék hullottak le szeméről. Nemcsak fizikai látást kapott, de élesen látta már az üdvtörténet összefüggéseit. Jézus nagyon fontos apostola lett. Két sors, két alkat. Isten meghívottjai. A kegyelem csodái. Te ugyanígy meghívott vagy. A kegyelmet te is megkapod. Mit válaszolsz?

Szent II. Leó

Szent II. Leó

pápa és hitvalló. 

Szicíliában volt előzőleg bencés szerzetes, de a pápai híres kórusiskolában nevelkedett. Kiválóan beszélt görögül. Elitélte a monotheletizmust, sokat tett a liturgia érdekében: foglalkoztatta a liturgikus ének, Róma egyházainak restaurálása. Gondoskodott a szegényekről, nagyon jámbor ember volt. †683.

XVI. Benedek emeritus pápát köszöntötték a Vatikánban pappá szentelésének 65. évfordulóján

Június 28-án, Szent Péter és Pál apostolok ünnepének vigíliáján az Apostoli Palota Kelemen termében köszöntötték Benedek pápát. Ferenc pápa elismeréssel és szeretettel szólt elődje hitéről, hűségéről, és arról, hogy imáival támogatja az egyházat.

Az ünnepi eseményen Ferenc pápa mellett a kuriális bíborosok és érsekek vettek részt és együtt köszöntötték a két Ratzinger testvért, Josephet és Georgot, aki szintén jelen volt az ünnepen, hiszen őt is 1951. június 29-én szentelték pappá.

Ferenc pápa köszöntése után Gerhard Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa, Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja méltatta a Benedek pápa papi szolgálatát, amit az ünnepelt maga meghatott szavakkal köszönt meg.

Ferenc pápa köszöntő beszédében XVI. Benedek egyik írásából idézett, melyben a nagy teológus a papság misztériumáról elmélkedik, amit Jézus kérdésében talál meg: „Péter, szeretsz-e engem?”. Az Úr ebben a kérdésében a bárányok legeltetését erre a szeretetre alapozza. Mert a szolgálat csak akkor működik, ha él ez a szeretet Jézus iránt, amit Péter így vallott meg: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy én szeretlek téged!”. Ez az, ami XVI. Benedek papi és teológusi szolgálatát uralta és jellemzi ma is, és amit ő maga úgy nevezett, mint a „szeretett lény keresését” – hangsúlyozta Ferenc pápa. „Tekintetével és szívével az Úr felé fordulva, ma még intenzívebben és fénylőbb módon szolgálja továbbra is az egyházat és meg nem szűnően járul hozzá annak további gyarapodásához, itt a Vatikánban a kicsi Mater Ecclesiae monostorban.”

Ferenc pápa párhuzamot vont Szent Ferenc életének a San Damiano-templomban indult kezdete és a porciunkulai befejezése között, ahol életének utolsó szakaszát az Egyház Anyja közelségében élte le. Hozzátette, hogy arról a helyről, ahol XVI. Benedek pápa él, odaadás és hűség árad, amely erőt ad neki és az egész egyháznak.

„Kedves testvérem” – szólította meg végül elődjét Ferenc pápa az egész egyház nevében, azt kívánva neki, hogy továbbra is mindig érezze magán az irgalmas Isten kezét.

Az Irgalmasság Szent Éve 209.

Acháb király halála után

„Acháb király halála után Moáb elszakadt Izraeltől. Achaszja pedig   Szamáriában a rácson át leesett a tetőről, és betegen feküdt..Ezért követeket küldött ezzel a megbízatással:Menjetek, kérdezzétek meg Baál-Zebubot, Ekron istenét, vajon felépülök-e bajomból? Az Úr angyala azonban így szólt a tisbei Illéshez:Indulj, menj eléje Szamária követeinek, és kérdezd meg tőlük: Hát nincs Isten Izraelben, hogy Baál-Zebubot,Ekron istenét mentek megkérdezni? Ezért ezt mondja az Úr:Ezért ezt mondja az Úr:Többé nem kelsz föl fekvőhelyedről, amelyre lefeküdtél,meg kell halnod.Ezzzel Illés továbbment. Amikor a követek visszatértek, (Achaszja) megkérdezte: Miért jöttetek vissza?Ezt válaszolták: Szembejött velünk egy ember, és ezt mondta:Menjetek vissza a királyhoz, aki küldött benneteke, és jelentsétek neki:: ezt mondja az Úr:Hát nincs Isten Izraelben,hogy Baál-Zebubot, Ekron istenét küldesz megkérdezni? Ezért nem kelsz föl többé fekvőhelyedről, amelyre lefeküdtél, meg kell halnod. Megkérdezte tőlük:Milyen volt az az ember, aki szembejött veletek, és ezeket a szavakat intézte hozzátok? Szőrruha volt rajta, a derekán pedig bőröv felelték.Erre megjegyezte:Illés volt, a tisbei” (2Kir 1,1-9) A szerencsétlenül járt zsidó, de bálványimádó király újabb és még több ötven katonából álló szakaszát küldte, remélve, hogy a bálványszobor majd csak nekigyűrkőzik és tesz valamit a javára. Nem értette meg, hogy Isten csak egyetlen egy van, az ő ősapjainak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak mindenható, világot teremtő Istene. Aki neki nem hisz, előbb-utóbb ráfizet csökönyösségére. is Illés prófétát angyal küldte, hogy magyarázza meg Achábnak: baleseted ellenére nem tértél vissza őseid Istenéhez, meg kell halnod makacs önfejűséged miatt. Ezt üzeni az Úr Illéssel: „Mivel követeket küldtél, hogy megkérdezd Baál –Zebubot, Ekron istenét, azért nem kelsz föl többé fekvőhelyedről, amelyre lefeküdtéll. Biztos, hogy meghalsz” (2Kir 1,16) Az Ószövetség idejében pontosan megüzente az Úr, az Atyaisten, hogy Ábrahám törzséből, Dávid király családjából születik meg az egész világ egyetlen Megváltója: Szűz Mária Fia, Jézus Krisztus. Aki üdvözülni akar, benne kell hinnie és megkeresztelkednie. A Krisztus előtti IX. század (841-től) rendetlen állapotokat szült Jeruzsálem lakóinak. Achaszja királyt gonoszként emlegeti a Szentírás. (2Krón 21, fejezet) Szülőanyja, Atalja hasonló véleményt érdemelt ki a maga számára. Amíg a fia élt, némán figyelt. Aztán amikor Achaszja király meghalt, hallatlan dolgok kezdődtek a királyi palotában: „Amkor Atalja, Achaszja anyja látta, hogy fia meghalt, fölkelt, kiirtatta Júda házának egész királyi sarjadékát. Jehosaba, a király leánya , fogta Joást,, Achaszja fiát, és ellopta a halálra szánt királyfiak közül. Aztán dajkájával együtt elhelyezte az ágyasházban. Így Jehosaba, Joram király leánya, Jehojada főpap felesége, --minthogy Achaszja nővére volt, --elrejtette Atalja elől, úgy, hogy nem tudta megöletni. Hat év ig volt nála a Isten házában elrejtőzve, addig, míg Atalja kifrálynő uralkodott az országban” (2Krón 22,10-12) Jehojada főpap hat évig nevelte, rejtegette Joast. Ennek elmúltával a testőrség parancsnokait összegyűjtve, felfedte a titkot, és a vidéki megbízható alattvalókat is Jeruzsálembe irányítva bemutatta a törvényes trónörököst, és a templomban királlyá koronázták. Amikor a nép hangosan ünnepelte az új királyt, a templomba sietett Atalja is. A főpap parancsára viszont a parancsnokok kikísérték a templom elé, és ott megölték. A törvényes rend egyelőre helyreállt.

Évközi 13. hét Kedd

Évközi 13. hét Kedd 

Ám 3,1-8 4,11-12; Mt 8,25-27
Ámosz próféta küldetése.

Izraelben működik, bár tekoai születésű,(Betlehemtől délre feküdt Tekoa) II. Jeroboám (782-747) király idejében. Béke van, virágzik a kereskedelem a szomszéd népekkel. A bálványok papjai kiválóan működnek, külső ellenség sem mutatkozik. Ámosz mégis kemény ítéletről beszél. Mondanivalója: Isten kiválasztotta Izraelt, hogy kedvenc népe legyen, gyermekeként bánt vele, Ura, királya volt, minden polgára szabad. A földje Istené, és minden család örökre bérbe kapta, véglegesen nem adhatja el. A királyi uralom alatt megváltozik minden. A király és tisztségviselői Isten helyét foglalják el. Urak. Az államapparátust az adófizetők tartják el. Ha nem tudják a mind magasabb adóterheket fizetni, rabszolgák lesznek. Isten nem tűri el az igazságtalanságot, ezért büntetés jár. Mindennek a gyökere a bálványkultusz. Isten helyett valaki, vagy valami más az Úr. Utána már minden galádság következhet. Elgondolkodtató üzenet Isten részéről, ahol Őt és törvényeit kiszorítják az életből, kiszorulnak a lehetőségek a jóra. Portugáliában 1910 után az ateisták földi paradicsomot ígérgettek. 1917-ben az államcsőd teljes volt. Ezek után a Szűzanya meglátogatta őket. Portugália jól élő, virágzó országgá változott. Magyarország Mária országa, gondolkodjunk el.

AQUITANIAI SZENT ELEONÓRA

Szent Eleonóra

özvegy. 

Mélyen vallásos és sokat adakozó francia hercegnő volt. III. Henrik angol király (1216-1272) felesége lett. Az udvari élet közepette is megtalálta a buzgó ima lehetőségét, és még több alkalmat talált a jócselekedetekre. Amikor férje meghalt, a kolostori életet választotta. †1292.

Ferenc pápa ellátogatott Világosító Szent Gergely rabságának helyszínére

Ferenc pápa június 26-án, vasárnap délelőtt Ecsmiadzinban részt vett a tíz órakor kezdődött isteni liturgián, majd ellátogatott a Kor Virap-i monostorba, az örménység legszentebb nemzeti kegyhelyére.

II. Garegin katholikosz, minden örmény pátriárkája vezette a szertartást, mely a jeruzsálemi ősegyház liturgiáját tekinti a forrásának. Az isteni liturgiát a Világosító Szent Gergely tiszteletére emelt anyaszékesegyház keleti falánál tartották, ahol egyébként a legfőbb ünnepeket tartják az év során.

Vasárnap kora délután Ferenc pápa a Kor Virap-i monostorba, az örménység legszentebb nemzeti kegyhelyére látogat el, amely nevét a mély veremről kapta, melybe Világosító Szent Gergelyt vetette az uralkodó, és amelyben tizennégy évet kellett töltenie.

Világosító Szent Gergely (257-331) Örményország apostola és első püspöke. A királyi családból származó Gergelynek fiatalon el kellett menekülni hazájából és a Római Birodalom területén, Cezáreában (Kaiszarea) tanult. Itt ismerkedett meg a kereszténységgel, itt szentelték diakónussá, később pedig az örmények püspökévé is. Visszatérve Örményországba, hozzákezdett a keresztény hit terjesztéséhez. Azonban mint a lázadó Anak herceg fia, nem kívánatos személy volt az örmény királyi udvarban, ahol Tiridatész király ráadásul keresztényellenes volt, ehhez hozzájárult még a keresztényüldöző Diocletianus császárral fenntartott jó kapcsolata is.

Az örmény király kiadta a császárnak a római birodalomból elmenekült keresztényeket, vagy éppen maga végeztette ki őket. Így aztán Szent Gergelyt is elfogták, a király színe elé vezették, ahol hittagadásra akarták kényszeríteni, de sikertelenül, mert Gergely nem tagadta meg a hitét. Ezért a király parancsára ezután egy mély verembe (örményül Kor Virap, innen a kolostor neve) vetették és súlyos kínzásokat szenvedett el. Tizennégy évet töltött a hat és fél méter mély kút fenekén, míg végül az időközben súlyosan megbetegedett Tiridatész király kérte a segítségét. Szent Gergely meggyógyította a királyt, aki aztán megtért, megkeresztelkedett, és a népét is keresztény hitre segítette a „Megvilágosító” segítségével. Szent Gergely térítéseit befejezve elvonult a pusztába, ott Isten előtt kedves életet élt, és 331-ben halt meg.

A börtön-kút fölé az V. században monostort emeltek, amely az örménység legszentebb helye. Az idős és beteg II. János Pál pápa 2001. szeptember 27-én, örményországi apostoli útja során felkereste Kor Virap monostorát.

A Kor Virap-i kegyhelyen Ferenc pápa és II. Garegin katholikosz először a monostor elöljárójával találkozott, majd gyertyát gyújtottak abban a szobában, amely Szent Gergely raboskodásának helyén található, és imádkoztak az amellett álló kápolnában. Ezután az Ararátra néző teraszról galambokat engedtek szabadon, az Ararát irányába, amely jelenleg Törökország területén fekszik.

A Szentatya Kor Viraptól a jereváni repülőtérre ment, ahonnan hazaindult Rómába a háromnapos örményországi apostoli út után.

Az Irgalmasság Szent Éve 208.

Illés utóda

„Amikor az Úr azt akarta, hogy Illést a forgószél fölvigye az égbe, az történt, hogy Illés és Elizeu éppen elmentek Gilgalból. Illés így szólt Elizeushoz: Maradj itt, mert engem az Úr Bételbe küld. Elizeus azonban ezt felelte: Úgy igaz, ahogy az Úr él, és úgy igaz, amint te élsz: nem hagylak el!Így hát elmentek Bételbe. A Bételben lakó prófétatanítványok odamentek Elizeushoz, és megkérdezték: Tudod, hogy ma az Úr elragadja uradat a fejed fölött.Tudom én is, csak hallgassatok, felelte. Illés meg így szólt hozzá:Elizeus, maradj itt, mert engem Jerikóba küld az Úr. De az ezt mondta neki: Úgy igaz, ahogy az Úr él, s úgy igaz, amint te élsz, nem hagylak el! Így hát elmentek Jerikóba. A Jerfikóban élő prófétatanítványok Elizeushoz fordultak, és azt mpondták neki:Tudod, hogy ma az Úr elragadja a fejed fölött uradat?Tudom én is, csak hallgassatok, válaszolta. Illés pedig így szólt hozzá: Maradj itt, mert engem az Úr a Jordán mellé küld. De ő azt mondta:Úgy igaz, amint az Úr él, és úgy igaz, ahogy te élsz, nem hagylak el. Így mind a ketten elmentek. A próféta tanítványok közül is elment ötven, s egy bizonyos távolságra maradtak tőlük, míg ők ketten a Jordán partján álltak meg. Illés fogta a köntösét, összegöngyölte, és rűütött vele a vízre. Erre az kettévált, a egyik és a másik irányban, úgyhogy mindketten szárazon maradtak rajta. Amikor űtértek, Illés azt mondta Elizeusnak:Kérj valamit, mit tegyek még meg neked, melőtt elválok tőled!. Hát akkor szálljon kétannyi rész rám a lelkedbő! Azt mondta neki:Olyat kértél, amit nehéz teljesíteni.Ha majd látod, mint ragadtatom el, osztályrészül jut neked, de ha (nem), akkor nem kapod meg. S történt, amint mentek és beszélgettek, egyszefr csak jött egy tüzes szekér, tüzes lovakkal, s elválasztotta őket egymástól, aztán Illés a forgószéllel fölment az égbe. Amikor Elizeus ezt látta, fölkiáltott: Atyám, atyám, Izrael szekere és fogata. S többé nem látta. Akkor fogta ruháját, s ketté- repesztette. Majd fölemelte Illés köntösét, amely leesett róla, visszafordult és újra megállt,a Jordán partján. Aztán fogta Illés köntösét, ráütött vele a (vízre), és azt mondta: Hol az Úr, Illés Istene? Mihelyt a vízre ütött, az szétvált az egyik és a másik irányban, s Elizeus átment” (2Kir 2,1-14) Illés dicsérete Srák fiától. „Ekkor, mint a tűzvész,Illés próféta jött, kinek szava lángolt, mint az égő fáklya. Ééhinséget hozott rájuk, és haragjában megtizedelte őket. Az Úr szavával elzárrta az eget, és tüzet hozott le háromszoraz égből. Illés, de nagy voltál csodatetteiddel! Melyik öntelt, gőgös mérközhetnék veled? Feltámasztottál egy holtat a halálból, az alvilágból a Magasságbelinek szavával. Sírba küldtél királyokat, és fekvőhelyükről dicső nagyságokat. A Sínai-hegyen büntetéssel fenyegettél, a Hóreben a megtorlás szavát hallattad. Királyokat kentél fel a bosszúra, és prófétákat utódodul. Vihar közepette magasba ragadtattál, szekéren, amivel tüzes lovak száguldottak. Jel lettél jövendő harag idejére, hogy te csillapítsd le, mielőtt kitörne, hogy az apák szívét fiaikhoz fordítsd, és Jákob törzseit újra helyreállítsd. Boldogok mind, akik téged meglátnak, akik szeretetben hunyták le szemüket. s mi is részesei leszünk az életnek” (Sir 48,1-11) Méltán dicséri a próféták egyik legnagyobbikát, akit majd a világ végén többezer éves túlvilági élet után lát lejönni Hénokkal együtt az akkori hitetlen emberiség. Hiába ölik meg, s hagyják temetetlenül három nap a város piacterén: hirtelen talpraállnak és a bámulók szemeláttára az égbe vétetnek: akiknek ez az élmény sem nyitja meg szemét, hitét: Méltán váfrja a pokol örökre. „Illést elragadta a vihar, de a szellemét megkapta Elizeus. Életében nem félt fejedelmektől, nem volt ember, aki megbírt szellemével.Nem volt neki semmi lehetelen, a holttestében is prófétaerő volt. Életében csodatetteket vitt végbe, halálakor meg bámulatba ejtett műveivel.” (12-14)

Szent László király

Szent László király

Pünkösd óta az isten- és emberszeretet parancsa valójában egy és ugyanaz, hiszen Isten a Szentlelket elküldve saját szeretetét ajándékozta nekünk, hogy vele szeressük viszont őt és szeressük embertársainkat. Nem is annyira parancs ez már, hanem legbensőbb természetünk követelménye, hiszen az istengyermekségnek az a természete, hogy szeret. Akkor mégis miért olyan nehéz megtanulni úgy szeretni, ahogy Jézus szeret minket? Azért, mert nem engedjük érvényesülni istengyermeki természetünket, hanem a régi Ádám módjára bujdokolunk a minket szerető Isten elől.

A próféták és szentek az isteni szeretet és irgalom követei voltak. A szeretet nem elfogulttá, homályosan látóvá tette őket, hanem éppenséggel megélesítette szemüket, hogy lássák a valós világot, s benne küldetésüket. Jézus belelátott kortársai szívébe, nem isteni mindentudásával (arról lemondott megtestesülése elhatározásakor), hanem szeretettől áthatott tekintetével. A szeretet első igazi cselekvése, hogy meglátja a valóságot, a rejtett, a felszínen talán nem is látható lelki nyomorúságot. Ezt a tisztánlátást csodáljuk meg szent királyunkban, Szent Lászlóban, aki erőskezű uralkodó és nagy hadvezér létére is úgy tekintett önmagára, mint gyarló bűnösre, és fényes győzelmeit nem saját érdemének, hanem a szent férfiak imádságának tulajdonította. A szeretet tekintetével nézett embertársaira, ezért lehetett a gyengék és kicsinyek oltalmazójaként Isten irgalmának közvetítője. S ezért tudott az ellene áskálódó unokatestvérének, Salamonnak újra meg újra megbocsátani, még azután is, hogy az nyíltan az ellenséggel cimborált.

Urunk Jézus, taníts minket, hogy a Te szemeddel tudjuk nézni ezt a világot. Add meg kegyelmesen, hogy észrevegyük, hogy aki durva és erőszakos, az belső szenvedését, szorongását bújtatja az agresszivitás álarcába. Szent László királyunk közbenjárására segíts meglátnunk az erősnek és egészségesnek tűnő külső mögött is, ha egyik vagy másik testvérünk lelkében zavart és nyomorúságot hordoz, s tégy alkalmassá minket, hogy a Te szereteteddel szeretve őket megnyissuk előttük Isten irgalmának kapuját.

 

PERUGIAI BOLDOG HERKULÁN

BOLDOG HERKULÁN

 (1309-1451)

A Perugia* közelében lévo Piagale városkában született, elnevezése: Boldog Piagale-i Herkulán (latinosan: Plagario-i). Belépve a Ferenc-rendbe nagy elszántsággal törekedett az erényes életre. Amint pappá szentelték, Krisztus hüséges szolgája akart lenni és különösen az igehirdetés által szolgálni a lelkek üdvét. Működési területe Toszkána és Romagna* városai, községei. Különösen gyakran és nagy hatással beszélt Krisztus szenvedéséről. Az volt a vélemény, hogy ezen a téren korának összes szónokát felülmúlta. Úgy beszélt, hogy hallgatói legtöbbször hangos zokogásba törtek ki. A toszkánai Aquila városban egy nagypénteken oly szívhez szólóan beszélt, hogy a hívek egész beszéde alatt hangosan zokogtak. Egy nemesasszony, Maria Catalana azonban nem hatódott meg, sőt visszatetsző volt számára a nép sírása, ezért felkiáltott: „Elég, Herkulán testvér, elég!” A szónok erre hangosan válaszolt: „Még jobban, Donna Maria, még jobban! Igen! Sírjunk, zokogjunk! Nem tudunk elég könnyet ejteni Krisztus szenvedésén; több vért ontott érettünk az Úr, mint amennyi könnyet valaha is ejthetünk.” Persze o nemcsak beszélt, hanem imáiban, elmélkedéseiben és vezekléseiben folyton át is élte Urunk szenvedését. Luccában*, ahol nagyböjti prédikációkat tartott, nagy volt a szorongás: ellenség fenyegette a várost és elfogyott a gabona is. Herkulán bátorította őket: bízzanak Isten gondviselésében. S ígérte, hogy a húsvéti időben megszűnik az éhínség és eltávozik az ellenség. Ez be is következett. Áldásos működése 1451. máj. 28-án ért véget a romagnai Castel-Nuovo*-ban. Állandó tiszteletét IX. Piusz pápa erősítette meg 1860-ban.

„Mivel a világ nem ismerte föl Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy oktalannak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket. A zsidók csodákat követelnek, a görögök bölcsességet keresnek. Mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak oktalanság, de a meghívottaknak, akár zsidók, akár görögök: Krisztus, Isten ereje és Isten bölcsessége.” (1 Kor 1,21 sk.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Herkulánt szent Fiad szenvedése iránt különös buzgósággal tűntetted ki. Add, hogy Urunk szenvedéséről elmélkedve mi is iránta való szeretetre gyulladjunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Szőlőtő Noé bárkájában – Ferenc pápa ökumenikus imán vett részt Jerevánban

Június 25-én, szombaton kora este tért vissza Jerevánba Ferenc pápa Gümriből, és hét órakor a főváros Köztársaság terén ökumenikus imatalálkozón vett részt, ahol hosszú beszédet mondott.

Helyi idő szerint szombaton kora este tért vissza Jerevánba Ferenc pápa Gümriből, és hét órakor a főváros Köztársaság terén ökumenikus imatalálkozón vett részt, ahol hosszú beszédet mondott. Örömmel jegyezte meg, hogy „ellátogathatott ebbe az országba, mely a világon elsőként ölelte át a keresztény hitet. Erről beszélnek az itteni kőkeresztek, és ezt üzeni az Ararát csendes beszéde is”. „Zarándokként jöttem hozzátok Rómából, hogy folytassam az elődeim által megkezdett intenzív kapcsolatokat, amit Szent II. János Pál pápa már úgy nevezett: az egyházaink közötti valós és benső egység” – fogalmazott a katolikus egyházfő.

Ferenc pápa örményországi apostoli látogatásának egyik szép pillanata az a gesztus, ahogy II. Garegin katholikosszal megöntözték azt a kicsi szőlőtövet, melyet egy fából faragott Noé bárkája modellbe ültettek.

A szőlőtő termőföldjét a világon szerte diaszpórában élő örmény gyermekek hozták magukkal és öntötték össze közös anyafölddé. Az Ararát hegy két csúcsán nyugvó bárka elején egy galambot mintáztak meg, amint csőrében friss hajtást tartva, éppen visszatér az örömhírrel: Van üdvösség, van szabadulás, van holnap!

Végül a fiatalok felé fordulva azt kérte tőlük, hogy tegyék magukévá az idősek bölcsességét, hogy ne elégedjenek meg a jelenleg fennálló helyzettel, hanem induljanak el azon az úton, mely az örmény és török nép közötti kiengesztelődést szolgálja.

Az Irgalmasság Szent Éve 207.

Áldozat a Kármelen

„Acháb (király) tehát sorra üzent Izrael fiainak, és összehívta a prófétákat is Kármel hegyén. Illés odalépett az egész nép színe elé, és mdegkérdezte: Meddig akartok még kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, akkor őt kövessétek, ha meg Baál, akkor kövessétek azt! A nép nem válaszolt egyetlen szót sem. Akkor Illés így szólt a néphez: Az Úr prófétái közül egyedül én maradtam meg, Baálak azonban négyszázötven prófétája van. Adjatok két bikát! Válasszák ki az egyiket, aztán vágják darabokra, és tegyék a máglyára, de tüzet ne gyújtsanak. Én majd előkészítem a másik bikát dde tüzet én sem gyújtok. Akkor hívják segítségül a ti istenetek nevét, én meg majd segítségül hívom az Úr nevét. Az az Isten, aki tűzzel válaszol, az legyen az Isten!’ Az egész nép azt felelte rá: Rendben van! Illés tehát így szólt Baál prófétáihoz:Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát! Ti vagytok többségben. Azután hívjátok segíségül istenetek nevét, de tüzet nem szabad gyújtanotok! Fogták hát az egyik bikát, előkészítették, és reggeltől délig szólítgatták Baál nevét, ezekkel a szavakkal: Baál, hallgass meg! De semmi hang nem hallatszott, nem adott senki feleletet. Közben ott ugrabugráltak oltáruk körül, amit csináltak. Délben Illés így csúfolta őket:Szólítsátok hangosabban, hiszen isten! Hátha belemélyedt gondolataiba vagy kiment, esetleg úton van, vagy éppern elaludt, és föl kell ébreszteni. Erre egyre emeltebbb hangon szólították, és szokásukat követve karddal és lándzsával addig vagdosták magukat, míg ki nem buggyant a vérük. Dél elmúltával odáig fajult a dolog, hogy őrjöngeni kezdtek egészen addig, amíg el nem jött az esti ételáldozat bemutatásának ideje. De nem hallatszott se hang, se felelet, semmi jele a meghallgatásnak” (1Kir 18,20-29) Jót mosolygott Illés a négyszázötven jól táplált Baál-pap lelkes igyekezetén. Majd maga köré hívta Isten egykori lelkes népét, nézzék végig, mit cselekszik ő. Vesz tizenkét szikladarabot: Ah! gondolja hűtlen és gyáva népe a tizenkét izraeli törzs. Ezek, a gyáva hitehagyottakat jelképezik. Illés egyedül is erős, mert telve van hűséggel és hittel az igazi Isten egyetlen tanúja. Kész az oltár. Rakja rá a száraz fát, annyi vizet öntve minderre, hogy az oltár árka is tele lesz. Egyedül leszúrja a maradék bikát, feldarabolva a vizes fára helyezi. Csendesen imádkozik, az ISTENHEZ: „Uram, Ábrahám, Izsák és Izrael Istene! Nykilvánítsd ki a mai napon, hogy te vagy az Isten Izraelben, én a te szolgád vagyok, s ezeket mind a te szavadra teszem. Hallgass meg, Uram, hallgass meg! Engedd, hogy ez a nép fölismerje: te, az Úr vagy az Isten, te térítsd meg a szívét! Erre tűz hullott az Úrtól, megemésztette az égőáldozatot és a máglyát,még az árokban levő vizet is elnyelte. Ennek láttára az egész nép arcra borult és így szólt: Az Úr az Isten, az Úr az Isten” (36-39)

Évközi 12. vasárnap

Évközi 12. vasárnap
Zak 12,10-11. 13,1; Gal 3,26-30; Lk 9,18-24
„Dávid házára és Jeruzsálem lakóira kiárasztom az irgalom és imádság lelkét”

Zakariás próféta Dárius király idejében élt. A működésének célja ugyanaz volt, mint a babiloni fogság többi prófétájának: tudatosítani a zsidó foglyokban, hogy Jeruzsálem pusztulása (587-586) Isten büntetése volt a választott népen, mivel elhagyták az egy igaz Istent, földi anyagból készült bálványokat imádtak, mint az országukat körülvevő többi nép. Jeruzsálem elfoglalója Nabukodonozor babiloni király hadserege volt. Fia, Baltazár idejében a médek és perzsák királya, Dárius lerohanta és elfoglalta a babiloni birodalmat,a zsidó foglyok is övéi lettek. Zakariás próféta Kr.e. 520 körül kezdett működni. Könyve utolsó részéhez tartozik a mai olvasmány, amelyben a közelgő szabadulás vigaszáról, és a még nagyobb örömforrásról, a Messiás eljöveteléről jövendöl. Nem a megszokott zsidó álmot hirdeti a Messiással kapcsolatban, hanem kínszenvedésére mutat rá, mert a megváltás öröme a Megváltó szenvedéseiből fakad.„Dávid házára s Jeruzsálem lakóira kiárasztom az irgalom és az imádság lelkét. Arra emelik majd tekintetüket, akit átszúrtak; gyászolják, mint az egyszülött fiút szokás, megsiratják, mint az elsőszülöttet”(12,10) Ez önmagában is pontos előrejelzése Jézus szenvedésének. A továbbiakban hivatkozik Josiás királyra, aki Kr.e. 641-609. uralkodott Jeruzsálemben. A Bibliában azt írják róla, hogy király elődeitől eltérően a bálványokat nem imádta, hanem az egy igaz Isten hűséges szolgája volt, de az előtte uralkodottak nyomorult vallási helyzetet hagytak rá. A templom omladozott, ott hevertek a bálványimádás kellékei. Josiás király próbált valami rendet teremteni. Javíttatni kezdte a templom falait. A romeltakarítás közben Helkija főpap megtalálta az Úr törvénykönyvét a templomban. Nagy örömmel mutatta meg Sáfánnak, az íródeáknak. Ő éppen jelentésre készült a királyhoz. Beszámolt a munkavégzésről, a mesteremberek munkabérének kiosztásáról. Elvitte a királynak a régen elveszett törvénykönyvet is, amelyet átnyújtott Josiásnak a beszámoló után: „Egy könyvet adott nekem Helkija pap” (2Kir 22,10) „Amikor ezt Sáfán a király előtt felolvasta, és a király meghallotta az Úr törvénye könyvének szavait, megszaggatta ruháit, és parancsolta: Menjetek, kérdezzétek meg rám, a népre és egész Júdára vonatkozólag az Urat e könyv szavai felől, amely előkerült, mert nagy az Úr haragja, amely felgerjedt ellenünk, mivel atyáink nem hallgattak e könyv szavaira, hogy megcselekedjék mindazt, amit megírtak számukra”(11-13) A küldöttség felkeresett egy prófétaasszonyt, aki a királynak elmondta Isten üzenetét: Mivel megsirattad őseid és néped hanyagságát és rút bálványimádását, azért rajtad megkönyörülök. Országodban fogsz meghalni, saját sírboltodban fognak eltemetni, és megmenekülsz attól a sok bajtól és gyalázattól, amely népedre vár.(22,14-20)