GALGANI SZENT GEMMA

GALGANI SZENT GEMMA szűz

*Borgo Nuovo (Lucca mellett) 1878. márc. 12. +Lucca, 1903. ápr. 11.

A jámbor és jómódú szülők, Enrico Galgani gyógyszerész és Aurelia Landi házasságából öt fiú és három lány született. Gemmát, aki a negyedik volt a sorban, már a születését követő napon megkeresztelték; neve drágakövet jelent. És Gemma erényei folytán valóban családja ékessége és az Egyház drágaköve lett.

Gemma kétéves volt, amikor Luccában először vitték Emilia Vallini magániskolájába, ahol írni, olvasni, kézimunkázni tanult. Nevelőnői visszaemlékezései szerint akár becézték, akár korholták, nyugodt mosollyal fogadta. Gyorsan megtanulta kívülről a mintegy félórányi imádságokat, és ötéves korában a Szent Szűz officiumát vagy a Halottak zsolozsmáját úgy olvasta, mint bármelyik felnőtt.

Szülei felfigyeltek gyermekük rendkívüli képességeire: édesapja kényeztetése nemegyszer terhes volt már Gemma számára, édesanyja viszont úgy tekintett Gemma adottságaira, hogy ,,aki sokat kapott, attól sokat is követelnek vissza''. Mint lánya első lelkivezetője szigorúságával egy életre meghatározta annak lelki életét. Gemma tőle tanult istenismeretet, édesanyja szerettette meg vele az első erénygyakorlatokat és a gyakori gyónást, együtt imádkoztak, s fogalmaztak meg kisebb-nagyobb jófeltételeket. Annál fájdalmasabb volt Gemma számára a tüdővészben szenvedő anya korai halála (1886), de a keresztény élet egyetlen feladatából, az isteni akarat elfogadásából, jól vizsgázott. Pár év múlva ugyanilyen alázattal és belenyugvással fogadta el azt a fájdalmat is, amelyet édesapja, majd legszeretettebb öccse és nővére elvesztése okozott. Úgy tűnt, Isten mindenkitől el akarja választani őt, hogy lelke egészen megtisztuljon minden földi ragaszkodástól, és alkalmassá váljék annak a Szeretetnek befogadására, amely erősebb a halálnál és ezért örökre egyesít Istennel és Benne mindenkivel, akit szeretünk.

A bérmálását és anyja halálát követő évben kezdett felébredni benne a vágy a szentáldozás után. Gyakran kérte könnyes szemekkel gyóntatóját, tanítóit: ,,Adjátok nekem Jézust!'' Kilencéves volt, amikor -- a kor szokásaitól eltérően -- 1887. június 17-én első szentáldozásához járulhatott. Jézus Szentséges Szívének ünnepe volt az a nap. ,,Vágy szállta meg lelkemet, hogy ezt az Istenemmel való egyesítést tartóssá tegyem'' -- emlékezett vissza Gemma arra a napra, melynek évfordulóját egész életében áhítattal megünnepelte.

Ettől kezdve nap mint nap egy célt tűzött maga elé: hogy állapotbeli kötelességeit minél lelkiismeretesebben teljesítse. 1886-tól a Szent Zitáról nevezett apácák intézetébe járt. Természete szerint élénk, heves vérmérsékletű volt, gyors és éles eszével pedig könnyen túlszárnyalhatta volna összes tanulótársait, és eminensként tündökölhetett volna. Ezzel szemben ismerősei zárkózott, hallgatag, cselekedeteiben szilárd és megfontolt, rövid, szókimondó stílusa miatt néha szinte udvariatlan természetűnek vélték. Mindez tudatos önnevelésének gyümölcse volt. Jó feleletei jutalmául azt kérte, hogy a tanárnő a szent kereszt titkairól beszéljen neki. Eleinte -- saját bevallása szerint -- nemigen értette a hallottakat, nemsokára azonban saját életének tapasztalatai siettették az értést.

Szinte egész életét végigkísérték a betegségek. Először öccse, Luigino halála törte meg egészségét. Luigino papnak készült, s mély lelki rokonság fűzte össze a két testvért. Gemma az utolsó pillanatig kitartott a tüdőbeteg ápolásában, majd három hónapra ő maga is súlyosan megbetegedett. Amikor csonttuberkulózisa miatt meg kellett operálni, nem engedte elaltatni magát. Szenvedései közben a Megfeszített képére tekintett: ilyenkor megnyugodott és bocsánatot kért türelmetlenségéért. Hónapokig kellett mozdulatlanul feküdnie; fején, ágyékán kelések támadtak. Ekkor ismerte meg Possenti Gábor[8] életét, s vált az ő lelki testvérévé. Egy este ugyanis a másnapi szentáldozásra készülve a Boldogságos Szűz biztatására végképp elhatározta, hogy szerzetes lesz. Éjjel megjelent álmában Possenti Gábor és így szólt hozzá: ,,Gemma! Fogadd meg bátran, hogy apáca akarsz lenni, de mást ne mondj!'' -- Gemma, noha nem egészen értette e szavakat, megcsókolta Possenti Gábor szerzetesi ruháját és a feléje nyújtott passzionista fakeresztet, miközben Gábor kétszer is a testvérének szólította őt.

Betegsége súlyosbodott, s mivel az orvosok lemondtak életéről, családja csodáért esedezett. Gemma kilencedet kezdett Alacoque Szent Margit (lásd: A szentek élete, 602. o.) tiszteletére. A novénát Possenti Gáborral imádkozta végig. Az utolsó napon -- március első péntekje volt -- gyónt és áldozott, két óra múlva pedig gyógyultan fölkelt betegágyából. Örvendező családja nem is sejtette, hogy azon a reggelen a szentáldozásban maga az Úr Jézus Krisztus fogadta őt leányává, és a Fájdalmas Szüzet adta édesanyjául.

Ezek után Gemma életében -- miközben tizenkét éves kora óta egész családja háztartását a legnagyobb gondossággal vezette -- szinte állandósultak a természetfölötti kegyelmek. Csaknem megszakítás nélkül kapcsolata volt a mennyországgal, látta Őrangyalát, s tőle tanulta a tökéletesség útján oly fontos ,,apróságokat'': kevés beszéd, türelem, a saját vélemény kerülése, őszinte bűnvallás, tökéletes engedelmesség, a szemek fékezése, minden finomabb ruha megvetése. (Gemma egész életében egyetlen, magasan gombolódó, fekete posztókabátot viselt; ha emberek közé ment, ezt vette egyszerű kis házi ruhájára. A róla fennmaradt fényképen is ebben látható.)

1899. június 8-án, a Szent Szív ünnepének vigíliáján az Úr megajándékozta őt szent sebeinek stigmáival. Ettől kezdve minden csütörtök este nyolc órától másnap három óráig láthatók voltak testén az Úr Krisztus vérző sebei. Szemtanúk megfigyelhették testén a csontig hatoló ostorcsapások nyomait, fejét elborította a vér a töviskoronától, vállán látható volt a kereszt okozta seb. Szombatra vagy legkésőbb vasárnapra eltűntek e stigmák, sebei tökéletesen begyógyultak.

Nagy kínt jelentett Gemma számára e rendkívüli kegyelmek eltitkolása. Hogy környezete kíváncsisága elől elrejtőzhessék, gyóntatója tanácsára a tizenegy-gyermekes Giannini családhoz költözött, akik gyermekükként fogadták be őt nevelőanyjával együtt, akit szintén gyóntatója adott neki. Gemma az Úr parancsa szerint tökéletes engedelmességet fogadott gyóntatójának (P. Germano di S. Stanislao passzionista szerzetesnek) és nevelőanyjának, Ceciliának is.

Gemma napjai munkával és imádsággal teltek. Reggel két szentmisét hallgatott, naponta áldozott, este egyórás szentségimádást tartott. Napközben mindenféle szolgai munkát megtalált magának. Idegenek részéről sok megszólás, meg nem értés, bántás, gúny érte: mindezeket csendes alázattal fogadta, s minél inkább megismerte az Úr szenvedéseit, annál lángolóbb szeretettel akart részesedni bennük. Bátran járta a kisebb-nagyobb, de folyamatos önmegtagadások útját: keveset evett (az Úr saját kérésére megfosztotta őt az ízek érzékelésének képességétől), általában lesütött szemmel járt, noha szép hangja volt, csak a templomban énekelt. Ennek a lelkületnek köszönhette, hogy extázisai közepette a templomban nem keltett feltűnést; még sóhaj vagy hangos fohász sem hagyta el ajkait. Nevelőanyja kézmozdulata szerint térdelt vagy ült le a szentáldozás után, majd vele távozott a templomból. Gyóntatója sok más módon is próbára tette alázatát: nemcsak a kemény testi vezeklésektől (ostorozás) tiltotta el, hanem arra is felszólította, legyen tartózkodóbb a természetfölötti kegyelmek iránt. Az Úr azt is megengedte, hogy amikor stigmái megvizsgálására az egyházi hatóságoktól kiküldött orvos letörölte a vért a kezéről, a seb eltűnt, nem jelentkezett friss vér, s ezzel stigmáinak és életszentségének hitelessége erősen megkérdőjeleződött. Gemma nem tiltakozott és nem védekezett, amikor a hír hallatára többen szemfényvesztőnek, hisztérikának tartották. Mindent Istenre bízott, akitől mindent alázattal akart elfogadni.

Amint gyóntatója parancsára írt beszámolóiból tudjuk, nagy lelki szárazságai voltak és sok kísértést szenvedett. Súlyos tisztaságellenes kísértései egyikén jéghideg vízbe vetette magát. A sátán többször megkörnyékezte a kétségbeeséssel is.

A legsúlyosabb elviselnivaló azonban az volt számára, hogy mindhalálig sikertelenül próbálkozott szerzetbe lépni. A szaléziánusok egészségi állapota miatt nem engedélyezték belépését. Az Úr sugallatára nagyon sokat fáradt azért, hogy Luccában passzionista zárdát alapítsanak, ami azonban csak Gemma halála után következett be. Szinte az ő élete volt az az áldozat, amit az Úr elfogadott és felhasznált arra, hogy e szent akarata teljesüljön. Gemma pedig -- a zárda alapításáért fáradozva -- visszaemlékezett Possenti Gábor szavaira, és most megértette, hogy ebben a kérdésben is a legteljesebb Istenre- hagyatkozást várja tőle az ég, a minden feltétel nélküli szent vágyat, melyet nem fékez és nem befolyásolhat az sem, hogy lesz-e földi beteljesedése vagy sem. Az Úr valóban színarannyá égette a lelkét. Vágyai egy pontra zsugorodtak össze: ,,Jézusom! -- kérte -- tégy magadhoz egészen hasonlóvá!... Te vagy a fájdalmak férfia, add, hogy én a fájdalmak leánya legyek!'' Az Úr pedig a misztikus eljegyzés kegyelmével felelt imájára.

Ahogy közelgett élete vége, úgy lettek áldozatai mindinkább misztikus jellegűek: istenkáromló beszéd hallatára vér borította el testét, sokszor sírt véres könnyeket a bűnösökért.

1902 pünkösdjén kezdődött meg az a keresztút, mely a következő év nagyszombatján elvitte őt élete egyetlen Céljába, az Isteni Lényegbe. Betegsége alatt szinte semmiféle eledelt nem tudott magához venni. Nagy testi és lelki kínjai közepette állandó röpimája volt: ,,Jézusom, irgalom!'' A halál beállta előtt mély elragadtatásba esett, karjai ki voltak feszítve, mintha a kereszten haldokolna. Utolsó szavai ezek voltak: ,,Most már való igaz, hogy többet nem bírok el. Jézus! Neked ajánlom szegény lelkemet! Jézus!''

Passzionista szerzetesi ruhában temették el. Amikor a temetés után két héttel exhumálták, szíve teljesen ép volt, telve friss vérrel, mint életében.

1907. július 31-én Luccában megnyílt a passzionista zárda, amiért Gemma annyit fáradozott és imádkozott.

Égi segítségét számos csodás imameghallgatás bizonyította és bizonyítja ma is. Életrajzát lelkivezetője írta meg. 1933-ban boldoggá, 1938-ban szentté avatták. [8] Possenti Szent Gábor (Assisi, 1838. -- Isola del Gran Sasso,

1862.): passzionista szerzetes. Kitűnt a Boldogságos Szűz iránti

nagy szeretetével. Tisztasága és életszentsége miatt X. Pius

,,korunk Szent Alajosának'' nevezte. Gemma korában folyt a boldoggá

avatási pere. 1920-ban avatták szentté.

Nagyböjti kalendárium 38.

Nagyböjti kalendárium – április 11.

Az idei nagyböjtben mindennap az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás gondolataival készülünk húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

Ismeri, hogy mit jelent hosszan várakozni, és ismeri az apostoli kitartást. Az evangelizáló embernek nagy a türelme, és nem nagyon figyel az idő szabta határokra. Úgy „hozza meg termését”, ahogyan Isten adja az ő ajándékait.

Urunk, Istenünk, bocsásd meg,
hogy emberi gyöngeségből vétkeztünk,
és oldozd fel jóságosan bűneink kötelékét.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Az eucharisztikus Jézus

Az eucharisztikus Jézus

Minden hívő ember keresi korunk iszonyú tévedései és gonoszsága ellen az igazi, hatékony orvosságot. A Teremtő által vetett alapot vizsgáljuk: a hit és a szeretet mutatkozott olyan hatékony erőnek, amire építhetjük korunk mentsvárát. A Megváltó személyes nagy ajándékát az Eucharisztiát elemezzük pontosabban magát az eucharisztikus Jézust, aki a világot tönkretevő gonoszságot van hivatva legyőzni a maga sajátos módszerével. Ő nem elpusztítani akarja az örök ellenséget, aki az embereket gonosszá teszi, hanem kegyelmeivel úgy akarja kiragadni a gonoszokat a Gonosz hatalmából, hogy azok újra az örök élet várományosai lehessenek. Amíg minden tisztességes, természetes eszközzel vívjuk harcunkat hazánk, népünk megmentéséért a gonosz erőszak hazugságaival csalásaival szemben a demokrácia tiszta, erőszak és hazugság mentes kellékeivel állunk szembe. Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy ez a módszer nagyon törékenynek bizonyul, mert a gonoszság vezénylése nem földi tereken mozog: „Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságában lévő szellemei ellen. Vegyétek fel tehát Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, s megállhassatok, mert mindent megtettetek.” (Ef 6,12-13) Egyetlen személy Jézus Krisztus merte kijelenteni: „Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot”.(Jn 16,33) Jézus győzelme a világ és a világot mozgató gonoszság égi magasságban lévő fejedelmei felett a kereszthalálban teljesedett be: „Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr! Az Atyaisten dicsőségére”
(Fil 2,8-11) „A törvény azért jött közbe, hogy a bűnözés fokozódjék; amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által”. (Róm 5,20-21) Jézus győzelme tehát így valósult meg: nem semmisítette meg a bűn okozóját, a sátánt és a földi munkatársait sem. A sátán hatalmát megtörte. Szent Ágoston szerint a sátán ettől kezdve olyan, mint a megkötözött, veszett kutya. Csak azt tudja megmarni, aki önként közel megy hozzá. Földi segítőtársai pedig megkapják a kegyelmet, hogy haláluk előtt megtérjenek, és a kárhozat helyett az égbe jussanak. A felajánlott kegyelmet azonban el kell fogadni, hálás szívvel meg kell köszönni, bűnbánatot kell tartani, így juthatnak a mennybe. Kiválóan példázza ezt a Jézus mellett felfeszített két lator története: Mindketten rablógyilkosok voltak. Keresztjüket Jézus mögött cipelték. Egészségesen feszítették föl őket. Hallgatták a Jézust gúnyolók vádjait, és csatlakoztak a szörnyű kórushoz.Majd történt valami: a szenvedő Megváltóból szerte áradt a kegyelem.
A bal lator ismételt gúnyolódására a jobb oldali lator nem helyeselt: „Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat nem cselekedett. Aztán így szólt: Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba. Ő azt felelte neki: Bizony, mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban”
(Lk 23,40-43) A gúnyolódó tömeg és a bal lator felé ugyanígy szállt a kegyelem. Hogy velük végül mi történt, nem tudjuk. Jézus kegyelmeit a keresztáldozat jelenvalóvá tételében, a szentmisében ma is árasztja. Hívő katolikusok gondolunk erre? A felelősségünk hatalmas.

Nagyböjt 5 hete péntek

Nagyböjt 5 hete péntek

Jer 20, 10-13; Jn 10, 31-42

„ha nekem nem is hisztek, higgyetek a tetteknek”

A sátoros ünnepeket ősszel tartották a templomban a negyven éves pusztai vándorlások emlékére. A mai evangéliumi szakaszban Szent János a pár héttel későbbi ünnepen, a templomszentelés ünnepén folytatott vitákról szól. Ez az ünnep a Makkabeusok korának nagy eseményét idézi: a jeruzsálemi templom megtisztítását és újraszentelését. A zsidók országa ugyanis Kr.e. 198-ban a Szeleukidák uralma alá került. Ebből az uralkodóházból származott IV. Antiochosz Epifánész király, aki kirabolta a jeruzsálemi templomot, pogány áldozatokkal megszentségtelenítette Isten oltárát.(1Makk 1,16-40) Amikor uralma és a zsidók elpogányosítása ellen Matatiás modini pap fiaival és sok támogatóval harcba szállt, nagy győzelmeket aratott az ellenségen. Halála után egyik fia, Júdás, akit Makkabínak (kalapács) neveztek, folytatta apja felszabadító háborúját. Amikor legyőzte Gorgiász (4, 1-24), majd Líziász (26-35) vezérek seregeit, elhatározták, hogy felmennek Jeruzsálembe, és ott megtisztítják, és újra szentelik a templomot.(36-61) Aztán elrendelték, hogy ennek emlékére minden esztendőben ünnepnapokat tartsanak Isten dicsőségére. Erre az alkalomra jött fel Jézus tanítványaival. Amikor a templomban Salamon tornácában járt, körülvették a zsidók. Újra kezdték a vitát, hogy tisztázzák, vajon Jézus a Messiás vagy nem: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan! Jézus azt felelte nekik: Mondtam nektek, de nem hiszitek. Tanúskodnak rólam a tettek, amelyeket Atyám nevében művelek, de ti nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közül valók. „Amit Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10, 24-26.29-30) Jézus ezzel a kijelentésével nem azt állította, hogy Ő az Atya, azt sem, hogy az egy Isten egy személy. Az Atya és a Fiú két különböző személy, de egyetlen az isteni természet (lényeg), és ezt mind a ketten birtokolják. Az Atya öröktől fogva bírja önmagától, a Fiú születése során öröktől kapja az Atyától, és így kettőjüké, majd ketten együtt adják az isteni akarat működése során a Szentléleknek.Ezzel a három isteni Személyt összekapcsolja egységbe az egy isteni lényeg.„a zsidók erre ismét köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azt mondta nekik: Sok jótettet mutattam nektek az Atyától, azok közül melyik tettért köveztek meg? A zsidók azt felelték: Jótettért nem kövezünk meg téged, hanem a káromlásért, mivel ember létedre Istenné teszed magadat” Jézus erre idéz egy zsoltárszöveget:„Én azt mondtam: Ti istenek vagytok (Zsolt 82,6) Ha azokat mondta isteneknek, akikhez az Isten igéje szólt, márpedig az Írás érvényét nem veszti, miképp mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világra küldött: Káromkodsz, mivel azt mondtam: Isten Fia vagyok”(34-36) Jézus nem hangsúlyozza ki itt, hogy köztünk azért lényeges különbség van: Ő Isten természetes Fia, mi pedig fogadott fiai vagyunk. Bár a mi méltóságunk is igen nagy, az övé végtelenül több: ezt a tettei igazolják.

BOLOGNAI BOLDOG MÁRK

BOLOGNAI BOLDOG MÁRK

 (1416-1497) 

Bologna egyik legszebb palotájában jött a világra Márk, mint a nemes szenátornak, Fantuzzinak* fia. A tehetséges ifjú kitűnő eredménnyel elvégezte szülővárosában az egyetemet, filozófiai és jogi doktorátussal. Ekkor, 26 évesen azonban belépett a Ferenc-rendbe. A szerzetesi életbe szentéletu bolognai rendtársa, Primadozzi Jakab vezette be, a teológiát pedig Sienai Szent Bernardintól tanulta. Így természetes, hogy az obszerváns mozgalom lelkes hívévé vált. Kiváló képességei és erényei miatt csakhamar házfőnök, majd a bolognai rendtartomány provinciálisa lett. Ezután háromízben (1452, 1464 és 1472-ben) három-három évre megválasztották az itáliai obszervánsok vikárius generálisává, azaz rendfőnökévé. Szorgalmasan őrködött a szabályok betartásán, kerülte a túlzást és az indokolatlan szigort. Egyik káptalanon valaki javasolta a rendben a hústilalom bevezetését. Márk ellenállt: ez ellenkezik az evangéliummal is, és Szent Ferenc rendelkezésével is. Tudással és ékesszólással felvértezve bejárta szinte egész Itáliát, aztán Apuliát, Dalmáciát, Isztriát, mindenhol küzdve a tévtanok és vétkek ellen; saját példáján igyekezett megmutatni az igazi szeretetet és a béketűrést. III. Kalliszt pápa felhívására szívvellélekkel részt vett a törökök elleni keresztes hadak toborzásában (1455). II. Pál pápa bíborossá akarta kinevezni, de ő állhatatosan elhárította magától a nagy rangot. Hivatalának lejártakor nagy alázattal könnyek közt vallotta be rendtársai előtt azokat a hibáit, melyeket mások ugyan nem vettek észre, ő azonban igen. Még 74 évesen is megtartotta a nagyböjti beszédeket Piacenzában*. Ekkor belázasodott. Kérte a Piacenza közelében lévő, Názáret nevű kolostor gvárdiánját, méltatlansága ellenére engedje, hogy kolostorában halhasson meg. Itt halt meg szent halállal. Évszázados tiszteletét IX. Piusz pápa hagyta jóvá.
1472-ben IV. Szixtusz megpróbálta egyesíteni az obszervánsokat a konventuálisokkal, de úgy, hogy az obszervánsok a konventuális miniszterek fennhatósága alá kerültek volna és a konventuálisok megtartották volna eddigi kedvezményeiket. Mikor Márk látta, hogy szavai eredménytelenek, a pápa elé vetette a Regulát e szavakkal: „Szent Ferenc Atyánk! Te magad védd meg Reguládat, mert én szerencsétlen, nem megyek semmire!” És sírva elhagyta az üléstermet. A pápát annyira meghatotta a jelenet, hogy elállt egyesítési szándékától, és attól kezdve sokkal megértőbb volt az obszervánsokkal.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Márkot az igehirdetésben kiválóvá s Szent Ferenc rendje fegyelmének buzgó őrévé tetted. Add, hogy hitünk megvallásában mi is állhatatosak legyünk mindhalálig, s a mennyei koronát elnyerjük. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen!

A kegyelem 5.

A kegyelem

Pál apostolt nemcsak irányította a kegyelem, hanem alakított is rajta, a létét szinte mássá tette, mint korábban volt. Így írhatja magáról egy későbbi tudatos számvetésnél: „De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, és nekem juttatott kegyelme nem volt hiábavaló. Sőt valamennyiüknél többet munkálkodtam, bár nem én, hanem Isten kegyelme velem együtt”(1 Kor 15,10)

A cselekvés mindig a természetet követi. Az emberi természet testből és lélekből áll, de amint korábban utaltunk már rá, Isten ezt a természetet az indításnál nemcsak előre jól felkészítette a személy jövőbeni cselekvéseire, hanem a természetes síkot meghaladó tettekhez eleve elkészítette a természetfeletti eszközöket, a kegyelmeket is. „Mivel Isten irgalmából ilyen szolgálatunk van, nem veszítjük el a bátorságunkat”. (2Kor 4,1) „Annak a kegyelemnek erejéből tettem ezt, amit Isten adott nekem, hogy Krisztus Jézus szolgája legyek a pogányok között, és Isten evangéliumának szent szolgálatát végezzem, s így a pogányok kedves, és a Szentlélek által megszentelt áldozattá legyenek”. (Róm 15,15-16) Isten kegyelme mindig elég az általa megtervezett tennivalóhoz. Még akkor is így áll a dolog, amikor a cselekvő ember önmagában élesen tapasztalja emberi elégtelenségét: „Tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen. Háromszor kértem emiatt az Urat, hogy távozzék az tőlem, de ő azt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé” (2Kor 12,7-9) A természetfeletti életre a kegyelem által újjá kell születnünk: „Jézus azt felelte neki: Bizony, bizony mondom neked: ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg Isten országát. Nikodémus megkérdezte: Hogyan születhet meg az ember, ha már vén? Csak nem mehet be anyja méhébe, hogy megszülessék? Jézus azt válaszolta: Bizony, bizony mondom neked: ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába.” (Jn 3,3-5) „Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét csak féljetek, hanem a gyermekké fogadás lelkét, amelyben azt kiáltjuk: Abba, Atyánk! Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei, mert vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk”. (Róm 8,14-17) A Szentlélek működése új rendbe emel bennünket. Az apostol ezt a jogi kategóriákhoz szokott emberi értelem számára így igyekszik érzékeltetni: a keresztény új síkra kapott meghívást Krisztus kegyelme által (vö. Gal 1,6), általa megszilárdult a kegyelemben: „Őáltala megnyílt számunkra az út a hit által a kegyelemhez, amelyben kitartunk, és dicsekszünk Isten dicsőségének reménysége alapján. Sőt dicsekszünk még a szorongatásokban is”. (Róm 5,2-3) Ezért „a bűn nem fog uralkodni rajtatok, hisz nem vagytok már a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt.” (Róm 6,14) Nem csak jogi kategóriával érzékeltethető a kegyelmi élet: „Akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg. Eltemettek tehát vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsőssége feltámasztotta Krisztust a halottaiból, éppúgy mi is új életet éljünk” (Róm 6,3-5) Ezt tanítja Szent János is: „Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, ahogy hatalommal ruháztad fel őt minden test fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon”. (Jn 17,11-2) A kegyelem tehát Isten természetfölötti ajándéka. Szükség van rá, mert Isten a saját életében is részeltetni akar minket. Gyönyörű ugyan ez a világ, benne legszebb az ember maga, de a „másvilág”-nak ez csak halvány képe. Köszönjük meg Urunknak, hogy ebben a teremtetlen tündöklésben is részesíteni akar minket: „Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van. Mindaz, aki ezzel a reménységgel van iránta, megszenteli magát, ahogy ő is szent"(1Jn 3,2-3)

Nagyböjt 5. hete csütörtök

Nagyböjt 5. hete csütörtök

Ter 17,3-9; Jn 8,51-59

„Aki tanításomat megtartja, halált nem lát sohasem"

Köztudott dolog az ősszülők kora óta, hogy az ősbűn következtében nekik is és minden utódjuknak büntetésből meg kell halniuk. Ezt jól tudták a Jézus korabeli zsidók is. Ezért, amikor Jézus kimondta ezt a mondatot: „Bizony, bizony mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, halált nem lát sohasem", felhördültek hallgatói, egybe n vitapartnerei, és ugyancsak keményen elítélték: „Most ismertük meg, hogy ördögöd van. Ábrahám meghalt, a próféták is, és te azt mondod: Ha valaki tanításomat megtartja, nem ízleli meg a halált sohasem. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?" (52-53) Valószínűleg félreérthető volt Jézus kijelentése. Szent Jeromos Vulgata-ja így írja: „Mortem non videbit in aeternum". Szó szerinti fordításban: Halált nem lát mindörökké. Ebből következhet, hogy eredeti arámban, ahogyan Jézus beszélt, azt fejezte ki az Úr, hogy testi halála senkinek sem tart örökké, mert mindenkit feltámaszt Isten ereje a világ végén, de aki Jézus tanítását megtartja, az az örök halált, vagyis a pokol büntetését nem látja, nem szenvedi meg sohasem. Jézus nem magyarázza a kérdés ama részét: „Most ismertük meg, hogy ördögöd van. Ábrahám meghalt, a próféták is, és te azt mondod: Ha valaki tanításomat megtartja, nem ízleli meg a halált sohasem". A vád annyira durva, annyira sértő Jézusra, hogy nem válaszol rá. Célja bizonyítani, hogy Ő valóban nagyobb Ábrahámnál és a prófétáknál is. A kérdés éle pedig merészen vág: „Mivé teszed magad?" Jézus erre válaszol:„Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi.Atyám az, aki megdicsőít engem, akiről ti azt mondjátok: Istenünk, pedig nem ismeritek őt.
Én azonban ismerem. Ha azt mondanám, hogy nem ismerem őt, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem őt, és a tanítását megtartom". (54-55) Jézus tehát nagyon vigyáz a fogalmakra, hogy azok igazak legyenek, vagyis megfeleljenek a valóságnak. Másutt kifejezetten tanítja: „Az Atya nagyobb nálam" (Jn 14,28) Itt is betartja a szabályt, Atyja dönti el, mit érdemel Fia. A másik kérdés, hogy ki nagyobb: Ábrahám-e vagy Jézus, szintén válaszra vár. Jézus az Isten Fia, elméletileg tehát nem fér kétség hozzá, hogy személy szerint végtelenül nagyobb Ábrahámnál. „Ábrahám, a ti atyátok, ujjongott, hogy láthatja az én napomat. Látta, és örvendezett. A zsidók erre azt mondták neki: Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?" (Jn 8,56-57) Ezt egy bibliai eseménnyel kívánja Jézus érzékeltetni. Utal arra a látogatásra, amikor Ábrahám Mambre tölgyfája alatt ülve a déli hőség idején a szemközti dombhajlatban három vándort látott közeledni. Eléjük sietett. Amint találkoztak, egyiküket mély leborulással, tehát imádattal köszöntötte, mert Istennek ismerte föl emberalakja ellenére. Valóban Isten volt, aki elfogadta Ábrahám vendégszeretetét, megmondta neki a várva-várt jó hírt, hogy esztendő múlva megszületik a fia. Másnap pedig az angyalokat Szodomába küldve felfedte Ábrahám előtt Szodoma és Gomorra pusztulását. Lehet, hogy az isteni Személy a Fiú volt. Jézus azt az alakot vette fel előre látomásban, amelyben vitapartnerei látták a templomban. „Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok"(58) zárta le Jézus a hosszú és fontos vitát. Hallgatói szerették volna megkövezni, de Jézus eltűnt előlük.

Nagyböjti kalendárium 37.

Nagyböjti kalendárium – április 10.

Az idei nagyböjtben mindennap az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás gondolataival készülünk húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

Az ilyen közösség az emberek szolgálatára áll az élet minden folyamatában, olyan erősen és olyan kitartóan, ahogyan csak lehet.

Urunk, Istenünk, bízva reméljük irgalmadat.
Esedezve kérünk, állj mellettünk, és oltalmazz jóságosan.
Bűnöktől megtisztult lelkünket tartsd meg a megszentelt élet útján,
hogy ígéreted szerint egykor elnyerjük mennyei örökségünket.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

TOLENTINÓI BOLDOG TAMÁS

TOLENTINÓI BOLDOG TAMÁS

 vértanú

 (1260-1321)

 Az Umbriával határos Marche tartomány Tolentino nevu városában nemes szülőktől született kb. 1260-ban. (Ebben a városban apostolkodott abban az idoben Tolentinói Szent Miklós 1276-1306-ig.) Fiatalon lépett a Ferenc-rendbe. A zsolozsmáskönyv különösen két erényét emeli ki: a szegénység szeretetét és apostoli buzgóságát. 1287-ben Ayton örmény fejedelem azzal a kérelemmel fordult a ferences generálishoz, küldjön ferences papokat országába. Tamás nagy lelkesedéssel vállalkozott a missziós útra, s négy társával elindult Örményországba. A nép barátságosan fogadta oket; szép eredményt is értek el, sokakat megkereszteltek, sok nesztoriánus szakadárt visszafogadtak az Egyház keblébe. Az örmény fejedelem fenyegetve érezte magát a törököktől, ezért megbízta Tamást, járuljon segítség iránti kérelmével a pápa, valamint a francia és angol király elé. Tamás tehát két társával visszaindult s beszélt a pápával. IV. Miklós (1288-1292) érdemleges anyagi vagy katonai segítséget ugyan nem tudott küldeni, de Tamással útnak indított még 12 ferencest az örmény misszióba. Tamás velük együtt működött előbb Örményországban, majd átment Perzsiába. Ott rendtársakra talált, akik a nagy kínai misszionáriusnak, Montecorvinói Jánosnak izenetét hozták: beszámolóját a mongolok és kínaiak között végzett tevékenységérol és terveiről, kérve a pápa segítségét. Tamás újra vállalkozott a követségre. El is jutott V. Kelemen pápához 1308- ban, s beszámolt János atya izenetéről. A pápa és a bíborosok nagy érdeklődéssel hallgatták szavait s kinevezték János atyát Kambalek (azaz Peking) érsekévé, s segítségére hét, újonnan fölszentelt ferences püspököt küldtek. Ezek 1309-10-ben utaztak Kínába, sok viszontagság közepette. Tamás pedig harmadszor is visszautazott Keletre. Az indusok közé akart menni, de hajója máshol, Thanaban kötött ki (a mai Bombay közelében). A városban a mohamedánok feje, a kádi vallásuk felől faggatta Tamást és 3 társát, s azt is kérdezte, mit tartanak Mohamedről. Ők őszintén megmondták, hogy Mohamed csaló, hamis próféta. Ez a vallomás életükbe került. Miután nem voltak hajlandók hitüket megtagadni, lefejezték őket. Tamás a kivégzés előtt térdenállva imádkozott. Ez 1321. ápr. 21-én történt. Holttestüket késobb elvitték Kínába (Zaytunba), Tamás fejét pedig Tolentinóba vitték és a székesegyházban őrzik. Tamást XIII. Leó pápa 1894-ben avatta boldoggá.
„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni... Két verebet ugye egy fillérért adnak? De Atyátok nélkül, egy sem esik a földre. Nektek viszont minden szál hajatok számon van tartva. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti a verebeknél.” (Mt 10,28 sk.)

Imádság:
Istenünk, te megadtad Boldog Tamás vértanúnak, hogy mindhalálig küzdjön az igazságért. Közbenjárására segíts minket, hogy szeretettel és türelemmel viseljünk érted minden megpróbáltatást és teljes erőnkből törekedünk hozzád. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

Nagyböjti kalendárium 36.

Nagyböjti kalendárium – április 9.

Az idei nagyböjtben mindennap az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás gondolataival készülünk húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

Ezért az evangelizáló embereken megérződik „a nyáj szaga”, és a nyáj pedig hallgat a szavukra. Az evangelizáló közösség így állítja rá magát a közös útra másokkal.

Istenünk,
áraszd híveid szívébe kegyelmed világosságát,
hogy bűneinket megbánva neked szenteljük magunkat.
Adj nekünk istenfélő lelkületet,
és hallgasd meg jóságosan esedezésünket.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

 

A kegyelem 4.

A kegyelem

„Ott, ahol eláradt a bűn, túláradt a kegyelem Jézus Krisztusban” szentírási helynek mondandója igen komoly felelősséget hárít ránk, katolikusokra.

Minden józan gondolkodónak látnia kell, hogy emberi erővel nem lehet a sátáni stratégiát közömbösíteni. Szent Pál már közel kétezer éve megírta a mi okulásunkra is: „Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen”. (Ef 6,12) Ne álmodozzunk tehát arról, hogy bárki éles eszével, összefogással, ügyes praktikával fel tudja rázni az elbódított fejeket, ki tudja békíteni a sátáni gazemberséggel összeugrasztott embertömegeket, meg tudja győzni az igazságról a hazugság atyja, a sátán foglyait. Ezt csak a jézusi kegyelem tudja elérni. Ezt a kegyelmet pedig Jézus a kereszten szerezte meg, onnan árasztja, és a történelem mindenkor sújtott embereire gondolva parancsolta meg apostolainak: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”(Lk 22,19) misézzetek, tegyétek jelenvalóvá keresztáldozatomat, és én ontom a kegyelmet, túlárasztom a gonoszok ármányain. Aki felfogja, mint a jobb lator, és megtér, többet nem gonoszkodik az üdvözül. Aki nem fogadja el, folytatja gonoszságát, az elkárhozik. Ti nem hazudhattok, nem gyűlölhettek, nem öldökölhettek: én vagyok a győztes: „a világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn 16,33) Jézus keresztáldozata a nagy erőforrás, győzelmünk záloga: „Benne van számunkra a megváltás az ő vére által, a bűnök bocsánata, kegyelme gazdagságának megfelelően”(Ef 1,7)Csak nekünk, katolikusoknak van szentmisénk, mi tudjuk kérni a kegyelem áradását, aki közülünk nem jön misére, nem kéri, nem segíti hozzá nemzetünket a gonoszság feletti győzelemhez. Ezért harcolnak az istenellenes hatalmak a vallás ellen. „Minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.” (2Kor 4,15) Majd a jó győzelme után talán sokan belátják ezt: „Imádkoznak is értetek és vágyódnak utánatok, mivel Isten kegyelme bőségesen áradt ki rátok. Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért!” (2Kor 9,14-15) Bízhatunk abban, hogy Isten annyi hitetlenséget, hűtlenséget, gonoszságot megbocsátva most is segít rajtunk? „Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna mindent nekünk?” (Róm 8,32) A kegyelem termékeny, hatékony. Szent Pál saját életét hozza példának. Ő üldözte Jézus Krisztust egyházának tagjaiban, amíg a megtérés kegyelmét meg nem kapta. Attól kezdve beszédben, tettekben, írásban bámulatosan sokat tett Jézusért: „Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, és nekem juttatott kegyelme nem volt hiábavaló. Sőt, valamennyiüknél többet munkálkodtam, bár nem én, hanem Isten kegyelme velem együtt”. (1Kor 15,10) De ez a megállapítás a hívekre is vonatkozik: „Ezért imádkozunk is mindig értetek, hogy Istenünk méltónak találjon titeket meghívására. Adjon beteljesedést a jóra irányuló minden készségnek és a hit erőteljes munkájának, hogy Urunk, Jézus Krisztus neve megdicsőüljön bennetek, és ti is őbenne, Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.” (1Tessz 11,11-12) A tettek értékét nem a származás adja, hanem a hit és szeretet, tehát a kegyelem: „Hiszen Krisztus Jézusban sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak a hit, amely a szeretet által munkálkodik”(Gal 5,6) Ezt Isten előre elrendelte számunkra: „Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, amelyeket Isten előre elkészített, hogy bennük éljünk”(Ef 2,10)Az a folyamatos apostoli munkának is a gyökere: „Azután átmentek Pizídián, és Pamfiliába jutottak. Miután Pergében is hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába, onnan pedig elhajóztak Antióchiába, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva elindították Őket”(Ap. Csel 14,24)

Nagyböjt 5 hete szerda

Nagyböjt 5 hete szerda

Dán 3, 14-20. 91-92. 95; Jn 8, 31-42

„Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok”

Érdekes megfigyelni, hogy a sátoros ünnepek alkalmával folytatott vitát hallgatva sokan hittek Jézusban, mert ők megértették, hogy Jézust Isten küldte, Isten Jézus Atyja, Jézus tehát annak a végtelen, egyedül mindenható Istennek a Fia, akit a zsidók Istenüknek hittek Ábrahám óta. Jézus nyilván örült ennek a hitnek, hiszen éppen azt kifogásolta az előzményekben, hogy hallgatói nagy része az üdvösségnek ezt a feltételét, Jézus Istenfiúságát nem akarták elfogadni. S ekkor Jézus új tanítványainak szánja a következő figyelmeztetést: „Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket”(Jn 8, 31) Mivel ott a templomban lettek hívők, az Úr szükségesnek tartotta figyelmeztetni őket, hogy tanítvánnyá csak az lehet, aki Jézus tanítását teljesen megismeri, elfogadja igaznak, megvallja az emberek előtt. A hit ugyanis csak akkor lesz az üdvösség eszköze, ha az ember nyilvánosan vallja, elismeri Jézust mesterének azok előtt is, akik a zsidó nép hivatalos elöljárói, akiknek egyelőre nincs jó akaratuk Őt Messiásnak elismerni. Jézus nagyon jól tudta, hogy mostani hitük még nem elég a teljes odaadásra. Majd a következő tavaszon, húsvét előtt egy héttel lelkes tömeg vallja meg hitét, hogy Jézus Dávid Fia, a megígért Messiás. Hozsannázva kísérik be az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Pár nap múlva pedig vezetőik utasítására megtagadják Pilátus ítélőszéke előtt többször is, ellene szavaznak Barabás javára, és kifejezetten halálát követelik: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát”(Jn 19,7) A nép pedig nem egyszer, ismételten is azt kiabálta:„Feszítsd meg!”(Mk 15,13-14)Erre gondolhatott Jézus, amikor kijelentette újdonsült hívei előtt: Hiába mondogatjátok, hogy ti szabadok vagytok, nem kell igazsággal felszabadítani benneteket: „Bizony, bizony mondom nektek, hogy aki bűnt cselekszik, szolga. De a szolga nem marad örökre a házban, csak a fiú marad ott mindörökké. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, de meg akartok engem ölni, mert a tanításom nem hatol belétek. Én azt mondom, amit az Atyánál láttam, és ti azt teszitek, amit atyátoktól hallottatok”
(Jn 8, 34-37) Jézus mindenben az igazságot mondja és cselekszi, senki kedvéért meg nem változtatja a szavak és tények összhangját, mint akik majd földi elöljáróik parancsára szembefordulnak Jézussal. Azok ugyan felkapják a fejüket, hogy az ő apjuk Ábrahám, de Jézus megismétli fentebbi kijelentését, és amíg saját Atyjának mondja Istent, hallgatói apjának viszont az Isten ősellenségét, a sátánt nevezi meg.„Ti a ti atyátok tetteit cselekszitek. Erre azt mondták neki: Mi nem paráznaságból születtünk. Egy Atyánk van, az Isten. Jézus így szólt hozzájuk: Ha Isten volna az Atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől származtam és jöttem. Hiszen nem magamtól jöttem, hanem ő küldött engem”(41-42) A zsidók megismerhették volna
a teljes igazságot, de az ördög, a hazugság és gyűlölet atyja rabszolgává tette őket. Vigyázzunk! Ugyanezt teszi most is sok-sok emberrel!

BILLART SZENT JÚLIA

BILLIART SZENT JÚLIA apáca, rendalapító

Április 8.
*Cuvilly, 1751. július 12. +Namur, 1816. április 8.

Marie-Rose-Julie Billiart 1751. július 12-én született Cuvillyben, Beauvais egyházmegyében. Bár szülei szerény kisparasztok voltak, az egyik nagybátyja által fenntartott elemi iskolában bizonyos műveltségre tehetett szert. Kiemelkedő jámborsága miatt -- abban az időben nagyon jelentős kivételként -- megkapta az engedélyt, hogy már kilencévesen az első áldozáshoz járulhasson. Ezután csakhamar hosszú és fájdalmas próbatételek korszaka kezdődött számára. Tizenhat éves volt, amikor családja súlyos anyagi nehézségei miatt mezei munkára kényszerült. Huszonkét éves korában mindkét lába megbénult. Rendkívüli türelemmel viselte szörnyű betegségét, s eközben vallási élete elmélyült. Megkapta az akkoriban teljesen szokatlan engedélyt, hogy naponta áldozhasson. Bénasága ellenére mégsem maradt tétlen: nemcsak a kezeivel dolgozott, hanem ágya köré gyűjtötte a környék gyermekeit, hogy a katekizmusra oktassa őket.

Amikor kitört a forradalom, Júlia okosabbnak tartotta, hogy elhagyja Cuvillyt, ahol túlságosan is ismerték, és Amiens-ben húzódjék meg. Ez a lakóhelyváltoztatás alkalmul szolgált neki arra, hogy új lendületet nyerjen. Jámborságának és türelmének kisugárzása Amiens-ben valójában még erősebb volt, mint Cuvillyben. Kényszerű mozdulatlansága ellenére figyelemmel kísérte azoknak a papoknak a sorsát, akik megtagadták az eskü letételét az új alkotmányra, és ezért ide-oda bolyongtak, vagy foglyok voltak, és ismételten sikerült számukra menedéket vagy segítséget nyújtania. Néhány hűséges barátnője szegődött melléje, nagy tisztelettel vették körül, ő pedig erős hatást gyakorolt rájuk. Különösen kitűnt közülük a köznemességből származó jámbor özvegy szomszédnője: Françoise Blin de Bourdon. Rendkívüli bizalommal kötődött Júliához, és későbbi alapításainak munkálataiban is a legszorosabban együttműködött vele.

Júlia hitoktatónőként akart tevékenykedni. Lassanként kibontakozott körükben az az eszme, hogy a szegények és nincstelenek oktatására kongregációt alapítsanak. Kísérletet tettek a közösségi életre is, ez azonban, mivel túlságosan nehéz feltételek között vállalkoztak rá, balul ütött ki. Júliát az egyházmegye egy papja, Lamarche abbé vezette és látta el tanáccsal. 1801-ben azonban Amiens-be érkezett Joseph- Désiré Varin (1769--1850), hogy Barat Szent Magdolna-Zsófiának (lásd: 285. o.) és a Szent Szív Intézet első nővéreinek, valamint A hit atyáinak segítsen az alapításban.

1803-ban Júlia alárendelte magát Varin vezetésének, aki felismerte, hogy kegyelemmel elhalmozott lélek áll előtte; hasonlóképpen felismerte azonban azt is, hogy Júlia személyes küldetése nem kapcsolódik Barat anyáéhoz, de nemegyszer megkísérelte, hogy kapcsolatba hozza őket egymással. Az amiens-i püspök beleegyezésével meg akarta nyerni őket a Miasszonyunk nővérei kongregáció alapításának, amely árva gyermekek oktatásának szenteli magát. Júliát és madame Blin de Bourdont megragadták e tervek, ám a Júliát mozdulatlanságra ítélő betegség nagy akadályt gördített a megvalósítás útjába. 1804. június 1-én, a Szent Szív ünnepén Júlia csodás módon meggyógyult bénaságából. Október 15-én Júlia, madame Blin de Bourdon és még két nővér letette fogadalmát, s ezzel megvetették egy új rendi közösség alapjait. Haladéktalanul hozzákezdtek a munkához: iskolákat szerveztek ingyenes oktatással, valamint árvaházakat, továbbá tanítónőképzőt tanerőik kiképzésére. A Varin által szerkesztett szabályok különböztek a Szent Szív Intézetéitől. Vallási magatartásuk a jezsuitákéhoz hasonló jámborságra nevelt, Jézus és Mária Szívének tiszteletére irányult, célként azonban a nép közötti apostolkodás követelményeihez alkalmazkodott. Billiart Júliát választották általános elöljárónőnek. Okos vezetése alatt gyorsan fejlődött az intézet, és tekintélyes számú alapítást tudott létrehozni.

Egy nehéz válság azonban őt sem kímélte meg. Egy amiens-i pap, Sambucy de Saint-Estčve abbé 1808-ban Varin szabályzatát meg akarta változtatni. Az általa felvázolt szabályok megtámadhatóságuk mellett a kongregáció szellemét és célját teljesen megváltoztatták volna. Billiart anya egyértelműen elutasította a javaslatot. Saint-Estčve abbénak azonban sikerült Amiens püspökét saját oldalára állítania, és Billiart anya ellen hangolnia. A helyzet végül tarthatatlanná vált, és az alapítónő 1809. január 15-én nővérei többségével elhagyta az egyházmegyét, Namurban találtak menedéket. Az amiens-i árvaházat ideiglenesen rábízták a Szent Szív Intézet nővéreire.

Billiart anya élete végéig dolgozott. 1816. április 8-án szentül halt meg a Magnificat szavaival az ajkán. 1906-ban boldoggá, 1969. június 22- én szentté avatták.

Nagyböjti kalendárium 35.

Nagyböjti kalendárium – április 8.

Az idei nagyböjtben mindennap az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás gondolataival készülünk húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

Az evangelizáló közösség naponta a munkájával, illetve a gesztusaival áll mások elé, áthidalja a távolságokat, szükség esetén lealacsonyítja önmagát a reményvesztettek miatt, gondját viseli az emberi életnek, és így kerül kapcsolatba a szenvedő Krisztus testéhez tartozó emberekkel.

Kérünk, Istenünk,
adj nekünk hűséget szolgálatodban,
hogy napjainkban egyre többen
és egyre buzgóbban kövessenek téged.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

 

A kegyelem 3.

A kegyelem

A kegyelem a megváltás titka. Ingyenes adomány,valóban ajándék.

A mi Urunk, Jézus Krisztus megváltó halálából eredeztethető. Ő adja azoknak, akik vele és általa szolgálják a megváltás nagy művét.Erről beszél Szent Pál apostol: „Kérlek tehát benneteket testvérek, Isten irgalmasságára, hogy adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem alakuljatok át értelmetek megújításával, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a jó, neki kedves és tökéletes. Azt mondom ugyanis mindegyikteknek a nekem adott kegyelemnél fogva, hogy senki sem gondoljon magáról kelleténél többet, hanem józanul gondolkodjék, mindenki a hit mértéke szerint, amelyet Isten juttatott neki. Amint ugyanis egy testben sok testrészünk van, s nem ugyanaz a rendeltetése minden testrésznek, ugyanúgy vagyunk sokan egy test Krisztusban; egyenként pedig egymásnak tagjai. Különböző adományaink vannak a nekünk adott kegyelemnek megfelelően: ha prófétaság, akkor gyakoroljuk a hit mértéke szerint; ha szolgálat, akkor fáradozzunk a szolgálatban; ha valaki tanít, tanítson; aki buzdít, buzdítson; aki adakozik, tegye egyszerűségben; aki elöljáró, buzgóságban; aki irgalmasságot gyakorol, vidámságban” (Róm 12,1-8)„Készséges akarattal szolgáljatok, mintha az Úrnak tennétek, s nem embereknek! Tudjátok, hogy mindenki, aki valami jót tesz, annak jutalmát megkapja majd az Úrtól, akár szolga, akár szabad”(Ef 6,7-8) nemcsak az egyes híveknek osztja szabad akarata szerint a titokzatos Test céljainak megfelelően a kegyelmeket az Úr, hanem népek is az Ő akarata szerint részesülnek különféle kegyelmekben az egész Egyház javára. „Tudtotokra adjuk, testvérek, Isten kegyelmét, amelyet Makedónia egyházai kaptak, hogy a nyomorúság sok megpróbáltatása között bőséges lett az örömük, és igen nagy szegénységükből megszületett jószívűségük túláradó gazdagsága. Mert tanúskodom róla, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is adakoztak, és kérvén kérve igyekeztek meggyőzni minket, hogy részük lehessen a jótékonyságban és a szentek javára végzett szolgálatban” (2Kor 8,1-4) Szent Pál filippi hívei az apostolság kegyelmét kapták: „Illő is hogy így gondolkozzam mindnyájatokról, mert szívembe zártalak titeket,akik a bilincseimben,valamint az evangélium védelmezésében és megerősítésében mindannyian részesei vagytok a nekem juttatott kegyelemnek.”(Fil 1,7) Az apostol ugyanezt a részesedést ajánlja tanítványának, Timóteusnak is. Különböző karizmákban megvalósul az isteni kiválasztás:„Pál, Jézus Krisztus szolgája, meghívott apostol, akit Isten kiválasztott evangéliuma számára,amelyet Isten előre megígért a szent iratokban prófétái által Fiáról, Jézus Krisztusról, aki által kegyelmet és apostoli megbízást kaptunk minden néphez”(Róm 1,1-3.5) „Mikor azonban úgy tetszett Istennek, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem őt a pogányok között, egyáltalán nem törődtem testtel és vérrel” (Gal 1,15-16)„Bizonyára hallottátok, hogy Istennek milyen Kegyelmi adományában részesültem a ti javatokra”(Ef 3,2) Ez az isteni kiválasztás sajátos munkára szól és szentel fel:„Isten nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem; más pedig arra épít.De mindenki ügyeljen, hogyan épít rá” (1Kor 3,10) „Mert aki erőt adott Péternek a körülmetéltek apostolságára, nekem is erőt adott a pogányok között, és amikor megismerték a nekem adott kegyelmet, Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, az egység jeléül jobbot nyújtottak nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között apostolkodjunk, ők pedig a körülmetéltek között”(Gal 2,8-9)

Nagyböjt 5. hete Kedd

Nagyböjt 5. hete Kedd

Szám 21,4-9; Jn 8,21-30

„Ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben”

Jézus küldetése az örök élet megszerzése volt: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, Atyám, és akit küldtél, Jézus Krisztust.”(Jn 17,3) Apostolainak és a népnek sokat beszélt az Atyáról. Lassanként megértették, hogy Jézus nem egyszerű ember, majd azt is, hogy nem is próféta. Péternek elmondta az Atya, hogy Jézus, a szeretett Fia. Megismételte ezt a Táborhegyen Jakab és János előtt.
Mindenki, a farizeusok és írástudók is hallották egyszer, és meg akarták ölni, mert nemcsak a szombatot sértette meg, de Istent is Atyjának mondta. Mielőtt elfogták, nyíltan el kellett mondania a nagy titkot a hivatalos Izraelnek. Vitapartnerei vagy tanácstagok, vagy nagyon közel álltak a nagytanácshoz. Márpedig Jézus küldetését a nagytanácsnak kell hivatalosan elfogadni. Tudniuk kell az igazságot. Jézus most nyíltan kimondja hát, kicsoda ő, „Én vagyok”. Ugyanazt, mint a csipkebokor látomásánál Mózesnek, Isten magáról mondja: „Én vagyok, aki vagyok. „Jahve” (Kiv 3,14), aki öröktől fogva vagyok. „Aki bennem hisz, örökké él.”(Jn 6,40) Ha nem hiszitek el, meghaltok bűnötökben, mondja nekik. Jézusnak, Jézusban nem hinni, egyenlő az elkárhozással. Jézus ezt kétszer is kijelenti. Fáj neki, hogy makacsul elhátrálnak a hit elől. Jézus átéli az Atya fájdalmát. Negyven évig mennyi jót tett a zsidókkal a pusztában, és a honfoglalás előtt újra fellázadnak ellene. Kígyómarással, sok halállal kellett büntetni őket. És Isten ekkor előre megmutatta Fia megváltó jelét: A fára függesztett rézkígyót. „Aki rátekintett meggyógyult.”(8) Most Jézus is erre utal: „Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok majd, hogy „én vagyok” (28) Aki rám néz hittel, az megmenekül. S meg is valósul, mert a jobb lator így néz rá, így hisz benne, gonosztevőből így lesz hitvalló, kegyelmet kérő és mennyországot elnyerő Isten gyermeke. Ezt kell elősegítenünk.

BOLDOG PALLOTTA MÁRIA ASSUNTA

BOLDOG PALLOTTA MÁRIA ASSUNTA

 ferences Mária missziós nővér 

(1878-1905)

 
Marchia tartomány (Olaszarszág) Force helységében született vallásos földmuves szüloktol. Öt gyermek közül o volt a legidosebb. Mindössze két iskolai osztályt végzett. Munkája mellett naponta látogatta a templomot. 20 éves korában belépett a Ferences Mária Missziós novérek római kolostorába. Grottaferrátában végezte az újoncévet, 1900. dec. 8-án tett fogadalmat. A családi ház vallásos légkörébol hozta magával a gyermeki ártatlanságot, a munkaszeretetet és kedvességet; a szerzetben magáévá tette a hosies szellemet, hogy életét áldozatul ajánlja Istennek. Nagy hatással volt rá az alapító anya, Szenvedésrol nev. Mária anya példája. Imádságos lélekkel végezte a rá osztott munkákat: a mezon, konyhán vagy a kolostorban. 1904- ben jelentkezett, hogy misszióba megy. Ápr. közepén érkezett meg Tong-eulkeu- ba, ahol a novérek árvaházat tartottak fönn. Elöljárója tanúsítja, hogy az életszentség magas fokára jutott, de közben kétségek, aggályok szorongatták, végigment a „lélek sötét éjszakáján.” Egy év múlva tífuszjárvány lépett fel a környéken, mely a kínaiak és európaiak közül sokakat elragadott. Assunta is megbetegedett, s kész volt életét áldozatul hozni Istenért. Példás módon vette fel az utolsó szentségeket s novéreitol körülvéve ápr. 7-én fejezte be életét. Halálakor és utána három napig sokan rendkívül kellemes illatot éreztek ravatala körül, a vidék kínai lakossága tömegével zarándokolt sírjához. Csodás gyógyulások (foleg gyermekek körében) és megtérések történtek Kínában, Európában egyaránt. 1913-ban felnyitották sírját, ekkor testét épségben találták. Újra eltemették Tayuanfu-ban, a 7 vértanú ferences missziós novér mellé. Miután Isten a csodák által bizonyságot tett életszentségérol, XII. Piusz 1954-ben avatta boldoggá.
Részlet Assunta novér „Vérszerzodésébol”, melyet örök fogadalma után tett (Berchmans Szt. János nyomán):
„Isten kegyelmével, a Bold. Szuz közbenjárásával... ígérem: Azért jöttem a kolostorba, hogy szentté legyek. Mi hasznát veszem, ha soká élek és nem érem el a célt? Az egész világegyetem árán sem szabad a legkisebb lelki hasznot sem feláldoznom... Mindent Isten iránti szeretetbol fogok cselekedni... és e szerzodést véremmel szeretném aláírni.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Assunta novért a kötelességteljesítésben példaképpé tetted s arra indítottad, hogy a kínai misszióban életét áldozza érted. Add, hogy az örök élet felé vezeto utunkon botladozás nélkül járjunk. Krisztus, a mi Urunk által.

 

A kegyelem árasztása

A kegyelem

A kegyelem árasztása Jézus Krisztusban éri el tetőfokát.

Isten itt mutatja be teljes fényében, hogy meddig mehet el kegyelemosztó nagylelkűsége: „Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nékünk?” (Róm 8,32) Jahve úgy jellemezte magát, mint a gyengédség, a hűség és az irgalom keveréke. Az Újszövetség ezt a csodálatos isteni szellemiséget megfelelő fogalommal jelöli: kegyelem, charis.„Ami az Ószövetségben el volt leplezve, az Újszövetségben kinyilvánult” tanították őseink. Szent János evangéliuma bevezetőjében ezt villantja fel: „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött.A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal”(Jn1,9-11.14) Szent Pál is ezt hirdeti és Egyházunk a karácsonyi liturgia alapigéjeként zengi:„Megjelent ugyanis Üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek, és arra oktat minket, hogy tagadjuk meg az istentelenséget és a világi vágyakat”(Tit 2,11) Az isteni kegyelem olyan ajándék Jézusban, hogy a földi dolgok csak hívságnak tűnnek mellette. Jézus születésének örömhírét a betlehemi éjszakában az angyalok összekötik a ránk áradó isteni békével, mint nagy kegyelemmel: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!”(Lk 2,14) Az apostoli levelek is rendszerint ezzel kezdődnek: „Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól”(Ef 1,2) Ez a megszokott liturgikus köszöntés a szentmise elején.Méltó és igazságos, hiszen a kegyelem árasztás nagy alkalmát ünnepli az Egyház. Mindebből ékesen kitűnik, hogy a keresztények számára a kegyelem olyan adomány, olyan ajándék, amely összefoglalja Isten minden tevékenységét és mindazt a jót, amit szeretteinknek kívánhatunk. Szent János apostol evangéliuma bevezetőjét ezért ezzel az örömhírrel zárja: „Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki.”(Jn 1,16-18)A teológia korábbi gyakorlatában gyakran találkoztunk ezzel a párosítással:
„charitas seu gratia”= a szeretet vagyis a kegyelem. Szent János apostol így magyaráz: „Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk”.(1Jn 4,7-9) Érdekes, hogy az első három evangéliumban nem szerepel a kegyelem, mint jellemző újszövetségi fogalom. Valószínűleg azért van ez így, mert a szinoptikusok Szent Jánosnál sokkal korábban írták meg Jézus-életrajzukat, és akkor még a kegyelem, mint szakszó, még nem alakult ki. Ennek ellenére náluk is felismerhető utalás Jézusra, mint kegyelemre: a gonosz szőlőművesekről szóló példabeszédben, hogy a termést begyűjtő szolgák után a gazda a fiát küldi, mint igen fontos követet, és az ő számára kivételes elbánást remél (Mt 21,37) Még konkrétabb hivatkozás van az Eucharisztia szerzésénél: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára”(Mt 26,27-28) Jézus olyannak jellemzi magát, mint Istenről olvassuk az Ószövetségben: érzékeny az emberi nyomorral szemben, megindítják szívét az emberi szenvedések, gyöngéd és irgalmas. Szent Pál már kifejezetten alkalmazza a charis szót: „hiszen ismeritek a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek”(2Kor 8,9)

Nagyböjti kalendárium 34.

Nagyböjti kalendárium – április 7.

2014. április 7. hétfő 07:00

Az idei nagyböjtben mindennap az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás gondolataival készülünk húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

Az ilyen közösség megfoghatatlan vágyat érez arra, hogy irgalmasságot cselekedjen vagyis, hogy közvetítse a Mennyei Atya irgalmának saját magukon megtapasztalt gyümölcseit, és ezek jelentőségét. Merjük egy kicsit jobban megragadni ezt a kezdeményezést!

Istenünk, a te mérhetetlen kegyelmed
gazdagon elhalmoz minket minden áldással.
Kérünk, vezess át bennünket a régiből az új életre,
hogy készen találj, amikor megnyitod előttünk
dicsőséges mennyei országodat.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt 5 hete hétfő

Nagyböjt 5 hete hétfő

Dán 13, 1-9. 15-17. 19-30. 33-62; Jn 8, 1-11

„Az ártatlan vér megszabadult azon a napon”

Az olvasmányban egy hatszáz évvel korábbi történetet olvastat az Egyház. Ennek szereplői természetesen valamennyien az Ószövetséghez tartoztak, nem ítélkezhetett Jézus az Újszövetség szellemében, hiszen a megváltás ténye még hat évszázad távoli ködében jelent csak meg, de a főszereplő, mindkét szövetség ihletője ugyanaz a Szentlélek. A mai történet főhőse egy gyönyörű asszony, Zsuzsanna. Boldogan élt férjével és gyermekeivel. Úgy, ahogyan minden családban élhetnének ma is a házaspárok, ha Isten eredeti szándékai szerint arra törekednének, hogy egész valójukkal, testük-lelkük minden képességével és értékével kizárólag arra törekednének, hogy a házastársukat tegyék boldoggá. Aztán a másik célt: az élet szolgálatát is közösen vállalnák az élet Ura szándéka szerint. A Szentírás házasságkötésük alkalmával külön hangsúlyozza, hogy Zsuzsanna „igen szép és istenfélő volt, mert szülei, akik igazak voltak, leányukat Mózes törvénye szerint nevelték”. (Dán 13, 2-3) Zsuzsanna férje, Joakim nagyon gazdag volt. Nála, hatalmas kertjében szoktak összegyűlni a Babilonban lakó zsidók, akik fogságban éltek Jeruzsálem pusztulása óta. A mózesi törvényeket tartották. Ennek rendelkezéseit két öreg törvénytudó tanította és ők felügyeltek a vallásos élet szerinti éltre is. A felmerülő peres ügyeket rendszerint Joakim kertjében intézték. Így a két vén bíró otthonosan mozgott vendéglátóiknál. Jól ismerték a ház lakóit, Zsuzsannát is. Amikor ugyanis a nép délben ebédelni hazament, a ház úrnője le szokott menni a kertbe sétálni. Egy alkalommal Zsuzsanna szolgálói nélkül ment le a kertbe sétálni. A két vénember bűnös vágyra gerjedt iránta, és megpróbálták bűnre csábítani. Az erényes asszony azonban ellenállt, mert Istent félte, tartotta parancsait. Megfenyegették ugyan, hogy ha nem engedelmeskedik, akkor ellene vallanak, és meg fogják kövezni. Ő azonban inkább vállalta a halált, mint a bűnt. Segítségért kiáltott. A két gonosz férfi is kiabálni kezdett. A csődületben, pedig mint bírók emeltek vádat Zsuzsanna ellen. Azt állították, hogy Zsuzsanna egy fiatal férfival vétkezett. Halálra is ítélték, és a vesztőhelyre vitték., Isten ifjú prófétáját, Dánielt a menethez küldötte, aki megvédi hűséges gyermekeit. Hangos szóval visszafordította a menetet Joakim kertjébe. Most ő tartott ítéletet. Elkülönítette a vádlottakat. Megkérdezte az elsőt: Milyen fa alatt láttad őt? Azt felelte: mézgafa alatt. Utána kérdezte meg a másikat: Te milyen fa alatt láttad? Tölgyfa alatt. Ekkor Dániel Isten nevében ítéletet hirdetett: Hazudnak a vének. Őket kell kivégezni.„Mózes törvénye szerint jártak el: Megölték őket, s az ártatlan vér megszabadult azon a napon”(62)

FRIGIAI SZENT EUTICHES

Szent Eutiches érsek

Szentünk Frigiából származott. 12 éves korában szülei Konstantinápolyba küldték magasabb tanulmányokra. Társai közül kitűnt a tudományokban való haladásban, de gondolt a magasból származó bölcsességre is. Szándékában volt a szerzetesi életbe lépés is. Először megkeresztelkedett, aztán végigjárva az előirt, egyházi fokozatokat, áldozópappá szentelték. Az amasziai kolostorok egyikében felvette a szerzetesi rendet is. A kolostor főnökévé is választották. Részt vett az V. egyetemes zsinaton 553-ban Konstantinápolyban. A megbetegedett sinasziai metropolita helyett ő elnökölt. Amikor az idős Méruász konstantinápolyi pátriárka érezte halálát, őt ajánlotta utódául. Életének 40-ik évében valóban megválasztották, Eutiches jól kormányozta lelki nyáját és erős védelmezője és oszlopa volt az igazhitű tanításnak a tévtanítók ellen. Néhány év múlva, Jusztinián császár, elvakítva a dokéta tévtanítás követőitől, a pátriárka ellen fordult, új pátriárkát választatott helyette, őt pedig számkivetésbe küldte. Egy kolostorban 13 évet töltött el így, élete szigorú aszketikus volt. Istentől a gyógyítás és jövőbelátás adományait kapta meg. Jusztinián császár halála után, Jusztin császár uralkodása alatt visszatérhetett lelki nyájához. Még 5 éven át kormányozta híveit, és 582-ben fejezte be szent életét.