Szent Bertalan apostol

Szent Bertalan apostol

„Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvénykönyvben”

Jézus Krisztus a világ Megváltója, Isten egyszülött Fia, aki érettünk emberré lett. Milyen boldog ember az manapság is, akinek,ha felteszik azt a katekizmusban szereplő kérdést: Kicsoda Jézus Krisztus? pontosan meg tudja fogalmazni. Engem, aki gyerekként megtanultam ezt az alapvető hittan-kérdést és választ, bizony meglepett ez az evangéliumi párbeszéd, amely a mai ünnep főolvasmánya. Hogy lehet az, hogy amikor Natánael gyerekkori barátjával találkozik, és lelkesen kezd beszélni neki a Názáreti Jézusról, az felnőtt emberként nem tudja a pontos választ, nem ujjong, hogy végre elérkezett a betszaidaiakhoz is, akit az izraeliták olyan régen várnak. Azonnal megfogalmaz egy közszájon forgó kérdést: „Jöhet valami jó Názáretből?” (45) Gyerekként elcsodálkoztam ezen: Názáretről szabad így nyilatkozni? Hiszen mindenki tudja, hogy az Jézus nevelkedési helye. Most, öreg papként már nem csodálkozom semmiféle tudatlanságon. Azon az önkéntelen kérdésen sem, amit Natánael tett föl Fülöpnek, gyerekkori barátjának, és azon sem, hogy igen sokan akadnak, akik ma is járatlanok ebben a kérdésben. Szükségünk van a józan észre, ha ilyen tájékozatlanságot tapasztalunk, és megszólás helyett mondjuk, amit Fülöp felelt: „Gyere és lásd!” (46) Türelmes példaképünk maga Jézus. Amikor Natánael hozzá vezeti tájékozatlan barátját, az Úr hangosan megdicséri: „íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság”. (47) Natánael meglepődik Jézus dicséretén,meg is kérdezi Jézustól: „Honnan ismersz engem?” (48) Jézus nem sértett önérzettel válaszol neki: Tudod, én személy szerint Isten vagyok, tehát mindent tudok. Csupán csak Messiásként mondja: „Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál”. (48) Sohasem tudjuk meg itt a földi életben, mit tett Natánael a fügefa alatt. Csak következtetni tudunk arra, hogy a Messiás küldetésével foglalkozott. Talán éppen a prófétai könyörgést ismételgette: „Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő! Beteljesült már az idő. Törd át az ég zárt ajtaját, vár a világ sóvárogva rád!” (Iz 45,8) Mivel ez a hő könyörgés a Messiáshoz szól, Jézusnak emberként is ismernie kellett. Talán a lélek mélyén válaszolt is a könyörgőnek: Már itt is vagyok, hamarosan találkozol velem! Így egyszerűen érthető Natánael felkiáltása Jézus előtt: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” (49) Jézus megdicséri Natánael hitét: íme, hittél. „De nagyobb dolgokat is fogsz látni ezeknél”. (50) Jézus ezek után minden tanítványához szól: „Bizony, bizony mondom nektek, látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött”. (51) Ez előrejelzés, hogy sok csodatétele után a feltámadás bizonyságát kapják Jézustól, majd mindennek pecsétje, jutalma gyanánt látják Jézust győztes Messiásként a mennyország általa kinyitott kapuján megdicsőülten bevonulni. Fülöp is, Natánael is jól tudták az Ószövetség tanításából, hogy Isten küldi a földre a Messiás Királyt. Nem talány az, hogy aki ennyi figyelmességgel közeledett a lassacskán hívő Izraelhez, Jézus tanítsa és csodái láttán miért nem tudtak, tudnak hinni benne?

Évközi 20. hét csütörtök

Évközi 20. hét csütörtök

Bír 11,29-39a; Mt 22,1-14

„hadd menjek két hónapra a hegyekbe, hadd sírjak szüzességemen barátnőimmel”

Újabb nagy bűnbe estek az izraeliták, amikor a filiszteusok és ammoniták bálványait kezdték imádni Ábrahám, Izsák és Jákob Istene helyett. Ez az ó-szövetség megkötése óta a legnagyobb hűtlenségnek számított Isten szemében, és a honfoglalás Mózes utolsó nagy beszédének záradékaként erre külön felhívta népe figyelmét: „Nézd, ma eléd adtam az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain. Ha azonban elfordul szíved és nem engedelmeskedsz, hanem megtévedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, elpusztulsz.(MTörv 30,15-18) Isten ekkor egy Jefte nevű férfit választott megmentőnek: „Ekkor Jeftét megszállta az Úr lelke, mire ő bejárta Gileádot és Manasszét, és elment Gileád Micpába. Amikor aztán onnan átment Ammon fiai elé, fogadalmat tett az Úrnak ezekkel a szavakkal: Ha kezembe adod Ammon fiait, bárki lép ki elsőnek házam ajtaján, hogy elém jöjjön, amikor békességgel visszatérek Ammon fiaitól, bemutatom őt egészen elégő áldozatul az Úrnak”. (Bir 11,29-31) Jefte természetesen nagy hálával valami egészen kiváló áldozattal akart kedveskedni Istennek. Viszont nyilván nem ismerte Isten törvényét, hogy az áldozatok előírásában soha nem említ az Úr emberáldozatot, hanem inkább kifejezetten tiltotta azt. Amikor a fiú elsőszülötteket embernél, állatnál a magáénak vallja, úgy rendelkezik, hogy az állatok hím elsőszülötteit vagy meg kell ölni vagy egy fokkal kisebb értékűvel kell kiváltani, de az emberek elsőszülött gyermekét megölni soha nem szabad, mindig ki kell váltani egy kis báránnyal, vagy két galambfiókával vagy gerlével. (Kiv 34,20) Szegény Jefte! Annyira hálás akart lenni a félelmetesnek látszó ütközet előtt, hogy háza népét sem sajnálta cserébe felajánlani. Nemcsak ez a tudatlanság volt a baj, hanem az is, hogy a törvényben járatos papok közül nem volt kéznél senki sem az ütközet előtt a fogadalom letételekor, sem a győzelem után, hogy felvilágosították volna, hogy fogadalma érvénytelen. Amikor a fontos győzelem megszületett, és hazaért, iszonyú fájdalommal látta, hogy egyetlen nagy lánya fut eléje örvendezve. „Jaj, nekem, lányom, csalódást szereztél nekem, és csalódást szereztél magadnak is; szavamat adtam ugyanis az Úrnak, s azt meg nem másíthatom. Apám, ha szavadat adtad az Úrnak, hajtsd végre rajtam, amit fogadtál, hiszen megkaptad a bosszúállást és a győzelmet ellenségeid felett. Majd azt mondta apjának: Csak azt az egyet tedd meg nekem, amit kérek: Engedj el engem, hadd menjek két hónapra a hegyekbe, hogy hadd sírjak barátnőimmel szüzességemen. Az azt felelte neki: Menj! és elengedte őt két hónapra. Ő el is ment társ- és barátnőivel és sírt szüzességén a hegyekben. Amikor aztán eltelt a két hónap, visszatért apjához, és az úgy cselekedett vele, amint megfogadta”. (35-39) A lány igazán azt siratta, hogy nem tölthette be édesanyai hivatását.

Évközi 20 hét péntek

Évközi 20 hét péntek

Rút 1, 1. 3-6. 14b-16. 22; Mt 22, 34-40

„Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?”

Sokszor hallottam és olvastam ezt a kérdést a Szentírással kapcsolatosan. Eltöprengtem rajta, hogy az ószövetségi szentírástudósnak miért volt ez probléma. Mi már gyermek korunktól kezdve tanultuk a hittant, a két szövetség még nem okozott nehézséget, viszont elég korán megtanultam, hogy a legfontosabb parancs a szeretet. Azon csodálkoztam egy kicsit, hogy az a régi tudós ezt miért nem tudta, amikor én és hasonló kis társaim tudjuk. Azóta rengeteget tanultam a Biblia világáról, olvastam és magyaráztam tanítását szószéken és iskolai katedrán. Találkoztam az életben komoly problémákkal, amelyeket az emberek szívesen magyaráztak a maguk igaza szerint, és –sajnos- nem mindig jutottak el odáig, hogy a Szentírást nekünk íratta Isten, de nem azért, hogy legyen mit csűrni-csavarni, önmagunkat igazolni, hanem azért, hogy megtanuljuk Isten ránk vonatkozó akaratát, azt teljesítsük, és akkor az életünk okos és boldog lesz. Nos, az ószövetségi írástudó könnyen elveszett a betűk és tanítói vélemények tengerében. E mellett férfi volt, a férfiak elkényeztetett helyzetét önfeledten tudomásul vette, boldogan élvezte önmaga és a férfitársadalom javára. Olvasta a törvény egy-egy sorát úgyis, hogy azt valaki, régebbi rabbi, leírta egy papírlap közepére. Aztán eme szentírási sorral kapcsolatos gondolatait az Írás szövege köré írta. Tanítványai vagy más rabbik kezébe jutva ez a vélemény, felkeltette érdeklődésüket, és a magyarázat köré odaírták a maguk véleményét, jöttek még újabbak, volt miről elmélkedni, mit szaporítani és ott élt a lelkükben az említett férfi-öntudat. Azt már a mászni tanuló kisfiú is észrevette, hogy a nem-kisfiú csecsemőt kevésbé értékelik a felnőttek, mint a fiúkat. Megtanulták, hogy nekik nagyobb jogaik vannak. Ők fogják örökölni apjuk vagyonát: az elsőszülött a vagyon felét, a többi testvér, pedig osztozott a maradékon. A lányok nem örököltek, csak hozományt kaptak, ha vőlegény jött érte. Az édesanyák nem csodálkozhattak azon, hogy tizenkét éves fia az utcán, téren ünnepélyesen nem köszöntheti őt. Ha férjhez ment a lány, majd később a férje megunta, kapott egy-két soros írást, elbocsátó levelet, és mehetett, ahová akart. Ha házasságtörésen kapták, két tanú szavára azonnal agyondobálták kövekkel. A férfi ezt büntetlenül túlélte. Ezek után talán már nem csoda, hogy az írástudó magától nem jött rá, hogy melyik a legfőbb törvény. A szeretet ugyanis azt jelenti, hogy mindenki arra van teremtve, hogy a melléje rendeltek boldogságát szolgálja teljesen önzetlenül. A férj tegye boldoggá feleségét, a feleség a férjét. A házaspárok szerelme nem öncél. Egymás boldogításával együtt jár az is, hogy gyermekeknek adjanak életet. Az idős emberek jogait nem csorbította az életkoruk. A ház ura maradt az édesapa öregen és betegen is. Jézus helyreállítani jött az elrontott emberéletet. Elsősorban az Isten országát, jelentő igazságot és szeretetet kellett jogaiba visszahelyezni, mert ezeken áll a közösség és az egyén földi és örök boldogsága. Ezektől függ, hogy az életet irányító többi parancs ér-e valamit. Ma különösen el kell töprengeni a jézusi tanításon. 

Évközi 20. hét Szerda

Évközi 20. hét Szerda

Bír 9,6-15; Mt 20,1-16

„Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?”

Jézus akkor is bőven látott munkaadókat és munkavállalókat, de jövőbe látva előre ismerte a munkaerőpiac farkastörvényeit is, nemcsak azt a néhány szociálisan érzékeny tisztességes embert, akit ma is nagyítóval kell keresni. Mai hasonlata az egyetlen csodálatos szőlősgazdát állítja elénk, aki mérhetetlenül gazdag, mindenkit felkarol, szeret, igazságos is, nagylelkű. Cselekvésének célja mindig a másik ember. Már hajnalban felfogadja az első csoportot, hogy a tizenkét órás nappalt teljesen kihasználhassák, azaz az egész munkaidőt. Három óránként újra felfogad munkásokat, végül este ötkor, egy óra munkaidőre is. Természetes síkon az ő családjuknak is enni kell. Természetfeletti síkon a kegyelmeket nem egyformán kapják az emberek, de mindenki kap annyit, hogy teljes élete legyen. Ki több természetes, ki több természetfeletti erőt nyer Istentől. Isten vagy egyik, vagy másik síkon, de megadja a szükségeset. A fizetés: egyformán egy dénár mindenkinek. Ez a kialkudott egész napra járó bér. Jelenti, hogy a végső értékelésnél az örök üdvösséget mindenki megkaphatja Isten igazságossága vagy irgalma alapján. Ne légy irigy. Az utolsót is szereti Isten. Az övé minden, annak és úgy adja, ahogy akarja. „Ne nézd rossz szemmel, hogy én jó vagyok!”(20,15)Nagy Szent Teréz példázata a teljes, mégsem azonos boldogságról: kupica, vödör, hordó, mind teljes, ha tele van,de a telítettség egészen mást ér.

Államalapítás ünnepe

„Ah, hol vagy, magyarok Tündöklő csillaga, Ki voltál valaha Országunk istápja?

Hol vagy, István király? Téged magyar kíván. Gyászos öltözetben Te előtted sírván.

Rólad emlékezvén Csordulnak könnyei. Búval harmatoznak szomorú mezei.

Lankadnak szüntelen Vitézlő karjai. Nem szűnnek iszonyú Sírástól szemei”. (Ho 294. A 1-2)

A magyar katolikusok Szent István királyt ünnepelik,úgy, mint dicső eleink tették szentté avatása percétől (1083) kezdve. Volt a földnek több-ezer királya, nekünk, magyaroknak is akadt bőven az ezer esztendős állami létünk alatt. Volt köztük más szent király is, nemcsak Szent István. A „Sziklahitű László” is megérdemel minden tiszteletet. Akadtak többen is, akik nagy hitük, önfeláldozó családapai szeretetük, hazánkért vállalt rengeteg áldozatuk miatt nyugodtan lehetnének szentté avatott királyok, amint egyik kedves akadémiai professzorunk mondta IV. Béláról, de államalapító szent királyunk csak egy van: Szent István király. Géza nagyfejedelem belátta, hogy népének halász-vadász életmódja, laza törzsi szövetsége és főleg a nyugati országokat keményen megsarcoló kalandozásai nem tarthatók fenn, mert egész Európa ellenünk támad, és a magyarság a hunok és az avarok sorsára jut. Ez a józan gondolat Istentől eredt. Ezért gondolta meg a nagyfejedelem, hogy a hét törzs életformáján és vallásán is változtatni kell. A változtatás azonban igen kockázatossá válik, ha feleségétől, Saroltától nem születik kisfia mert halála után az új életrend felbomlik, népe sorsa kilátástalanná válik. A magyar törzsi törvények szerint akkor más törzs adja az új fejedelmet. Ez a lelki vívódás tönkretette Géza életét. Jézus testben-lélekben mennybe vitt Édesanyja, a Boldogságos Szűz Mária megjelent neki álmában gyönyörű mennyei udvartartással. Megszólította: „Nyugodjál meg Géza, én Mária vagyok, az az érintetlen Szűz, akiről a keresztény emberek elmondták neked, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának édesanyja vagyok. Te megismered Istent, aki téged alkotott. És most tudd meg, ami rejtve van előtted: fiút szül neked a feleséged, ő királyi rangban uralkodik a magyarokon, és az igaz Istennek kiváló tisztelője lesz. Én pedig megígérem neked, hogy érdemeiért, amelyeket Fiam előtt szerez, a te országodnak védője és különleges pátrónája leszek”.(Schwandtner, Scriptores rerum Hung.T.I.583-4) István országa keresztény királyság. Törvényei keresztény törvények. Alaptörvénye a hit, a remény és a szeretet. A társadalom alapja a keresztény, sok gyermekes magyar család. Megélhetését a birtok művelése biztosítja,amit a nyugati bencés szerzetesektől tanulták meg magas fokon. Mindenkinek legyen családi háza városban vagy falvakban. Mindenütt legyen keresztény templom, a kisebb falvak tízen építsenek egyet. A szegényeket, öregeket istápolni kell.„Mi a magyar most? Rút sybarita váz. Letépte fényes, nemzeti bélyegét, s hazája feldúlt védfalából rak palotát heverőhelyének!”(Berzsenyi Dániel: Magyarokhoz.)Térjünk Szent Istvánhoz vissza. 

Szent István király

Szent István király

Péld 4,10-15. 18-27;Ef 4,17-21; Mt 7,24-29

„Fiam! Ügyelj szavaimra, nyisd meg füleidet igéimnek!”

Egyik kedves ismerősöm külföldivel beszélgetett. Azt kérdezte tőle: a magyaroknak van legalább egy-két szentjük? Honfitársunk büszkén válaszolt: Hol kezdjem a felsorolást: határokon kívül vagy belül? Az Árpád-házi királyi családból mondhatok csak tízet, de többen is vannak. Hála Istennek, nagyon sok szentünk és boldogunk van. Méltán csodálkozhatnak rajtunk a külföldiek. Én tovább kérdezném: ha ennyi szentünk van, miért nem segítenek a sokat szenvedő most élő magyarokon, hiszen a katolikus Egyház tanítása szerint az égben élő szentek a szentek közössége tagjaként tudnak segíteni a földön élőkön? Igen, a katolikus Egyház azt is tanítja, hogy ha imában kérjük segítségüket, azt a kérést Isten minden tudása azonnal közli velük. Ők pedig segíthetnek, mert Isten előtt ott állnak érdemeik, és ami jót műveltek egykor a földi életük folyamán, azt folytathatják a most élők javára is. Talán ott a baj, hogy keveset kérjük a közbenjárásukat? Talán nem is nagyon ismerjük őket? Rengeteg magyarnak nincs kenyere: ennivalóra is értem, de a kenyérkereset lehetőségére is.A fél ország vagy munkanélküli, vagy elküldéssel fenyegeti a munkaadó, vagy éhbérért dolgozik sok nemzet-társunk. Mondjátok, Testvéreim, hányszor kiáltottátok hangosan vagy mondtátok rebegő fohászként: „Hol vagy, István király? Téged magyar kíván, Gyászos öltözetben Te előtted sírván!?” (Ho 294.A, 1) István királynak megmutatja a zokogó kérést az Úr? És van erre valamilyen érdemet mutatnia földi életéből, aminek alapján segíthet? Hogyne lenne! A gazdasági problémákat akkor is felvetette az élet. Új munkára volt szükség: meg kellett művelni a jó magyar földet! Gyertek, külföld híres bencés szerzetesei! Ti ingyen megtanítjátok magyarjaimat, hogy kell okosan, belterjesen gazdálkodni! Ők jöttek, a föld készen állt, a kardforgató tenyér ekeszarvát markolt. Volt kenyér. Aki pedig koldus volt, este odaállt a királyi palota elé, s a király maga vitte a kosarat kenyérrel megrakva. Még azért sem kiáltott fel, ha a kenyér után kapkodó kezek a szakállát is megráncigálták. Segíteni is segítene, ha tudnának imádkozni, és honfitársai a maguk lehetőségeit kihasználnák.A papoknak, akiket hitet hirdetni hívott az országba behívott, lehetővé tette, hogy a tanulni vágyókat írni, olvasni, számolni tanítsák. A szerzetesek pedig kolostori, a püspök udvari papjai, a kanonokok meg középiskolás szinten tanították a diákokat. Építette nemcsak a jelent, de a jövőt is. Nem zárt be iskolákat, hanem épített. Jó példával maga járt elöl. A haza védelmét sem hanyagolta el. Hadserege képes volt itthon rendet tartani, és a külföld sem mert megtámadni bennünket. Nem kalandozott külföldön, mint elődei, de függetlenségünket meg tudta óvni. Fiát, Szent Imre herceget pedig úgy képezte ki jövendő királyi feladataira, hogy népét, országát a legmagasabb szinten tudja kormányozni. Mindennek a záloga abban rejlik, hogy a dicsőséges Jézus megváltói szenvedéseit jelentő keresztet vállalta, vasmarokkal szorította ő is népe és országa üdvéért. Ennek köszönhetjük, hogy nincs ugyan Európában egyetlen rokon vagy baráti segítőnk, a mi országunk az egyetlen kontinensünkön, amely ezer viharos esztendő után is ugyanolyan név alatt él ma is. Ha netán elkeserítenek „józan” szózatok, hogy Magyarország pusztul, mondjuk bátran Jézus üzenetét: Magyarország nem pusztul, hanem tisztul. Ne fussunk istentelen ábrándok után. Ragadjuk meg mi is munkás és honvédő erős kézzel Krisztus keresztjét, imánkkal, szemünkkel simogassuk meg az ezer évet túlélt szentistváni Jobbot.

Évközi. 20. hét Hétfő

Évközi. 20. hét Hétfő

Bír 2,11-19; Mt 19,16-32

„Valaki odament hozzá”

Erről a valakiről, akit közelebbről nem jellemez az evangélista, más forrásokból tudjuk, hogy egy megnyerő külsejű, jó modorú ifjú volt. Máté talán azért nem mond semmit az életkoráról, hogy általánosítva könnyebben nézzük ezt az egyéni látogatást, mintha az egész emberiség, vagy annak legalább a vallásos része lépne oda Jézushoz tanácsot kérni. A kérdés elhangzik: „Mester, milyen jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Ő azt válaszolta neki: Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy valaki jó. Ha pedig be akarsz menni az örök életre, tartsd meg a parancsokat” (16-17) Az ifjú bizonyára tanult hittant, hiszen ifjúkora óta tartotta a Jézus által felsorolt parancsokat. Akkor vajon miért kérdez ilyen alapvető dolgokat? Valószínűleg hallotta, hogy a Názáreti Mester valamivel többet tanít, mint a rabbik. Az ifjú és vele az emberiség ezt a többletet kutatja, mert az üdvösség dolgában biztos akar lenni. Íme, a jó fogalmát hogy siet konkrétan meghatározni. Azt mondja: Miért mondasz engem jónak? Csak az Isten jó! Jézus várja a hitvallást, mert a szavai és a tettei alapján közel áll Istenhez. Netán azt is várná válaszul: Te magad is Isten vagy. Ennyire nem jutott az ifjú, mint ahogy az akkori emberek is csak annyit mertek megfogalmazni Jézusról, hogy egy lehet a régi próféták közül. (Mt 16,13-14) Jézus csak mint ismeretlen új rabbi válaszol a felvetett kérdésre: Tartsd meg a parancsokat, és újabb, konkrétabb parancsokat váró kérdezőjének fel is sorolja a legfontosabbakat. Erre megkönnyebbülten válaszol az ifjú: „Mindezeket megtartottam, mi hiányzik még nekem?”(Mt 19,20) Az ifjú érzi, hogy ez a Názáreti Mester mégiscsak többet kíván, mint az ószövetségi Törvény. Jézus azért jött, hogy a teljes kinyilatkoztatást ismertesse, és visszaállítsa a Teremtő által meghatározott alapelveket. Tanítása tökéletes, egész szívvel Istenre figyelő embereket akar nevelni. Ezért mondja: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Aztán jöjj, kövess engem!” (21) Isten a teremtéskor nem határozta meg, hogy melyik személy, melyik család milyen mértékben részesüljön a föld javaiból, de örökérvényű törvényt adott, amelyet semmiféle emberi elképzelés, kontár rendelkezés érvényesen meg nem másíthat: aki többet örökölt, vagy többre vitte az Istentől kapott tehetségeivel, azt nem magának, hanem a melléje rendelt embereknek küldi az örök Atyja. Mi, akik hitünktől vezérelve sokszor állunk Jézus elé és megkérdezzük tőle,hogy helyesen teljesítjük-e parancsait, segítsünk másokat is így gondolkodni: akármit szereztem, azért adta Isten, hogy megosszam a mellém rendelt rászorulókkal.

Évközi 20. vasárnap

Évközi 20. vasárnap

Jer 38,4-6. 8-10;Zsid 12,1-4;Lk 12,49-53

„Ölesd meg, kérünk, ezt az embert, mert szántszándékkal megbénítja a városban maradt harcosok kezét”

Jeremiást húszévesen hívta meg az Úr: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek; prófétául rendeltelek a nemzetek számára”. (1, 5) Jeremiás megrémült ettől a nagy hivatástól: „Jaj, Uram, Isten! Íme, nem tudok én beszélni, hiszen gyermek vagyok! De ezt mondta nekem az Úr: Ne mondd azt: Gyermek vagyok, hanem menj el, ahová csak küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok neked! Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megmentselek!” (Jer 1, 6-8) Jeremiás jól sejtette: kemény küldetés várt rá. Isten mindig azt üzente népének, elsősorban a jeruzsálemieknek, hogy térjenek meg gonosz útjaikról, mert különben Isten a babiloniak kezébe adja a várost, lerombolják falait, házait, és aki túléli az ostromot, rabszíjra fűzve viszik fogságba, Babilonba. A nép megrettent ennek hallatára, de Jeremiás ellenségei, a hamis próféták meghazudtolták Jeremiás szavait, megmaradtak a bálványimádásban, a szegények zsarolásában és más súlyos bűneikben. Jeremiást többször bántalmazták, kalodába zárták. Hirtelen fordulat állt be, hogy az egyiptomi hadsereg elindult Jeruzsálem felé. Ettől megijedtek a babiloni csapatok, és elvonultak Jeruzsálem alól. Jeremiás ellenségei ujjongtak. „Ekkor hangzott az Úr igéje Jeremiás prófétához: Így szól az Úr, Izrael Istene: Így beszéljetek Júda királyához: A fáraó serege visszatér Egyiptomba. Visszatérnek a káldeaiak is, ostrom aláveszik ezt a várost, elfoglalják és felégetik házait.” (37, 66-8) Jeremiás vissza akart térni szülőföldjére, de hazaárulás vádjával elfogták, börtönbe vetették az írnok házában. A király kimentette ugyan, de ellenségei egy sáros ciszternába dobták, hogy ott haljon éhen. A király onnan is kihúzatta és minden napra egy kenyeret rendelt számára, amíg a városnak lesz kenyere. Az ostrom végén Jeremiást nem bántották a győztesek. Nem is akarták fogságba hurcolni. Ő a romokon ülve siratta népét, és vitatkozott Istennel, hogy önként beáll a rabszíjra fűzöttek közé. Isten azonban azt válaszolta: jól van, menj, de akkor én nem megyek a néppel. Erre Jeremiás belátta, hogy nem ő a fontos, és a romvárosban maradt. 1947-1948-at Mária-évnek nyilvánította Mindszenty József, Magyarország akkori hercegprímása.Úgy látta, hogy a Magyarok Nagyasszonyának segítségére szorul az ország, hiszen az idegen világhatalom hadserege diktált már mindenben. A győztes hadsereg is egyre inkább ellenségnek tartotta, pedig 1944-ben a nyilasok foglyaként élte át a frontot. Körlevelében így imádkozott: „Könyörülj rajtam, Istenem, konyörülj rajtam, mert beléd vetem bizalmamat, és szárnyad árnyékában húzom meg magam, amíg a veszedelem elvonul” (Zsolt 57, 2) Sok püspöki székvárosban tömeg gyűlt össze imádkozni hazánkért. 1948. karácsony másnapján börtönbe cipelték,megkínozták, hamis vádak alapján életfogytig tartó börtönre ítélték. Az 1956-os hősök kiszabadították, de rövid idő múlva menekülni volt kénytelen az USA budapesti nagykövetségére. Hazai egyházunk vezetésébe többé nem szólhatott bele, de külföldi útjain mindenütt sikerrel képviselte hazánkat. Ezeket éppúgy hazánkért ajánlotta fel, mint a száműzetés keserveit és egykori börtönbüntetésének kínjait. Amikor Zalaegerszegről búcsúzott 1944-ben, többek közt ezt mondta: „Tudom, hogy sokan nem szerettek, mert kemény ember voltam, de engem mindig az igazság szenvedélyes szeretete vezetett.” Most odaát várja, hogy az igazság és szeretet szenvedélyes képviselői vegyék át az ő egykori küldetését.

Évközi 19.hét szombat

Évközi 19.hét szombat

Józs 24,14-29;Mt 19, 13-15

„Távolítsátok el azokat az isteneket, akiknek Mezopotámiában és Egyiptomban atyáitok szolgáltak”

Józsue szónoklatával a nagygyűlésen először józan gondolkodásra késztette Izrael fiait, amikor rámutatott az igazságra, hogy sem Ábrahámnak, sem családjának nem volt egy talpalatnyi földje se háza, amíg szolgaian körülrajongott bálványaikat tartották jótékony istenüknek. Ugyanez volt a helyzet az egyiptomi bálványokkal is. Az igaz Isten, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene azonban mindent valóra váltott, amit ígért. Ez a nyolcszáz éves történelem legyen az ő Istene. Ehhez a józan logikához hozzáfűzi a jó példa erejét, amit a zsidóság könnyebben megértett: „Válasszatok ma, ami tetszik, kinek akartok inkább szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában, vagy az amoriták isteneinek, akiknek földjén laktok, én és házam azonban az Úrnak fogunk szolgálni”. (15)A nép válasza egyértelmű volt: „Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat és más isteneknek szolgáljunk. Az Úr a mi Istenünk, Ő hozott ki minket s atyáinkat Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából. Ő vitt végre szemünk láttára igen nagy jeleket. Ő őrzött minket az egész úton, amelyen jártunk, és azok között a népek között, amelyek között átjöttünk. Ő vetett ki minden nemzetet az amoritákkal, ennek a földnek, amelyre bejöttünk, lakóival együtt. Az Úrnak fogunk tehát szolgálni, mert Ő a mi Istenünk”. (16-18) Józsue a válasszal elégedett volt, de tovább vizsgáztatta a népét: „Nem szolgálhattok az Úrnak, mert Ő szent és erősen féltékeny Isten, s nem nézi el vétkeiteket és bűneiteket, ha elhagyjátok az Urat, s idegen isteneknek szolgáltok, akkor Ő elfordul tőletek és megsanyargat, és elpusztít titeket, bár azelőtt jót tett veletek. Azt mondta erre a nép Józsuénak: Nem lesz úgy, amint mondtad, mert az Úrnak fogunk szolgálni. Azt mondta erre Józsue a népnek: Tanúi vagytok annak, hogy ti választottátok magatoknak az Urat, hogy neki szolgáljatok. Azt felelték: Tanúi vagyunk. Ő erre azt mondta: Nos, akkor távolítsátok el magatok közül az idege isteneket!”(19-23)