Szent Genéziusz

Szent Genéziusz

vértanú. 

 305.

Pogány színész volt, és egy megtérő keresztényt kellett egyszer alakítania. Egy látomás, előadás közben megtérésre vezette. Ott a színpadon kijelentette megtérését, vállalta a kínzást és lefejezést. †

A 37. Rimini Meeting hatodik napja

A 37. Rimini Meeting augusztus 24-i, szerdai napján megemlékeztek az olaszországi földrengés áldozatairól is. Az előadásokról Varga János, a bécsi Collegium Pazmanianum rektora számolt be.

A meeting utolsó előtti, szerdai napja megrendültséggel indult. „Aggodalommal és fájdalommal teli szívvel gyűltünk ma össze. A földrengés, amely hajnalban megrázta Olaszország középső részét, mindannyiunk szívét megérinti” – mondta az első rendezvény moderátora, Andrea Simoncini.

A tragédia kapcsán azt kérdezzük: mi az értelme, a jelentése mindennek? Rémületet kelt bennünk, ami történt, ezért fel kell tennünk a kérdéseinket. A lelkiismeretünknek, vagy valakinek: egy barátnak, apának vagy anyának, Istennek. De a kérdés nem béníthat meg bennünket, hanem – már most látszik – még elkötelezettebbé tesz az élet iránt, és növeli az osztozás felelősségtudatát, erősíti az egységet és a segítségnyújtás lelkületét – tette hozzá Simoncini, és rövid csendes imádságra hívta a jelenlévőket. Ezt követően bejelentette: a Meeting önkéntesei készen állnak a segítségnyújtásra, amennyiben a hatóságoktól erre vonatkozó megkeresés érkezik az elkövetkező napokban.

Egyesülve a pápa imájával, a találkozó szerdai napján valamennyi rendezvényen rövid csönddel emlékeztek meg az áldozatokról, imádkoztak, illetve este – előre meghirdetve – közösen rózsafüzért mondtak.

„Nekem tetszik egy nyugtalan olasz egyház, amelyik közelebb van az elhagyottakhoz, az elfeledettekhez, azokhoz, akik nem tökéletesek” – Matteo Maria Zuppi bolognai érsek előadásának címét Ferenc pápa tavalyi firenzei programadó beszédéből vette.

Zuppi érsek először az idei mottóról („Te érték vagy számomra”) szólt: a „te” nélkül az „én” rabjai maradunk, a gyakorlati relativizmus áldozataivá válunk, amiből bálványimádás lesz – mutatott rá. – Elfelejtjük, hogy csak a kapcsolatban találja meg az „én” önmagát. Az irgalmasság engedi meg, hogy jól lássuk a valóságot, megszabadít minket a bizalmatlanságtól, a kísértéstől, hogy megálljunk a látszatnál, és megengedi a kapcsolatot a valóságos másikkal, hogy felismerjük, önmagában értéket hordoz.

Az egyháznak gyakorolni kell a szerepét, részt kell vennie az újjáépítésben, hiszen mára ellopták a reményt, hogy hinni lehessen a jóban, az értékben. Szükséges, hogy a keresztények ne elégedjenek meg a leértékelt irgalommal, hanem rátaláljanak Krisztus arcára, annak hatalmára. Látva a kérdéseket, nehézségeket, zavart, amiben testvéreink élnek, fontos a szimpátia, amely segít átadni a legnagyobb értéket, a szeretetet – hangsúlyozta az érsek.

Nekem tetszik egy nem nyugodt, nem tétlen – tehát mozgalmas, kereső – olasz egyház, amit Ferenc pápa tavalyi, firenzei beszédében és az Evangelii gaudiumban javasol – folytatta a bolognai érsek. – Ezek olyan magok, hogy ha jól gondozzuk őket, sok gyümölcsöt fognak hozni a jövőben. Ilyen például, hogy a migrációs válság kihívásához hogyan állunk hozzá. Ebben is segít Ferenc pápa tanítása, amelynek értelmében elengedhetetlen, hogy foglalkozzunk, beszéljünk mindegyikükkel, és engedjük őket belépni, hogy ne az utcán, ne előzetes válogatás alapján, közvetítőkön keresztül kerüljünk kapcsolatba velük.

A firenzei beszéd a híveknek is szól, hogy ne érezzék magukat a közgondolkodás által ostromgyűrűbe fogott kisebbségnek, hanem egy népnek, amelynek identitását az adja, hogy Krisztus képét hordozza. Az egyháznak nyitottnak kell lennie, és nem egy steril, zárt klubnak. Csak a másikkal való találkozás teremt életet – tette hozzá Matteo Maria Zuppi.

Nem számok, hanem személyek – Migránsok, a találkozás kihívása című előadásában Silvano Maria Tomasi érsek, a Szentszék állandó megfigyelője az ENSZ-nél rámutatott, nem működik jól a világunk, ha elsáncoljuk magunkat a félelem barikádjai mögé, miközben ezrek lelik halálukat a Földközi-tengerben.

A migráció állandóan jelen volt az emberiség történetében – hangsúlyozta Tomasi érsek, majd hozzátette: a gond az, hogy nem lehet tudni, meddig tart ez a népvándorlás, és ezért bizonytalanság uralkodik. Nem elég befogadni a bevándorlókat, arra is gondolni kell, milyen eszközeink vannak, hogy gondoskodjunk róluk.

Hogy tudjuk integrálni ezeket az embereket anélkül, hogy megváltozna a társadalmunk, anélkül, hogy lemondanánk azokról az értékekről, amelyek Európát naggyá tették? – vetette fel a kérdéseket Silvano Maria Tomasi, hozzátéve: vannak olyanok, akik az evangélium üzenetét vagy szívük késztetését követve befogadnak embereket, mert a másik lehetőséget ad arra, hogy jobban megértsék saját magukat.

Romano Prodi, Olaszország egykori miniszterelnöke, az Európai Bizottság volt elnöke előadásában kiemelte: Európa rövidlátónak mutatkozik a migráció kihívásával szemben, egységes terv és egyeztetett stratégia nélkül cselekszik. Ezt jól jelzi a szíriai és líbiai menekültekkel való bánásmód, nekik ugyanis előnyt kellene élvezniük a gazdasági bevándorlókkal szemben. Hozzátette: nemcsak a befogadás, hanem az integráció is nehézséget jelent Olaszország és Európa számára.

Nagy érdeklődés kísérte Jàn Figel, az Európai Bizottság Unión kívüli vallásszabadságért felelős különmegbízottja és Firas Lutfi Aleppóban lelkipásztorkodó szír ferences szerzetes, pap beszámolóját, amelyet A reménytelenség ellenére is reménykedni – A békéért dolgozni a Közel-Keleten címmel tartottak.

Firas atya elmondta, kolostorukban a naponta előforduló támadások ellenére is gondoskodnak a hajléktalanná váltakról, a betegekről, a siketnéma gyerekekről. Emellett iskolát is fenntartanak, nemrég pedig adományokból egy medencét is üzembe helyeztek.

Nem engedjük, hogy legyőzzön a félelem. A nyári tábor elején együtt kiáltottuk a gyerekekkel: „Örömöt, nyugalmat, békét akarunk, élni akarunk, örülni akarunk, táncolni akarunk, azt akarjuk, hogy Isten teremtményeiként tekintsenek minket! Örülni akarunk, élni akarunk, meg akarjuk csinálni a házi feladatot, hallani akarjuk az iskolai csöngetést, meg akarjuk valósítani az álmainkat, derűsen akarunk élni, Urunk, ne felejts el minket, Te vagy a mi védelmezőnk!” – idézte fel a ferences szerzetes.

A gyűlölet, erőszak és terror ördögi körében hogyan neveljük a fiataljainkat? – tette fel a kérdést. – Altruizmust kínálunk fel nekik, a másik elfogadását, anélkül hogy elfelejtenénk a saját identitásunkat, azt, hogy kik vagyunk. Keresztények vagyunk, és hiszünk abban, hogy ajándékok lehetünk mások számára.

Hogyan lehet kitörni az erőszak köréből? Nehéz, ha a másik fél nem úgy gondolja, hogy „Te érték vagy számomra”, sőt, el akar törölni bennünket. Mi azonban akkor is együttérzéssel és irgalommal tekintünk rájuk – hangsúlyozta Firas atya.

Jézus azt mondta: „Atyám bocsáss meg nekik, nem tudják, mit tesznek.” Nem azért, hogy igazolja az erőszakot, a szenvedést, a rosszat, hanem hogy megnyerje a személyt, aki nem rossz, hanem boldogtalan. Ezt a megváltó üzenetet akarjuk élni. Kérdezik tőlünk, hogy félünk-e. Ez természetes emberi érzés, de Isten, aki az élet és a történelem Ura, képes legyőzni ezt a félelmet is – folytatta Firas Lutfi.

A „Miben segíthetünk?” kérdésre így válaszolt: már az ittlétetekkel, a lelkesedésetekkel segítetek. Egyébként mindenki tegye a dolgát. A segítség ez: ima, misszió és nagyvonalúság.

Ján Figel hangsúlyozta: az Európai Unió megerősítette, hogy többet kíván tenni a vallásszabadság érdekében. A prioritások: Közel-Kelet, Délkelet-Ázsia, Észak- és Kelet-Afrika, ahol valóságos elnyomás van, totalitárius rendszerek, torz blaszfémiaellenes törvények, kirekesztés, erőszak a vallásos kisebbségekkel szemben. Amint fogalmazott: ki kell mondani, a Közel-Keleten népirtás folyik.

A szeretetből mindig élet fakad – Kihívás a család számára címmel Paolo Martinelli, Milánó segédpüspöke ismertette az egyház legújabb tanítását a házasságra és a családra vonatkozóan. Elmondta, alapvetően nem erkölcsi válság van, hanem antropológiai: a férfi és nő viszonyának válságát és annak következményeit láthatjuk, vagyis hogy a mindennapi élet és a hit a hívek nagy többsége számára elszakadtak egymástól.

Az Irgalmasság Szent Éve 267.

Abban a kegyelemben, hogy tudjuk, kicsoda Krisztus Jézus, mérhetetlen szellemi és lelki gazdagságot nyertünk, melyben ha igazán elmerülnénk, a legnagyobb életszentségre jutnánk. Az Egyház szentjei mind kegyelemről kegyelemre haladva bontakoztatták ki magukban Isten róluk elgondolt csodálatos tervét. Egyre jobban belegondoltak, egyre mélyebben átérezték, mit is jelent az, hogy személy szerint értük és az ő üdvösségükért emberré lett az Isten, hogy meghalt értük, hogy emberi természetüknek az a dicsőség jutott, hogy részesülhet a feltámadásban, amely Krisztus testében már felragyogott nekünk.

Nemcsak mélységében, kiterjedésében is igen gazdag ez az ismeret. Azzal a biztos tudattal nézhetünk bele a csillagmilliárdok félelmetes világába és az atomon belüli csodálatos mikrokozmoszba, hogy mindennek köze van Jézus Krisztushoz, őbenne teremtetett és őbenne áll fenn. A Jézus Krisztusban nyert ismeret arra is megtanít, hogy a világ nem csupán a teremtő Isten ajándéka, hanem egyben a Krisztus-esemény részese is. Jézus Krisztus ismerete meglepő új antropológiai felismerésekhez is vezet. Elég Jézusra tekintenünk, hogy meglássuk a szüzesség értékét; elég arra gondolnunk, hogy asszonytól született és Szent József személyében Isten igaz atyáról gondoskodott számára, hogy meg legyünk győződve a családi élet szentségéről; elég Jézus földi életét szemlélnünk, hogy nyilvánvaló legyen előttünk, hogy dolgozni kell az Atya dicsőségére, s hogy az Atya imádása az ember életét fenntartó cselekvés, mint a lélegzetvétel.

Urunk, Jézus Krisztus, add nekünk kegyelmedet, hogy szüntelenül Rád figyeljünk, Téged szemléljünk, s akkor nem kell ide-oda futkosnunk tanácsért, hiszen Tőled egyértelmű választ kapjunk a legbonyolultabb kérdéseinkre is. Taníts meg, kérünk, arra, hogy hogyan kell szeretetet adni és elfogadni, bocsánatot kérni és megbocsátani, hogyan kell jól élni és szépen meghalni. Add, hogy hűségesen és tevékenyen várjunk érkezésedre, s örömmel lássunk viszont dicsőségedben.

Szent Lajos király, aki uralkodásod idején mindig a mennyek országának dicsőségét kerested, járj közben értünk, hogy földi életünkben végzett szolgálataink során nekünk is mindenekelőtt az örökkévalókra legyen gondunk.

Kalazanci Szent József atya, aki mindenkor hű és okos szolgaként gondoskodtál a rád bízottakról, könyörögj érettünk, hogy mi is az Úr gondviselő szeretetét közvetítsük környezetünkben, s bármi ér is bennünket, hozzád hasonlóan mindenkor belső, szívbéli békességgel és rendíthetetlen bizalommal fogadjuk tőle.

 

Évközi 21.hét csütörtök

Évközi 21.hét csütörtök
1Kor 1,1-9; Mt 24,42-51
„Szüntelenül  hálát adok Istenemnek értetek Isten kegyelméért, amely megadatott nektek Krisztus Jézusban” (1Kor 1,4)

Pál apostol Kis-Ázsiából Európába a tengeren kelt át. Nem oda szándékozott menni, hisz Kis-Ázsiában  Tarzusban született, szülei Jeruzsálembe vitték gyerekkorában, hogy az ottani rabbik iskolájában mindent sajátítson el, amit az Ószövetség tudományából tudni lehetett. Három missziós útját is többségében itt szervezte. Amikor azonban a földrész Ázsia nevű római tartományába akart indulni, hogy megkezdett hithirdetését ott folytassa, a Szentlélek megtiltotta neki, hogy oda menjen. Nem értette a tilalom okát, ismét próbálkozott, de újra csak Isten tilalmába ütközött (ApCsel 16.6-10) Ekkor éjszakai álmában egy makedón férfi jelent meg és hívta: Gyere át hozzánk!  Pál lelkesen vállalta az európai küldetést. Athénben próbált kapcsolatot teremteni a művelt filozófálókkal. A hitünk iránt mutatott kevés érdeklődés arra ösztönözte, hogy távozzék körükből. Ekkor utazott tovább Korintusba 50 vagy 51 őszén. Mivel egyedül  érkezett, nem kezdett téríteni.  Aquila és Prisíilla sátorlap szövő házaspár vette pártfogásba. Velük dolgozott.  Megvárta, amíg Timóteus és Titusz is megérkezett. Attól  kezdve aztán másfél  éven át hirdette az evangéliumot. A kikötőváros pezsgő életében bőven akadtak érdeklődők. Jézus maga biztatta őt: „Ne félj, csak beszélj és ne hallgass! Mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni, hogy ártson neked, mert sok népem van nekem ebben a városban” (ApCsel 18,9-10) Aztán tovább kellett mennie. Értesült arról, hogy egy Apolló nevű keresztény hithirdető nagy sikert aratott a hívek körében, mert kiváló szónok volt. Beszéltek vitákról, felmerült problémákról. Pál négy levelet írt volt híveinek. Ezekből kettő maradt ránk. Most az első levélből idéz folyamatosan a liturgia. A levél első mondata  hivatkozik arra, hogy ő, „Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából meghívott apostola” (1Kor 1,1) A címzett a korintusi keresztény  közösség: „Isten korintusi egyházának, a Krisztus Jézusban megkeresztelteknek, a meghívott szenteknek, mindazokkal  együtt, akik segítségül hívják a mi Urunk, Jézus Krisztus nevét, minden helyen, náluk és nálunk” (2) Hangsúlyozza, hogy a megkereszteltek már tagjai az Egyháznak, de oda tartoznak a hittanulók is a vágyukkal, és gondol a távolabb lévőkre is, akik hittel olvassák majd ezt a levelet.  Gondol ránk is. Ezután hálát ad Istennek, hogy a korintusiak sok oldalú képzést kaptak Isten tanításából. „Krisztus tanúbizonysága megerősödött bennetek, úgy, hogy semmiféle kegyelmi adománynak nem vagytok híjával, miközben a mi Urunk, Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít majd titeket mindvégig, hogy  feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján” (6-8) Mindazt örömmel megemlíti, ami a hívek közösségét üdvösen összeköti.

SZELEUKIAI SZENT SZIRIA

Szent Sziria 

vértanúnő

Sziria vértanúnő Kerch-Szeleukia városában született. Pogány pap lánya volt. A keresztény hitet néhány keresztény asszony által ismerte meg. Kereszténnyé lévén, teljesen Krisztus szolgálatára adta magát. Amikor hite ismeretessé vált, bátran bizonyságot tett róla szenvedéseivel. Atyja addig ütötte, amíg ő maga ki nem merült. Könnyek, rábeszélés és ígéretek sem tudták megváltoztatni a leány állhatatosságát. A haragvó atya a kereszténység ellenségei kezébe adta. A börtönben éheztették, szomjaztatták, sokféleképpen kínozták, de Isten ereje megerősítette. Végül kötéllel megfojtották 558-ban. Testét vadállatok elé dobták, de azok nem nyúltak hozzá. A keresztények tisztelettel temették el.

A 37. Rimini Meeting ötödik napja

Augusztus 19. és 25. között tartják idén a „Népek közötti barátságért” mottóval meghirdetett nemzetközi találkozót, a Rimini Meetinget. Az esemény ötödik napjáról ismét Varga János számolt be szerkesztőségünknek.

A Meeting ötödik napján, kedden délelőtt Egy ölelés, amely megváltoztatja a történelmet címmel Paolo Pezzi, Moszkva katolikus érseke Ferenc pápa és Kirill moszkvai pátriárka február 12-i kubai találkozója kapcsán beszélt. Emlékeztetett: ez volt az egyháztörténetben az első alkalom, hogy a pápa és az orosz ortodox egyház feje találkozott egymással.

Csodálatos tudatosság és egy ölelés – a pápa és a pátriárka felismerték, hogy értéket jelentenek egymás számára és ennek látható jelét is adták – fogalmazott Pezzi érsek, majd kiemelte: „Mint testvérek találkoztak, akik nem azonosak, de van egy közös eredet, ami testvérré teszi őket. Van egy olyan közös pont, ahonnan újra el lehet indulni. A hívő ember soha nem mondhatja: vége, meg vagyunk osztva! Mindig lehet újrakezdeni.”

Prófétai cselekedet volt, mert jelezte, hogy a jövőben, ha valamit tenni akarunk, lehetséges annak elismerése, hogy testvérek vagyunk, hogy a másik érték a számomra, illetve annak számára, amit képviselek. Ezzel a bátor gesztussal az irgalmasság tanúi voltak – tette hozzá az olasz származású főpap.

Ez év májusában Csehországban, a rimini találkozóhoz hasonló rendezvényre került sor, a Brnói Meetingre – találkozókkal, kiállításokkal, előadásokkal. Címe ez volt: Elveszett házak, újra megtalált házak.

Bernd Posselt, a Szudétanémet Társaság elnöke, aki egyébként az 1989-es Páneurópai Piknik egyik társszervezője is volt, erről szólva elmondta: emléket akartak állítani az 1945. május 30-án deportált húszezer német polgárnak, és azoknak, akik közülük – mintegy nyolcezren – a kitelepítés során hunytak el és egy közös sírban vannak eltemetve az osztrák határ mellett. Ezért még 2015-ben megszervezték a kiengesztelődés zarándoklatát, szimbolikusan ellenkező irányban, mint ahogyan 70 évvel azelőtt ment a menet. A zarándoklat végén felolvasták a bizalom és a kölcsönös megbocsátás nyilatkozatát, amely kimondja: „Tanulva a történelemből, nem engedünk meg hasonló tragédiákat.” Akkor fogalmazódott meg az ötlet, hogy ennek a történelmi eseménynek az emlékét a Brnói Meeting megtartása által ébren tartsák.

A 2017-es találkozót a migráció és a társadalom radikalizálódása témában tervezik megrendezni.

Ezt követően Az Ó- és az Újszövetség példabeszédei címmel Joseph Weiler, az Európai Egyetemi Intézet elnöke hívott közös olvasásra, és kommentálta a Biblia néhány részletét. Weiler apja rabbi volt és ő maga is erősen érdeklődik a szentírástudomány, sőt – zsidó vallását élő emberként – Jézus élete és tanítása iránt is. Meghívta a hallgatóságot, hogy lépjen be vele a példabeszédek világába, amelyek tele vannak élettel, nem kész választ, hanem meghívást adnak életünk alakítására, kihívást intéznek a személyhez szabadságán, gondolkodásmódján és a szívén keresztül. A tékozló fiú, a szívtelen szolga, a két adós, a tíz szűz és a talentumokról szóló példabeszédek kapcsán Weiler így összegzett: „Ha szabad vagy is, de az életed felelőssége a tiéd!” Don Stefano Alberto hozzátette: „Mihez akarsz kezdeni az életeddel? Az Atya türelemmel vár, mint egy koldus, kéri a szeretetünket.”

Rimiben találkozott José Maria „Pepe” di Paola, a favelák plébánosa, az argentin püspöki kar kábítószer-ellenes munkájának koordinátora és a Franciaország városainak külső kerületeiben jelen lévő Le Rocher Oázis Egyesület igazgatója, Jean-François Morin, akik Találkozni a periférián címmel tartottak előadást. Elmondták: a sikeres munka feltétele, hogy nem elég a ránk bízottakért tevékenykedni, hanem velük együtt kell élni és így segíteni őket. Elhangzott, az ő szolgálati helyükön is igaz, amit Ferenc pápa Nairobi nyomornegyedében, Kangemiben mondott, amikor egyértelművé tette: „létezik itt egy bölcsesség, egy mindennel szembeni szüntelen ellenállás, amely abból fakad, ami hiteles, és olyan evangéliumi értékekből, amelyeket a féktelen fogyasztástól eltunyult jóléti társadalom felejteni látszik”.

A szeretet elől senki sem akar menekülni – egy börtön börtönőrök nélkül  címmel az irgalom jegyében beszéltek a fogvatartottak társadalomba való visszavezetésére kidolgozott brazil módszer, az APAC tapasztalatairól a zsúfolásig megtelelt nagyelőadóban. A jó eredményeket és nagy sikereket felmutató APAC-rendszer, a szigorú büntetés-végrehajtási eszközöket helyettesítve a nevelésre, a tiszteletre és a bizalomra helyezi a hangsúlyt. A fogvatartottak őrizet nélkül, saját felelősségükre töltik büntetésüket, amelyhez segítséget kapnak, szeretetre nevelés és vallási közösségbe való meghívás formájában. (Magyarországon a Mécses Szeretetszolgálat foglalkozik a módszer otthoni környezetbe való átdolgozásán.)

Valdeci Antônio Ferreira, az elítélteket segítő brazil fraternitás igazgatója ismertette, a börtönbe kerülők 90 százaléka megromlott családi körülmények közül érkezik, majd rámutatott: amit egy ember elkövetett, bárki más is elkövetheti.

Minden ember nagyobb, mint a bűne. És Isten kegyelme még nagyobb. Ez a forrása annak, hogy helyre lehessen hozni egy elrontott életet is. A szeretet és a megbocsátás az egyetlen forrása a boldogságnak – hangsúlyozta a brazil igazgató.

Sokakat megindított Daniel Luiz da Silva börtönviselt brazil fiatal, jelenleg rendezett életet élő, háromgyermekes családapa beszámolója. Elöljáróban leszögezte: „Csak Isten tudja, mennyi öröm van most a szívemben, hogy itt lehetek”. Daniel az APAC-rendszerben töltötte büntetésének második részét. Akkor tért meg, amikor egy Bibliát kapott, és ezt olvasta benne: „megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket” (Jn 8,32). Ráébredt, hogy apja azért nem tudott szeretetet adni, mert ő sem kapott szeretetet. Amikor 27 év után találkozott vele, nagyon vegyes érzések kavarogtak benne. Majd búcsúzáskor átölelte, és azt tudta mondani neki: „Áldásomat adom rád, szeretlek és megbocsátok!” Ez mindent megváltoztatott.

Ferreira összegzésében így fogalmazott: „Daniel tanúságtétele és a ti jelenlétetek megerősít, hogy nincs elveszett helyzet. Ami működik, az a valóság terápiája – csak egy találkozás, a valóság átölelése segít túllépni a bűnön és abban, hogy a bűnös ne azonosítsa magát az elkövetett bűnnel. Ha tapasztalja: »Te érték vagy számomra«, akkor eljut oda, hogy elhiszi, érték maga és a társadalom számára is.”

Raymond Bahati Kongóból érkezett évekkel ezelőtt migránsként Olaszországba. Jelenleg a Milanói Cattolica Egyetemen tanul pszichológiát, és megalapította az Elikya (remény) elnevezésű nemzetközi, pontosabban több nemzetiségű kórust, amelynek tagjai között vannak katolikusok, protestánsok, muzulmánok és ateisták is. Amint a karnagy egy találkozón elmondta: 12 nyelven éneklik meg a reményt.

* * *

A kiállítások az előadások és találkozók mellett a Meeting kiemelten fontos részét képezik. A legtöbbet csak előjegyzéssel lehet látogatni, illetve csak hosszú várakozási idővel lehet bejutni, annyi az érdeklődő. A szövegek két nyelven, olaszul és angolul szerepelnek, de vezetést lehet kérni más nyelveken is.

A kisebbek mellett hét nagy kiállítás tekinthető meg az idei Rimini Meetingen:

Találkozás a másikkal: a Köztársaság szelleme – az Olasz Köztársaság kikiáltásának 70. évfordulója alkalmából készült összeállítás történelmi áttekintést ad képekkel, idézetekkel. „Egy nép története, amely ezer vesződség ellenére sem hagyott fel a közös út vágyával.”

A Migránsok, a találkozás kihívása című tárlat a migrációs folyamatokat és azok Olaszországra, Európára gyakorolt hatását mutatja be. A tárlaton személyes tanúságtételek is olvashatók, amelyek segítenek hiteles választ adni a kialakult helyzetre. Szintén itt látható az a kereszt, amely egy menekülteket szállító, Lampedusán partot ért csónak faanyagából, annak gerincéből való. Az olasz hozzáállást jól jellemzi az a Dosztojevszkijtől származó idézet, amellyel egy külön tablón szembesülhet a látogató: „Felelősnek érzem magam, amint egy ember rám néz.”

Rendkívül népszerű a Boldog Kalkuttai Teréz anya életét bemutató, Élet, spiritualitás és üzenet című kiállítás is. Teréz anya maga is látogatást tett és beszédet mondott a Rimini Meetingen 1987. augusztus 29-én. A kiállítás egyik központi helyén olvasható a következő, tőle származó – és most időszerűvé váló – gondolat: „Ha egyszer szent leszek, biztosan a sötétség szentje. Állandóan távol leszek a mennyből, hogy fényt gyújtsak azoknak, akik a földön sötétségben élnek.” Fotók, szövegek és installációk mellett ereklyék is láthatók a tárlaton, és Teréz anya használati tárgyai közül is ki van állítva néhány.

A további kiállítások: Grúzia, az arany és a hit földje; Amerikai álom – utazás szent amerikaiakkal; Irgalmas ölelés– a megbocsátás forrása; Restaurálni a mennyországot – a betlehemi Születés-bazilika felújítása

* * *

Az olasz nyelvű videó bemutatja a Rimini Meetinget, és többek között szól a ’70-es évek végén született találkozó kezdeteiről, arról a vágyról, amely néhány barátban életre keltette az évről évre megrendezett eseményt. A találkozó a barátságról és a békéről tesz tanúságot, lehetőséget teremtve a kultúrák találkozására. Az évek során számos vezető politikus és egyházi vezető is részt vett a találkozón, amelyen egy adott témában lehet előadásokat hallgatni, kiállításokat és színházi eseményeket megtekinteni.

Az Irgalmasság Szent Éve 266.

Natanael, azaz Bertalan apostol meghívásának eseménye fényt vet arra a csodálatos kegyelmi előtörténetre, mely felkészíti Isten választottait, hogy Jézus nyomába szegődjenek. Natanael sok zsidó honfitársához hasonlóan várta a Messiást. Azért is kérdezi kétkedve: „Jöhet valami jó Názáretből?”, mert az Írásokat alaposan ismerve tudta, hogy a jövendölések szerint Názáretből nem származik próféta. Fülöp szavára mégis felkeresi Jézust. Elmélkedéseivel, imádságaival és jócselekedeteivel mint nagyítóüveggel minden sugarat összegyűjt, amely a Messiás világító napjától érkezik. Ezért is részesül dicséretben Jézustól, még mielőtt egy szót is szólt volna: „Íme egy igazi izraelita, akiben nincs álnokság.”

Jézus szava őszinte elismerés, s egyben felhívás egy még nagyobb, szentebb hivatásra. A Jézussal való találkozás egy pillanat alatt izzásba hozza és lángra lobbantja Natanael szívét. Igen, mert Jézus éppen a gyújtópontba irányozza kijelentését: „Láttalak, amikor a fügefa (a végidőket jelképező fa) alatt voltál.” Tudok buzgóságodról, amellyel szüntelen kutattad az Írásokat, melyek rólam szólnak. Még mielőtt eljöttél volna hozzám, már engem kerestél, de én még előbb, azelőtt, hogy tudtál volna róla, már kerestelek és hívtalak téged. Még mielőtt megszülettél volna, ismertelek, s még mielőtt a világ lett, kiválasztottalak, hogy meglásd a végső időket, melyekről elmélkedtél, s a végidők Izraelének, az Egyháznak szilárd alapköve legyél.

Minket a nevünkön szólító Urunk, Jézus Krisztus, aki után a szívünk anyánk méhétől fogva vágyódott, hálát adunk Neked, hogy szemmel tartod érlelődésünket, értékeled erőfeszítéseinket, s hogy igyekezetünk egy, a világ kezdete óta tartó isteni előkészületbe ágyazódik bele! Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Szent Bertalan apostol példájára és közbenjárására előítéleteinket levetve, tétovázás nélkül engedelmeskedjünk édes vonzásodnak, s Téged követve betöltsük azt a hivatást, amelyre öröktől fogva kiválasztottál bennünket.

Szent Bertalan apostol

Szent Bertalan apostol          
„Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvénykönyvben”

Jézus Krisztus a világ Megváltója, Isten egyszülött Fia, aki érettünk emberré lett. Milyen boldog ember az manapság is, akinek, ha felteszik azt a katekizmusban szereplő kérdést: Kicsoda Jézus Krisztus?  pontosan meg tudja fogalmazni. Engem, aki gyerekként megtanultam ezt az alapvető hittan-kérdést és választ, bizony meglepett ez az evangéliumi párbeszéd, amely a mai ünnep fő olvasmánya. Hogy lehet az, hogy amikor Natánael gyerekkori barátjával találkozik, és lelkesen kezd beszélni a Názáreti Jézusról, aki felnőtt emberként nem tudja a pontos választ, nem ujjong, hogy végre elérkezett a betszaidaiakhoz is, akit az izraeliták olyan régen várnak. Azonnal megfogalmaz egy közszájon forgó kérdést: „Jöhet valami jó Názáretből?” (45) Gyerekként elcsodálkoztam ezen: Názáretről szabad így nyilatkozni? Hiszen mindenki tudja, hogy az Jézus nevelkedési helye. Idős papként már nem csodálkozom semmiféle tudatlanságon. Azon az önkéntelen kérdésen sem, amit Natánael tett föl Fülöpnek, gyerekkori barátjának, és azon sem, hogy igen sokan akadnak, akik ma is járatlanok ebben a kérdésben. Szükségünk van a józan észre, ha ilyen tájékozatlanságot tapasztalunk, és megszólás helyett mondjuk, amit Fülöp felelt: „Gyere és lásd!” (46) Türelmes példaképünk maga Jézus. Amikor Natánael hozzá vezeti tájékozatlan barátját, az Úr hangosan megdicséri: „íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság” (47) Natánael meglepődik Jézus dicséretén, meg is kérdezi Jézustól: „Honnan ismersz engem?” (48) Jézus nem sértett önérzettel válaszol neki: személy szerint Isten vagyok, tehát mindent tudok. Csupán csak Messiásként mondja: „Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál” (48) Sohasem tudjuk meg itt a földi életben, mit tett Natánael a fügefa alatt. Csak következtetni tudunk arra, hogy a Messiás küldetésével foglalkozott. Talán éppen a prófétai könyörgést ismételgette: „Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő! Beteljesült már az idő. Törd át az ég zárt ajtaját, vár a világ sóvárogva rád!” (Iz 45,8) Mivel ez a hő könyörgés a Messiáshoz szól, Jézusnak emberként is ismernie kellett. Talán a lélek mélyén válaszolt is a könyörgőnek: Már itt is vagyok, hamarosan találkozol velem! Így egyszerűen érthető Natánael felkiáltása Jézus előtt: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” (49) Jézus megdicséri Natánael hitét: íme, hittél. „De nagyobb dolgokat is fogsz látni ezeknél” (50) Jézus ezek után minden tanítványához szól: „Bizony, bizony mondom nektek, látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött” (51) Ez előrejelzés, hogy sok csodatétele után a feltámadás bizonyságát kapják Jézustól, majd mindennek pecsétje, jutalma gyanánt látják Jézust győztes Messiásként a mennyország általa kinyitott kapuján megdicsőülten bevonulni. Fülöp is, Natánael is jól tudták az Ószövetség tanításából, hogy Isten küldi a földre a Messiás Királyt. Nem talány az, hogy aki ennyi figyelmességgel közeledett a lassacskán hívő Izraelhez, Jézus tanítsa és csodái láttán miért nem tudtak, tudnak hinni benne?

BOLDOG OFFIDAI BERNÁT

BOLDOG OFFIDAI BERNÁT 

kapucinus testvér 

(1604-1694) 

 
Földműves szülőktől származott. Ifjúkorában pásztorkodott. Szokása volt, hogy kiakasztott valami fára vagy bokorra egy szentképet és az előtt imádkozott. Pásztortársait is oktatta a hit igazságaira. Egyébként írástudatlan volt. 22 éves korában lépett be a kapucinusok közé. Különböző kolostorokban többféle beosztásban munkálkodott, alig tűnt fel életszentsége. Amikor visszakerült szülőföldjére, az offidai kolostorba mint kapus és alamizsnagyűjtő, akkor kezdtek rá felfigyelni. Egyesek látták imádság közben fénytől körülvéve vagy a levegőben lebegve. Megrögzött bűnösök tértek meg szavai hatására. Imádkozta és másokat is buzdított a rózsafüzér imádkozására, mert ezáltal sok kegyelmet tudunk kieszközölni. Két püspök állította, hogy Bernát testvér az egyházmegyében többet tett, mint nagy szónokok és népmisszionáriusok. Békeszerző tevékenysége is jelentős volt. A tanulatlan testvér nehéz hitbeli kérdésekre tudott bámulatos feleletet adni. Tudós egyházi és előkelő világi személyek is jöttek hozzá tanácsot kérni. A szegények szerették mint igaz barátjukat és jótevőjüket. Nagy tisztelettel volt a papok iránt. Azt szokta mondani: ha papot láttok, a lábuk nyomát kellene megcsókolni, mert ok azok, akik a szentségek által biztosítják, hogy a kegyelem állapotában legyünk; nagyrészt tőlük függ üdvösségünk. A szentséget Szent Ferenc módjára élte. Takarékos volt, s másokat is intett, ne hagyják, hogy az étel tönkremenjen, mert Krisztus szegényeinek szükségük van rá. 90 éves korában halt meg szülővárosa kolostorában. VI. Piusz avatta boldoggá 1795-ben. Sírja az offidai kapucinusok templomában van.
Boldog Bernátnak a betegek iránti törődéséről:
„Ha egy testvér súlyos beteg volt, kérte a páter gvárdiánt, maradhasson a beteg mellett a betegszobában. Elöljárója azt is megengedte neki, hogy kis ablakot nyithasson, mely a templomra nyílt. Ebből egyrészt az a haszon származott, hogy a beteg is a nyitott ablakon át részt tudott venni a szentmiséken, másrészt Bernát az Oltáriszentség előtt tudott imádkozni olyan időben, amikor nem kellett a beteggel foglalkoznia.”
A Szertartások Kongregációja okmányaiból.

Imádság:

Istenünk, te a felebaráti szeretetben foglaltad össze parancsaidat. Add, hogy Boldog Bernátot utánozva életünket testvéreink szolgálatára szenteljük és így a te áldottaid legyünk a mennyek országában. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

A 37. Rimini Meeting negyedik napja

Augusztus 19. és 25. között tartják idén a „Népek közötti barátságért” mottóval meghirdetett nemzetközi találkozót, a Rimini Meetinget. Az esemény negyedik napjáról Varga János, a bécsi Collegium Pazmanianum rektora számolt be szerkesztőségünknek.

A vallások közötti párbeszéd jegyében két találkozóra is sor került a rendezvény negyedik napján, augusztus 22-én, hétfőn.

Az iszlám Európában

A beszélgetésen Aziz Hasanović, Horvátország nagymuftija és Wael Farouq, a Milánói Katolikus Egyetem egyiptomi származású arabnyelv-professzora vett részt.

Aziz Hasanović, aki a srebrenicai mészárlás során harminchat hozzátartozóját veszítette el, 1992 óta él Horvátországban. A béke követeként látogatta meg Ferenc pápát és lépett fel a keresztények érdekében tizennyolc muszlim többségű országban.

„Te érték vagy számomra” – ez a legszebb mondat, amit ebben az évben hallottam – fogalmazott. – Mert amikor magamat látom a másikban, akkor békét viszek mindenhová.

Aziz Hasanović elítélte az iszlám nevében elkövetett bűncselekményeket, különösen Jacques Hamel francia lelkipásztor nemrég történt kegyetlen meggyilkolását. Mint elmondta: állandó félelemben élünk, nem tudván, hogy mennyi bűnt követnek még el a vallásra hivatkozva ezek az eszüket vesztett emberek.

A probléma nem az iszlámban van, hanem néhány lelkiismeretlen muszlimban, akik olyasmit tesznek, ami egyértelműen nem megengedett – jelentette ki a nagymufti, aki szerint a horvát modell a követendő: Horvátországban több mint száz éve elismert, egyenjogú vallás az iszlám. Ez az egyetlen balkáni ország, amely nem adott terroristát az Iszlám Államnak.

Mint elmondta, optimista, de szomorú a háborúk, az erőszak miatt, mert a helyzet rendkívül bonyolult.

Fontos a kultúra és a nevelés, hogy mindenki képes legyen megkülönböztetni az igazságot a hamisságtól, és így védve legyen a manipulációtól és a kihasználástól. Allah, Isten békéje legyen veletek, irgalom és áldás! – zárta beszédét Aziz Hasanović.

„Te érték vagy számomra” – idézte a találkozó mottóját Wael Farouq is. – Nem mások jelentenek értéket, általánosságban, hanem TE! Amikor azt mondjuk: mások, az közhely, akkor bezárjuk őket az előítéleteinkbe.

Az egyiptomi származású professzor szenvedélyes beszédében különbséget tett az iszlám – amely egy vallás – és az iszlamizmus között – amely egy ideológia.

Minden válhat ideológiává – fogalmazott – a szeretet is. Ha a szeretet formája fontosabb a személynél, akkor ideológiává válik. Ha a vallásosság, a hagyomány fontosabb a személynél, akkor a vallás is ideológiává válik. Csakis az ideológia az, amelynek nevében az ember meg tudja gyilkolni a másikat és önmagát. Ez az ideológia a legnagyobb kihívás ma számunkra.

Megtenni Mennyei Atyánk akaratát – a zsidók és keresztények közötti partnerség felé

Ez a címe annak a nyilatkozatnak, amelyet huszonnyolc rabbi adott ki tavaly decemberben. Ennek jegyében ült egy asztalhoz Eugene B. Korn rabbi, az izraeli Zsidó–keresztény Együttműködési Központ igazgatója és Ignacio Carbajosa Pérez ószövetségi biblikus professzor.

A dokumentum kijelenti: „A kereszténység nem egy történelmi tévedés, hanem Isten tervének része.”

A moderátor, Alberto Savorana, a Comunione e Liberazione lelkiségi mozgalom szóvivője a Nostra aetate zsinati dokumentumból indult ki, és hangsúlyozta: az azóta eltelt idő igazolta, hogy minkét félben ott a vágy a közeledésre. Felidézte Don Giussani alakját, aki mindig is javasolta a gazdag zsidó hagyomány megismerését a kereszténység teljes megértéséhez.

Korn rabbi felidézte, hogy a II. vatikáni zsinat előtt igen negatív érzések voltak a zsidóságban a katolikus egyházzal szemben. Ezért volt ötven évre szükség egy ilyen nyilatkozat kiadásához. Hangsúlyozta azonban: több az, ami összeköt bennünket, mint ami szétválaszt. A felebarát szolgálata, a szeretet, a család, az élet szentsége, a béke olyan értékek, amelyekben osztozunk.

Carbajosa Pérez ószövetségi biblikus professzor felidézte azokat a teológiatörténeti előzményeket – Gioachino da Fiore, majd az Aquinói Szent Tamás utáni posztskolasztikusok, majd Lessing és Harnack munkásságát –, amelyek antiszemita hozzáálláshoz vezettek.

De kezdetben nem így volt – tette hozzá a professzor, s utalt Szent Pál apostol rómaiakhoz írt levelére, annak 9–11. fejezetére, majd idézte XI. Piusz pápa 1937-es enciklikáját, amely állást foglalt a náci ideológia ellen és Isten szavai káromlásának minősítette az Ószövetség elvetését.

Feladatunk: visszatérni a közös gyökerekhez, a zsidók és keresztények közötti misszióhoz, hogy Isten terve ismertté váljék a világban – hangsúlyozta a spanyol teológus.

A két előadó egyetértett abban, hogy a vallások nem okai a háborúnak, az erőszaknak, hanem a megoldás részei: elő kell segítenünk, hogy a vallások legyőzzék a bálványimádást, és így Istennek helyet adjunk a földön. Egy vallás csak akkor lesz erőszakos, ha ideológiává válik.

Quo vadis, Europa? – Merre tart Európa?

E kérdés kapcsán folytatott párbeszédet két jogászprofesszor: Enzo Moavero Milanesi, a római LUISS Guido Carli Egyetem tanára és Joseph H. H. Weiler, az Európai Egyetemi Intézet elnöke. A következő témák kerültek szóba: migráció, Nagy-Britannia kiválása az EU-ból, az európai identitás jellemzői, a fiatalok, az új nemzedék európaisága.

Weiler kiemelte, alapvetően nem migrációs válság van Európában, hanem demográfiai válság, lelki krízis. Hiszen a drámaian alacsony népességi mutatók már jóval a gazdasági válság előtt jelentkeztek.

Ez nem az európai politikusok, a kormányok vagy nemzetközi szervezetek hibája, hanem a „mi bűnünk” – fogalmazott az Amerikából származó, jelenleg Olaszországban élő professzor, akinek öt gyermeke van.

Milanesi kijelentette: a mai vezető politikusok nagy része nem vezető, hiányzik a felelősségvállalás, a koncepció, ami az ’50-es évek nemzedékében még megvolt, amikor létrejött az Európai Unió.

A dialógus résztvevői arra a közös álláspontra jutottak, hogy Európa identitásának lényegét az Athén–Jeruzsálem–Róma hármassal lehet leírni. A görög, a zsidó-keresztény hagyományok, valamint mindaz, amit a Római Birodalom adott, ezek a kapcsolatokat lehetővé tevő úthálózat és a jog – tette hozzá az olasz professzor.

Mi az, amire szüksége van az új nemzedéknek? Biztonságra, munkalehetőségre, tartalékképzésre... összességében több bizalomra – mutatott rá Enzo Moavero Milanesi. Joseph H. H. Weiler a gazdasági és személyes szabadságjogokat emelte ki, hangsúlyozva: az igazi kihívás, hogy megtanítsuk, mit kezdjenek a fiatalok a szabadsággal, amely nem cél, hanem eszköz. A jog biztosítja a szabadságot, de nem rendelkezhet a nagyvonalúságról és az irgalomról.

Hidak vagy falak? – Európa jövője

Ez volt a témája Angelino Alfano olasz és Thomas de Maizière német belügyminiszter beszélgetésének.

De Maizière kifejtette: a migránskérdéshez két módon lehet közelíteni, értelemmel vagy szívvel, de egyiket sem szabad a másik elé helyezni.

Alfano hangsúlyozta: amit az Európai Unió az elmúlt évtizedekben adott, az a béke és a jólét. „Ez nem a mi érdemünk, de meg kell őriznünk, sőt tovább kell adnunk gyermekeinknek. Felelősség és szolidaritás, biztonság és ugyanakkor befogadás – ezek között kell egyensúlyt tartani. Nulla kockázat nem létezik, de Olaszország biztonságos ország, mert jó magot vetettünk. Ha az intolerancia magját vetjük el, abból erőszak hajt ki, ha a párbeszéd és befogadás magját, akkor biztonságot aratunk.”

A menekültkérdésben teljes az egyetértés Németország és Olaszország között – mondta az olasz belügyminiszter. Dicsérte a német kormány áldozatvállalását és Merkel kancellár hozzáállását a problémához. Hangoztatta: „A történelem jó oldalán állunk.” Megosztotta személyes élményét, amikor gyermekkora helyszínére úgy kellett már belügyminiszterként visszatérnie, hogy Lampedusa repülőterén több mint 300 holttesttel szembesült. Ahogy fogalmazott: „Korlátaim tudatában akkor megfogadtam, hogy politikusként és olasz állampolgárként a jövőben mindent meg fogok tenni, hogy ne kelljen többé ilyen szörnyűséget látnunk.”

A közel másfél millió főt számláló olaszországi muszlim közösség elismerésével kapcsolatban a belügyminiszter elmondta: állami részről a vallásszabadságot elismerik, mert az mindenkinek alapvető joga, de a gyűlöletkeltő beszédekre, prédikációkra nemet kell mondani.

De Maizière kiemelte: a tolerancia alapvetően fontos része a szabadságnak, de Németország a történelméből azt tanulta, hogy a toleranciának is van határa: az intoleranciával szemben nincs tolerancia. Kijelentette: akiknek védelemre van szükségük, megkapják, de akik csak azért jönnek Németországba, hogy életkörülményeiket javítsák, nem maradhatnak.

A német belügyminiszter sportból vett hasonlattal a jelenlegi Európai Uniót olyan kenuhoz hasonlította, amelyben erős, tehetséges emberek ülnek, de nem egységes ütemben eveznek.

A beszélgetés során, amelyet a felek hasznosnak neveztek, szó volt még a burkaviselésről, a beilleszkedéshez szükséges kötelező nyelvoktatásról, képzésről, a munkavállalásról, a menekültek Európában való igazságos elosztásáról, valamint a Törökországgal vagy Líbiával kötendő egyezményről.

A negyedik nap estéjén a Shakespeare utolsó fennmaradt drámakézirata alapján színpadra állított, Morus Tamásról szóló előadást tekinthették meg az érdeklődők.

Az Irgalmasság Szent Éve 265.

Úgy bizony! A belülről fakadó tisztaság teszi tisztává minden tettemet! Nem pedig azok a liturgikus és tanult – így mesterséges – szokások. Pál sem ezekre gondol, ebben bizonyos vagyok! Amikor Pál azt mondja, hogy „legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár élőszó, akár levelünk útján tanultatok”, biztos, hogy nem a zsidóság hagyományaira gondol, melyek már torzult, rosszul beidegződött, farizeusi lelkülettel rárakódott hagyományai a népnek. Hiszen mondja is, hogy arra gondol, amit tőlük, Krisztus követőktől hallhattak, és ismerhettek meg. Mert Jézus nem új parancsot hozott el a világba, de új stílust, új módszert, új tartalmat mindennek, ahhoz, ami fontos volt a törvényből.

Azt hiszem, hogy ezek azok a dolgok, melyeknek időről időre, a történelem során kell, hogy újra értelmezést nyerjenek. Nem mindegy az, hogy mihez ragaszkodunk, és mi az, amit el kell engednünk. Mi magunk sem vagyunk állandósultak, még az anyagi mivoltunkban sem, hát akkor, miért ne lehetnénk szabadak – ez az állandóan, hét évente teljesen kicserélődő sejtállomány – a Léleknek, mely szellemében mindig a megújulás, az újra teremtés, a teljességre törekvés záloga? De mégis, örök, és állandó a Szeretet; mely állandóság, a késztetés arra, hogy megújítsa azt, ami kiüresedett, újjá teremteni képes lehessen az életet. És, mert újjá teremteni képes, a megújulás hordozza a szentséget, a tisztaságot, mely érték, egyben az értékállóság biztosítéka! Méltóság, a Teljesség maga!

Mert lássuk, hogy mindig van új tavasz, új születés, új szerelem. Melyből forrásozik, az, ami tisztaság, szüzesség, az újabb lehetőség arra, hogy ami a télben el kellett, hogy haljon, az a tavaszban megújulhasson. Újra kezdés lehetősége, a remény, a hit megerősödése, a szeretetre való lehetőség.

Tegnap már elmélkedtem arról, hogy mennyire tévedése az embernek az, ha külső tekintélyre bízza azt az ént, akit még önmagam sem ismerek, és aki még önmaga sincs szinkronban Istennel. Lám, Jézus azt mondja: „Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!” Vagyis, a lelki embernek belülről kell építkeznie, hogy Isten templomává legyen, lehessen. Erre pedig, még a XXI. század emberének sincs más módja, eszköze, mint az, ami a tesszaloniki híveknek volt: amit az apostoloktól, és Páltól ránk maradt, „élőszó”, és „levelük útján” tudhatunk!

Sőt, azt ki merem jelenteni, és óvatosságot követel tőlünk, maga az Isten szeretete mondatja ezt velem, hogy ahogy távolodunk a történelemben Krisztus eljövetelétől, és egyúttal közelítünk második eljöveteléhez, annál inkább kell vissza-vissza térni ahhoz, ami írva van!

Kedves játék az, amikor sorba állunk, elölről kezdve fülbe súgunk egymásnak valamit, majd meghallgatjuk az utolsót, hogy mit hallott meg abból, amit az első mondott. Egészen mást, az eredetitől idegen dolog lesz az, amit az utolsó közölni fog velünk. Miért lenne ez másképpen Krisztus tanítása esetében? A személyes, a Lélekben személyes Istenkapcsolatot nem pótolhatja semmi! Én vagyok, aki vagyok, engem szült a világba az Isten, az Ő lelkével személyessé, számára személyessé, és nem a másik ember személyességévé! Mi mindannyian felszenteltek vagyunk, akik a keresztségben újjá lettünk teremtve! Hiszem ezt, élem ezt? Vagy másnak az életét próbálom élni, mert nincs elég hitem abban, hogy Isten a maga személyességéből teremtette meg az én személyemet? Na persze, ez akkor válik Isten személyiségű személlyé, ha Istenben vagyok, és istenismeretemet nem váltom fel valamilyen torzóra, amit magam formálok, a magam képére – torz, ismeretlen, mert nem fáradozom azon, hogy Istenben fel- és megismerjem magam - elhagyva Istennel közösségemet. Nincs más szabály, Isten a szabály!

Tudomásul véve azt, hogy hiába mondják, hogy forró az a kályha, de megfogom, és megégetem magam, mert tudomást kell szereznem, a magam tapasztalására van szükség ahhoz, hogy értsem mi az, hogy forró, hogy éget! És az életünk szüntelen tanulás, míg meg nem értem, mi az a mozgástér, ami engem a teljességre vezethet el. Ha nem megyek végig a magam belső útján, soha nem fogok eljutni a magam teljességére. Ezt helyettem senki sem járhatja be, ezt a belső utat! Ez a felnőtt lét: hogy vállalom tetteim következményét. Azt, hogy megégetem magam, azt, hogy elesem, azt, hogy összetöröm magam, azt, hogy elválok, azt, hogy újra kezdem, újra próbálom, … Isten az, aki fel fog emelni, és át fog segíteni a végső akadályomon, és meg fogja kérdezni, hogy nos, mit tanultál meg, mire jöttél rá, mit értettél meg a szerzett sebeidből, sérüléseidből? Megértetted, hogy én vagyok a Te Istened? Hogy rám kell bízni magad, mert nincs más!

„Lássátok be, hogy én vagyok egyedül s nincs más Isten rajtam kívül: én ölök és én éltetek, sebesítek és gyógyítok s nincs, aki kezemből kiszabadíthasson!” [MTörv 32,39] Mert Isten az, aki mindent a javamra képes fordítani! Még a bűnömet is, ha Rá bízom magam! Így szólít az Úr: „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék, aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell.” [Iz 48,17]

Csak értenem kell szavadat Istenem, aki szólítasz, és szólsz hozzám, mert Te, engem, magadénak ismersz! Legyen rajtam szavad, és tanításod a kegyelem kiáradása, melyet felfoghatok, és mely élettel ajándékoz meg engem! Ámen

Évközi 21. hét kedd

Évközi 21. hét kedd

Bizonyos keresztény körökben rögtön sikerre számíthat az olyan írás, amely a világ végéről szól. Mindegy, hogy ki írta, nem számít a stílus, csak hivatkozzék konkrét dátumokra, eseményekre, régi iratokra, amelyek alapján bizonyosra vehető, hogy végítélet napja még ebben az évben elérkezik... Azután pedig, hogy a jóslat nem teljesedik be, sokán máris egy újabb világvégi látomásról szóló írás után kapnak, s belemerülve ismét elveszítik józan ítélőképességüket. Alighanem egyfajta szenvedélyről van itt szó, amikor az ember jóleső borzadással szemléli a szörnyűségeket, ami másokkal történik, biztonságban tudva magát egy megáldott tárgy, különleges érem, kinyilatkoztatásként kapott imaszöveg védelmében. Egészen komolyan, persze, mégsem veszik a dátumot, hiszen akkor az volna logikus, hogy hatalmas lakásukból kiköltözzenek és odaajándékozzák egy lakásra váró fiatal házaspárnak, hadd örüljenek neki arra a rövid időre is. Ó, nem, annyira azért nem veszik biztosra ezeket a „kinyilatkoztatásokat”, hogy életükön a valódi megtérés irányában változtassanak. Legfeljebb a munkával hagynak fel, mint annak idején a tesszaloniki hívek is, s ölbe tett kézzel várják a csodát.

Krisztus valóban el fog jönni egy nap, a világ utolsó napján. A halottak feltámadnak és megítéltetnek, az egész világmindenség átalakul, s részünk lesz Urunknak, Jézus Krisztusnak dicsőségében, amint azt a mai Szentleckében olvassuk. Ám a végítélet várása nem elszakít a hivatásomtól, családomtól, közösségemtől, munkámtól, hanem éppen oda küld vissza, hogy amikor eljön a mi Urunk, munkában érjen, s találjon tevékeny, világot alakító, szépítő hitet a földön.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy hagyjuk megtéveszteni magunkat bárkitől is, hanem segíts, hogy úgy fogadjuk el a végső napokra vonatkozó tanítást, ahogyan az az apostoli hitletéteményben benne van benne van: dátumok és rémüldözés, pánikkeltés nélkül. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy mindvégig megmaradhassunk a mi Atyánk szeretetében, élvezhessük kegyelmének vigasztalását, és soha el ne veszítsük a jó reménységet, amelyet beteljesít a Te második, dicsőséges eljöveteled.

 

SZELEUKIAI SZENT ANTHUSA

Szent Anthusa 

és vértanútársai

Anthusa Szeleukia városában született gazdag és nemes pogány szülőktől. Felvéve a keresztséget, 23 éven keresztül volt szerzetesnő a pusztában. Szent Atanáz, Tarzus püspöke keresztelte meg Anthusát, és lefejezés által lett Krisztus vértanúja Aurélián császár alatt. Ugyanezt a vértanúságot szenvedte el szent Khariszim és Neofit vértanú is, akik együtt keresztelkedtek meg Anthusával, akinek szolgái voltak. Anthusa békében hunyt el, a többiek vértanúi halála után több mint 20 évvel.

A 37. Rimini Meeting harmadik napja

Augusztus 19. és 25. között tartják idén a „Népek közötti barátságért” rendezett nemzetközi találkozót, a Rimini Meetinget. Az esemény harmadik napjáról Varga János, a bécsi Collegium Pazmanianum rektora számolt be szerkesztőségünknek.

Augusztus 21-én, vasárnap szentmisével kezdődött a program, amelyet Francesco Lambiasi, Rimini püspöke mutatott be.

A szentmise elején, a hirdetésben elhangzott: a szentáldozás ostyáit a milánói börtön fogvatartottainak ostyasütő műhelye készítette.

A főpásztor Jézus felszólításából indult ki szentbeszédében: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun!”

A kérdés nem az, hányan üdvözülnek, mert nem a mennyiség számít, hanem az élet. „Törekedjetek!”, ezt kéri Jézus, mert a megtérés erőfeszítést igényel – mondta Francesco Lambiasi.

Nem az számít, hogy vele ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanított, hanem a hit, és hogy osztozunk Jézus sorsában. Isten terve az irgalmasság mesterműve, amelynek dinamikája a túláradás. Mert sokan jönnek majd minden égtájról „és helyet foglalnak Isten országában”. Az üdvösség nem automatizmus, hanem ajándék, nem jog, hanem felelősség – hangsúlyozta a püspök.

Megtérni annyit jelent, hogy olyanok leszünk, mint a gyermekek. Azt mondani, „te érték vagy számomra”, azt jelenti: előbb te, a te javad, aztán az enyém, előbb a te örömöd, fájdalmad, aztán az enyém. A jubileumi kapun való átlépés nem csak egy rítus. Tudjuk, a kapu maga Jézus. Csak akkor léphetünk be rajta, ha kicsivé tesszük magunkat, Jézus kis tanítványaivá; ha komolyan vesszük evangéliumát, és követni kezdjük egyetlen Mesterünket; ha felhagyunk azzal, hogy megjátsszuk a kereszténységet; csak akkor léphetünk be, ha meghozzuk a döntést, hogy életünket adjuk testvéreinkért, ahogyan Ő tette – zárta szentbeszédét Rimini püspöke.

Federico Trinchero kármelita misszionárius hét éve él Banguiban, a Közép-afrikai Köztársaságban, amely a világ egyik legszegényebb országa. Előadásában felidézte, a zavargások és a terror miatt három éve menekültek érkeztek hozzájuk, akik csak ott tudhatták magukat biztonságban. Először hatszázan voltak, majd néhány nap múlva kétezren lettek, s végül a kolostor kertjében kialakult menekülttábor létszáma tízezer fő körül állandósult. Ez sajátos feladatokat jelentett, de vállalták és bőségesen megtapasztalták a Gondviselés segítségét. A napi élelmiszer-ellátás és higiéné, az ott élők egészségügyi ellátása mind olyan kihívás volt, amelyre nem is számítottak, de – olykor csodával határos módon – megoldódtak a nehézségek. Ma háromezer főnek adnak menedéket.

Federico atya elmondta, ami nagyon megváltoztatta az életüket, az Ferenc pápa 2015. novemberi látogatása volt, valamint az, hogy a pápa Banguiban nyitotta meg az irgalmasság szentévét. Úgy élték meg mindezt, hogy ebben is megmutatkozik: „az utolsókból lesznek az elsők”.

A Szentatya szavai szerint „a világ lelki fővárosa” lett Bangui. A pápalátogatás után érezhetően megváltozott a társadalmi légkör az egymással szemben álló felek között – tette hozzá a kármelita atya.

Luca Doninelli népszerű, több díjjal is kitüntetett olasz író. Már számos alkalommal szerepelt a meetingen könyvbemutatók, riportok során. Augusztus 21-én a találkozó idei témájában tartott nagyelőadást Te érték vagy számomra címmel, amelyet a találkozó résztvevői egy emberként figyeltek. Az író a mai idők emberének látleletét személyes tapasztalatával egyesítette, s így beszélt a „te” és az „én” viszonyáról.

Az egész civilizáció attól a nagyrabecsüléstől függ, amelyet pillanatról pillanatra megadunk a másiknak. Ez a keresztény kultúra értelme – emelte ki Luca Doninelli. – Közöttem és közötted van egy csend, áthatolhatatlan és kemény, kemény elfogadni, kemény tanulni, de ebben a csendben van a te értéked gyökere. Én nem vagyok válasz a te kérdéseidre – te nem vagy válasz az én kérdéseimre, ezért én nem gyakorolhatok hatalmat feletted, s te sem felettem. Ez a legfőbb dolog, amit megtanulhatunk.

Fiatalon azt gondoltam, semmire, senkire nincs szükségem – idézte fel az író. – Aztán egy napon ráébredtem, kitől kaptam mindent, ki volt irgalmas az én „semmi voltom”-hoz: Jézus a neve. Ő mondta nekem, hogy „Te érték vagy számomra”. Ez volt számomra az élet kezdete, egy meg nem érdemelt szépség.

Mindannyian ajándék vagyunk, ezért „Te érték vagy számomra”, remélem, egy napon te is ki tudod mondani, vagy ha nem te, a fiaid, vagy a fiaid fiai – fejezte be elmélkedését Luca Doninelli.

A Boldog vagyok, hogy veled élhetek: a fogyatékossággal élők forrása című előadásban bemutatták a Jean Vanier-vel, a Bárka közösség alapítójával készült videobeszélgetést is.

A programban részt vett Agnese Moro, az 1978. május 9-én meggyilkolt Aldo Moro lánya, valamint Maria Grazia Grena, aki a ’70-es években a Vörös Brigádok terrorszervezet tagja volt, jelenleg pedig önkéntesként dolgozik fogvatartottak között. Az És így az életünk megváltozott: az igazság a büntetésen túl című beszélgetés során megmutatkozott: nemcsak az áldozat lánya, hanem a másik oldalon a volt terrorista is a végső igazságot és annak szolgálatát keresi.

Este Andrew Hyatt FULL OF GRACE – Kegyelemmel teljes című, Mária életének utolsó időszakáról készült filmjének európai bemutatójára került sor, a producer T.J. Berden jelenlétében.