BOLDOG FURCA* PALENAI MIKLÓS

BOLDOG FURCA* PALENAI MIKLÓS

 pap, remete, III. r. 

(1350-1449)

Valahol Közép-Itáliában, egy kis községben született. Ifjú éveit imában, jámborságban töltötte. Belépett Szent Ferenc III. rendjébe, majd pap lett és szüloföldjén muködött éveken át. A magány utáni vágy azonban egyre erosödött benne. Minden bizonnyal püspöke engedélyével Rómába ment és néhány társával remeteéletet kezdett. Majd Nápoly közelében vállalta egy remeteközösség vezetését, ahol Szuz Mária tiszteletére rendházat is létesített. Újra viszszatért az Örök Városba, ahol találkozott Boldog Gambacorti Péterrel, aki hozzá hasonló remeteközösséget vezetett. Közösen elhatározták, hogy a két közösséget egyesítik s a Ferences III. Rend Reguláját követik. Miklós kiválóságát IV. Jeno pápa is értékelte s Firenzébe küldte néhány monostor fegyelmének helyreállítása végett. Ezt a feladatot elvégezve visszatért Rómába, itt a Gianicolo* dombot választotta tartózkodási helyéül, ahol a világ zajától távol élhette társaival remeteéletét. Itt tíz évvel halála elott kápolnát és remetekolostort épített és idos korához mért vezeklést folytatott társaival együtt. Különösen a szemlélodésben, a böjt és önmegtagadás gyakorlatainak végzésében tunt ki. Rendkívüli kegyelmi adományokkal és csodákkal ékesen 100. Évében távozott a földi életbol. Tiszteletét XIV. Kelemen pápa hagyta jóvá.

„Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van. Aki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Minden, ami a világon van: a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége, nem az atyától származik, hanem a világtól. De elmúlik a világ és annak bunös kívánsága. Csak aki megteszi Isten akaratát, az él örökké.” (1 Jn 2, 15-17.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Miklóst a remeteélet felvirágoztatására kiváló erényekkel és karizmákkal ruháztad fel. Add, hogy közbenjárására Istennek tetszo módon éljünk. A mi Urunk...

„Ferenc pápa szereti a családokat” – Katekézissorozat gyermekeknek: A munka

A Magyar Katolikus Családegyesület kétheti rendszerességgel adja közre gyermekeknek szóló katekézissorozatát, amely Ferenc pápa családoknak szóló beszédei alapján íródott. A tizennyolcadik részt olvashatják.

Nézd Anyát és Apát! Mennyi időt és energiát fektetnek akár otthon a házimunkába, akár az irodában, a gyárakban, az üzemekben vagy épp a földeken végzett munkájukba. Ezt nem csak azért teszik, hogy eltartsák a családjukat. Elkötelezetten és fáradságot nem kímélve dolgoznak, mert így tesznek a derék és tisztességes emberek, akik mindenkinek a javát a szívükön viselik. Ha az ember csupán a pénzre gondol, akkor azzal mindent elront. A munka is elviselhetetlen teherré válik számára.

Ferenc pápa nagyon aggódik azokért, akiknek nincsen munkájuk. Az a veszély fenyegeti őket, hogy elveszítik emberi méltóságukat, és hogy nem tudnak harmóniában élni Istennel, a családjukkal és az egész világgal. Amikor nincs állásunk, vagy csak a pénz miatt végezzük a munkánkat, akkor megtörik az Isten és az ember közötti szövetség, az emberek közti szolidaritás, és sérül a természet védelme. Minden beszennyeződik: a folyók és az emberi szívek is!

Szomorúság tölt el, amikor azt látom, hogy vannak emberek, akiknek nincs munkájuk, akik nem találnak munkát, és nem rendelkeznek azzal a méltósággal, hogy kenyeret tegyenek a család asztalára.

A munka szent, a munka méltóságot ad a családnak. Imádkoznunk kell, hogy ne legyenek munka híján a családban.

Isten úgy alkotott, hogy a föld szépsége és a munka méltósága összekapcsolódva létezzen. Ez a két dolog összetartozik: a föld akkor válik széppé, amikor az ember munkálkodik rajta.

A gyermekkatekézis Ferenc pápa 2015. augusztus 19-én elmondott katekézise alapján íródott, amely a hagyományos szerdai általános kihallgatás keretében hangzott el a VI. Pál-teremben.

Évközi 25. hét szombat

Évközi 25. hét szombat

Jézus csodái, isteni hatalmának kinyilvánítása rajongást vált ki a tanítványokból. Felismerni vélik benne a nagy hatalmú Messiást, akinek dicsőséges országáról jövendöltek a próféták: „Sok nemzet csatlakozik az Úrhoz, és az én népemmé lesznek.” Ő viszont ahelyett, hogy élvezné ezt a felé áradó rajongó tiszteletet, ismét a rá váró szenvedésről kezd beszélni, ami azok után, ami történt, teljességgel illogikusnak, sőt botrányosnak hat.

Jézus nem tartott igényt arra, hogy csodálják. Ismerte, hogy mi lakik az emberben, és tisztában volt azzal, hogy meddig tart ez a csodálat: a válságos órában Júdás elárulta, Péter megtagadta, a többiek magára hagyták. Jézus nem félt csalódást okozni tanítványainak, hogy azután majd ne kelljen végképp csalódniuk. Hiszen éppen ez a meg nem értett kijelentése volt az, amelyet emlékezetükbe idézve Húsvét után elvezette őket a teljes megértésre. A csodálatra nem lehet tartós kapcsolatot építeni itt a földön, emberek között sem. Az igazi szeretetben a rajongást lassan a feltétel nélküli elfogadás váltja fel, amely a szeretett másik Istenhez tartozásán alapul. A személy misztériuma, az a titok, hogy ki is ő az Istennek, az értelem számára felfoghatatlan. A szeretet azonban végső soron mindig erre a titokra mutat és ez elé állít, nem értelmi belátást, hanem hitet és reményt kívánva tőlünk. És ebben a titokban valamiképpen benne foglaltatik a szenvedés és a halál is, amely nélkül nem lehet közünk Krisztushoz és a krisztusi szeretethez.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy a rajongás és a lelkesedés elhomályosítsa tisztánlátásunkat, ne engedd, hogy azt higgyük, lehet krisztusi módon élni áldozatvállalás és kereszthordozás nélkül, ne engedd, hogy csupán emberi módon gondolkodjunk Rólad és Tőled kapott küldetésünkről, s ne a Te mennyei Atyád tervei szerint. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy miközben látjuk isteni hatalmad csodálatos megnyilvánulásait, és hálát adunk értük, készséges szívvel vállaljuk azt, ami ránk vár a Te szenvedésed teljessé tételéből, Titokzatos Testednek, az Egyháznak javára.

 

Perzsiai Szent Gavedda

Szent Dáda, Gavedda és Kazdoa 

vértanúk

Szent Dáda Szapor perzsa király bizalmas embere, titokban keresztény volt. A király egy országrész kormányzását bízta rá. Hamarosan jelentették a királynak, hogy Dáda keresztény. A király maga elé hivatta és kihallgatta. Mivel nem akarta keresztény hitét megtagadni, büntetésül máglyahalálra ítélte. A szent keresztvetésére a máglya kialudt, és víz tört fel helyében. A király fia, Gavedda ezt látva és Dádával beszélgetve, Krisztushívő lett. Ezért apja nagyon megverette, de Isten segítségével teljesen egészségessé lett. Más kínzások után is ez történt. Utána mindig börtönbe vetették. A király saját lányát Kazdoát küldte a börtönbe, hogy meggyőzze fiát, Gaveddát. Látva mindazokat amik történtek, Kazdoa is keresztény lett. Atyja ezért megverette és a börtönben marasztalta. Végül Gavedda testét lándzsával átszúrták. Dáda testét darabokra vagdalták, úgy halt meg. Kázdoa a börtönben megkeresztelkedve adta vissza lelkét Istennek. Gyermekei vértanúsága nem hatotta meg Szápor királyt. Továbbra is kegyetlen maradt. A királynő a két gyermeket királyi ruhába öltöztetve, illatos olajokkal megkenve, egymás mellé temette el őket. Ezek a IV. század közepén történtek.

Ferenc pápa az evangelizálásról: az egyház legyen mindig az irgalmasság eszköze

Ferenc pápa a Szent Péter-téren

 

Az egyház ebben a történelmi pillanatban úgy érzi, hogy meg kell újítania erőfeszítéseit és lelkesedését az evangelizálás örökös küldetésében. Erről beszélt Ferenc pápa pénteken délben az Új Evangelizálás Pápai Tanácsa tagjainak, akik ezekben a napokban tartották ülésüket a Vatikánban.

A dikasztérium feladata, hogy az egyházi közösségben tovább éljenek az irgalmasság szentévének gyümölcsei, melyet az egyház nagy hittel élt meg, újra fölfedezve a kiengesztelődés szentségét. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kihunyjon ez a nagy lelkesedés – figyelmeztetett a pápa. Az egyház felelős azért, hogy továbbra is szüntelenül az irgalmasság eszköze legyen. Így az evangélium befogadását az emberek az üdvösség eseményeként élhetik meg, teljes és végleges értelemmel töltve meg a személyes és közösségi életet.

Az irgalmasság hirdetése és az arról való tanúságtétel szervesen hozzátartozik minden igehirdető feladatához, éppen a neki fenntartott irgalmasság erejénél fogva. Ferenc pápa emlékeztet Szent Pálnak Timóteushoz írt első levelére, amelyben így ír: „Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük én vagyok az első. De éppen azért nyertem irgalmat, hogy Jézus Krisztus először is rajtam mutassa meg végtelen türelmét, példaképül azoknak, akik a jövőben hisznek majd benne, és így eljutnak az örök életre”.

Az evangelizálás természeténél fogva Isten népéhez tartozik – állapította meg a pápa, majd két jellemzőt emelt ki. Az első az, hogy az egyes népek és kultúrák hozzájárulásukkal gazdagítják az egyházat, amelynek küldetése, hogy az egész emberi nemet egységbe terelje. A második jegy pedig az evangelizálásra való meghívás, amely meghalad minden egyes személyt, hogy beleilleszkedjen az emberek közötti kapcsolatok bonyolult szövevényébe. Ez különösen érvényes a mai korban, amelyben a technológia gyümölcseként egy új kultúra jelentkezik erőteljesen, amely egyfelől lenyűgöz az elért vívmányaival, másfelől nyilvánvalóan hiányzik belőle a személyközi kapcsolat és a másik iránti érdeklődés.

Fontos tehát behatolni az emberek szívébe, hogy fölfedezzük azt az Isten-élményt, ami segít, hogy nyugodtan nézzünk előre, de egyben az Isten utáni vágyakozást is, amely nyugtalanítja sok ember szívét, akik a közöny mélységébe hullva nem tudják értékelni az életet. De behatolva a szívükbe el tudjuk vinni nekik az evangelizálás örömét – mondta végül Ferenc pápa az Új Evangelizálás Pápai Tanácsa tagjainak.