Frattamaggiorei Boldog Modesztinusz

BOLDOG MODESZTÍNUSZ 

pap 

(1802-1854)

Frattamaggiore* községben, Nápolyhoz közel látta meg a napvilágot. Szülei szegény iparosemberek voltak s fiukat a születése utáni napon megkereszteltették Domonkos névre. Gyermekkorában buzgó volt az imában, ministrálásban, mások is épültek viselkedésén. A papi hivatás egyre jobban megérlelődött benne. Felvételt nyert az aversai* egyházmegyei szemináriumban, ahol hét évet töltött. Amikor az őt jóakarattal pártfogoló püspök meghalt, szeminarista társai - nem bírván elviselni egy szentet - elérték, hogy Domonkost elbocsássák a szemináriumból. Egy ideig a szülői házban élt, reverendában járt, gyermekeket oktatott a hitre és gyakorolta a szeretet cselekedeteit. Eljárt az alkantarínus ferencesek templomába, egyre inkább vonzotta Szent Ferenc, míg 1822-ben felvételét kérte a ferencesek nápolyi tartományába. Ekkor kapta a Jézusról és Máriáról nev. Modesztínusz nevet. Pappá szentelése (1827) után több kolostorban is működött, s igyekezett a jó Pásztort követni. Egy ideig házfőnök is volt. Amikor az elöljáróságtól felmentették, Nápoly külvárosában egészen a gyóntatásnak, igehirdetésnek és a felebaráti szeretet gyakorlásának szentelte életét. A szegények, akiket sűrűn látogatott, sokszor csodás módon tapasztalták segítségét. Keresett gyóntató volt. Gyónói érezték, hogy kitárul előttük Isten végtelen irgalmának, Isten szívének ajtaja. Nagy szeretettel fogadta mindazokat, akik bármily ügyben hozzá fordultak, vigasztalta, jó tanáccsal látta el őket. Buzgón tisztelte Máriát, a Jó Tanács Anyját, az ő tiszteletét terjesztette, képét elvitte a betegekhez, a börtönlakókhoz, mindenhova, ahol vigaszt nyújthatott, sebeket gyógyíthatott. Külön gondja volt a szülő anyákra, akiket buzdított az anyaság elfogadására és az anyaságnak keresztény szellemben való megélésére. Prófétai jellegű volt ez az apostolkodása és szól a mi korunknak is: „Szent az emberi élet kezdettől fogva!” Szeretete akkor nyilvánult meg leginkább, amikor a városban pestis ütötte fel a fejét, s ő élete kockáztatásával látogatta a pestises betegeket, mígnem maga is megkapta a betegséget és a szeretet áldozataként halt meg 52 éves korában. Szentsége híre még életében elterjedt, halála után pedig erősödött. Boldoggá avatási eljárása 1870-ben kezdődött el, de maga a boldoggá avatás csak 1995-ben történt meg.
A Szentté avatási Kongregáció dekrétumából (1984):
„Modesztínusz atya Isten embere, a nagy ferences család dísze. Mostani időkre szóló üzenete elsősorban a szerzetesekhez szól, akik teljesen Istennek szentelve kell, hogy napról napra tökéletesebben járják a Krisztus követése útját, hűségesen és örvendezve éljenek az Evangélium tanításából, valamint saját szerzetük lelkiségéből, kegyelmi adományaiból.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Modesztínusz szolgádat különös utakon vezetted Szent Ferenc rendjébe s a papi hivatásban a Jó Pásztor követésére. Add, hogy példáját és tanítását követve megtaláljuk az utat Jézus irgalmas Szívéhez. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Ferenc pápa levele a L’Osservatore Romano nyugalmazott főigazgatójának

Ferenc pápa levele a L’Osservatore Romano nyugalmazott főigazgatójának

A pápa december 22-i keltezéssel levelet írt Giovanni Maria Vian újságírónak, a L’Osservatore Romano lapigazgatójának, akit napokkal korábban mentettek fel szolgálatából. A Szentatya levelét, melyben elismerését fejezi ki a nyugalmazott főszerkesztőnek, december 27-én tették közzé a Vatikánban.

„Amikor most sok év után véget ér az Ön nagylelkű és felelősségteljes szolgálata a L’Osservatore Romano vatikáni napilap szerkesztő igazgatójaként, legmélyebb hálámat szeretném kifejezni Ön iránt azért a szeretetért és buzgóságért, amellyel betöltötte felelős megbízatását. Tiszteletreméltó elődöm, XVI. Benedek kérte fel Önt erre a szolgálatra, melyet Ön a Szentszék számára oly fontos és kényes területen végzett szakmai illetékességgel, a Tanítóhivatal iránti példamutató ragaszkodással és következetes keresztény elkötelezettséggel.”

Ferenc pápa köszönetet mond az értékes közreműködésért és állandó készségért, mellyel Giovanni Maria Vian a jelenleg folyó reformokat előmozdította; méltatja a volt igazgató tudományos felkészültségét, elismerően szól tevékenységéről, melynek során az egyházi közösségek hangot és teret kaptak az újságban. A Szentatya örömet és békét kíván a nyugalmazott igazgatónak, a Szűzanya és az apostolfejedelmek közbenjárására apostoli áldását adja rá, ugyanakkor kifejezi, hogy számít imáira és tanácsaira.

* * *

Amint arról már beszámoltunk, Ferenc pápa december 18-án kelt rendelkezésével kinevezte Andrea Torniellit, a La Stampa olasz napilap újságíróját a Vatikáni Rádió főszerkesztőjének. Ezt a hivatalt korábban a programigazgatók töltötték be. Egyúttal kinevezte a L’Osservatore Romano vatikáni napilap igazgatójává Andrea Monda esszéírót, vallástanárt, aki Giovanni Maria Viantól veszi át az újság irányítását. A lépések a Szentszék kommunikációs intézményei reformjának keretében történnek.

Karácsony nyolcadának 4. napja

Karácsony nyolcadának 4. napja

A mai nap Evangéliuma első hallásra rémtörténetként hangzik; tudósítás egy tömegmészárlásról, amelynek áldozatai csecsemők és járni, beszélni sem tudó gyermekek. Hol itt az örömhír? Alig lépett be Isten a történelembe, máris érzelmi és politikai zavar keletkezik, mert az érvényben lévő és magát örökkévalónak tartó rendet már puszta létével megkérdőjelezi. (Ahogy ezt teszi minden új élet nem várt érkezése.) És ebben a zavarban, konfliktusban – mint a világ minden igazi konfliktusában – az ártatlanok bűnhődnek. Ilyen a bűn mechanizmusa Káintól és Ábeltől kezdve mind a mai napig.

A meggyilkolt Aprószentek a karácsonyi érem másik oldala. A betlehemi gyermekgyilkosság tehát valójában Krisztus-gyilkosság volt: nem azok az öntudatra még nem is jutott kisdedek, azok a tipegő gyermekek voltak halálra ítélve (az ő esetük csak drámai tévedés), hanem maga Isten, aki emberré lett. A Betlehemben megölt kicsinyek viszont elnyerték az örök életet, jóllehet nem is ismerték Krisztust, aki helyett meghaltak. Az Egyház hite tévedhetetlenül szentként tiszteli és Aprószenteknek nevezi őket, nem azért, mert ártatlanok voltak, hanem mert az Atyaisten Krisztust, az ő emberré lett egyszülött Fiát szereti bennük, aki ezúttal megmenekült, hogy majd szabadon áldozhassa fel életét az egész világ üdvösségéért.

Urunk Jézus, mióta Te, az örök Isten örök Fia vállaltad földi életünket, és megtestesülvén az emberi természetet magaddal egyesítetted, tudjuk, hogy minden egyes újszülöttben Te magad lépsz be a családba, Te magad lépsz be a történelembe. Ma, amikor a helyetted meghalt Aprószentek vértanú győzelmét ünnepeljük, egyúttal gyászt, bűnbánatot és böjtöt hirdetünk a miatt a millió és millió meggyilkolt magzat miatt, akikben Téged, az Életet utasítottunk el és ítéltünk halálra. Könyörülj rajtunk, akiknek önzése, felelőtlensége és szűkkeblűsége miatt nekik nemcsak hogy „nem jutott hely a szálláson”, de esélyt sem kaptak arra, hogy megszületve beteljesíthessék a mennyei Atya róluk elképzelt csodálatos tervét. Kérünk Téged, részesítsd őket is az Aprószentek örök dicsőségében!

BOLDOG NAZAREI MATTIA

BOLDOG NAZAREI MATTIA 

klarissza 

(1230-1300)

A Nazarei család egyike volt a legelőkelőbbeknek Matelica városában (Camerino* közelében). Mattia azonban már korán Istennek szentelte életét. Ezért amikor apja házasságra akarta kényszeríteni (egyébként a házasság igen előnyösnek tűnt), azt a megoldást választotta, hogy - mint Klára - megszökött hazulról a klarisszákhoz, a Szent Mária Magdolna kolostorba. Ott saját maga vágta le a haját, jelezve ezzel elhatározása komolyságát. Apja felháborodva ment utána s haza akarta vinni, Mattia azonban oly meggyőzően beszélt, hogy végül megkapta apja beleegyezését. A kolostorban a tökéletesség útján oly gyorsan haladt előre, hogy kivívta a nővérek csodálatát. S amikor pár év múlva az apátnő, aki Mattia nagynénje volt, meghalt, a nővérek egyhangúlag őt választották apátnőnek. Alázatból egy ideig nem akarta elfogadni a választást, csak akkor, amikor a camerinoi püspök a választást örömmel jóváhagyta, s őt bíztatta, vállalja el az elöljáróságot s Isten akaratát lássa ebben. Negyven évig állt a nővérek élén mint elöljáró. Okossággal és szeretettel úgy tudott parancsolni, hogy a nővérek sohasem szegültek ellene. A szegénység fogadalmának szellemében apai örökségét részben a szegényeknek, részben a kolostornak s a hozzá tartozó templomnak javára fordította (ezt a templomot alapjaiból o építtette), magának pedig semmit sem tartott meg. A novíciát óta gyakorolt önmegtagadásait nem enyhítette; szinte állandóan kenyéren és vízen böjtölt, vezeklőövet hordott, magát ostorozta s sokszor éjszakákat virrasztott át. Krisztus szenvedéseinek átélése közben könnyei ömlöttek, néha pedig elragadtatás következett be. Jövendölés, csodatevés is előfordult. Szentségének híre mint jó illat terjedt a környéken, sokan keresték fel, hogy ügyes-bajos dolgukban segítségét kérjék. Halála idejét pontosan tudta előre. Utolsó intelmeiben nővéreket a fogadalmak betartására, egymás iránti szeretetre buzdította. Közben arca csodás fényben ragyogott. Holttestét előbb fa-, majd kőkoporsóba tették s a Szent Cecília oltár alsó részében helyezték el. A csodák és a megszakítatlan tisztelet láttán XIII. Kelemen pápa ünnepére zsolozsmát, szentmisét engedélyezett.
„Az alattvaló nővérek emlékezzenek arra, hogy Istenért lemondtak saját akaratukról. Ezért azt akarom, hogy önként engedelmeskedjenek édesanyjuknak, aki látván egymás iránti szeretetüket, alázatukat és egyetértésüket, a hivatalból ránehezedő terhet könnyebben hordozza.”

Szt. Klára Végrendeletéből.

Imádság:

Urunk, Istenünk, te Boldog Mattia nővért mennyei ajándékaiddal halmoztad
el. Add meg nekünk, hogy itt a földön erényes életét kövessük, s így az örök
boldogságban egykor társai lehessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Legszebb karácsonyi emlékeim – Majnek Antal munkácsi megyéspüspök gondolatai

Majnek Antal munkácsi megyéspüspök karácsonyi üzenetét adjuk közre.

Hála Istennek nagyon sok szép karácsonyi élményem volt életemben.

Gyermekkorom karácsonyai voltak talán a legszebbek. Már az adventi időszak elején megírtam a levelet a kis Jézusnak, hogy mit szeretnék kapni karácsonyra. A levelet a két ablak közé tettük, hogy onnan majd az angyalok felvigyék a mennybe. A várakozás is nagy, örömteli izgalommal telítődött, ahogy közeledett a karácsony, mindig kérdezgettem a szüleimet, mennyit kell még aludni addig. Sokszor szoktam példaként hozni ezt a gyermeki várakozást: mennyire kellene örülnünk Jézus ígéreteinek, mennyei ajándékainak, amelyeket még nem látunk, ahogy a gyerek tud örülni már a reménységben, a várakozásban is. Hiszen az igazi, a gyermeki hit a még nem látott dolgok valóságát jelenti számunkra.

Éjféli mise után hazajöttünk; akkor végre bemehettünk a szobába, és a karácsonyfa alatt ott találtuk a várva várt ajándékot. Istennek és szüleimnek hála beteljesült a vágyakozásom – az adventi várakozásom, előbb a szentmisében, utána pedig otthon, a családban. Talán ezek a karácsonyi vacsorák voltak a legünnepélyesebbek, legörömtelibbek nekünk, gyerekeknek az egész évben.

Második nagy élményem abból az időből származik, amikor beléptem a ferences rendbe. Az első karácsonyt 1977-ben ünnepeltem a rendben, Esztergomban. Az ünnepi vacsorán minden szerzetes együtt volt, s utána sokáig énekeltünk együtt karácsonyi énekeket, több szólamban, még latinul is… Nagyon megragadott engem, hogy a sok szerzetes, fiatalok és öregek, annyira egyek voltak az örömben.

Harmadik nagy élményem 29 évvel ezelőtt volt, amikor misszióba érkeztem a Szovjetunióba. Amikor eljött a karácsony, mind az öt templomom dugig volt hívekkel, alig fértünk el. Az ünnepi szentmise után a gyerekek betlehemes játéka, az emberek hangos, örömteli éneklése a szentmisén… évtizedek után ez volt az első szabad karácsonyuk. Az idősek, a szülők is könnyezve örvendeztek, hiszen már nem kellett félni a megfigyeléstől, az ellenőrzéstől, a megtorlástól, a gyerekeket is engedték a templomba, nem jöttek utánuk a tanítók. Éreztem, hogy a felszabadulás öröme hangzott fel az Isten dicséretében, s a kis Jézus születésével mintegy újjászülettek az egyházközségek. Ki nem mondható, hatalmas öröm töltötte be azt a karácsonyt.

Amikor püspökszentelésem után Szőlősről Munkácsra érkeztem, rengeteg hittanosunk volt a plébánián és az iskolában, én is sokukat tanítottam. Ifjúsági hittanosaimmal fekvőbetegeket, időseket látogattunk meg otthonaikban és kántáltunk nekik. Az öregek, de a fiatalok is, sokáig emlegették utána, hogy mekkora öröm volt ez számukra.

Egyik évben karácsonykor ellátogattunk Vulsánára is, az értelmi sérült gyerekek árvaházába. Az ottani borzalmas körülmények között élő gyerekek látványára sírás fojtogatott minket, amit alig tudtunk visszatartani. Ahogy énekeltünk nekik, szintén torokszorító, de örvendetes látvány volt, ahogy lassan-lassan felszabadultak, és elkezdtek velünk együtt örülni. Többször visszamentünk később is hozzájuk, segélyt és segítőket szereztünk nekik Magyarországról, Csehországból és Franciaországból, s azóta már gyönyörű, európai színvonalú intézet lett az árvaházból.

Tudjuk, hogy húsvét a legnagyobb ünnepünk, de az Úr Jézus halálának és feltámadásának köszönhető, hogy nagy örömmel ünnepelhetjük az Ő születését is, hiszen Ő az Atyaisten szeretetét mutatta be tökéletesen a jászoltól a Golgotáig. Mi, akik hisszük, hogy Krisztus ma is születik, dicsőítjük Őt ezért.

Egyházmegyém minden hívének áldott, kegyelemteljes karácsonyt kívánok! S kívánom, hogy mindenki olyan karácsonnyal gazdagodjon, aminek tiszta öröme egész életében elkíséri.

Majnek Antal megyéspüspök