A év január 11.

„Bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket”

Isten, a végtelen szeretet, egész életünkre csodálatos tervet alkotott. Ha ezt a tervet elfogadjuk és valóra váltjuk, akkor tökéletes ember bontakozik ki belőlünk, olyan, amilyen még sohasem élt, és nem is jön világra. Ezt a számunkra készített isteni tervet viszont nem ismerjük, Isten csak naptól-napra fedi fel előttünk, ha kérjük tőle. Ezt bizalommal kell kérnünk: „Abban rejlik a mi iránta való bizalmunk, hogy bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. S ha tudjuk, hogy meghallgat minket, bármit kérünk is tőle, azt is tudjuk, hogy kéréseinket már meg is hallgatta”.(1Jn 5, 14-15) Ez a kérés valódi bizalmat tételez fel, hiszen tudjuk, hogy a mi tökéletesedésünk Istennek szívügye. Élettervünket ezzel a céllal készítette el, örül, ha megértjük, szívesen vállaljuk, és ennek megfelelően működünk közre a valóra váltásban. Isten értelmet és szabad akaratot adott nekünk. Mi magunk is tudunk terveket szőni, fel tudjuk fedezni a kínálkozó alkalmakat, meg tudjuk ragadni a bennünk ébredő vágyakat. Viszont mi nem ismerjük a bontakozó jövő nehézségeit, sem az Istentől számunkra kijelölt feladatokat, amelyeket nekünk kell végrehajtanunk. Ebben rejlik a magunk, kereste út veszélye. Mert az igazi szeretet nem a maga előnyeit keresi, hanem a rábízottak, a melléje rendeltek boldogságát. Isten terve azért jó, mert eleve erre a célra készült: Isten tesz téged boldoggá, ha te mások boldogításáért élsz. A következő levélrészlet olybá tűnik, hogy nem kapcsolódik logikusan az előzőhöz.„Ha valaki látja, hogy a felebarátja vétkezik, de nem halálos bűnnel,imádkozzon érte, és aki nem halálosan vétkezett, megkapja az életet.Van halált okozó bűn is; nem erről mondom, hogy valaki könyörögjön érte”(16) Ám ennek a résznek a magyarázata is a magunk fabrikálta életmóddal kapcsolatos. Ha valaki önző módon él, elmulasztja a boldogító szeretet gyakorlását, bűnt követ el Isten akarata ellen. Ez történhet meggondolatlanságból, oktalanságból, és ebben az esetben könnyebb segíteni. „Tudjuk, hogy mindaz, aki Istentől született, nem vétkezik, mert az Istentől való születés megőrzi őt, s a gonosz meg nem érinti”. (18) Ebben az esetben nem elszánt akarattal elkövetett vétkével nem akarta felszámolni Istennel való kapcsolatát. Lehet és kell is érte imádkozni: „Tudjuk, hogy mi Istentől vagyunk, ez az egész világ, pedig gonoszságban fetreng. Jézus értünk, gyenge emberekért eljött és megfizetett: „S azt is tudjuk, hogy Isten Fia eljött és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az igaz Istent, és az ő igaz Fiában, Jézusban legyünk. Ez az igaz Isten, és az örök élet” (20) „Van halált okozó bűn is; nem erről mondom, hogy valaki könyörögjön érte” (16c) Ez a megátalkodottság esete. Itt a vétkes maga döntött Isten ellenére. János apostol ettől a rossz végtől óv: „Fiacskáim, őrizkedjetek a bálványoktól! Ámen.” (21)

2014.01.11. szombat

2014.01.11. szombat

1Jn 5,14-21;Jn 3,22-30

„bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket”

János apostol arról biztosít bennünket, hogy akik hisznek Isten Fiának nevében, azoknak örök életük van. A szegény halandó szorult helyzetében nem az örökkévalóságra gondol elsősorban, hanem azokra a földi problémákra, amelyek nagyon meg tudják szorongatni a szívüket.„Abban rejlik a mi iránta való bizalmunk, hogy bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. S ha tudjuk, hogy meghallgat miket, bármit kérünk is tőle, azt is tudjuk, hogy kéréseinket már meg is hallgatta”. (5,14-15)Az örök élet kezdete életünk során messzinek tűnik számunkra, azért a gyors meghallgatás megnyugtat minket. Ennek feltétele az, hogy erős legyen a bizalmunk Isten iránt. Ezután másik fontos kérdésre keres feleletet az apostol. Mi a teendő, ha keresztény testvéreink közül vétkezik valaki? Több eset lehetséges.„Ha valaki látja, hogy a felebarátja vétkezik, de nem halálos bűnnel,imádkozzon érte, és aki nem halálosan vétkezett, megkapja az életet”(16)Itt gondolhatunk arra, hogy az illető vétkező a bocsánatos bűnökre a közgyónásban érte könyörgők közbenjárására bocsánatot nyerhet. A halálos bűnök bocsánatáért is szabad imádkozni. Sőt komolyan kell könyörögni, hogy a vétkesnek legyen ereje bűnbánatot tartani.„Tudjuk, hogy aki Istentől született, nem vétkezik, mert az Istentől való születés megőrzi őt, s a gonosz meg nem érinti. Tudjuk, hogy mi Istentől vagyunk, ez az egész világ pedig gonoszságban fetreng.”(18-19) Az apostol helyesen rámutat,hogy aki Istentől született, nem egykönnyen változik meg a kísértés hatására.„Azt is tudjuk, hogy Isten Fia eljött, és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az igaz Istent, és az ő igaz Fiában,Jézus Krisztusban legyünk.Ez az igaz Isten, és az örök élet”(20)Még egy komoly felszólítás annak az időnek nagyon nehezen megszüntethető tévedése, a bálványimádás ellen. Bármennyire oktalan dolog volt, sokan folytatták, mert babonás félelmet gerjesztett szívükben az ördög. Ahol Jézus él, és komoly hittel hisznek benne, ettől félni nem kell. Aki ránéz megváltásunk jelére, a keresztre, tudja, hogy Jézus mindent odaadott híveiért, még az életét is. Az ördög pedig elveszi azt is, ami a mienk, még az örök életet is. Mindenféle bálványban is imádtatja magát.

Január 10. péntek

Kérdeztetek: Van-e joga bárkinek megkérdőjelezni, hogy az EUKARISZTIA Jézus Szent Teste és Vére-e vagy nem? Felelek.

„Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret.Mert az Isten kenyere az, amely az égből szállott le, és életet ad a világnak” (Jn 6,32-33)

Van tehát mennyei kenyér is, nemcsak Isten jóságából kapott földi kenyér, amely az emberi testet hivatott táplálni. Ez utóbbiért könyörgünk mindig a Mi Atyánk imában. Jézus csalhatatlan szavai szerint ez a mennyei kenyér már itt van a földön, amikor ez a beszélgetés zajlik a kafarnaumi zsinagógában. Az ott lévők közül senki nem merészelte önmagára vonatkoztatni, hogy ő örök életet tápláló kenyér, és azt sem, hogy ő a mennyből szállott alá. Ez a mondás csak Jézusról szólhat. Az Ő teste és vére a kereszten feláldozva adja vissza a mennyei élet lehetőségét az egész világ minden emberének. Nem lehet kétséges, hogy a zsidó templomi áldozatokat félretéve az ő égből leszálló Teste az Istennek tetsző egyetlen érvényes áldozat.„Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam:Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van”(Zsolt 40,7-9) a kedves, pocakszerető hallgatóság itt meg is állna:„Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!“(Jn 6,34) Jézus azonban az örök nagy ajándékot nem hagyja elsikkadni holmi pocak-gyönyörökért, ezért félre-érthetetlenül lezárja a mellébeszélést:„ÉN vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg. De mondtam nektek, hogy bár láttatok engem, mégsem hisztek” (35-36) A vita még folyt egy darabig. Mivel Jézus a végtelen – több és nagyobb - értékből nem engedett, az emberek többsége elpárolgott. Megkérdezte apostolait is:„Talán ti is el akartok menni? Simon Péter azt felelte: Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje. Jézus azt felelte nekik: Nem tizenkettőt választottam ki közületek? Egy közületek mégis ördög. Ezt pedig Júdásra, az iskarióti Simon fiára értette, mert az árulója lett a tizenkettő közül” (67-71) Ő a vitázók közül egyedül meg fogja kapni az utolsó vacsorán a gyomornak való kenyeret: „Az, amikor a kenyérdarabot elvette, mindjárt belément a sátán. Jézus pedig azt mondta neki:Amit teszel, tedd meg gyorsan!” (Jn 13,27) A többiek pedig JÉZUS TESTÉVEL és VÉRÉVEL töltekeznek.

A év január 10.

„Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?”

Már elmélkedtünk arról, hogy a végtelen nagy Isten szeretetét viszonozni kell. Ebből következik, hogy Istent egyre tökéletesebben meg kell ismernünk, és növelnünk kell a hitünket is, hogy egyre jobban ismerve, egyre odaadóbban tudjuk szeretni. Mit jelent a hit? Igaznak fogadom el Isten kinyilatkoztatásait az Ő tekintélye miatt. János apostol első levelében az újszövetségi hitnek új követelményét állítja elénk: „Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” Arra utal, hogy a kereszténység idején már kevés az ószövetségi egyistenhit. Ez a korszak a megváltás ideje, el kell fogadnunk a Megváltót, neki is hinnünk kell: „Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra?” (Jn 14,1-2) Ezzel Jézus megfogalmazza, hogy a mennyországot az Atya teremtette, de oda belépni csak a megtestesült Fiúisten segítségével lehet, mert szenvedésével és kereszthalálával Ő engesztelte ki a bűnnel megsértett isteni Fölséget. Ő nyitotta meg az üdvösség kapuját az emberek előtt, Ő jön el ismét, magához vesz minket, hogy mi is ott legyünk, ahol Ő lakik, és uralkodik örökké. (Jn 14,3) tehát benne is hinnünk kell! Lényegében más ez újszövetségi hit, mint az ószövetségi? Nem más, hanem több. Mi is választhatunk, mint az angyalok a nagy próbatétel alkalmával: imádjuk-e az Isten Fiát akkor is, amikor személyi fősége alá felveszi, és isteni természetéhez csatolja örökre az emberi természetet. A döntés fontossága miatt mindhárom szinoptikus evangélista leírja, hogy az Isten ószövetségi népét képviselő zsidó főtanács felteszi Jézusnak ezt a kérdést: „Te vagy-e a Krisztus, az áldott Isten Fia?” Jézusigenlő válasza után arcába köpve elutasítják és megtagadják, halálra ítélik. János viszont igazolja Jézust:„Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik arról, hogy Krisztus az igazság”. (1Jn 5,6) Isten pedig „Egyszülött Fiát küldte, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16) Aki pedig más utat kínál, vajon Istent akarja meghazudtolni? Én Szent Pállal mondom: „Tudom, kinek hittem, s biztos vagyok abban, hogy ő meg tudja őrizni rábízott kincsemet addig a napig. Tartsd hát magadat a tőlem hallott egészséges igékhez, legyenek azok a példaképed hittel és szeretettel Krisztus Jézusban” (2Tim 1,12-13)

2014.01.10. péntek

2014.01.10. péntek

1Jn 5,5-13; Lk 5,12-16

„Nektek, akik hisztek Isten Fiának a nevében, örök életetek van”

János apostol elmagyarázza nekünk a hit és a szeretet isteni erények fontosságát.„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot, a mi hitünk. Ki más győzi le a világot, mint az, aki hiszi, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia?” (4-5) Jézus maga mondta az utolsó vacsorán tanítványainak: Ne keseredjetek el azért, mert én eltávozom a földről. Nem menekülök innen. Eljöttem, hogy megváltsalak benneteket. Hirdettem az igazságot, tanúságot tettem a szeretetről. most bevégzem a küldetésemet: elmegyek oda, ahová most nem jöhettek utánam, de majd követni fogtok ti is engem. Ez a szenvedés és kereszthalál nem gyengeség jele, hanem a szereteté: „Nagyobb szeretete senkinek sincsen annál, mint aki életét adja barátaiért.”(Jn 15,13) Aztán a halálomból győztesen felkelek, feltámadok: „Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot”(16,33)„Ő az,aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik. arról, hogy Krisztus az igazság.”(1Jn 5,6) Jézus hozta el a keresztség szentségét, amelyben víz által lesz az ember Isten gyermeke.De ezt azért tudja megadni a Mennyei Atya nagy ajándékaképpen, mert vérét ontja, életét adja értünk. Ezt tanúsítja a Lélek, hogy Jézus igazán megadhatja, mert Jézus maga az igazság. De van más tanúság is: „Mert hárman vannak, akik tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy”(7),vagyis egybehangzó tanúság „Ha az emberek tanúságát elfogadjuk, Isten tanúsága nagyobb.S Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett az ő Fiáról. Aki hisz Isten Fiában, az magában hordozza Isten tanúságát. Aki nem hisz a Fiúnak, hazugnak tartja őt, mert nem hisz abban a tanúságban, amelyet Isten tett az ő Fiáról”. (9-10) Mikor tett tanúságot Isten az ő Fiáról? János rögtön ezzel kezdi evangéliumát, mint a legfontosabb mondanivalót közli velünk:
„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél.Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta”(Jn 1,1-5)„Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött.A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Az Ige testé lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal”(9-11.14) János apostol tehát erre utalhat, amit most az evangéliuma bevezetőjéből olvastam fel. Harminchárom évig velünk volt, mindenki megkaphatta volna az akkor élők közül ezeket a gyönyörű gondolatokat, igazsággal telhettek volna el. Nem tették, nem fogadták be.Azóta elmúlt kétezer év. Mindenki olvashatta volna, megtanulhatta volna,hogy Jézus van tele kegyelemmel és igazsággal. Megteszik ma a tudatlanok, hogy kiolvassák János és a többi evangélista írásaiból a teljes igazságot? Feleljen mindenki saját maga.„Ezeket azért írtam nektek, hogy tudjátok: nektek, akik hisztek Isten Fiának nevében, örök életetek van”(1Jn 5,13) Ezeknek. Csakis ezeknek.

Január 9. csütörtök

„Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is”

Isten szeretete öröktől fogva való. A három Isteni Személy végtelenül szereti egymást. A teremtés egyik célja is ez, hogy az ember életének, boldogságának célja legyen hasonlóvá lenni a szerető Istenhez.Ezt fejezi ki a mai szentleckének első mondata:„Szeressétek tehát Istent, mert Isten előbb szeretett minket!” (1Jn 4,19) Ennek az Isten iránti szeretetnek valóságát nem könnyű igazolni. Ezért ajánlja az apostol, hogy felebaráti szeretetünk legyen bizonyítéka istenszeretetünknek:„Ha valaki azt mondja: Szeretem Istent, és a felebarátját gyűlöli, a hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is”(20-21)Újabb fontos szempontot mutat meg számunkra a szeretett tanítvány. A megtestesülést.Az idős korabeli zsidók nagy tábora ismerte és elismerte, hogy egy igaz Isten van, akivel már ősapjuk, Ábrahám is szövetségre lépett. Az Ő imádására vállalkoztak az egyiptomi rabszolgaságból kiszabadított őseik is a Sínai hegy lábánál kötött Ószövetségben. Elfogadták, hogy Isten majd olyan szabadítót küld általuk az egész emberiségnek, aki nem emberek szolgaságából, hanem a bűn és a sátán rabságából ad szabadulást. Jézus ezt a küldetést kapta Atyjától, és szenvedésével, halálával és feltámadásával be is teljesítette. Az apostolok és velük együtt több, mint százfős csapat ezt hittel elfogadta. A pünkösdi Lélek-áradás után megtértek újabb háromezren, majd egyre nőtt a Jézust elfogadók tábora, vagyis a kereszténység. A zsidó nép zöme János korában, sőt még ma is, elutasítja a Názáreti Jézust. Nos, ezért hangsúlyozza levélrészlete következő soraiban az apostol, hogy az igaz szeretetnek a Szentháromság titkát is el kell fogadnia: „Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született”(5,1) A zsidók kaptak előre jelzést Istentől, hogy egy szűz majd fiút szül, akinek Emmánuél lesz a neve, ami annyit jelent: Velünk az Isten.(Iz 7,14) Jézust szavával kétszer, csodái által számtalanszor igazolta, hogy Isten. „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok”(Mt 17,5) Az istenszeretet és a felebaráti szeretet parancs az Úrtól, írja János apostol: „Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot, a mi hitünk”(2-4)

A év január 9.

A szentek kétségbe eshetnek-e?

Tisztázni kell, hogy a szentek mit jelent: a mennyországban élő embereket, akár a kanonizáltakat, akár az üdvözültek bármelyikét? Ebben az esetben a kérdésre nemmel kell válaszolnom, mert a mennyországban lévő szent testvéreink szemmel látják Istent, benne minden dolgot és történést úgy szemlélhetnek, mint ami Isten dicsőségét szolgálja, rendjén való, senkire nem jelenthet semmiféle veszedelmet, sem félni nem kell, sem kétségbeesni nem lehet. Ha a mennyország lakóinak Isten megmutatja a földön most zajló történéseket, akár családjuk, barátaik, ismerőseik gondját-baját, akár földi hazájuk veszedelmeit, akkor sincs okuk kétségbeesni, mert Isten jósága rámutat a megoldásokra, legfőképpen arra, hogy semmi sem kerülheti el a Gondviselés rendjét, minden javára válik Isten választottainak, kapnak megfelelő erőt a nehézségek elviselésére, érdemeik növekednek. Az Egyház szóhasználatában a szent megjelölés a földiekre is vonatkozik. Ilyen értelemben a szent jelző nem erkölcsi tökéletességet jelent, hanem azt, hogy ezek az emberek Istenhez tartoznak, aki végtelenül szent = más, mint a teremtett lények, magához emelte hitük és keresztségük erejében az Egyház tagjait, a szentségek kegyelmei napról-napra szorosabban fűzik őket az Atyához, a Fiúhoz és a Szentlélekhez. Az Atya gyermekei és örökösei, a Fiú testvérei és társörökösei, a Szentlélek templomai. Ezeknél a szenteknél már más a kérdésre adható válasz. Az ilyeneknek sem szabad kétségbeesni, mert erősen hinniük kell, Isten szereti őket, mindent a javukra működtet közre, erőt ad a nehézségek elviselésére, és mindenért, ami nehéz és netán elviselhetetlennek tűnik, bőségesen megjutalmaz. Ezt komolyan remélni is kell: Istenem, remélek Tebenned, mert végtelenül hű és irgalmas vagy. Ilyenkor a szeretet külön jelleget kap: megtisztelem Istent azzal, hogy megbízom benne, Ő is nagyon szeret, kétségbeesnem nem szabad és nincs miért. Ha a kétségbeesés mégis hatalmába kerít valakit, Isten nagyon zokon veszi, mert ez a bennünk lakó, lelkiéletünket igazgató Szentlélek elleni bűnnek számít, aki garancia arra, hogy velünk az Isten, nem szabad engednünk a kísértőnek. Jó védelem a Szűzanya is. Nem ok nélkül szövegezték meg és ajánlják rendszeres imának: Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Keservét a búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem szűnik meg, hő imáit gyermekidnek nem, Te sohasem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anya vagy! Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Ámen.

2014.01.09. csütörtök

2014.01.09. csütörtök

1Jn 4,19-5,4; Lk 4,14-22a

„Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is”

Az apostol újra hangsúlyozza a szeretet fontos parancsát. „Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. Már az Ószövetségben is együtt olvashatjuk az istenszeretet és a felebaráti szeretet parancsát: „Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben? Ő azt felelte neki: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. (MTörv 6,5) Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat (Lev 19,18) Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták” (Mt 22,36-40) Természetes, hogy az istenszeretet parancsa az első és a legfontosabb parancs, hiszen Isten léte öröktől fogva való, öröktől fogva élt benne az elhatározás, hogy megteremti az anyagi és a szellem-világot. Az ember teremtését megelőzte az összes többi lény teremtése, hogy az embernek legyen hol laknia, mit ennie, tehát a legkörültekintőbben gondoskodott róla. Úgy is mondhatnánk: a legnagyobb szeretettel szerette már létrehozása előtt is az embert. Az embernek ezért mindenek felett kell szeretnie Őt: „Szeressük tehát Istent, mert Isten előbb szeretett minket”.(1Jn 4,19) Viszont azonnal hozzáfűzi ehhez a második parancsot is:„Ha valaki azt mondja: Szeretem Istent, de a felebarátját gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is” (20-21) Ezután az apostol beszél az első isteni erényről, a hitről. Nem általánosságban beszél, hogy az üdvösséghez szükség van az Istenbe vetett hitre. „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza az őt keresőket”. (Zsid 11,6) Az Újszövetségben, mint korábban már szóltunk róla, Jézus kinyilatkoztatta az istenség legnagyobb titkát, a Szentháromságot. Ha nem általában beszélünk Istenről, akkor attól kezdve megjelöljük, melyik isteni Személyről van szó. Ezért a megtestesülés titkát ismerőknek tudniuk kell, hogy a Názáreti Jézus Istennek egyszülött Fia, aki érettünk emberré lett, az Atyától született. „És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született. Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk, és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot, a mi hitünk”(5,1-4) Mivel óriási a zűrzavarvallási téren, és sok csoport csalogatja soraiba a magyar embereket is, nagyon meg kell gondolnunk az apostol érveit. Aki eltévedt, és erőszakos és igazát néhány szentírási mondattal akarja igazolni, figyelmeztessük, hogy az egész Szentírás miden mondatával egybe van hangolva az igaz hit. Ilyen pedig egyedül a Római Katolikus Egyház.

Munka 5.

A munka fájdalmai közé tartozik a bűnös beavatkozások elviselése, az önkényeskedés, az igazságtalanság, az erőszak és a kapzsiság tűrése. 

A megszolgált bért a bibliai időkben minden este a munkanap végén ki kellett fizetni. Az akkori munkából élő családoknak ritkán volt megtakarított pénzük, abból éltek, amit a családfő aznap keresett. Ez Jézus korában általában napi egy dénár volt. Szent Pál hangsúlyozza: „Azt mondja az Írás: A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját (MTörv 25,4), és Méltó a munkás a maga bérére” (Mt 10,10) (1Tim 5,18) Ha valaki nem fizette ki a napszámot, az egész családot sújtotta vele. Sokan pedig azzal vétettek, hogy az igazságosan kialkudott bért nem fizették ki teljesen. Őket marasztalja el Szent Jakab apostol: „íme, a munkások bére, akik mezőiteket learatták, s amelyet ti megdézsmáltatok, felkiáltott, és az aratók kiáltása eljutott a Seregek Urának fülébe”. (Jak 5,4) Ez tehát égbe kiáltó bűn, a főbűnök egyike. Jeremiás próféta ítélete a bér-visszatartás ügyében Joakim király ellen: „Jaj annak, aki házát igazságtalansággal építi, és felső termeit jogtalansággal; embertársával ingyen dolgoztat, és bérét nem adja meg neki. Attól vagy-e király, hogy versengsz a cédrusért? Atyád talán nem evett és ivott? De jogot és igazságot szolgáltatott, azért jól ment a dolga. Igazságosan ítélt a szegény és nyomorult perében, azért jól mentek a dolgok. Nemde ezt jelenti ismerni engem?” (Jer, 22,13.15-16)Igazságtalan adókkal is tönkre lehet tenni a kisembereket: „Ezért, mivel kifosztottátok a szegényt, és gabonaadót szedtetek tőle: építsetek bár kockakövekből házakat, nem laktok bennük! Ültessetek bár termékeny szőlőket, nem isszátok borukat! Bizony, tudom én, hogy sok a gonoszságtok és nagyok a ti bűneitek; ellenségei vagytok az igaznak, megvesztegetést fogadtok el, és elnyomjátok a kapuban a szegényeket. Ezért okos ember hallgat ebben az időben, mert gonosz idő ez!” (Ám 5,11-13) a győztes hadvezérektől el kellett tűrni régen is a kényszermunkát: „Dávid nagyon sok zsákmányt is hozott a városból (Rabba), s elhozta népét is, és a kőfűrészek, vasékek és fejszék mellé állította és a téglaégetőkben dolgoztatta őket. Így cselekedett Ammon fiainak valamennyi városával”. (2Sám 12,30-31) Hasonló kényszermunkát követelhetnek a szegény emberektől saját uralkodóik is. Erre figyelmeztette Isten a zsidókat, amikor Sámueltől királyt követeltek: „a következőkhöz lesz joga a királynak, aki uralkodni fog rajtatok: fiaitokat elveszi, szekereihez rendeli, lovasaivá teszi, s a szekerei előtt futtatja; ezredeseivé és századosaivá teszi őket, velük szántatja meg mezőit, arattatja le vetéseit, készítteti el fegyvereit és szekereit. Lányaitokat kenetkészítőivé, szakácsnőivé és kenyérsütőivé teszi”. (1Sám 8,11-13) „Ekkor Salamon király robotmunkásokat szedett egész Izraelből, a kirendeltség harmincezer emberből állt. Ezeket elküldte a Libanonra, tíz-tízezret havonként felváltva”. (1Kir 5,27-28) Sok nehéz rendelkezésén akartak könnyíttetni Salamon kijelölt utódjával, Roboámmal, a nép vezetői:„Apád igen kemény igát rakott ránk: nos, te könnyíts most egy kissé apád kemény uralmán s a súlyos igán, amelyet ránk rakott, s akkor mi szolgálni fogunk neked.”(1Kir 12,4) Harmadnap válaszolt nekik Roboám:„Apám súlyossá tette igáitokat, de én még súlyosabbá teszem igáitokat; atyám ostorral vert titeket, én meg skorpióval foglak verni benneteket”(1Kir 12,14) A római birodalomban élő zsidók naponta találkoztak az akkori ingyenmunka szenvedő alanyaival, a rabszolgákkal. A rabtartók filozófiáját így örökítik meg a bölcsességi irodalomban: „Abrak, bot és teher kell a szamárnak, élelem, fenyítés és munka a rabszolgának. Fenyíték alatt dolgozik csak, mert nyugodni kíván, engedj kezének pihenőt, és szabadságot keres. Iga és gyeplő meghajtja a kemény nyakat, a rabszolgát pedig a folytonos munka hajtja meg”(Sir 33,25-27)„Ha hűséges rabszolgád van, úgy tartsd, mint magadat, úgy bánj vele, mint édes testvéreddel, hisz annyit ér neked, mint saját lelked”(Sir 33,31) 

Január 8. szerda

Január 8. szerda

1Jn 4,11-18; Mk 6,45-52

„Szeretteim! Ha Isten így szeret minket, nekünk is szeretnünk kell egymást!” 

Nagyon egyszerű következtetést alkalmaz az apostol. Isten szeretete bizonyított abból a tényből, hogy odaadta értünk áldozatul egyszülött Fiát. A zsidók ősapjának sokszorosan kellett igazolnia Istenbe vetett hitét és szeretetét. Az első jelentős esemény, tehát nagyon nagy áldozatot jelentő tett az volt, hogy oda kellett hagynia szülőföldjét és rokonságát. Az utolsó és minden addiginál keményebb próbatétel volt, amikor Isten Izsákot egészen elégő áldozatul kérte apjától. Legalább harminc évig kellett várnia, amíg Izsák megszületett. Ábrahám akkor nyugodott meg teljesen. Aztán felnevelte ifjúkorúvá, amikor váratlanul kapta Istentől a parancsot: „Vedd egyszülött fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el Mória földjére. Áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok neked!” (Ter 22,2) Ábrahám vette a fiát. Nem szólt neki a kirándulás céljáról. Csak a szíve fájhatott vadul: Isten azt ígérte nekem, hogy ez a fiú nagy nép ősapja lesz. Most ugyancsak ő parancsolja nekem, hogy saját kezemmel öljem meg, égessem hamuvá még a csontjait is. Kegyetlenül fáj nekem, de hiszek Isten korábbi ígéretében, mert Istennek van hatalma fiamat feltámasztani poraiból, és biztosan meg is teszi, mert a korábbi ígéret is érvényben van. A történetet. Jól ismerjük. A hegyre érve meg kellett mondania fiának, mi vár rá. Ám Isten nem hagyta, hogy ténylegesen kivégezze fiát: „De íme, az Úr angyala kiáltott a mennyből és azt mondta: Ábrahám, Ábrahám! Ő azt felelte: Itt vagyok! Azt mondta erre neki: Ne nyújtsd ki kezed a gyermekre és ne árts neki semmit. Most már tudom, hogy féled Istent, és kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél”. (11-12) Újabb ígéret Istentől: „a te utódodban nyer áldást a föld minden népe, mivel engedelmeskedtél szavamnak!” (18) Ábrahám fia megmenekült a tényleges feláldozástól. Isten nem terhelte ezzel Ábrahámot. De amikor saját Fiát küldte a földre, akkor annak nem kegyelmezett: meg kellett halnia embertestvéreiért. „Ebben áll a szeretet. Nem. Mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért.(1Jn 4,10) Nyolcvan évvel ezelőtt adott kiegészítő magyarázatot az Atya látnokán, Eugénia Elisabetta Ravasio nővéren keresztül. Így magyarázza az emberek iránti szeretetét: Ha a Fiamra mért szenvedéseket egy egyszerű emberrel kellett volna elviseltetnem, nem tudtam volna elfogadni, de így a Fiamon keresztül én magam szenvedtem meg értetek. Összefoglalóul ezért hangsúlyozza az apostol: „Szeretteim! Ha Isten így szeret minket, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk. Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket”(11-12. 16))

Munka 4.

Isten dolgozik

Isten úgy mutatkozik be az Ószövetségben, hogy dolgozik, pihen és megszabadít a szolgaságból, tehát példáját követniük kell az embereknek. „Emlékezzél meg arról, hogy magad is szolga voltál Egyiptomban, s az Úr, a te Istened hozott ki onnan erős kézzel, és kinyújtott karral, azért parancsolta neked, hogy tartsd meg a szombat napját”. (MTörv.5,15) a Törvény több cikkelyének célja, hogy Isten akaratából védje meg a rabszolgát és a bérmunkát a munkáltató kapzsiságától: „Ne keress ürügyet felebarátod ellen, és erőszakkal ne nyomd el őt. Napszámosod bére ne maradjon reggelig tenálad!” (Lev 19,13) Nem szabad a munkást ellehetetleníteni: „Ne tartsd vissza a szűkölködő és szegény munkás bérét, se testvéredét, se a jövevényét, aki veled lakik földeden, s kapuidon belül van, hanem még aznap napszállta előtt fizesd ki neki munkadíját, - hiszen szegény, s abból tartja fenn életét – hogy ne kiáltson az Úrhoz miattad, s Ő bűnül ne tulajdonítsa ezt neked”. (MTörv.24,14-15) a sátán azonban ismét megpróbálja visszacsempészni a gyakorlatba a bűnös visszaéléseket. Izrael kénytelen dolgozni, munkája gyümölcséből három évenként karitatív célra adnia kell. Másoknak is, de munkáját megáldja Isten, azért marad még saját magának is bőven: „A harmadik esztendőben vedd tizedét mindannak, ami neked abban az időben terem, s rakd le kapuidban, s jöjjön el a levita, - akinek nincs más osztályrésze s birtoka melletted - ,meg az idegen, és az árva meg az özvegy, akik kapuidon belül vannak,s egyenek s lakjanak jól, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened kezed munkájában, amelyet végzel”. (MTörv.14,28-29) Ugyanígy a gazdának a szent sátornál, később a jeruzsálemi templomnál is meg kellett adnia az évenkénti zarándokút alkalmával a maga ajándékát: „Ne jelenjék meg senki sem üres kézzel az Úr előtt, hanem mutasson be mindenki áldozatot ahhoz képest, amije van, ahhoz az áldáshoz képest, amelyet az Úr, az ő Istene juttat majd neki”. (MTörv.16,16-17) „Élvezed akkor kezed munkáját, boldog vagy és jó dolgod lesz”.(Zsolt.128.2) Régen is sokszor megtörtént, hogy a gazda rengeteget dolgozott szántóföldjén, szőlőjében, a munkája gyümölcsét azonban mások élvezték: idegen hadsereg, tolvaj, mezei vadak. „És jóra fordítom népemnek, Izraelnek sorsát, és felépítik az elhagyott városokat, és lakni fognak bennük; szőlőket ültetnek és borukat isszák, kerteket ültetnek és gyümölcsüket eszik”(Ám.9,14)„Az Úr megesküdött jobbjára és hatalmas karjára: Nem adom többé gabonádat eledelül ellenségeidnek, és nem isszák idegenek fiai mustodat, amelyért te fáradoztál, hanem akik betakarítják, azok eszik, és dicsérik az Urat, és akik leszüretelik, azok isszák szent udvaraimban”. (Iz.62,8-9) Megtörténhet büntetésül ezek ellentétje is: „Feleséget veszel, és más fog hálni vele, házat építesz, és nem fogsz lakni benne, szőlőt ültetsz, és nem szüretelsz belőle. Előtted fogják levágni marhádat, és te nem eszel belőle, szemed előtt rabolják el szamaradat, s nem adják többé vissza neked, ellenségeidnek adják juhaidat, s nem lesz, aki segítsen téged” (MTörv.28,30-31)

Munka 3.

Krisztus és a munka 

A Biblia újszövetségi része érdekes álláspontot mutat a munkával kapcsolatosan: magasztalja a munkát, de csökkenti a munka értékének eltúlozását. Így szinte két pólust állít fel, ezeket figyelembe kell vennünk. A munka értékelésének első mozzanata, hogy maga Jézus fizikai munkát végez harmincéves koráig. Ő, az Isten egyszülött Fia, aki értünk emberré lett, az emberi sors alapvető tennivalóját, a fizikai munkát eleve vállalta. Amit az ószövetségi munkafelfogásról mondtunk, hogy Isten teremtő tevékenysége folytatásának tartották, Jézus is vallja: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom”. (Jn 5,17) Igaz, ezt már tanító tevékenysége idején jelentette ki, de mindenki számon tartja, hogy eddigi tevékenysége nehéz fizikai munka volt: „Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely nekik adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére?” (Mk 6,2-3) Ugyanezt írja Máté evangélista is: „Honnan van ennek ilyen bölcsessége és a csodái? Nem az ács fia ez?” (Mt 13,55) Jézus ezt a munkás életet annak ellenére választotta, hogy Ő Dávid király családjából származik, de ezer évvel ősapja halála után született, amikor már a család régen elvesztette királyi székét, tagjai elszegényedtek, sőt még betlehemi birtokaikat is el kellett hagyniuk, elvándoroltak az északi tartományba, Názáretbe, ahová Heródes ádáz tekintete nem tudta őket követni. Jézus ugyan ősei földjén, Betlehemben született, de Egyiptomba kellett elmenteni, onnan visszajövet sosem mentek többé Dávid szülővárosába. Ezért hívták Őt hivatalosan is Názáreti Jézusnak. Mivel pedig földjeik Betlehemben maradtak és a Törvény szerint elidegeníthetetlenek voltak, mások művelték, használták, de adót ők fizettek utánuk. Ezért kellett Máriának is adóbevallásra Betlehembe zarándokolnia áldott állapota utolsó napjaiban is. Viszont az is könnyebben érthető, hogy Szent József és nyomában Jézus is iparos munkával keresték kenyerüket. Pál apostol is fizikai munkával kereste kenyerét, nem írástudói, később apostoli rangja után élt. Amikor Korintusba érkezett, egy Rómából kitelepített zsidó házaspárhoz csatlakozott. Ők is sátorkészítők voltak, mint Pál. Náluk szállt meg, együtt dolgoztak. Dicsekszik is ezzel: „Nem kívántam el senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját. Magatok tudjátok, hogy ezek a kezek dolgoztak meg azért, amire szükségem volt nekem, és akik velem vannak. Mindenben megmutattam nektek, hogy így kell fáradozni, segíteni a gyöngéken, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert Ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,33-35) Később is megemlíti fizikai munkáját: „saját kezünkkel dolgozva fáradozunk”. (1Kor 4,12) Viszont az Újszövetség orvosolni kívánja a régebbi és újabb túlhajtásokat a munka területén. Addig csak a fizikai munka volt igazán „munka”. A munkáltató mind többet követelt, hogy nagyobb haszonra tehessen szert, de a szegény ember is hajtotta a munkát, hogy valamelyest gazdagodjék. Jézus ezért akarja felfedeztetni hallgatóival a magasabb rendű tevékenység értékét: „Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével. Erre azt kérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük? Jézus azt felelte: Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött”. (Jn 6,27-29) Az Atyába vetett hit óriási mű: „Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, sem a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél?”(Mt 6,25-26) 

Vízkereszt után kedd 2014.

Január 7. kedd

Vízkereszt után kedd 

1Jn 4,7-10; Mt 6,34-44

„Mert Isten a szeretet”

Minden bizonnyal emlékezünk Szent János apostol írásaiból olyan mozzanatokra, amikor lelkesedésében elárulja bátyjával együtt titkos vágyait. Mint Keresztelő János tanítványa hallja mesterétől, „íme, az Isten Báránya. A két tanítvány hallotta, amit mondott, és követték Jézust” (Jn 1,36-37), tehát a lényegre tört: Jézussal akar ismeretségbe kerülni, ha Ő a Messiás. Jézus elbeszélget vele, bátyjával, Andrással és Simonnal a következő napon. Majd elsőként Simon Pétert és bátyját hívja meg állandó követésre, aztán azonnal őt és bátyját, Jakabot. Hamarosan küldetést is kapnak, hogy kettesével járjanak Jézus útját előkészíteni. Ezektől a megbízatásoktól fellelkesülve, édesanyjukon keresztül azt kérik Jézustól, hogy a két testvér legyen a főminiszter. Aztán megelégszik, hogy ő lehet „a tanítvány, akit szeret Jézus”. Itt, a mostani levélrészletben pedig már csak a szeretetet dicsőíti: „Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet”. (1Jn 4,7-8) Itt gondolhatunk arra, hogy ő ismer olyan embereket bőven, akik úgy vélik, hogy nagyon ismerik Istent, a farizeusok kasztjából. Ők a félelmetesen nagy Jahveh-t ismerték, de nem nagyon szerették őt sem, még kevésbé az egyszerű embereket, ezért figyelmeztet János, hogy aki nem szeret általános jelleggel, vagyis Istent önmagáért, mindenki mást pedig Istenért, annak fogalma sincs, ki és mi az Isten. Nem tudja, hogy szeretetből teremtette a világot, hogy legyenek ember-fiai, akik nem a mennyországgal kezdik létüket, hanem az első emberpárt kivéve apró kisbabaként kell születniük, az Istenatya gondosságával a szülőknek kell róluk gondoskodniuk, de már maguknak a szülőknek is lakniuk kell valahol, enniük kell, finom levegőt kell belélegezniük, a látható világot ezzel a céllal kellett megteremtenie. Meg is tette. Fenn is tartja, működteti is az emberek javára. Aki mindezt a szeretetet nem ismeri, fogalma sincs Istenről. Ha még tovább gondoljuk Istennel való kapcsolatunkat, hogy annyira szereti ember teremtményeit, hogy őket gyermekévé fogadta teremtésük első pillanatában, sőt megsértve sem dobta halálra, pokolra őket, hanem a saját Egyszülött Fiát küldte a földre, hogy ott Szűzanya szíve alatt vegye fel az emberi természetet, legyen Istenember, ezzel a végtelen szeretettel szenvedjen és haljon meg értünk, és így az összes ember Isten gyermeke lehessen újra. „Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért” (10) Örüljünk a szeretett tanítvány csodálatos látásáért és az igazság ilyen gyönyörű láttatásáért. Sajnálva,hogy vannak, akik nem ismerik Isten szeretetét,mégis használjuk ki istengyermekségünk előnyeit: Szeressük Atyánkat, és segítsük hozzá a többi embert is.

Munka 2.

A munka fájdalmai közé tartozik a bűnös beavatkozások elviselése, az önkényeskedés, az igazságtalanság, az erőszak és a kapzsiság tűrése.

A megszolgált bért a bibliai időkben minden este a munkanap végén ki kellett fizetni. Az akkori munkából élő családoknak ritkán volt megtakarított pénzük, abból éltek, amit a családfő aznap keresett. Ez Jézus korában általában napi egy dénár volt. Szent Pál hangsúlyozza: „Azt mondja az Írás: A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját (MTörv 25,4), és Méltó a munkás a maga bérére” (Mt 10,10) (1Tim 5,18) Ha valaki nem fizette ki a napszámot, az egész családot sújtotta vele. Sokan pedig azzal vétettek, hogy az igazságosan kialkudott bért nem fizették ki teljesen. Őket marasztalja el Szent Jakab apostol: „íme, a munkások bére, akik mezőiteket learatták, s amelyet ti megdézsmáltatok, felkiáltott, és az aratók kiáltása eljutott a Seregek Urának fülébe”. (Jak 5,4) Ez tehát égbe kiáltó bűn, a főbűnök egyike. Jeremiás próféta ítélete a bér-visszatartás ügyében Joakim király ellen: „Jaj annak, aki házát igazságtalansággal építi, és felső termeit jogtalansággal; embertársával ingyen dolgoztat, és bérét nem adja meg neki. Attól vagy-e király, hogy versengsz a cédrusért? Atyád talán nem evett és ivott? De jogot és igazságot szolgáltatott, azért jól ment a dolga. Igazságosan ítélt a szegény és nyomorult perében, azért jól mentek a dolgok. Nemde ezt jelenti ismerni engem?” (Jer, 22,13.15-16)Igazságtalan adókkal is tönkre lehet tenni a kisembereket: „Ezért, mivel kifosztottátok a szegényt, és gabonaadót szedtetek tőle: építsetek bár kockakövekből házakat, nem laktok bennük! Ültessetek bár termékeny szőlőket, nem isszátok borukat! Bizony, tudom én, hogy sok a gonoszságtok és nagyok a ti bűneitek; ellenségei vagytok az igaznak, megvesztegetést fogadtok el, és elnyomjátok a kapuban a szegényeket. Ezért okos ember hallgat ebben az időben, mert gonosz idő ez!” (Ám 5,11-13) a győztes hadvezérektől el kellett tűrni régen is a kényszermunkát: „Dávid nagyon sok zsákmányt is hozott a városból (Rabba), s elhozta népét is, és a kőfűrészek, vasékek és fejszék mellé állította és a téglaégetőkben dolgoztatta őket. Így cselekedett Ammon fiainak valamennyi városával”. (2Sám 12,30-31) Hasonló kényszermunkát követelhetnek a szegény emberektől saját uralkodóik is. Erre figyelmeztette Isten a zsidókat, amikor Sámueltől királyt követeltek: „a következőkhöz lesz joga a királynak, aki uralkodni fog rajtatok: fiaitokat elveszi, szekereihez rendeli, lovasaivá teszi, s a szekerei előtt futtatja; ezredeseivé és századosaivá teszi őket, velük szántatja meg mezőit, arattatja le vetéseit, készítteti el fegyvereit és szekereit. Lányaitokat kenetkészítőivé, szakácsnőivé és kenyérsütőivé teszi”. (1Sám 8,11-13) „Ekkor Salamon király robotmunkásokat szedett egész Izraelből, a kirendeltség harmincezer emberből állt. Ezeket elküldte a Libanonra, tíz-tízezret havonként felváltva”. (1Kir 5,27-28) Sok nehéz rendelkezésén akartak könnyíttetni Salamon kijelölt utódjával, Roboámmal, a nép vezetői:„Apád igen kemény igát rakott ránk: nos, te könnyíts most egy kissé apád kemény uralmán s a súlyos igán, amelyet ránk rakott, s akkor mi szolgálni fogunk neked.”(1Kir 12,4) Harmadnap válaszolt nekik Roboám:„Apám súlyossá tette igáitokat, de én még súlyosabbá teszem igáitokat; atyám ostorral vert titeket, én meg skorpióval foglak verni benneteket”(1Kir 12,14) A római birodalomban élő zsidók naponta találkoztak az akkori ingyenmunka szenvedő alanyaival, a rabszolgákkal. A rabtartók filozófiáját így örökítik meg a bölcsességi irodalomban: „Abrak, bot és teher kell a szamárnak, élelem, fenyítés és munka a rabszolgának. Fenyíték alatt dolgozik csak, mert nyugodni kíván, engedj kezének pihenőt, és szabadságot keres. Iga és gyeplő meghajtja a kemény nyakat, a rabszolgát pedig a folytonos munka hajtja meg”(Sir 33,25-27)„Ha hűséges rabszolgád van, úgy tartsd, mint magadat, úgy bánj vele, mint édes testvéreddel, hisz annyit ér neked, mint saját lelked”(Sir 33,31)

Urunk megjelenése

Vízkeresztet újra a napján ünnepeljük

Vízkereszt ünnepét, amelyet eddig január 2. és 8. közti vasárnap tartottunk Magyarországon, az idei évtől január 6-án ünnepeljük. Ez azt jelenti, hogy a hívek számára kötelező a szentmisén való részvétel. Január 6-án a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház, ekkor kerül sor a vízszentelés szertartására is: a pap megáldja a keresztvizet és a szentelt vizet. Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe.

„Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten”

Az emberi történelem középpontjában Jézus Krisztus áll. Ez a történelem lényegében ugyanis a jó és a rossz, az Isten és a Sátán harca az ősszülők bűnbeesése óta. Ádám és Éva keserűen tapasztalta, hogy az ördög becsapta őket: a tiltott gyümölcstől nem isten lett belőlük, hanem szánalmas ember. Vigasztalást csak Isten ígérete nyújtott: Megváltót küldök nektek, ő majd megszabadít titeket ellenségetektől. Ábrahám óta tudták, hogy a Megváltó az ő népéből várható. Nyolcszáz év múlva egy nem-zsidó próféta mutatott rá, hogy ez a vándorló nép a Megváltó népe: „Csillag támad Jákobból és királyi pálca Izraelből”.(Szám 24,17) Ő az, akire a népek várakoznak. Bálám jövendölése hazájában, Keleten, mindenütt ismertté vált. Amikor a várva-várt csillagkép megjelent az égen, hitük és tudományuk alapján bölcsek örvendtek és készültek a zsidók országába felkeresni az újszülött királyt, aki majd minden nép Üdvözítője lesz. Heródes király palotájában senki nem hallott felőle. A király papoktól tudakolta meg, hol kell a Messiásnak születnie: Betlehemben, válaszolták ők, mert hatszáz éve így jövendölt Mikeás próféta: „Te, Betlehem, Júda földje, bizony nem vagy legkisebb Júda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek”, (Mik 5,1) Heródes gonosz volt és ravasz. Eligazította a bölcseket, de megígértette velük, hogy visszatérnek és informálják őt. Ő pedig elintézi egyszer s mindenkorra a világ jó reménységét. Végleg győzni fog a gonoszság. Ám a „Nagy” Heródes Istenhez képest semmi-lény. A bölcsek célhoz értek, hódoltak boldogan a kis Jézus előtt, aztán angyal figyelmeztette őket a gonosz veszedelemre. Kikerülték Heródes városát. Minden beteljesült, ahogyan Isten rendelte. Jézus ott született, ahol ősapja, Dávid birkapásztorként kezdte, de gyorsan király lett, mert Isten akarta. Heródes felsült, túljártak eszén. Unokája kigúnyolta a harminchárom éves Jézust, akit Pilátus elismert Messiás-királynak a zsidók ellenére. Jézus valóban Messiás lett: halált halt, engedelmességből vállalt halálával örökre legyőzte a halált és okát, a sátánt, majd feltámadt és égbe emelkedett. Oda viszi haláluk után a benne hívőket, és pokolra taszítja a gonoszokat. Hívei ellen pedig folyik az óta is az ádáz küzdelem. Fényes csillagát vörösre festve millió hajtókán és tornyon villogtatták, mintha ott lenne a Messiás. Szülőföldjéről folyamatosan űzik el híveit. Ahol születésekor békéről zengedeztek mennyei angyalok, gyilkos fegyverek ropognak. A kereszténység új földje, Európa fél évszázada pogány terület hamis messiásokkal.Legyőzték? Csak beteljesült Betlehem örömhírének próféciája:„Ők biztonságban lakoznak,mert ő akkor nagy lesz a föld széléig.És Ő lesz a béke”(Mik 5,3-4) Ahol él a szívekben Jézus, ott van béke. Ahol kihal a hit,ott nincs és nem is lesz soha. Hazánkban-sokunkban él Jézus, de nem mindenkiben. Ha többségünkben felragyog Jézus fénye, ha szeretete és a hit csillog a szemünkben, mert szívünkben Jézus maga él, akkor jön a jobb kor. Ez a csillag nem keletről, nem nyugatról, hanem a magasságból jön el.

Vízkereszt

Január 6. hétfő

Vízkereszt

„A pogányok Krisztus Jézusban társörökösok”

Óriási öröm feszíti a mai ünnep alkalmával mind az Iajás prófétától vett olvasmány szövegét, mind pedig Szent Máté evangélista írását a napkeleti bölcsek látogatásáról. Ez utóbbi szöveg ezerkétszáz évvel korábbi prófétai látomást idéz. A zsidó nép és a belőle származó Messiás a főszereplője ennek a látomásnak. A negyven éves pusztai vándorlás végén a Szentfölddel határos Moáb nevű kicsi ország síkságán telepedett le a választott nép, hogy a honfoglalás előtt kifújja magát. Moáb királya, Bálák, nem ismerte szándékaikat, de nagyon félt a sokaságtól, hátha az ő pici országát is el akarják foglalni. Ezért hívatta el a Tigris és az Eufrátesz folyók hatalmas síkságán lakó Bálám prófétát, hogy átkozza meg Isten nevében a betolakodókat, akkor ő már könnyedén elbánik velük. A prófétát Isten felvilágosítja, hogy ez a nép az ő választott népe, áldani kell. A próféta látomásban részesül: „Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izraelből”. (Szám 24,17) Ettől kezdve ezerkétszáz évig minden este, minden éjjel figyelték a Messiást jelző csillagot a tudós csillagászok. Amikor végre felragyogott, másfél éves várakozás, készülődés után indult a karavánjuk, és érkeztek Zsidóország királyi székhelyére, Jeruzsálembe. Izajás hétszáz éves jövendölésének beteljesült örömét keresték a vándorok, helyette csalódás várta őket: „Kelj fel, tündökölj Jeruzsálem, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott feletted! Mert íme, sötétség borítja a földet, és homály a népeket, de fölötted felragyog az Úr, és dicsősége felragyog feletted. Nemzetek jönnek majd világosságodhoz, és királyok felragyogó fényedhez, Hordozd körül szemedet, és lásd: mindnyájan összegyűltek, eljöttek hozzád! Fiaid messziről jönnek, és leányaidat ölben hozzák. Akkor meglátod majd és felderülsz, megdobban és kitágul a szíved, mert rád száll a tenger vagyona, nemzetek gazdagsága jön hozzád” (Iz 60,1-5) Jeruzsálem az akkori királlyal, a pogány Nagy Heródessel megrémült, nem örült. A király ugyan elhatározza, segít felkutatni az új királyt, de aztán gyorsan megöleti. A zsidó papok felfedik neki, hogy Mikeás próféta hatszáz éves jövendölése szerint a Megváltónak Betlehemben kell megszületnie, de hát ők egyebet nem tudnak. A bölcsek másnap hajnalban indulnak Betlehem felé. Újra felragyog csillaguk. Hihetetlen nagy öröm! A csillag rámutat fényével a szentcsalád bérelt házikójára. Bekopognak, és igen nagy örömmel imádják. Szívükben, szavukban, bőséges ajándékukban a távoli nemzetek hódolata és boldogsága ragyog. Nem értik Heródes király ravasz udvariasságát, csak akkor döbbennek meg, amikor angyal figyelmezteti őket: Hazafelé menet messze kerüljék el Jeruzsálemet, mert a gonosz király merényletet tervez a kis Messiás ellen. Szent Józsefet is angyal figyelmezteti és irányítja Egyiptom felé. Néhány évtized múlva Szent Pál apostol az efezusi levélben írja nagy örömmel: „Bizonyára hallottátok, hogy Istennek milyen kegyelmi adományában részesültem a ti javatokra. Kinyilatkoztatásból megismertem a titkot, amint már fentebb megírtam: a pogányok Krisztus Jézusban társörökösök, tagjai az egy testnek, és együtt részesülnek az ígéretben az evangélium által” (Ef 3,2-4.6) Ez a mi részünkre a legnagyobb öröm a mai üzenetek közül.