Kirill pátriárka karácsonyi üzenete

Kirill pátriárka karácsonyi üzenete a pápának és más keresztény vezetőknek

Moszkva és az egész Rusz pátriárkája jókívánságait küldte Karácsony alkalmából a testvéregyházak vezetőinek.

Az Interfax hírügynökség jelentése szerint az üzenet Ferenc pápának, a Canterburyi érseknek, valamint más protestáns illetve ortodox egyházi vezetőknek szól. „Karácsony örömét kívánom nektek és Isten segítségét szolgálatotokhoz, az általatok vezetett nyájnak pedig békét és jólétet” – írja Kirill pátriárka, majd megállapítja: „a társadalmi és gazdasági krízisen túl a modern társadalom mély erkölcsi válságot él át, ezért az egyháznak fel kell emelnie szavát, hogy az embereket Krisztus követésére szólítsa”.

Aprószentek

Aprószentek

1Jn 1,5-2,2,Mt 2,13-18

„Miután ők elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked. Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt”

Miért kellett az ártatlan isteni Kisdedet hajnalok hajnalán felzavarni álmából, és édesanyja ölébe bujtatni, hogy még virradat előtt kimenekülhessenek Júdeából, és átérjenek Egyiptomba? Hiszen mindkét provincia a Római Birodalom területe? Ez igaz, a kérdés jogosnak tűnik. Csakhogy egész zsidó ország négy-öt tartományra osztva egy ember kezére van bízva. Mégpedig nem négy éves ciklusokra, hanem az egyetlen vezető, aki a császári kegy birtokában királyi ranggal ékesen korlátlan úr egy egész kétezer éves nép felett. Élteti kétezer éves történelem kemény bosszúvágya. Nézzük kicsit részletesebben.A két nép egy apától és egy anyától származott. A legtávolabbi ős: Ábrahám és Sára. Nekik ígérte meg Isten Jézus születése előtt kétezer évvel, hogy majd száz évesen születik fiúk, akinek az utódai idővel nagy néppé szaporodnak, és belőlük származik majd a világ Megváltója. Róla mondja az Úr Ábrahámnak: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”.(Ter 12,3) Ez a dicső jövő csak egy népé lehet. Ábrahámnak ezen a vonalon csak egy fia jöhetett számba: Izrael. Ábrahám ígéretből származó vonala: Izsák, és az ő két iker fia: Ézsau és Jákob. Isten önkényesen a másodiknak született ikerfiút választotta az ígéret folytatójának. Ezt érezte az édesanyjuk, Rebeka, akinek áldott állapota inkább gyötrelem lett: „A magzatok viaskodtak méhében, mire ő ezt mondta: Ha így kellett járnom, mi szükség volt fogannom? Elment tehát, hogy megkérdezze az Urat: Az Úr azt felelte: Két nemzet van méhedben, és két nép válik el öledből: az egyik nép a másik fölé kerekedik, és az idősebb szolgálni fog a fiatalabbnak” (Ter 25,22-23) Úgy tűnt eleinte, hogy az ikertestvérek sorsa rendbejött, amikor Jákob visszatért immár tizenegy fiával az Ábrahámnak megígért földre, Kánaánba. Amikor a Sínai hegynél megtörtént a szövetségkötés Isten és Izrael között, majd a megcsúfolt első honfoglalás után a negyven éves pusztai vándorlás, és visszaértek Kánaán közelébe, az ígéret földjétől keletre, Moáb síkságán pihentek, felkészültek a honfoglalásra. Ebben az időben Mózes megismételte az Úr tanítását és le is írta, mint a Második Törvénykönyvet. Befejezvén fölment Nébó hegyére, megnézte népe jövendőhazáját, majd meghalt. Közben Moáb királya Istennek Babilonban lakó prófétáját, Bálámot hívatja országába, hogy ezt a nagy népet átkozza meg, és akkor a király hadsereg el tudja pusztítani őket . Isten megvilágosítja Bálám szemét, és ezt jövendöli: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a fölséges tudományát tudja,. s a mindenható látomásait látja leborulva s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izraelből, s megveri Moáb fejedelmeit, mind elpusztítja Szetnek gyermekeit” (Szám 24,15-17) Bálám hazamegy. Boldogan hirdeti a Tigris és Eufrátesz óriási síkságán Isten üzenetét. A térség csillagászai örömmel figyelik az éjszakai égboltot, pedig évezred során nem tűnt fel eredmény. Ezerkétszáz év múlva aztán napkeletről nézve együtt állt és ontotta örömfényét a Jupiter, a Saturnus és a Neptunus. Óriási az öröm. Nem indultak ugyan azonnal a biztos cél felé, de csak addig vártak, amíg a kis Messiás karon ülő Fenségként fogadni tudta őket. Amikor a kis karaván megérkezett Jeruzsálembe, mindenki zavarba jött: nem tudtak semmit a kicsi Messiásról. Heródes király nem mutatta meg rémületét, hanem hívatta a zsidó papokat. Őket kérdezte meg: „Hol születik meg a Messiás? Közös válaszuk Mikeás próféciája alapján: Bethlehemben. Heródes terve azonnal készen áll: Keressék meg a jámbor zarándokok, hogy hol lakik, mi a neve, aztán jöjjenek vissza, értesítsék őt. A többi már önkényuralmi kérdés. Mivel azonban a bölcsek nem jöttek vissza, katonaságot küldött a környékre, akik biztonságos munkát végeztek: minden két évnél fiatalabb zsidó fiút megöltek.

Karácsonyi beszélgetés Kovács Bánk atyával

Tanítani az igazságot - Karácsonyi beszélgetés Kovács Bánk atyával

Szerző: Horváth A. Attila 

Dr. Kovács Lajos P. Bánk atyát aligha kell bemutatni a zalai katolikus közösségnek; az immár 87 éves ferences szerzetes – különböző helyszíneken és pozíciókban – negyven éven át szolgált papként a megyében. Ma is aktívan hirdeti az evangéliumot, méghozzá a legmodernebb eszközzel, az interneten.A fővárosban élő Bánk atyát az ünnep alkalmából kérdeztük nagy népszerűségű on-line elmélkedéssorozatáról, zalai kötődéséről és a karácsony szakralitásáról.

– A közelmúltban újították fel azt a zalaegerszegi ferences templomot, amelyhez ön ezernyi szállal kötődik, mint korábbi plébános, a kolostor egykori lakója és elöljárója. Milyen érzésekkel gondol vissza a zalai szolgálatára?

– Nagy örömömre szolgált, hogy a ferences templombelső terének felújítása alkalmából püspöki áldással történő kegyelemosztásban részesülhettem volna, főtisztelendő plébános atya megtisztelő meghívása révén. Sajnálom, hogy egészségügyi okokból a meghívásnak eleget tenni nem tudtam. Ami nagyon széppé teszi számomra a zalaegerszegi szolgálatot, az, hogy ez volt az első szolgálati helyem, a káplántársam pedig régi ferences professzorom volt. A XIII. századi ferences szegénységet még Assisiben sem élhettem volna meg olyan eredeti formában, mint ott, ahol két és fél évtizede nagy erőfeszítéssel és szeretettel építették meg a kedves zalai hívek a modernkori testvéreknek a nagyszerű otthont. 1953 és 1959 között a katolikus gyerekeket hittanra és erkölcstanra taníthattam – fejtette ki Bánk atya. Ezen kívül tanította az ebergényi, a Szenterzsébethegy és a becsali-völgyi iskolák tanulóit is, majd a szerzetesek 1989-es visszatérése után egy ideig plébánosként egyedül oktatta a hittant a ferences plébánia összes általános és középiskolás tanulójának. Tizenhét évig lelkipásztorkodott Zalaegerszegen, Zalalövő, Tófej-Lórántháza és Baktüttös állomáshellyel együtt pedig negyven évig szolgált Zalában.

– Ez az életemnek majdnem a fele. Mindig úgy éreztem és érzem ma is, hogy Zala a második otthonom. Zalaegerszeg és Zalalövő Pro Urbe kitüntetéssel tisztelt meg és kötött magához. Isten áldotta táj és nép. Örömmel figyelem fejlődő életét ma is – tette hozzá.

– Jézus születését ünneplik a keresztények szerte a világon. Ön szerint át tudjuk-e még érezni a karácsony szakrális üzenetét? – kérdeztük Bánk atyát, aki válaszképpen XII. Pius pápa szavaira emlékeztetett. A pápa 1958-as halála előtt azt nyilatkozta: Európa vallási téren missziós terület.

– A megállapítása az óta még érvényesebb. Karácsony történelmi jelentőségét érdemes lenne újra átvizsgálni. A Mennyei Atya szeretetének legnagyobb ajándéka, hogy Fia a megtestesülésével minden embert fogadott gyermekévé tett, Jézus pedig fogadott testvérévé avat, ha hiszünk benne és megkeresztelkedünk az Ő nevére. A három és fél éves száműzetésem idején elhatároztam, hogy nem állítok a szobámban karácsonyfát, mert kiszorította sok ember tudatából a lényeget: Jézus Krisztus emberi születését. Honlapomon pedig hetek óta arról elmélkedem, hogy a világért szenvedni és meghalni jött a Megváltó, az egyházi év befejező titkával: Krisztus, a mindenség királya a nyomorult barlangban születve kezdte meg szenvedéseit, melyeket egyedül vállalt az összes emberért. A világtörténelem legnagyobb eseményét így jelenti be a pusztai éjszaka négy-öt kiváltságos pásztorának a mennyből jött angyal:„Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek, és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában.Ez lesz nektek a jel:találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket”A mennyország felfogta a nagy történelmi eseményt: 
„Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal:„Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek”És ma?Ahol 
nem Jézus az ünnepi központ,ott ma is betlehemi éjszaka van – hangsúlyozta Bánk atya. Példákat is említett: Cambridge városának elöljárósága pár éve megtiltotta, hogy karácsony ünnepe bekerüljön a naptárba, mert ezzel megsértik a más vallásúak érzékenységét. Németországban pedig a hírek szerint rengeteg templomot kínálnak megvételre, mondván: nincs rájuk szükség.

- Nemrég új elmélkedések jelentek meg Bánk atya honlapján az Eugénia anya imafüzetében megfogalmazott üzenetekkel kapcsolatban. Arra kértük a ferences szerzetest, néhány gondolatban mutassa be az üzenetek jelentőségét.

– 1932-ben jelent meg az Atya Eugéniának, aki Elisabetta Ravasio néven született. Huszonévesen belépett egy francia misszionárius apácarendbe, Grenoble francia püspökség területén. Itt kapta a francia Eugénia szerzetesnevet. Kiváló szervező volt, huszonöt évesen rendje általános főnöknője volt. Tizenkét év alatt több mint hetven missziós központot alapított Afrikában kórházzal, iskolával, templommal együtt.Ebben az időben jelent meg neki a Mennyei Atya. 
A latinul semmit nem tudó nővérnek latin nyelvű előadást tartott, amit Eugénia teljesen hibátlanul jegyzett le. Ennek a lényege: Ő valóban Atya, nemcsak a neve az. A végtelen istenségét öröktől megosztja a Fiú és a Szentlélek Istennel. Azért teremtette legkedvesebb teremtményének az embert, mert a férfiak édesapák lehetnek, a nők pedig édesanyák, mindketten egyformán fontosak. Az Atya pedig minden gyermeket a saját gyermekévé fogad a keresztségben. Az emberek értsék meg, hogy a Mennyei Atya a szülők hivatásával, gondjaival és örömeivel együtt él, szeret és örül.

– Bánk atya hogyan tapasztalja: az Ön által megfogalmazott elmélkedések milyen fogadtatásra lelnek a hívő emberek körében? – kérdeztük.

– Válaszul hadd idézzek egy nagymamát: „Atya! Elkezdtem olvasni az elmélkedéseit. Boldog vagyok, hogy olvasva megelevenedik előttem az üdvtörténet. Most kezdem megérteni a kinyilatkoztatást”. Boldog vagyok, hogy mások is hasonlóan nyilatkoznak. A minap meg is fogalmazta valaki: „Tudsz írni, Írjál!” Különösen akkor fontos ez, amikor a régi tempójú lelkipásztori munkát megnehezíti a testi gyengeségem – hangsúlyozta. Bánk atya hozzátette: mindennap megköszöni az Istennek, hogy továbbra is hűség szolgája lehet. Végül úgy fogalmazott:

– Én a pappá szenteltetésem előtti éjszaka megígértem Uramnak, hogy tanítani fogom az összes kinyilatkoztatott igazságot, mert ez az igaz hit alapja. Hirdetni fogom, hogy az emberi tevékenységnek egyetlen célja van: tenni mások boldogítására azt a jót, amit Isten rajtam keresztül akar másoknak adni. Aki önző módon csak önmagáért él, az a földnek dolgozik, mert az önszeretet Isten szemében nem ér semmit. Örök boldogság csak az önzetlen szeretetért jár. Tanítom a teljes igazságot, és próbálom mindig mások javát szolgálni. Adja Isten mindenkinek ezt a jó lelket karácsonyi ajándékul!

Karácsony 3.

Mennyei Atyánk! Ma Karácsony csodálatos ünnepe van

Keresztény őseink az ünnepet úgy várták, mint az alvó hadseregre vigyázó őrök virrasztását a rómaiak: Vigilia. Négyszer három katona volt kijelölve, hogy három óránként váltva egymást biztosítsák bajtársaik nyugalmát, s ha bajt észlelnek, addig tartsák fel az ellenséget, amíg az alvók talpra nem ugranak. A nagyobb urak szolgái is teljes készültségben így virrasztottak, ha gazdájuk fontos dolgot intézendő nem ért haza világosban. Atyánk! Az ősbűn után azonnal megígérted a vétekbe esett gyermekeidnek, hogy eljön a sátántipró hős, egy asszony fia, aki szét fogja tiporni a sátán fejét. Ettől kezdve várta Éva, majd az őt követő édesanyák hosszú sora a megígért Megváltó érkezését. Közöttük találjuk Máriát, de alázata gondolni sem engedte arra, hogy Ő lesz az asszonyok közül a kiváltságos édesanya. Születése előtt hét évszázaddal megszólalt korának nagy prófétája, Izajás, és azt jövendölte: „íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el”. (Iz 7,14) a próféta jelnek szánta ezt, ezért nem gondolhatott általában a szűz menyasszonyokra, akik egész lényükkel arra készültek, hogy apáik feleségül adják őket és azáltal, hogy édesanyák lesznek, megdicsőülnek.(Bír 11,29-40) Amikor Máriát felkereste Gábriel angyal, így köszöntötte:„Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál. Ne félj Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége”.(Lk 1,28-33) Mária tisztázta az angyallal, hogy szüzességét megőrzi anyaként is, mert a Szentlélek csodájával foganja gyermekét. És ettől kezdve, mondja Ő maga: „íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint”.(35-38) Mária attól a perctől kezdve engedelmes Szolgálóként leste az isteni rendelkezést, mit kell tennie Fiáért. A császári parancs, a pásztorok híre, Heródes gonoszsága, Fia igehirdetése, kereszthalála, feltámadása ilyen vigilia volt. Fia harca a bűnösökért is vigilia, mert az Atya rendelkezései szerint várjuk sorsunk beteljesülését. Halálunk és mennybe érkezésünk is vigilia. Egy XVII. században, tehát török-időben lejegyzett énekünk talán a magyarok új vigíliájára utal:„Mária, Szűzanya Názáretből indul útnak. Az úton fa, virág egymásnak szent titkot súgnak. Madárkák zengenék, Az ég is ráragyog: Földön még nem esett ily nagydolog. Mária szent szívén dobog szíve örök Úrnak” Virraszt a Szűzanya Betlehemnek barlangjában. Altatja kis fiát hideg téli éjszakákban: Szívemről leszakadt isteni magzatom, Ó hogy szent véredet én adhatom! Szíveddel egy szívem áldott, örök boldogságban. Golgota szomorú keresztjén hull Krisztus vére. Váltság és fizetés: megváltásunk drága bére. „Istenem, úgy legyen, amint Te akarod. Fogadd el tőlem ez áldozatot! És áldott béke száll a Szűzanya hű szívére. Drága szív, anyaszív, tebelőled él a Gyermek. Egyetlen jó Anyánk, megköszönjük szent Szívednek. Jézusé életed, Jézusé a szíved. Szívünk is hadd legyen, Anyánk, tied. Az örök életet, ó jó Anyánk nekünk nyerd meg”(Ho 185,1-4) Atyánk! Égi Királynőnk kezdett Fájdalmas Anya lenni. Az örök élet fontos cél, de a földi haza sorsa is az. Nagyasszonyunk mennyei fényben emelj minket újra szent-istváni szintre!

Szent István vértanú

„Íme, nagy örömöt hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek” 

Szent István vértanú

ApCsel 6,8-10;7,54-59

„Íme, nyitva látom az egeket”

Tegnap a pásztorok miséjében hallottuk az evangéliumban, hogy a pásztorok elmentek az angyalok híradása után, megkeresték és meg is találták „Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet.” Elmondták az angyali szózatot, és tanúságot tettek a Megváltó mellett. Ma egy jóval későbbi tanúságtételt, Szent István első vértanúét ünnepel az Egyház. Az apostolok részesítették bizonyos papi hatalomban hat társával együtt, főképpen, pedig az idős rászorulók szolgálatát bízták rá. Jézus maga parancsolja a szeretetszolgálat ilyen formáját a lábmosás után: „Ha tehát én, az Úr és a Mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. (Jn 13,14) Szent István ifjonti tűzzel tanított Jézusról. Ezzel kivívta némely ember gyűlöletét. Feljelentették a főhatóságnál, hogy Isten, a templom és a mózesi törvények ellen beszél. István nyugodtan cáfol, a zsidók azok, akik folyton engedetlenek Istennel szemben, sem Mózest, sem Jézust nem fogadták el. Isten Jézust megdicsőítette, fölment az égbe és ott él. Ez már több volt a soknál. Pedig ezután jött a nagy látomás: „íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől.” A tanács tagjai befogták a fülüket, és halálra ítélték. Ne legyen gond, hogy látomása igaz volt-e, ezért a kivégzése közben, amikor a halálos dobás érte, ezt mondja: „Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül.” (60) És: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”(59) Mi is mindent tudhatunk Jézusról. Hirdetjük? Tanúsítjuk? A tanúságtétel történhet bátor és okos szóval, de a szeretetszolgálat különböző fajtájával is. A katolikus Egyház igaz tanúságát bizonyítja többek között, hogy valahol mindig üldözik!
Mt 10,17-22

Erdő Péter: Dicsőség – békesség

Erdő Péter bíboros az Új Ember és a Magyar Kurír közös felkérésére 2013 karácsonyára írott gondolatait olvashatják.

„Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” – így hirdetik meg az angyalok Jézus születését. Isten dicsősége beragyogja a mindenséget. Magát Istent jelöli, fenségében, mindenható erejében, szent lénye dinamizmusában. És megmutatkozik ez a dicsőség Isten nagy tetteiben, minden lenyűgöző felvillanásában. Ez a megjelenés látható valóság. A Sínai hegyen az Úr dicsősége láng alakjában jelenik meg, mely az egész hegyet körülveszi (Kiv 24,15 kk.). Ez a dicsőség tölti be később a Templomot is (1Kir 8,10-12). Az idők végén pedig Isten majd egybegyűjt minden népet és nemzetet: eljönnek és meglátják dicsőségét (Iz 66,18-19). Ez az a dicsőség, amely felragyog Krisztus arcán (2Kor 4,6).

Isten fényét kell meglátnunk a betlehemi gyermek egyszerűségében. Az ő ragyogását a kereszthalál világot elborító sötétségében, de a feltámadásban is, mely az utolsó szót mondja ki. Ez a szó pedig örömhír. Minket is Isten jelenlétébe, közelségébe hív. Ez a célja az egyes emberek, a népek és az emberiség életének.

És ebből érzünk meg valamit a karácsonyfa alatt. Szomjazunk a meghittségre, őrizzük gyermekkorunk karácsonyainak emlékét. De nemcsak visszavágyunk azok körébe, akik még méricskélés nélkül szerettek minket, hanem mi magunk is karácsonyt, közösséget, szeretetet teremtünk. Most rajtunk a sor. Mert Isten szeretetét Krisztus arcán és az őt követő emberek arcán kell meglátnia a világnak. „Amit egynek cselekedtetek a legkisebbek közül, nekem tettétek” (Mt 25,40) – így fog számon kérni minket az örök Bíró. Érezzük ezekből a szavakból a fenyegetést, ha önző módon élünk, de érezzük a reményt is. A felhívást, hogy mindenkiben Krisztust keressük.

Ezért vesz erőt karácsony előtt olyan sok emberen a segítő szeretet, ezért talál utat az idén is sok felhívás, még a közmédiában megjelenő „Jónak lenni jó” műsorfolyam is, mindenki szívéhez. Szép dolog, ha pénzzel segít, aki megteheti. Még szebb, ha az is bekapcsolódik az adakozásba, aki maga is segítségre szorul. A tizenkét éve hajléktalan ember adományát biztosan nem felejti el, Aki a szíveket vizsgálja. De gyönyörű dolog az is, ha valaki természetbeni felajánlással, személyes munkával, törődéssel segít másokon. A naponta kiosztott több száz meleg étel, vagy a magányos, beteg emberek látogatása igazi, klasszikus jócselekedet, amely a Biblia lapjaira kívánkozik. Nem véletlenül sorolja fel Katekizmusunk összefoglalása is a függelékben az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit. Mert a fizikai szükségen túl Isten előtt kedves és érdemszerző, ha tanítjuk a tudatlanokat, vigasztaljuk a szomorúakat, jó tanácsot adunk annak, aki eligazításra szorul, ha imádkozunk élőkért és megholtakért.

Isten dicsősége békét ajándékoz az emberiségnek. Békét, kiengesztelődést Istennel és megbékélést egymás között. Az elmúlt év helyi háborúi felidézték a konfliktusok kiszélesedésének rémét. Beleborzadtunk abba, hogy elszabadulhat velünk „egy rossz szekér”, amelyet többé nem tudunk irányítani. És Ferenc pápa felhívása az imádságra, a közös imára egyidejűleg, a földkerekség minden pontján megrendítő hatással járt. Megtapasztalhattuk az imádság erejét. Megérezhettük, hogy egyetértenek a szívek. A Szent István-bazilikában és a többi püspöki templomban összegyűlt hívek imáit a bejárat előtt, utcákon és tereken álló emberek szolidaritása kísérte. És akkor, ott a legnagyobb veszély elmúlni látszott. De a teljes béke még mindig nem állt helyre. A háború pusztítása fenyegeti ártatlan emberek tömegeinek életét. Keresztények válnak erőszak céltáblájává, gyakran szülőföldjükön is hazátlanná ebben a nem éppen idilli világban.

Nagyszerű dolog, hogy karácsonykor meghitt családi, baráti körben ünnepelhetjük az emberré lett Istent. Annak a szeretetnek a mindenható erejét, amely és Aki nemcsak a világot teremtette és fenntartja, hanem eljön a mi életünk leghétköznapibb helyzeteibe is. Baráti hangon megszólít, szinte jó reggelt vagy jó estét kíván. Megosztja gondjainkat és vágyainkat. Vegyük észre dicsőségét és bensőséges, mosolygó közelségét! Sugározzuk békéjét és derűjét az egész világra!

Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok a Magyar Kurír minden olvasójának!

Erdő Péter bíboros

Karácsony 2.

Karácsony 2.

„A kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg"

Az Anyaszentegyház Urunk, Jézus Krisztus születésének nagy ünnepére minden papjának engedélyezi, hogy három szentmisét mondjon. Ezzel követi a karácsony megünneplésének eredeti szándékát: nemcsak emlékezni akar, hanem az Úr megváltást hozó áldozatával jelenvalóvá akarja tenni a szent eseményeket: éjfélkor a betlehemi barlangban felidézni a Kisded születését, hajnalban ugyanott visszaidézi a pásztorok látogatását, utána pedig elzarándokol a közösség Jeruzsálembe, ahol Jézus szent Testét és Vérét feláldozta értünk. Az éjféli misében bemutatkozik Jézus azzal az emberi testtel, amelyet a Szentlélek alkotott az Isteni Ige számára a Boldogságos Szűz Mária testéből, majd egyesítve a semmiből teremtett ember-lélekkel létrehozta Jézus emberségét. Betlehemben a születéskor befejeződik a názáreti történet:„Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni.Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni"(Lk 1,30-32) Maga a szülés Betlehemben történik, mert ősapja, Dávid király is ott született, és Mikeás próféta így jövendölt róla: „De te, Efrata Betlehemje, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója". (Mik 5,1) a pásztorok látogatásának is szélesebb körű a jelentése. Az angyal ugyanis így hirdette nekik a Megváltó születését: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve. Ekkor azonnal mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek". Lk 2,10-14) a betlehemi pásztorok miséje tehát igazolta, hogy a pásztorok nyomában nagy tömeg keresi már a minden jóakaratú embernek megígért békét. Utána elzarándokoltak a fővárosba, Jeruzsálembe. Ott kellett bemutatni a harmadik szentmisét, mert harminchárom év múlva ugyan, de a Betlehemben megszületett messiási Testet és Vért Jeruzsálemben áldozta fel Jézus a világ üdvösségéért. Jézussal ott vitáztak sok esetben a jeruzsálemi rabbik, farizeusok és írástudók a Messiás személyéről. Csodái és tanítása mellette tanúskodtak, hogy Ő a megígért Megváltó. Az ószövetségi törvényt Mózes közvetítette népének parancsba adta, hogy a jövendő Messiásnak majd engedelmeskedjenek. A nép Jézust vallotta Isten küldöttjének, meg kellett volna győződniük Jézus eredetéről: kinek a családjából származik és hol született. Ha ennek utánanéznek, azonnal megoldódnak nehézségeik, hiszen Jézus Dávid családjából született az ő városában, Betlehemben, csupán Heródes üldözése miatt költöztek el ősei a távoli Názáretbe. Ide zarándokolt tehát a hitvalló tömeg, figyelmeztetni a hitetleneket. Egyszer már súlyosan tévedtetek Jézus ügyében, gondolkodjatok és térjetek meg hozzá! János evangéliuma nektek is szól:„Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg"(Jn 1,17) Most is vár minden megtérői, mert „kegyelemből kegyelmet" osztogat a megtérőknek. A három karácsonyi mise gondolkodtassa el a rohamosan kereszténytelenedő Európát, benne hazánkat is. Amióta Jézusnak hátat fordít Európa, rohamosan pusztulnak az isteni és emberi értékek, megy tönkre a hit, erkölcs, gazdaság is. Kiáltsunk a kegyelemért és a krisztusi békéért.

Karácsony

Karácsony

„Íme, nagy örömöt hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek” 

Mi ez a nagy öröm? „Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában” (Lk 2,11) Csodálatos öröm, mert Isten ilyen ajándékot még soha nem adott az embereknek. Isten mindhárom személye mindig mindenütt jelen van. A Fiúisten azonban most olyat tesz, amit eddig nem tett: megtestesült, azaz isteni természete mellé isteni személyének fősége alá elválaszthatatlanul oda kapcsolta a Szűzanya méhében megteremtett testet és lelket. A kilenc hónapos fejlődés befejeződése után világra született, és testvérünk lett. Ez az angyal által meghirdetett nagy öröm. Az örömhírt először a pásztorok kapják. A pásztorok szegény emberek. Ezen a napon is dolgoztak, éjszaka pedig felváltva keltek föl őrködni a juhok fölött. A napvilágnál ragyogóbb fényességtől azonban megrémültek. Mi fog történni velük? Az angyal nyugtatja őket: „Ne féljetek, pásztorok!” (10) „Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve” (12) a pásztorok gyorsan felkészültek az indulásra. Fülükben ott csengett az ószövetségi figyelmeztetés: „Ne jelenj meg üres kézzel szemem előtt!” (Kiv 34,20) a magyar nép pedig természete szerint ajándékozó lelkületű, ezért adja a pásztorok ajkára énekében: „Pásztortársaim menjünk hát, ajándékot is vigyünk! Akitől csak mi telhet, tetszése szerint vihet”. El is kel a tej, vaj, bárányka, hiszen a kietlen istálló barlangban nagy a szegénység. Így jelzi a világ Megváltója, hogy eddig senkitől sem fogadott el semmit, Ő akar adni mindent. A pásztorokkal beszélgetni nem tud, de sugárzik belőle isteni szeretetének fénye, és a pásztorok nagy örömmel telnek el, boldogan tértek haza. Név szerint ugyan nem ismerjük őket, de tanúságtevő szavukat meghallják az egész világon, ahol az evangéliumot hirdetik. Mi, magyarok meghallottuk ezer éve, és nyomukban mi is megtaláltuk a világ Üdvözítőjét. Akik együtt ünnepeljük a szent karácsonyt, ma úgy érezhetjük, hogy az örömre hívottak mi vagyunk. Éltet és éltessen minket az angyali biztatás, hogy a mi örömünk átsugárzik minden testvérünkre. 

Köszöntés!

Áldott, békés, szeretettben teljes Karácsonyi ünnepeket kíván minden kedves olvasójának! Teljenek el ezek a napok mindenkinek a szeretteinek kőrében, ismerjük fel egymásban ezekben a napokban a megszületett Jézus képmását, őrizzük meg a betlehemi barlangistálló egyszerű, de örökké lobogó fényét lelkünkben. Pálinkás jó pihenést kívánok!

Muth József

KARÁCSONYI BEVEZETŐ IX.

Úgy látom, szülőfalum éjféli miséi nemcsak bennem, hanem minden földimben nagyon mély nyomokat hagyott 

Miután rendtársaimat 1950. június elején erőszakkal internálták, és plébániánk egyházmegyés irányítás alá került, ez az ősi lelkiség rendületlenül élt tovább. Unokaöcsém, Páter Bozsóky Lehel kántorként, majd plébánosként éltette tovább a rendkívüli éjféli misét. Később jámbor, de hagyományainkat nem ismerő atya került Segesdre. Nagyon megütközött azon, hogy ezen a jeles órán néma a templomi közösség, és csak a kórus énekel. Ragaszkodnak őseik áhítatához az amúgy templomkerülővé vált egykori jó hívek Jézus születése órájában. Bízom abban, hogy ebből a gyökérből az áhítat erős fája nő fel. Lehet, hogy hosszabb időt igényel, de hát a betlehemi barlangtól is sok évszázad múlva ért el hozzánk a hívő oda szentelődés. Az ajándékokkal dúsgazdagon megrakott karácsonyfák alól mennyi hit tört az ég felé, nem kutatom. Amióta a karácsonyfás betlehemből fenyőfaünnepet eszkábáltak hitetlen agyak, a karácsonyfát még kevésbé kedvelem. Annál inkább érdekel, milyen karácsonya volt falunk pásztorainak? Az ősi királynéi vármegye-központ Segesd a török kiűzése után egyszerű falu lett. Várunkat nem építették újjá. A palota romjait elnyelte a föld. Másfél évtizede kiásták ugyan a palota alapjait, de a falu falu maradt, lakossága egyre csökkent, és veszedelmesen elhagyta templomát is. Mezőgazdasága virágzott a téeszesítés előtt. Gyerekkoromban gazdag állattartása volt. Hatalmas kondát és marhacsordát hajtottak ki naponta a kanászok és csordások a közös legelőkre. Két testvér dolgozott együtt, mint tüskevári csordások. Őszinte bámulója voltam remek karikás-ostoruknak. Saját maguk fonták szíjból több méteresre. A végén rafiából font durranó fityegett. Könyöknyi nyelét szépen kifaragták saját kezükkel. A vállukon hordták használaton kívül karikába tekerve. Reggel korán az utca végén állva lekanyarították az ostort, fejük felett jobbról balra meglóbálták néhányszor, aztán ügyes rántással ellentétes irányba húzták vissza, miközben hatalmasat durrant a faháncs. Erre a jelzésre felfigyeltek, talán már jó előre vártak is az éhes tehenek. Amikor gazdájuk eloldotta őket a jászoltól, komótosan, majdnem méltóságosan, de igyekeztek az utca közepére. A nagydomb felé haladva összesereglett a fél falu csordája, és a falun kívül a homokos marhacsapáson igyekeztek a dús legelő felé. Este pedig jóllakottan, az egészséges ősi táplálkozás örömével indultak visszafelé. A két csordás pedig nyelte a port. Most karácsonykor is ez a testvérpár jut eszembe: Magas, sovány, napszítta arcú férfiak. Sosem kérdeztem, mennyit keresnek, sovány bőrtarisznyájukban mi lapul ebédre, vasárnap biztosítva van-e a szabadnapjuk, tudnak-e misére menni? Ostoruk mellett arcukra emlékszem: Soha nem láttam őket mosolyogni. Szenteste a böjti vacsora mellett ülve hallgattuk, hogy a faluvégen elcsattant az első durranás. Most is elindult a két pásztor, de most ünnepi küldetésben. Most a hitük és talán titkos angyalszó küldte őket a néptelen utcára. Mert kétezer éve kizárólag hozzájuk szóltak a boldog angyalok a betlehemi kietlen pusztában, ahol ezer évvel korábban Dávid, a későbbi király, őrizte apja birkáit. Most „egyszer csak ott termett mellettük az Úr angyala, és az Isten fényessége körülragyogta őket. Félni kezdtek nagy félelemmel. Az angyal ezt mondta nekik: Ne féljetek! Íme, nagy örömet mondok nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve. Ekkor azonnal mennyei sereg sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!” (Lk 2,9-14) Nem tudom, behívták-e őket egy pohár borra, mosolygott-e rájuk valaki, akadt-e néhány fillér a szűk kereset mellé, eljutottak-e az éjféli misére? De ma úgy érzem, a testvérek arca felragyog: Az örömhírt mi kaptuk az örökösen szegény pásztorok. A többiek csak tőlünk öröklik, ha igyekszenek megjavulni, Krisztushoz térni.

December 24. karácsony vigíliája

December 24. karácsony vigíliája 

„Apja,Zakariás,betelt Szentlélekkel és így jövendölt:Áldott az Úr, Izrael Istene"

Szent Lukács evangélista remek érzékkel szerkesztette meg evangéliumának kezdetét. Bár nem tartozott az Ószövetség választott népéhez, megértette, hogy Isten a megváltást a zsidó nép kétezer éves történetével készítette elő. Az Ószövetség idejében egyre több kinyilatkoztatást adott választott népének hivatásáról: meg kell őrizni az egy igaz Istenbe vetett hitet, és azt az ígéretet ébren tartani, hogy ennek a népnek soraiból származik a Megváltó. Azért nagyon ügyesen látta meg, hogy az áldozatot bemutató zsidó pap szertartás közben találkozik a mennyei követtel, Isten hírt hozó angyalával, aki elmondja neki Isten üzenetét: a Megváltó születése küszöbön áll, de fél évvel korábban meg kell születnie előfutárának, aki az ő későn születő fia lesz. Ez után ugyanaz az angyal viszi a jó hírt Máriának, hogy Isten Ót választotta a Megváltó Édesanyjának. Mária beleegyező nyilatkozta után megtestesül az Ige az ő szíve alatt, aztán szinte azonnal el is kezdi megváltói működését: Édesanyja lábán odautazik Zakariásékhoz, ott megszentelő kegyelem osztásával Isten gyermekévé teszi a hathónapos magzatot, és ezzel megkezdi megváltói küldetését. A két magzat egy fedél alatt él negyed évig, mert harminc évig sohasem láthatják egymást, akkor is csak egy-két órát töltenek együtt a Jordán partján. A kegyelemnek nem kell feltétlenül hosszú idő. Amikor pedig minden betelik Isten rendelése szerint, az előfutár megszületik, nevét is megkapja Isten rendelése szerint, az apa büntetése letelik, megnyílik ajka, és annak rendje módja szerint az első mondata hálaadás az egy igaz Istennek a megváltásért, ami immár meglévő ajándék a Szent Szűz szíve alatt: „Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét. Erős szabadítót támasztott minékünk, szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által". (68-70) Mi is megpróbáltuk lelkünket felkészíteni a kis Jézus születésének méltó megünneplésére. A kereskedők panaszkodnak, hogy kevesebben vásárolgatják a karácsonyfa alá valót. Bízom abban, hogy az előkészület viszont erősebbé válik az idén. Jézust kell várnunk, az Ő születését! A bűnbánat szentségét sokan vették fel, szépen jártak a hajnali misékre. Erősítsük hitünket, szerezzünk boldog perceket, órákat a ránk bízottaknak, édesítsük meg a sorsüldözöttek keserveit! Úgy gondolkodjunk, mint a Betlehemi Kisded. Mindent adni, nem kérni semmit: akkor majd Ő gondoskodik arról, hogy mi is bőven kapjunk kegyelmeket Tőle.

♣♣ ♣♣ ♣♣

Advent 4. hete kedd

ELMÉLKEDÉS A NAPI EVANGÉLIUM ALAPJÁN

„Krisztus nyilatkozik” (Zsid 10,5)

„Krisztus, amikor a világba lép, így nyilatkozik: Áldozatot és ajándékot nem kívántál, hanem emberi testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égő áldozat. Ezért szóltam így: Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.” (5-7) (Zsolt 40,7-9) A mi időnkben híres emberektől szoktak nyilatkozatokat kérni, néha előre megbeszélten, máskor váratlanul, és ilyenkor csak úgy szívből jönnek a válaszok. A nyilatkozók nem ritkán önreklámnak tekintik ezt a lehetőséget, hogy maguk fontosságát bizonyítsák. Jézus megtestesülése előtt ezer évvel a mennyországban nyilatkozott később esedékes eljöveteléről. Maga Dávid király látta, hallotta ezt és jegyezte le az utókor számára. Zsoltárban szerepel ez a szöveg, tehát hiteles. Ezer éven át olvasták, imádkozták, énekelték a templomban is, otthon is a hívő zsidók. Óriási jelentőségű hír, a világtörténelem egyik legfontosabb híre: az Ige megtestesül. Ezt most ősapjával közli az Úr. Dávid valószínűleg elcsodálkozik a hallottakon: Isten nem akar égőáldozatokat? Hiszen ő maga is sok áldozatot mutatott be az Úrnak, és bízott abban, hogy Isten szívesen fogadja a kétszázötven éve érvényes törvény szerint. Persze, sokan elfeledték, hogy az ószövetségi áldozatok nem önmagukban voltak hatékonyak, hanem előre mutattak a messiási életáldozatra .Az idézett mennyei beszélgetés tehát erre vonatkozott: az Atya a Fiúnak testet alkot, és ez lesz az örökérvényű áldozat, amely eltörli a világ bűneit mint az isteni lényeggel elválaszthatatlanul összekötött, végtelen értékűvé vált emberi természet„Krisztus szolgai alakot vett föl, és hasonló lett az emberekhez, Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt.” (Fil 2,7-9) Ez a jövendölés teljesedik be. Áhítattal nézzük édes gyermekségét, de tudjuk, hogy eljövetelének előre bejelentett célja a megváltó áldozat. Értem, értetek, az egész világért, gyönyörű magyar hazánkért. 

Mindszenty József bíboros emlékére VIII.

„Verd meg a pásztort, és elszélednek a juhok”

Mindszenty József bíboros emlékére

Veszprémi megyéspüspök

Dúlt a második világháború. Hazánkat belerángatták a pusztítás poklába. Nagy bölcsességet adott a jó Isten az új megyéspüspöknek.Felismerte, hogy addig kell megerősíteni a magyar társadalmat, amíg viszonylag szabad mozgástere van. Mindszenty nagyon jól ismerte a magyar történelmet, Zala szegény népét vezette két évtizeden át. Tudta, hogy a birtok szűkössége miatt nagy szegénységben él népünk. Sok zalai férfi jött át Somogyba a grófi nagybirtokon kenyere keresni. Tavasszal megkezdték a munkát vetegetéssel, folytatták a kikelt növények gondozásával, aztán egész nyáron arattak. Volt keresetük, de az csak napszám volt, nem saját haszon, egész nyáron távol voltak a családtól. Két évtizeddel korábban ezt látván Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök szét akarta osztani az egyházmegyéje nagybirtokait a vidéki Magyarország feltőkésítésére. A nagybirtokosok megakadályozták, mert féltették a saját nagybirtokaikat, az ősi latifundiumot, amit azért kaptak, hogy mindig védjék a hazát. A világ nagyot változott, ezt érzékelte Prohászka prófétai lelkével. Akik nem néztek egy kicsit előre leszavazták. Mindszenty püspök is hatalmas területek javadalmasa lett Veszprémben. E mellett ott voltak a káptalani birtokok. Azok javadalmai is igen jelentősek voltak. Inkén szép, új temploma volt a katolikus kisebbségnek. Egy-két évtizede még Iharosberénybe jártak vasárnap szentmisére, mert Inkén csak a reformátusoknak volt templomuk. Új káplánt kapott a plébánia Iharosberényben. Ő minden vasárnap ott állt a templom előtt, és szomorúan nézte a hosszú sorban közeledő inkei katolikusokat. Egyszer aztán azt mondta nekik: Kedveseim! Imádkozzanak azért, hogy legyen belőlem valaki, én akkor építek maguknak templomot. Évek múlva veszprémi kanonok lett belőle és hozzálátott régebbi ígérete teljesítésének. Az inkei falu szélén megvásárolt néhány hold földet a helyi báró parkja mellett. Megterveztette a falu plébániáját. Középen a templom, balra a plébániaház, mögötte korszerű gyümölcsös, jobbról modern kultúrház. Erre futotta egyéni kanonoki javadalmából. Az első plébánost Padányi Sándort 1945-ben agyonlőtték. Lehet, hogy Mindszentyt az említett paptestvérünk segítőkész szociális jósága, a zalai föld-szűke emléke ösztönözte, de bizonyos, hogy alkalmas és segítőkész, nagyszerű eszköz volt a Gondviselés kezében, aki megértette, hogy ki kell osztani az egyház ősi birtokait, és a mindig szűken élt földműves testvéreinknek előnyösebb helyzetet kell biztosítani. Azonnal tervet dolgoztatott ki a püspöki és kanonoki birtokok felosztására, de a kormány megakadályozta. A terv nem sikerült,de Isten az akarat döntését nézi,nem a sikeres végrehajtást.

Mindszenty József bíboros emlékére VII.

„Verd meg a pásztort, és elszélednek a juhok”

Mindszenty József bíboros emlékére

Felkészülten az új küldetésre

Mind a pápai iratok, mind a magyar lapok ismeretében rálátása volt már az 1930-as évektől a magyar politikai és szociális gondokra. Előre tört a gyakorlat terén is: A zalaegerszegi plébánia területén a Páter-dombon és az olai részen is épített egy sor házat udvarral, kerttel minden házhoz, hogy ne csak lakni, de kertészkedni is tudjanak a szegény sorsú családok. Így mutatott jó példát, hogy amit elvállalt 1939-ben gróf Teleki Pál akkori miniszterelnöktől, hogy jól tudja ellensúlyozni keresztény elvekkel és igen fontos gyakorlattal a náci Volksbund és a nyilas hatásokat, mint a magyar keresztény-nemzeti értékeket védő Nemzetpolitikai Szolgálat dunántúli vezetője. XII. Pius pápa korábban papi kitüntető címmel jutalmazta Mindszenty József zalaegerszegi plébánost. Eljött azonban az idő, amikor valóságos főpapi kinevezéssel egyházmegyéje határain kívülre szólította az óriási, három megyét felölelő Veszprémi püspökség élére állítva őt mint megyéspüspököt 1944. március 4-i dátummal. 1945. március 25-én, Gyümölcsoltó-Boldogasszony ünnepén szentelték püspökké negyedmagával az esztergomi bazilikában. Nekem erre az időre Urunk rendkívüli fekvőbetegséget rendelt. Annál is kellemetlenebbül hatott ez rám, mert egy héttel korábban a reggeli szentmise után a klerikát (a növendékek kolostori otthona) körletébe visszatérve éktelen motorzúgás kezdett dörömbölni fölöttünk. Majdnem a házak tetejét súrolták a német vadászgépek, a Messerschmidtek. Később tudtuk meg, ez volt a jele annak, hogy a német légierő megszállta hazánkat. Elrendelték, hogy minden iskolában fel kell függeszteni a tanítást, a kollégiumokból haza kell küldeni a növendékeket, be kell fejezni az iskolaévet. A küszöbön álló nagy vallási élmény: az ország vallási központjában négy új megyéspüspök felszentelése mennyire más felkészülést igényelt volna. Amikor ténylegesen ágynak estem, nem éreztem csalódottságot. Volt mit áldozatul hoznom: Szülő-megyém, Somogy új főpásztorát így kell támogatnom. Pár év múlva, érettségi után öt évre Szombathelyre kell költöznöm, hogy rendi teológiai főiskolánkon elkezdjem a felkészülést életem nagy céljára a papságra. Emberi számítás szerint a szentelendő kecskeméti plébános, Szent Márton egyházának új püspöke, Kovács Sándor atya adja majd a tonzúrát, amivel hivatalosan egyházi személyiség lehetek.Tőle kapom meg fokozatosan a négy kisebb rendet és a három nagyobbat is. Előre vállalom az áldozatos életet, amely a krisztusi papsággal jár. Elérkezett március 25. A Szűzanya gyönyörű ünnepén csendes lett a klerikát, mert tizenhét társam kettes sorban vonult a bazilikába a püspökszentelő szentmisére. Imádkozni kezdtem. A különösen a nagy ünnepekre bekapcsolt legnagyobb harang méltóságteljes zengése a szent hegyre ragadott. Testvéreim lelkesen számoltak be a nagy kegyelmi élményről. Az új veszprémi püspök születésnapja körül érkezett székhelyére. Rengeteg munka várt rá. Ő pedig szokásához híven,tele volt tervekkel hozzá megfelelő nagy energiával. Ötvenkét éves volt.

KARÁCSONYI BEVEZETŐ V.

Nem az ajándékkal teli fenyő,hanem az éjféli mise a karácsony

Az első meglepetés az volt, hogy a kezdést jelző csengőszóra nem búgott fel az orgona, nem zengett a hívek áradó éneke. Mintha erre a misére más szándékkal jöttek volna a segesdiek, mint egyéb alkalmakkor. Mintha arra várnának, hogy a történelem régi éjszakájából közvetlenül ideszárnyalna az a betlehemi éjszaka. A halvány gyertyafényben csak az oltár elé lépő atya és ministránsai élnének. Mintha ma éjjel az oltár áldozatának Jézusa vinné a misézőt valami titokvilág mélyébe. Már benne is vagyunk abban a titokzatos estében, amikor a szentcsalád megszállt az üres barlangistállóban. Férfiakkal zsúfolásig telt kóruson ma kivételesen lányok is vannak. Ott van a fiatalabbik nővérem. A karácsonyi énekkarban énekel. Az ő küldetésük ma este, hogy a hangok segítségével idevarázsolják Betlehem történetét. Máris lendül a fantázia: „Fent a csillag, csillog-villog, este van, este van Ó, a lelkem, ó mi boldog, a szívem megdobban: Mert közelget az idő, hogy jön az Üdvözítő, Drága Kisdedecske, ici-pici hercegecske, Akit szült Szűzszülő”. Az oltár cselekménye elérkezik a Glóriához. Csakhogy most nem a miséző intonálja, hanem egy éles, magas szoprán-hang. Megismerem, a nővéremé. Nem zavar, hiszen eredetileg is angyalok énekelték, és az angyalok a hiedelem szerint a női nemhez tartoznak. Az angyali Glóriát követi a mélyből magyarul feldübörgő fordítás: Dicsőség! Megismétlik, de kicsit alacsonyabb fekvésben, majd az angyal így fejezi be: Gloria in excelsis Deo! Fényes tenor-hang csendül:„Bárcsak előbb felébredtem volna! Látod, pajtás, most állottam talpra. Most is cseng a fülemben az angyal szólása, hogy a Jézus megszületett rongyos istállóban” Pillanatnyi döbbent csend után az angyalhang fuvolázik az ébredező pásztorok felé:„Pásztorok, ha e csodát látni akarjátok, Azt a fényes csillagot ti ne csodáljátok! Hanem szaporán rajta, induljatok az útra Imádni a Kisdedet, ki az éjjel született.” Jön is a készséges válasz: Pásztorok, keljünk fel, hamar induljunk el Betlehem városába, rongyos istállócskába! Siessünk, ne késsünk, hogy még ezen éjjel oda érhessünk ,Mi Urunknak tiszteletet tehessünk! ”Ezt a fontos látogatást azonban elő kell készíteni. Komoly bariton ajánlja:„Pásztortársaim hát menjünk, hanem ajándékot vigyünk! Akitől csak mi telhet, tetszése szerint vihet”.Lelkesen jelentkeznek az ajánlatok: „Én viszek egy báránykát! ”Tejet”,„vajat”,„sajtocskát” Aztán kórusban a jószívű, de szegény emberek mentegetőzése:„Aranyat nem adhatok, mert szegény pásztor vagyok”.Máris indulásra kész a kis csapat az ének pattogó ütemére:„Menjünk tehát szaporán a fényes csillag után, Imádni a Kisdedet, ki az éjjel született”. Az oltárszolgálatban a miséző pap az úrfelmutatást végezte. Egy emberként borul térdre az egész falu. Velük az ezer éves magyar keresztény történelem térden állva imádja a Kisdedet, aki ma és minden szentmisében újjászületik a maga rendelte titokzatos keresztáldozatban, illetőleg az egyszer megtörtént áldozat jelenvalóvá tételében. Tizenöt éves koromig minden évben így éltem meg, s nekem az óta is ilyen a karácsony. 

Advent 4.hete Hétfő

Advent 4.hete Hétfő december 23.

Mal 3,1.23-24; Lk 1,57-66

„Íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt“

„Várják,mint zsidók a Messiást” Ez a mondás valószínűleg a kereszténység idejéből származik, és arra utal, hogy a nem Jézust váró zsidó közösség más Messiást remél, és kitartóan sürgetik Istent, küldje már el a földre. Ez a vágyakozás jellemezte a Babilonból hazatért zsidó közösséget. Romjaiból keservesen tudták életre kelteni Jeruzsálemet. A szomszédos népek nehezen tűrték el, hogy hosszú rabságukból hazatértek, megzavarják a hetven év alatt kialakult állapotot, újra állami tényezőként szerepelnek. Zavarták tehát az újjáépítést, ahogyan lehetett. Az építők egyik kezében vakolókanál volt, a másikban pedig kard, hogy a bozótból előbukkant ellenséget vissza tudják verni. (Neh 4) Igen nehezen szánták rá magukat a templomépítésre is.(Ezd 3-5) Végül 515-ben felszentelték az új templomot. Malakiás könyve hat vitabeszédet közöl, s ezekben rögzíti a néha súlyossá váló nézetkülönbségeket, hogy miért késik megjelenni az Istentől megígért messiás király, hogy véget vessen bizonytalan helyzetüknek. Ekkor írja a próféta a biztatást: „íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. Íme, már jön is, -mondja a Seregek Ura” (Mal 3,1) Feltehetőleg nem ismerték Dániel próféta Babilonban írt könyvét, amelyben a Messiás eljöveteléről a hetek jövendölését elég precízen fogalmazza meg. (Dán 9,24-27) Malakiás könyve is olyan záradékkal végződik, amely a Messiás eljövetelét feltételhez köti: „íme, én elküldöm majd nektek Illés prófétát, mielőtt eljönne az Úrnak nagy és rettenetes napja”. (3,23) Igaz, ez a záradék vonatkozhat a Messiás második eljövetelére is, (nagy és rettenetes nap), és Illés új eljövetele is érthető személyében (Jel 11,3-13), de Keresztelő Jánosra is értelmezhető, aki „Illés szellemével és erejével fog előtte (Jézus előtt) járni” (Lk 1,17) Erre az utóbbira következtet a liturgia, amikor idézi Keresztelő János születésének és névadásának történetét. A nyolc napos kisfiút a rokonok és szomszédok örvendező közössége apja után Zakariásnak akarta elnevezni. Az édesanya, Erzsébet viszont kikötött a János név mellett: „Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: János a neve”. (Lk 1,62-63) Szigorúan ragaszkodott a templomi jövendöléshez, amelyben az angyal Jánosnak nevezte a születendő gyermeket. „Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt és magasztalta az Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s e dolognak elterjedt a híre Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian hallották, a szívükbe vésték ezt; és kérdezgették: Mi lesz ebből a gyermekből? Mert az Úr keze volt vele”. (63-66) Az ősi advent utolsó hajnali miséjét ezen a napon mondták. December 24-én már vigiliát tartottak, ami esti misével kapcsolódik. Ünnepélyes esti mise viszont ezen a napon soha nem volt, hiszen az estét, a „szentestét” a családok otthon töltötték, családi körben ünnepelték, hogy Jézus családi körbe született.

Karácsony IV.

A karácsonyt sokan,sokféleképpen ismerik

Kisfiúként, szerzetes-növendékként,kispapként, káplánként és plébánosként a karácsony mindig ugyanazt jelentette: a betlehemi kis Jézus születését. Amikor kisfiú voltam, nem emlékszem, hogy angyal hozta dúsan feldíszített fenyőfa jelentette volna a karácsonyt. A bátyám és köztem öt év különbség volt. Amikor ő nyolc évesen meghalt, a negyedik szülött bátyám és köztem kilencévnyi korkülönbség miatt gyerekes összetartás már nem jöhetett létre. Tudtam, hogy a karácsonyfa erdőn nőtt fenyő, amit minden családban egy felnőtt férfi kutat fel az erdő szálfái között. Lemetszi, hazahozza, és ez kerül karácsonykor az asztalra dísznek. Jelzi a családnak, hogy nagy ünnep van, Betlehemben megszületett a kis Jézus. Ajándékot mindig rejtett a fa alja, de olyat, amit új ruhaként hordanom lehetett az ünnepen és utána is. A csodálatos játék nem az volt, amit fa alá lehetett rejteni. Játszani igazán azt jelentette, hogy barátaimmal együtt a szabadban lelhettünk. Rengeteg közös játékot ismertünk. Karácsonykor a Lizola remek csúszkálást kínált. Harminc-negyven kis szán sorakozott fel a domb tetején, aztán a rajtuk ülő kisebb-nagyobb ifjak sorban ellökték magukat a nyugvóponttól, és viharzottunk lefelé egyre sebesebben. Ez volt a karácsonyi játék! Maga az ünnep pedig a kis Jézus születésén érzett gyermeki öröm volt. Tisztán. Szépen. Gyermekded hittel átélve. Mert a kis babák születése a családok körében gyakori örömöt jelentett. A kis Jézus pedig minden kisgyerek családtagja volt. Tehát mindenki örült neki, hogy megszületett. Erre a nagy élményre közös erővel készült a családom. December elején, a sötét hajnalokon megpezsdültek az udvarok. Felnőttek viharlámpával egyik kezükben, másik kezükben gyerek-tenyeret szorongatva indultak a templom felé. Külön szenzáció volt, ha a kis Jézus karácsony előtt több héttel küldött már havat. Abban utat törni: micsoda szenzáció! A templomdombra felérve a felső utcára kanyarodtunk mi, tüskeváriak. Mert akkor a híres segesdi kővár déli bástyája a várdombra épült, nem meredek völgy szélére, e miatt széles tüskeerdő védte az ellenség rohamaitól. Büszkék is voltunk erre: a mi utcánk nem Tüskevár utca volt, hanem így büszkén: Tüskevár. – A templomot mi a Felső utcán közelítettük meg. Ablakaiból a gyertyák derengő fénye sugárzott felénk. Pontosan hajnali hatkor beharangoztak a hajnali misére. Csengőszó, felbúg az orgona, zeng az ének: „Harmatozzatok égi magasok, Téged vár epedve, a halandók lelke. Jöjj el, édes Üdvözítőnk!” Ez az én számomra a legszebb hívogató ének volt. Teljes meggyőződéssel énekelte mindenki, mert valóban Őt vártuk. És biztosak voltunk abban, hogy karácsonykor el is jön. Másként, mint a földi vendégek szoktak megérkezni, de hát Ő a kis Jézus! A kis Jézus érkezése az éjféli misében történt. Ez a titokzatos csoda a felnőttek hitéből épült bennem Jézuska-csodává. Csöppnyi emberkeként hallgattam a felnőttek beszélgetését: megyünk majd az éjféli misére. Ez a karácsony titokzatos pontja. Mert a kis Jézus pontosan éjfélkor született. Én meg csak vágyódtam, de sosem vittek el. Aludnod kell most még. Majd ha nagyobb leszel, te is jöhetsz. Éveken át el is aludtam, mire édesanyámék elindultak az éjféli misére. A nagy titokra. Talán öt-hat éves lehettem, amikor végre én is részt vehettem a titokzatos eseményen. A templomzsúfolásig megtelt. Nemcsak a csillagfényes égbolt alatt, de heves hóviharok idején is sereglett szülőfalum népe. Még a távol eső majorokból is bejöttek az ott lakók. Ez a karácsonyi nagy élmény az óta is bennem él. Titokzatosan éltet.

Advent 4. vasárnap

Advent 4. vasárnap

Iz 7,10-14 Róm 1,1-7 Mt 1,18-24

„Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől"

A Kr. e. VIII. század közepén az északi zsidó ország, Izrael, teljesen elszakadt Istentől. Az igazság és szeretet ott már nem volt éltető erő. A déli ország, Júda sem tartotta feddhetetlenül atyái szövetségét Ábrahám, Izsák és Jákob Istenével, de hivatalosan még nem szakadtak el tőle. A déli király, Acház félt, hogy északi szomszédjai megtámadják, őt és házát kiirtják. Isten akkor elküldte hozzá Izajás prófétát, hogy nyugtassa meg, nem hagyja el sem őt, sem népét az Úr. Megnyugtatásul csodajelet kínált fel neki. Acház szíve már bálványimádásra hajolt, tőlük várt segítséget, ezért udvariasan, de határozottan elutasította Isten feléje nyújtott kezét. Izajás ekkora ostobaság láttán így oktatta ki a királyt: Az Úr nemcsak ettől a kisebb bajtól menti meg országodat és népedet, hanem a te királyi családodból hozza el Isten a jövőben az egész világ Megváltóját. Halld a jelét: „íme, a szűz fogan, Fiút szül, és Emmánuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten". (Iz 7,14) Nagy bajában a mi népünk is csak attól várhat végleges segítséget, aki Géza fejedelemnek és születendő fiának felajánlja az Izajás által bejelentett Szüzet és Fiát, a világ Megváltóját örökös segítségül. Ne utasítsuk el! Szent Pál apostoltól olvastat az Egyház néhány sort a Rómaiakhoz írt levélből. A bevezető üdvözlés után arra hivatkozik az apostol, hogy ő is küldetést kapott Istentől, hogy a megváltás isteni művét szolgálja. Neki nem ugyanaz a feladata, mint a prófétáké volt. Ők előre hirdették a Messiás eljövetelét, pl. meghirdették, hogy Dávid király házából születik. Aztán Izajás sokat jövendölt az értünk és helyettünk vállalt megváltói szenvedéseiről. Az apostol dolga már úgy beszélni minderről, hogy a jövendölések beteljesedtek. „Ő test szerint Dávid nemzetségéből származott, a szentség Lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult. Általa nyertük el a kegyelmet és az apostoli küldetést". (Róm 1,3-5) Az evangélium viszont előre szóba hozza Jézus test szerinti születését. Az ünnepen, karácsonykor Szent Lukács részletes elbeszélését hallgatjuk majd a betlehemi eseményekről. Máté úgy ítélte meg írása közben, hogy neki szólnia kell arról, hogyan rendezte el a Gondviselés Mária törvény szerint érvényes jegyesi kapcsolatát. Szüzességi fogadalma ellenére eljegyezték a szülei Józseffel, az igaz emberrel. Erre szükség volt, mert a mózesi törvény értelmében fiútestvér híján Mária hivatalból örökölte szülei birtokát. Ezt közeli unokatestvérével kötött házasság révén tudta megtartani a Dávid ¬nemzetség kezében. Mint menyasszony a törvény szerint véglegesen elkötelezett volt vőlegényének. Mária tisztázta Gábor angyallal, hogy istenteremtő ereje indítja életre Jézus testi életét. A foganás után Erzsébetékhez sietett, nem tudott a titkáról, istenanyai méltóságáról vagy nem is akart beszélni Józseffel. Keresztelő János születése után Názáretbe visszatérve áldott állapota szemet szúrt Józsefnek. Kemény dilemmáját Isten angyallal oldatta fel, József pedig megértve, hogy az Úr a pletykára mindig éhes nyelvek elől a maga legszentebb titkát így óhajtotta levenni a napirendről. „Őre voltál Máriának, Tanúja szűz liljomának. Kit kertedbe Isten plántált vigyázatra, hogy fakasszon, drága bimbót áldozatja" (Ho 213,2)