Isten- Atyánknak nagy terve van velünk II.

Isten- Atyánknak nagy terve van velünk.

második rész

A boldogítás színhelye, fészke, kerete a házasság.

Itt egy férfi egy nőt, egy nő egy férfit tökéletesen boldogítani tud. Aztán szerelmük gyümölcseként továbbadják a testi életüket immár közösen, Isten pedig ehhez teremti a lelket, majd az új személyt, akinek aztán nekiajándékozza a kis emberkezdeményt. Így alakul ki emberi síkon a hármasság, valósul meg az isteni terv. Ez a boldog élet itt a földön alakul a szeretet állandó gyakorlásával. Fejlődik, tökéletesedik az ember, s amikor eléri teljes kifejlettségét, Isten akkor áttelepíti a mennyországba. Isten nem ismétli soha önmagát, mert végtelenül gazdag, az isteni természet végtelenül tökéletes és ugyanígy utánozható is, ezért minden ember egyéniség, olyan egyén, amilyen nem volt és nem is lesz soha. Minden ember remekmű Isten terve szerint. Nem lehet és nem is szabad senkit utánoznia, csak a neki készült isteni mintát valóra váltania. Az ősbűnnel az ember megrontotta saját életét. Szánalmas olvasni, hogy a házastárs boldogítására rendelt férfi a bűn után hogyan viselkedik: Isten számon kérő szavára rögtön így védekezik: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem." (3,12) Ezzel érzékelhetően megromlott a szeretet-viszony a házastársak között, jött a többi büntetés is, a szenvedés különféle nemei, végül a halál, mint főbüntetés. De a lélek síkján még nagyobb volt a gond: elvesztették az istengyermekség elvét, a megszentelő kegyelmet, bezárult előttük a mennyország, kinyílt a pokol. Sem földi, sem örök boldogság nem várható ezek után. A szeretet fészkében nem lesz mindenkinek helye, lesznek vezeklő állapotú egyének, és a fészek lakói sem maradéktalanul boldogok. De a mennyország mint végcél megmarad. Ezt nem az ember éri el, hanem Isten segíti hozzá az embert azzal, hogy Megváltót ígér, aki helyrehozza az ember vétkét, visszaadja a megszentelő kegyelmet, az istengyermekséget, mennyországot. Az Atya újkori megnyilatkozásai adnak igazán teljes értelmet ennek a tervnek: Isten előre jól tudott mindent, azt is, hogy szeretetének ezt az óriási jelét sem értékelik majd kellőképpen. Ő maga jön el Fiában. Tudja ugyan: „Nem vesznek tudomást jelenlétemről, még ha közel is vannak hozzám. Fiamban bántalmazni fognak, minden jó ellenére, amit nekik cselekedni fog. Fiamban megrágalmaznak, keresztre feszítenek, hogy megöljenek." 

Évközi 11. hét szombat

Évközi 11. hét szombat

2Kor 12,1-10; Mt 6,24-34

„Ezért, hogy el ne bízzam magam, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen”.

Az apostol folytatja „a balga beszédet”, amit az előző napi liturgiában olvastatott az Egyház.Az apostol kénytelen volt védeni magát a korintusi egyházba beépült ellenfeleivel szemben. Jézus ezt nem ajánlja, hogy a hithirdető saját magát védje, netán dicsérje, mert „ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt”. (Lk 17,10) Pál tehát folytatja védekezését: „Ha már dicsekednem kell – bár semmit sem használ --, áttérek a látomásokra és az Úr kinyilatkoztatásaira is. Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt – testben-e, nem tudom, vagy testen kívül, nem tudom, Isten tudja, elragadtatott a harmadik égig. S tudom, hogy ugyanez az ember –testben-e vagy testen kívül, nem tudom, Isten tudja, elragadtatott a paradicsomba, és titkos igéket hallott, amelyeket embernek nem szabad kimondania. Ezzel az emberrel dicsekszem, önmagammal viszont nem dicsekszem, csak gyöngeségeimmel”. (2Kor 12,1-5) Pál itt önmagáról beszél, ő volt az, aki elragadtatásba esett. Ezzel azért dicsekszik, mert akkor, Kr. u. 44-ben még ő nem volt széles körben közismert, Kilikiában élt elvonultan, nem kellett védekeznie, mert jelentéktelennek lévén, nem irigyelte, nem támadta senki. 44-ben ide ment érte Barnabás, innen vitte magával térítő útjára Kis-Ázsiába. Ebben az időben a Szentírásban még mindenütt Barnabást említik első helyen. Az említett harmadik ég, ahová elragadtatott, maga a mennyország. Amit itt hallott, elmondania nem szabad. Ez a látomás nyílván megelőlegezett kedvesség volt Istentől, természetfeletti ajándék, ezért ezzel mer dicsekedni, mert nem véli senki érdemnek. „Ezzel az emberrel dicsekszem, önmagammal viszont nem dicsekszem, csak gyengeségeimmel. Pedig ha dicsekedni akarnék, akkor sem lennék ostoba, hiszen igazságot mondanék, de tartózkodom ettől, nehogy valaki többre becsüljön annál, amit bennem lát, vagy amit tőlem hall a kinyilatkoztatások nagysága miatt. Ezért, hogy el ne bízzam magam, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen. Háromszor kértem emiatt az Urat, hogy távozzék az tőlem, de ő azt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyengeségben lesz teljessé. Legszívesebben tehát gyengeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért telik kedvem a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős”. (5-10)Akik sok kegyelmet kaptak Istentől, mindig kaptak hozzá valami fegyelmező erőt, gyengeséget is. A gőg ugyanis a sátán bűne. Nem nyer bocsánatot, mert nem is tudja azt kérni.

Isten- Atyánknak nagy terve van velünk.

Isten- Atyánknak nagy terve van velünk.

Szentírás első lapja arról ír, hogy Isten megteremtette az eget és a földet, majd évmillión keresztül kialakította olyanná, hogy azon életet teremthessen, aztán amikor a növények és állatok fajtáik szerint mind megjelentek, akkor elérkezett a nagy pillanat: a teremtés utolsó mozzanataként Isten megalkotta a látható világ csúcspontját, az embert. „Azt mondta Isten: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszó¬mászón, amely mozog a földön". Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,26-27) Elgondolkodtató sorok: alkossunk a mi képünkre. Mit jelentenek ezek a többes számú kifejezések? Mi ugyan a Szentháromság titkának ismeretében könnyen válaszolunk: a három Isteni Személy beszéli meg a teremtés mozzanatait, csakhogy ezt a szöveget olyan ember írta le először, akinek fogalma sem volt arról, hogy az egy Istenben nem egy, hanem három személy van. Az angyalokkal nem beszélheti meg tervét, hiszen a teremtés kizárólagos isteni cselekedet, amelyet Isten soha senkire sem ruházhat át. A józan ész oldja meg a problémát: Isten Mózesnek kinyilatkoztatja, ami történt, Mózes pedig becsületes ember lévén, leírja úgy, ahogy hallotta, függetlenül attól, hogy érti-e vagy sem, A lényeg tehát az, hogy az új teremtmény mintája maga az Isten lesz valamilyen formában. Mivel az ember nemcsak lélek, hanem test is, Istenben viszont semmiféle anyagi nincs, azt kell mondanunk, hogy az ember az Isten benső szeretetközösségének a mintájára kapja a létét. Úgy kell erre a belső isteni életre gondolnunk, ahogyan már elmélkedtünk róla: az Atya öröktől fogva birtokolja önmagától az egész végtelen isteni természetet. Születő Fiának fenntartás nélkül, egészen átadja isteni természetét. A Fiú végtelenül boldog ettől az ajándéktól, de tudja, hogy az Atyának is szüksége van rá, ezért azonnal vissza is ajándékozza neki. Ketten együtt adják az isteni akarat síkján származó Szentléleknek, Ő pedig vissza a két első Személynek. Ez az önzetlen, örök ajándékozás Isten belső, szentháromságos élete. Ez az isteni boldogság lényege. Ezt teszi meg az emberteremtő Isten az ember minta okának. Ennek a boldogságnak kell megvalósulnia az ember életében is. Ezért teremti Isten férfinak és nőnek az embert, hogy mindkét nemben legyen valami csodálatos többlet, ami a másik nemből hiányzik, hogy tudjon mindkettő ajándékozni fontos, kívánt, boldogító értékeket.

Évközi 11. hét péntek

Évközi 11. hét péntek

2Kor 11,18.21b-30;Mt 6.19-23

„Krisztus szolgái ők? Mint oktalan mondom: én még inkább”

A mai szentlecke Szent Pál apostol Korintusiakhoz írt második leveléből való. Az apostol kénytelen védeni önmagát ellenfeleivel szemben. Mivel nem emberi ítélőszék előtt áll, hanem Isten mindent látó szeme ragyog felette, ő maga és ennek a levelének fordítója, szerkesztője is ezt az alcímet adta a 11. fejezet második felének és a 12. fejezet első felének: „Balga beszédek”. Nem azért balga beszédek, mert nem igazak, hanem azért, mert Jézusnak van egy határozott állásfoglalása arra az esetre, amikor tanítványai önzetlenül megtettek mindent, amit Istent szolgálva megtettek minden jót, és ezt másnak vagy önmagának el kell mondania, szokványos kifejezéssel dicsekednie kell önmaga nagyszerűségével: „Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: Gyere gyorsan, ülj ide az asztalhoz? Nem azt mondja-e neki inkább: Készíts vacsorát, övezd fel magad, szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!” (Lk 17,7-10) Pál apostol mindent megtett Korintusban is, más egyházközségek alapításában és irányításában is, amire Jézus küldte. Jézus Sault megtérése után ezzel igazolta a tőle rettegő damaszkusziak előtt: „Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért”(ApCsel 9,15-16)Pál ellenfelei orthodox zsidók voltak, vagy olyan zsidók, akik megkeresztelkedtek ugyan, de azt vallották, hogy a keresztségen kívül körül is kell metélkedniük a megtérő pogányoknak. Ezt Pál és az apostoli kollégium is elveti. Viszont önigazolásában felsorolja:
„Zsidók ők? Én is! Ábrahám ivadékai ők? Én is! Krisztus szolgái ők? Mint oktalan mondom: Én még inkább: számtalan fáradság, igen sokszor fogság, mód felett való verések, gyakori halálveszély által. A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyven ütést. Háromszor szenvedtem megvesszőzést, egyszer megkövezést, háromszor hajótörést, egy nap és egy éjjel a mély tengeren hányódtam. Gyakran voltam veszélyben folyóvizeken, veszélyben rablók között“(22-26) „Ha dicsekedni kell, gyöngeségemmel dicsekszem"

Évközi 11 hét csütörtök

Évközi 11 hét csütörtök

2Kor 11, 1-11; Mt 6, 7-15

„Amikor nálatok voltam, és szükséget szenvedtem, senkinek sem voltam a terhére”

Szent Pál a 2Kor-ben sok nehezen érthető akadályt említ és próbál megoldani. Ilyen volt az áldozatos szeretet gyakorlása, amikor más egyházak szükséget szenvedtek. Akkor megemlítette, és mai levélrészletében újra felveti a szegény makedón testvérek nagylelkű adakozását. De a mai levélrészlet valami más, igen szívfájdító élményre hívja fel a figyelmet. Pál apostol most feltárt lelki gondját így adja elő: „Bárcsak eltűrnétek tőlem egy kis ostobaságot! Sőt viseljetek el engem is! Mert Isten féltékenyégével vagyok féltékeny rátok”: (1-2 Miről beszél az apostol? Azt tudjuk, hogy a szeretet lényege az önzetlen jóakarat, mások javának viszonzás nélküli feltétlen szolgálata. Pál hosszú korintusi működése alatt mindent megtett, hogy a korintusiak minden lelki igényét kielégítse. Úgy vélte, hogy azzal, hogy nem kér semmit a szolgálataiért, sőt talán nem is fogadott el semmit, amit önként felajánlottak, jobban magához kapcsolja hallgatóit. Amint korábban már megemlítette, ha szűkölködő itt valamiben, akkor inkább a szegény makedón keresztényeknek üzent, tőlük kért és kapott is segítséget. A korintusiak nyilván úgy gondolkodtak, mint pár évtizede a magyar Sík Sándor piarista atya egyik versében írta: „Tudtam én, hogy szóból ért a szeretet”. A leírtak alapján úgy tűnik, hogy Korintusban elmaradt a szó, és nem volt érthető a szeretet-igény. Amikor pedig mások másként gondolkodtak, akkor jajdult fel Pál lelkében a csalódottság: „Mert Isten féltékenységével vagyok féltékeny rátok. Eljegyeztelek ugyanis titeket egy férfinak, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz.”. (2) Vagyis azt akartam érzékeltetni veletek, hogy én magam sem veszek el semmit abból a szeretetből, amelyet szolgálatom következtében Jézusnak adtok. De úgy érzem, „félek, hogy amint a kígyó félrevezette Évát álnokságával, úgy a ti értelmetek is elfordul a Krisztus iránti őszinte és tiszta odaadástól. Mert ha valaki jön, és más Krisztust hirdet, mint akit mi hirdettünk, vagy más lelket fogadtok be, mint akit kaptatok, vagyis más evangéliumot, mint amit elfogadtatok, azt igen jól eltűritek. Pedig azt hiszem, semmivel sem tettem kevesebbet a fő-főapostoloknál, mert ha járatlan vagyok is a beszédben, az ismeretben nem, hiszen azt minden tekintetben mindenki előtt megmutattam nektek”.(3-6)Aztán előadja a maga álláspontját immár tényleges példákban: „Vagy talán bűnt követtem el akkor, amikor önmagamat megaláztam, hogy titeket fölmagasztaljalak, mivel Isten evangéliumát ingyen hirdettem nektek? Más egyházakat fosztottam ki, támogatást fogadtam el tőlük, hogy titeket szolgálhassalak? Amikor nálatok voltam és szükséget szenvedtem, senkinek sem voltam a terhére, mert ami hiányzott nekem, azt pótolták a Makedóniából jött testvérek, és mindenben vigyáztam, hogy terhetekre ne legyek, és vigyázni is fogok”. (7-9) Ezzel nem old ugyan meg minden felvetett akadályt, maga is érzi, ezért hivatkozik a legfőbb fórumra: „Isten a tudója”.(11) Legyünk figyelmesek a magunk, de a mások alapállására is!

Nagyszerű érzés ez a gyermekded bizalom!

Nagyszerű érzés ez a gyermekded bizalom!

Alapja a helyes istenfogalom: „a mi Istenünk az égben van, és mindent megtesz, amit csak akar." (Zsolt 115,3) a teremtményektől sem kellett félniük, mint manapság: „Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön." (Ter 1,28) Nem is volt semmi baj, amíg ez a tökéletes bizalom élt bennük. Jelentkezett azonban a kísértő, és ezt a nagy kincset rabolta el tőlük egy szempillantás alatt: „Miért parancsolta meg nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?" (3,1) Az asszony még okosan válaszol, de jön a bizalmat gyilkoló felvilágosítás: „Dehogy is haltok meg! Csak tudja az Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten, tudni fogjátok a jót és a rosszat." (4-5)Rettenetes élmény lehetett az Úr számára: ennyi jót adtam nekik, és csak hálás szeretetre, bizalomra vágytam. Íme, jön a gonosz kísértő, aki semmi jót nem adott nekik, szívből gyűlöli őket, és azt reméli, hogy a bűn után azonnal pokolra taszítom mindkettőjüket. Lám, egyetlen szavára felcsúfolnak engem. Az ember hazugságra bízta magát, és ettől kezdve nagyobb sikere van a hazudozóknak, mint az igazság szolgáinak. Ezt fogalmazza meg Jézus is: „Ti az ördögatyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok cselekedni. Ő gyilkos volt kezdet óta és az igazságban meg nem állt, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, magától beszél, mert hazug, és a hazugság atyja. Én azonban az igazságot mondom, ezért nem hisztek nekem." (Jn 8,44-45) Milliók születtek, éltek, haltak. Egy-két igazán nagy bizalmú emberről számol be a Szentírás. Ilyen volt Ábrahám meghívása óta haláláig. Még a megingásai sem rontották meg bizalmas, nagy hitét. Ennek a csúcsteljesítménye fia feláldozása: „Mivel hitt, azért áldozta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett, feláldozta egyszülöttjét, aki az ígéreteket kapta, mikor azt mondták neki: „Izsák utódait hívják majd utódaidnak." Hitt ugyanis abban, hogy Istennek van hatalma a halálból is életre kelteni, ezért fiát előképül vissza is nyerte." (Zsid 11,17-19) a zsidó nép egész történelme erről szól: Isten végtelen szeretete árad rájuk mindenkor, mindenütt, ők pedig mindenkor és mindenütt lázadnak és bántják. Pedig: „így szól az Úr: „Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testet tesz támaszává, de az Úrtól eltávozik szíve. Olyan lesz, mint a tamariszk a pusztában: nem látja, ha valami jó jön, kiaszott vidéken lakik a sivatagban, szikes és lakatlan földön. Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és az Úr lesz bizodalma. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, mely a folyóhoz ereszti gyökereit: nem fél, ha jön a hőség, lombja zöldellni fog, száraz esztendőben sem aggódik, és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni." (Jer, 17,5-8) Ez a bizalom vezette a sok bűnös egyikét, hogy megfogalmazza a 129. Zsoltárt: „a mélységből kiáltok hozzád, Uram! Uram, hallgasd meg szavamat! Legyen füled figyelmes hangos esedezésemre. Uram, ha a vétkeket számon tartod, Uram, ki állhat meg előtted? Benned bízom, Uram. Lelkem bízik az ő szavában." (1-2.4-5) „Bár én koldus vagyok és szegény, az Úr majd gondoskodik rólam. Segítőm és szabadítóm te vagy, Istenem, ne késlekedj!(Zsolt 40,18)
„Én azonban bízom a te irgalmadban. Szívem ujjong, mert megszabadítasz, énekelek az Úrnak, aki jót tesz velem." (13,6) 

Évközi 11 hét szerda

Évközi 11 hét szerda

2Kor 9, 6-11; Mt 6, 1-6. 16-18

„Bőven ad a szegényeknek, igazsága fennmarad örökkön örökké”

Szent Pál nagyon szívén viselte a szegények, különösen a rendkívüli csapásokkal sújtottak gondját. Ebben a levélrészletben ismét a jeruzsálemi egyház aszály sújtotta híveinek a segítése, ösztönzi. Igaz, most szélesebb körű hittani alapokat akar nyújtani az adakozáshoz. A Gondviselésben mindig úgy igazgatja az emberek éltét, hogy Isten terve valósuljon meg. Isten az, aki kijelöli az egyes emberek munkáját. Ő egyedül adhatna minden embernek mindent közvetlenül, amire az illetőnek szüksége van. De úgy teremtette az embereket, hogy mindegyiknek nyíljék lehetősége a jót cselekvésre. Ilyenkor az Úr a másik ember kezébe teszi azt a jót, amire az egyiknek szüksége van, és azt mondja: Gyermekem, ezt a jót nem neked szántam, de a te kezedbe tettem, hogy neked is érdemed legyen a segítéssel. Boldog ember, aki felismeri a szeretetre nevelő Istenatya szándékát. Ebben segít az apostol:„Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne kedvetlenségben vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten, pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig mindennel bőven el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre, amint írva van: Bőven adott a szegényeknek; igazsága fennmarad örökkön örökké”. (6-9) Az igazság jelentése: azt teszi, amire Isten teremtette, kijelölte. A következőkben, pedig indokolja Isten eljárását: „Aki magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül, megsokasítja majd a ti vetéseteket is, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét”. (10) Az örök igazság: Mindent Isten ad: kinek termőföldet juttat nagyobbat, kinek több magot, másoknak bővebb termést biztosít. Mindezt, pedig úgy, hogy akinek nagyobb szántóföldet juttat, annak több ereje van a földet megmunkálni. Aki több maghoz jut: Annak könnyebb a tennivalója, esetleg raktározási gondjai vannak. Aki pedig többletterméshez jut. Ráér értékesíteni. Próbálja ki mindenki Isten bölcsességét! Aki elfogadja bizalommal a mindentudó Isten bölcsességét, az a folytatásban is élvezi az Úr kegyelmét. A bölcs ember mindent ezzel a háttérrel igyekszik elfogadni. Előbb-utóbb minden hívő rádöbben, hogy Isten mindent eleve bölcsen kigondol. Ehhez a bölcs, örök tervhez kell felnőnünk. A Mi Atyánk kérését okos dolog komolyan venni és imádkozni: „Legyen meg a te akaratod!” „Ki Istenben bízik, nem csalatkozik”

Gyermekded bizalom a hit és a keresztény élet csúcsa 3.

Gyermekded bizalom a hit és a keresztény élet csúcsa.

elmélkedés harmadik rész

Hinni kell abban, amit Jézus tanított

Atyátok az Isten, a végtelen nagy végtelen szeretet, aki mindig a ti javatokat akarja és garantálja is: „Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt." (Mt 6,8) „Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak, és nem fonnak, mégis mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, nem sokkal inkább titeket, kishitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne mondogassátok: Mit együnk? Vagy: Mit igyunk? Vagy: Mibe öltözködjünk? Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért, a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja." (25-34) Komolyan vesszük mindezt? Jézus nem azt mondja: ne dolgozzatok, ne tervezzetek, hanem: ne aggódjatok! Legyen bennetek a mindent átragyogó bizalom! Ezt az igazságot, tényt Isten megalapozta már az ősszülőkben is. Életre hívja őket, és ezt remekül felfogják: pár perce még nem voltam. Most vagyok. Értelmes és szeretni tudó lelkem van, és gyönyörű, egészséges, erős, ügyes testem is van. Megkaptam az életteret a hatalmas és színpompás oázisban, a paradicsomkertben. Bár azt még nem tudják, hogy Isten három személy és az első személy szükségképen Atya, sőt az atyaság fogalmát sem ismerik, hiszen nem született még gyerekük, de érzik az atyai gondoskodást, és ez jólesik nekik. Bizalmukat az sem zavarja, hogy Isten érezhetően korlátozza szabadságukat, amikor eltiltja őket egy fa gyümölcsének élvezetétől. Megbíznak Istenben. Úgy fogadják e tilalmat, mint Isten szeretetének féltő intézkedését, amellyel megóvja őket az ismeretlen, de sötét hatalomtól, a haláltól. A jó és rossz tudásának fája tehát úgy áll előttük, mint a gondoskodás újabb jele. Isten tudja igazán eldönteni, mi a jó és a rossz, elfogadjuk bizalommal. így az ember megbízik Isten bölcsességében, és lemond a magáéról, mint a bölcs írja: „Teljes szívvel bízzál az Úrban, és ne támaszkodj a saját belátásodra"(Péld 3,5)

Évközi 11 hét kedd

Évközi 11 hét kedd

2Kor 8, 1-9; Mt 5, 43-48

„a nyomorúság sok megpróbáltatása között bőséges lett az örömük”

Az apostol meg akarja hosszabbítani Titus nevű tanítványa megbízatását, hogy a keresztény egyházak között mindenütt elindított gyűjtést Korintusban fejezze is be. Korintus az akkori viszonyok között nagyobb városnak számított. Lakói hajósok voltak, akik járműveikkel fuvaroztak a kereskedők kívánsága, üzleti tevékenysége érdekében a Földközi tenger vizein. A kereskedők ügyeskedtek mind nagyobb haszonra szert tenni, a többletből, pedig bővebb fuvardíjat adhattak a hajósoknak. Az idegen országokból behozott árukból is sokan jól megéltek. Vámot, adót szedett az állam a behozatal vagy kivitel alkalmával. Ezeket az árukat helyi kereskedők vásárolták fel, árusították, rendszerint kellő haszonnal. Iparosok készítették divatos áruikat, átadták a kereskedőknek helyben vagy külföldi hasznosításra. Ha jó szíve volt az iparosnak, kereskedőknek, akkor többet tudtak nyújtani a rászoruló szegényeknek. Erre gondolhatott Szent Pál is. Titusz az apostollal ott lehetett már a hosszabb igehirdetés idején is. Ismerhették őt és ő is, ismerhetett személyesen sokakat. Nem lett volna okos dolog leváltani az ügy befejezése előtt. Amit pedig Pál közbeiktat, a beszámolót a makedóniai keresztények adakozó jóságáról, az a szeretet és a bölcsesség mesterműve. Hangsúlyozza: a makedóniaiak szegények. Nincs tengerpartjuk, mint Korintusnak. Az egyszerű falusi munka: növénytermesztés, állattenyésztés, szerényebb ipar, kevesebb alkalmat jelent az adakozásra. A makedonok maguk is tisztában vannak ezzel. A gyűjtés elindításakor Pál maga is hangsúlyozta, hogy mindenki lehetősége szerint adakozzék, nehogy önmagát kifossza a szegény ember, és ezzel ellehetetlenítse a maga és családja életét. Mindezeket előre bocsátva írja dicsérő, elismerő sorait a makedonokról a korintusiaknak: „Tudtotokra adjuk testvérek, Isten kegyelmét, amelyet Makedónia egyházai kaptak, hogy a nyomorúság sok megpróbáltatása között bőséges lett az örömük, és igen nagy szegénységükből megszületett jószívűségük túláradó gazdagsága. Mert tanúskodom róla, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, és kérvén-kérve igyekeztek meggyőzni minket, hogy részük legyen a jótékonyságban és a szentek javára végzett szolgálatban”. (8, 1-4) Ez a csodálatos önzetlenség meghatja Pált. „És reményünket felülmúlva önmagukat adták oda először az Úrnak, aztán pedig nekünk, Isten akarata szerint” (5) Ez az igaz, de kiváló érzékkel megírt levélrészlet nyilván óriási lendületet adott a korintusi híveknek is, Titusznak is, hogy ők is túláradó mércével mérjenek adakozásukról: „Ezért mint ahogy mindenben kitűntök: hitben, szóban, ismeretben, minden buzgóságban és a tőlünk kapott szeretetben, úgy tűnjetek ki ebben a jótékonyságban is. Nem parancsképpen mondom ezt, hanem hogy mások buzgósága által a ti szeretetetek őszinteségét próbára tegyem. Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek”. (7-9) a gyűjtés célja a szentföldi szárazság sújtotta keresztények megsegítése volt. Most is, van nálunk is szárazság, ezt kíséri az aszály, az éhség. Ne reméljük pillanatra sem, hogy uralkodó milliárdosaink segíteni akarnak! Szóvivőjük hitvallása: „Nem is volt nálunk igazi csapás”

Gyermekded bizalom a hit és a keresztény élet csúcsa 2.

Gyermekded bizalom a hit és a keresztény élet csúcsa.

elmélkedés második rész

Mid van, amit nem kaptál?

Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (lKor 4,7) Valóban mindent úgy kaptunk és kapunk folyamatosan a gondviselő Istentől. Ebből tudunk neki visszaadni vagy másoknak tovább adni valamit, amikor szolgálunk Istennek, vagy a szeretet cselekedeteit gyakoroljuk embertársaink felé. A hit is az Ő ajándéka. De van valamink, ami egy kicsit a mienk: a bizalom. Nemcsak hiszek és engedelmeskedem Istennek, hanem ezt a legcsodálatosabb módon teszem: bizalommal. Mi ez a bizalom? A gyermek lelkülete, melyben tökéletesen ráhagyatkozik szüleire, tudva, érezve, hogy ők minden jóval elhalmozzák, és minden rossztól megóvják. Boldog, aki felnőtt korában is így érezhet. Igaz, a szülőkről már tudják, hogy nem mindenhatók, de egyre inkább átérzi a felnőtt hívő, hogy a legjobb Atya, az Isten, ennek a bizalomnak tökéletesen megfelel. Amit Mécs László édesanyjáról ír költői enthusiasmusszal, Istenre vonatkoztatható igazán: „Amerre én jártam, kövek énekeltek, Mert az édesanyám üzent a köveknek, Szíve ment előttem előre követnek." (A királyfi három bánata) Amikor Dávid Saul király elől menekült legényeivel együtt, bement a szentsátort őrző paphoz, és kenyeret kért tőle, mert nagyon éhesek voltak. A papnak azonban nem volt kenyere. Csak a sátorban volt Isten színe elé kitéve a szent kenyér. Dávid, bízva Isten megértő szeretetében, kért belőle magának és társainak is, bár ezt a hét lejártával csak a papok ehették volna meg. Ugyancsak Dávidról olvassuk: amikor megszámláltatta népét, hogy tudja, hány ember uralkodója, Isten Gád prófétával üzen neki: válassz három büntetésből:„Vagy hét esztendeig éhínségnek kell jönnie országodra, vagy három hónapig menekülnöd kell ellenségeid elől, s azoknak üldözniük kell téged, vagy pedig három napig döghalálnak kell lennie földeden. Azt mondta erre Dávid Gádnak: „Nagyon szorongok, de jobb az Úrnak kezébe esnem, mert nagy az ő irgalmassága, mint az emberekébe." (2Sám 24,13-14) a felnőttnek is szüksége van bizalomra. Kell ez a támasz az élet feladataihoz, a megsejtett veszélyek ellen védelem. Menedék, ahová elbújhat. Szorongások gyötrik s hogy ezektől meg ne bénuljon, hanem nyugodtan vágjon neki a nehézségeknek is, ehhez kell a bizalom. 

Évközi 11 hét hétfő

Évközi 11 hét hétfő

2Kor 6, 1-10; Mt 5, 38-42

„Mint munkatársak, pedig intünk titeket, hogy ne vegyétek hiába Isten kegyelmét”

A levél bevezetőjében és eddig elemzett részleteiben láthattuk, hogy Isten apostolait nem mentesíti a nehézségektől. A mai részletben, pedig töményen elénk tárja, mennyi kellemetlenséggel kell találkoznia szolgálata folyamán a hithirdetőnek. Ezeket a nehézségeket nem azért sorolja fel, hogy dicsekedjék, azért sem, hogy elriassza a megkezdett hivatás folytatásától, hanem azért, hogy tudva és akarva vállalja a kiválasztott a szolgálati nehézségeket, és amikor befejezi a megbízó programját, elnyerje a megígért jutalmat! Izajás prófétát idézi, hiszen a próféták is isteni szolgálatra meghívottak (Iz 49, 8): „a nekem tetsző időben meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítlek”. (2Kor 6, 2) Isten adja a tennivalókat. Az emberi cselekvés mindig időben és térben történik. Pál szerint ez olyan folyamat, amely örökös jelenidőt takar. Az Isten emberének erre nagyon oda kell figyelnie, hiszen őt elsődlegesen kötelezi a küldetése: te az én megbízottam vagy, hogy rajtad keresztülbiztosítsak valami fontos adományt egy rászorulónak. Ha megteszed, és az én nevemben jársz el, tudatosítod az illetőben, hogy minden jó adomány az Istentől származik, nemcsak segítettél rajta szükségében, hanem erősítetted hitét, hogy Isten mindent közreműködtet azok javára, akik szeretik őt. Nemcsak az apostolok vagy más fontos, felszentelt egyének vannak arra kötelezve, hogy embertestvéreiket segítsék jó tanáccsal, tanítással vagy imával, hanem Isten minden gyermeke. Tulajdonképpen valamennyien erre vagyunk teremtve, hogy a magunk érdekeinek félreállításával másokat segítsünk Isten akaratának felismeréséhez eljutni, hiszen ez az ő küldetése. Munkahelyen, utazás közben, de főként a családi körben kell erre figyelni. Sok önző egyén ezért nem köti le életét családi szolgálatra, mert ott a szeretetszolgálat áldozatának érzi magát, holott csak beteljesíti küldetést. Ez a „most” tehát állandó kötelességteljesítés.„Senkinek sem okozunk semmiféle botrányt, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, hanem mindenben Isten szolgáiként viselkedünk: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongatásban, verésben, börtönben, zendülés közepette, fáradságban, virrasztásban, böjtölésben, tisztaságban, tudásban, béketűrésben,kedvességben, a Szentlélekben, nem színlelt szeretetben, az igazság igéjében, Isten erejében; jobbról és balról az igazság fegyverzetében, dicsőségben és becstelenségben, gyalázatban és jó hírnévben, mint csábítók és mégis igazmondók, mint Ismeretlenek és mégis ismerek, mint halálra váltak és mégis élünk, mint megvertek, de meg nem öltek, mint szomorkodók és mégis mindig örvendezők, mint szűkölködők és mégis sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük nincsen, és mindenük döntenem, a szükségben lévőn segítenem kell-e, vagy mások tetszését keresve a látszat szerint meg van”. (3-10) Ezzel a hosszú felsorolással mutatja be az apostol, hogy én magam kell, hogy döntsek lelkiismeretem szerint, és nem a körülmények kényszere alatt teszek, meg vagy hagyok el valami jót. Gondoljunk a legszentebb Szűzre: nem keres kibúvót, amikor az angyal közli vele Isten akaratát, hogy a Szentlélek száll rá, és a Magasságbeli ereje indítja el szíve alatt a Megváltó emberi testét az életre. Józsefnek rettenetes szenvedést okoz a csalódás kísértése: a menyasszonyom mit tett velem? Máriát igazolja az angyal József előtt, de csak utólag. Az igazság és szeretet szolgálata nagyon szép, de időnként igen nehéz.

Küldd el Szentlelkedet és újjászületik minden 3.

Küldd el Szentlelkedet és újjászületik minden

befejező rész

Péter beszéde során felcsillantja a reményt, hogy hallgatói is részesülhetnek a Szentlélekben

„Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, akkor megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Azok tehát megfogadták szavát és megkeresztelkedtek. Körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk." (Ap Csel 2, 38. 41) Ez a háromezer ember húsz nyelvet beszélt. Addig egymást sem értették, most azonban egymást is, Pétert is jól kezdték érteni, és idegenből egyszerre Jézus és egymás testvérei lettek.Isten Lelke tehát egy családdá öleli a különbözőfajta embereket.Itt tehát a Szentlélek biztosan kiáradt, s úgy mutatkozott be, mint összegyűjtő. Hogy máshol, máskor, másokra is a Szentlélek áradt-e ki, amikor ezt állították, az már más kérdés. Annyi bizonyos, hogy a Szentlélek az Egyházat szétszórni nem akarta soha, és nem is akarhatja, mert ezzel megtagadná küldőit, az Atyát és a Fiút. Ez pedig egyszerűen lehetetlen.Ezért inti János apostol a híveket: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta áradt ki a világba. Erről ismerhetjük meg Isten Lelkét: Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben eljött, Istentől van. És minden lélek, amely nem vallja Jézust, nem Istentől van. Az Antikrisztusé az, akiről hallottátok, hogy eljön, és már most a világban van." (1 Jn 4,1-3) Ilyen volt Mohamed angyala. Manapság a jehovisták tagadják igen erősen Jézus istenségét. Amikor győzködnek bennünket a maguk egyetlen igazáról, el kell nekik mondani: nemhogy ti vagytok a választottak, de még csak nem is üdvözülhettek, mert a hozzátok szóló lélek nem Istené. A Szentlélek ma is tud segíteni. A ma élő kb hatmilliárd ember egy ötöde katolikus. Mondhatjuk, ugyanannyi a nem katolikus keresztények száma. Ezek is üdvözülhetnek, hiszen Isten mindenkit szeret, Jézus mindenkiért meghalt. De aki üdvözül, csak Jézus érdemeiért üdvözül, bármilyen vallás tagja is. „A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született." Elsősorban mi papok vagyunk arra hivatva, hogy imádkozzunk és beszéljünk is bölcsen, igazán az Úrról. Természetesen a hívek is tehetik, sőt tegyék is ugyanezt. Mert esetleg mi gyanúsak vagyunk, hogy kötelességből, netán pénzért tesszük a dolgunkat, a hívek viszont ettől mentesek. Egyébként a hiteles embert megérzik bennünk. Évszázadok óta tart a keresztények szétszórtsága. Sok őszinte útkeresés történt már, kevés eredménnyel (I és II Lyoni zsinat), VI. Pál és Athenagoras konstantinápolyi pátriárka Jeruzsálemben, 1964. Jan. 4-6. „Alig várom a napot, hogy egy oltárnál misézzünk VI. Pállal, ő öntse a bort, és én csöppentsem hozzá a vizet." Nyilván a Szentlélek szólt belőle, de ettől még ma is messze állunk. Vannak jó kezdeményezések a protestánsok felé is. Ők is keresnek utakat, de igazán nagyon messze még az „egy akol és egy pásztor" eszmeisége, főként pedig a gyakorlata. Henry Newman katolizálása elképesztette barátait és ismerőseit.„Becsülettel végig tanulmányoztam a különböző egyházak tanítását, és a teljes igazságot csak a katolikus. Egyházban találtam meg." Mikor jut el idáig a többség? A Szentlélek majd megtalálja a módját. Mit teszünk mi ezért? Türelem, baráti kapcsolatok, sebek gyógyítása Mahatma Ghandit európai fiatalember kereste fel egyszer. Mester, ön igen nagy ember, tanítson meg engem a boldogság titkára. Milyen nemzetiségű ön? Francia. És milyen vallású? Katolikus. Hát akkor szégyellje magát! Ön, a francia katolikus jön hozzám, a pogány indiaihoz? Jegyezze meg, fiatalember, hogy én halálosan szeretem Jézus Krisztust, és gyűlölöm a keresztényeket, mert tönkre teszik a kereszténységet." „Szentlélek Isten szállj le ránk, elmét derítő tiszta láng. Öntsd lelkeinkbe, melyeket megszenteltél, kegyelmedet!" Mit mondhatunk a nemzetek sorsáról? Nyilván a világ történelmét is a Szentlélek irányítja. Keserves meggondolni, hogy ahol a krisztusi élet nem a hit szerint alakul, ott nem lehet békéről sem szó, és a gazdaság is az önzés martaléka. A gyűlölet csak gyűlöletet fiadzik. Amíg nem lesz krisztusi élet az állami és államközi alapállás, addig az adok-kapok, a terror és viszont indított háború nem old meg semmit.Családok szétesőben, békétlenségben, a gyerekek gazdátlanul, szeretet nélkül. Az egyének egyre kevésbé tudják, hogy miért is élnek igazán. Nevelés helyett csak okítás, az is egyre gyengébben tervezve. Jöjj, Szentlélek Úristen, áraszd reánk teljesen mennyből fényességedet!" 

Évközi 11. vasárnap

Évközi 11. vasárnap

2Sám 12, 7-10; Gal 2, 16. 19-21; Lk 7, 36-8.3

„Ha ez próféta volna, tudná, hogy ez ki és miféle, aki érinti őt, hogy ez egy bűnös nő”

Jézust a farizeusok ki nem állhatták. Kezdettől nem fogadták be a megszokott zsidó tanítók, a rabbik közé. Mégis el-elhívták őt a házukba, mert a nép nagyra tartotta, és igen jólesett a büszkeségüknek, hogy ők is vendégül látták. Annál inkább büszkélkedtek, mert tudták, hogy Jézusnak nem telik előkelő házra, nem tudja meghívni a vendéglátóit, ahogy illik. Ezt azonnal éreztették vele. Az előszobában a gazda egyedül fogadta. Meghajláson kívül semmi vendéglátó figyelmesség. Nem volt szakáll-csók, nem kapott egy csepp illatos olajat a homlokára. Nem ültették le, nem tettek eléje mosdótálat, nem vették le saruját, elmaradt a lábmosás. Csak bevezették. Bent megmutatták a kerevetét. Aztán elkezdődött az étkezés. Váratlanul bejött egy fiatal, csínos nő, akit nem kellett bemutatni, mert mindenki úgy ismerte, őt, hogy a „bűnös nő” (37) a nő Jézus miatt semmivel nem törődve bejön, odalép Jézus kerevetre feltett lábához, és zokogni kezd, a könnye mossa a port Jézus lábáról. Megrémül: Mit tettem? Nincs törlőkendőm! A mindenki által megcsodált gyönyörű hajával törli szárazra. Aztán elővesz a táskájából egy alabástrom edénykét. Az illat azonnal belengi az ebédlőt, minden szakértő orr azonnal érzi, hogy nagyon drága nárdusz kenet van benne. Nem kevéskét csöppent Jézus lábára, hanem mind ráönti. Ez már több a soknál. Valószínűleg mindenki egyet gondol. Jézus azonban a vendéglátó farizeus lelkére figyel, aki azt gondolja: „Ha ez (mármint Jézus), próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő”. Az el nem hangzott, de durván meghozott ítéletre Jézus azonnal válaszol: „Simon, mondanék neked valamit. Az így válaszolt: mester, beszélj!” (40) Jézus tehát udvariasan szót kér. Elmondja a két adósról szóló példázatát. Aztán Simon ítéletére kíváncsi, ki szereti jobban a megajándékozott adósok közül? Simon büszkén válaszol, kimondja az igazságot bátran. Az persze eszébe sem jut, hogy most önmagát és társait ítéli el kegyetlenül, nem a szegény „bűnös nőt”. „Úgy gondolom, hogy akinek többet engedett el”, (43) Jézus helyben hagyja, szinte megdicséri a házigazdát. Pedig jön a fekete leves, a könyörtelen ítélet annak a fejére, aki bíróként szólt. Jézus ítélete: Én nem próféta vagyok főként nem olyan illetéktelen, ostoba bíró, mint te, Simon. Én Isten vagyok. Ti azért tartjátok bűnösnek ezt a nőt, mert Isten hatodik parancsa ellen vétkezett. Talán éppen veletek. Isten azonban az első és legfőbb paranccsal kezdi az ítélkezést. A szeretet parancsával. Abban azonban ez a bűnös nő magasan fölötted áll. Te dölyfösen megtagadtad a minden vendégnek kijáró szeretet jeleket: Nem adtál egy csepp olajat a homlokomra, ő egész vagyon kenetet öntött a lábamra. Nem adtál vizet lábmosásra: ő könnyeivel mosta le a port a lábamról. Szakállamra nem adtál csókot: ő a lábamat csókolgatja. Simon! Aki a szeretetet megtagadja, minden parancsot megszegett! Simon: a szeretet elleni vétkek miatt sokkal több ember elkárhozik, mint a hatodik parancs megsértéséért. Neki most ünnepélyesen megbocsátom sok-sok vétkét, mert nagyon szeret. Engem utánozz, Simon! És tudd mg, én meghalok érte is.

Küldd el Szentlelkedet és újjászületik minden 2.

Küldd el Szentlelkedet és újjászületik minden

második rész

Óriási viták folytak erről a kérdésről, és mind a mai napig nincs megegyezés

„Éppúgy imádjuk, mint az Atyát és a Fiút". Az értelmes ember lehetősége és rendeltetése is, hogy ismerje fel és ismerje el, hogy Isten a világ és benne az ember legfőbb Ura: ezt jelenti az imádás. Jézus mondja az apostoloknak: „Ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várjanak az Atya ígéretére: „Azt hallottátok tőlem, hogy János csak vízzel keresztelt, néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni." (Ap Csel 1,4-5) Ezzel elismeri, hogy a jóra, a küldetésre való erőt majd Tőle kapják. Meg is erősíti: „a Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt el benneteket.Ő szólt a próféták szavával." Neki tulajdonítja az Egyház az egész kinyilatkoztatást.Ő tehát ismeri és közli a hit titkait. Sőt vigyáz is arra, hogy a nehezen érthető túlvilági titkokat jól értsék, érthetően közöljék, és vigyáz ezek helyes fennmaradására is. Küldetése arra is szól, hogy tovább tanítsa Jézus Egyházát: „Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém, azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek." (Jn 16,13-15) Az is küldetése, hogy gyűjtse össze Isten szétszóródott gyermekeit. Amikor kiárad az első keresztény pünkösd alkalmával, rögtön ezt a célt szolgálja. Először eltölti az apostolokat a velük együtt ott tartózkodókkal egyetemben, utána arra ösztönzi őket, hogy menjenek ki a térre, mert ott kell folytatódnia a küldetésének. 

Évközi 10 hét szombat

Évközi 10 hét szombat

2Kor 5, 14-21; Mt 5, 33-37

„Mert Isten volt az, aki Krisztusban kiengesztelte önmagával a világot”

Isten nemcsak teremtője a világnak, hanem helyreigazítója is, amikor erre van szükség. Isten öröktől fogva tudta, hogy a Fia emberi képmására teremtendő világ nem tökéletes, hiszen tökéletes egyedül Isten. És ez nemcsak a félig anyagból, félig szellemből való emberre vonatkozik, hanem a tiszta szellemi létű angyalokra is. Ők sokkal nagyobb értelmet és akaratot kaptak teremtésük alkalmával, mint az emberek, mégsem tudták legyőzni önmaguk vesztét, okozó gőgjüket. Isten tehát nagyon jól ismeri az embereket, és mivel szereti is őket nagyon, ezért Ő kezdeményezte, hogy a vétkes ember vissza tudjon térni hozzá. Szent Pál a mai szentleckében ennek a kifejtését eszközli a mindenkori élők, bűnös emberek vigasztalására. Ezért foglalja össze a tanítás lényegét: „Mert Isten volt az, aki Krisztusban kiengesztelte önmagával a világot, úgyhogy nem számította be bűneinket, és ránkbízta a kiengesztelés igéjét”. (5, 19) Ezt a nagy ajándékot kell sürgősen, mondhatnánk mindenek előtt megismernie minden embernek. (14) Amíg ugyanis nem tudjuk, hogy van vissza utunk a megsértett mennyei Atyához, addig nincsen reményünk sem a megtisztulásra. Aki csak annyit tudna Jézus Krisztusról, hogy egy nagyszerű tanítómester volt, jó szívvel segített minden rászorulón, de nem volna fogalma arról, hogy életének, működésének az volt a célja, hogy megváltói halálával megszerezze nekünk bűneink bocsánatát, az csak mintegy test szerint, kívülről, felületesen ismerné Jézust. „Egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak” a bűnnek (14). Jézus, pedig azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt”. (15) Amikor Isten Krisztusban kiengesztelte önmagával a világot, akkor megjelent a földön az új teremtmény. Ennek hirdetését bízta rá az Úr az apostolokra és utódaikra: „Krisztus szeretete sürget minket”. (14) El kell mondanunk mindenkinek ezt a nagy hírt! Az apostollal együtt mi is tudatosítsuk magunkban és hallgatóinkban, hogy ezt az ajándékot Isten művelte javunkra. Mi csak felismerjük, és ettől kezdve járhatjuk a szeretet krisztusi útját. „Mi tehát Krisztus követségében járunk, s maga Isten buzdít általunk. Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel! Ő azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őáltala”. (20-21) Nagyon jókor olvastatja velünk Isten ezeket a felemelő gondolatokat. Eddig ugyanis minket, az Egyház papjait és híveit, úgy állítottak a társadalom elé, mint ellenségeket. Isten tiszta szava viszont rajtunk keresztül üzeni, mint nagy igazságot: világunk elfajult, mind az igazságot, mind a másokért élő szeretetet igyekszik eltorzítani. Igen, sok és nagy bűn terheli sok ember lelkiismeretét, de ezekért kétezer éve meghalt Jézus Krisztus. Papjai ma is fennen hirdetik: „Krisztus követségében járunk, s maga Isten buzdít általunk. Krisztusért kérünk tehát benneteket: engesztelődjetek ki Istennel!” Aki pedig nem ezt hirdeti, semmi biztosítéka sincs a szavának, hogy megváltoztatja a hazugság és gyűlölet mai gödreit.

Küldd el Szentlelkedet és újjászületik minden.

Küldd el Szentlelkedet és újjászületik minden.

„Új pünkösd?"

Ez volt a II. Vatikáni zsinat idején az elemi erővel kitört lelkesedés megnyilatkozása. Nos, a Szentlélek az én életemben, még inkább az Egyház életében mindig nagyon fontos volt. Ő a Szentháromság egységében öröktől fogva él, hiszen Isten szükségképen háromság. A teremtésben egyformán volt része az Atyával és a Fiúval, mivel a Szentháromság cselekvései kifelé, a teremtett világ felé mindhárom Személy közös művei. És bár az Ószövetség nem ismeri a Szentháromság titkát, a kinyilatkoztatást hallgató Mózes megőrzi ezt a kijelentést is: „a föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység fölött, és Isten Lelke a vizek felett lebegett." (Ter 1, 2) a fizikai világ kibontakoztatása tehát rá volt bízva elsődlegesen. Ő ugyanis „mindent kikutat, még az Isten mélységeit is" (1 Kor 2,10), tehát ismeri az Atya terveit tökéletesen. Majd a bűnből való szabadulás, a megváltás első mozzanata is Vele kapcsolatos: „Az angyal azt felelte Máriának: „a szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged, azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni." (Lk 1, 35) Hozzá tehetjük még: Ő lesz a krisztusi mű kibontakoztatója az Egyház és az egyének életében is. Ezért nagyon fontosnak találom, hogy megszokott liturgikus fohászunkkal kérjük az Atyát: „Küldd el Szentlelkedet és újjászületünk, és megújítod a föld színét." Ki a Szentlélek? A Szentlélek a Szentháromság harmadik személye, Isten az Atyával és a Fiúval együtt. Az apostoli hitvallás csak ennyit mond róla: „Hiszek Szentlélekben." De a nicei és konstantinápolyi zsinat hitvallása már bőségesebben nyilatkozik: „Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút. O szólt a próféták szavával." Úr = Adonáj. Ezt a héber szót csak Istenre alkalmazták. Jézust is csak azután szólították így, amikor Péter megvallotta, hogy 0 a Krisztus, ( Mt 16,16) Jézus hivatkozik is erre a lábmosás után: „Ti úgy hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok." (Jn 13,13) Ugyanez a cím jár a Harmadik isteni Személynek, hiszen Ő is ugyanazt az isteni természetet birtokolja, az egyetlent a másik két isteni Személlyel együtt. A Szentlélek származik, nem születik. A Fiú származása születés, mert a születésnél élő származik az élőtől a természet hasonlóságára. A Fiú az Atya képmása. A Szentlélek az Atya és a Fiú egymás iránti szeretete. Az isteni akarat síkján származik, ezért maga a Szeretet. Az Atya és a Fiú közösen ajándékozzák neki az isteni természetet, mégpedig a latin Egyház megfogalmazása szerint: „a Patre Filioque procedit." Vagyis az Atya főforrás, hiszen Ő adja, hogy az isteni természet a Fiúé is legyen, és így ketten egyetlen leheléssel származtassák a Szentlelket. A keleti Egyház végeredményben ugyanezt állítja, de más szemlélettel: „a Patre per Filium".

Évközi 10. hét péntek

Évközi 10 hét péntek

2Kor 4, 7-15; Mt 5, 27-32

„Minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére”

Minden ember fél a szenvedéstől,mondta egy nagyon veszélyes körülmények között dolgozó férfi.Úgy gondolták a vele beszélgetők, hogy az illető nagy hős, fakír, akit nem befolyásol semmi veszedelem. Pedig valóban úgy van, hogy a szenvedés rettenti az embereket. Nem csoda, a fájdalom fájdalom mindekinek. Szent Pál felsorol néhány szenvedést, és rámutat, hogy ezek elviseléséhez sok-sok kegyelemre van szükségünk:„Ez a kincsünk, pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket,de agyon nem nyomnak: bizonytalanságban vagyunk,de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk;földre terítenek, de el nem veszünk; állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben”(4,7-10) Ezek a felsorolt szenvedések keresztényeket érő bajok, nehézségek. Akik nem Jézus nyomában, azokat kevésbé érik, hiszen éppen az a céljuk a Gondviselés rendjében, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy Jézus nem baj nélküli, kényelmes állapotot ígér követőinek a földi életre: „Ha valaki utánam kar jönni (a mennyországba), tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt”(Mt 16, 24-25) a „józanész, az emberi szabadság, a kellemes élethez való jogom”, mondják, hogy kényelmesen rendezzem be az életemet.Akkor értelmesen éltem. Mint a magyar nemes: „Ősi joggal, ősi házban Éltemet, ha elpipáztam, Mennybe visznek angyalok: Én magyar nemes vagyok”(Petőfi Sándor: Magyar nemes)„Mert minket, akik élünk szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvalóvá legyen halandó testünkön.Bennünk tehát a halál uralkodik, bennetek, pedig az élet”(11-12)Ezt a következtetést nyilván a magát okosnak tartó nem-krisztusi embernek szánja a bölcs keresztény.Aki már hittel figyeli a történelmet, megnyugszik annak igazában:„Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amiről írva van:„Hittem, azért szóltam”(Zs 116,10G) mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, minket is fel fog támasztani Jézussal, és veletek együtt elébem, állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére” (13-14) a kegyelem ad erőt tehát a keresztényeknek, hogy ezekkel a meggondolásokkal vállalják a maguk kereszthordozó életét, hogy felfigyeljenek példájukra a hitetlenek, és még időben elkezdhessék az érdemszerző életet gyakorolni.

Lelkigyakorlat a mennyei Atyáról 3.

Lelkigyakorlat a mennyei Atyáról

harmadik elmélkedés

Az ószövetségi kinyilatkoztatás csak annyit tud, hogy Isten olyan jó, mint egy atya

Lelkipásztori időmből szívesen emlékszem vissza azokra a fiatalokra, akik úgy készültek a házasságkötésre, hogy megvették vagy megépítették a családi házat vagy lakást a maguk jövendő kis családja számára. Ez a gondoskodó szeretet nagy biztosíték volt a szememben arra, hogy a közös életük folyamán is minden áldozatot tudnak vállalni, amire a családnak szüksége lesz. Aki a keretet megteremti egyedül vagy a jövendő párjával, annak biztosabban lesz ereje a berendezéshez, a szépítéshez is. Isten mindent és mindenkit felülmúl a gondoskodó szeretetben. Öröktől fogva eltervezte, hogy szentháromságos szeretetét kiárasztja: teremt egy új világot, szellemeket és anyagi dolgokat, láthatatlan és látható teremtményeknek ad létet. Az anyagvilág tömegét egy pillanat alatt létrehozta, aztán évmilliókon keresztül alakította a csillagvilágot, benne a mi naprendszerünket, s annak viszonylag kis bolygóját, a földet. Lehűtötte a felszínét, hogy járni és élni lehessen rajta. Aztán nem állt meg itt, mondván: van már lakásépítésre hely, kő is bőven, megteremtem hát az embert, hadd dolgozzék ő is a maga érdekében. Ennivaló is kell neki és jövendő családjának. Teremtek hát búzát, napraforgót, nyulat és tehenet. A többit találja ki magának, hiszen eszes teremtmény lesz. Isten nem így gondolkodott! Feldíszítette a földet millió növénnyel: virágok, füvek, fák garmadával, amik nemcsak hasznosak, de szépek is. Hadd lássa majd az ember, milyen gyönyörű lehet az alkotó, ha már a teremtményei is bámulatra méltók. És tanuljon meg a lakásába a csupasz falak közé virágot vinni, örömöt szerezni, otthont teremteni. Az ennivalók se legyenek mindig ugyanazok: magvak, gyümölcsök pazar bőségben teremjenek évről-évre, ne kelljen majd szárított, aszalt, konzervált holmikon tengődniük. A növények után teremtette az állatokat: jó lesznek az embernek, segítőtársnak a munkájához, ezen kívül eheti is a húsukat, gyönyörködhet tollúkban, szőrükben, alakjukban. Amikor pedig mindez készen állt, megteremtette az embert a föld anyagából a testét, majd a tökéletesen ép és szép embertestet nem hagyta élettelenül heverni: megteremtette a semmiből az értelmes, akaratos, tehát szellemi lelket, belélehelte, így élővé tette és odaajándékozta a frissen megteremtett emberi személynek, akinek aztán nevet is adott: Ádám. Bizonyára nagyon boldog lett volna Ádám, ha szeme első pillantása egy pici oázisra tekinthetett volna a sivatag közepén: pindurka forrásvíz mellett három-négy pálmafa. De a szeme előtt beláthatatlan, bejárhatatlan kert terült el, rengeteg gyümölcsfával. Négy komoly folyó öntözte földjét, termékenyítette fáit. Virágok, színek, formák dús bősége gyönyörködtette az első pillantásokat. Aztán jött a meglepetés: a mozdulatlan színpompából kezdtek elővonulni mozgó élőlények. A hangyától a mamutig, a pintyőkétől a sasokig sok ezer fajta állat. Mind csodaszép és mind az enyém! Nevet is adott mindegyiknek, és boldogabb volt, mint egy gyermek. Azaz fogalma sem volt arról, milyen boldog egy gyermek, hiszen olyat nem is látott, s azt sem tudta, hogy ő felnőtt, férfi és hogyan került ide, mit jelent, hogy ő él. Egyet tudott és érzett át sajgó szívvel: ebben a színes tömegben nincs semmi, ami hozzám hasonló lenne. Nekem is van fejem, kezem, lábam, hajam és némi szőrzetem, de semmi emlékem, hogy egy perccel vagy évvel korábban én is egy csupa szőrmók lettem volna, mint ez a majom itt. Nagyon egyedül vagyok. A rengeteg élménytől elfáradva a hűvös alkonyi szellőben elálmosodott. Majd a tűzágyba hulló nappal együtt ő is elaludt. A csillagos égboltról millió fénnyel ragyogott rá a Teremtő végtelen szeretete. Isten mindig végtelenül boldog, de most úgy érzem, itt olyasmit lehetne gondolnom, hogy a gyermeke bölcsője mellett mosolygó újdonsült édesapa boldogsága élt a szívében. És látta az emberszív nagy-nagy vágyát, ami még csak nem is tudatosulhatott, hogy a párja után kiált, hiszen nem tudta, mit jelent a párom, csak azt, hogy egyedül vagyok.

Évközi 10 hét csütörtök

Évközi 10 hét csütörtök

2Kor 3, 15-4, 1. 3-6; Mt 5, 20-26

„Az Úr Lélek, s ahol az Úr Lelke, ott a szabadság”

A szentlecke bevezető gondolata visszavisz bennünket lélekben a Sínai hegyen történtekhe.Isten ott a szövetség megkötése után megparancsolta Mózesnek, hogy menjen föl az állandó villámlástól és mennydörgéstől félelmetes hegyre Istenhez. Senki nem kísérhette el erre a kiváltságos találkozóra. A hegy lábánál kötelet feszítettek ki figyelmeztetőül, hogy aki azt átlépi, halállal lakozik. Egyedül Mózes szolgája, Józsue tarthatott vele a felhőzónáig, de ott le kellett ülnie és türelemmel várnia ura visszatérésére. Tudjuk a Bibliából, hogy ez a találkozó negyven nap és negyven éjjel tartott. Többek között itt mutatta meg Isten a világ teremtésének csodálatos pontjait. Az egész folyamatot nyilván nem volt lehetséges bemutatni, hiszen a teremtett világ teljes kibontakozása még a tudomány szerint is évmilliókat vett igénybe. Ez a beszélgetés barátinak nevezhető, hiszen Isten úgy társalgott Mózessel, mint a barátjával. Az első ilyen találkozó akkor ért véget, amikor lent a hegy lábánál nem győzték kivárni Mózes visszatérését. A mindenhol leselkedő sátán tanácsára Áronnal készíttettek aranyból Egy borjúszobrot. Éppen olyanra sikeredett, mintha az egyiptomiak főistene, az Ápisz-bika szobra lett volna. Ennek rendeztek nagy ünnepet. Imádásuk jeléül áldozatokat mutattak be neki. Isten mindezt elmondta Mózesnek, és azt is felfedte előtte, hogy elpusztítja ezt a pártütő népet, és Mózes két fiát teszi meg egy hűséges, kezelhető nép ősatyáivá. Mózes el sem tudta képzelni, hogy a zsidók, akik immár Isten ünnepélyes szerződéssel elkötelezett népe, hogyan művelhettek ilyen sötét hittagadást. Amikor viszont leérkezett a táborba, meggyőződhetett az igazságról. Haragjában kivégeztette a főbűnösöket, összetörte a Szövetség Isten ujjával írt két kőtábláját. Aztán visszatért Istenhez engesztelni a hegyre. (Kiv 32) Szentlecke fátyolt emleget következő soraiban. Ennek a háttere ugyancsak a Sínai hegy volt. Amikor Mózes Istennel társalgott, a fény isteni forrásából olyan csodálatos mennyiségben áradt rá az ő arcára, hogy onnan el sem távozott a találkozások után. Mózes ezt nem észlelte Önmagán, de az arcáról áradó ragyogás miatt nem mertek a közelébe menni honfitársai, még a családjának tagjai sem. Ezért kendővel takarta be arcát, ha emberekkel akart beszélgetni. Erre hivatkozik Szent Pál, hogy a lényeget nem merték magukévá tenni a zsidók. Jézus fényét, a Szentlélek pünkösdi ragyogását ezrek tapasztalták. Az Újszövetséget Isten már mindenkinek közvetlen kincsévé tette. A zsidó nép utolsó lesz majd a megtérő népek sorában, holott az övék lehetett volna az elsőség.

Szent Antal ünnepén

Szent Antal ünnepén

A betű öl, a Lélek pedig éltet”

Szent Pál apostol a Korintusiakhoz írt második levelében a Lélek csodálatos szolgálatáról ír a híveknek. Ő maga saját sorsából tudta, mit jelent az, ha valaki a Szentírás betűit látja csupán, de nem érzékeli a Lélek erejét és mondanivalóját. Pál komolyan tanulta az Írás szövegeit, híres tudósok lábánál ült, az Írás legfőbb mondanivalóját, a messiási üzenetet mégsem tudta felfedezni benne, alkalmazni Jézus Krisztusra. Kellett a Szentlélek ereje, hogy ezt felfogja és értse, majd tanítsa, éltessen általa másokat is, és meghaljon érte. A XIII. század elején Lisszabonban igen jó képességű fiatalember lépett be az Ágostonos kanonokok rendjébe. Fényes tehetségét különösen a Szentírás tanulmányozásában kamatoztatta:„Könyv nélkül tudta.” „Arca Testamenti” (frigyszekrény, vagyis a szövetség ládája) mondták róla. Antal testvér egyetemi katedra helyett jelentkezett a nemrég alapított ferences rendbe. Ennek alapgondolata: „Tartsátok meg a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumát.” Élvén engedelmességben, szegénységben és tisztaságban. A Szentírást tehát nemcsak ismerni kell, mint ezer-kétezer éves betűket, hanem ahogy Jézus Krisztus élte, és ahogy Szent Ferenc a XIII. század elején újraélte. Ferenc, Antalban kapott biztosítékot arra, hogy lehet a Szentírást tudományosan ismerni, és Lélekben átélni. Ezért engedélyezte, amit addig tiltott, hogy a testvérek tanulmányozzák a Szentírást, éppen Szent Antal vezetésével. A XIX. századig rengeteg változáson esett át a Biblia. A Luther féle „Sola Scriptura justificat” (Egyedül az Írás tesz megigazulttá) elindított egy komoly mozgalmat, a könyvnyomtatás lehetővé tette a hozzáférést a szöveghez, olvasta és magyarázta mindenki a saját elgondolása szerint. A XIX. századba eljutottak odáig: „Az evangéliumban szereplő „csodák” Jézus okkult tudományának művei, amiket még ma sem tudunk megmagyarázni, vagy ha nem titkos természeti erőkből jönnek, akkor hazugságok.” Íme, az Írástól hová értek el: Jézus istenségének tagadásáig! A betű megölte őket (2Kor 3,6), mert aki nem hiszi Jézus istenségét, az elkárhozik.

Lelkigyakorlat a mennyei Atyáról 2.

Lelkigyakorlat a mennyei Atyáról

második elmélkedés

Már az Ószövetség bölcse csodálkozott azon, hogy a teremtett világ gyönyörű dolgaiból sokan nem tudták felismerni Istent:„Mert balgák mindazok az emberek, akikben nincs meg Isten ismerete, akik nem tudták a látható javakból megismerni azt, aki van, s a műveket szemlélve nem ismerték föl az alkotót, hanem a tüzet vagy a szelet, vagy az iramló levegőt, vagy a csillagok körét, vagy a víz árját, vagy a napot s a holdat tartották világot kormányzó isteneknek. Ha már ezeket isteneknek gondolták, mert szépségük elbájolta őket, tudhatták volna, mennyivel kiválóbb ezek ura, hiszen a szépség szerzője alkotta mindezeket. Ha pedig megcsodálták ezek erejét és tevékenységét, megérthették volna, hogy alkotójuk még erősebb, mert a teremtmények nagyságából, szépségéből nyilván meg lehet ismerni azok teremtőjét. De ezek ellen még csak kevesebb a kifogás, mert ők talán csak tévednek, miközben Istent keresik, és meg akarják találni. Amikor ugyanis alkotásaival foglalkoznak, s azokat vizsgálják, megejti őket azok látása, mert annyira szép, amit látni lehet. Ezeknek azonban még sincs mentségük, mert, ha tudásban annyira vitték, hogy át tudták kutatni a világot,, ennek urát ugyan miért nem tudták előbb megtalálni?" (Bölcs 13,1-9) Minden, ami van, az Atyától van, s minden teremtmény hozzá kell, hogy vigyen minket. Tőle származnak az isteni Személyek: a Fiú az értelem síkján tőle születik, a Szentlélek az isteni akarat síkján tőle származik a Fiúval közös lehelésben. Az övé a végtelen isteni értelem és akarat. Ő adja, ajándékozza a Fiúnak és kapja vissza tőle, majd közösen ajándékozzák a Szentléleknek. Az Atya teremti a Fiú által az egész világ minden látható és láthatatlan teremtményét, tehát az embereket és az angyalokat is. Ő tartja fenn a létrehozott teremtményeket, Ő adja nekik a tevékenység lehetőségét, az erőt, energiát. Ő irányítja a mindenséget örök tervei szerint. De Ő a végcél is, mindennek és mindenkinek az Ő dicsőségét kell szolgálnia, és mindennek hozzá kell visszatérnie. Jézus küldetése: „hogy az Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse." (Jn 11,52) A világ végén pedig Atyjához visz mindenkit: „Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni. Mindenki a maga rendje szerint: elsőként Krisztus, azután azok, akik Krisztuséi, az ő eljövetelekor. Azután jön a vég, amikor majd átadja az uralmat Istennek és Atyának, miután megsemmisített minden fejedelemséget, minden hatalmasságot és erőt. Mert addig kell uralkodnia, amíg ellenségeit mind a lába alá nem veti. Mint utolsó ellenséget, a halált semmisíti meg, mert mindent a lába alá vetett. Amikor azonban ezt mondja: Minden alá van vetve, kétségtelenül kivétel az, aki mindent alávetett neki. Mikor pedig minden alá lesz vetve neki, akkor a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben." (1 Kor 15,22-28) A teremtett világ a világ végén elpusztul: „Akkor az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőségtől elolvadnak, a föld pedig, és a rajta levő teremtmények elégnek." (2 Pét 3,10) Isten azonban a sokak által lenézett anyagot is megmenti elsősorban Fiának testében, de a feltámadó emberek testében is átmentődik az örök életre. Róla, az örök Atyáról beszélgetünk tehát, hogy minél tökéletesebben megismerjük és meg is szeressük Őt.

Lelkigyakorlat a mennyei Atyáról

Lelkigyakorlat a mennyei Atyáról

Olyan testvérekhez, nővérekhez szólok, akik végig imádkozták, dolgozták és szenvedték az életüket Elkötelezettek Isten állandó, lelkes szolgálatára, és most zömmel megérdemelt nyugdíjas pihenőidejüket töltik, amelyben viszont több idejük marad az intenzívebb imaéletre és a szeretet síkján való bensőségesebb segítésre a még aktívaín dolgozóknak. Életükben megértették és követték Jézus Krisztus misszós parancsát: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig."(Mt 28,19-2o) Vitték tehát a jó hírt szóval és tettel, étellel és orvossággal. Vállaltak rengeteg veszélyt is Istenért. Szemébe néztek sok pogánynak, aki még nem ismerte az igaz Istent. Lehet, hogy akadtak sokan, akik nem is kerestek mást, mint régi babonájukat, mert meg voltak elégedve állapotukkal. Esetleg féltek „istent" váltani, mert az örökölt bálványimádás súlyosan beléjük idegződött, netán a varázslók bosszújától volt okuk rettegni. Olvastam valahol, hogy egy Londonban végzett néger orvos angol lányt vett feleségül, aki követte férjét a régi hazába, ám a törzs varázslója gyanakodva nézte az idegen fajú és vallású asszonyt. A folyóban valami halpusztulás történt. A varázsló szerint az idegen nő miatt haragszik a halak istene, és azt kívánja, hogy öljék meg, s a koponyájából Igyék a nép. Megtették. Lehet, hogy a kiosztott hittankönyvből olvasóktól megkérdezték, mint Fülöp diakónus Kandaké királynő magas rangú tisztviselőjétől, aki a kocsijában Izaiás próféta könyvéből olvasott hangosan: „Azt gondolod, hogy érted, amit olvasol?" (Ap Csel 8,30) S amint Fülöp felült a kérő szóra a kocsiba, majd elmagyarázta a tisztviselőnek a próféta Jézusról szóló jövendölését, ti is leültetek az érdeklődő tanítványok mellé, és magyaráztátok, miről is van szó. Az is lehet, hogy úgy tudtatok a lelkükhöz férni, hogy társadalmi méretű gondjaikon segítettetek, mint egy pápua faluban egy missziós paptestvérem. Észrevette, hogy nagyon sok újszülött hal meg a törzsben. Beszélt a törzsfőnökkel. Megígérte, hogy segít a bajon, ha szabadkezet kap. Ezután felgyújtotta a szülőkunyhót, amelyben egyedül szoktak szülni az asszonyok egy fatörzset szorongatva, majd fertőtlenítés nélkül átadva a helyet a következő szüléshez. Az új kunyhóban már ő segédkezett, és megfelelő fertőtlenítéssel megakadályozta az újabb fertőzéseket. Ezek után teljesen megbíztak benne és elfogadták a hitét is. Az ősi bölcsesség szerint: „Tanítva tanulunk". A Lélek nyilván sok olyan ihletet adott, amiből komoly titkokat lehetett megtanulni. Bizony, kicsit aggódva kérdezem: Ennyi előgyakorlat után tudok-e én valami hasznosat adni lelkigyakorlat címén? A kért témában: a mennyei Atyáról milyen többlet remélhető tőlem? Imádkozzatok testvérek, hogy az Úr adjon Hozzáérőt! Szent Pál írja a rómaiakhoz: „Vágyódom az után, hogy lássalak titeket, és juttassak nektek némi lelki kegyelmet, hogy megerősítselek benneteket, és hogy közöttetek tartózkodva közösen megvigasztalódjunk egymás hite, a tiétek és az enyém által." (Rom 1,11-12) Mondanivalóm alapja: „Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust." (Jn 17,3)

Évközi 10 hét hétfő

Évközi 10 hét hétfő

2Kor 1, 1-7; Mt 5, 1-12

Pál apostolt Jézus küldte már korábban Korintusba, a hatalmas kikötővárosba. A kikötőknek megvolt a maguk állandó közössége, de nyüzsögtek bennük a Földközi tenger vizein hajózók tömegei is. A pénz mindig nagy mozgatóerő volt. Azok a kereskedők, akikben volt némi kalandvágy is, nem várták a betoppanó vásárlókat, hanem maguk keltek hosszú és veszélyes hajóútra, hogy vigyék lakóhelyük árucikkeit más földrészekre, megfelelő haszonnal eladják, aztán az idegen kultúra kincseiből, áruiból vásároljanak lakóhelyük piacára. Pált nem ez a pénzszerzési, gazdagodási ösztön hajtotta az élénk szellemű kereskedő, kikötővárosba. Jézus Krisztus minden emberért meghalt. Az üdvösség kegyelmét akarta megismertetni Korintus lakóival, és az átutazókkal is. Hiszen csak akkor tud segíteni a lelkiek terén bárki, ha beszél az üdvösségről. Ez a hatalmas város pedig, amely őrizte a maga bálványait, találkozott az átutazók pogány vallásával, esetleg megtetszett neki egyik-másik bálvány kultusza, azt átvette, vagy legalább hatni engedte a maga ősi pogány hitére: jó feladatnak tűnt az igazsággal megismertetni. Maga Jézus biztatta Pált arra, hogy első korintusi hithirdetését ne kurtítsa meg, hiszen az ott élők között sokan vannak olyanok, akik Jézus üzenetére, hívására várnak. Ezeket tanítani kell az igazságra, hogy fel tudják számolni a tévelyeket, és üdvösségre jussanak. Pál apostolnak azonban nem volt küldetése arra, hogy mint Korintus püspöke ott maradjon haláláig a korintusiak és az átmenetileg ott tartózkodó hajósok lelkiatyja legyen. Őt a nemzetek vándorapostolává hívta meg az Úr. Elutazott tehát az Úr akarata szerint. Tanítványaira hagyta Korintust. Az utána munkába állók azonban elég sok gondot okoztak neki és a hitéletnek is. Pál a maga küldetését is védte, meg a tiszta krisztusi tanítást is. A múlt századok szentírás magyarázói megpróbálták Pál leveleiből és más források alapján kikutatni a fontos összefüggéseket. Mi most nem ezzel a tudományos kísérlettel foglalkozunk, hanem a korintusi híveknek írt páli Második levelét igyekszünk magyarázni. A sértések, és vádak orvoslását kéri Istentől az apostol. Ő tud pontot tenni vádak, vélemények végére. Jó ezt tudni és kérni forrongó, nagyképű világunk javára kérni ma is. Az Atya és a Fiú Közössége az alapja minden igazi vallási összetartozásnak.„Áldott legyen Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden szorongattatásunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik bármiféle szorongattatásban, azzal a vigasztalással, amellyel Isten minket is megvigasztal”. (2Kor 1, 3-4) Jó arra gondolnunk, hogy Jézus Atyja úgy közelített hozzánk, hogy megsajnált bennünket bűneink miatt. Nem csak büntette Ádám utódait, hanem azonnal elhatározta, hogy Fiát adja engesztelő áldozatul értünk (Ter 3,15) Ezt az egész üdvtörténeten át elevenen tartotta. Amikor pedig betelt a várakozás ideje, azonnal elküldte Fiát, hogy Krisztus szenvedése megváltásunk ára legyen. Amikor szenvedünk, erre kell gondolnunk ma is, és megvigasztalódunk: Mi is Jézus útját járjuk.

ÉVKÖZI 10.VASÁRNAP

ÉVKÖZI 10.VASÁRNAP

„Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot várok és nem áldozatot”.

„Amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: Kövess engem! A fölállt és követte őt” Máté vámos volt. A vámosok Jézus korában vám- és adóbeszedők voltak. A városok kapuiban állították fel asztalukat. A bemenő vagy kijövő emberek árui után járó kötelező vámokat szedték be. Ugyancsak adószedők is voltak, sőt pénzváltással is foglalkoztak: a hivatalos római birodalmi pénzeket zsidó pénzre váltották. Mivel mindegyik ügyletükben ők döntötték el a fizetséget, komoly haszonnal dolgozhattak. Nekik jól ment, rendszerint szépen gazdagodtak. Az emberek szemében viszont mindegyikük gyanús volt. Egyszerűen „vámosok és bűnösök” néven szerepeltek a köznyelvben. Máté is ilyen vámos volt. Jézusnak ugyan nem akadt semmi vámoltatni valója, de megállt a vámos előtt, egyszerűen felszólította követésére, és ő a jól jövedelmező állást otthagyva követte Jézust.„Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt”.(10) Ennek gyorsan híre futott a helységben: A Názáreti Mester meghívta a vámosunkat, Mátét, tanítványai közé, és most vele esznek-isznak a vámosok és bűnösök! A helyi előkelőségeknek számító „farizeusok meglátták ezt, és megkérdezték: Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?”. (11) Jézust akkor még nyilván az új rabbinak kijáró tisztelettel vették körül ők is, viszont ezt a tettét botrányosnak tartották. Jézus viszont ezt az alkalmat használta föl küldetése egyik céljának kinyilvánítására: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek”. (12) Ezek az emberek testileg kiváló erőben voltak, de a pénzhez való viszonyuk, csökönyös és rendetlen, sőt bűnös és igazságtalan ragaszkodásuk miatt lelkileg betegeknek bizonyultak. Jézus eddig csak testi betegségekben szenvedőket gyógyított: most ünnepélyesen bejelenti, hogy veszedelmesebb szenvedély-beteg mindaz, aki nem igazságos munkával szerzi vagyonát, hanem emberek megkárosításával. Ő, pedig olyan orvos, aki ezeket a gyógyíthatatlannak tűnő betegeket is meg tudja gyógyítani. Ennek a betegségnek hozzájuk hajló irgalom a gyógyszere. Ezután Jézus váratlanul lezárja a vitát: „Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot várok és nem áldozatot”.Jézus ezzel egy hétszáz éves prófétai üzenetet idéz, amit ezek a farizeusok nyilván ismertek is. Persze, ez az irgalmasság nem abban áll, hogy a gazemberek összelopkodott vagyonukat simán átmenthetik törvényes tulajdonná. Egy másik vámos házában Jézus hathatósan kifejti: ez a bűnös vagyon vissza kell, hogy szálljon becsületes gazdáikhoz! Zakeus megérti, kijelenti: „Uram, íme, vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette”.(Lk 19,8)Jézus ezt várta, erre mondta ki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett”. (Lk 19, 9-10) Rengeteg tisztázatlan gazdasági ügy, erőszakkal vagy csalással szerzett vagyon lapul világszerte magánházakban és bankokban egyaránt. Jézus mindezt pontosan ismeri. A mai történettel a mának is üzen: Rendezzétek ügyeiteket önként, mert Istent kijátszani nem lehet! Isten végtelenül irgalmas, de végtelenül igazságos is.