Reimsi Szent Makra

Szent Makra

szűz, vértanú. 

 304.

Reimsben szenvedett vértanúságot Dioklecián üldözése idején, amikor Rictiovarus volt a prefektus. Művészetben őt általában úgy ábrázolják, hogy egy szűz tart egy pálmát, és egy pár rákolló a kezében, az ördögi kínzások közül az egyik emlékére amivel a ő melleit levágták. †

A szentség útjai – Interjú Angelo Amato bíborossal, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusával

A szentség útjai – Interjú Angelo Amato bíborossal, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusával

Angelo Amato bíborossal, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusával beszélgetett a boldoggá- és szenttéavatási perek tavaly jóváhagyott új útjáról és az ereklyetisztelet friss szabályairól a L’Osservatore Romano. Nicola Gori interjúja január 4-én jelent meg a vatikáni napilapban.

Vannak hívők, akik létezésük utolsó pillanatáig megélték a szeretetet és tanúságot is tettek róla. Férfiak és nők, akik bár tudatában voltak annak, hogy az életük is veszélyben foroghat, mégis ott maradtak fertőző betegek halálos ágyánál, vagy a harctereken, hogy a sebesültek segítségére legyenek. Ha az Egyház elismeri, ez az életáldozat a boldoggá-, illetve szenttéavatási perek egy további útját jelentheti a vértanúság, az erények hősies gyakorlása és a tisztelet ősisége mellett. Ferenc pápa Maiorem hac dilectionem kezdetű, 2017. július 11-én kiadott motu propriójában már felvázolta ezt az utat – ez a dokumentum egyébként a Szentek Ügyeinek Kongregációja tavaly végzett tevékenységét is fémjelzi. Az év egy másik fontos szöveg, a Le reliquie nella Chiesa: autenticità e conservazione (Ereklyék az Egyházban: hitelesítés és megőrzés) kiadásával zárult – kicsit több mint két héttel ezelőtt publikálták –, amely Isten szolgái, a boldogok és a szentek ereklyéinek őrzését, gondozását, szállítását és hitelesítését szabályozza. Erről beszélgetünk ebben az interjúban Angelo Amato bíborossal, a dikasztérium prefektusával.

– Az életáldozatról szóló, Maiorem hac dilectionem kezdetű motu proprio fontos újítást vezetett be a kongregáció hagyományos eljárásmódjába. Konkretizálódtak már a kanonizációs pereket illető változások?

– Talán érdemes lenne pontosítani, mit is jelent az az életáldozat, amelyről a dokumentum beszél. A motu proprio megjelenéséig fennálló szabályok szerint Isten szolgáinak boldoggá avatása, néhány kivételtől eltekintve, alapjában véve két úton volt lehetséges: az egyik az erények hősies módon való gyakorlása, a másik a vértanúság. Ezekhez most egy harmadik jogi eset csatlakozik, amely azokra a keresztényekre vonatkozik, akik az Úr Jézus nyomdokait és tanítását szorosan követve, önként és szabadon ajánlják fel életüket másokért, és ebben az elhatározásukban halálukig kitartanak. Eleddig ilyen típusú perek nem folytak.

– Minek köszönhető ez?

– Azt hiszem, jobban meg kellene értenünk ezt a harmadik utat, amely bár egyértelműen elkülöníthető az erények hősies gyakorlása és a vértanúság eseteitől, éppen ezek megvalósulásának formáit mutatja. A motu proprio, tudniillik, felsorol öt ismérvet, amelyek az életáldozatot minősítik. Az első és legfontosabb szerint szükség van a rövid időn belül biztosan bekövetkező halál propter caritatem (szeretetből) történő, hősies elfogadására. Nem vértanúságról van azonban szó, hiszen a vértanúsághoz hozzátartozik az üldözők részéről az odium fidei (a hit elleni gyűlölet). Természetesen Isten szolgájának a keresztény erényeket a szokványos módon kell megélnie.

– Tudna néhány példával szolgálni ehhez?

– Ebbe a jogi kategóriába tartozhatnak – az egyes esetek gondos vizsgálata után – mindazok például, akik egy pestisjárvány alatt vállalják a betegséget, szeretetből ápolják a szenvedőket, és eközben ők maguk is a fertőzés áldozatául esnek. Ez nem kimondott vértanúság, hiszen nincs egy olyan üldöző, akit a keresztény hit utálata motivál, itt egy usque ad mortem (egészen a halálig tartó) életáldozattal állunk szemben. Említhetjük itt azokat a keresztényeket is – püspököket, plébánosokat, misszionáriusokat, orvosokat, tanítókat, katonákat, családapákat és családanyákat –, akik önként adják magukat egy személyes vagy társadalmi jelentőségű, oly mértékben kockázatos szeretetgesztusért, melynek velejárójaként a halál ténye szinte teljes bizonyossággal előre látható. Példaként állhatnak előttünk itt azok a várandós anyák, akik, hogy ne okozzanak magzatuknak semmiféle károsodást, visszautasítják a saját egészségük megmentésére irányuló kezeléseket, és így vállalják a szinte biztos, korai halált. Hősies lehet annak a fiatalnak a magatartása is, aki szabadon és szeretetből magára vállalja egy halálra ítélt, kisgyermekes családapa büntetését. Ide tartozhat az a katonai ordinariátusban szolgáló káplán is, aki ahelyett, hogy menedékbe húzódna, az ellenséges tűz veszélyével dacolva segítségére siet haldokló társainak mindaddig, míg végül ő maga is el nem esik. Amint jól látható, a példák sokszínűek lehetnek, és rendkívüli gondossággal kell az egyes eseteket elemezni és dokumentálni.

– Voltak a múltban is hasonló esetek?

– Bizonyosan, csakhogy a két hagyományos út valamelyikét alkalmazva dolgozták fel őket. Gonzága Szent Alajos (1568–1591), miután megkapta elöljáróitól az engedélyt, hogy magát Róma betegeinek ápolására szentelhesse, ezt egészen a haláláig folytatta. Molokai Szent Damján (1840–1889) Hawaii szigeteinek misszionáriusa, életét Molokai szigete leprásainak ápolására szentelte, s ő maga is megfertőződött a betegséggel. Az ő pere is az erények klasszikus útján folyt le. Ugyanez mondható el Szent Gianna Beretta Molláról (1922–1962), családanyáról és orvosról. Harmadik terhességének idején egy veszélyes műtétnek vetette alá magát. Az orvosoknak csak azt mondta: „Mentsétek meg a gyermekemet”. A szülés után egy héttel hunyt el lánya megmentésére irányuló áldozatának mártírjaként. Befejezésül tehát, a tavalyi év júliusában megjelent motu proprio értelmében a boldoggá avatások folyamatába hivatalosan is bevezetésre került a kanonizálható szentségnek egy új modellje, jelesül Krisztus követése a szeretet cselekedetei által, miként János evangéliuma is fogalmaz: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.”

– Tudjuk, hogy a december 17-én kiadott, ereklyékről szóló instrukció hosszas vajúdás eredménye volt. Milyen igények motiválták?

– Az ereklyék jelentősége, értéke, hitelessége és megőrzése sürgős tisztázásának igénye motiválta.

– Mik az ereklyék, és miért tiszteljük őket az Egyházban?

– Az Egyház kétezer éves hagyománya szerint a szentek képeit és ereklyéit nagy megbecsülés övezi. Tiszteletük abból fakad, hogy a boldogok és szentek teste a földön a Szentlélek temploma és szentségük eszköze volt.

– Megkülönböztethetjük az ereklyéknek eltérő típusait?

– Vannak „jelentős” és „kevésbé jelentős” ereklyék. Jelentősnek számítanak a szent vagy boldog egész teste, illetve annak nagyobb része, hamvainak egésze, mely testének hamvasztásából származik. Hogy tiszteletét és őrzését biztosítani tudjuk, és az esetleges visszaéléseket elkerülhessük, ezeket az ereklyéket arra alkalmas, lepecsételt urnában kell tárolni, és olyan térben elhelyezni, amely garantálja a biztonságát, és kedvez a kultuszának.

– Mit értünk „kevésbé jelentős” ereklyéken?

– Ezek a boldogok és szentek testének kisebb részletei, illetve olyan tárgyak, melyek az ő személyükkel közvetlen kapcsolatba kerültek. A „kevésbé jelentős” ereklyék, melyeket lepecsételt tartóban őriznek, szintén tisztelet és megbecsülés tárgyát képezhetik.

– Melyek a dokumentum sajátos aspektusai?

– Az instrukció nagy hasznossággal bír a püspökök és az eparchák számára, mert szabatos irányelveket fogalmaz meg a szentek és boldogok földi maradványainak hitelesítését, egyik helyről a másikra történő szállítását, illetve azok egy városból vagy országból egy másikba történő esetleges zarándokútját illetően. Mindezek a műveletek, az illetékes egyházi és polgári hatóságok beleegyezésén túl, nem hajthatók végre a Szentek Ügyeinek Kongregációja beleegyezése nélkül.

 

Vízkereszt

Vízkereszt

Izajás próféta grandiózus látomásában a népek az Úr világosságának vonzására seregestül indulnak a szent városba. A napkeleti bölcseket azonban csak egyetlen csillag vezérli, és csupán egy szerény hajlékot mutat nekik, ahol szegényes környezetben, rongyokba takarva találják meg a mindenség Királyát. Mégsem botránkoznak meg, s egy pillanatra sem támad kétség a szívükben, hogy jó helyen járnak-e. Mivel a csillagra figyelnek, nem homályosítja el látásukat az evilági csillogás, nem zavarja össze belső iránytűjüket a dicsőségről és hatalomról alkotott emberi felfogás. Mi se botránkozzunk meg hát, ha Krisztust keresve egy magatehetetlen csecsemőt vagy ártatlanul szenvedő embert találunk (s valamiképpen mindkettőt együtt az Oltáriszentség hófehér kenyérdarabkájában), hiszen ő így akar jelen lenni közöttünk, s így marad velünk a világ végezetéig.

Ám a mai ünnepnek, Urunk epifániájának a legfontosabb tanítása, hogy ne sajátítsuk ki magunknak Krisztust, hanem mutassuk meg és közvetítsük az ő szeretetét minden embernek. Hiszen az Atyaisten, akitől a Fiú öröktől fogva születik, s akihez mindenkinél végtelenül bensőséges szeretetkapcsolat fűzi, nem elégedett meg azzal, hogy boldogan élnek a Szentháromság örök szeretetközösségében, hanem elküldte Fiát hozzánk, hogy ezt a bensőséges szeretetkapcsolatot az emberre is kiterjessze általa. És Szűz Mária, aki minden embernél közelebb állt Jézushoz itt a földön, sem sajátította ki, hanem nekünk adta őt. Nekünk, keresztényeknek, akiket Krisztus testvéreivé fogadott és társörököseivé tett saját vére árán, ugyanez a küldetésünk.

Ne engedd, Urunk, hogy bármi úgy kezdje el betölteni lelkünk horizontját, hogy eltakarja szemünk elől csillagodat. Segíts, hogy azt követve megtaláljunk Téged, és környezetünkben mi magunk is tájékozódási ponttá lehessünk a Téged keresőknek. Tágítsd ki szívünket a Te bensőséges, mégis egyetemes szereteted végtelen méreteire, hogy az Atyaistennel Általad a Szentlélekben fennálló bensőséges kapcsolatunkat felkínáljuk és közvetítsük minden embernek.

 

Nikodémiai Szent Teopempt

Szent Teopempt és Teona 

vértanúk

Dioklécián császár, egy utazása alkalmával, Nikomédia városában bálványszobrokat állított fel és imádta azokat. Néhány nap múlva elfogták Teopemt nikomédiai püspököt és a császár elé vitték. Mivel nem tudta hittagadásra bírni, tüzes kemencébe vetette. A vértanú leült a kemencében, majd éjfélkor a kemencéből kijőve, a császár hálószobájába ment, szólt hozzá és újra visszament a kemencébe. Ezután börtönbe került, ahol éheztették.

Teona varázsló volt. Dioklécián azt a megbízatást adta neki, hogy leplezze le Teopempt varázslásait. Teona mérget készített a püspöknek. Látva, hogy semmi kárt nem tesz benne a méregpohár, ő is hitt Krisztusban. A császár őt is börtönbe vetette. Ott Teopemt kioktatta őt a keresztény hitről és megkeresztelte. Dioklécián új kínzásokat talált ki Teopempt püspök számára, de sikertelen maradt ebben is, és nem bírta hittagadásra venni. Kínzások után fejvesztésre ítélte, amit a szent püspök örömmel fogadott. Ezután a császár előhivatta Teonát, de ő sem akart hittagadó lenni. Büntetésül a császár elevenen eltemetésre ítélte. A keresztségben a Szinéziosz nevet kapva a vértanúságot is elszenvedte Krisztusért. Mindezek a 303. évben történtek.

Érzelmi és szexuális nevelés az Amoris Laetitia-buzdítás fényében

A Világiak, Család és Élet Dikasztériuma 2017. november 30-ai kezdettel kétnapos nemzetközi tanácskozást szervezett „The Meeting Point” Érzelmi és szexuális nevelés kurzus címmel. A találkozó célja ennek a kurzusnak, vagyis tananyagnak, az „Amoris Laetita” pápai buzdítás fényében való értékelése volt. A találkozón 13 országból 24 küldött vett részt. Észak- és Dél-Amerikát az Egyesült Államok, Brazília, Venezuela és Chile delegátusai, Afrikát egy benini orvosnő, Libanont két maronita szertartású pap, Nyugat- és Kelet-Európát spanyol, francia, angol, ír, és cseh, döntő részben világi küldöttek képviseleték. Magyarországot az MKPK családreferense, Bíró László püspök úr felkérésére Janka Ferenc atya képviselte.

Miért hívta össze a dikasztérium ezt a tanácskozást és hogyan zajlott az összejövetel?

Mielőtt a találkozóról beszámolnék, azt szeretném elmondani, hogy nagyon jó érzés volt most Rómában magyarnak lenni. A dikasztérium munkatársai és a találkozó résztvevői közül többen is ismerték és igen nagyra értékelték Magyarország erőfeszítéseit Európa keresztény értékeinek, a családok és a házasság védelme érdekében tett erőfeszítéseit. A magyar püspökök közelmúltban lezajlott „ad limina” látogatása során a dikasztériumban elhangzott beszámolókat is nagyon pozitívan értékelték.

A találkozó Kevin Joseph Farrell bíboros, a dikasztérium prefektusa által celebrált szentmisével kezdődött. A Szent András apostol ünnepén mondott homíliája a találkozó világi híveihez szólt. Jézus nem remetéket vagy aszkétákat, hanem halászokat hívott meg az evangélium örömének hirdetésére. Ma is hívja a világi embereket, orvosokat, tanárokat, mindenféle foglalkozás és hivatás képviselőit, hogy legyenek az értünk szeretetből meghalt és feltámadt Krisztus jó hírének közvetítői. A bíboros találkozót megnyitó köszöntő szavai után Antonio Crespo és Ramon Acosta spanyol hitoktatók, a kurzus anyagának kidolgozói tartottak bevezető előadás.

Ennek a képzésnek, kurzusnak az anyaga a Murciai Katolikus Egyetem támogatásával jött létre. A világhálón a Dikasztérium honlapján is fellehető angol, francia, olasz, spanyol és portugál nyelven, az educazioneaffettiva.org internetes címen. Voltaképpen egy professzionális hitoktatói „portfolió” a fiatalok érzelmi szexuális nevelésére.

Hogyan épül fel ez a tanmenet?

A kurzus hat fő részből áll. Egységesítő képként a sátorépítés paradigmáját veszi alapul.

1. fejezet: A sátor. Ez abból indul ki, hogy Isten teremtménye vagyok. Felteszi a kérdést, hogy „Mi az élet értelme”. Aztán az ember mint test és lélek a téma. A saját testünk fölfedezése és elfogadása. A serdülőkor. A személyes érési folyamat célja, hogy megtanuljunk szeretni és szeretetet elfogadni.

2. pont: A sátorrudak és tartó botok fejezet címei: Találkozás a másikkal. Egymás jobb megismerése. „Férfinak és nőnek teremtette őket”. A férfi és a női identitás.

3. rész: A sátorcövekek. Az emberi szabadság, az akarat, az erkölcs témáit feji ki.

4. fejezet: A feszítő zsinórok. A szabadság helytelen használata – a bűn. A megbocsátás és az erények. témáját járja körül.

5. pont: Az esőálló sátorponyva. A személy erkölcsi dimenziója: nem teher, hanem esély a boldogságra tematikával foglalkozik.

6. befejező rész: Az ajtó és a cipzár. Azzal foglalkozik, hogy „A személyes szeretetet tanulni kell. Az önátadás két módja: szüzesség és házasság. A jegyesség értelme és célja. A házasság egysége és termékenysége. A házasság mint szeretetre szóló hivatás és szentség”.

A hat főrész mindegyike egy összefoglaló bemutatással kezdődik. Itt 10-15 mondatban fejtik ki illetve részletezik az adott témakört. Ezek közül idéztem néhányat. A témaköröket aztán négy tanítási egységre bontva tematizálták, amelyekben az oktatók illetve a fiatalok részére is kidogozott óravázlat, kitöltendő feladatlapok állnak rendelkezésre.  Az egyes blokkokhoz ajánlott filmek, videók is tartoznak, amelyeket közös megtekintésre és megbeszélésre adnak lehetőséget. Mivel a mai fiatalok inkább filmeket néznek, mint olvasnak, ezek a közösen átbeszélt, megvitatott impulzusok szintén segíthetik a személyes véleményalkotást, érlelődést.

A találkozó fontos célja volt az is, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok érzelmi és szexuális nevelésének fontosságára. Marco Brusati, a Firenzei Egyetem profeszora a „Tabletek” kultúrájáról beszélt és mindazokról a veszélyekről, amelyek a fiatalokat ezek helytelen használata révén fenyegeti. Hangsúlyozta, hogy az nevel, aki a fiatallal kapcsolatban van. Ha ez a világhálón található tartalmakat jelenti, akkor ezek nevelik a mai ifjúságot. Az egyik hozzászóló sokatmondó különbségre emlékeztetett. „Amikor gyerek voltam és rosszul viselkedtem, a nagymamám azt mondta, hogy most felmész a szobádba, bezárod az ajtót és nem játszhatsz a többiekkel. Ez akkor büntetés volt. Ma egy gyerek, ha a szobájában van a zárt ajtó mögött, akkor ez nem büntetés, hanem jutalom, hiszen a fiatal nagyon jól elvan a ki tudja milyen online időtöltésével.”

A kurzus ugyan nem a dikasztérium hivatalos dokumentuma, hanem egy nagyon fontos témában segítség, inspiráció szeretne lenni a hitoktatók, szülők, a papok számára. Nagy segítség lehet a „képzők képzésében”, vagyis a különböző továbbképzések során is. A találkozó célja az is volt, hogy minél szélesebb körben ismertesse ennek a gazdag anyagnak a hozzáférhetőségét, lehetőség van arra, hogy további nyelvekre lefordítsák, hogy minél többen használhassák. A konzultáció tartalmi, módszertani és szervezési kérdéseket is felvetett. A jövőben fontos feladat lesz ennek a hitoktatói anyagnak a továbbfejlesztése, hogy minél pontosabban, vonzóbban és korszerűbben tudja az egyház tanítását közvetíteni.

A találkozó minden résztvevőjét arra kérték, hogy a maga részéről és eszközeivel segítse ennek az értékes anyagnak a minél szélesebb körben való megismertetését és a maga lehetőségei és tapasztalatai szerint vegyen részt a konzultációs folyamatban.

Szent Teréz extázisa minden művészi élmény paradigmája

Szombat délelőtt a repülőgép indulása előtt Rómában még volt egy kis időm és szerettem volna néhány régi „barátomat”, olyan műalkotásokat meglátogatni, amik számomra különösen kedvesek. Az egyik ilyen a „Santa Maria della Vittoria” templom Cornaro kápolnájának oltára fölötti nyílásában elhelyezett, Szent Teréz extázisát ábrázoló, Bernini szoborcsoport. Szerencsémre egy kiváló művészettörténész egy csoport részére éppen idegenvezetést tartott. Az alkotás művészi zsenialitásán túl annak teológiai aspektusáról is beszélt. A reformáció utáni időben a katolikus egyház a barokk művészetben elsősorban nem az értelmet akarta meggyőzni, hanem az egész emberre akart hatást gyakorolni, tudva azt, hogy az érzékszerveken keresztül szerzett benyomás nemcsak direktebb, hanem tartósabb is.

Szent Teréz extázisát a hitetlen értelmezők csupán „a női gyönyör művészi ábrázolásának” tartják.

Ennél azonban sokkal többről van itt szó. Az Isten szeretetével való olyan egység megtapasztalását pillanthatjuk meg, ami minden misztikus élmény paradigmája lehet. A felhőn lebegő Teréz arca a szeretet gyönyörűségétől szinte halálba alél. Teste, amelyből arcán kívül csak súlytalan, enyhén felfelé mutató jobb kézfeje és a lehulló bal kéz és lábfeje látszik eltűnik a márványnak Bernini ujjai alatt puha viaszként engedelmeskedő, légies könnyedségű de az élmény intenzitását hullámzásukkal tükröző redői alatt. Felülről, a Szentlelket ábrázoló üvegablakon áthatoló fény az isteni kegyelmet jelképező aranysugarakat világítja meg. Aki ezt nyitott szívvel szemléli, az a látomás részese lesz. Az oltáron megvalósuló eukarisztia titka fölött mintegy ennek illusztrációjaként ott lebeg a szentek életében meglátható isteni szeretetet hatása, ennek felemelő, átizzító, boldogító, a legnemesebb vágyakat ébresztő tüze. A látvány pedig nemcsak a barokk kor emberét, hanem bennünket is és a mai fiatalokat is ihleti és tanítja.

Milyen jó lenne, ha a mi szemünkben és arcunkon is felcsillanna néha az Isten által ajándékozott és csak általa, vele és benne megélhető szeretet öröme, az „amoris laetitia” extázisa. Milyen égető szükség van és lenne olyan hittankönyvekre, kurzusokra, műalkotásokra, filmekre, amelyek a mai fiatalokat a gátlástalan profitéhség következtében egyre agresszívebben tárgyiasuló és pornografizálódó világból kiemelve meg tudná mutatni az önmagát elfogadni tudó és magát elajándékozni képes személyes Isten- és emberszeretet titkának csodáját és gyönyörűségét.