Thesszalonikii Szent Florenciusz

Szent Florenciusz 

vértanú.

Szalonikiből származott, apostoli tanítvány volt. Buzgó követője és hirdetője volt a keresztény hitnek. Leleplezte és megvetette a pogány istenek tiszteletét, hirdetve, hogy a bálványszobrok üres és érzéketlen tárgyak. Sokakat megerősített a keresztény hitben és Isten parancsainak teljesítésében. Ezért a vidék parancsnoka elé vitték ítéletre. Először megverték, majd testét éles vassal szurkálták, végül forró üstbe vetették. Imádkozva és Istennek hálát adva lehelte ki benne szent lelkét, a III. század elején.

„Mindannyian szentek vállán állunk” – Szent Lászlóra emlékeztek a bécsi Pázmáneumban

„Mindannyian szentek vállán állunk” – Szent Lászlóra emlékeztek a bécsi Pázmáneumban

Október 12-én ünnepi szentmisében emlékeztek Szent László királyra a koronázásának 940. és szentté avatásának 825. évfordulójára meghirdetett emlékév keretében a bécsi Collegium Pazmanianumban. A szentmisét Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutatta be.

A szentmise elején a koncelebráló Varga János, a Pázmáneum rektora köszöntötte Veres András püspököt, aki örömének adott hangot, hogy a Szent László tiszteletére meghirdetett emlékévben szerte a Kárpát-medencében számtalan megemlékezésen és közös imádságon vehetett már részt.

Homíliájában a püspök emlékeztetett: Szent István művét Szent László király erősítette meg, így az emlékév mindenekelőtt a hálaadásról szól, ugyanakkor könyörgésünket is magában foglalja. A főpásztor felvezető szavai után feltette a kérdést: hogyan, miként lehetett László egyszerre király és szent? Veres András ezzel kapcsolatban felelevenítette László király édesanyjának, a lengyel Richezza királynénak László lelki életében betöltött szerepét. Neki köszönhette László, hogy később a hit útján tudott járni, katonaként és uralkodóként is – fejtette ki a szentmise szónoka, hozzátéve: a krónikák szerint László nem abban kereste a királyi méltóságot, hogy első legyen, hanem abban, hogy használjon.

Veres András Szent László személyével kapcsolatban hangsúlyozta: László élete Krisztusnak adott élet volt, amelyet a legendák is igazolnak, sőt, már a király földi életében történeteket meséltek hősiességéről. A püspök felidézte Prohászka Ottokár, a Szent László-emlékév keretében a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárban látható tárlat címében is szereplő mondatát: „A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté.”

A továbbiakban a győri főpásztor utalt Szent László király életének eseményeire, lelki nagyságára István és Gellért szenttéavatási ügyének kezdeményezésében, hiszen István volt az, aki László nagyapját megvakíttatta. Elhangzott a prédikációban az is, hogy a királyi szolgálatra nem önmagát tette meg, hanem arra testvére, Géza halála után kérték fel.

Az MKPK elnöke szentbeszédének végén emlékeztetett: mindannyian szentek vállán állunk, így emlékeznünk kell az örökségre, amelyet ránk hagytak, megbecsülve azt. Szent László példájára meg kell erősödnünk, hogy a minden ember szíve mélyén rejlő boldogság utáni vágyunk beteljesedhessen. A püspök Szent Lászlóhoz intézett fohásszal fejezte be ünnepi szentbeszédét a főpásztor.

A szentmisén elhangzott Dombó Dániel Missa in honorem Sancti Ladislai regis című műve, a bécsi magyar Cantis Arcis kórus előadásában.

A szentmisét követően emlékülést tartottak, illetve megnyitották a Szent László-év programsorozatához szorosan kapcsolódó kiállítást a Pázmáneum első emeletén. A Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával, az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége – Kaláka Club és a Collegium Pazmaneum közös szervezésében megvalósult eseményen jelen volt Gaal Gergely országgyűlési képviselő, a Szent László-év Tanácsadó Testületének elnöke, Lomniczi Zoltán, a Szent László-év Tanácsadó Testületének tagja, Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának helyettes-államtitka, valamint Karácsonyi Zoltán főosztályvezető.

Az emlékülést a Pázmáneum dísztermében tartották. Varga János rektor felszólalásában elmondta, hogy „jó föltekinteni” arra a Lászlóra, aki egy fejjel magasabb volt mindenkinél, s ez a gesztus nemcsak fizikailag értelmezhető, hanem lelki értelemben is. Az isteni kegyelem működése nélkül ugyanis nem lehetséges ez a feltekintés, sőt egy másik értelemben felmutatás, amely az egész emlékév lényege.

Szilágyi Péter helyettes államtitkár köszöntője során emlékeztetett a király tiszta hitére és erős kezére (amint azt az emlékév mottója is megfogalmazza), az ország védelmezőjeként bemutatva Szent Lászlót. Kiemelte továbbá országokat összekötő szerepét, amely kapcsán felhívta a figyelmet a Mariazellben található Szent László-kápolnára, de megemlítette az ausztriai kapcsolatokat is, középpontba állítva a heiligenkreuzi cisztercita apátságban őrzött 13. századi kódexeket, amelyek Szent László legendáit őrzik.

Szilágyi Péter felszólalását Wurst Erzsébetnek, az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége – Kaláka Club elnökének köszönetnyilvánítása követte; külön kiemelte Dombó Dánielt, a Szent László-mise szerzőjét.

Gaal Gergely országgyűlési képviselő, a Szent László-év Tanácsadó Testületének elnöke ezt követően nyitotta meg a Pázmáneum első emeletén megtekinthető kiállítást. Felhívta a figyelmet arra, hogy az emlékév négy fontos helyszíne, Krakkó, Zágráb, Győr és Nagyvárad – földrajzi elhelyezkedésüket tekintve – egy keresztet formáznak. Hangsúlyozta, hogy az Árpád-házi királyok kora a magyar történelem legdicsőségesebb időszakát jelentette, hiszen Magyarország a keresztény Európa védelmezője volt már akkor is. A megemlékezés a Cantis Arcis kórus előadásával zárult.

Évközi 27. hét péntek

Évközi 27. hét péntek

Joel próféta a Krisztus előtti 4. században ugyanazt látja, amit napjainkban is tapasztalhatunk: vallási ernyedtséget és hazugságtól, visszaélésektől fertőzött közéletet. A próféta azért láthatja meg a jövőt, mert a mélybe néz: az emberi élet feneketlen kútjába tekint bele, s a jelen napjai, romboló tendenciái mögött megpillantja az ítélet sötét felhőit, melyek majd csak a távoli jövőben lesznek mindenki számára nyilvánvalók. Mert mindaz, ami Isten akaratából valaha bekövetkezik, csírájában már most is jelen van, s ennek józan felismerésére mindnyájan képességet kaptunk, hiszen mindnyájan Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk.

A próféta ezért hatalmas, Istentől kapott erővel a végítélet ténye elé állítja a népet. Hiszen ha nem lenne végső megméretés és igazságszolgáltatás, akkor minden viszonylagossá válna, s a jelen elvesztené irányát. Ha nem lenne végső ítélet a jó és a rossz felett, elszabadulhatnának a legvadabb ösztönök és a legkáromlóbb istentelenség. De hogy az ember számára létezik a jó és a rossz kategóriája, méghozzá nemcsak az egyén saját érdekeinek szintjén, hanem egyetemes érvénnyel, azt bizonyítja, hogy a végítélet jelenvaló realitás. Ezért csak ezzel a látásmóddal és a hozzá illő magatartással lehetséges megújítani a vallási és társadalmi életet.

Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, hogy jelenlétedben, mely elítéli a bűnt, és békességgel jutalmazza a jót, rádöbbenjünk, hogy az abszolút jövő, a világ utolsó napja szívünk legmélyén már jelen van. Segíts kegyelmeddel, hogy nap mint nap őszinte lelkiismeret-vizsgálatot tartva álljunk színed elé, s mindennapjainkat a Te megfellebbezhetetlen jóságod erőterébe helyezzük.

 

Ciliciai Szent Domnika

Szent Domnika 

vértanúnő.

Szentünk Dioklécián császár alatt szenvedett vértanuságot. A ciliciai Anazarva helység helytartójához, Liziászhoz vitték kihallgatásra. Sokféle kínzás után börtönbe vetették. Ott, hálát adva Istennek sebeiért, adta vissza lelkét Istennek 286-ban.

Ferenc pápa a Keleti Egyházak Kongregációja jubileumán: Tanuljunk meg kopogtatni Isten szívén!

Ferenc pápa a Keleti Egyházak Kongregációja jubileumán: Tanuljunk meg kopogtatni Isten szívén!

Október 12-én délelőtt a Szentatya a Keleti Egyházak Kongregációja alapításának századik évfordulója alkalmából mutatott be szentmisét a római Santa Maria Maggiore-bazilikában. Homíliáját teljes terjedelmében közöljük az alábbiakban.

Ma hálát adunk az Úrnak, amiért XV. Benedek pápa száz évvel ezelőtt, 1917-ben megalapította a Keleti Egyházak Kongregációját és a Pápai Keleti Intézetet. Akkor javában tombolt az I. világháború, ma pedig – amint volt már alkalmam kijelenteni – egy másik világháborúban vagyunk, még ha az darabokban zajlik is. Azt látjuk, hogy a keleti egyházakhoz tartozó sok keresztény testvérünk drámai üldöztetéseket szenved és egyre aggasztóbb szétszóratásba kerül. Ez rengeteg kérdést felvet, sok „miértet”, melyek hasonlítanak a Malakiás könyvéből vett mai olvasmány (Mal 3,13–20a) „miértjeihez”.

Az Úr panaszkodik népére, ezt mondja: „Népem, keményen vádaskodol ellenem! Még azt kérded, hogy mit beszéltél ellenem? Azt mondtad: »Értelmetlen az Urat szolgálni! Mi haszna annak, hogy megtartottuk parancsait, és bűnbánatban jártunk a Seregek Urának színe előtt? Lám, most boldogabb a kevély, mert akik gonoszságot műveltek, azoknak jól megy a soruk. Próbára tették Istent, de semmi bántódásuk sem esett« (Mal 3,13–15).”

Hányszor van nekünk is hasonló tapasztalatunk, és hányszor halljuk ezt beszélgetésekben vagy gyónásban olyan emberektől, akik megnyitják előttünk szívüket? Látjuk a gonoszokat, akik gátlástalanul hajszolják saját érdekeiket, eltaposnak másokat, és szemlátomást jól mennek a dolgaik: elérik, amit akarnak, és csak azzal törődnek, hogy élvezzék az életet. Ekkor merül fel a kérdés: „Miért van ez így, Uram?”

Ezeket a „miérteket”, melyek a Szentírásban is előfordulnak, mindannyian feltesszük. És magának Istennek a szava válaszol rájuk. Malakiás prófétának épp ebben a szövegében olvassuk: „Az Úr figyelt rájuk, és hallott mindent. Emlékeztetőül minden istenfélő nevét feljegyezték színe előtt egy könyvbe; mindazokét, akik őreá gondolnak” (Mal 3,16). Isten tehát nem feledkezik meg gyermekeiről, emlékezetében tartja az igazakat, a szenvedőket, az elnyomottakat, és akik azt kérdezik: „miért?”, s akik mindemellett továbbra is bíznak az Úrban.

Szűz Mária megannyiszor feltette magának a „miért” kérdést élete során, de a szívében, mely mindenen elgondolkodott, Isten kegyelme felragyogtatta a hitet és a reményt.

És van egy módja annak, hogy belopjuk magunkat Isten emlékezetébe: az imádságunk, amint a hallott evangéliumi szakasz tanítja (vö. Lk 11,5–13).

Amikor imádkozunk, a hit bátorságára van szükségünk: bíznunk kell, hogy az Úr meghallgat, bátran kopogtatnunk kell az ajtón. Az Úr ezt mondja: „mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak” (Lk 11,10). És ehhez bátorságra van szükségünk!

De kérdezem: a mi imánk valóban ilyen? Vajon teljesen benne vagyunk az imánkban, benne van a szívünk, az életünk? Tudunk kopogtatni az Úr szívén? Az evangéliumi szakasz végén (vö. Lk 11,11–13) Jézus ezt mondja: Van-e köztetek olyan apa, aki, ha a fia halat kér, akkor kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor skorpiót ad neki? Ha ti apák vagytok, akkor jót tesztek gyermekeitekkel. Aztán ezt mondja: Ha tehát ti, akik gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább mennyei Atyátok… És azt várjuk, hogy Jézus így folytassa: mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok. De nem, nem ezt mondja! Hanem így folytatja: mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle. Ez az ajándék. Ez Istennek a „többlete”. Az, amennyivel az Úr, az Atya „többet” ad, az a Lélek: ő az Atya igazi ajándéka. Az ember az imával kopogtat Isten ajtaján, hogy kegyemet kérjen. Ő pedig, aki Atya, megadja azt, és ráadásként: az ajándékot, a Szentlelket.

Testvéreim, tanuljunk meg kopogtatni Isten szívén! És tanuljuk meg, hogy bátran kopogtassunk! Kívánom, hogy ez a bátor imádság inspirálja és táplálja a ti szolgálatotokat is az Egyházban. Így elkötelezett munkátok „időben gyümölcsöt hoz”, és olyan fák lesztek, melyeknek „levelei nem fonnyadnak el” (vö. Zsolt 1,3).