Évközi 24. hét szombat

Hogy miért Máté, és miért Júdás? Vagy, miért lett Pál a pogányok evangélistája? Ez okoskodás, hiszen arra vonatkozik a kérdés, ami az Ember felett álló döntés. Hiszen a válasz csak az lehet: mert Isten így látta teremtésében, hogy az jó.

Azonban, ha magamra vonatkozóan teszem fel a kérdést, hogy én miért vagyok pont ilyen, akkor azt arra kell értenem, hogy az vagyok-e, akinek Isten akar látni, vagy érettségem még nem méltó a Krisztusi teljességre?

Azt mondja Pál nekem, illetve annak, aki hallgatja a tanítását, hogy élj méltó módon "ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok". Itt az első kérdésem: tudom, tisztáztam már magamban azt, hogy miről szól az én hivatásom? Azt mondja, hogy a világ, és benne az a közösség, melyben élek, akkor van egyensúlyban, ha azzal, ami személyes hivatásunk azzal összhangban élek, vagyis: "teljes alázatban, szelídségben és türelemben". Tehát: az én benső békességem, egyensúlyom a záloga a közösség egyensúlyi állapotának.

Először is, ne akarjak én az lenni, aki a másik. Ami annyit tesz, hogy nem lehetek minden dologban én az, aki azt jobban tudja. Hol a helyem, és mi az én hivatásom?

Másodszor, nekem, a magam krisztusi teljeségére kell eljutnom, és nem máséra. Én ezt építgessem, és ne mások portálja előtt sepregessek! Nagy bölcsesség!

Igen, a miért kérdés megfogalmazásakor nem árt, ha gyorsan mellé teszem magam számára, hogy farizeusként, okoskodok-e, vagy a magam méltóságának építésére gondolok-e?

Azt mondja Szent Ignác: „A szeretet a kölcsönös megosztásban áll” (LGy 231). De, P. Willi Lauber SJ, Szt. Ignác elemzésében rámutat, „a szeretet nem más, mint az adás és az elfogadás, a befogadás és az átadás, a hallgatás és a beszéd kölcsönös játéka. Az egészen hétköznapi életben ugyanúgy, mint két ember személyes szeretetében, sőt a társadalom átfogó összefüggésén belül is.” De, miért tegyem ezt, miért jó ez nekem? A válaszom az: mert hisz én, ahogy mindegyikünk, valójában a magunk békéjét, örömét, és boldogságát kergetjük. Ha ez így van, akkor pedig, miért ne tegyem azt, ami jó nekem és jó másnak is. Ráadásul arra jöttem rá, hogy a jót tenni – ami mindenkinek jó, és tulajdonképpen Isten erre akar rádöbbenteni – sokkal kevesebb energiát igényel, mint erőből csak a magam javát keresni. Ez a fajta filozófia, tudom, hogy sajátom, de, ha ez közelebb visz Isten szándékához, akkor talán, ha nem is egyedülien, de alkalmas lehet rá, hogy Isten szolgálatára vezessen. A Szent Ignáci bölcsességgel: „úgy kell bízni Istenben, mintha minden tőlünk, és nem Istentől függne; és úgy kell bevetnünk minden erőnket, mintha minden tőle és nem tőlünk függne.”

Istenünk tégy engem élővé, Krisztus tanítása szerint, Szent Pál és Loyolai Szent Ignác példája nyomán! Ámen

 

Szent Máté apostol

Szent Máté apostol

Ef 4,1-7.11-13; MT 9,9-13

„Meglátott egy embert a vámnál”

Jézus a Genezáreti tó keleti partján járt. Eléje ment két ördögtől megszállt ember. Légiónyi ördög volt bennük. A sírokban laktak ezek a szerencsétlen emberek, és az arra járókat megtámadták. Jézus kiűzte belőlük az ördögöket, akik kétezer disznóból álló kondát szálltak meg és az állatokat a tóba űzték. Jézusnak el kellett hagynia ezt a partot. Utána Kafarnaumba ment. Ott egy bénát vittek elé. Ennek előbb bűneit bocsátotta meg, utána a testét orvosolta. Ezzel a külső jellel mutatta meg, hogy a bűnbocsánat belül, a láthatatlan belső világban megtörtént. Az embereket itt is félelem fogta el. Innen tovább menve a városkapuhoz ért. Ott „meglátta” a vámost munkája közben. Hívta: „kövess engem!”(9) A vámos, Máté felkelt, otthagyta állását, váltópénzét és követte. Majd meghívta Jézust a házába és nagy lakomát rendezett, amelyre barátait és munkatársait is összehívta. Ez azoknak, akik magukat bűntelennek tartották, már sok volt és hangosan kifogásolták: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?”(Mt 9,11) Jézus meghallotta és így válaszolt a tanítványok helyett: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek el és tanuljátok meg, mit tesz az: irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.” (12-13) Máté nem ekkor látta először Jézust. Nem mert arra gondolni, hogy Jézus meglátja őt, de a kegyelem működött benne, és boldogan élte meg saját magában a megváltás nagy művét. Mint evangélista le is írja számtalanszor. „Mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás.” Az, hogy Jézus szereti, keresi az embert, a bűnöst. És a bűnöst meg is találja.

 

Évközi 24 hét péntek

Évközi 24 hét péntek

1Kor 15, 12-20; Lk 8, 1-3

„Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje”

Nemcsak Pál apostol mondanivalójának, de az Anyaszentegyház igehirdetésének is ez a legbiztatóbb eleme: „Krisztus feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje”. Örök problémája az emberiségnek, hogy az ifjúság túláradó energiájának időszaka után belopózik a dús hajzatunkba az első, majd a sokasodó ezüstszál. Aztán jönnek komolyabb testi változások: ráncok, fájások, szűnni nem akaró fáradtságok. Jobban oda figyelünk az egy emberöltővel korábban születettekre: édesanyánkra, édesapánkra, és ránk tör a félelem, amit a költő igyekszik megszépíteni: „hajlik sír felé, hervadása liliomhullás volt, ártatlanság képe s bánaté”. (Vörösmarty) Igen, a kisgyerekkor megszokott képe, hogy a szüleink szépek, erősek voltak. Jó volt mellettük élni, később új környezetünkből hozzájuk visszatérni. Aztán a hosszú őszben látni a költő igazát. A katolikus tanításon kívül mit tudnak mondani más vallások? Tisztességben megőszülten eltemettük őket. Aztán belénk költözik a félelem: mi is így járunk? Még jó, ha normálisan mer felelni a nem-keresztényhívő: sajnos, igen. De laktam egy városban olyan férfival, aki nem tette be a lábát temetőbe. Nehogy egykor ő is odakerüljön. Aztán jön temetés: gyászpompa. Egy tonna koszorú, virág. Ha szép az idő, két-három napig finom virágpiramis alatt pihen a halott. Azaz a holttest, mert az élet a szellemi létű lélekkel elszállt. A hitetlenek reménytelenül bámulva fűzik hozzá: örökre. Az ateisták szerint nem is volt lelke. A pogány római obulust tett halottja nyelve alá, hogy az alvilág határfolyóján, Káron átfuvarozza. Hová is? Az árnyak birodalmába. Mivel azonban árnyéka csak a testnek van, amíg süt rá a nap, az az árnyékvilág nem létezik. A hasonló hitű görögök ezért kacagták ki Pál apostolt, amikor Athénban a fennkölten vitatkozó bölcselőknek elmondta: Ő olyan vigasztaló tanítást hirdet, olyan örömteli üzenetet hoz a keresztények Istenétől, hogy a sírba tett és elporladt emberi testet újra megformálja a régihez hasonlóra a világ végén, aztán a másvilágon élő lelkeket visszahozza megújult testükhöz, egyesíti vele, vagyis a halottak feltámadnak. Gúnyos kacaj volt a reakció. Pál viszont az ószövetségi Szentírásból olvasott a száraz csontmező látomásról. Ezekiel próféta kapott parancsot, hogy tegye élővé a régen kiszáradt csontokat. Tökéletesen ép testek keletkeztek. Aztán Isten újabb parancsára a túlvilágon tartózkodó lelkek jöttek vissza az élettelen testek fölé, minden lélek meglelte a saját testét, egyesült vele immár örökre. Pál erre hivatkozik: Krisztus a saját feltámadásával biztosít minket, hogy a feltámadás a történelmet lezáró csoda. Minden ember feltámad. Ez Jézus nagy ajándéka: „Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen, és én feltámasztom őt az utolsó napon”. (Jn 6, 40) Mi lesz a kárhozatra ítéltek sorsa? Szent Máté a feltámadást, követő ítéletet ezzel a mondattal zárja: „És elmennek majd ezek az örök gyötrelemre, az igazak, pedig az örök életre” (Mt 25, 46) Így igazságos: az igazak lelke és teste együtt tette az örök boldogságra érdemesítő jót, a gonoszoké, pedig ugyanígy az önzést, a rosszat.

Évközi 24.hét csütörtök

Évközi 24.hét csütörtök

1Tim 4,12-16;Lk 7,36-50

„Légy is példaképe a híveknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban”

Amikor pappá szenteltek, idősebb paptestvérek közül néhányan arra figyelmeztettek, hogy már nem fiatalember vagy, hanem ezerkilencszázötven éves, mert az Egyház is ennyi idős és őt képviseled. Barátaim országjáró körútjukon találtak az alföldön egy nyitott templomot. Belépve az előtérbe megakadt a szemük a hirdető táblán. Egyszerű papírlapon írta valaki az ifjúság soraiból. „Milyen legyen a mi papunk?” –címmel. Két válaszra ma is emlékszem: „Ne olyan, mint mi, mert mi …” A másik: „Ne akarjon haverunk lenni, mert haverunk van elég, de papunk nincs” Igen, a papszenteléssel valami megváltozik az ifjú leviták életében. Nem a külsejük alakul a papok ősi nevéhez, ami kezdettől fogva presbyter (presbytés = öreg) volt, hanem valami a benső tartásukban változik. Az apostol ilyen formán érzékelteti a fiatalon áldozópappá, vagy éppen püspökké szenteltek új belső létformájának és ifjú testi küllemének eltörölhetetlen ellenmondását: „Senki meg ne vessen téged ifjú korod miatt, de légy is példaképe a híveknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban”. (1Tim 4,12) Ezek az erények az idősebb korosztálynak jellemzői, inkább mint a fiatalokénak. Pál tehát azt kívánja, hogy a fiatal Timóteus ezeket az erényeket sajátítsa el, és legyen tartalmas a beszéde, a magatartása. A kereszténység vezető egyéniségei ismerjék jól a hit igazságait, tudják megvédeni azokat.„Ne hanyagold el a benned lévő kegyelmet, amelyet a jövendölés alapján a presbiterek kézföltétele által kaptál”.(14) A papszentelés minden magasabb lépcsőnél (püspök, pap, diákonus) kézföltétellel történik, és a szentelési imádságot külön mondja el a szentelő püspök. Ezután a papszentelésnél a püspök után a jelenlévő papok is mind a fejükre tett kézzel folytatják a kegyelem átadását Erre utal az apostol. Mivel azonban minden szentségi kegyelmet a papnak kell kérnie, a felszentelteknek is imádkozniuk kell. Ezeket a tennivalókat elsődlegesen kell végeznie a fiatal Timóteusnak. Ha mindent jól esz meg, a saját üdvösségét is munkálja. (16)

 

Évközi 24 hét szerda

Évközi 24 hét szerda

1Tim 3,14-16 Lk 7,31-35

„Márpedig nagydolog a jámborság titka"

Amikor először olvastam a Szentlélek hét ajándékáról, érteni véltem az első hat ajándékot, de a hetedik, a jámborság lelke nehezebben volt számomra megfogható. A legújabb fordítások már így sorolják fel a Szentlélek ajándékait: „Vessző kél majd Jessze törzsökéből, és hajtás sarjad gyökereiből. Rajta nyugszik az Úr lelke: a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudásnak és az Úr félelmének lelke, és kedve telik az Úr félelmében". (Iz 11,1-3) A jámborság tehát egy összefoglaló ajándéknak tűnik: nemcsak elfogadja a hatot, hanem örül is annak, hogy ezeket elnyerte Istentől, ezeknek a belénk öntött erényeknek a birtokában jól érzi magát a megajándékozott hívő, és nemcsak éli az istenes, jámbor életet, de boldog is általa. Jézus nyilvános működése elején Názáretben boldogan olvassa föl Izajás könyvéből a saját magára vonatkozó szövegben: „Az Úr Lelke van rajtam azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét." (Lk 4,18-19) Szent Pál erre a krisztusi küldetésre utal Timóteushoz írt levelében: „Azért írom ezeket neked, a-bár remélem, hogy hamarosan hozzád jutok,hogy ha késlekedem is tudd, hogy hogyan kell forgolódnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és szilárd alapja".(Tim 3,14-15)Tudnod kell, hogy a bérmálás szentségében te is megkaptad a Szentlélek ajándékait, ezeket megerősítette a püspökké szentelés kegyelme. Mindegyik ajándék a maga módján hat, amikor igénybe kell venni. Erre tudatosan figyelni kell. Az apostol azonban most nem ezeknek az erények taglalását nyújtja. Arra akarja felhívni tanítványa és a mi figyelmünket is, hogy ha már birtokoljuk a Szentlelket, ennek az ajándékcsokornak összességében örömünk teljék: Jézus Krisztus szolgájának a Mester lelkületével kell élnie! Nemcsak birtokolni kell a Szentlélek ajándékait, hanem azokkal boldogan együttműködni, mert így lesz jámbor, aki a Lélek adományait birtokolja, szívesen alkalmazza mások javára és egészen betölti a lényét.Az apostol Jézusban mutat rá erre a: „Márpedig nyilvánvalóan nagy dolog a jámborság titka, amely testben kinyilvánította magát, a Lélek által igazolást nyert, bemutatták az angyaloknak, a pogányok között hirdették, világszerte hittek benne, s fölment a dicsőségbe".(15) Mindez Jézus Krisztusban valósult meg, általa működik most is egyházában. Ezért nem szabad lenézni a jámborságot. Ne tartsuk magunkat távol, ha netán gúnyos mellékízzel emlegetik. Ha bennünk is így nyilvánul meg földi életünkben, biztos utat jelent majd a mennyországba.