CEZAREAI SZENT FÜLÖP

Szent Fülöp apostol, diakónus.

Szentünk a palesztinai Cezareából származott. Házasságra lépett, 4 leánya született, akik később prófétáltak. Fülöpöt az apostolok a 7 diakónus közé álasztották, hogy a szegényekre legyen gondjuk. István vértanúi halála után a keresztények sokan elszéledtek Jeruzsálemből Judea és Szamaria vidékére. Fülöp Szamariában hirdette az evangéliumot agy sikerrel. Hittek beszédének és sokakat megkeresztelt. Köztük Simon varázslót is, aki sokáig ámította varázslásaival a népet. Isten angyalának parancsára elment a Jeruzsálemből Gáza felé vezető útra, találkozott az etióp főemberrel, hirdette neki is Jézust, és egy tónál megkeresztelte. Onnan Cezareába tért vissza, ahol saját házában együt lakott 4 próféta leányával. Ezután visszatért Jeruzsálembe, ahol az apostolok püspökké szenteltek, és Kisázsiába, Trallia városába küldték. Ott is evangéliumot hirdetve sok csodával erősítette meg szavait. Késő öregségében hunyt el. Tetteiről az Apostolok Cselekedeinek könyvében, a 6. és 8. fejezetben olvashatunk. Nem tévesztendő össze a 12 apostolhoz tartozó Fülöp apostollal.

A családról a családnak az Evangélium tükrében 30.

A családról a családnak az Evangélium tükrében 30.

József, Egyiptom alkirálya

A fáraó elképedve figyelte Józsefet, amint az álom részleteit ismertette. Annyit azonnal megsejtett, hogy József Istene mindent előre tud, és nagyon jónak kell lennie, ha ilyen előre figyelmezteti is az embereket. Ha pedig a bő esztendők sorozata jövőre elkezdődik, akkor fel kell készülni a nagy ajándék méltó fogadására. Az pedig, hogy kétszer láttál ugyanarra a dologra vonatkozó álmot, a b bizonyosság jele, mert megtörténik az, amit Isten mondott, és Isten hamarosan beteljesíti”. (Ter 41,32) Ezért ő is biztatja a királyt, hogy gyorsan döntsön: „Most azért válasszon ki a fáraó egy bölcs és ügyes férfit, és állítsa őt Egyiptom földje fölé. Ő pedig rendeljen tiszttartókat minden tartományba, és a termés ötödét a hét termékeny esztendőben, amely most következik, gyűjtse raktárakba. Minden gabonát gyűjtsenek be a fáraó hatalma alá, és raktározzanak el a városokban. Így készüljenek fel az elkövetkezendő hétesztendős éhínségre, amely az után Egyiptomra szakad, hogy el ne vesszen ez a föld az éhség miatt! Tetszett a tanács a fáraónak és minden szolgájának. Azt mondta nekik: Találhatok-e olyan férfit, mint őt, akit betölt az Isten lelke? Így szólt azért Józsefhez: Mivel Isten neked mutatta meg mindazt, amit mondtál, találhatok-e bölcsebbet nálad, vagy hozzád hasonlót? Te légy házam felett, és a te szád parancsára hallgasson az egész nép. Csak a trón tesz nagyobbá engem tenálad. Azután a fáraó azt mondta Józsefnek: Íme, Egyiptom egész földje fölé rendeltelek. Azzal levette a gyűrűt a kezéről, és ráhúzta az ő kezére, bisszus ruhába öltöztette, és a nyakába akasztotta az aranyláncot. Aztán körülvitette második kocsiján, egy hírnöknek pedig azt kellet kiáltania: Térdre! Hogy mindenki térdet hajtson előtte, és tudja meg, hogy ő Egyiptom egész földjének a feje” (Ter 41,33-43)

Boldog férj és édesapa

a király azután így szólt Józsefhez: A fáraó én vagyok, de a te parancsod nélkül se kezét, se lábát ne mozdítsa senki Egyiptom egész földjén. Új nevet is adott neki, és elnevezte Szafanet Fáneknek, (ami Világszabadítót jelent), és feleségül adta neki Ászenetet, Putifárnak, a heliopoliszi papnak a lányát”. (Ter 41,44-45) Sokkal szimpatikusabbnak tűnik ez a jelenetsor, mint sok modernebb történet: a fáraó nagyúr: két tisztviselőjét a legvadabb börtönbüntetéssel sújtja, látszólag nem törődik velük. Aztán történik valami. Egyiket azonnal visszahelyezi előbbi munkakörébe pohárnoknak, a másikat felakasztatja. Aztán elfogadja visszavett szolgája döntő ötletét, hogy álmát biztonsággal fejtse meg! Figyel, lát, ért mindent. Helyettesévé teszi az Isten küldöttét. Elfogadja tanácsait. Kezdeti vele a hatalom gyakorlását,de a felkészülést is: az országa népének és a környező országoknak megmentése a cél. Meggazdagszik maga is. Ez a zseniális idegen remek ember, biztosítani kell számára a teremtő által kigondolt környezetet: a hozzávaló feleséget, a gyerekeket, a családot. Idegen- új hazájában nem ismer senkit. A király maga választ neki asszonyt. És ők mind mellette voltak már az öröm esztendőiben, jelezve, hogy a család nem nyűg, hanem Isten ajándékának a teljessége itt a földön. Amit még nem is sejtett, hogy elvesztett édesapja hozzá kerül, ő, a fia mentheti meg az egész család életét, és amikor apja halni készül, nem őt, Józsefet áldja meg, hanem térdére ültetve fiának fogadja unokáit. Teljes lesz öröme.

Évközi 27 hét szombat

Évközi 27 hét szombat

Gal 3, 22-29; Lk 11, 27-28

„De az Írás mindent a bűn alá foglalt, hogy az ígéretet Jézus Krisztus hite által nyerjék el a hívők”.
Ádámban mindnyájan vétkeztünk. Elsősorban a megszentelő kegyelmet veszítettük el a bűnük, az ősbűn által. Ez nem személyes bűne az embereknek, de mint minden súlyos bűn miatt elvész a megszentelő kegyelem, és követi a bűnös állapot, ezt is bűnnek szoktuk nevezni. De ezt a nem személyes bűnt általában követni szokták a személyes bűnök. A Boldogságos Szűz Márián kívül nincs is más emberi lény, akinek életében legalább egy kis bocsánatos bűne ne lett volna. „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat és nincs bennünk igazság. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő igéje nincs bennünk” (1Jn 1, 8. 10)„De az Írás mindent a bűn alá foglalt, hogy az ígéretet Jézus Krisztus hite által nyerjék el a hívők” (Gal 3, 22) „Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól”(1Jn 1,9) Gondoljunk a szentgyónásra: vádolom magamat bármilyen bűnről, felindítom a bánatot, bocsánatot kérek Istentől, a gyóntató pap feloldoz, azonnal meg van bocsátva minden bűnöm, mégpedig gyökeresen. Ez azt jelenti, hogy Isten erről sosem vádol többé, a külön ítéleten sem, az utolsó ítéleten sem. Ez azonban már a hit világában van így, és annak a hitnek alapján, amit az apostolok is csak akkor nyertek vissza, amikor húsvét este Jézus megjelent nekik, visszaadta a nagypénteken elvesztett hitüket, és elrendelte a bűnbánat szentségét.(Jn 20, 22-23)„Amíg a hit el nem ékezett, a törvény őrizete alatt voltunk, egybefogva a hit számára, amely majd kinyilatkoztatást nyer. Ennél fogva a törvénynevelőnk volt Krisztusra, hogy a hit által igazuljunk meg. Amikor azonban elérkezett a hit, már nem vagyunk a nevelő alatt” (Gal 3, 23-25) Az apostolok, miután a hitüket visszanyerték Jézus húsvéti látogatása nagy ajándékaként, a megváltás kegyelme alá tartoztak. Ugyanígy Mária Magdolna és a többi jámbor asszony Jézussal való találkozásuk alkalmával újra hittek benne, Jézus, pedig megbocsátotta az ő bűneiket is. „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által Jézus Krisztusban. Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra: nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő; mert mindnyájan egy vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig ti Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai, s az ígéret szerint való örökösök”

COMBONI SZENT DÁNIEL

SZENT DÁNIEL ÉS TÁRSAI

 vértanúk

 (1227)

A Ferenc-rend elso vértanúi (Berárd és társai) után hét évre Illés testvérnek, a rend fonökének engedélyével újabb hét ferences indult el Marokkóba, hogy ott a mohamedánoknak hirdesse Krisztus tanítását és vállalja a vértanúságot. A misszió vezetoje Dániel atya, a többiek (Angelus, Samuel, Donnulus, Leo, Nicolaus, Hugoninus) többnyire laikus testvérek voltak. A spanyol kikötovárosból, Tarragonából indultak hajón s eljutottak az afrikai kikötovárosba, Ceutá*-ba. Itt néhány napig európai katolikus kereskedok (genovaiak, pizaiak, Marseilles-iek) között hirdették az igét, majd megtanácskozták; hogy vasárnap a mohamedánoknak is prédikálnak. Elozo nap, szombaton elvégezték szentgyónásukat, megmosták egymás lábait (ez a nagycsütörtöki lábmosás szertartása), megáldoztak és imádkozva s egymást buzdítva készültek a másnapra. Vasárnap kora reggel titokban bementek a városba, s egyik térrol a másikra szaladva hirdették: Csak Jézus nevében van az üdvösség. A szaracénok rájuk támadtak, ütötték-verték oket, s gyalázó szavakkal illették. Elfogták s megkötözve az emírhez vezették oket. Az tolmács segítségével kihallgatta s eloször eszelosöknek tartotta s udvartartásával együtt kigúnyolta oket. Majd börtönbe záratta s nyolc napon át válogatott kínzásokkal törekedett hittagadásra bírni oket.

A börtönbol levelet juttattak ki a város keresztényeihez (ismerosökhöz), melyben többek közt ez állt: „Habár sokat szenvedünk, mégis sok vigasztalásban van részünk, s reméljük, Isten elfogadja életünk áldozatát. Egyedül neki legyen tisztelet és dicsoség mindörökké.” 8 nap múlva az emír elé vezették oket. Az kérdezte, megbánták-e, hogy Mohamed ellen és az o törvénye ellen beszéltek. Ok egyöntetuen válaszolták: semmit sem vonnak vissza, és hogy másképp nem üdvözülhetnek, csak ha hisznek Jézusban és megkeresztelkednek. A mohamedánok tanácskoztak, aztán egyenként ígéretekkel hitük elhagyására akarták rávenni oket. Ok inkább készek voltak a halált vállalni, mint hitüket elhagyni. Mire lefejezésre ítélték oket. A hat nagy örömmel futott Dánielhez, kezét és ruháját csókolták s kérték, áldja meg oket. „Add rám, atyám, áldásodat, s adj engedélyt, hogy testemet halálra adjam Krisztusért!” Dániel könnyek közt adta rájuk áldását. Akkor ruhájuktól megfosztották, kezüket hátrakötözték s a kivégzés helyére hurcolták, majd lefejezték oket 1227. okt. 10- én. Földi maradványaikat késobb a keresztények Spanyolországba vitték, ahol sírjuknál csodák történtek. X. Leó pápa 1520 körül avatta szentté oket. Amit Szent Berárd és társai vértanúságánál (jan. 16.) megjegyeztünk, itt is áll: ellen lehet vetni, hogy nem cselekedtek emberi okosság szerint s hogy provokálták a vértanúságot. Mindezt azonban ellensúlyozza jószándékuk és oszinte szeretetük Krisztusért, hogy érte kínzást s vértanúságot vállaljanak.

Imádság:

Mindenható, örök Isten, te megadtad Szent Dánielnek és társainak a kegyelmet, hogy Krisztusért szenvedhettek; siess esendo természetünk segítségére, hogy mint a vértanúk, akik nem vonakodtak érted meghalni, mi is készek legyünk hitünkben huen kitartani. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

A családról a családnak az Evangélium tükrében 29.

A családról a családnak az Evangélium tükrében 29.

József, Egyiptom alkirálya

A fáraó elképedve figyelte Józsefet, amint az álom részleteit ismertette. Annyit azonnal megsejtett, hogy József Istene mindent előre tud, és nagyon jónak kell lennie, ha ilyen előre figyelmezteti is az embereket. Ha pedig a bő esztendők sorozata jövőre elkezdődik, akkor fel kell készülni a nagy ajándék méltó fogadására. Az pedig, hogy kétszer láttál ugyanarra a dologra vonatkozó álmot, a b bizonyosság jele, mert megtörténik az, amit Isten mondott, és Isten hamarosan beteljesíti”. (Ter 41,32) Ezért ő is biztatja a királyt, hogy gyorsan döntsön: „Most azért válasszon ki a fáraó egy bölcs és ügyes férfit, és állítsa őt Egyiptom földje fölé. Ő pedig rendeljen tiszttartókat minden tartományba, és a termés ötödét a hét termékeny esztendőben, amely most következik, gyűjtse raktárakba. Minden gabonát gyűjtsenek be a fáraó hatalma alá, és raktározzanak el a városokban. Így készüljenek fel az elkövetkezendő hétesztendős éhínségre, amely az után Egyiptomra szakad, hogy el ne vesszen ez a föld az éhség miatt! Tetszett a tanács a fáraónak és minden szolgájának. Azt mondta nekik: Találhatok-e olyan férfit, mint őt, akit betölt az Isten lelke? Így szólt azért Józsefhez: Mivel Isten neked mutatta meg mindazt, amit mondtál, találhatok-e bölcsebbet nálad, vagy hozzád hasonlót? Te légy házam felett, és a te szád parancsára hallgasson az egész nép. Csak a trón tesz nagyobbá engem tenálad. Azután a fáraó azt mondta Józsefnek: Íme, Egyiptom egész földje fölé rendeltelek. Azzal levette a gyűrűt a kezéről, és ráhúzta az ő kezére, bisszus ruhába öltöztette, és a nyakába akasztotta az aranyláncot. Aztán körülvitette második kocsiján, egy hírnöknek pedig azt kellet kiáltania: Térdre! Hogy mindenki térdet hajtson előtte, és tudja meg, hogy ő Egyiptom egész földjének a feje” (Ter 41,33-43)

Boldog férj és édesapa

a király azután így szólt Józsefhez: A fáraó én vagyok, de a te parancsod nélkül se kezét, se lábát ne mozdítsa senki Egyiptom egész földjén. Új nevet is adott neki, és elnevezte Szafanet Fáneknek, (ami Világszabadítót jelent), és feleségül adta neki Ászenetet, Putifárnak, a heliopoliszi papnak a lányát”. (Ter 41,44-45) Sokkal szimpatikusabbnak tűnik ez a jelenetsor, mint sok modernebb történet: a fáraó nagyúr: két tisztviselőjét a legvadabb börtönbüntetéssel sújtja, látszólag nem törődik velük. Aztán történik valami. Egyiket azonnal visszahelyezi előbbi munkakörébe pohárnoknak, a másikat felakasztatja. Aztán elfogadja visszavett szolgája döntő ötletét, hogy álmát biztonsággal fejtse meg! Figyel, lát, ért mindent. Helyettesévé teszi az Isten küldöttét. Elfogadja tanácsait. Kezdeti vele a hatalom gyakorlását,de a felkészülést is: az országa népének és a környező országoknak megmentése a cél. Meggazdagszik maga is. Ez a zseniális idegen remek ember, biztosítani kell számára a teremtő által kigondolt környezetet: a hozzávaló feleséget, a gyerekeket, a családot. Idegen- új hazájában nem ismer senkit. A király maga választ neki asszonyt. És ők mind mellette voltak már az öröm esztendőiben, jelezve, hogy a család nem nyűg, hanem Isten ajándékának a teljessége itt a földön. Amit még nem is sejtett, hogy elvesztett édesapja hozzá kerül, ő, a fia mentheti meg az egész család életét, és amikor apja halni készül, nem őt, Józsefet áldja meg, hanem térdére ültetve fiának fogadja unokáit. Teljes lesz öröme.

Évközi 27. hét péntek

Évközi 27. hét péntek

   
Gal 3, 7-14; Lk 11, 15-26

„Értsétek meg tehát, hogy akik a hitből valók, azok Ábrahám fiai”

 
Pál apostol, amikor azt hallotta galata híveiről, hogy valakik megzavarták a tiszta hitüket, nagyon elszomorodott. Páltól és társaitól megtanulták, hogy az üdvösség forrása Jézus Krisztus, mert Ő Isten Fia, aki érettünk emberré lett. Mint a testvérünk, helyettünk szenvedett és meghalt a kereszten. Ennek a szenvedésnek és halálnak végtelen nagy az értéke, mert aki vállalta és végbe is vitte az áldozatot, nem emberi személy, hanem Isten. A zavart okozó zsidók viszont nyilván Ábrahámra hivatkozva hirdették, hogy csak azok igazulhatnak meg, akik az ő törzséből születtek, vagy ha fizikailag nem is születtek az ő utódai közül, legalább a körülmetélés fájdalmas áldozatát elvállalták, így lettek Isten népének a tagjai. Pál apostol megtanulta immár Jézustól, hogy nem Ábrahám az üdvtörténet igazán fontos személyisége, mert ő a hitével csak előkészítője volt annak, aki üdvösségünk szerzője lett istenemberi szenvedésével és halálával. Ábrahám hittel vállalt engedelmessége igen értékes volt. Isten szavára elhagyta szülőföldjét és rokonságát. Szakított a bálványimádással, visszatért az élő Istenhez, mindenek alkotójához és végcéljához. Ezért lett áldás minden nemzet számára, azokéra is, akiket nem ő nemzett: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”(Ter 12,3) Ezt erősíti meg Mikeás próféta jövendölése: „De te, Efrata Betlehemje, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izrael jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Ezért átadja őket annyi ideig, amíg a vajúdó asszony szül, és testvéreiknek a maradékai visszatérnek Izrael fiaihoz. És ő majd odaáll, és legelteti az Úr erejével, az Úrnak, az ő Istenének fenséges nevében, és ők biztonságban lakoznak, mert ő akkor nagy lesz a föld széléig. És ő lesz a béke” (Mik 5, 1-4) Az ábrahámi áldás majd akkor teljesül be, amikor Betlehemben megszületik az, akinek kettős születése lesz: az ősidőkben, vagyis az időtlen időben, az örökkévalóságban születik, mint Isten, és a régmúlt időkben, kétezer éves ábrahámi múltban, mint ember jelenik meg. Itt is, szóba kerül a prófétánál az a vonatkozás is, hogy Ábrahámnak kis időre elhagyott rokonai, a többi nemzet is visszatér majd a Megváltó által Izrael fiaihoz. Ő lesz a béke, a nagy megbékélést Ő adja majd. „Így tehát, akik hitből valók, azok nyernek áldást a hívő Ábrahámmal. Ez azért történt, hogy Ábrahám áldása a pogányokra is rászálljon, és hogy a Lélek ígéretét megkapjuk a hit által”(Gal 3, 8. 14)

PÁRIZSI SZENT DÉNES

PÁRIZSI SZENT DÉNES és TÁRSAI
+Párizs, 250 után 

Ha a történeti adatok alapján ismert szentről leválasztjuk azt a Szent Dénest, akit a későbbi századok féltő tisztelete formált magának, meglehetősen halvány képet kapunk.

Dénes római-gall püspök volt, aki a 3. század közepén az akkor még jelentéktelen helységben, Lutitiae Parisiorumban, a mai Párizs elődjében hirdette az evangéliumot. Mint a város első püspöke megszervezte az egyházi életet, és Decius (250--251) vagy Valerianus (258) üldözése alatt munkatársaival együtt lefejezték.

A történeti bizonyítékok szétszórva találhatók a Meroving-kori forrásokban. Így például az 520 körül keletkezett Szent Genovéva- életrajz arról tudósít, hogy Genovéva (+ 502 körül) bazilikát építtetett a vértanú Dénes püspök emlékezetére. A 6. század végén Venantius Fortunatus versben ünnepli Leontius bordeaux-i püspököt, mert restauráltatta az elődei által emelt bazilikát.

Ennél valamivel többet mond Tours-i Szent Gergely (594) Historia francorum c. művében: Dénes egyike volt a galliai egyházat alapító hét püspöknek, akik Decius császár idején Rómából Galliába jöttek. A hét püspökség, amelyeknek püspökeit Gergely leírása megnevezi, valóban a 3. század közepén keletkezett. Gergely kifejezetten állítja, hogy a párizsi püspököt karddal végezték ki, Genovéva életrajza pedig megnevezi az utcát is, ahol a kivégzés történt: ,,Vicus Catulliacus''.

A legrégibb források csak az alapító püspökről, vértanúságáról és a bazilika építéséről szólnak, társairól nem. A római martirológium és néhány meroving forrás ezzel szemben azt mondja, hogy Dénes püspökkel együtt egy Eleutherius nevű papot és egy Rusticus nevű kanonokot is megöltek Krisztus nevéért. Későbbi források úgy tudják, hogy Rusticus pap, Eleutherius pedig diákonus volt. Mindezek a bizonytalanságok csak arra utalnak, hogy Dénes püspök és társai vértanúságáról kezdettől fogva csak kevés biztos adatot ismertek.

Mint már említettük, Szent Genovéva volt az, aki 475 körül bazilikát építtetett Szent Dénes sírja fölé. Genovéva életrajzírója megjegyzi, hogy a párizsi klérus nagyon tartózkodó volt az építéssel szemben, s hogy valóra vált, csak a szent kezdeményezésének és kitartásának köszönhető. Kétségtelen, hogy a párizsi egyház alapító püspökének sírja feledésbe soha nem merült, de az is természetes, hogy a bazilika építése ösztönzően hatott a tiszteletére. Aztán idők múlásával, ahogy a hívők adományokkal látták el a templomot, úgy nőtt a bazilika és papságának jelentősége.

A 6. század végén Szent Dénes bazilikája már híres és gazdag templom, mert Tours-i Gergely arról ír, hogy Sigebert katonái a Hilperich elleni háború során 574-ben kifosztották.

Nem sokkal ezután szerzetesek vették át a bazilika gondozását, majd a frank királyok gazdag ajándékai jóvoltából apátsággá szerveződhetett a szent sírja körül élő szerzetesek közössége. Ez alapozta meg azt a fejlődést, melynek során a Saint-Denis-kolostor -- pápai kiváltságok révén, s mert a frank királyok temetkezési helye lett -- a középkor leghíresebb kolostorává vált, sőt, frank-francia nemzeti szentéllyé alakult.

Dagobert király idejében (626--636) Fulrad apát az egész kolostoregyüttes átépítése alkalmával felújíttatta a bazilikát. 775. február 24-én, Nagy Károly jelenlétében szentelték fel a templomot.

A bazilika további kiépítése párhuzamosan haladt a vértanú szenvedéstörténetének kibontakozásával. A történet első bővítése -- a 6. és 8. század között -- más vértanútörténetek elemeinek átvételében állt, így akarták kiszínezni a Dénes püspökről tudott szegényes elbeszélést. Ez a passió egy évszázaddal korábbra teszi a szentet, mert azt mondja, hogy I. Kelemen pápa szentelte püspökké és küldte missziósként Párizsba.

A legendának ezt az aranyfonalát továbbszőve egy második passió már úgy beszél, ahogyan majd a végső formát fogalmazza meg Hilduin apát 835-ben. Eszerint pedig a kevéssé ismert Dénes püspök nem más, mint a műveiről híressé vált Areopagita Dénes, akit Szent Pál térített meg Athénban (ApCsel 17,34). Ezzel pedig az jár együtt, hogy a párizsi egyházmegye és a kolostor apostoli eredetű! E történeti tévedés azonban semmit nem von le a tudós apát érdeméből, mert 827-ben nagyon rövid idő alatt lefordította a Konstantinápolyból Párizsba hozott műveket, melyeket a hagyomány Areopagita Dénesnek tulajdonított, s ezzel alapvető és meghatározó forrásmunkákat adott a következő századok teológusainak kezébe. Ettől függetlenül hagiográfiai következtetései helytelenek voltak, és a későbbi kutatókat hosszú időn át téves irányba vezette.

Hilduin mesterien kiszínezett legendájával szemben már a kortársak közül is szót emeltek néhányan. Lyoni Florus, Viennei Adon és Usuard a martirológiumaikban makacsul őrzik a régi adatokat. Ebben az igazolhatta őket, hogy nem a párizsi Saint-Denis-kolostorhoz, hanem más egyházakhoz és kolostorokhoz tartoztak. Később Abaelardus, aki a Saint-Denis-kolostor szerzetese lett (1125), hivatkozott Béda Venerabilisnak az Apostolok Cselekedeteihez írott kommentárjára, amelyet ő gondosan áttanulmányozott, és nyíltan megtámadta a Hilduin- féle legendát. Mikor azonban az apát a többi szerzetessel együtt nagyon határozottan szembeszállt vele, bocsánatot kért és elfogadta a véleményüket.

Napjainkig a történelem folyamán többször is felkavarta a kedélyeket Franciaországban a Szent Dénes-kérdés. Ez az ügy jól példázza, hogy milyen különbségek vannak a néphit ,,jámbor történetei'' és a ,,tudósok meséi'' között. És Hilduin esete azt is mutatja, hogy a tudományosság nem mindig tudja biztosítani a történeti hitelességet.

Már a Jeromos-féle Martirológium október 9-én emlékezik meg Szent Dénes és társai párizsi vértanúságáról. Rómában a 11. század óta ünneplik őket.


--------------------------------------------------------------------------------

Párizs első püspökének és vértanú társainak életéből csak a legendás elbeszélések alapján alkothatunk valami képet.

A pápa küldte Dénest Párizsba Eleutheriusszal és Rusticusszal együtt. Általuk a kegyelem fénye oly nyilvánvalóan ragyogott fel e vidéken, hogy a pogány papság felháborodott és lázadást szított ellenük, de mikor a felbujtott tömeg meglátta a szentet, lecsillapodott, mert Dénes hitével és szelídségével rácáfolt minden koholt vádra. Sokan a lába elé vetették magukat és megtértek.

Fescennius prefektus azonban eljárást indított a párizsi keresztények ellen, és egy prédikációja közben Dénest is letartóztatta. Társaival együtt először gúnyt űztek belőle, majd mindannyiukat megkínozták a börtönben. Dénest utána rostélyhoz bilincselték és tűz fölé helyezték; ezután vadállatok elé dobták, végül keresztre szegezték. De sem a hitét, sem az életét nem tudták kioltani. Akkor ismét visszavitték a börtönbe, ahol sok halálra ítélt keresztény jelenlétében misézett. E mise közben megjelent neki az Úr Krisztus, kenyeret nyújtott át és azt mondta: ,,Fogadd ezt, kedvesem, mert igen nagy jutalom vár rád nálam.'' Mise után az őrök kivonszolták a börtönből és egy Merkur-bálványkép előtt lefejezték.

Amint lefejezték -- mondja a legenda --, Dénes kezébe vette a tulajdon fejét, és egy angyal elvezette a vértanúság hegyéről (Mons Martyrum, a francia Montmartre) két mérföld távolságra egy helyre, ahol a sírjának kellett lennie. Itt angyali énekszó fogadta.

A bíró megparancsolta, hogy Rusticus és Eleutherius holttestét vessék a Szajnába. Egy nemes asszony azonban a férfiakat, akik teljesíteni akarták a parancsot, meghívta vacsorára, s mikor azok jóllaktak és lerészegedtek, az asszony fogta a két vértanú testét, és a saját földjén eltemette őket. Később a maradványaikat átvitték Dénes mellé.

Tours-i Szent Gergely tudósít arról, hogy milyen csodálatos erő áradt a szent püspök sírjából. 574-ben katonák kifosztották a templomát, és egyéb kincsekkel együtt magukkal vitték zsákmányként azt a drágakövekkel és aranyérmékkel ékes takarót is, amely a sírt fedte. A sír őrei elmenekültek és hagyták, hogy kirabolják a templomot, a szent azonban megvédte magát: a katona, aki a nyakába akasztott egy aranyat, amit a takaróról tépett le, kiesett a csónakból és a Szajnába fulladt. Ettől a vezér annyira megrémült, hogy az elrabolt takarót visszavitette a sírhoz, nehogy tovább haragítsák a szentet.

A Szent Dénes és Areopagita Dénes azonossága körüli későbbi vitába beleszólt -- mégpedig sajátos módon -- III. Ince pápa is, akinek sem a Saint-Denis apátjától, sem a francia királytól nem kellett tartania: Párizsban abban az időben újra fellángolt a vita az említett kérdés körül. A pápa ezért 1215. január 4-én egy tiszteletteljes levelet intézett a kolostorhoz, hosszasan taglalta a vitatott kérdést, de hangsúlyozta, hogy ő személy szerint nem foglal állást a vitában. Ugyanakkor küldött a szerzeteseknek egy ajándékot, amelyet bizonyára keserű szájízzel fogadtak. Elküldte nekik ugyanis azokat a csontokat, amelyeket bíboros legátusai a közelmúltban hoztak Görögországból Rómába. E csontokat a görögök úgy tisztelték mint Areopagita Dénes ereklyéit. A pápa a vitát ezzel döntötte el: ,,Areopagita Dénes ereklyéi valóban a kolostorotokban vannak!''


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent Dénest és társait elküldted, hogy a pogány népek között hirdessék dicsőségedet, és amikor szenvedniük kellett, megajándékoztad őket az állhatatosság erényével, kérünk, segíts, hogy példájukból erőt merítve semmibe vegyük a világ dicsőségét, és nehézségeitől vissza ne riadjunk! 

A családról a családnak az Evangélium tükrében 28.

A családról a családnak az Evangélium tükrében 28.

József mások bűnéért szenved

 
„Az Úr azonban Józseffel volt. Megkönyörült rajta és kedvessé tette őt a főfoglár szemében, úgyhogy az József kezére bízta az összes foglyot, akiket a börtönben tartottak, s mindent, amit kellett, ő intézett. Nem is volt a főfoglárnak semmi gondja, sem amit rábízott, mert az Úr vele volt, és sikerre vitte minden cselekedetét”. (Ter 39,21-23) Ebben a börtönben őrizték a fáraó udvarának kegyvesztettjeit is. Így került oda a fáraó két eunuchja: a király pohárnoka és sütőmestere. Valamiért büntették őket, de nem emeltek ellenük vádat. József naponta találkozott velük és kedves volt hozzájuk. Egyik reggel szomorúnak találta mindkettőjüket. Mindketten álmodtak, de féltek, mert értelmét nem tudták megfejteni. József erre azt mondta nekik: „Nem Istené az álomfejtés? Mondjátok csak el nekem, mit láttatok! Elsőnek a főpohárnok beszélte el álmát. Azt láttam, hogy egy szőlőtő volt előttem, amelyen három vessző volt. Lassanként kihajtott, aztán elvirágzott és fürtöket érlelt. Nekem pedig a kezemben volt a fáraó pohara. Fogtam a fürtöket, belefacsartam a pohárba, amelyet tartottam, és odanyújtottam a poharat a fáraónak. József azt felelte: Az álom megfejtése ez: a három szőlővessző még három nap; azután fölemeli fejedet a fáraó, és visszahelyez előbbi hivatalodba, hogy adogasd neki a poharat, tiszted szerint, amint azelőtt szoktad. De eszedbe jussak ám, ha jól megy majd sorod és cselekedj irgalmasságot velem! Beszéld rá a fáraót, hogy vitessen ki ebből a tömlöcből, mert úgy loptak el engem a héberek földjéről, és itt is ártatlanul vetettek ebbe a verembe”. (Ter 40,8-15) a fő sütőmester is elmondta álmát: három kosarat vitt a fején, bennük volt a király ennivalója. Madarak szálltak rá és mindent megettek. József megfejtette: Még három nap, kivisznek innen, felakasztanak, és a madarak leeszik rólad húsodat. Három nap múlva minden beteljesedett. (40,16-22) a főpohárnok viszont hűtlenül elfeledte Józsefet.

A királyi álom.

A fáraó is álmot látott két év múlva. Folyóparton állt. A vízből hét kövér tehén mászott fel éppen. Pompás állatok. Utánuk hét csont-bőr tehén kapaszkodott és elnyelte a hét kövér tehenet. Nyomban ezután egy búzaszár nőtt fel előtte, rajta hét óriás búzakalász. Meseszép! De máris nőtt melléje egy újabb búzaszár, rajta hét, de üres kalász. Odahajolt a hét csenevész kalász a tömöttekhez, és elnyelte kegyetlenül. Rémülten nézte a fáraó: Mit jelent ez a két félelmetes látomás? Ám hiába hívatta bölcseit, nem tudták megmagyarázni a titkot. Ekkor lépett elő a főpohárnok: A börtönben társammal együtt elmeséltük álmunkat, és az a fogoly Isten segítségével megfejtette mindkettőnk álmát. A fáraó azonnal kiadta a parancsot: Hozzátok őt ide! József a dicsőséget elhárította: „Nem én, hanem Isten ad majd szerencsés választ a fáraónak”. (41, 16) Ekkor a fáraó rendre elmesélte álmát. József szólt utána azonnal: „a király mindkét álma ugyanazt jelenti: amit Isten cselekedni akar, megmutatta a fáraónak. A hét szép tehén és a hét teli kalász a bőség hét esztendeje: ezek az álomnak egy és ugyanazon jelentését tartalmazzák. A hét hitvány és sovány tehén, amely utánuk feljött, valamint az üres és forrószél-perzselté kalász az elkövetkező éhség hét esztendeje. Mindezek pedig ebben a rendben teljesednek be: Most hét, nagyon termékeny esztendő köszönt Egyiptom egész földjére. Ezek után hét másik olyan terméketlen esztendő következik, hogy feledésbe merül az előző bőség. Mert elemészti az éhség az egész földet, és a nagy bőséget elpusztítja a nagy ínség”(Ter 41,25-31)

Évközi 27. hét csütörtök

Évközi 27. hét csütörtök

Gal 3,1-5 Lk 11,5-13

„Ó, esztelen galaták! Ki babonázott meg titeket?"

A babona titokzatoskodva elsuttogott szöveg, kiegészítve esetlen cselekedettel, amelyektől csodálatos eredményt várnak, természetesen hiába. Gyerekkoromban magam is láttam ilyen esetet. Valakit-úgymond megbabonáztak-, erre egy másik babonával akartak segíteni rajta. Pohár ivóvízbe csípővassal izzó parazsat dobtak és valamit mormolt a javasasszony. Aztán kezébe adta a kárvallottnak, igya meg. Én semmi hatást nem észleltem rajta. Szent Pál apostol ilyen babonás, gyerekes kísérletre gyanakszik a bevezető gondolattal. Veszedelmesen nagy tévedést fedezett fel ugyanis a galaták körében. Isten kimondhatatlan nagy természetfeletti ajándékul adta nekünk testvérül egyszülött Fiát, úgy, ahogyan az ősbűn elkövetése után megígérte a pillanatnyilag győztesnek tűnő sátán ellenében: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát mardosod" (Ter 3,15) Jézus Krisztus szenvedésével és halálával ezt az ígéretet be is váltotta. Ezt hirdette Pál a galatáknak is. Mivel hittek benne, ebben az istenemberi cselekedetben, meg lehetett őket keresztelni. A keresztség szentsége, a Jézus által elrendelt kegyelemeszköz eltörölte a megkeresztelt eredeti bűnét, az addig elkövetett összes személyes bűnét. Ha pedig később újra vétkezett, Jézus másik szentséggel, a szentgyónással adott újabb bocsánatot, amint húsvéti ajándékként megadta ehhez a hatalmat apostolainak: „Rájuk lehelt és így szólt hozzájuk: Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak". (Jn 20,22-23) Érthető az apostol felháborodása: ezt a tényt, mint Isten óriási ajándékát közölte az apostol a galatákkal. Megigazultak Jézus által az említett szentségek felvételével. Erre később odajönnek a Jézust gyűlölő, Őt keresztfára juttató zsidók, és elkezdik a keresztényeket ócsárolni: Nem ám Jézus adja a bűnbocsánatot, sem a többi kegyelmet, hanem az ószövetségi törvény, amit Mózes hirdetett ki, meg a körülmetélés, amelyet Ábrahám Istentől kapott. Pál tehát, acsarkodtak tovább, átejtett titeket, mert ezt eltitkolta előletek.

MAGYAROK NAGYASSZONYA

MAGYAROK NAGYASSZONYA

Röviddel II. János Pál pápa második lengyelországi zarándokútja előtt az egyik budapesti buszmegállóban középkorú házaspárral találkoztam, térkép volt a kezükben, s meglehetősen tanácstalanul tanulmányozták... Kérdésemre, segíthetek-e valamiben, idegenszerű kiejtéssel beszélt német nyelven adták elő tájékozódási nehézségüket. Miután elmagyaráztam nekik a helyes útirányt, a busz indulásáig maradó néhány percben beszélgetés alakult ki köztünk. Kiderült, hogy lengyelek és sietnek haza, mert lakóhelyükön, Poznanban akarnak lenni, mire a pápa odalátogat... Szóba került Czestochowa is, és egyszerre csak nekem szegezték a kérdést: -- Hol van a magyarok nemzeti kegyhelye?

Zavarban voltam, de végül is kénytelen voltam megmondani, hogy hazánkban vannak Mária-kegyhelyek minden egyházmegyében, de egy országos jellegű ,,sanktuarium narodowe'' (nemzeti kegyhely) nincsen. El lehet gondolkozni azon, miért van ez így... Bizonyára szerepet játszik benne a török hódoltság kora, amikor az egyházi szervezet és közigazgatás éppen az ország központi részén ment tönkre. Ezt a hiányt ellensúlyozza az a tisztelet, amellyel minden kor és hely katolikus magyarja hódol Szűz Mária mint Nagyasszonya előtt. Kevesen gondolnak talán arra, hogy az ,,asszony'', s így a ,,nagyasszony'' szó nyelvünknek még pogány kori rétegéből való... A magyar nyelvbe az alán ,,achszin'' szó kerülhetett át a8. század táján, amikor szorosabb kapcsolatok lehettek az előmagyar törzsek és az alánok között. Az ő nyelvükben a jelentése ez volt: úrnő, fejedelemasszony. A Halotti Beszédben még így olvassuk: ,,vimagguc szen achscin mariat''. Később elhomályosult ťfejedelmiŤ jelentése, s nyilván ezért adhatták hozzá a fokozó ťnagyŤ jelzőt... (A m. nyelv tört--etim. szótára. I. k. Bp., 1967. 189. lap).

Mennyei fejedelemnőnek tisztelhették tehát Máriát az első Krisztus hitére tért magyarok, és megerősítette őket e hívő tiszteletükben Szent István király, amikor elmerülve a gondban, hogy kire maradjon halála után az ország, a nép s az egyház vezetése, istápolása, Szűz Mária oltalmába ajánlotta önmagát és királyságát. E természetfeletti kapcsolatot Mária és hazánk népe között a Szent István halálát követő belvillongások sem tudták elhomályosítani, és Szent László, a lovagkirály uralkodása idején új virágzásba borult. Tatárral, törökkel szemben egyaránt Jézus és Mária nevét kiáltva védte életét, hitét és övéit a középkor magyarja, mikor pedig az 1683. szeptember 12-i, a Bécs melletti Kahlenbergben lezajlott csatában visszaszorították a török szultán seregeit, megkezdődhetett a magyarországi török uralom fölszámolása.

1693-ban I. Lipót király a török alóli fölszabadulás emlékére, hálája jeléül megismételte az ország Szent István-i fölajánlását a Nagyasszonynak. Az egyházi élet újjászervezésében ismét nagy szerepet játszott a ,,mindörökké áldott Nagyasszonyunk''.

XIII. Leó pápa 1896-ban, a magyar millennium alkalmával az akkori esztergomi prímásérsek, Vaszary Kolos bíboros kérésére mint külön ünnepet engedélyezte Magyarország részére Nagyasszonyunk ünnepét. Eleinte október 2. vasárnapján ünnepelték. X. Szent Pius pápa tette át október 8-ra. A II. Vatikáni zsinat után áthelyezte a Magyar Püspöki Kar szeptember 12-re, de 1984-től ismét október 8-án üljük.

Mi magyarok elsőként, de nem egyedül tiszteljük Nagyasszonyunknak, azaz nemzeti Patrónánknak a Boldogságos Szűz Máriát. Hogy csak néhány más országot említsünk: Bajorországban 1620-ban, a fehérhegyi csata után kezdték nemzeti Patrónaként tisztelni Máriát, s 1916-tól ünneplik. Franciaországot XIII. Lajos király ajánlotta Máriának 1638- ban, és Nagyboldogasszony napján emlékeznek rá. Ausztriát III. Ferdinánd ajánlotta föl Máriának, 1647-ben; ők december 8-án ünneplik. Lengyelország Királynőjévé János Kázmér király nyilvánította a Szűzanyát 1656-ban. 1754-ben a Mexikói Alkirályságot, 1821-ben Mexikót, 1910-ben egész Latin-Amerikát a Szűzanya oltalma alá helyezték. XIII. Leó adta jóváhagyását ahhoz, hogy a Szűzanyát Katalónia és Dél-Ázsia Patrónájaként tiszteljék, valamint, hogy az angol püspökök 1893-ban fölajánlják Angliát, melyet attól fogva Mária hozományának tartanak.


--------------------------------------------------------------------------------

Legismertebb Mária-énekünk e szavakkal kezdődik: ,,Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk!'' A boldog jelző nemcsak a latin ,,beata'' egyszerű fordítása... Már a 13. században jelentése volt e szónak a gazdag; a múlt század végén pedig az áldott, a terhes állapot jelzésére is használták. Ma nem a csatatereken dől el a magyarság jövője, hanem a szülészeti osztályokon! És azokban az otthonokban, családokban épül tovább, ahol a szülők a mindennapi kenyér mellé hitük, reményük és szeretetük bőségéből, gazdag, egyre megújuló tartalmából tudnak és akarnak adni gyermekeiknek.

,,Áldott Nagyasszonyunk!... Vedd pártfogásodba a magyar apákat, hogy keményen állják a nehéz idők küzdelmeit, és állhatatosan viseljék az élet terheit. Oltalmazd és erősítsd meg hivatásuk szeretetében a magyar anyákat, hogy gyermekeikben hűséges és igaz polgárokat neveljenek az Anyaszentegyháznak és drága magyar hazánknak. Terjeszd ki anyai oltalmadat hazánk ifjúságára, hogy beváltsák azt a szép reményt, amellyel minden magyar szem feléjük tekint''. (Hozsanna, Bp., 1981. 72.)


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki a Szeplőtelen Szűz Mária közbenjárására nemzetünket számtalan jótéteménnyel halmoztad el, engedd kegyesen, hogy akit Szent István királyunk példája szerint Nagyasszonyunknak tisztelünk a földön, annak örök társaságában örvendhessünk a mennyben! 

Családnak a családról az evangélium tükrében 27.

Családnak a családról az evangélium tükrében

Jákob hosszú gyásza

A vándorkereskedők húsz ezüstöt adtak Józsefért, aztán tovább folytatták útjukat Egyiptomba.  Rúben pedig visszatért testvéreihez, és rögtön az üres pusztai vízveremhez vitt az útja. Bántotta a testvérek bosszúszomja, és felelősnek is érezte magát Józsefért, hiszen ő volt az elsőszülött fiú, apja halála után mindenben hivatalos örököse, jogutódja. Amikor odament testvéreihez, megszaggatta ruháit gyásza jeléül, és ezt hajtogatta: „Nincs meg a gyermek, jaj, hova legyek!”(Ter 37,30) A többieket nem zavarta elsőszülött bátyjuk lelkiismeretfurdalása. Örömük telt abban, hogy az álomlátótól megszabadultak. Nem is gondolkodtak mélyen apai érzelmekről. Tervük már készen állt: József tarka köntösét összegyűrték és egy leölt kecskegida vérébe mártva visszaküldték apjukhoz ezzel az üzenettel: „Ezt találtuk; nézd meg, a fiad köntöse-e vagy sem?” (32) Szegény Jákob! A hímzésről rögtön felismerte József köntösét: „a fiam köntöse! Fenevad ette meg, vadállat falta fel Józsefet”. (33) Annyira becsületes és jó ember volt, hogy eszébe sem jutott nyomozni a saját családjában. „Aztán megszaggatta ruháit, szőrzsákba öltözött és hosszú ideig gyászolta fiát. Bár a fiai mind összegyűltek, hogy enyhítsék apjuk bánatát, nem akart megvigasztalódni. Csak azt hajtogatta: Csak azt hajtogatta: Gyászolva megyek el fiamhoz az alvilágba! Az apja tehát szakadatlanul siratta. A mádianiták pedig eladták Józsefet Egyiptomban Putifárnak, a fáraó udvari tisztjének, a testőrök kapitányának” (34-36) Otthon Júda családja sem volt szerencsés. Megnősült és három fia született a kánaáni származású feleségétől: Her, Onán és Sela. Júda elsőszülöttének egy Támár nevű feleséget adott. Her azonban meghalt gyermek nélkül. A levirátus-törvény szerint Onánnak feleségül kellett volna vennie az özvegyet, hogy utódot támasszon elhunyt bátyjának. Ő ezt a törvényt kijátszotta, mert azt akarta, hogy az elsőszülöttség joga reá szálljon. Isten azonban megbüntette: meghalt bűnéért. Viszont Júda erélytelensége miatt Támár becsapva érezte magát, becsapta hát ő is az apósát, és tőle született egy fiú-ikerpár. Mivel Isten akarata az volt, hogy Júda kapja apjától, Jákobtól az elsőszülöttségi áldást, ezért írja Szent Máté evangélista Jézus családfájában Júda mellé menyének a nevét és az ő elsőszülöttének a nevét ilyen formán: „Jákob nemzette Júdát és ennek testvéreit; Júda nemzette Fáreszt és Zárát Támártól” (Mt 1,2b-3)

A szenvedő József

Józsefet Egyiptomban adták el a rabszolgapiacon a fáraó udvari tisztjének, Putifárnak. Ő felismerte József természetes tehetségeit, és azt is, hogy istenáldotta ember. Ezért Putifár rábízta minden vagyonát. Nem kellett mezei munkára mennie, a palotában lakott, onnan irányította ura egész vagyonát, amelyet állandó áldással gyarapított az Úr. Egy idő múlva azonban minden megváltozott. Putifár felesége szemet vetett Józsefre, aki nagyon csinos férfi lett, Putifár pedig tisztségénél fogva eunuch volt a fáraó udvari rendje szerint. Az asszony csábítását visszautasította József. Ezzel azonban kihívta maga ellen a sértett hiúság bosszúját. Egy alkalommal József ügyet intézni ment be a házba. Ura felesége megragadta a köpenyét, és kérte: „Feküdj le velem!” (39,12) Mivel pedig ezt József nem akarta, hanem köntösét az asszony markában hagyva elmenekült, benne azonnal megszületett a bosszúállás terve. Kiabálva összecsődítette a többi szolgát. Megmutatta nekik a kezében lévő köpenyt, és vádolta Józsefet azzal, amit ő szeretett volna elkövetni. „Amikor a gazda meghallotta felesége szavát, nagyon megharagudott. Börtönbe vettette Józsefet, abba, amelyikben a király foglyait őrizték. Ott maradt tehát bezárva. Nem vádolták, nem tárgyalták az ügyét. Csak a jó Isten törődött vele.

Magyarok Nagyasszonya

Magyarok Nagyasszonya

„Nagyasszonyunk, hazánk reménye”

Isten kezdettől vigyázott népünkre, aki majdnem tökéletesen megőrizte az egyistenhitet, mégpedig az ég istenébe vetett hitet. Nem imádott bálványt, mint Róma. Talán az ősevangélium hatása az ősi Nagyasszony hit. Isten így ígérte: „elküldöm a Megváltót, aki asszonytól születik” Nem világos, hogy őseink miként gondolták, hogy Istentől született a Nagyasszony. Anyai gondoskodással vezette és védte az ősmagyarokat. Rengeteg kereszténység előtti gyökeret megőriztek a népszokások mind a mai napig. Isten hazát és új küldetést adott népünknek: végleg felvenni a kereszténységet, és azt megvédeni. A magyarok 955 Augsburg (Lech-mező) után nem bízhattak a régi győztes harcmodorban Szomszédaink is fenyegettek. Be kell illeszkedni Európába és egységes néppé kellett válni. Géza fejedelem félti művét, mivel egy ideig nem született fia. Álmában Szűz Mária keresi fel, fiút ígér neki, aki végül megszületik. Vajk nem feledte el apja álmát. Igyekezett Jézust szeretni és szolgálni. Édesanyját pedig, Úrnőjének vallotta. Életében sokat imádkozott hozzá, nemcsak halála előtt. A Szűzanyának sok címe van. István és népe egyértelműen a mennybe vitt és a világ Királynőjévé koronázott Máriát szerette és tisztelte. Az ország koronáján is az Ő képe volt a főhelyen. A magyar nép nagyon gyorsan elfogadta Nagyasszonyának Jézus égben élő Édesanyját. Az Egyház megtanította őseinknek: Istennek nincs teste, lánya sem születhetett, de Fiának a megtestesülés óta van Édesanyja. Ő az igazi Nagyasszony. Tiszteletére Székesfehérváron „lélegzet elállítóan gyönyörű” templomot épített, és országos búcsúra oda hívta népét. Az egész ország ott ünnepelt. 1015-ben ott volt friss vendégként Gellért püspök. Csodálkozott, hogy annyi buzgó búcsús van és nem hallja Mária nevét. Kísérője megmagyarázta: mi Máriát Nagyasszonyunknak hívjuk. Mária tiszteletet nem Gellért püspöktől tanultuk.

SZENT XII. PIUS

XII. PIUS

 pápa, III. r.

(1876-1958)

Rómában született, apja jogász volt. Fiatal pap korában Gasparri államtitkár mellett, mint annak benso munkatársa, tett szert a diplomáciában való jártasságra. 1917-29 között Münchenben volt pápai nuncius. A németek barátja lett, de nem folytatott „németbarát” politikát pápa korában sem. 1930 óta bíboros- államtitkár volt, akit XI. Pius legesélyesebb utódjának tartottak. 1939- ben rövid konklávé után meg is választották pápának. Páratlan szellemi képességei, nagy muveltsége, nyelvtudása, feddhetetlen élete, az Egyház ügyeiben való jártassága ajánlották ot az Egyház vezetojéül. Minden erejével törekedett a béke megmentésére. „A békével nem veszett még el semmi, a háborúval azonban minden elveszhet” - hangoztatta. Karácsonyi beszédei mindig a béke ügyét szolgálták. Bátran kiállt az üldözöttek védelmében is. Egyesek alaptalanul és rosszindulatúan vádolták kollaborálással, gyávasággal. Rómát bátor fellépése mentette meg a bombázásoktól s attól, hogy hadszíntérré váljon. Jelmondata: Az igazságosság muve a béke. VI. Pál így jellemezte elodjét: „Úgy kell emlékeznünk XII. Piusra, mint eros és szereto szívu emberre, aki tevékeny volt az igazság és a béke ügyében, akinek gondja volt minden emberi szerencsétlenségre, amelybol volt épp elég a háború idején.” Jelentosebb körleveleiben a szentírás korszeru értelmezésével, a liturgia megújításával s egyes tévtanok helyreigazításával foglalkozott. 1943-ban szentté avatta Árpádházi Boldog Margitot. 1950. nov. 1-én kihirdette Mária mennybevitelének dogmáját. Intézkedéseket tett az egyházi élet korszerusítése terén, ezzel a II. Vatikáni Zsinat útját egyengette. Elodeihez hasonlóan o is a ferences III. rend tagja volt. Életszentsége miatt boldoggá avatási eljárása folyamatban van. Lelki nagyságát Végrendelete bevezeto mondatai mutatják: „Könyörülj rajtam, Istenem, a te nagy irgalmasságod szerint! Ezeket a szavakat, melyeket fogyatékosságom tudatában megválasztásom feletti rémületemben mondtam ki, most, amikor a hosszú pápaságom alatt oly nehéz idoben elkövetett hanyagságaim, gyarlóságaim és hibáim legélesebben szemem elott lebegnek, még jogosabban ismétlem meg.”

Imádság:

Istenünk, te boldogemléku XII. Piusz pápát egész Egyházad pásztorává rendelted, és az erényes élet és bölcs tanítás fényével övezted. Add meg nekünk, hogy jótetteink világoskodjanak az emberek elott, szeretetünk pedig szüntelenül elotted égjen. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Családnak a családról az evangélium tükrében 26.

Családnak a családról az evangélium tükrében

Nagy cél, nagy család, sok próbatétel

Ráchel idősebb fia, József, nagyon értelmes és jellemes fiatalember volt. Kitűnt testvérei közül.  Apja ezért is, de talán Ráchel emléke miatt is gyermekei közül őt szerette a legjobban. Tarka köntöst csináltatott neki. Mint apja bizalmasa egy alkalommal valami igen nagy vétek miatt bevádolta testvéreit apjánál. Amikor testvérei látták, hogy apjuk őt minden fiánál jobban szereti, meggyűlölték, és egy jó szót sem tudtak szólni hozzá. Történ, hogy álmot látott, és azt elbeszélte testvéreinek, akik még jobban meggyűlölték. Azt mondta ugyanis nekik: Halljátok álmomat, amelyet láttam. Azt álmodtam, hogy kévét kötöttünk a mezőn. Az én kévém felemelkedett és egyenesen állt, a ti kévéitek pedig köréje álltak, és leborultak az én kévém előtt. A testvérei azt felelték neki: Talán királyunk leszel, vagy uralmad alá kerülünk? Ezek miatt az álmok és beszédek miatt még jobban meggyűlölték őt. Egy másik álmot is látott, és azt is elbeszélte testvéreinek: Azt láttam álmomban, hogy a nap, a hold és tizenegy csillag leborult előttem. Amikor elbeszélte ezt apjának és testvéreinek, apja megdorgálta: Mit jelent ez az álom, amelyet láttál? Talán én és anyád is a testvéreiddel együtt földig boruljunk előtted? Irigykedtek ezért rá a testvérei, apja pedig némán fontolgatta magában a dolgot”. (Ter 37,2b-11) Egy alkalommal aztán apja a Szichemben legeltető testvérei után küldte Józsefet. Amint a megnevezett helyre érkezett és nem talált senkit a réten, találkozott egy idegennel, aki hallotta, hogy a testvérei arról beszéltek, hogy Dótainba mennek, hogy ott legeltessenek. József azonnal utánuk indult.

Józsefet eladják testvérei

„Amikor messziről meglátták a testvérei, mielőtt még odaért volna hozzájuk, arra gondoltak, hogy megölik. Így szóltak ugyanis egymáshoz: Itt jön az álomlátó! Gyertek, öljük meg, dobjuk egy régi vízverembe, és mondjuk azt, hogy fenevad tépte szét. Akkor majd meglátjuk, mit használnak neki az álmai! Amikor azonban Rúben meghallotta ezt, azon volt, hogy kiszabadítsa a kezükből, ezért így szólt: Ne vegyétek el az életét! Ne ontsatok vért, hanem inkább dobjátok ebbe a pusztai vízverembe, és őrizzétek tisztán a kezeteket! Ezt csak azért mondta, mert ki akarta szabadítani kezükből, és visszaadni atyjának. Így tehát, amikor odaért testvéreihez, azok tüstént lehúzták róla a tarka, bokáig érő köntöst, őt épedig beledobták a régi vízverembe, amelyben nem volt víz”. (Ter 37,18-24) Amikor aztán enni kezdtek, észrevették, hogy karaván közeledik hozzájuk. Fűszert, gyantát és mirha zsengét hoztak Gileádból, és vitték eladni Egyiptomba. Júdának támadt az az ötlete, hogy ne pusztítsák el testvérüket, hanem adják el rabszolgának. Ügyes elgondolás volt, hiszen tudta, hogy le akarnak számolni Józseffel, és így legalább az életét megmenti. Hogyan tudta volna kigondolni, hogy ezzel Isten akaratából eszköz lesz egy nagy csapást elkerülni, nagy embertömeget ment majd meg az éhhaláltól, köztük a saját családját is, és hogyan lesz majd a megváltás előképe József, Júda viszont a Megváltó ősapja. Tény ebből a jövendő nagy örömből: a szenvedés Józsefben elkezdődött.

Évközi 27. hét kedd

Évközi 27. hét kedd 

Gal 1,13-24; Lk 10,38-42

„Csak azt hallották felőlem: Az, aki minket egykor üldözött, most hirdeti a hitet”

 
Szent Pál apostol azért írt levelet a galatáknak, mert keresztények lettek ugyan, de zsidók elhintették köztük azt a tévhitet, hogy nem a Jézus Krisztusba vetett hit teszi megigazulttá az embert, hanem a zsidóknak adott ószövetségi törvény. A levél bevezető részében elmondja az apostol, hogy az evangélium lényege, hogy Isten megtanította az emberiséget arra, hogy a törvény csak előkészítő volt a Megváltó eljövetelére, a megváltás megtörténte után az előkészületnek vége, el kell hagyni. A zsidók elvetették Jézust, és ezért zavarják a keresztények lelkét, hogy a tévúton járóknak higgyenek, a keresztelés előtt vállalniuk kell a törvény jelét, körül kell metélkedniük, vagyis előbb zsidó vallásúvá kell lenniük. A mai részletben saját életpéldáját hozza okulására a tévelygő galatáknak. Hivatkozik arra, hogy egészen fiatalon beíratták a szülei a jeruzsálemi rabbi képzőbe Jóakaratú törekvés volt ez, mert hozzájuk még nem jutott  el Jézus és megváltó kereszthalálának a híre .Az ifjú Saul mestereinek hatására gyűlölni kezdte Jézust, mert akkor már közös megegyezéssel a Törvény elvetőjének tartották az Urat. Saul, amikor már önállóan is tevékenykedhetett, vitatkozni kezdett a keresztényekkel, majd letartóztatta őket a főtanács nevében. Házról házra járva járt felkutatni a szerinte hitehagyottakat: „mód felett üldöztem Isten egyházát és pusztítottam azt. Felülmúltam a zsidóságban számos kortársamat nemzetemből, nagyobb buzgósággal követve őseim hagyományait”(Gal 1,13-14) Eztán történt a nagy változás életében. Ifjú öntudattal lovagolt Damaszkuszba, Szíria fővárosába, hogy újabb foglyokat ejtsen, amikor földöntúli ragyogás vette körül, és ebben a mennyei fényben látta meg élve a halottnak hitt és nyilvánított Názáreti Jézust. Ezt később már Isten örök terve szerinti találkozásnak minősítette: „Mikor azonban úgy tetszett Istennek, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem őt a pogányok között, egyáltalán nem törődtem testtel és vérrel”. (15-16)  A kegyelem hatására tehát belátja, hogy alaposan becsapták. Jól tudta, hogy ha keresztény lesz, úgy bánnak majd vele, amint ő viselkedett a keresztényekkel. Nem érdekelték már emberi szempontok. Tudta már az igazságot: Egyedül Jézus számít

KARTHAUZI SZENT BRÚNÓ

KARTHAUZI SZENT BRÚNÓ

 
*Köln, 1030 körül +S. Maria della Torre (Dél-Itália), 1101. október 6. 

Brúnó családjáról csak annyit tudunk, hogy az alsó-rajnai tartomány nemességéhez tartozott. A késői hagyomány -- alaptalanul -- a Hartenfaust családból származtatta. Egy testvéréről biztosan tudunk, de ezenkívül a gyermekkorról semmi adatunk nincsen. Egy 12. századi krónika annyit mond, hogy Brúnó alapos műveltségre tett szert a vallásos és a világi irodalomban.

A kölni Szent Kunibertről nevezett káptalani iskolában kezdett tanulni, majd hamarosan átkerült Reimsbe, és ott fejezte be tanulmányait. Korán elkezdett készülni a papságra. Felszentelése után a reimsi katedrális kanonokja és a káptalani iskola tanára lett. 1056- ban átvette Harimanntól az akkor már híressé vált iskola vezetését, 1075-ben pedig az érsek kancellárrá nevezte ki.

Brúnót mint tanárt nagyon szerették, sereglettek köréje a tanítványok, köztük a későbbi II. Orbán pápa is. Rendszeresen megünnepelték előadásai után. Őt azonban sem fényes állása, sem a szellemi élet örömei nem elégítették ki. Ez nyilvánult meg abban is, hogy VII. Gergely pápa oldalán harcba szállt a simónia és a papság erkölcsi romlása ellen.

Manasszesz, a reimsi érsek a kifogásolható főpapok közé tartozott. Amikor megkezdte működését, mindenkiben reményeket keltett, de csakhamar kimutatta a foga fehérjét: a szerzetesek és a kanonokok kárára visszaélt püspöki hatalmával. Különösen nagy botrányt okozott azzal, hogy tréfát űzött a szentmiséből és a pápából. Amikor végre hosszas huzavona után felkínálta Brúnónak a püspökséget, ő nem fogadta el.

Ennek a mélyebb magyarázata az, hogy az érsekkel folyó vita tetőpontján Brúnó fogadalmat tett, hogy elhagyja a világot, és a szegény Krisztust fogja követni. A latin egyházban a ,,Krisztus szegényei'' elnevezés megszámlálhatatlan remete és remetecsoport megjelölésére szolgált. Ezek a remeték visszavonultak a világtól, rendszerint erdőbe, és ott magányban, vezeklésben és szegénységben éltek. Brúnó is erre készült. Először a káptalanból kísérelt meg társakat hívni magával, de mikor látta, hogy kanonoktársai nem értik, 1081-ben vagy 1082-ben egyedül indult útnak.

Először a langres-i egyházmegyében lévő Séche-Fontain-ba ment egy erdőbe. Kis remetesége, amelyet magának felépített, mindössze két mérföld távolságban volt a molesmes-i kolostortól, s ez lehetővé tette számára, hogy az apáttal, Róberttel találkozzék. Ez a Róbert apát volt a ciszterciek alapítója. Brúnó azonban a remeteségre érzett hivatást, ami lényegesen különbözik a kolostorok közösségi életétől.

1084 tavaszán továbbvándorolt, és Chartreuse erdejében úgy döntött, hogy véglegesen megtelepszik. Ekkor azonban már hat társ volt mellette: négy pap és két laikus testvér. A hely, ahol megtelepedtek, egy 1175 méter magasságban fekvő, hideg és nedves éghajlatú völgy volt, amelyet magas, zordon hegyek vesznek körül. A karthauziak -- nevüket éppen Chartreuse-ről vették -- hat évig éltek itt a csendes magányban, elrejtve a világ elől, anélkül, hogy regula szabályozta volna az életüket. Brúnó semmi mást nem kívánt meg a társaktól, csak a helyben maradásra vonatkozó fogadalmat. Nem is gondolt arra, hogy szerzetesrendet alapítson. Azt tekintette fontosnak, hogy a nagy szent remeték hagyományát folytassák, s jóllehet egymás közelében éltek, közös épületük, kolostoruk is volt, életmódjuk mégis lényegesen különbözött a fonte-avellanói vagy kamalduli, s még inkább a bencés kolostorok életformájától.

1090-ben azonban véget ért a remeték zavartalan élete: Brúnó egykori tanítványa, aki II. Orbán néven pápa lett, magához hívta egykori mesterét. Azt kívánta, hogy tanácsadóként álljon mellette, Brúnó pedig késlekedés nélkül útnak indult Itáliába. Társait ott hagyta Chartreuse- ben, és a toszkánai Landuin magisztert jelölte ki vezetőül.

A remeteség szeretetét magával vitte, ezért Rómában rövidesen könyörögni kezdett a pápának, hogy engedje vissza őt Chartreuse-be, vagy legalább arra nyújtson lehetőséget, hogy Rómában remeteséget alapítson. A pápa megértette mesterének és tanácsadójának szíve vágyát, ezért rendelkezésére bocsátotta a város egy csendes területét, Diocletianus egykori termáit (ma ezen a helyen áll a Termini pályaudvar mellett a Santa Maria degli Angeli-bazilika), ahol Brúnó megkísérelte a pápa közelségében a remeteéletet. Mielőtt azonban kiderülhetett volna, hogy az Egyház központja közvetlen szomszédságában van-e lehetőség a remeteségre, a pápával együtt menekülnie kellett dél felé, mert az ellenpápa hívei az életüket veszélyeztették.

Dél-Itália akkor normann fennhatóság alatt állt. A pápa pedig abban a hiszemben, hogy ezzel kedvében jár Brúnónak, és általa meg tudja erősíteni a görög befolyás alatt álló Calabriában a latin hatást, a reggiói káptalannal megválasztatta püspöknek. Brúnó ezúttal is visszautasította a püspökséget, azzal a megindoklással, hogy adottságai és hivatása nem az egyházkormányzatra, hanem a remeteségre szólnak. Ismét kérlelni kezdte a pápát, hogy engedje el a hegyek közé remetének. Most engedélyt kapott a távozásra, és a squillacei egyházmegye területén Rogerius normann gróf segítségével megépítette a Santa Maria della Torre nevű karthauzi remeteséget.

Tíz évvel később itt halt meg. 1193-ban, mikor e remeteséget feloszlatták, a nem messze lévő, s ugyancsak Brúnó által alapított Szent István-kolostor templomába szállították át a testét. Nem sok írás maradt ránk: két levele és egy zsoltármagyarázat, de e kevés írásból, s a már említett 12. századi krónikából és a kortársak tanúságaiból egyre inkább látszik, hogy korának egyik legjelentősebb személyisége és szentje volt. Ez az ,,igen mély szívű ember'', ahogy egy karthauzi, Guigo jellemezte, korának legmagasabb szintű műveltségének birtokában, ha kellett, tudott cselekedni, ám a szemlélődő életet mindennél többre tartotta. Ünnepét október 6-i dátummal 1623-ban vették fel a római naptárba.


--------------------------------------------------------------------------------

A legenda szerint Brúnót a következő megrázó esemény indította el azon az úton, amely a karthauzi remeteségig vitte:

Reimsben meghalt az egyik híres főiskolai tanár. A dómban ravatalozták fel, s a hívők sokasága és a papság három napon át folyamatosan zarándokolt a holttesthez, hogy búcsút vegyen a híres mestertől. Brúnó is elment a tanítványaival, hogy lerója tiszteletét a kolléga előtt.

A halotti zsolozsmát énekelték, és amikor felhangzott ez a sor: ,,Responde mihi -- válaszolj nekem'', a halott felült a ravatalon, és rémülettel kiáltott fel: ,,Hívnak az igazságos bíró, Isten elé!'' --, majd élettelenül visszahanyatlott. A jelenlevő sokaság halálra váltan rebbent szét, és szaladt ki a templomból. A következő napon ismét imádkozták a zsolozsmát, és a mondott sornál a halott újra felült, és iszonyatos hangon kiáltotta: ,,Elítéltek Isten igazságos bíróságán!'' A templomban lévők megint futásban kerestek menedéket. A harmadik napon ugyanez megismétlődött, de akkor a halott teljes kétségbeeséssel ordította: ,,Kárhozatra ítéltek Isten bíróságán!''

A legenda szerint ez annyira megrendítette Brúnót, hogy elhagyta ragyogó tanári pályáját, és elindult a magányba, hogy egészen elmerülhessen Istenben.


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent Brúnót meghívtad, hogy a magányban szolgáljon neked, kérünk, az ő közbenjárására engedd, hogy a világ forgatagában mindenkor nálad keressünk nyugalmat!

Példája:
    Mindég maradéktalanul teljesítsd az állapotbeli kötelességedet!

Október hatodika

Október hatodika

A szentmise áldozati részében, a felajánlás végén a miséző pap felszólítja a jelenlévő híveket: „Imádkozzatok testvérek, hogy áldozatunk kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt.”Ma én is felszólítalak titeket kedves olvasóim,hogy az aradi tizenhárom vértanúságának napján imádkozzatok velem együtt értük és az 1848-1849-es magyar szabadságharc többi hősi halottjáért, gróf Batthyányi Lajos első miniszterelnökünkért, a pozsonyi birkalegelőn felakasztott ésjeltelen sírban elhantolt Gasparich Márk Kilit ferences atyáért, akik valamennyien hazánkért áldozták életüket.Imádkozzunk Azért, hogy mennyei boldogsággal ajándékozza meg őket az Úr, aki kínszenvedése és kereszthalála előtt erre tanított minket: „Az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”. (Jn 15,12-13) Felmerülhet az aggodalom: a háborúban lehet bűn nélkül valaki? Meg tudtak gyónni haláluk előtt? A krisztusi üzenet bizonnyal vonatkozik rájuk. A haláluk pillanatában életüket adták áldozatul, mint a szeretet legnagyobb bizonyságát, és ez a szeretet visszaadja az elvesztett megszentelő kegyelmet. Szent Péter apostol írja: „Mindenek előtt pedig kölcsönös szeretettel legyetek egymás iránt szüntelenül, mert a szeretet sok bűnt eltakar” (1Pét 4,8) Kell-e értük imádkozni, hiszen a halált követően Jézus Krisztus azonnal ítélet tart? Igen, mert a most végzett imát az Úr előre látta, és beszámította az üdvösségükre. Add meg nekik, Uram, odafönt az örök dicsőséget, idelent pedig ragyogjon hősi példájuk a ma élők előtt. Imádkozzunk ellenségeinkért, mert ezt is parancsolja Jézus Krisztus: „Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket” (Lk 6,27) Ők már elszámoltak tetteikről. Imádkozunk, hogy bocsássa meg az Úr nemzetrontó bűneiket. Imádkozunk azokért is, akik szellemi erőforrásunkat, Nagyasszonyunkat 1849-ben eltüntették a pénzeinkről, hogy a megnyomorított magyarnak a kezében tartott fizetőeszköz ne adhasson biztatást: veled van szegénységedben, minden bajodban Mennyei Királynőd. Fogadja el az Úr az áldozatot, amelyet hőseink hoztak, fogadja el a mi áldozatunkat is, hogy békében élhessünk Vele és egymással is.

 

Évközi 27 hét hétfő

Évközi 27 hét hétfő

Gal 1, 6-12; Lk 10, 25-37

"Embereknek igyekszem-e tetszeni?”

Szent Pál apostol a második küldetéses útján érkezett el Kis-Ázsia pogányok, lakta vidékére, Galátiába. Valami oknál fogva megszakították útjukat. Valószínűleg maga az apostol betegedett meg. Nem akarták az időt kihasználatlanul hagyni, ezért kezdtek beszélni Jézus Krisztusról, a világ Megváltójáról. Nagyon okosan cselekedtek, hiszen egész életünket így éljük le: értelmes lényekként rövid és hosszú távra tervezgetünk, aztán úgy történik minden, ahogyan Isten akarja. A galatáknak kezdtek beszélni Isten küldöttéről, aki azért jött el közénk a mennyből, hogy Isten emberi ésszel felfedezhetetlen titkaira tanítsa meg ezeket a pogányokat, akik a római-görög hitregéket ismerhették csupán, amelyek arról szóltak, hogy több mint kétezer isten van. Ott akkor nem élhettek zsidó telepesek, akiktől megtanulhatták volna legalább az alapigazságot, hogy csak egy Isten van, több nem is lehet, mert az Isten végtelen nagy, és másik végtelen nem tudna hol elkezdődni. Nekik tehát ezt az igazságot kellett először elmagyarázni. Az után azt, hogy Istenben nem egy, hanem három személy van, akik öröktől fogva élnek, közösen birtokolják a végtelen nagy istenséget, a mindentudó és mindenható isteni természetet. Tanítaniuk kellett a világ teremtését, az első emberek bűnbeesését, Isten jóságos ígéretét arról, hogy majd Ő küld megváltót, aki ember alakban jön el, szenved és meghal értünk, azután harmadnapra feltámad, és kinyitja újra a menny-országot a hívők számára. Ugyanebben az időben nyilván nem éltek azon a vidéken zsidók, mert azoktól már hallhatták volna. A színtiszta keresztény tanítást így csorbítatlanul vették át és fogadták el. Évek múlva megrökönyödve értesültek arról, hogy jöttek új arcok. Ezek nyilván hithű, azaz Jézust és keresztényeket gyűlölő zsidók megzavarták a keresztény galaták hitét. Pál 55-ben hallhatta a nagy bajt. Így ír: „Csodálom, hogy attól, aki titeket Krisztus kegyelme által meghívott, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, holott nincsen más, csak olyanok vannak, akik zavarba ejtettek titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. De, még ha mi, vagy akár az égből egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, átkozott legyen! Ahogy azelőtt is mondtuk, most megismétlem: Ha valaki más evangéliumot hirdet nektek, mint amit átvettetek, átkozott legyen!”(Gal 1, 6-9) tehát nem az volt a baj, hogy ezek a bajkeverők tanították az Ószövetséget, hanem hogy úgy mondták el a keresztényeknek, mintha még Jézus megváltói halála után is az ábrahámi körülmetélés adná az üdvösség kezdetét. Pál ebben a levelében ezért harcol a körülmetélés ellen. Az apostolok zsinata meg is erősítette az ő okfejtését.

BOLDOG SCHAFFER ANNA

BOLDOG SCHAFFER ANNA

 szűz, III. r.

 (1882-1925)

Bajorországban, Mindelstettenben született. Apja asztalos és muzsikus volt, aki már 1896-ban meghalt. Édesanyja vidám, vallásos lelkületu asszony volt. Nagy szegénységben éltek, ezért Annának már 14 évesen el kellett szegodnie cselédnek. 18 éves korában Stammham községben egy erdészházban szolgált, amikor mosás közben társa meggondolatlan tette következtében beleesett egy forró lúggal telt katlanba. Súlyos égési sebeket szenvedett s ettol kezdve 25 éven át ágyhoz kötve betegeskedett. Ez ido alatt 30 fájdalmas és hosszadalmas mutéten esett át. Egy orvosnak az volt a véleménye, hogy megmagyarázhatatlan, miért nem tudták ot meggyógyítani. Az Úr Jézus adott erre vonatkozóan Annának felvilágosítást: „Én téged engesztelo áldozatnak választottalak ki.” Szenvedéseit hosiesen, Isten iránti szeretetbol viselte el. Fo erosítoje az imádság és a mindennapi szentáldozás volt. Az Úr Jézus, a Szuzanya és a szentek vigasztaló látomásokkal is erosítették. Szenvedéseit felajánlotta az Anyaszentegyházért, a papokért, a bunösökért s azokért, akik hozzá fordultak. Húszéves korában belépett Szent Ferenc III. rendjébe. Rendi védoszentje Boldog Kreszcencia (2001 óta szent). 1910. okt. 4-én, Szent Ferenc ünnepén megkapta a szent sebhelyek (stigmák) karizmáját, de kérte az Úr Jézust, hogy a sebek ne legyenek láthatók. Csak néhány, hozzá közelálló személy tudott errol (plébánosa is). Néhány évvel késobb részesült az Úr Jézussal való misztikus nász kegyelmében. Péntekenként elragadtatott állapotban átélte az Úr Jézus szenvedéseit. Isten megengedte, hogy idonként a Sátán zaklatásait viselje. Látomásban megsejtette jövendo megdicsoülését (látomás a három sírról). Halála napján, 1925. okt. 4-én is megáldozott, ezzel teljesedett egy ho kívánsága. II. János Pál 1999. márc. 9-én avatta ot boldoggá.

Részlet Anna naplójából (a szentáldozásról):

„Amikor Jézussal egyesülök, boldog vagyok. És még ha a szenvedések át meg át is járják testemet, szívemben mégis olyan boldogságot érzek, amit elmondani nem tudok. Ilyenkor nem cserélném el betegágyamat az egész világ minden gazdagságáért, nem cserélnék egy hercegnovel sem.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Annát meghívtad, hogy a szenvedés útján kövesse isteni Mesterét, s az o szenvedése jeleivel is kitüntetted. Add, hogy mindennapi keresztünket mi is készséggel hordozzuk, s ehhez erot merítsünk az imából és az Oltáriszentség méltó vételébol. Krisztus, ami Urunk által.