SZENT ISTVÁN PÁPA

Szent István pápa
 [augusztus 2.]

István pápa sok pogányt megtérített szavával és példájával, és sok szent vértanút eltemetett. Valerianus és Gallienus az Úr 260. esztendejében a legnagyobb elszántsággal kerestette, hogy klerikusaival együtt áldozatbemutatásra kényszerítsék, vagy különféle kínzásokkal meggyötörjék. Rendeletet hoztak, hogy aki feladja őket, megkapja összes javaikat. Így fogták el tíz klerikusát, és kihallgatás nélkül lefejezték őket. Másnap magát István pápát is elfogják, és Mars isten templomába vezetik, hogy vagy áldozzék a bálványoknak, vagy fejét veszik.

Amint belépett a templomba, imádkozott Istenhez, hogy döntse le azt, mire a templom nagy része nyomban leomlott, a tömeg pedig rémülten elmenekült. Szent István ekkor Szent Luca temetőjébe ment. Meghallva ezt Valerianus, még több katonát küldetett érte. Éppen misét mondott, amikor rátaláltak. Félelem nélkül állt ott, és áhítattal végezte az elkezdett misét. Saját székében fejezték le.

Az új-zélandi püspökök imavirrasztást kérnek a pápától Gáza békéjéért

Az új-zélandi püspöki konferencia a következő kéréssel fordult Ferenc pápához: hirdessen meg egy imavirrasztást Gáza és az egész Közel-Kelet békéjéért, a Szíria békéjéért a Szent Péter téren 2013. szeptember 7-én megtartott imatalálkozóhoz hasonlóan.

A nyílt levélben, amelyet John Dew wellingtoni érsek írt alá, a főpásztorok szomorúságuknak és aggodalmuknak adnak hangot a rettenetes gázai konfliktus miatt. Hangsúlyozzák, hogy „tehetetlennek érzik magukat”, és ezt az érzést egyedül az állandó ima enyhítheti, amelyben fohászkodnak a konfliktus befejezéséért és az alapját képező régóta fennálló kérdések megoldásáért.

Az ország főpásztorai arról tájékoztatják a pápát, hogy bátorították híveiket: támogassák a gázai Caritas munkáját, gyűjtsenek adományokat a humanitárius segélynyújtáshoz. „Felszólítottuk híveinket, hogy imádkozzanak egyedül és közösségekben a konfliktus befejezéséért. Mindenkinek, aki békében él, kötelessége, hogy mindent megtegyen mások kiengesztelődéséért” – írják az új-zélandi főpásztorok. Felsorolják azokat a károkat, amelyeket az izraeli-palesztin konfliktus okozott a gázai gazdaságnak és hangsúlyozzák: az ott élő emberek nem élhetnek azzal a jogukkal, hogy elmeneküljenek a harcok elől.

Emlékeztetnek a június 8-án a Vatikánban megtartott találkozóra, amelyen a Közel-Kelet békéjéért imádkoztak a pápa meghívására Izrael és Palesztina államfői. A püspökök aláhúzzák: még soha nem került sor ilyen találkozóra a történelemben.

Annak a meggyőződésüknek adnak hangot, hogy Ferenc pápa erkölcsi tekintélyével mindent megtesz annak érdekében, hogy véget vessenek a harcoknak és eljussanak az igazi és tartós békéhez Izrael és Palesztina között. Végül az új-zélandi püspökök magukévá teszik a gázai Szent Család plébánia felhívását és kérik a pápát, aki az evangélium hiteles tanúja: hirdessen meg egy globális imavirrasztást, hogy véget vessenek ennek a hatalmas pusztításnak.

Évközi 17 hét szombat

Évközi 17 hét szombat

Jer 26, 11-16. 24; Mt 14, 1-12

„Halálbüntetés jár ennek az embernek, mert ez ellen a város ellen prédikált”

Jeremiásnak ki kellett állnia a jeruzsálemi templomban az udvarokra. A bejárat közelében volt a pogányok udvara. Ide beléphettek a nem zsidó származású férfiak és nők, akiket vonzott az egy igaz Isten szeretete. Az igazság iránt érdeklődést keltett a kegyelem. Aki szeretett volna többet tudni arról, akit nem emberek faragtak valamilyen anyagból, aztán hiába tették díszes helyre, hiába könyörögtek hozzá, magatehetetlen volt. Jó lelkű zsidók aztán elmagyarázták nekik, hogy az igaz Isten az ő ősapjuknak, Ábrahámnak megjelent, szövetséget kötött vele, hogy néppé teszi utódait. Ebből a népből születik majd az isteni küldött, aki minden embernek utat nyit a mennyország felé. Ez a templom nyitva áll a nem-zsidók előtt is, de nem keveredhetnek össze velük, csak, majd ha befogadja őket az Úr, és prozelita, megtért pogány lesz belőlük. A következő udvarra lépcsőn lehetett felmenni. Ezen a lépcsőn táblák álltak ezzel a felirattal: A zsidóasszonyok udvara. Aki pogány, nem mehet be oda, mert szentségtörést követ el és azonnal megölik. Az udvar belső szélén újabb lépcsők jelezték, hogy nem mindenki mehet föl oda, hanem csak a választott nép férfi tagjai. Onnan lehetett átmenni a papok udvarába. Ott csak szolgálattevő papoknak volt szabad tartózkodniuk, és azoknak a nem-pap zsidóknak, akik áldozatukat adták át a papnak, és részesedtek is annak húsából. Erről a viszonylag kis udvarról nyílt a templom. Abba csak a szolgálattevő papnak volt szabad belépnie, hogy tömjént tegyen az illatáldozat oltárára. Jeremiásnak nyilván a pogányok udvarában kellett megállnia, mert mindenkinek hallania kellett Isten üzenetét: „Ha nem hallgattok rám, és nem jártok törvényem szerint, melyet elétek adtam, hallgatva szolgáimnak, a prófétáknak szavaira, akiket én küldök hozzátok, de nem hallgattatok rájuk, akkor olyanná teszem ezt a házat, mint Síló; ezt a várost, pedig átokká teszem a föld minden nemzete előtt”. (Jer 26, 4-6) Ennek a jövendölésnek gyorsan híre futott nemcsak a templomban tartózkodók körében, hanem a királyi palotában is. Rögtön oda is mentek Júda vezetői. Akkor a papok és a próféták így szóltak a vezetőkhöz és a néphez: „Halálbüntetés jár ennek az embernek, mert ez ellen a város ellen prófétált, amint saját fületekkel hallottátok”. (11) a döbbent csendben megszólalt Jeremiás kiigazítva a súlyos vádat: „Az Úr küldött engem, hogy prófétáljak ez ellen a ház ellen és ez ellen a város ellen mindazokkal a szavakkal, amelyeket hallottatok. Most azért jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, s hallgassatok az Úrnak, s ti Isteneteknek a szavára. Akkor megbánja az Úr azt a rosszat, amelyet kimondott rólatok”: (12-13) Én, pedig nem védekezem, tegyetek velem, ahogy akarjátok. De ne feledjétek el, hogy ártatlan vért ontotok, ha megöltök, mert Isten üzenetét adtam tovább nektek. Akkor Ahikám próféta és a nép vénei Jeremiás mellé álltak, a nép, pedig nem merte bántani.

ANGLIAI SZENT ETHELWOLD

SZENT ETHELWOLD 

püspök

*Winchester, 908 körül. +Beddington, 984. augusztus 1.

Születésének pontos dátuma nem ismeretes. Valószínűleg valamivel fiatalabb volt, mint barátja és püspöktestvére, Szent Dunstan (lásd: 280. o.). Szülei a vezető réteghez tartoztak és így már fiatalon Ethelstan király udvarába került. Feltehetően itt találkozott először Dunstannal és vele együtt ismerte meg winchesteri Szent Elfheah püspök jóvoltából Szent Benedek reguláját. 936 körül Ethelwold megkapta a tonzúrát Elfheah püspöktől, aki ugyanazon a napon, mint Dunstant, pappá is szentelte. Amikor Szent Edmund király egy súlyos életveszélyből való csodálatos megmenekülése után Dunstant Glastonbury apátjává nevezték ki, Ethelwold csatlakozott hozzá, és együttesen kísérelték meg, hogy Anglia leghíresebb kolostorát a reform igazi központjává tegyék.

Az angol királyok közül, illetve az angol nemességből addig még senkit sem nyertek meg a szerzetesi reform alapelveinek, éppen ezért Glastonbury apátja számára lehetetlennek tűnt, hogy ,,szerzeteseit'' Benedek regulájának követésére kényszerítse. A 10. század elején az angliai szerzetesség mélypontra süllyedt. Valószínűnek látszik, hogy nem akadt egyetlen szerzetesi közösség sem, amely a szabályt teljes egészében követte volna. Csak itt-ott néhány magányos személyiség fáradozott azon, hogy valóban a bencés életet élje. Az úgynevezett kolostorok bevételeit a legtöbb esetben szétosztották a kolostori közösségek tagjai között, akiknek teljes szabadságában állt, hogy ezeket a javakat és idejüket belátásuk szerint használják fel. Az ilyen kolostorokba való belépéshez csak a születés vagy a származás számított; a szerzetesi állapot ezért valójában alig volt több öröklött kasztnál, amelynek tagjai helyzetüket befolyásos barátaiknak vagy születésüknek köszönhették. Dunstant is ilyen módon vették fel ifjú korában Glastonburybe, és csak néhány évvel később határozta el komolyan, hogy lemond a házasság gondolatáról, és magára veszi az igazi szerzetesi élet terhét. Az ilyen kolostorokban az apát csak kevéssé birtokolta azt a tekintélyt, amelyet Benedek szánt neki.

Glastonburyben Ethelwold a szigorú fegyelmet követelők feje lett, Dunstan apát azonban azokat, akik nem akarták annak alávetni magukat, semmiképpen sem tudta más magatartásra kényszeríteni. 950 körül e helyzet láttán Ethelwold egyre türelmetlenebb lett, míg végül elhatározta, hogy elhagyja Glastonbury gazdag, tespedő kolostorát, és a kontinens egyik igazi bencés kolostorába megy; vélhetően Fleurybe készült.

A korai angol szerzetesség sokat köszönhet Eadred király anyjának, a jámbor Eadgifunak. Rábeszélte fiát, vegye rá Ethelwoldot, hogy maradjon Angliában, s ajándékozza neki az elhagyott és omladozó abingdoni kolostor földbirtokát (néhány mérföld távolságra van a mai Oxfordtól). Így lett Ethelwold Abingdon apátja. Hat társa kísérte el Glastonburyből: hasonlóképpen olyan kolostorban akartak élni, amely a bencés regulát követi. Nagyon hamar csatlakoztak hozzájuk más szerzetesek is.

Erről az igazán nagyon szűkös alapról indult el Angliában a kolostorreform, majd egész Dél- és Közép-Angliában elterjedt. (Anglia északi részét csak a ciszterciek nyerték meg a valódi szerzetesség számára.) Ethelwold hat kísérője közül öten később maguk is apátok lettek.

955-ben meghalt Eadred király, és két unokaöccsét hagyta hátra. Az idősebbik, Eadwig követte a trónon, a fiatalabbikat, Szent Edgart pedig Ethelwold gondjaira bízták, hogy nevelje őt vallásos szellemben. Eadwig rövid uralkodása alatt Dunstant száműzetésbe küldte, s megsértette sok befolyásos és hatalmas alattvalóját. Amikor 959-ben meghalt, öccse, Edgar lett a király; ő azután Dunstant Canterbury érsekévé tette. 961- ben Dunstan kérésére Szent Oszvaldot, egy másik szerzetest Midland legfontosabb püspöki székébe, Worcesterbe iktatta be püspökként, 963- ban pedig Ethelwoldot a wessexi nagy püspöki székhely, Winchester püspökévé tette. Oszvald több évig vezette szigorú kolostorát. Dunstan száműzetése idején teljes egészében megismerte Gentben a megreformált szerzetesi életet. Így most már három szerzetes állt Anglia egyházának csúcsán, olyan király támogatásával, akit kora ifjúságától kezdve nagy tisztelet töltött el Szent Benedek iránt. Oszvald székesegyházi birtokából megalapította a Westbury-on-Trym kis kolostorát. Ethelwold kezdettől fogva arra törekedett, hogy Winchestert szerzetes- székesegyházzá tegye.

Ethelwold haladéktalanul kihasználta új hatalmát és Winchesterből kiutasította azokat a papokat, akik nem mutattak készséget arra, hogy lemondjanak nőkkel való együttélésükről, és felöltsék a papi ruházatot. Winchesterben a katedrálison kívül megreformálta azt a kolostort is, amelyet az idősebb Edward alapított vikingek elleni sikereinek tetőpontján, és rávette Nunnaminster apácakolostorát is, hogy kövesse a regulát. Dorset grófságban megalapította Milton apátságát. Legnagyobb alapítása 970-ben valósult meg: kijárta a királynál, hogy engedje át neki Ely szigetét és a Kelet-Anglia királyi törzséből való Szent Ethelthyth ereklyetartóját. Így jött létre a Kelet-Anglia népe által kedvelt szentély; ünnepélyes megnyitása után Ethelwold is, a király is nagyvonalúan támogatta; első apátja az abingdoni Szent Brithnoth szerzetes lett. A nagy szerzetes püspök legszigorúbb alapítása Thorney apátsága, a Cambridgeshire-ben levő Thorns-sziget kolostora volt.

Korának egyetlen szerzetese sem fejtett ki olyan széles körű tevékenységet, mint Ethelwold. Anglia legnagyobb és leghíresebb kolostorai, amelyeket azután VIII. Henrik (1509--1547) megszüntetett, megszakítás nélkül visszavezethették történetüket Ethelwold alapításáig. Abingdont és Winchestert a reformkolostorok apát- utánpótlásának iskolájává fejlesztette. Eközben az Anglia egyházának csúcsán álló három nagy szerzetes között sem versengés, sem irigység nem fordult elő. Mivel a három nagy szerzetes püspök jelentős befolyást gyakorolt a királyra, aki az ő szerzeteseikből nevezte ki az új püspököket, mihelyt megürült valamely püspöki szék; a 10. században Anglia egyházát a reformmozgalom szerzetesei irányították.

Ethelwold jól képzett és szent püspököket adott Anglia egyházának. Ha nem számítjuk a kiváló, de mégiscsak nagyon rendkívüli Szent Béda Venerabilist (lásd: A szentek élete, 212. o.), az angliai egyház műveltségi színvonal tekintetében sohasem érte el a galliait. Sokáig nem volt egyetlen fontosabb kolostor sem, amelyben az oktatás hagyományait átvehették és tovább fejleszthették volna; Edgar trónra lépésekor ezért volt minden olyan állapotba süllyedten, amely csak kevéssel haladta meg az analfabetizmust. Hogy ezt az állapotot sikerült megváltoztatni, az jórészt Ethelwoldnak köszönhető.

Ethelwold lefordította Szent Benedek reguláját angol nyelvre. Valószínűleg írt néhány meg nem nevezett apáca számára -- hasonlóképpen az anyanyelvén -- egy nagyon jelentős tudósítást is a megújulás mozgalmáról. Úgy látszik továbbá, hogy a kontinensről átvette és otthon bevezette a törvényes dokumentumok és okmányok új formuláit, melyek rendkívül messzeható jelentőségűek lettek az angol jogtörténet számára; feltehetően ő szerkesztette korának néhány fontos latin okmányát is. Az anyanyelvű krónikát ismét bevezették Abingdonban, bár megbízhatóságának fokát nem ismerjük. Írásainál is jelentősebb tanító tevékenysége. Leghíresebb tanítványa, Elfric (kb. 955--1020 előtt) eynshami apát, az első angol nyelvű latin nyelvtan szerzője, az angol nyelv nagykorúsítója elismerően jellemezte Ethelwoldot mint tanítóját. Az angolszász krónika Ethelwoldot a ,,szerzetesek atyjának'' nevezi. Halálakor Anglia kolostorait és számos egyházmegyéjét az ő tanítványai kormányozták. Ám nemcsak szerzetesekre és papokra hatott.

Az angol egyháztörténet kezdete óta voltak kolostorok egyes családok tulajdonában is. A 10. században az angol kolostorok vagyoni alapja, a föld a tulajdonos családok öröklési javainak egy részét képezte, az a világi pedig, aki az alapító családot képviselte -- tehát nem a kolostor apátja -- meghatározhatta, hogy mi történjék vele. Az apát hivatala is örökölhető volt, szintén egyes családok kezében. Ethelwoldnak mint a reformmozgalom vezető erejének szükségszerűen hozzá kellett nyúlnia a világiak e jogaihoz. Az általa megreformált kolostorokban csak a kolostorközösség tagjait választhatták meg apátnak, mégpedig kizárólag a személyes érdem alapján. A kolostorok főfelügyeletét a király látta el. Ezzel a nemesség elvesztette minden jogát és kiváltságát a kolostorokkal kapcsolatban. Winchesterben Ethelwold a király segítségével további világi területeket szerzett vissza Egyháza számára, több faluval és templommal. Az új kolostorok számára mindenütt biztosította a szabadságot és a sérthetetlenséget; mindezek korlátozták a nemesség jogait. A reformok nagy kárára Edgar király fiatalon halt meg 975-ben. Ekkor heves szerzetesellenes visszahatás támadt: több kolostort leromboltak, szerzeteseiket szétkergették. Az új király, a fiatal vértanú Szent Eduárd azonban a legteljesebb mértékben kedvezett a szerzeteseknek. 978-ban vagy 979-ben azután alattomosan meggyilkolták, majd öccse, Ethelred lett az utóda. A gyilkosokat sohasem büntették meg, Ethelred uralkodásának idejét pedig árulások és gyanúsítások árnyékolták be, s ezek csak akkor szűntek meg, amikor Dánia királya, Nagy Kanut (1000--1035) meghódította Angliát, és megdöntötte Wessex régi uralkodóházát.

Némely dolgot bizonyára el lehetett volna kerülni, ha Ethelwold és Edgar óvatosabban és okosabban jár el. Bizonyos azonban: ha politikai károkat okozott is túlbuzgóságuk, mérhetetlenek voltak a nekik köszönhető szellemi és kulturális eredmények. Winchesterben a könyv- és miniatúra-festészetnek virágzó iskolája alakult ki, s talán nevezhetjük Angliában a legnagyobbnak.

Mindez Ethelwold kitartásának és vállalkozó lelkületének hagyatéka volt. 980-ban átélte még a winchesteri új székesegyház ünnepélyes felszentelését, s ez alkalommal Dunstan, több angol püspök és az angol nemesség nagy részének jelenlétében általános kibékülés jött létre Ethelwold és a szerzetesség ellenfelei között.

Ethelwoldot szigorú életmódja, küzdelmes élete kimerítette. 984. augusztus 1-én halt meg, és a winchesteri székesegyházban temették el.

Szent Ferenc Atyánk imádsága

Szent Ferenc Atyánk imádsága

Uram, Istenem!
Tégy engem
Békédnek és szeretetednek eszközévé!

Add,
hogy szeretetet vigyek oda,
ahol gyűlölet uralkodik;
hogy békét hozzak létre ott,
ahol egymásra neheztelnek;
hogy egységet teremtsek ott,
ahol széthúzás ütötte fel fejét;
hogy igazságot teremtsek ott,
ahol tévedés uralkodik;
hogy hitet ültessek,
a kételkedés helyébe;
hogy reményt élesszek ott,
ahol kétségbeesés ütött tanyát;
hogy fényt gyújtsak ott,
ahol sötétség uralkodik;
hogy örömet fakasszak ott,
ahol szomorúság nehezedik a lelkekre.
Legszentebb Tanítómesterem! Segíts meg
hogy ne a magam számára keressek vigasztalást,
hanem másokat vigasztaljak;
hogy ne a magam számára várjak megértést,
hanem igyekezzem másokat megérteni;
hogy több szeretetet adjak másoknak,
mint amennyit a magam számára várok.
Vésd mélyen a lelkembe,
hogy amikor adunk, akkor kapunk igazán,
hogy amikor elfelejtjük magunkat,
akkor találunk igazán magunkra,
hogy amikor megbocsátunk,
akkor nyerünk igazán bocsánatot,
hogy amikor meghalunk,
akkor támadunk örök életre. Amen.

Évközi 17 hét péntek

Évközi 17 hét péntek

Jer 26,1-9; Mt 13,54-58

„Olyanná teszem ezt a házat, mint Síló, ezt a várost pedig átokká teszem a föld minden nemzete előtt”

Síló kánaáni város volt. A zsidó honfoglalók birtokukba vették és leállt a honszerző hadviselés. Hét törzsnek még nem volt szállásbirtoka, ennek ellenére nem akarták tovább folytatni az ígéret földjének meghódítását és kisorsolását. Később ez is megtörtént. Innen mentek vissza a Jordántól keletre letelepedett két és fél törzs férfi tagjai a családjukhoz.Itt állították fel a szent sátort, hogy az istentiszteleteket a törvény előírása szerint végezzék. Ide jött el családjával az Efraim törzséből való Elkána áldozatot bemutatni az Úrnak. Elkánának két felesége volt: Anna és Fenenna. Az utóbbinak több gyermeke is volt, Annának egy sem. Súlyos megaláztatások után itt könyörgött Anna az Úrhoz, akitől nagy ajándékként fiút kapott, Sámuelt. Héli , az idős főpap három évesen maga mellé fogadta a kisfiút. Saját két felnőtt fia gonosz módon végezte a papi szolgálatot. Ezért, együtt kellett meghalniuk, amikor a frigyládát vitték harcoló katonáik kérésére a filiszteusok ellen vívott csatába. Isten büntetése volt ez a két gyors halál. Isten akkora sílói szentélynek még prófétát adott, majd a zsidó népnek Sámuel személyében. A szentélynek viszont el kellett pusztulnia papjainak bűnei miatt.Jeremiás már korábban is hivatkozott Síló szomorú pusztulására: „Menjetek csak el az én helyemre, Sílóba, ahol először lakást készítettem nevemnek, és nézzétek meg, mit tettem vele népemnek, Izraelnek gonoszsága miatt”. (Jer 7,12) Jeremiás próféta újra parancsot kapott Istentől: „Így szól az Úr: Állj az Úr házának udvarába, és mondd el Júda minden városáról, ahonnan eljönnek leborulni az Úr házába, mindazokat az igéket, amelyekről megparancsoltam neked, hogy elmondd nekik; ne hagyj el egy szót sem. Hátha meghallgatják és megtérnek, mindenki a maga gonosz útjáról, és akkor megbánom azt a rosszat, melyet tenni szándékozom velük cselekedeteik gonoszsága miatt.” (Jer 26,2-3) Síló sorsa teljesedik be Jeruzsálem templomán is, hisz Jeremiás idejében ugyanúgy vétkeznek az emberek. Az ítélet azonban csak akkor teljesedik be, ha az emberek meg nem térnek. „Hallották a papok, a próféták és az egész nép, amint Jeremiás elmondta ezeket az igéket az Úr házában. Történt pedig, hogy amikor befejezte Jeremiás mindannak az elmondását, amit az Úr parancsára el kellett mondania az egész népnek, megragadták őt a papok, a próféták és az egész nép, és azt mondták: Bizony, meg kell halnod! Miért prófétáltál így az Úr nevében: Mint Síló, olyan lesz ez a ház; ez a város pedig elpusztul, úgyhogy nem lesz lakója” (7-9) Isten azóta sem változott. Az Egyháznak kell felolvasnia és elmagyaráznia, hogy Isten végtelenül irgalmas és megbocsát a megtérő bűnösöknek,de igazságosan lesújt minden gonoszra, ha nem hajlik megtérésre.

DE JACOBIS SZENT JUSZTIN

DE JACOBIS SZENT JUSZTIN

 lazarista, püspök
*San Fele, 1800. október 9. +Aligadé, 1860. július 31. 

Jusztin 1800. október 9-én született a dél-itáliai San Felében. Tizennyolc évesen belépett a lazarista Missziós Papok Kongregációjába, amelyet Páli Szent Vince (lásd: A szentek élete, 542. o.) alapított. Fiatal papként kitűnt lankadatlan türelmével és kimeríthetetlen segítőkészségével.

A nápolyi rendházban működött, amikor elöljárói Abesszíniába küldték misszióba. 1839-ben apostoli prefektusi megbízással, másodmagával kelt útra. Amikor megérkezett, látnia kellett, hogy a pogány tömegben az iszlám, a keresztények körében pedig különböző tévtanítások hódították meg az embereket. A helyzet kilátástalan volt, de ő munkához látott.

Szükségszerűségből és meggyőződésből teljesen alkalmazkodott az emberek életmódjához. Az ő ruházatukat hordta, az egyik kunyhójukban élt, s étkezési szokásaikat is követte. Bámulatos gyorsan megtanulta az abesszin nyelvet. 1840. január 24-én tartott első prédikációjából kitűnik, hogy már jól beleilleszkedett az emberek gondolkodás- és kifejezésmódjába. (Megszerkesztésekor nyilván jó tanácsadó is állt mellette.) Az afrikai gondolkodásmód és a keresztény-misszionáriusi magatartás mesterműve, és megérdemli, hogy idézzük néhány helyét:

,,A szív ajtaja a száj. A szívek kulcsa a szó. Amikor kinyitom a számat kinyitom előttetek a szívemet is. Amikor hozzátok szólok, kulcsot adok nektek a szívemhez. Gyertek hát és nézzétek azt a nagy szeretetet, amelyet a Szentlélek helyezett a szívembe! Szülőhazámban hallottam, hogy Abesszínia keresztény ország. Így szóltam ezért apámhoz és anyámhoz: ,,Apám, anyám, áldjatok meg, mert elutazom.'' Ők azonban azt mondták: ,,Fiam, hová akarsz hát menni?'' Így válaszoltam: ,,Látni akarom szeretett testvéreimet Abesszíniában. Áldj meg ezért, apám, áldj meg, anyám!'' ,,Fiam, tehát magunkra akarsz hagyni minket?'' -- ,,Igen, apám elhagylak; anyám, nem látjuk viszont egymást. Az út hosszú, sivatagokon át kell vándorolnom, ahol oroszlánok és kígyók vannak. Átutazom a tengereken, nem látjuk viszont egymást, mert egykor ott akarok majd meghalni.'' Apám sóhajtozott, anyám pedig sírt. Azután megáldottak és így szóltak: ,,Fiam, menj oda, ahová Isten hív, menj oda, hogy lássad Abesszínia keresztényeit. Mondd meg nekik, hogy mi is szeretjük őket, mert különben nem ajándékoznánk oda nekik szeretett gyermekünket.'' Útközben így szóltam Istenhez: ,,Ne engedj meghalni, mielőtt a hangjuk csengését nem hallom!''

Testvéreim, ha a véremet akarjátok, a tiétek. Ha azonban nem akarjátok, hogy meghaljak, egész életemet értetek áldozom. Egyszerűen hozzátok tartozom. Ha szegények vagytok, a segítségetekre sietek. Ha mezítelenek vagytok, felruházlak benneteket. Ha éheztek, odaadom nektek kenyerem felét. Ha betegek vagytok, ápollak titeket és az ágyatok mellett virrasztok. Ti vagytok az apám és az anyám, ti vagytok a testvéreim. Tudjátok, mi rejlik a szívemben? Hogy örülnék, ha megmutathatnám nektek! Ott van először is Isten, utána pedig ott vagytok ti. Igen, a szívem teljesen Abesszínia egyházáé. Ha megkérdeznek titeket: ,Miféle idegen ez?', ezt mondjátok: ,,Rómából való keresztény, aki jobban szereti Abesszínia keresztényeit, mint a barátait, mint apját és anyját, s mindent elhagyott, hogy eljöhessen az abesszinekhez, hogy megmondja nekik: mennyire szereti őket.'' Ha tehát szükségetek van rám, hívjatok, és én sietek hozzátok. Minden órában, minden pillanatban hozzátok tartozom, teljesen hozzátok. Uram, akinek a jelenlétében állok, te tudod, hogy nem hazudok.''

Érthető, hogy Jusztin ilyen lelkülettel gyorsan megnyerte az emberek és Ubie fejedelem bizalmát is. Ez utóbbi megbízta, hogy küldöttséget vezessen Kairóba. Jusztin kikötötte, hogy ezt a küldöttséget Rómába és Palesztinába is elviszi s ezt meg is engedték neki. Tizennégy hónapon át kellett elviselnie az utazás nehézségeit, társai fáradtságát és kedvetlenségét.

Miután visszatért, megszokott életét folytatta. Vállalta a nappal hőségét és az éjszaka hidegét, maga gyűjtötte össze tűzifáját, amit egyébként csak a rabszolgák és asszonyok tesznek, megtartotta a római és az abesszin egyház böjtjeit, fáradozott a betegek érdekében, és nem rettent vissza veszélyes utaktól sem, egész éjszakákat töltött imádságban. A szentmiseáldozat volt öröme és támasza. Nem akart semmi mást, mint önmagát feláldozni, mint ahogy Krisztus is feláldozta magát.

1844-ig száz hívőt gyűjtött maga köré. Számuk növekedett, és más helyeken is alakultak katolikus közösségek. 1845-ben megnyitott egy kis szemináriumot bennszülött papok kiképzésére (lásd: Boldog Ghebre Mihály, 471. o.), de még ugyanabban az évben elindította a katolikusok üldözését a kopt Szalama abuna (érsek). Sokakat bebörtönöztek vagy száműzetésbe küldtek, és sokan megtántorodtak, mégis 1853-ban már 5.000 volt a keresztények száma.

Jusztint időközben püspökké nevezték ki. A kapucinus püspök és későbbi bíboros, Guglielmo Massaia (1809--1889), akire 1846-ban rábízták Dél-Abesszínia misszióját, felkereste a kollégáját, hogy felszentelje. Jusztin először vonakodott. Nem ez volt az első és utolsó eset az Egyház történetében, hogy bátor emberek visszariadtak az ilyen tehertől. Massaiának minden meggyőzőkészségére szüksége volt, hogy bebizonyítsa: tartozik az Egyháznak a hivatal elvállalásával, hogy az ilyen veszedelmes időkben legyen az országban egy püspök, aki felszentelheti a bennszülött papokat. Jusztin végül beleegyezett, s 1849. január 7-én szentelték püspökké, mégpedig éjszaka, mert érvényben volt az a törvény, amely szerint római püspök nem léphet az országba.

Az egyes fejedelmek türelmének vége szakadt, amikor 1854-ben Szalama abuna császárrá koronázta a törtető Kasszát; az egész országban üldözték a római keresztényeket. Jusztin püspököt fogságba vetették, majd kiengedték, még egyszer bebörtönözték, végül pedig kiutasították az országból. A tengerpart felé tartva halt meg a sivatagban a kimerültségtől. Massaia bíboros ezt írta róla: ,,... az abesszíniai misszió megalapítója, Kelet-Afrika fáradhatatlan apostola, a hithirdetők tanítója, a bátorság és önmegtagadás mintaképe...'' 1939- ben boldoggá, 1975. október 26-án szentté avatták.

Aleppóban rakéta rongált meg egy örmény katolikus templomot

Július 30-án, szerdán a felkelők által ellenőrzött Aleppó térségéből fellőtt rakéta egy örmény katolikus plébániát talált el, három örmény felnőtt, két nő és egy férfi halálát okozva. A Vatikáni Rádió adott hírt a támadásról.

A rakéta megrongálta a templomot körülvevő falat, a plébánia épületegyüttesének teraszát, továbbá a robbanás kitörte az ablaküvegeket, és kárt okozott az oltárban is, amelynek Mária-szobra az örmény népirtás egyik jelképes helyéről, Marash városából származik.

A Fides missziós hírügynökségnek adott nyilatkozatában az örmény katolikus templom papja, Joseph Bezouzou atya elmondta: „Este negyed hét felé járhatott az idő. Bent voltunk a templomban, éppen a napi szentmisét mutattuk be. Ha akkor ért volna minket a rakétatámadás, amikor a hívek a szertartás után kimennek a templomból, nagyon sokan életüket veszítették volna. Adjunk hálát az Úrnak.”

A plébánia a hétvégére összejövetelt szervezett a fiatalok részére, hogy egy kicsit enyhítsen az évek óta tartó elviselhetetlen feszültségen, de a támadás után lemondtak minden programot. „Nem lehet a fiatalokat újabb veszélyeknek kitenni” – mondta Joseph atya.

Vasárnap azonban a szentmise után olajfát ültetnek a rakéta becsapódásának helyszínén. A fa alatt feliratot helyeznek el arab nyelven, amelyen ez lesz olvasható: „Béke – az Isten szeretet.” „Ez az egyetlen válaszunk a bombákra és az erőszakra, amely évek óta arra törekszik, hogy elpusztítsa életünket” – fejezte be nyilatkozatát Aleppó örmény katolikus papja.

Évközi 17 hét csütörtök

Évközi 17 hét csütörtök

Jer 18, 1-6; Mt 13, 47-53

„Kelj fel, menj le a fazekas házába! Ott majd tudtul adom neked igéimet”

Magas hegy tetejére épült város Jeruzsálem. Nem a legmagasabb hegy a környékén, mert keleti oldalán mély völggyel elválasztva valamivel magasabban húzódik az Olajfák hegye, de az ünneplésre érkező hívő zsidók mindig boldog büszkeséggel énekelték: felmegyünk Jeruzsálembe! Valóban, az egész ország minden tájáról indulhatott az ünnepi menet, nemcsak a síkságokhoz viszonyítva állt magasan a hegy tetején Jeruzsálem. Aki nyugatról, a Földközi tenger felől közelítette meg, annak nyolcszáz méter magasságra kellett emelkednie Jeruzsálemig, aki viszont keletről érkezett a Holt tenger partjáról, a Jordán folyó völgyéből, annak ezerkétszáz méteres szintkülönbséget kellett felkapaszkodnia rövidtávon. A zsidó nép kiváltságos ősapjának, Ábrahámnak idejében már királyi város állt Sion hegyén. Kr.e. kétezer évvel költözött erre, tájra Ábrahám unokaöccsével, Lóttal. Lót később Szodoma városába telepedett. Királya és négy szövetségese háborúba keveredett négy király hadseregével. Ez utóbbiak győztek. Ábrahám viszont felfegyverezte háromszáztizennyolc szolgáját, megverte a négy király seregét, és kiszabadította Lótot. A győzelem hírére eléje ment Sálem, a későbbi Jeruzsálem királya, Melkizedek, aki a Magasságbeli Istennek főpapja volt. Istennek kenyeret és bort áldozott fel. (Ter 14) Innen kezdve tudjuk, hogy a bálványimádók világában az egy igaz Istennek örökre kiválasztott városa lett Jeruzsálem, hiszen ide jött templomba Jézus is, itt adta értünk áldozatul önmagát a keresztfán, és előző este itt alapította az Eukarisztiát, amikor az utolsóvacsorán a kenyeret és a bort átváltoztatta saját szent Testévé és Vérévé. Boldogan tartjuk számon ezt a szent várost mi keresztények is, mert ettől a perctől kezdve nemcsak a zsidók fővárosa, a mi Szent Városunk is Jézus Krisztus miatt, aki az addigi áronita főpapoktól örökre átvette Isten főpapságát, mint a Melkizedek rendje szerinti igazi főpap. Amikor tehát olvassuk, hogy Jeremiásnak azt parancsolja az Úr Kr. e. hatszáz évvel, hogy keljen fel, és menjen le Jeruzsálem hegyéről a falakon kívüli völgybe, ahol az agyag kéznél volt a fazekasok munkájához, és ott majd meghallja az Úr szavát Jeruzsálem sorsáról, talán eszébe jutott, hogy itt találkozott az ő testi ősapja, Ábrahám ezernégyszáz éve azzal, akiről Dávid király zsoltárt írt, hogy Isten Fia, Dávid Fia és Melkizedek rendje szerinti örök főpap lesz. (Zsolt 110, 1-4) Az emberiség történelmében, a zsidóság történetében ez a lényeg. Nézi a fazekas kezében összerogyott agyagot. Nem lett belőle az, aminek a mester szánta. Lett másfajta edény. És szólt az Úr: „íme, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, Izrael háza”(6) Uram, mi Jézus népe vagyunk. Építsd újra népünket Fiad örömére.

PÁDUAI SZENT LIPÓT

SZENT LIPÓT

 kapucinus 

(1866-1942) 

 
Dalmáciában, Castelnuovo-ban született mint vallásos, földműves szülők 12. gyermeke. Vezetékneve apja után: Mandich, keresztneve: Bogdán (Isten ajándéka). Testileg gyenge, fejlodésben visszamaradt. Már gyermekkorában érezte, hogy Isten a szerzetesi életre hívja. A kapucinusokhoz jelentkezett, remélve, hogy ott a keresztény egység apostola lehet. Pappá szentelése (1890) után a velencei rendtartományban több kolostorban működött. 1909-ben került Páduába gyóntatónak, s mint ilyen, ott is maradt haláláig. Az egyszerű és szerény páter rövidesen közkedvelt gyóntató lett Páduában, de messzi vidékről is felkeresték. Szavaiból megértés, együttérzés és vigasz áradt. Egyre többen tapasztalták tanácsának és imájának sokszor rendkívüli hatását. Sokat imádkozott gyónóiért, gyakran vállalt értük penitenciát. Ha szükség volt rá, tudott szigorú is lenni. A keleti egyház közeledését, egységét szívügyének tartotta. Ezért sokat imádkozott, felajánlotta áldozatait, a gyóntatás fáradalmait. Rendszerint korán reggel mutatta be a szentmisét, utána beült a gyóntatóhelyiségbe s ott maradt egész nap. De ha hívták, éjszaka is a gyónók rendelkezésére állt. „Prónto!” (Készen!) volt a felelete, akármikor hívták. Ezt az életmódot követte 40 éven át. 1940-ben előre megmondta, hogy Páduát bombázni fogják, elpusztul a kolostor is, de gyóntató cellája megmarad. Így is lett (1944- ben). A Szűzanyát gyermekként tisztelte. „Még mint kisgyermeket - vallotta - a Szűzanyának szenteltek. Ő óvta, védte hivatásomat.” Nagybetegen, még a halála előtti napon is gyóntatott. Amikor a haldoklók imái közt a Salve Regina-t imádkozták, ezeknél a szavaknál lehelte ki lelkét: „Ó irgalmas, ó kegyes, ó édes Szűz Mária.” A halála után közbenjárására történt feltűnő imameghallgatások és életszentsége miatt az Egyház már 1976-ban boldoggá, 1983-ban szentté avatta.
VI. Pálnak a boldoggá avatáskor mondott beszédéből:
„Bár kiesdené Boldog Leopold a tévtanoktól félrevezetett és közönyössé vált ifjúságnak a kegyelmet, hogy felismerje a bűnbánat szentségében az Úr Jézus felbecsülhetetlen ajándékát, hogy segítségével megtanuljon találkozni Krisztussal s töltekezni a Szentlélek titokzatos, lelket újító ajándékaival.”

Imádság:

Istenünk, aki a tökéletes egység és a legfőbb szeretet vagy, te betöltötted Lipót áldozópapot a bűnösök iránti irgalmassággal és a keresztények egységéért való buzgalommal. Közbenjárására add meg nekünk, hogy lélekben megújulva mindenkire kiárasszuk szeretetedet, a hivők egységét pedig bizalommal és a szeretet kötelékeivel munkáljuk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

A fölséges Isten dicsérete

A fölséges Isten dicsérete

Szent vagy, egyetlen Úristen, ki csodákat művelsz. Erős vagy, nagy vagy, fölséges vagy, te vagy a mindenható király, Szentséges Atya, ég és föld királya. Hármas és egy Úr vagy, istenek Istene, te vagy a jó, minden jó, a legfőbb jó, az Úr, az élő és igaz Isten. Te vagy a szerelem, a szeretet; te vagy a bölcsesség, te vagy az alázat, te vagy a türelem. Te vagy a szépség, te vagy a kedvesség, te vagy a biztonság, te vagy a megnyugvás, te vagy az öröm, te vagy reményünk és vígasságunk, te vagy az igazságosság, te vagy a mértékletesség, te vagy a minket egészen betöltő gazdagság. Te vagy a szépség, te vagy a kedvesség, te vagy védelmezőnk, őrállónk és oltalmazónk, te vagy az erősség, te vagy az enyhülés. Te vagy a reményünk, te vagy a hitünk, te vagy a szeretetünk, te vagy minden édességünk, te vagy a mi örök életünk: Nagy és csodálatos Úr, mindenható Isten, irgalmas Üdvözítő.

Évközi 17 hét szerda

Évközi 17 hét szerda

Jer 15, 10. 16-21; Mt 13, 44-46

„Jaj nekem, anyám, hogy megszültél engem, a perlekedés emberét”
A próféta sikolya hangzik ebből az általa írt fejezetből: „Jaj nekem, anyám, hogy megszültél engem, a perlekedés emberét és viszály emberét az egész ország számára!”

Aki nem nagyvárosban él, talán elcsodálkozik azon, hogy a kisebb közösségeken mindenki mindenkit ismer. Tudja egyik ember a másikról, békés vagy veszekedős? Aki veszekedni szeret, azt a békesség kedvelői messze elkerülik. Érthető a magatartásuk békében élni sokkal jobb, mint marakodni. Aki viszont szereti a veszekedést, az keresi az oda vezető alkalmakat. A nagyobb városokban nem ismerik ennyire egymás az emberek. Ha belebotlanak a nemkívánatos emberbe, messze elkerülik, ha még egyszer feltűnik a láthatáron a kellemetlen személy. Ha pedig házat vagy lakást vásárol valaki gyanútlanul, és veszekedős, perlekedős szomszédok közé keveredik, igyekszik onnan menekülni. A veszekedés forrása gyakran a kölcsönkért pénz vissza nem fizetése. A legtöbb esetben az ilyen rendezetlen viszony állandó viszály forrásává válik. A próféta nem pénzember. Szolgálata egyébként sem jól fizetett állás. Isten gondoskodik a legszükségesebbekről, de többre nem igen futja. E miatt nem jár bíróságra perlekedni, és őt sem jelenti fel senki. Lehet azonban valaki irigyelt ember azért, mert Isten valamivel kitüntette. Ilyen a prófétai sors. Isten barátja, bizalmasa lesz a kiválasztott. „Ha rátaláltam igéidre, eledelemmé váltak: Igéd nekem örömöm és szívem vidámsága lett; mert a te nevedet viselem, Uram, Seregek Istene!” (16) A híres ember ha valakivel kezet fog és a másikhoz már nem ér el, azonnal megjelenhet az irigység,leginkább, ha a Seregek Ura társaságában tudnak valakit. Az ilyen ember önmagában is irigylésre méltó, és csak növeli a gondot, hogy Isten környezetéből nem igen kívánkozik a borgőzös kocsma-környezetbe:„Nem ültem a tréfálkozók körében, és nem vigadoztam; kezed súlya miatt egymagamban ültem, mert bosszúsággal töltöttél el engem” (17) Természetesen magányossá lesz előbb-utóbb az Isten embere.„Miért lett fájdalmam örökké tartó, és sebem halálos? Nem akar meggyógyulni. Bizony, olyan vagy számomra, mint a csalóka patak, melynek nem állandó a vize”. (18) Isten látja, érti az egyedül maradt ember vergődését. Ezért ad lehetőséget az emberi síkra visszatérni: „Ha visszatérsz, engedlek visszatérni. Térjenek ők vissza hozzád, de te ne térj vissza hozzájuk! Ez előtt a nép előtt bevehetetlen ércfallá teszlek téged. Harcolnak majd ellened, de nem bírnak majd veled, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak és megmentselek téged, mondja az Úr. Megmentelek téged a gonoszok kezéből és megváltalak az erőszakosok markából”(19-21)

BETÁNIAI SZENT MÁRTA

SZENT MÁRTA

Szent János evangélistától tudjuk, hogy Jézus szerette Mártát, Máriát és Lázárt, akik Betániában laktak. Nem tartoztak azok közé, akik vándorútjain tanítványként követték az Urat, s az asszonyok közé sem, akik vagyonukból gondoskodtak Jézusról. De nagyon közel álltak az Úrhoz, s valószínű, hogy ha Jézus Jeruzsálemben volt, náluk szállt meg, hiszen Betánia egészen közel van, az Olajfák hegyének keleti lejtőjén. A liturgiában csak Márta neve szerepel, azonban elválaszthatatlan testvéreitől, Máriától és Lázártól, ezért az evangéliumokból közös történetüket emeljük ki.

Három alkalommal beszélnek az evangélisták Márta házáról és a testvérekről. Már az önmagában különös, hogy nem Lázár családjáról beszélnek. Valószínűnek látszik, hogy Lázár gyermektelen házasság után megözvegyült, és a szintén özvegy Márta befogadta. Mária talán nem is volt férjnél. Sőt, a hagyomány -- legalábbis a nyugati egyházban Nagy Szent Gergely óta -- úgy tudja, hogy Mária azonos Mária Magdolnával. Azaz Mária fiatal korában elhagyta a szülői házat, és Magdalába költözött, melyről a zsidók hagyománya azt mondja, hogy paráznasága miatt pusztult el. Mária, miután megtért, szintén Márta házában élt.

Az első találkozás, amikor Jézus Márta házában járt, Szent Lukács szerint így történt: Jézus tanítványai kíséretében úton volt. ,,Útjuk közben betértek egy faluba (Betániába). Egy Márta nevű asszony befogadta a házába. Mártának volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott, és végezte a háziasszonyi teendőket.'' -- Volt mit tennie, hiszen legalább tizennégy fáradt férfi vacsorájáról és elszállásolásáról kellett gondoskodnia. -- ,,Egyszercsak megállt, és így méltatlankodott: ťUram, nem törődöl vele, hogy a húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljak? Szólj neki, hogy segítsen nekem!Ť Az Úr azonban így válaszolt: ťMárta, Márta, sok mindenre van gondod, és sok minden nyugtalanít, de csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el sohaŤ'' (10,38--42).

A két nővérben az Egyház a lelki élet két alaptípusát látja: Márta a jótékonyságban tevékeny, aktív, Mária a szemlélődésben elmerülő, kontemplatív életforma típusa. Krisztus szava rávilágít: mindkettő jó, de Mária magatartása jobb, mert amit választott -- az élet igéjének hallgatása, a jelenlévő Úr csendes szeretettel való szemlélése -- maradandó. S akiben ilyen éhség él, azt az élet kenyere úgy táplálja, hogy jóllakik, és mégis vágyódik a további töltekezésre, de jóllakottságában nincs undor, s éhségében nincs kínzó hiányérzet. Az az éhség ellenben, amelyet a Márta-féle tevékenység elégít ki, szenvedést okoz.

A második alkalom, amikor Mártával találkozunk az evangéliumban, Jézus legnagyobb csodája: Lázár feltámasztása. Az Úr Jézus nyilvános működésének vége felé közeledett. Közel volt már a Húsvét, melyen meg kellett halnia Jeruzsálemben. Azokban a napokban tanítványaival együtt a Jordán keleti partján tartózkodott, ott, ahol János először keresztelt. A történteket Szent János mondja el: ,,Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár. Ez a Mária kente meg az Urat olajjal, és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. A nővérek megüzenték Jézusnak: ťUram, akit szeretsz, beteg!Ť Ennek hallatára Jézus azt mondta: ťEz a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten fia.Ť

Jézus szerette Mártát, a nővérét, Máriát és Lázárt. Amikor meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig még ott maradt, ahol volt, és akkor így szólt a tanítványoknak: ťMenjünk ismét Júdeába!Ť ťMester -- felelték a tanítványok --, most akartak megkövezni a zsidók, és újra odamész?Ť Jézus így válaszolt: ťNemde tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát. Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.Ť Azután így folytatta: ťBarátunk, Lázár elaludt, de megyek és fölébresztem.Ť ťUram, ha alszik, akkor meggyógyult!Ť -- mondták a tanítványok. Akkor Jézus világosan megmondta nekik: ťLázár meghalt. Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!Ť Tamás, akit melléknevén Didimusznak hívtak, így szólt a többi tanítványhoz: ťMenjünk mi is, és haljunk meg vele együtt!Ť

Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja sírban volt. Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira (kb. 2,5 km), ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket. Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, elébe sietett, Mária pedig otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: ťUram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.Ť'' -- Figyeljünk fel rá, mekkora hit él Mártában! Bizalommal néz Jézusra egy olyan helyzetben, amikor emberileg teljesen reménytelen minden, hisz a halál visszavonhatatlan. De ő bízik az Úrban, és olyan hitvallást tesz, mint előtte senki, csak Péter. ,,Jézus megnyugtatta: ťFeltámad a testvéred.Ť Márta erre azt mondta: ťTudom hogy feltámad, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.Ť Jézus így folytatta: ťÉn vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?Ť Márta így felelt: ťIgen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.Ť'' -- Ilyen vallomást Krisztusról csak Péter tett, és állítanunk kell, hogy Mártának éppúgy nem ,,a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt'', azaz nem érzéki tapasztalatai és éles elméje következtében született meg a felismerés, hanem a mennyei Atyától kapta ezt a hitet, mint Péter.

,,E szavak után Márta ment, és hívta a nővérét, Máriát. Halkan szólt neki: ťItt a Mester, és hív téged.Ť Ennek hallatára Mária gyorsan fölkelt, és odasietett Jézushoz. Mert Jézus még nem ért be a faluba, hanem ott volt, ahol Márta találkozott vele. Amikor a zsidók, akik ott maradtak Máriával a házban és vigasztalták, látták, hogy gyorsan fölkel és elsiet, utána mentek. Azt gondolták hogy a sírhoz megy, sírni.

Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: ťUram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!Ť Amikor Jézus látta, hogy sír, és a vele jött zsidók is sírnak, lelke mélyéig megrendült. Megindultan kérdezte: ťHová tettétek?Ť Azt felelték: ťJöjj Uram és nézd meg!Ť Akkor Jézus könnyekre fakadt. A zsidók megjegyezték: ťNézzétek, mennyire szerette!Ť Némelyek így vélekedtek: ťŐ, aki a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, nem tudta volna megakadályozni, hogy ez meghaljon?Ť

Jézus a szíve mélyéig megrendült, és odament a sírhoz, mely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: ťHengerítsétek el a követ!Ť De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: ťUram, már szaga van, hiszen negyednapos!Ť Jézus így felelt: ťNemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?Ť Erre elhengerítették a követ. Jézus pedig égre emelte a tekintetét, és így imádkozott: ťAtyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudom, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülöttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék, hogy te küldöttél engem.Ť E szavak után hangosan beszólt a sírba: ťLázár, jöjj ki!Ť És a halott kijött'' (11. fejezet).

Ezt az utolsó, legnagyobb jelet, amely mindenki számára kézzelfoghatóan bizonyította Jézus küldetését és Messiás voltát, leginkább Márta és Mária értette, akik hittel tekintettek az Úrra.

A harmadik alkalommal szintén Betániában találkozunk Mártával, Máriával és Lázárral, közvetlen Húsvét előtt. Ismét János evangélista mondja el a következőket:

,,Hat nappal Húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. Ott vacsorát rendeztek a tiszteletére.'' Ez a vacsora azonban nem Márta, hanem a leprás Simon házában zajlott le. A három testvér is hivatalos volt: ,,Márta felszolgált, és Lázár is a vendégek között volt. Mária pedig vett egy font valódi nárduszból készült olajat, megkente vele Jézus lábát, és megtörölte a hajával. A ház betelt a kenet illatával. Az egyik tanítvány, Karióti Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: ťMiért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények között?Ť De ezt nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és eltulajdonította, amit rábíztak. Jézus rászólt: ťHagyd békén! Hadd tegye, hiszen a temetésem napjára teszi.Ť'' Máté evangéliumában Jézus így folytatja: ,,Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett.'' (Jn 12,1--8; Mt 26,6--13).

Sajnos a liturgikus megemlékezés Máriára -- épp azért, mert alakja egybemosódott Mária Magdolnával -- nem terjed ki. Mártát a ferencesek kezdték ünnepelni 1262-ben, július 29-én. A 13. század végén a római naptárba is áttették.

--------------------------------------------------------------------------------

Szent Jánosnál még az is olvasható, hogy mi lett Lázár feltámasztásának következménye a három testvérre nézve: ,,Amikor a zsidók megtudták, hogy Jézus Betániában tartózkodik, sokan elmentek. Nemcsak Jézus kedvéért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból. Erre a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mert miatta sok zsidó elment oda, és hitt Jézusban'' (Jn 12,9- -11).

Ezt a gyilkos tervet mégsem hajtották végre, Mártáéknak azonban érezniük kellett a hitetlen zsidók részéről a gyűlöletet. Hiszen ők minden Jeruzsálembe zarándoklónak tanúságot tehettek a Feltámadottról. A hagyomány tudja a család későbbi sorsát, és a legendákban írottan is ránk maradt. Eszerint az ősegyház elleni üldözésben (40 körül) az egész keresztény közösséget, melynek Márta háza adott otthont, elfogták. Nagyobb csoportról volt szó, ezért nem merték megölni őket, hanem a tengerpartra hurcolták, és ott egy evező, vitorla és kormánylapát nélküli hajóra rakták, és a tengerre bocsátották őket. A kivégzésnek ez nagyon gonosz módja volt, hisz az áldozatokat a viharos tengerbe akarták fojtani. Ám a hajó nem süllyedt el, hanem Gallia partjainál szárazföldet ért. Kikötöttek, és hirdetni kezdték az evangéliumot! A legenda szerint Lázár püspök lett Aix városában, Márta a város betegeit és szegényeit gondozta, Mária pedig remeteként élt még harminc esztendeig.

--------------------------------------------------------------------------------

Mindenható, örökkévaló Isten, kinek megtestesült Igéje arra méltatta Szent Mártát, hogy betért a házába, és elfogadta gondoskodását, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy testvéreinkben hűségesen szolgáljuk Fiadat, és a mennyben otthonra leljünk nálad!

Példája:

Munkával, vagy Krisztusra figyeléssel - igyekezzünk a "jobbik részt választani"...

Boldogságos Szűz üdvözlése

Boldogságos Szűz üdvözlése

Üdvözlégy, Úrnőnk, szentséges Királynénk, Istennek szent szülője, Mária, ki szűz lévén templommá lettél, és választottja a szentséges mennyei Atyának, Ő szentelt meg téged szentséges szerelmes Fiával és a Vigasztaló Szentlélekkel. Minden kegyelem teljessége és minden jóság lakozott és lakozik tebenned. Üdvözlégy te, Isten palotája; Üdvözlégy te, az Ő lakozó sátra; Üdvözlégy te, az Ő lakóháza. Üdvözlégy te, az Ő palástja; Üdvözlégy te, az Ő szolgálója; Üdvözlégy te, az Ő anyja, legyetek üdvözölve ti, szent erények mind, kik a Szentlélek kegyelméből és megvilágosításából a hívek lelkébe ereszkedtek,hogy a hitetleneket Istenben hívőemberekké formáljátok át.

Szent Márta

Szent Márta

1Jn 4,7-16; Jn 11,19-27

Jézus baráti kapcsolatairól elég keveset tudunk. A tizenkét kiválasztott apostol isteni Mesternek tartotta Őt. Amit mondott a közvetlen magánéletben, azt is parancsnak tekintették. A vacsora elején János apostol és evangélista felfigyelt arra, hogy a lábmosás előtt Jézus bizonyos közismert dolgokra felhívta tanítványai figyelmét: „Elérkezett az óra, amikor a világból vissza kellett térnie az Atyához. Az ördög már fölébresztette az áruló Júdának, Simon fiának a gondolatot, hogy árulja el. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Mégis fölkelt a vacsora mellől, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa tanítványainak a lábát.(Jn 13,1-5) Utána megkérdezte:„Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok.”(13).”Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya. amit a nevemben kértek tőle. Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást”. (Jn 15,15-17) Jézus tanítói körútjait s ezekkel kapcsolatos gyógyítását általában Galileában végezte. Ott kapott egy időben állandó szállást Péter házában, Kafarnaumban. Amikor Júdeába ment, elsősorban a templomi ünnepeket megülni, akkor rendszeresen egy betániai családnál szállt meg. A fárasztó templomi viták után átsétálva a Kedron patak akkor még mély völgyén, a másik oldalon felkapaszkodva az Olajfák hegyére, és annak gerincén túljutva hamarosan beértek Betániába. Ott lakott Lázár és két húga, Márta és Mária. Lázárt Jézus barátjának fogadta. Márta igen ügyes és jószívű háziasszony volt. Akármilyen későn kopogtatott be Jézus tizenharmad magával, kész szállás várta őket. Márta pedig készítette a vacsorát. Jézus közben hittani előadásokat tartott a lábához kuporodott Máriának. Ezt az evangélium szerint a tizenhat főnek főző Márta egyszer szóvá is tette Jézusnak, aki megvédte Mária álláspontját. Jézus kínszenvedése előtt néhány héttel rejtekhelyre húzódott tanítványaival együtt. Ott kapta barátja húgaitól az egyre hatalmasodó betegségről a szomorú híreket. Ő istenemberi tudomással is követte barátja állapotának változásait, de Atyja akaratához kellett igazodnia. Megtette, pedig tudta, hogy nem ezt várják tőle. Amikor Lázár meghalt, Jézus tanítványaival együtt hamarosan útnak indult. A sír közelében állt, várta a gyászoló nővéreket. Márta érkezett is hamar.Szemrehányása csupán ennyi volt: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked. Jézus megnyugtatta: Feltámad testvéred. Tudom, hogy feltámad, mondta Márta, majd a feltámadáskor, az utolsó napon. Jézus így folytatta: Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, nem hal meg örökre.Hiszed ezt? Igen, Uram, felelte, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön”

KISÁZSIAI SZENT PANTELEON

Pantaleon kisázsiai orvos, vértanú († 305), a Tizennégy Segítőszent egyike. Olajfához kötözve fejezték le. A legenda szerint fejéből nem vér, hanem tej folyt. Az olajfa gyümölcseivel beborította holttestét.

Keleten is, Nyugaton is korán tisztelik. Justinianus bizánci császár Konstantinápolyban hatalmas templomot épít e megalomartyr tiszteletére. Rómában már a S. Maria Antiqua archaikus freskóin feltűnik, Köln városában pedig a X. században bencés apátság választotta védőszentjéül.^*

Pantaleon tiszteletével hazánkban is már az Árpád-korban találkozunk. Ünnepét legtöbb misekönyvünk számontartja. Balogh Albin véleménye szerint^* országunkon át a Szentföldre iparkodó német, rajnavidéki zarándokok ismertették meg népünkkel. Nyomatékosan számba kell azonban vennünk a keleti egyház hatását is. Egy 1329-ből származó oklevél úgy tudja, hogy a Szent Pantaleon-kolostorban valamikor moniales graecales, vagyis görög apácák éltek. A XIII. században már apátságként emlegetik (1238) a Duna szigetén (in insula Danubii), amely a mai Dunapentele közelében állhatott. Emlékeztetünk még a közeli Sárpentele falura is. Sajnos, egyiknek sem Pantaleon az újabb barokk patrociniuma. Pentele egyébként a Pantaleon magyar származéka. Alakváltozata a Petelei családnévben él.

Pantaleon táblaképével találkozunk Bártfa (1500), Kisszeben (Sabinov, 1520), és Ludrófalva (Ludrová, 1510) szárnyasoltárain a Tizennégy Segítőszent társaságában.^* Biztos, hogy ez a kultusz nem egyenes folytatása Pantaleon Árpád-kori tiszteletének, Itt már újabb jámborsági áramlattal van dolgunk: Pantaleon közbenjárását fejfájás, szoptatási fájdalmak és jószágvész esetén tartották foganatosnak.

A Miatyánk kifejtése

EXPOSITIO IN PATER NOSTER

A Miatyánk kifejtése

Ó, Szentséges Atyánk, teremtőnk, megváltónk, vigasztalónk, és aki a mennyekben vagy az angyalokban és a szentekben; te világosítsd meg Őket tudásukban, mert te vagy, Uram, a fényesség. Te gyújtasz szeretetre, mert te vagy, Uram, a szeretet; te töltöd el Őket bentlakásod által boldogsággal, mert te vagy, Uram, a legfőbb jó, az örök, akitől minden jó ered, s aki nélkül semmi jó nincsen. Szenteltessék meg a te neved: ragyogjon föl bennünk a te ismereted, hogy felismerjük, milyen a te jótéteményeid szélessége, ígéreteid hosszúsága, fönséged magassága és ítéleteid mélysége. Jöjjön el a te országod, hogy te uralkodjál bennünk kegyelmeddel és vezess bennünket a te országodba, ahol színed látása homálytalan, szereteted tökéletes, barátságod boldogságot árasztó, élvezésed örökké tartó. Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben,úgy a földön is,hogy teljes szívünkből szeressünk téged és szüntelenül reád gondoljunk, hogy teljes lelkünkből mindig utánad sóvárogjunk, hogy teljes elménkből minden szándékunkat feléd irányozzuk és mindenben a te tiszteletedet keressük, hogy végül minden erőnkből minden képességünket, lelkünk és testünk minden rezdülését a te szereteted szolgálatára fordítsuk és semmi másra;fele barátainkat úgy szeressük,mint önmagunkat,erőnkhöz képest iparkodjunk mindenkit szeretetre gyullasztani, mások szerencséjén nem kevésbé örülni,mint a magunkén, szerencsétlenségünkben Pedig részvéttel lenni irántuk, és senkit meg nem bántani. Mindennapi kenyerünket a te szerelmes Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust, add meg nekünk ma: annak a szeretetnek emlékezetére, megértésére és tiszteletére, mellyel irántunk viseltetett, és azokéra, amiket érettünk mondott, tett és szenvedett. És bocsásd meg vétkeinket: a te kibeszélhetetlen irgalmasságodért, szerelmes Fiad szenvedésének erejéből, s a Boldogságos Szűz és minden választottak érdeméért és közbenjárására. Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek: és ha nem bocsátunk meg valamit egészen, add, Uram, hogy teljesen megbocsássunk; add, hogy az ellenséget igazán szeressük, s érettük nálad buzgón közbenjárjunk, senkinek rosszért rosszal ne fizessünk, s azon legyünk, hogy benned mindenkinek hasznára legyünk. És ne így minket kísértésbe, se burkoltba, se nyilvánvalóba, se váratlanba, se tartósba. De szabadíts meg a gonosztól: a múlttól, a jelentől és a jövendőtől. Dicsőség az Atyának és Fiúnak és a Szentléleknek: Dicsérjük és felmagasztaljuk Őt mindörökké. Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökké, Ámen. Dicsérjük és felmagasztaljuk Őt mindörökké.

Évközi 17 hét hétfő

Évközi 17 hét hétfő

Jer 13, 1-11; Mt 13, 31-35

„Menj, vásárolj magadnak egy len övet, és tedd a derekadra, de vízbe ne rakd!”

Az öv a régi népeknél a hosszú, térdig érő vagy még hosszabb ruhákat az emberek derekán fogta össze. Gyakorlati célt szolgált, de hamarosan rájöttek az emberek, hogy a keskeny és olcsó anyagból készült ruhadarabot ki lehet hímezni, és ezzel a teljes öltözéket szebbé, lehet alakítani. Urunk Jézus ismerte és elismerte ezt a tényt. Amikor a Genezáreti tó partján tanítványok szűk körében helyettesének éppen kinevezett Péter apostol előtt életének végső kimeneteléről beszélt, ezt mondta: „Bizony, bizony mondom neked, amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Ha azonban megöregszel, kiterjeszted kezedet: más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod”(Jn 21,18) Ezzel Jézus jelezte, hogy az ifjúkorban hordott öv díszül szolgál a kiválasztottjának, öregen meg kemény rabszíjjá változik, amivel jelzik, hogy immár fogoly. Csörgő láncot kötnek hozzá, és a vesztőhelyre viszik. Ott a kereszt vár rá, amelytől olyan iszonyúan félt, hogy az árulás éjszakáján háromszor megtagadta Mesterét. Hatszáz ével korábban Isten Jeremiással vetetett egy len övet. Aztán megparancsolta neki, hogy kösse a derekára. Vízbe nem tehette, tehát nem moshatta ki. Folyamatosan viselte ezt az övet. Aztán az Úr azt parancsolt neki: „Vedd az övet, melyet vásároltál, és a derekadon van! Kelj fel, menj az Eufráteszhez, és rejtsd el ott a sziklahasadékban! Erre elmentem és elrejtettem az Eufrátesznél, amint az Úr megparancsolta nekem”. (4-5) Az öv tehát vizet nem ért. A sziklahasadékban sem szokott víz állni. Gondoljunk azokra az irattekercsekre, amelyeket Kirbet Qumránban leltek fel pásztorok egy évszázada. Közel két évezrede rejtették a hegyoldal barlangjaiba Keresztelő Szent János remetetársai. Cserépkorsókba, homokba ágyazva vészelték át a hosszú időt romlatlanul. Jeremiás is biztonságban érezhette övét. Hazament Jeruzsálembe. „Történt, pedig sok nap múltán, hogy az Úr ezt mondta nekem: Kelj fel, menj az Eufráteszhez, és vedd el onnan az övet, melyről megparancsoltam neked, hogy rejtsd el ott! Erre elmentem az Eufráteszhez, kiástam és elvettem az övet arról a helyről, ahova elrejtettem; de íme, az öv tönkrement, és semmire sem volt használható. Akkor hangzott az Úr igéje hozzám: Így szól az Úr: „Így fogom tönkretenni Júda büszkeségét és Jeruzsálem nagy büszkeségét. Ez a gonosz nép, amely vonakodik meghallgatni igéimet, szíve megátalkodottsága szerint jár, és más istenek után megy, hogy azoknak szolgáljon, és előttük boruljon le, olyan lesz, mint ez az öv, mely semmire sem használható. Mert ahogy az öv az ember derekához tapad, úgy tapasztottam magamhoz Izrael és Júda egész házát, mondja az Úr, hogy az én népem legyenek, hírnevem, dicsőségem és ékességem, de nem hallgattak rám” (6-11) Szép magyar díszöv lehettünk Isten derekán, erre utal az első ezer évünk. Próbálkozunk újra azzá lenni?

OHRIDAI SZENT KELEMEN

OHRIDAI SZENT KELEMEN

 püspök
*valószínűleg Macedónia. +Ohrida, 916. július 27. 

Alig hunyta le a szemét Szent Metód (lásd: A szentek élete, 97. o.), Morvaország és Pannónia nagy érseke, a szláv liturgia ellenségei büntetlenül felkelhettek a katolicizmus cirilli-metódi formája ellen. A keleti frank-latin papság képviselője és szószólója, Wiching nyitrai püspök nem riadt vissza attól sem, hogy céljai érdekében meghamisítsa a pápai leveleket. Szent Cirill és Metód tanítványait fogságba vetették, bántalmazták és kiutasították az országból.

A szláv papság fiatal tagjait a velencei rabszolgapiacra hurcolták, a bizánci hivatalnokok azonban kiváltották őket. Néhányan Dalmáciában és Horvátországban maradtak, ahol már megérkezésük előtt megjelent a szláv liturgia, másokat Konstantinápolyba kísértek, ahol hasznos szolgálatokat tettek az ott élő oroszoknak és bolgároknak.

A menekülők egy csoportja délre vándorolt. Köztük volt Náhum, Angelar és a leginkább ismert Kelemen. A belgrádi erődítmény bolgár parancsnoka barátságosan fogadta, majd Preszlavba, Borisz fejedelem udvarába kísérte őket. A fejedelem szívesen vette a keresztény hithirdetők megérkezését. Arra törekedett ugyanis, hogy meggyorsítsa országában a kereszténység elterjesztését és a török eredetű, fegyelmezetlen, harcias réteg szlávvá tételét. Az utazás viszontagságaitól kimerülve, meghalt Angelar.

Kelemen az akkori bolgár birodalom nyugati szélén elterülő, a forrásokban Kutmicsevicának nevezett vidéket, az Ohridai-tó környékét választotta missziós területéül. Tevékenységének a központja (a mai Albániában levő) Devol lett, amely a hasonló nevű folyónál volt található, az Ohridai-tótól délre.

A szlávok apostolainak példájára Kelemen a liturgia szolgálatába állította írói, költői és zenei tehetségét. Apostoli buzgósága és pedagógiai adottsága a nép vezetőjévé tette; nagy sikereket ért el.

,,A nagy Metódot választotta mintaképévé, azért szorgoskodott és imádkozott, hogy ne térjen el a követésétől.'' Mindenben hű akart maradni Cirill és Metód örökségéhez. Megtartotta a meglehetősen bonyolult glagolita írást, bár Preszlavban, a bolgár kulturális élet másik központjában a görög unciális írás szerint kialakított, egyszerűsített és a szláv liturgikus könyvekben mindmáig használt cirill írás terjedt el. -- A távoli, vad vidéken kiválasztott tanulók új csapatait képezte ki; belőlük később papok és hithirdetők lettek az egész országban. ,,Általad ismerte meg Istent egész Bolgárország'' -- kiáltja életrajzának hálás írója, aki bizonyára látta, mint nőtt fel és hozott termést Kelemen vetése.

Szimeon, Borisz utóda Kutmicsevica buzgó apostolát (az Ohrida melletti) Velica püspökévé tette. Kelemen barátja, Náhum 910-ben bekövetkezett haláláig Devolban munkálkodott. Testét az általa alapított kolostorban temették el.

Kelemen hat évvel később követte. Késő öregségéig görögből való fordításokkal foglalatoskodott. Utolsó ajándéka volt a húsvéttól pünkösdig terjedő időszak liturgikus énekeinek fordítása a bizánci- szláv officium részére (Pentekosztarion). Teste az ohridai Pantaleimon kolostorban talált nyugvóhelyére.