A SZENT HÉT KEZDETE

A SZENT HÉT KEZDETE:

 
A virágvasárnapi szertartás az egyházi év legszentebb hetének a nyitánya. A legszentebb hét, mert liturgiájában a legnagyobb, legcsodálatosabb és kegyelemben leggazdagabb titkokat ünnepeljük. Nagy és szent hétnek nevezik azon nagy és szent titkok miatt, amelyeket megünnepel; de szentnek a komoly és jámbor életmód miatt is, amely ebbe az időszakba való. Csendes hétnek is nevezik, mert benne hangos ünnepek nincsenek megengedve, hanem igenis a léleknek csendes magábavonulása és legalább a három utolsó napon az ügyes-bajos dolgok lehető szüneteltetése. Az első keresztény császárok megtiltották ezeken a napokon a bírósági tárgyalásokat, közmunkákat és szórakozásokat. A középkorban az egész héten szombati nyugalom volt. Nagycsütörtöktől kezdve a zsidóknak nem volt szabad többé a keresztények között megjelenniük. Németül „Karwoche”-nak, azaz gyászhétnek nevezik. Eeredetileg csak a péntek, a hét legnagyobb gyásznapja viselte ezt a nevet, de lassanként, a régi liturgia szellemét elfeledve, az egész hétre átruházták ezt a nevet.
E hétnek a nagy jelentősége a rendkívüli és megható szertartások által is kitűnik. Minden egyes nap kiváltságos nap, tehát ezen a héten semmi más ünnepet nem szabad tartani. Az összes liturgikus imákat, énekeket és olvasmányokat Urunk szenvedéseire és megváltásunk nagy titkaira irányuló gondolatok töltik el.
Mennyire előkészített minket az Egyház mielőtt ebbe beléphettünk! Mennyire észrevehető volt Hetvenedvasárnap óta a liturgiában a folyton fokozódó erősödés! Minden héttel magasabbra emelkedtünk! Eleinte, ha az Egyház a keresztről vagy a feltámadásról nyilatkozott is, ezt mindig burkoltan tette: képekben és jelekben, nehogy ezt a legdrágábbat profán tekinteteknek kitegye. Most azonban elhúzza a függönyt és szemtől-szembe nézhetjük a legszentebbet, sőt többet tehetünk, most a legmegkapóbb szent történetben magunk is misztériumos valósággal vehetünk részt.
A nagy és szent hét, jól jegyezzük meg: a liturgia szelleme szerint  NEM  GYÁSZHÉT és ezért benne a  KERESZT  ÉS  FELTÁMADÁS  ELVÁLASZTHATATLANOK. Krisztus megváltói működése  NEM  VÉGZŐDIK  A  HALÁLLAL, HANEM  A  FELTÁMADÁS  GYŐZELMÉBE megy át. Nem szabad tehát az Úr szenvedését az ő feltámadásától különválasztani. A liturgia nem akar ezen a héten az Úr szenvedésein csupán síránkozni és panaszkodni. Az ősi keresztény felfogás szerint az egész héten  GYŐZELEM  ÉS  ÖRÖM vonul keresztül, mely Krisztus szenvedéseiben csak átmenetet lát (a pascha maga is átmenetet jelent) a feltámadás dicsőségéhez. Az elkövetkezendő hétnek nincs olyan napja, melyen ez a húsvéti és győzelmi motívum ne csengene ki világosan.

 

Nagyböjt 5 hete szombat

Nagyböjt 5 hete szombat

Ez 37, 21-28; Jn 11, 45-57

„Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elveszik”

A zsidó vezetők már régóta tervezték, hogy Jézust elteszik láb alól. Az egyszerű nép rajongva szerette. Gyönyörűen beszélt. Mindig az igazságot hirdette. A túlvilág titkairól szemtanú hitelességével nyilatkozott. Az ellene mondóknak a legnagyobb nyugalommal válaszolta: „Ti ebből a világból vagytok, én azonban nem vagyok ebből a világból”.(Jn 8, 23) Szerette és segítette a szegényeket. Ingyen és tökéletes biztonsággal gyógyította a betegeket. Ha a törvény nevében túl nagy terheket raktak az egyszerű emberek vállára, Jézus megmagyarázta, ebből mi Isten akarata, és mi az, amit emberek találtak ki. Nem csoda, hogy Lázár feltámasztása után egészen megrémültek a híres főtanács-tagok. Tagadhatatlan volt, hogy Jeruzsálemtől néhány kilométerre negyednapos halálból egyetlen szóval visszahívta az élők közé a betániai Lázárt. A főváros lakói szinte körmenetben vonultak át az Olajfák hegyén, személyesen meggyőződni az igazságról. Amíg a házban vidáman lakomázott a másvilágról frissen visszatért gazda, mellette a csoda szerzője, az üldözött Názáreti Jézus, a vidám vendégsereg, az ablaknál sorban váltották egymást a kíváncsi és elképedt idegenek: él! Valóban él! Eszik-iszik. A szemtanúk, pedig viszik a híreket haza, és órákon belül tudja a csodálatos halott feltámasztást az egész főváros. A rémült vezetők, „a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és azt mondták: Mit csináljunk? Ez az ember ugyanis sok csodajelet művel. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne. Akkor eljönnek a rómaiak, és elpusztítják országunkat és nemzetünket”. (47-48) Ismerve gyűlöletüket, megértjük, hogy a tanácsot összehívják. Döntése alapján szeretnének okosan megszabadulni Jézustól. De miért indokolják a rómaiak inváziójával a terv beindítását? Úgy vélik talán, hogy Róma megszeppen, ha elmondják neki Jézus sikereit, főként a legújabbat, Lázár feltámasztását, azok megrémülnek, hogy itt van a zsidók Messiása! Jézusnak sem katonasága, sem fegyverei nincsenek, megvédeni sem hazáját, sem népét nem tudja, tehát mindenkit kiirtanak. Kaifás megvárja, hogy mindenki elmondja ötletét, akkor elnöki fenségével megszólal: „Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elveszik”. (49-50) Ez az ötlet ragyogónak tűnik. Ha nem Jézusról, az irigyelt mesterről lenne szó, hanem valami közönséges katonáról, díjazni is lehetne. Így azonban a kétszínűség miatt elítélendő, hiszen Jézus az egész világnál többet ér. Mégis neki lett igaza. „Ezt, pedig nem magától mondta, hanem főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit összegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt”. (51-53) Jézus átmenetileg elment a környékről. Gonoszkodni tudtak ellene, a főpap még Isten akaratát is közvetíthette; de Jézus eszén túljárni sosem sikerült. Benne az Atya akarata maradék nélkül teljesült, amikor annak ideje elérkezett.

Nagybőjt 5 hete péntek

Nagybőjt 5 hete péntek

Jer 20, 10-13 Jn 10, 31-42

„Én és az Atya egy vagyunk"

Ismét hosszú vitában ált Jézus a zsidókkal a jeruzsálemi templomban a téli templomszentelés ünnepén. Azt követelték tőle, hogy mondja meg nyíltan, ha ő a Messiás. Jézus viszont a csodáira hivatkozott, amelyeket bőven művelt. Ezeket az Atya nevében cselekedte. Ha ő egyszerű ember, és úgy állítaná magáról, hogy Messiás, az isteni erőt, feltételező csodákat nem művelhetné. És ekkor megtetézi kijelentéseit azzal, hogy nemcsak az Atya nevében cselekszik, hanem egy vele. Nem azt mondja, hogy azonos személy vagyok vele, hanem egy valami vagyok vele. Ő más személy, mint én. Az egységünk abban áll, hogy a természetünk egy és azonos. Őszintén megmondom, nem csodálom, hogy az emberek kapkodták a fejüket ezek miatt a kinyilatkoztatások miatt. Talán még ma is, kicsit húzza egyik-másik testvérünk is a fülét ezeket hallva: Én nem vagyok az Atya, akit ismert Mózes és az ősapák, akit a zsidó nép nem úgy mondtak Atyjának, mint ahogy Jézus értette. Korukban Mózes és a próféták is azért harcoltak, hogy ne kövessék a zsidók a pogányok felfogását, akik különböző teremtményeket mondtak isteneknek. Csak egy Isten van, és ezt csak a zsidók vallották akkoriban a Szentírás tanúsága szerint. Ez igaz,ha megkülönböztetjük Istenben a személyektől a természetet. Ez a természet, az isteni lényeg jelenti a végtelen nagy értelmű és akaratú szellemi létet. Ez valóban egy. Nem is lehetne kettő vagy még több, mert a végtelen kizár minden mást. Ezt a végtelen isteni természetet birtokolja az akkori zsidók tudása szerint egy isteni Személy, aki gondolkodik és akar végtelen fokban ezzel a végtelen isteni értelemmel és akarattal. Mivel hitük és tapasztalatuk szerint az isteni Személy végtelenül jó és szerető szívű valaki. Olyan, mint egy jó édesapa a családban, tehát ő az emberiség nagy közösségének az Atyja. És most itt van ez a Názáreti Jézus. Nagyszerű teste van: erős. Egészséges és szép is. És neki is, mint minden embernek van emberi lelke, benne ész és akarat. Testével dolgozik, jön-megy, beszél. Lelke értelmével mindenkinél többet tud. és akar az akaratával. Személye is van, aki birtokolja mind a testét, mind a lelkét. De ha rákérdeznek, ki vagy te, vagyis mi van a személyeddel, az egyszerű emberek úgy vélik, az egy régi próféta személye, a tanítványai szerint viszont Isten Fia, tehát isteni Személy. A személye nem azonos az Atya Személyével, de egy valami közös, azonos bennük, az istenség, az isteni természet, amelyet közösen birtokol az Atyával, mivel tőle ajándékba kapta. Ezek után az Első Isteni Személyről már nem úgy beszél, hogy Isten olyan, mint egy jó apa, atya, hanem valóban ez a tulajdonneve: Atya, mert a Második Isteni Személy tőle születik isteni, szellemi születéssel, ezért az Ő neve Fiú, de mondjuk Szónak, Verbumnak, Logosznak is. Később sokat beszél a Harmadik Isteni Személyről is, aki az Atyától és a Fiútól származik. Kettőjük Szeretete. Nem könnyű érteni, sőt megérteni nem is lehet. De kegyelemmel elfogadni, azt lehet. Okos beszéd,magas és mennyei.

Nagyböjt 5 hete csütörtök

Nagyböjt 5 hete csütörtök

Ter 17,3-9; Jn 8,51-59

„Aki tanításomat megtartja, halált nem lát sohasem"

Köztudott dolog már az ősszülők kora óta, hogy az ősbűn következtében nekik is és minden utódjuknak büntetésből meg kell halniuk. Ezt jól tudták a Jézus korabeli zsidók is. Ezért, amikor Jézus kimondta ezt a mondatot: „Bizony, bizony mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, halált nem lát sohasem", felhördültek hallgatói, egybe n vitapartnerei, és ugyancsak keményen elítélték: „Most ismertük meg, hogy ördögöd van. Ábrahám meghalt, a próféták is, és te azt mondod: Ha valaki tanításomat megtartja, nem ízleli meg a halált sohasem. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?" (52-53) Valószínűleg félreérthető volt Jézus kijelentése. Szent Jeromos Vulgata-ja így írja: „Mortem non videbit in aeternum". Szó szerinti fordításban: Halált nem lát mindörökké. Ebből következhet, hogy eredeti arámban, ahogyan Jézus beszélt, azt fejezte ki az Úr, hogy testi halála senkinek sem tart örökké, mert mindenkit feltámaszt Isten ereje a világ végén, de aki Jézus tanítását megtartja, az az örök halált, vagyis a pokol büntetését nem látja, nem szenvedi meg sohasem. Jézus nem magyarázza a kérdés ama részét: „Most ismertük meg, hogy ördögöd van. Ábrahám meghalt, a próféták is, és te azt mondod: Ha valaki tanításomat megtartja, nem ízleli meg a halált sohasem". A vád annyira durva, annyira sértő Jézusra, hogy nem válaszol rá. Célja bizonyítani, hogy Ő valóban nagyobb Ábrahámnál és a prófétáknál is. A kérdés éle pedig merészen vág: „Mivé teszed magad?" Jézus erre válaszol: „Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi. Atyám az, aki megdicsőít engem, akiről ti azt mondjátok: Istenünk, pedig nem ismeritek őt. Én azonban ismerem. Ha azt mondanám, hogy nem ismerem őt, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem őt, és a tanítását megtartom". (54-55) Jézus tehát nagyon vigyáz a fogalmakra, hogy azok igazak legyenek, vagyis megfeleljenek a valóságnak. Másutt kifejezetten tanítja: „Az Atya nagyobb nálam" (Jn 14,28) Itt is betartja a szabályt, Atyja dönti el, mit érdemel Fia. A másik kérdés, hogy ki nagyobb: Ábrahám-e vagy Jézus, szintén válaszra vár. Jézus az Isten Fia, elméletileg tehát nem fér kétség hozzá, hogy személy szerint végtelenül nagyobb Ábrahámnál. „Ábrahám, a ti atyátok, ujjongott, hogy láthatja az én napomat. Látta, és örvendezett. A zsidók erre azt mondták neki: Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?" (Jn 8,56-57) Ezt egy bibliai eseménnyel kívánja Jézus érzékeltetni. Utal arra a látogatásra, amikor Ábrahám Mambre tölgyfája alatt ülve a déli hőség idején a szemközti dombhajlatban három vándort látott közeledni. Eléjük sietett. Amint találkoztak, egyiküket mély leborulással, tehát imádattal köszöntötte, mert Istennek ismerte föl emberalakja ellenére. Valóban Isten volt, aki elfogadta Ábrahám vendégszeretetét, megmondta neki a várva-várt jó hírt, hogy esztendő múlva megszületik a fia. Másnap pedig az angyalokat Szodomába küldve felfedte Ábrahám előtt Szodoma és Gomorra pusztulását. Lehet, hogy az isteni Személy a Fiú volt. Jézus azt az alakot vette fel előre látomásban, amelyben vitapartnerei látták a templomban. „Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok"(58) zárta le Jézus a hosszú és fontos vitát. Hallgatói szerették volna megkövezni, de Jézus eltűnt előlük.

Nagyböjt 5. hét szerda

Nagyböjt 5. hét szerda

Dán 3, 14-20. 91-92. 95; Jn 8, 31-42

„Ha Ábrahám fiai lennétek, Ábrahám tetteit cselekednétek”

Az előző napi pericopa, kijelölt evangéliumi részlet azzal fejeződött be, hogy sokan hittek Jézusban a hallgatóságából. Jézus örült ennek, de felhívta figyelmüket: „Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket. Azok azt felelték neki: Ábrahám utódai vagyunk, és soha senkinek nem szolgáltunk. Hogyan mondod hát te, hogy szabadok lesztek”. (31-33) Jézus erkölcsi, lelki szabadságról beszél, a hallgatóság, pedig a külső kényszertől való mentességre gondol. Ebben a tekintetben a zsidó nép már hatszáz év óta nem volt szabad. 587-586-ban Nabukodonozor babiloni király hatalmas hadserege elfoglalta Jeruzsálemet, Júdea fővárosát. A lakosság egy része elpusztult a harcban, sok zsidót rabszíjra fűzve hajtottak Babilonba. A maradék szegények felkerekedtek és Isten kifejezett tiltása ellenére Egyiptomba menekültek. Magukkal cipelték Isten hűséges prófétáját, Jeremiást, aki ellenezte ezt a döntést. Ott az idegenben a nép nem talált hazát, Jeremiást, pedig megölték. A babiloni foglyok azután a perzsák, majd a görögök, végül a rómaiak szolgái lettek, Ez is baj, de sokkal nagyobb gond, hogy bűneik kötelékével a sátán szolgáivá váltak lélekben. Ettől a rabságtól csak Jézus tud megszabadítani. A sátán a hazugsággal és gyűlölettel kötözi meg értelmüket és akaratukat. Ezzel szemben csak az Isten igazsága és szeretete tud gyökeresen szabaddá tenni bárkit is. Jézus hallgatói nem értették azt sem: „Jézus tanítványai megismerik az igazságot és az igazság szabaddá, tesz titeket”. Erre az aggályukra Jézus így felel: „Mindaz, aki bűnt cselekszik, szolga. De a szolga nem marad örökre a házban, csak a fiú marad ott mindörökké. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek”.(34-36) „Azt felelték neki: A mi atyánk Ábrahám Jézus azt mondta nekik: Jézus azt mondta nekik: Ha Ábrahám fiai lennétek, Ábrahám tetteit cselekednétek. De most meg akartok ölni engem, azt az embert, aki nektek azt az igazságot mondtam, amelyet az Istentől hallottam; ezt Ábrahám nem tette. Ti a ti (ördög) atyátok tetteit cselekszitek Erre ők, azt mondták neki: Mi nem paráznaságból születtünk. Egy Atyánk van, az Isten. Ha Isten volna az Atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől származtam és jöttem. Hiszen nem magamtól jöttem, hanem ő küldött engem”.(39-42) Jézus most értünk harcol, mert mi is, rabok vagyunk kétszeresen is: 1945-1989-ig megszálló hadsereg tartott rabságban, és az általuk éltetett rezsim. Közben a lelkünket is megkötözte a sátán, akit Jézus a hazugság és gyűlölet atyjának nevez. Ez utóbbi rabság a mai napig rajtunk tartja bilincseit. Vissza kell téríteni a magyar lelkeket. Az igazság és szeretet Istenéhez, akkor az Ő gyermekei lehetünk, és kezdhetjük az áldás és a béke boldog időszakát.

Ferenc pápa József-napi homíliája

Ferenc pápa homíliája

Ferenc pápa a március 19-én bemutatott szentmisén, amelyen péteri szolgálatát megkezdte, hangsúlyozta: őrizzük meg a teremtett világot, legyünk egymás őrzői.

Ferenc pápa köszönetet mondott az Úrnak, hogy Szent József, az egyetemes Egyház védőszentje ünnepén kezdheti meg péteri szolgálatát. Utalt arra, hogy ez a nap elődje névnapja is, akivel egységben van az imádságban, egymás kölcsönös szeretetében és elismerésében.

A köszöntések után, amelyek során külön üdvözölte a többi keresztény felekezet képviselőit, a zsidó és más vallású közösségeket, a felolvasott evangéliumi részről elmélkedett. „József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét” (Mt 1,24). Isten küldetést bízott Józsefre, hogy legyen őrző, Mária és Jézus őrzője – itt II. János Pál szavait idézte –, és az Egyház őrzője is: „Szent József, amilyen szeretetteljesen viselte gondját Máriának, és amilyen örömmel szentelte magát Jézus Krisztus nevelésének, ugyanígy oltalmazza és őrzi annak Titokzatos Testét, az Egyházat, melynek előképe és példája maga a Szent Szűz.” (Redemptoris Custos 1.)

Ferenc pápa elmondta, hogyan is gyakorolja József ezt a szolgálatot: alázatosan, csendesen, ugyanakkor teljes hűséggel akkor is, amikor nem ért mindent. Állhatatos szeretettel áll Mária mellett egészen addig az evangéliumi jelenetig, amelyben  a 12 éves Jézust a jeruzsálemi templomba vezeti. Ott van Mária mellett az örömteli és a nehéz pillanatokban és a názáreti hétköznapokban.

A Szentatya elmagyarázta, hogyan élte meg József ezt az őrzői hivatást: folyamatosan Istenre figyelt, fürkészte a jeleit, készségesen vállalta, hogy nem saját, hanem Isten tervét valósítja meg. Ugyanezt kéri Isten Dávidtól: nem ember által épített házat akar, hanem azt, hogy hűséges legyen a Szavához. Maga Isten építi a házat, Szentlelkével megjelölt, élő kövekből. „József őrző, mert tudja Istent hallgatni, engedi, hogy az ő akarata vezesse, és éppen ezért érzékenyebb a rá bízott emberek iránt, képes realizmussal olvasni az eseményeket, figyel arra, ami körülveszi, és meg tudja hozni a legbölcsebb döntéseket” – sorolta a pápa. Látjuk, milyen készségesen válaszolt József Isten hívására, és azt is látjuk, hogy a keresztény élet központja Krisztus. „Őrizzük meg Krisztust az életünkben, hogy megőrizzünk másokat, megőrizzük a teremtett világot!” – figyelmeztetett.

Majd kiterjesztette ezt a felelősséget, amely nem csupán a keresztények, hanem minden ember felelőssége. Megőrizni a teremtett világot, ahogyan Assisi Szent Ferenc tette, azt jelenti, tisztelni Isten minden teremtményét és a környezetet, amelyben élünk. Részletesen beszélt egymás őrzéséről: „Őrizni az embereket, gondoskodni mindenkiről, minden emberről, szeretettel, különösen a gyermekekről, az öregekről, azokról, akiknek élete a leginkább törékeny, és akik gyakran szívünk peremére szorulnak. Gondoskodni egymásról a családban: a házastársak kölcsönösen őrzizzék egymást, a szülők pedig gondoskodjanak gyermekeikről, majd idővel a gyermekek váljanak szüleik őrzőivé. Őszintén megélni a barátságokat, ami azt jelenti, kölcsönösen megőrizzük egymást a bizalomteli közelségben, a tiszteletben, a jóban. Lényegében minden az ember őrzésére lett bízva, ez a felelősség mindenkit érint. Legyetek Isten ajándékainak őrzői!”

Ezt követően elmondta, mi történik, ha nem élünk ezzel a felelősségünkkel: a szív érzéketlenné válik. A történelem minden korszakában vannak Heródesek, akik rombolnak, halált hoznak, elcsúfítják az ember arcát.

Ferenc pápa ezután azokhoz fordult, akik felelős szerepet töltenek be gazdasági, politikai vagy társadalmi téren, és szólt minden jóakaratú emberhez is: legyünk egymás és környezetünk őrzői; ne hagyjuk, hogy a pusztítás és a halál jelei kísérjék utunkat a világban. Ahhoz, hogy másokra vigyázhassunk, saját magunkat is gondoznunk kell! A gyűlölet, az irigység, a gőg beszennyezik az életet! Őrködnünk kell érzelmeinken, szívünkön, mert onnan indulnak ki a jó és a rossz szándékok: azok, amelyek építenek és azok, amelyek pusztítanak! Ne féljünk a jóságtól, a gyengédségtől!

A gondoskodás, az őrködés mások felett jóságot igényel, azt kéri, hogy a jóságot gyengédséggel éljük meg – hangsúlyozta a pápa. Szent József lelkéből is nagy gyengédség árad, amely a lélek erejét mutatja, azt, hogy képesek vagyunk másokra figyelni, mások iránt részvéttel lenni.

Aztán elmondta: Szent József ünnepével együtt ünnepeljük Róma új püspöke, Péter utóda szolgálatának kezdetét. Jézus Krisztus hatalmat adott Péternek. Háromszor kérdezte őt szeretetéről, majd háromszor szólította fel: legeltesd bárányaimat. Az igazi hatalom a szolgálat. A pápának is egyre inkább előre kell haladnia abban a szolgálatban, amelynek ragyogó csúcspontja a kereszten van.

Szent Józsefhez hasonlóan ki kell tárnia karját, hogy megőrizze Isten egész népét, szeretettel és gyengédséggel fogadja be az egész emberiséget: különösen a legszegényebbeket, a leggyengébbeket, a legkisebbeket, azokat, akikről Máté ír a szeretetről szóló utolsó ítélet kapcsán: akik éheztek, akik szomjaztak, akik idegenek, mezítelenek, betegek voltak, börtönben raboskodtak (vö. Mt 25,31–46).

Ezt követően Ferenc pápa a második olvasmányról beszélt, amelyben Szent Pál Ábrahámról szól, aki „a remény ellenére is reménykedve hitt” (Róm 4,18). Szükségünk van arra, hogy megpillantsuk a remény világosságát, és saját magunknak is reményt adjunk! Őrizzük meg a teremtett világot! A reményünk Isten látóhatárára nyílik, amit Krisztus nyitott meg számunkra, és arra a kősziklára épül, ami Isten.

Kérte: őrizzük meg Jézust Máriával, őrizzük meg az egész teremtett világot, őrizzünk meg mindenkit, különösen a legszegényebbet, őrizzük meg saját magunkat. Mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy felragyogtassuk a remény csillagát: őrizzük meg szeretettel mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk!

Végül Ferenc pápa ezekkel a szavakkal fejezte be homíliáját: „Kérem Szűz Mária, Szent József, Szent Péter és Pál apostolok, Szent Ferenc közbenjárását, hogy a Szentlélek kísérjen el szolgálatom során, nektek pedig azt mondom: imádkozzatok értem! Ámen.”

 

Nagyböjt 5 hete kedd

Nagyböjt 5 hete kedd

2Sám 7,4-5a.12-14a.16; Róm 4,13.16-18.22;Mt 1,16.18-21

„József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát!”

Szent Józsefet, az igaz és istenfélő rokon férfit azért akarta Isten Fia Édesanyja mellé állítani mert akit szűzen választott, aki szűzen fogant a Szentlélektől, aki szűzen szült és örökké szűz is maradt, nem menekült volna meg a környezete ajkbiggyesztő megjegyzéseitől: lám, ő is csak olyan…És az Emberfia is bélyeggel indult volna a szennybe roskadt világ szemében: hogyan akar megváltó lenni, ha bűnben született. A másik ok: az a nehéz sors, amelyet Jézus mellett vállalni kellett az Egyiptomba meneküléskor, az ottani életkörülmények megteremtésében, a visszaköltözésben Izrael földjére, a családfő megnyugtató közreműködése nélkül Máriának szinte megoldhatatlan feladat lett volna. Isten pedig nem akarta, hogy megtestesült Fia állandóan angyalok szolgálatára legyen késztetve. Igazi emberi sorsot szánt neki az Atya.Sejtette-e a Szűzanya, hogy Fiának megváltói sorsa mi mindent hárít majd rá is a nyilvános működés idején, a szenvedésben, de a mennybevételét követő évezredekben is, bizony elgondolkodtató. De én itt hazánk segítésére gondolok elsősorban. Amikor Mária, a Világ Királynője vállalta, hogy Szent István érdemeiért Nagyasszonya, állandó Védője és Királynője lesz népünknek, vajon mennyire közölte vele a Gondviselés, hogy milyen sok történelmi viharban, iszonyú szenvedésben kell új népe mellé állnia. Pl. most, a trianoni gyalázat elviselésében, két évtizednyi jobb élet után hatvan év istentelen önkényuralmának minden jót kiirtó szorításában, jelenlegi csőd közeli állapotunk keserveiben van velünk. De a tapasztalat azt mutatja, hogy szűzi jegyese is szívesen segíti súlyos feladatainak oldásában. Kérjük őt bizalommal: Egyiptomból visszatérve imádkoztál is, érdeklődtél is, Szent Családod sorsát hogyan kell biztosítanod. Így kaptál információt, hogy a kisdedölő Heródes legkegyetlenebb fia uralkodik Jeruzsálemben. Jézus sorsa bizonytalan. Kikerülted Betlehemet, más tartományba vitted, Názáretbe. – Most itt kell tapasztalnod nálunk, hogy a nép érdekeit nem szolgáló vezetőség intézi hazánk dolgait. Sem a magyar haza, sem a magyar nép nem költözhet más tartományba. Itt kell tenned valami fontos jót értünk, mielőtt földönfutó nincstelenné tesznek bennünket. Kemény munka várt rád Názáretben. Építettél, javítottál, hogy a családok nyugodtan, boldogan lakjanak, éljenek. Úgy-e, tudnál a lakásépítési kölcsönök csőd közeli helyzetén segíteni? Sok a munkanélküli nálunk: úgy-e, van ötleted közbeszólni, mert az illetékesek csak szaporítják a gondokat. Ők egyelőre élvezik az előnyöket, tán nem is sejtik, miről van szó? Ötven éve a Regnum Marianum papi közösség házvezetőnője délután bejelentette a házfőnöknek: Atya, nincs vacsorára semmink, és pénzünk sincs. Nem lesz vacsora. Pár perccel később újra kopogtat: Atya, szóltam Szent Józsefnek, hogy éhezünk. Kis vártatra becsöngetett egy férfi. Nagy kosarat hozott: Fogadjanak el egy kis szőlőt vacsora végére!Jaj, kedvesem, nem a végére! Ez lesz a mai vacsora!- Most talán némán, de millióan könyörögnek: adjatok ennünk, éhesek vagyunk. Szent József, a Szentcsalád földi gondviselője, könyörögj érettünk!

Nagyböjt 5 hete hétfő

Nagyböjt 5 hete hétfő

Dán 13, 1-9. 15-17. 19-30. 33-62 vagy Dán 13, 41c-62 Jn 8, 1-11

„Az ártatlan vér megszabadult azon a napon”

Az olvasmányban egy hatszáz évvel korábbi történetet olvastat az Egyház. Ennek szereplői természetesen valamennyien az Ószövetséghez tartoztak, nem ítélkezhetett Jézus az Újszövetség szellemében, hiszen a megváltás ténye még hat évszázad távoli ködében jelent csak meg, de a főszereplő, mindkét szövetség ihletője ugyanaz a Szentlélek. A mai történet főhőse egy gyönyörű asszony, Zsuzsanna. Boldogan élt férjével és gyermekeivel. Úgy, ahogyan minden családban élhetnének ma is a házaspárok, ha Isten eredeti szándékai szerint arra törekednének, hogy egész valójukkal, testük-lelkük minden képességével és értékével kizárólag arra törekednének, hogy a házastársukat tegyék boldoggá. Aztán a másik célt: az élet szolgálatát is közösen vállalnák az élet Ura szándéka szerint. A Szentírás házasságkötésük alkalmával külön hangsúlyozza, hogy Zsuzsanna „igen szép és istenfélő volt, mert szülei, akik igazak voltak, leányukat Mózes törvénye szerint nevelték”. (Dán 13, 2-3) Zsuzsanna férje, Joakim nagyon gazdag volt. Nála, hatalmas kertjében szoktak összegyűlni a Babilonban lakó zsidók, akik fogságban éltek Jeruzsálem pusztulása óta. A mózesi törvényeket tartották. Ennek rendelkezéseit két öreg törvénytudó tanította és ők felügyeltek a vallásos élet szerinti éltre is. A felmerülő peres ügyeket rendszerint Joakim kertjében intézték. Így a két vén bíró otthonosan mozgott vendéglátóiknál. Jól ismerték a ház lakóit, Zsuzsannát is. Amikor ugyanis a nép délben ebédelni hazament, a ház úrnője le szokott menni a kertbe sétálni. Egy alkalommal Zsuzsanna szolgálói nélkül ment le a kertbe sétálni. A két vénember bűnös vágyra gerjedt iránta, és megpróbálták bűnre csábítani. Az erényes asszony azonban ellenállt, mert Istent félte, tartotta parancsait. Megfenyegették ugyan, hogy ha nem engedelmeskedik, akkor ellene vallanak, és meg fogják őt kövezni. Ő azonban inkább vállalta a halált, mint a bűnt. Segítségért kiáltott. A két gonosz férfi is kiabálni kezdett. A csődületben, pedig mint bírók emeltek vádat Zsuzsanna ellen. Azt állították, hogy Zsuzsanna egy fiatal férfival vétkezett. Halálra is ítélték, és vitték is a vesztőhelyre. A menethez küldötte Dánielt, ifjú prófétáját Isten, aki megvédi hűséges gyermekeit. Hangos szóval visszafordította a menetet Joakim kertjébe. Most ő tartott ítéletet. Elkülönítette a vádlottakat. Megkérdezte az elsőt: Milyen fa alatt láttad őt? Azt felelte: mézgafa alatt. Utána kérdezte meg a másikat: Te milyen fa alatt láttad?- Tölgyfa alatt. Ekkor Dániel Isten nevében ítéletet hirdetett: Hazudnak a vének! Őket kell kivégezni. „Mózes törvénye szerint jártak el: Megölték őket, s az ártatlan vér megszabadult azon a napon”. (62)

Nagyböjt 5. vasárnap

Nagyböjt 5. vasárnap

Iz 43, 16-21; Fil 3, 8-14; Jn 8, 1-11

„Aki közületek bűn nélkül van, az vesse rá az első követ”

Az Ószövetség nagyon keményen büntette az asszonyok házasságtörését. Ha valakit tetten értek, a bíróságra citálták, két tanú egybehangzó vallomására azonnal halálra ítélték és ki is végezték. A kivégzés módja is elő volt írva: a közösség miden tagja dobjon rá követ. Ezt mindaddig folytatni kellett, amíg a vétkes asszony ki nem lehelte lelkét. Szent János evangéliumában hosszan tárgyalja Jézus vitáját, amelyet a farizeusokkal és az írástudókkal folytatott Jeruzsálemen a harmincnyolc éve beteg férfi meggyógyítása után. Nem a gyógyítást kifogásolták, hanem hogy a gyógyítás után azonnal felkeltette a meggyógyultat, és vitette vele ágyát, vagyis a kis darab gyékényszőnyeget. Jézus a farizeusok vádjára, mi szerint ez súlyos munka, ellenük szólt: az Írás csak a valóban nehéz munkát tiltja, nem ezt a szőnyegcipelést. Utána hivatkozott Istenre, Őt Atyjának nevezte, és vallotta, hogy ezt a gyógyítást a gondviselő Isten gyakorlata szerint végezte ő is. Nagy vita támadt Jézus és a farizeusok között. Ezt követően az egybegyűltek vitatkoztak azon, hogy Jézus csak gyönyörűen beszél-e, vagy talán Ő a Messiás? Aznap este Jézus átment az Olajfák hegyére. Ott éjszakázott. A meddő viták után jó volt ott átelmélkedni a küldetését. Arra emlékezett talán, hogy Isten milyen nagy csodatettekkel vezette a zsidókat a Sínai félsziget sivatagjaiban. A hűtlen, bűnös nép mégsem tért egész szívével Istenéhez. Hiába büntette őket szigorúan. Ezért kellett Izajás prófétával megüzennie, hogy a bűnösök helyett az Úr saját Fiát adja szenvedésre és önkéntes halálra. „Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, s ne a múlt dolgaira figyeljetek! Nézzétek: én valami újat viszek végbe, és már sarjadóban van, nem látjátok?” (Iz 43, 18-19) Igen, itt kezdi majd az Olajfák hegyén ezt a súlyos keresztutat, magára vállalva az egész világ minden bűnét.„Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő, pedig leült és tanította őket. Az írástudók és farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz? Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék és vádolhassák. Jézus lehajolt és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett és azt mondta nekik: Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van. Aztán újra lehajolt, és tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára eloldalogtak”. (Jn 8, 2-8) Végül ketten maradtak az asszonnyal. Egy kérdése volt hozzá: Senki sem ítélt el? „Senki, Uram, felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki. Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”? (11) A törvény marad, a férfiakra is vonatkozik, nincs azonnali halál, csak Jézusé. Ne feledje el a történetet senki!