Szentcsalád vasárnapja

Szentcsalád vasárnapja

„Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba!”

Szentcsalád vasárnapja van. A szentmise könyörgésében így imádkozunk: „Istenünk, te ragyogó példaképnek állítottad elénk a Szent Családot. Segíts, hogy nyomukban járjunk, gyakoroljuk a családi élet erényeit, mindig egyek maradjunk a szeretetben, és így atyai házadban örvendezzünk örök jutalmadnak”.a modern kor egyik nagy veszedelme, hogy fellazította a családi élet kötelékeit, ezzel elkezdődött a társadalom alapsejtjének tönkretétele. Elhitették a házastársakkal, hogy a felmerülő nehézségeknek egyetlen orvossága a válás, új partner keresése és az új kapcsolatban beköszönt az életükbe a mesés boldogság. Az ötvenes években szomorúan hallgattam egy vasárnap déli vallásosnak mondott rádióadásban is, hogy ennek az áldott intézménynek, a válásnak csak a nőtlen katolikus papság az ellensége meg a bigott hívek. A válással sincs megoldva semmi: a férj utcára kerül, sok esetben elzüllik, a gyerekeknek hiányzik az édesapa, az asszony sorsa is megnehezedik. A válás előtt már állandósul a veszekedés, a gyerekek döbbenten hallgatják napról-napra, hogy szüleik mi mindent vágnak egymás fejéhez, így az addig ideálként tisztelt szülő megszűnik példakép lenni. Lássuk hát, milyen a teremtő Isten szándéka szerinti családi kapcsolat! „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra! Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (Ter 1,26-28) Istennek nincs teste, nincs arca. Az említett hasonlatosság alapja nem lehet más a Teremtőben, mint a Szentháromság személyeit összekötő végtelen szeretet. Ezt kell megvalósítaniuk a házastársaknak még akkor is, ha ők nem tökéletesek, mint az isteni Személyek. Szent Pál apostol erre utal: „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Bocsássatok meg ti is úgy, ahogyan az Úr megbocsátott nektek. Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.” (Kol 3,13-14) Már az apostol is felsőbb példát ajánl a nehézségek elviselésére: „Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre kaptatok meghívást az egy test közösségében. Legyetek hálásak! Krisztus igéje éljen bennetek gazdagon! Tanítsátok és intsétek egymást telve bölcsességgel!” (Kol 3,14-16) Mivel a modern ember elfordult Istentől, az Egyház úgy látta jónak, hogy a legnemesebb példát állítja a viharba jutott családok elé: így iktatta be karácsony nyolcadába a Szent Család ünnepét. Legyen az Istenember gyermeki alakja a központ, hiszen minden kegyelmet Ő szerzett meg nékünk, csak Ő tudja biztosítani a nehézségekben a többlet-kegyelmeket. Ha a feleség nem tudja betölteni a boldogító szeretet követelményeit, nézzen fel a Szűzanyára, aki a házasságban megengedett természetes örömöket nem élvezhette ugyan, de kegyelemmel volt teljes, és ezek a természetfölötti, mennyei erők busásan pótoltak minden földi jót. A házasság szentsége is megad minden állapotbeli segítséget az egész életre, ha kérik. Ugyanez vonatkozik Szent Józsefre is: őt is a kegyelem tette alkalmassá arra, hogy őre legyen Máriának, tanúja szűz liliomának (Ho 213,2). Az ő rendkívüli kegyelmeik hívják fel a figyelmünket arra, hogy Isten segíteni tud és akar is, amikor az emberi önteltség minden nagyszerű tervét tönkretenni látszik. A mai vészhelyzetben is azt parancsolja Isten, amit annak idején Szent Józsefnek: „Kelj föl, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba!” Azaz térj ki a pusztító korszellem elől!

Karácsony nyolcadának hatodik napja

Karácsony nyolcadának hatodik napja

Abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk parancsait”

János apostol írásai nem könnyen érthetők. A hívő embernek is el kell gondolkodnia, hogy pontosan mit is akar tudtunkra adni az a tanítvány, akit szeretett Jézus Amikor ezt olvassuk tőle Istenre vonatkoztatva: „Abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk parancsait. Aki azt mondja: ismerem őt, de parancsait nem tartja meg, az hazug, és nincs benne igazság”. (1Jn 2,3-4) Az ismeret az értelem tevékenysége nyomán jön létre. Ismerni tehát annyit jelent, hogy tudok valamit valakiről vagy valamiről. Ismeretem annál tökéletesebb, mennél többet tudok az ismeret tárgyáról, és ezek az ismeretek mennél pontosabbak. Az Isten ismerete akkor igaz, ha a róla való ismeretem megegyezik azzal, amit Ő saját magáról mondott. Amikor tehát felfogom értelmemmel, hogy Isten mit tanít önmagáról, ez egyben parancs a számomra, hogy róla így kell gondolkodnom. De a gyakorlati életben is úgy gondolkodom róla, hogy a tennivalóimat is elfogadom, ami az Ő létéből, abszolút fölségéből, rám vonatkozó uraságából fakad. Ha ezeket nemcsak elméletileg értem meg, hanem életem alapjául el is fogadom és megtartom, akkor mondhatom, hogy igazán ismerem Őt. Ezért amikor azt tanulom róla, hogy Isten létét, azt hogy Ő van, létezik, mindabból, ami teremtett dologként létezik, az emberi ész saját erejéből megismerhetem, sőt bizonyítani is tudom, akkor azt is kimondom, hogy ebből azt is következtetni tudom, hogy az Isten nekem legfőbb Uram, és engedelmeskedni tartozom neki. Levonja a következtetést eddig mondott állításaiból: „Aki azonban megtartja az ő igéjét, abban Isten szeretete valóban tökéletes, és ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja,hogy őbenne lakik, annak úgy is kell élnie, ahogyan ő élt”: (5-6)János ezután a két szövetség fontosságáról beszél, úgy, ahogyan ezekben a szövetségekben Istenről egyre világosabban szerezhettünk ismereteket: „Szeretteim, nem új parancsot írok nektek, hanem régi parancsot, melyet kezdettől fogva ismertek. A régi parancs az ige, amelyet hallottatok”..(7) Amit tehát Isten az Ószövetségben nyilatkoztatott ki önmagáról, az igazság, azt is el kell fogadnunk. Az Újszövetségben azonban Jézus az addig homályosabb ismereteket megvilágosította: „De új parancsot is írok nektek, ez rá is, rátok is vonatkozik, mert a sötétség elmúlt, és az igaz világosság világít már. Aki azt mondja, világosságban van, de testvérét gyűlöli, az még most is a sötétségben van. Aki szereti testvérét, az a világosságban marad, és nincs benne botránkozás. De aki gyűlöli testvérét, az sötétben van, a sötétben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét”: (8-11) Emlékezzünk: Jézus egyszer beszélt arról, hogy a régieknek úgy tanították a törvényt: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet! (Lev19,18)Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő felkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad az igazaknak és a gazembereknek”. (Mt 5,43-45) Nem engedjük, hogy szemünk a sötéttől vak legyen.

Aprószentek

1 Jn 1,5-2,2  Mt 2,13-18

„Ő az engesztelés az egész világ bűneiért is.(2,2)

János apostol tudja, hogy az emberi természet rosszra hajló. Saját életéből volt elég tapasztalata erről. Pl. saját maga is lobbanékony volt, ezért kapta Jézustól a Boanergész nevet. El tudta veszíteni a hitét, tudott a társaival szemben önzően a főapostoli helyre pályázni, stb.

Látta Péter gyengeségét, amikor félelmében háromszor megtagadta mesterét. Nem is beszélve Júdás bűneiről.: „tolvaj volt, ellopkodta a közösség pénzét”, áruló. Meri megfogalmazni: „azt mondjuk, nincs bűnünk, megcsaljuk magunkat és nincs bennünk igazság.”(8)

Jézus viszont a bevallás után szívesen megbocsát, mert „ő” hű és igazságos.(9)

Mondhatnánk, ezt csak nekünk teszi, híveinek. De Jézus nem így gondolkodik: megvédi a szamaritánusokat, az örömhírrel minden néphez küldi az apostolokat, a consecratióban is kimondja: „Ez az én vérem… mindenkiért kiontatik.”

János óv minket a bűnbeeséstől, de ismerve az emberi gyengeséget és esendőséget, felhívja a figyelmet az isteni irgalomra. Az a Jézus, aki Péternek a hetvenszer-hétszeres megbocsátást írta elő, gyakorolja is velünk minden bocsánatkérő szóra.

Szent János apostol

Szent János apostol

„Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és kezünk tapintott az élet Igéjéről”

Szent János apostol volt, ahogyan önmagát előszeretettel nevezi írásaiban: a tanítvány, akit szeretett Jézus. Evangélista is, mert ő is megírta saját tapasztalatai alapján Jézus tanítását és cselekedeteit, a negyedik evangéliumot. Ezekiel próféta hatszáz évvel korábban csodálatos látomásban részesült. „Íme, forgószél jött észak felől és nagy felhő, lobogó tűz és körülötte fényesség, és belőle, tudniillik a belsejéből, olyasvalami tűnt elő, mint a fénylő érc. Abban pedig olyasmi volt, mint négy élőlény. Alakjuk ilyen volt: emberhez hasonlítottak; négy arca volt mindegyiknek és négy szárnya mindegyiknek. Arcuk emberi archoz hasonlított, jobb felől pedig mind a négyüknek oroszlánarca volt, bal felől mind a négyüknek bikaarca volt, és ezenkívül mind a négyüknek sas arca volt”. (Ez 1,4-6.10) Írásuk kezdő szavai alapján ebből a látomásból nyerték jelképeiket az evangélisták. János írása a teremtés előtti állapotot rögzíti, amikor az Ige volt csak Atyjánál: magasba szárnyal, ezért sassal szoktuk ábrázolni: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ez volt kezdetben az Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta”. (Jn 1,1-5)Az emberek hosszú ideig várták, hogy Isten elküldi nekünk Igéjét. Izajás próféta esdve kéri: „Harmatozzatok egek, felülről, és a felhők hullassanak igazságot!” (Iz 45,8) Ezekiel. Másfél évszázaddal később látja az említett látomásban, hogy észak felől jön a hatalmas felhő, amelyből az Atya Fénye sugárzik már az emberekre. János pedig már boldogan írhatja: „És az Ige testté lett, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal”. (Jn 1,14) Első levelében pedig azt is hangsúlyozza, hogy ez a látomás már nem szimbolikus távlatokban történt, hanem egészen közelről látták a tanítványai, sőt minden akkor élő ember, aki közel ment hozzá. Apostolai egészen közel tartózkodtak hozzá. Kezéből vették át az öt árpakenyeret és a két halat a csodálatos kenyérszaporítás alkalmával. Péter kezét Ő ragadta meg és húzta ki a habokból. Kezéből vették át Jézus szent Testét és Vérét az utolsóvacsorán. Látták egészen közelről kereszten függeni, meghalni, majd harmadnap este feltámadottan. Ott meg is kellett érinteniük kezét és oldalát, hogy érezzék élő valóságát. Ezért írja János boldogan első levelében ilyen részletesen: „Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és kezünk tapintott az élet Igéjéről – mert az élet megjelent és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk,amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis közösségben vagyunk az Atyával és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örömötök teljes legyen”. (1Jn 1,1-4) Köszönjük neked, Szent János, ezt az írást, és mindegyik művedet! Boldogan ünneplünk téged.

Szent István első vértanú

Szent István első vértanú

„De óvakodjatok az emberektől! Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek”

A kis Jézus születésére vágyakozva gondoltak az emberek. Előbb csak úgy általánosságban. Gondoltak arra, milyen jó lesz mindenkinek, aki szereti Istent, fél az embereket a jó látszatával elcsábító sátántól. Ősszüleink vétkét súlyos csapásokkal büntető Isten is csak arról szólt, hogy a becsapott asszony gyermeke lesz majd a győztes a sátán és ivadéka felett, de nem adott akkor még közelebbi eligazítást, hogy az a győzelem miként jön létre. Izajás próféta mutat rá először a szűz gyermekére, akinek nagy szerepe lesz a megszabadításban. (vö. Iz 7,14-17)Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, angyalok szálltak le az éj csendjében a pusztába, amelyen pásztorok őrizték a nyájukat. A fényes angyaltól is megrémültek, pedig az Isten küldötte volt. „Félni kezdtek nagy félelemmel. Az angyal ezt mondta nekik: Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve”. (Lk 2,9-12) Az angyal szavai nyomán tehát vissza kellett kapniuk a nyugalmukat. Az a kicsi baba, aki magatehetetlen, édesanyja gondozása nélkül élni sem tud, miért lenne félelmetes? De nem csak a félelemtől kell megszabadulnotok, hanem örülnötök kell, mert Ő az a győzedelmes Üdvözítő, aki legyőzi a sátánt. Megnyugtatásul, hogy a győzelmet bizonyosan megnyeri, „ekkor azonnal mennyei sereg sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!” (13-14) Az angyalok éreztetik a pásztorokkal, hogy ez a Kisbaba nem földi erővel fog győzni. Amikor majd felnőttként vívja életre-halálra a megváltás nagy harcát, ott áll a Getszemáni kertben tizenegy megrémült apostolával, azonnal úgy érezték tanítványai, hogy minden elveszett, hiszen eme túlerővel szemben tehetetlenek. Péter ugyan kardot ránt, suhint a legközelebbi ellenség nyaka felé, de csak a fülét vágja le. Jézus ráparancsol: „Tedd vissza a kardodat a helyére. Mert mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el. Vagy azt hiszed, nem kérhetném Atyámat, hogy azonnal küldjön nekem több, mint tizenkét légió agyalt? De akkor hogyan teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie?” (Mt 26,52-54) A megváltás nagy harcát tehát Jézus vívja meg elsődlegesen önmaga önmagát feláldozva a kereszten. Azután a kiválasztottakban vívja tovább a történelem végéig. Ezért kell ma, karácsony másnapján Szent Istvánt ünnepelni, mert ő megvédte Jézus megváltói küldetését hatalmas ívű beszédjében, aztán Jézus küldetését igazolva oda adja magát áldozatul Mestere kezébe, hogy általa is győzzön ellenségein a türelem és szeretet győzelmére. „Íme, nyitva látom az eget, s az Emberfiát állni Isten jobbja felől”- (ApCsel 7,56) A rázúduló kövektől megroppantva mondja: „Uram, vedd magadhoz lelkemet!”. (59) Ne féljünk hát senkitől! Isten Fia Jézus, és bennünk is Ő él és ha kell, Ő küzd és hal mag általunk.

XVI. Benedek pápa karácsonyi homíliája

„A pásztorok szent kíváncsisága töltsön el bennünket és példájukat követve mi is siessünk Betlehembe, hogy megismerjük az emberré lett Istent” – XVI. Benedek pápa karácsonyi homíliája

December 24-én este 10 órakor XVI. Benedek pápa a vatikáni Szent Péter bazilikában 30 bíboros koncelebrációjával bemutatta a karácsonyi éjjeli szentmisét. Homíliájában hangsúlyozta a menekültek, bevándorlók befogadásának jelentőségét és arra szólította fel a híveket, hogy ébren vigyázzanak: nehogy a vallásokat méltatlanul használják fel. A pápa imádkozott Közel-Kelet békéjéért és annak a reményének adott hangot, hogy a fegyverkezés helyett a szegények megsegítése kerül előtérbe.

Kedves Testvérek! - kezdte homíliájában a Szentatya.
Ennek az evangéliumi részletnek (Lk 2,1-14) a szépsége újból és újból megérinti szívünket – olyan szépség ez, amely az igazság tündöklése. Mindig újból és újból meghat bennünket az a tény, hogy Isten gyermekké lett, azért, hogy szerethessük, hogy merjük szeretni őt, és az, hogy mint gyermek bizalommal telve kezünkbe helyezi magát. Mintha Isten ezt mondaná: Tudom, hogy tündöklésem megrémiszt téged, hogy nagyságommal szemben önmagad állítására törekszel. Nos, ezért tehát, mint gyermek jövök hozzád, hogy te befogadhass és szerethess engem.

Mindig újból és újból megérint az evangelista szava is, amit szinte érintőlegesen mond, hogy számukra nem volt hely a szálláson. Elodázhatatlanul felmerül a kérdés, hogy hogyan mennének végbe az események, ha Mária és József az én ajtómon kopogtatnának? Lenne-e számukra hely? És utána eszünkbe jut, hogy ezt a látszólag esetleges hírt, vagyis azt, hogy a szálláshely hiánya a Szentcsaládot az istállóba készteti, János evangelista elmélyítette és előtérbe helyezte, így írva: „Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be”.

Így az a nagy erkölcsi kérdés, arra vonatkozóan, hogy nálunk hogyan állnak a dolgok a menekültekkel, elvándorlókkal kapcsolatban, még alapvetőbb értelmet nyer: van-e valóban hely nálunk Isten számára, amikor megpróbál belépni hozzánk? Van-e időnk és helyünk Számára? Talán nem éppen Isten az, akit mi visszautasítunk? Mindez azzal a ténnyel kezdődik, hogy nincs Számára időnk. Minél gyorsabban tudunk helyet változtatni, minél hatékonyabbá válnak az eszközök, amelyek révén időt takarítunk meg, annál kevesebb időnk van.

És Isten? A rá vonatkozó kérdés soha nem tűnik sürgősnek. Időnk már teljesen be van táblázva. De a dolgok még mélyebbre hatolnak. Istennek valóban van helye gondolatainkban? Gondolatrendszerünk úgy van beállítva, hogy Ő, Isten, alapjában véve nem kell, hogy létezzen. Akkor is, ha úgy tűnik, hogy kopogtat gondolatunk kapuján, el kell távolítanunk Őt valamilyen érveléssel. Ahhoz, hogy komolynak tartsanak egy gondolatot, úgy kell azt beállítani, hogy „Isten hipotézise” feleslegessé váljon.

Nincs Számára hely. Érzéseinkben és akaratunkban sincs Számára hely. Saját magunk akarunk lenni, azokat a dolgokat akarjuk, amiket meg tudunk érinteni, a megtapasztalható boldogságot, személyes terveink és szándékaink sikerét. Teljesen el vagyunk telve önmagunkkal, annyira, hogy nem marad egyáltalán hely Isten számára. És ezért nincs hely a többieknek sem, a gyermekeknek, a szegényeknek, az idegeneknek.

Ezekből az egyszerű szavakból kiindulva, amelyek a szálláshely hiányára vonatkoznak, ráébredhetünk, hogy mennyire szükséges Szent Pál buzdítása: „Alakuljatok át gondolkodástok megújulásával!” (Róm 12,2). Pál értelmünk (nous) megújulásáról, mások felé való megnyitásáról szól; általában véve arról beszél, amilyen módon látjuk a világot és önmagunkat. A megtérés, amelyre szükségünk van, valóban el kell, hogy jusson a valósággal való kapcsolatunk legmélyebb szintjére. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy éberek legyünk jelenlétére, hogy meghalljuk, amikor halkan, vagy kitartóan kopogtat lényünk vagy akaratunk ajtaján.

Imádkozzunk hozzá, hogy bensőnkben teremjen hely Számára. És azért, hogy ezáltal fel tudjuk Őt ismerni azokban is, akik révén felénk fordul: a gyermekekben, a szenvedőkben, a magukra hagyottakban, a társadalom peremére szorult személyekben, a világ szegényeiben.

Van egy másik szó a karácsonyi történetben, amelyről veletek együtt szeretnék elmélkedni: a dicshimnusz, amelyet az angyalok énekelnek az újszülött Üdvözítőről szóló híradás után: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön Isten kedveltjeinek”. Isten dicsőséges. Isten a tiszta fény, az igazság és a szeretet tündöklése. Isten jó. A valódi jó, a legkiválóbb jó. Az angyalok, akik körülveszik, először csak az Isten dicsőségének érzékelése feletti örömet adják tovább. Énekük az őket eltöltő öröm szétsugárzása. Szavaikban, úgy mond, megérzünk valamint a mennyek dallamos hangjaiból. Ott egyetlen kérdésnek sincs másodlagos célja, egyszerűen csak az a túláradó boldogság áll fenn, ami Isten igazsága és szeretete tiszta tündöklésének érzékeléséből fakad.

Azt akarjuk, hogy ez az öröm minket is megérintsen: létezik az igazság. Létezik a tiszta jóság. Létezik a tiszta fény. Isten jó és Ő a legfőbb hatalom minden más hatalom felett. Csak pusztán e miatt a tény miatt kellene örömöt éreznünk ezen az éjszakán, az angyalokkal és pásztorokkal együtt.

A magasságban lévő Isten dicsőségével kapcsolatban áll a földi béke az emberek között. Ahol nem dicsőítik Istent, ahol elfelejtik, vagy egyenesen tagadják Őt, ott nincs béke sem. Ma azonban elterjedt gondolati irányzatok az ellenkezőjét állítják: a vallások, különösen a monoteizmus lenne az oka a világban jelen lévő erőszaknak és háborúknak. Először meg kellene szabadítani az emberiséget a vallásoktól, hogy azután megteremthessék a békét; a monoteizmus, az egyetlen Istenbe vetett hit (eszerint a gondolkodás szerint) erőszak lenne, intolerancia okát képezné, mert természetéből fakadóan mindenkire rá szeretné magát kényszeríteni az egyedüli igazság ürügyén.

Igaz, hogy a történelem folyamán a monoteizmus ürügyként szolgált az intolerancia és az erőszak számára. Igaz, hogy egy vallás megbetegedhet és így eljuthat odáig, hogy szembekerüljön legmélyebb természetével, amikor az ember azt hiszi, hogy saját magának kell kezébe vennie Isten ügyét, így Istent magántulajdonává teszi. Ébren kell őrködnünk a szent, a „sacrum” ilyen álcázásával szemben. Bár vitathatatlan a vallás helytelen felhasználása a történelemben, ettől még nem válik igazzá az, hogy az Istennek mondott „nem” helyreállítaná a békét.

Ha kialszik Isten fénye, akkor kialszik az ember isteni méltósága is. Akkor már az ember többé nem Isten képmása, akit mindenkiben kell tisztelnünk: a gyengékben, az idegenekben, a szegényben. Akkor már nem vagyunk mindnyájan testvérek, az egyetlen Atya gyermekei, akik az Atya révén kölcsönösen kapcsolatban vannak egymással. Hogy akkor milyen típusú arrogáns erőszak lép fel, és az ember hogyan veti meg és zúzza szét a másik embert, azt már láttuk teljes kegyetlenségében az elmúlt évszázadban.

Csak ha Isten fénye ragyog az emberen és az emberben, csak ha minden egyes ember Isten akaratából született, akit Isten ismer és szeret, csak akkor lehet sérthetetlen méltósága, bármilyen nyomorult is legyen a helyzete. A Szent Éjszakán Isten maga lett emberré, mint ahogy Izajás próféta megjövendölte: az itt született gyermek „Emmanuel”, a velünk-lévő-Isten (vö. Iz 7,14).

És az elmúlt évszázadok során nem csak olyan esetek voltak, amikor helytelenül használták fel a vallást, hanem az emberré vált Istenbe vetett hitből mindig a kiengesztelődés és a jóság új erői fakadtak. A bűn és az erőszak sötétségébe ez a hit beillesztette a béke és a jóság ragyogó sugarát, amely továbbra is tündököl.

Így Krisztus, a mi békénk, aki békét hirdetett a távollevőknek és a közelieknek (vö. Ef 2,14.17). Hogyan is ne imádkoznánk hozzá ebben az órában: Igen, Urunk, hirdesd ma nekünk is a békét, a távollevőknek és a közelieknek. Add, hogy ma a kardjukat ekevassá kovácsolják (vö. Iz 2,4) és a háborús fegyverkezés helyébe a szegényeknek nyújtott segítség lépjen.

Világosítsd meg a személyeket, akik azt hiszik, hogy nevedben erőszakot kell gyakorolniuk, hogy megtanulják megérteni az erőszak abszurditását és felismerjék igazi arcodat. Segíts bennünket, hogy „kedvedre való” emberekké váljunk – akik a te képmásaid és így a béke emberei.

Amint az angyalok eltávolodtak, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk át Betlehembe, és nézzük meg mi történt ott (vö. Lk 2,15). A pásztorok sietve Betlehem felé vették útjukat, ahogy ezt az evangelista elbeszéli (vö. Lk 2,16). Szent kíváncsiság késztette őket arra, hogy megnézzék a jászolban ezt a gyermeket, akiről az angyal azt mondta, hogy az Üdvözítő, a Krisztus, az Úr. A nagy öröm, amelyről az angyal beszélt, megérintette szívüket és szárnyakat adott nekik.

Menjünk el Betlehembe, mondja ma az egyház liturgiája nekünk. Trans-eamus fordítja a latin Biblia: „áthaladni”, átmenni, merni megtenni a túlmutató lépést, azt az „átkelést”, amely révén kilépünk megszokott gondolatainkból és életünkből és túlhaladunk a pusztán anyagi világon, hogy eljussunk a lényegeshez, a túlsó partra, a felé az Isten felé, aki eljött ide, felénk. Imádkozzunk az Úrhoz: adja meg a képességet, hogy túlhaladjunk korlátainkon, világunkon; segítsen, hogy találkozzunk vele, különösen abban a pillanatban, amikor Ő maga, a Legszentebb Oltáriszentségben kezünkbe és szívünkbe helyezi magát.

Menjünk el Betlehembe: ezekkel a szavakkal, amelyeket a pásztorokkal együtt egymásnak mondunk, nem csak arra a nagy átkelésre kell gondolnunk, amely az élő Isten felé vezet, hanem Betlehem konkrét városára is, minden helyre, ahol az Úr élt, működött és szenvedett. Imádkozzunk ebben az órában az ott élő és szenvedő emberekért.

Imádkozzunk, hogy legyen ott béke. Imádkozzunk, hogy izraeliek és palesztinok az egyetlen Isten békéjében és szabadságban folytathassák életüket.

Imádkozzunk a környező országokért is: Libanonért, Szíriáért, Irakért és így tovább, azért, hogy létrejöjjön a béke. Hogy a keresztények azokban az országokban, amelyekben hitünk született, megőrizhessék otthonukat; hogy keresztények és muzulmánok együtt építsék országaikat Isten békéjében.

A pásztorok sietve mentek. Szent kíváncsiság és szent öröm késztette őket. Közöttünk talán nagyon ritkán adódik, hogy Isten dolgaiért sietünk. Ma Isten nem része a sürgető valóságoknak. Isten dolgai, így gondolkozunk és így mondjuk: várhatnak. Azonban Ő a legfontosabb valóság, az Egyedüli, aki végső elemzésben valóban fontos. Miért ne fogna el bennünket is a kíváncsiság, hogy közelebbről nézzük és megismerjük azt, amit Isten nekünk mondott?

Imádkozzunk, hogy a pásztorok szent kíváncsisága és szent öröme ebben az órában minket is érintsen meg, és mi is azután örömmel menjünk el Betlehembe, az Úr felé, aki ma is ismét felénk jön. Ámen.

(vm)

Karácsony

Karácsony, a mi Urunk, Jézus Krisztus születése.

„A kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg"

Az Anyaszentegyház Urunk, Jézus Krisztus születésének nagy ünnepére minden papjának engedélyezi, hogy három szentmisét mondjon. Ezzel követi a karácsony megünneplésének eredeti szándékát: nemcsak emlékezni akar, hanem az Úr megváltást hozó áldozatával jelenvalóvá akarja tenni a szent eseményeket: éjfélkor a betlehemi barlangban felidézni a Kisded születését, hajnalban ugyanott visszaidézi a pásztorok látogatását, utána pedig elzarándokol a közösség Jeruzsálembe, ahol Jézus szent Testét és Vérét feláldozta értünk. Az éjféli misében bemutatkozik Jézus azzal az emberi testtel, amelyet a Szentlélek alkotott az Isteni Ige számára a Boldogságos Szűz Mária testéből, majd egyesítve a semmiből teremtett ember-lélekkel létrehozta Jézus emberségét. Betlehemben a születéskor befejeződik a názáreti történet: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni". (Lk 1,30-32) Maga a szülés Betlehemben történik, mert ősapja, Dávid király is ott született, és Mikeás próféta így jövendölt róla: „De te, Efrata Betlehemje, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója". (Mik 5,1) a pásztorok látogatásának is szélesebb körű a jelentése. Az angyal ugyanis így hirdette nekik a Megváltó születését: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve. Ekkor azonnal mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek". Lk 2,10-14) a betlehemi pásztorok miséje tehát igazolta, hogy a pásztorok nyomában nagy tömeg keresi már a minden jóakaratú embernek megígért békét. Utána azonban elzarándokoltak a fővárosba, Jeruzsálembe. Ott kellett bemutatni a harmadik szentmisét, mert harminchárom év múlva ugyan, de a Betlehemben megszületett messiási Testet és Vért Jeruzsálemben áldozta fel Jézus a világ üdvösségéért. Jézussal ott vitáztak sok esetben a jeruzsálemi rabbik, farizeusok és írástudók a Messiás személyéről. Csodái és tanítása mellette tanúskodtak, hogy Ő a megígért Megváltó. Az ószövetségi törvényt Mózes közvetítette népének. Ő adta parancsba, hogy majd a jövendő Messiásnak engedelmeskedjenek. Mivel a nép Jézust vallotta Isten küldöttjének, meg kellett volna győződniük Jézus eredetéről: kinek a családjából származik és hol született. Ha ennek utánanéznek, azonnal megoldódnak nehézségeik, hiszen Jézus Dávid családjából született az ő városában, Betlehemben, csupán Heródes üldözési mániája miatt költöztek el ősei a távoli Názáretbe. Ide zarándokolt tehát a hitvalló tömeg, figyelmeztetni a hitetlen zsidókat. Egyszer már súlyosan tévedtetek Jézus ügyében, gondolkodjatok és térjetek meg hozzá! János evangéliuma nektek is szól: „Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg". (Jn 1,17) Ő most is vár minden megtérői, mert „kegyelemből kegyelmet" szeret osztogatni a megtérőknek. A három karácsonyi mise gondolkodtassa el a rohamosan kereszténytelenedő Európát, benne hazánkat is: Amióta Jézusnak hátat fordít Európa, rohamosan pusztulnak az isteni és emberi értékek, megy tönkre a hit, erkölcs, de még a gazdaság is. Kiáltsunk kegyelemért és boldog krisztusi békéért!

Karácsony vigiliája

Elérkeztünk karácsony vigiliájához.

Régebben ezen a napon böjtöltek a jámbor katolikus hívek, úgy készítették fel lelküket Üdvözítőnk születésének minél méltóbb megünneplésére. A vigilia jellegéből következően ezen a napon nem volt már hajnali mise, hiszen a vigilia=virrasztás az ünnepre való éjszakai ráhangolódást jelentette. Mi megtartottuk az idei advent utolsó rorate-ját, és az ünnepre készítő karácsonyi gyóntatás befejező szent idejét is lezárjuk ennek a szentmisének végén. Nagy kegyelem-áradás volt, hála érte Istennek. Az Egyház erre a szentmisére Keresztelő Szent János édesapját idézi. Szegény idős ember nagy árat fizetett azért, mert kilenc hónappal korábban kétkedve hallgatta az illat-áldozat oltára mellett megjelent Gábor főangyal örvendetes hírét, miszerint hamarosan fiút fogan a felesége, Erzsébet, akit eddig magtalannak tartottak falujukban. Azt is elmondta neki, hogy már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Felnövekedve Illés próféta lelkületével telve előfutára lesz a Megváltónak. Kételkedése miatt némaságra ítélte az angyal, amíg mindez be nem teljesedik. A büntetés lejárt, amikor az írótáblára ráírta a név-vitát eldöntő kijelentő mondatot: „János a neve”. Most az édesapa is eltelt fia és felesége után harmadikként Szentlélekkel. Vajon mit mondhatott, ami miatt a reggeli zsolozsmában minden nap idézett ének karácsony vigiliájának miseszövegébe belekerült? „Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét. Erős szabadítót támasztott minékünk szolgájának, Dávidnak családjából, amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által”. (Lk 1,66-70) Nem mutat rá konkrétan az ott álló Máriára, hogy felfigyeljenek a jámbor rokonok és szomszédok: íme, itt, ennek az aranyos fiatalasszonynak, Dávid király sarjának a szíve alatt él a megváltás eszközlője. Ő még rejtetten él, de emberként is él, elfogadta a megváltói küldetést, ami Isten szemében már beteljesítést jelent. Csak az ősi prófétai megnyilatkozásokra hivatkozik, amit a jelenlévők biztosan ismertek. Az apa tehát tanúságtevésben megelőzi fiát. E kijelentéssel neki sietnie kellett, mert idős lévén, nem éri meg a Messiás küldetésének kezdetét. Most pedig ő válik Jézus prófétájává. Megjövendöli előre: „Megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék”(71-72) Ez a szent szövetség létrejött Isten és Ábrahám, majd Jákob, Júda és Dávid között. Hitvalló éneke ezután fia küldetését jelzi előre: „Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket, pedig a béke útjára vezérelje”(76-79)E csodálatos hitvallás után hat hónap telt el Jézus Krisztus születéséig.Nekünk a születést ünneplő éjféli miséig tizenkét óra áll rendelkezésünkre, hogy felizzítsuk szeretetünk tüzét, és úgy álljunk majd az ünnepi oltár köré, hogy egész lényünk ujjongva fogadja a Betlehemi Kisdedet, fényét elvihessük a világnak, és az eltévedteket az Ő békéjének útjára vezérelhessük!

Advent 4 vasárnap

Advent 4 vasárnap

Mik 5,1-4a,Zsid 10,5-10 Lk 1,39-45

„Krisztus nyilatkozik"

Krisztus, amikor a világba lép, így nyilatkozik: Áldozatot és ajándékot nem kívántál, hanem emberi testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Ezért szóltam így: Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van"(5-7); (Zsolt 40,7-9) a mi időnkben híres emberektől szoktak nyilatkozatokat kérni, néha előre megbeszélten, máskor váratlanul, és ilyenkor csak úgy szívből jönnek a válaszok. A nyilatkozók nem ritkán önreklámnak tekintik ezt a lehetőséget, hogy maguk fontosságát bizonyítsák. Jézus megtestesülése előtt ezer évvel a mennyországban nyilatkozott később esedékes eljöveteléről. Maga Dávid király látta, hallotta ezt és jegyezte le az utókor számára. Zsoltárban szerepel ez a szöveg, tehát hiteles. Ezer éven át olvasták, imádkozták, énekelték a templomban is, otthon is a hívő zsidók. Óriási jelentőségű hír, a világtörténelem egyik legfontosabb híre: az Ige megtestesül. Ezt most ősapjával közli az Úr. Dávid valószínűleg elcsodálkozik a hallottakon: Isten nem akar égőáldozatokat? Hiszen ő maga is sok áldozatot mutatott be az Úrnak, és bízott abban, hogy Isten szívesen fogadja a kétszázötven éve érvényes törvény szerint. Persze, sokan elfeledték, hogy az ószövetségi áldozatok nem önmagukban voltak hatékonyak, hanem előre mutattak a messiási életáldozatra. Az idézett mennyei beszélgetés tehát erre vonatkozott: az Atya a Fiúnak testet alkot, és ez lesz az örökérvényű áldozat, amely eltörli a világ bűneit, mint az isteni lényeggel elválaszthatatlanul összekötött, végtelen értékűvé vált emberi természet. „Krisztus szolgai alakot vett föl, és hasonló lett az emberekhez, Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt" (FIL 2,7-9) Ez a jövendölés teljesedik most be karácsony ünnepén. Erről énekel magyar ajkunk, katolikus szívünk a holnapi nagy ünnepen: Ó gyönyörű szép titokzatos éj! Égszemű Gyermek, csepp rózsalevél. Kisdedként az édes Úr jászoléban megsimul szent karácsony éjjel" (Ho 29) Áhítattal nézzük édes gyermekségét, de tudjuk, hogy eljövetelének előre bejelentett célja a megváltó áldozat. Értem, értetek, az egész világért, gyönyörű magyar hazánkért. 

Advent 3. hete szombat

Advent 3. hete szombat

Jer 23. 5-8 Mt 1, 18-24

Íme, jönnek napok, - mondja az Úr, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak"

Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyjak és szétszélesztik legelőimnek nyájat! - mondja az Úr. Ezért így szól az Úr. Izrael Istene a pásztorokról, akik legeltetik népemet: Ti szétzüllesztettétek nyájamat, elűztétek, és nem tartottátok számon őket. Íme, en számon kérem rajtatok tetteitek gonoszságát, - mondja az Úr. (Jer 23, 1-2) Ha figyelmesen olvassuk az ószövetségi írásokat, különösen Jeremiás próféta kortársát, az első fogoly csoporttal Babilonba hurcolt ifjú prófétát, Ezekielt, ő állandóan ezt a jelzőt hallja Istentől Izraelre: Ellenszegülő ház ez Jeremiás, pedig a bőrén érzi, hogy az Úr minden mentő üzenetet gúnnyal, kalodával, halálos fenyegetéssel viszonozzák hamis próféták, szolgálatos templomi papok, és az általuk fellázított egyszerű nép is. Erre már nincs más válasza az Úrnak, mint saját Fiát küldeni, aki érti az Atya szavát: „Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van". (Zsolt 40, 7-9) Jeremiás panaszai után maga is hallja az Úr Izrael vigaszát: „íme, jönnek napok, - mondja az Úr, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, és okosan cselekszik, jogot és igazságot szolgáltat az országban. Napjaiban megszabadul Júda, és Izrael biztonságban lakik; az lesz a neve, amelyen szólítják: az Úr, a mi igazságunk". (Jer 23, 5-6) Jeremiás korában aligha értették ezt a nevet, amelyet a Megváltó kap: „Az Úr, a mi igazságunk", hiszen amikor Jézus az utolsóvacsorán az apostoloknak emlegeti az utat, amelyen ő most elindul tanítványainak a mennyben helyet készíteni, arra hivatkozik, hogy ezt az utat mindnyájan ismerik. Amikor pedig ezt hevesen cáfolják, Jézus ténylegesebben fogalmaz: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut el az Atyához, csak általam". (Jn 14, 6) a bölcselet segít megérteni ezt az elvontnak tűnő igazságot: igaz az, ami megfelel a fogalmának. Jézus ismeri és tanítja az Atya igazságait, ő igazán az Atya egyszülött Fia, tehát ő az Igazság.„Azért íme, jönnek napok, - mondja az Úr amikor nem mondják többé: Él az Úr, aki felhozta Izrael fiait Egyiptomból, hanem: „Él az Úr, aki felhozta és elvezette Izrael házának ivadékait észak földjéről és minden országból, ahová- elűztem őket, és a saját földünkön fognak lakni" (7-8) A magyar élet igazsága sem lehet más, csak az Atyától jött igazság, Jézus Krisztus. Saját érdekünkben tanulja, meg tehát és kövesse minden magyar, amit ő tanított, és élete, alapokmánya is rajta pihenjen!

Advent 3. hete péntek

Advent 3. hete péntek

Bír 13,2-7.24-25a. Lk 1,5-25

„Kezdett vele lenni az Úr Lelke"

„Izrael fiai azonban ismét azt cselekedték, ami gonosz az Úr szeme előtt, s azért ő a filiszteusok kezébe adta őket. Volt azonban egy córai, Dán nemzetségbeli ember, név szerint Mánue. Felesége meddő volt". (Bír 13,1-2) Józsue halála után a zsidóknak nem volt állandó vezérük, mint Mózes és szolgája-utódja, a honfoglalás hadvezére. Elvileg elfogadták, hogy Isten uralkodik rajtuk közvetlenül. Amikor aztán nem tartották meg az Úr parancsait, Isten valamelyik szomszédos népet szabadította rájuk. Ilyenkor gyorsan észhez tértek, de magukra hagyva kellett gyötrődniük, amíg belátták, hogy gonoszságuk miatt vezekelniük kell. Hosszabb-rövidebb gyötrődés után Isten segített rajtuk.Így történt ez most is. Mánue és felesége a mezőn egymástól távol dolgoztak a mezőn, amikor az asszonynak megjelent egy angyal. Túlvilági létét azonnal felismerte az asszony. Szavai csak növelték döbbenetét: „Te meddő vagy, és nincs gyermeked, de foganni fogsz és fiút szülsz. Óvakodj tehát, hogy bort és szeszes italt igyál, vagy valami tisztátalant egyél. Ha fogantál és megszülted a fiút, borotva ne érintse fejét, mert Isten nazírja lesz gyermekségétől és anyja méhétől. O kezdi majd megszabadítani Izraelt a filiszteusok kezéből". (3-5) Az asszony az angyal láttán megijedt, de szavai igen nagy örömmel töltötték el a szívét. Anya lesz, fia Isten különös szolgálatára hivatott. Nemcsak az ő meddőségének szégyenét veszi el az a születendő kisfiú, de megszabadítja népét ellenségei hatalmából. Aztán meg is szülte fiát, elnevezte Sámsonnak (Napocska). „A gyermek felnövekedett, s az Úr megáldotta, és Dán táborában, Córa és Estaol között kezdett vele lenni az Úr lelke". (23-24) Az evangélium pedig az üdvtörténet szélesebb jelentőségű keretei közé visz bennünket. Itt egy gyermektelen, öreg házaspár élete tűnik fel előttünk. Életük egyéni keserűségét oldja fel az angyali jelenés, de a születendő fiú nem csak egy gonoszkodó nép elleni harcra kap meghívást, hanem az emberi nem ősellenségének, a sátánnak uralmát kezdi megtörni Isten általa. „Ne félj, Zakariás, mert meghallgatást nyert könyörgésed; feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és a nevét Jánosnak fogod hívni. Örömed és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa, a hitetleneket pedig az igazak okosságára, s így alkalmas népet készítsen az Úrnak". (Lk 1,13-17) Édesapák és édesanyák Isten segítőtársai vagytok. Vannak olyanok, akik könnyedén teljesítik küldetésüket: életet adnak gyermekeiknek, aztán vállalva a nevelés terheit, felkészítik őket egyéni életük nemes céljainak szolgálatára. Megértetik velük, hogy Istenatyánk minden embert az igazság és a szeretet gyakorlására rendelt. Aki boldog akar lenni, annak másokat kell boldogítania. „Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét". (Gal 6,2) Ha pedig gyermeketek kimondottan mások szolgálatára kap hivatást, papságra, ezt a küldetést nagyon készítsétek elő: semmi önzés ne gátolja majd testvéreik boldogítását.

Advent 3 hete csütörtök

Advent 3 hete csütörtök

Iz,54 1-10; Lk 7,24-30

„Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, ujjongásba törj ki és kiálts, aki nem vajúdtál” (Iz 54,1)

Isten az ember teremtésekor igen fontos utasításokat fogalmazott meg, ahogy a Teremtés könyvében Mózes lejegyezte számunkra. A család, mint a társadalom legkisebb sejtje azonnal kirajzolódik: az ember szükségképpen férfi és nő, akiknek egymás boldogítása a fő tennivalójuk. A kettejük szerelméből szülessenek gyermekek, hogy a boldogságuk így teljesedjék be. Ha nem lépett volna közbe az ősbűn, ez a boldogság-képlet az egész történelem folyamán minden családot boldoggá tett volna, Az ősbűn miatt Éva istennői vágya elrontotta elsősorban a saját jövőjét, de a családjáét is. Az asszonyok kínos keserve intő példaként minden korban sok bánatot okoz. Ezért kellett évezredig várakoznia az emberiségnek. hogy megszülessek a világ Megváltója. Annak a családnak, aki konkrét igereteket kapott Istentől, hogy az ő utódaik közül születik majd a Messiás, hatvan éves volt az férj, Ábrahám, és a felesége, Sára is ugyanannyi. Három-négy évtizedig, öregkorukig kellett várni es imádkozni eme nagyon fontos ígéret teljesülésért. Első körben egy unoka, a másodikban kettő született, majd a választott vonalon tizenkettő. Nyolcszáz év multán pedig akkora néppé cseperedtek, hogy hatszázezer volt a hadra fogható férfiak száma. A honfoglalás után kétszáz évvel élt Dávid király, aki igen nagycsalád boldog feje volt. Boldogságának csúcsa lett isten üzenete, hogy az ő késői unokája lesz majd a Messiás. Népe úgy is hívta az eljövendőt: Dávid Fia. Mintha jelezte volna az Úr, hogy a Megváltónak majd a keresztség szentsége által szaporodik igazan nagyméretűre a családja. A Megváltó Szűz Anyja örömmel hallgathatta Erzsébet ajkáról, hogy Fia melle majd odasorakozik rengeteg fogadott gyermek, akiket Jézus a keresztség szentsége által az Atya gyermekeivé es saját testvéreivé, Édesanyja gyermekeivé avat. Milyen óriási öröm ez nekünk, magyaroknak is. Ábrahám, Dávid es Izajás látomásában mi is benne vagyunk.

Advent 3. hete szerda

Advent 3. hete szerda

Iz 45, 6b-8. 18. 21b -26; Lk 7, 19-23

„Senki sincs rajtam kívül, én vagyok az Úr és nincs más"

Ha ezt a kijelölt mai szövegben többször is hangoztatott igaságot jól akarjuk érteni, akkor fel kell idéznünk Mózes óriási élményét, amelyet az égő, de el nem hamvadó csipkebokor mellett szerzett.Maga a tény, hogy egy pipaszár ágú vadrózsabokor annyira kiszárad a sivatagban, hogy a nap tüzétől lángra lobban, természetes esemény, de lángolásában is épp maradt. Az egyiptomi iskolákban negyven éves koráig művelődött Mózes így szólt: Odamegyek, megnézem ezt a különös látványt: miért nem ég el a csipkebokor? Amikor odaért, meghallotta a tűzből az utasításokat: Ne közelíts ide! Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz szent föld! Azután azt mondta: Én vagyok atyaid istene, Ábrahám Istene.Izsák Istene es Jákob Istene. Mózes erre eltakarta az arcát. Mert nem, mert Istenre nézni" (5-6) Mózes akkor megértette, hogy nevelőanyjától, a fáraó leányától a szülőanyjához rendszeresen visszalátogatva erről az Istenről beszelt neki. Tőle hallotta azt is, hogy amiket a palotában és az iskolában isteneknek címeznek, azok közönséges állatok, vagy még állatok sem, hanem élettelen képek es szobrok. Csak egy Isten van, tanította az édesanyja. Izajás próféta négyszázötven évvel később, amikor a zsidók közül már sokan visszaestek a bálványimádás ostobaságába, újra figyelmezteti népét: senki sincs rajtam kívül, én vagyok az Úr es senki más! Én alkotok világosságot, és teremtek sötétségét, én szerzek jólétet és teremtek bajt; én, az Úr cselekszem mindezeket. (Iz 45, 6b-7) Mivel a világ majdnem teljesen megmaradt bálványimádásban, ezért rimánkodik a próféta, hogy a mennyországból, az igaz Isten lakóhelyéről küldje el a Messiást az Úr, es mutassa meg az igazságot minden népnek. Harmatozzatok, egek felülről, és a felhők hullassanak igazságot! Nyíljék meg a föld, teremjen szabadulást, és igazság sarjadjon vele! Én az Úr, teremtettem azt. (8) Ez után elmagyarázza, hogy a tehetetlen bálványok helyett jó lenne mar belátni, hogy csak a Teremtő tud ennivalóról es minden más szükséges jóról csak az igaz es örökkévaló Isten, tud gondoskodni.„Nincs más Isten rajtam kívül, igaz és szabadító isten nincs kívülem"(21)

Advent 3. hete kedd

Advent 3. hete kedd

Szof 3,1-2.9-13 Mt 21,28-32

Adventi előkészületünk első része a mai nappal zárul. Az ószövetségi Messiás-várás felidézése korunkban nagyon fontos feladat, hiszen az emberek szívéhez és értelméhez kell közel hozni azt az isteni üzenetet: ti, emberek, hálátlanul eltaszítottátok magatoktól Isten jóságos szeretetét, és az ősellenség hatalmába kerültetek. A lázadást, az ősbűnt követte megszámlálhatatlan személyes bűn. A halmozódó adósságot kiegyenlíteni, Istennel kibékülni a magatok erejéből nem tudtatok. Az Úr végtelen jósága kereste és találta meg az utat: a világba beleszületni készülő Fiúistent szánta engesztelő áldozatnak. Ő elfogadta Atyja tervét, és erről évezredeken át küldött új és még újabb jelzéseket, hogy vigasztalódjunk, az idő múlása nem hiúsítja meg a szeretet csodálatos tervét. Ma ez a távolabbi előkészület fejeződik be Szofóniás próféta jövendölésével. A város elszennyeződése nem ismeretlen fogalom: ahol nem takarítanak rendesen, ott összegyűlik a szemét. Ezt a képet alkalmazza a próféta Jeruzsálemre, Isten városára: „Jaj a lázongó, szennyes és erőszakos városnak! Nem hallgatott a szóra, nem fogadott el figyelmeztetést, nem bízott az Úrban, nem közeledett Istenéhez". (Szof 3,1-2) a bűnök szennye ezért emberi erővel már el nem takarítható. Ha pedig Jeruzsálem, az Isten városa ilyen állapotban van, milyen lehet a föld többi lakóhelye? A negyvennapos kis Jézust majd itt mutatják be örvendező lélekkel a Szentlélek ihletésével: Simeonnak, a Megváltót hűségesen váró öreg prófétának ad túlvilági jelzést az Úr: „a Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor a szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt: Most bocsátod el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békességben, mert látták szemeim megváltásodat, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségére népednek, Izraelnek". (Lk 2,26-32) Ebben az időben teljesül Szofóniás jóslata: „Akkor majd ismét tisztává teszem a népek ajkát, hogy valamennyien az Úr nevét hívják segítségül, és vállvetve neki szolgáljanak". (Szof 3,9) Valóban így lett, hiszen jöttek hamarosan a mágusok: „Etiópia folyóin túlról jönnek esedezni hozzám, szétszórtjaimnak fiai áldozatot hoznak nekem".(10) „Mikor a csillagot meglátták, örvendezni kezdtek igen nagy örömmel. Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket Máriával, az anyjával, és a földre borulva hódoltak neki. Majd felnyitották kincses ládáikat és adományokat ajánlottak föl neki: aranyat, tömjént és mirhát"
(Mt 2,10-11) Ezzel elkezdődött Isten megváltói terveinek teljesülése: „Szegény és alázatos népet hagyok meg benned, mely majd az Úr nevében bizakodik. Izrael maradékai nem cselekszenek majd Benned gonoszságot, nem beszélnek hazugságot, és szájukban nem lesz csalárd nyelv". (Szof 3,13) a kezdetre gondolni milyen csodálatos! A folytatást viszont, sajnos, megint elrontotta az ember.

Advent 3. hete hétfő

Advent 3. hete hétfő

Szám 24,2-7. 15-17a; Mt 21,23-27

„Milyen hatalommal teszed mindezt?”

Amikor Jézus ostorral kiűzte a zsidó templomból a kereskedőket, bement a templombelső terébe és ott tanította a népet. Odajöttek hozzá a főpapok és a nép vénei, hogy számon kérjék tőle, milyen hatalommal rendezkedik a templom területén? Úgy látták ugyanis, hogy erre nincs hatalma tőlük, akik a vallásos dolgokban, pl. a templom ügyeiben egyedül intézkedhettek. Ők nem adtak hatalmat Jézusnak semmire. Kaphatott hatalmat Jézus Istentől, mint a régi próféták. Ezt akarták tisztázni. Jézus nem utasítja el a számonkérést, nem vitatja, hogy ez a főtanács vallási ügyekben illetékes intézkedni. Ezért mondja Jézus tanítványainak más alkalommal: „Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg, de tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik” (Mt 23,1-2) Jézus tehát csupán azt akarja értésükre adni, hogy következetesnek kellene lenniük a rájuk bízott ügyek kezelésében. Felteszi a kérdést: „Kérdeznék tőletek én is egy dolgot: Ha megmondjátok nekem, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége honnan volt? A mennyből, vagy az emberektől?” (Mt 21,24-25) a főtanács elvonult. Meg kellett tanakodniuk, mit válaszoljanak. Az igazságot ők is jól ismerték, hogy Jánost nem a nép küldte a Jordán partjára, hogy bűnbánatot hirdessen, és ennek jeléül megkeresztelkedjenek. Nem is feltűnési viszketegség ösztönözte, mint a homályból felemelkedni vágyó politikusokat, írókat, sztár-jelölteket. . Egyéni erkölcsi szentsége, önzetlensége, tiszta jelleme ezt kizárja. Következtetni kellene: ha nem a néptől kapta küldetését, akkor Istentől? Igen ám, de mi nem hittünk neki, és ezt meg kellene magyaráznunk, miért nem fogadtuk el küldetését? Végül abban állapodtak meg, hogy azt válaszolják Jézus kérdésére: „Nem tudjuk”. (27) Jézus válasza ez volt: „Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem mindezt”. (27) Szerintetek, Testvéreim, mit kellett volna Jézusnak mondania? Úgy-e, az igazságot. És mi volt a teljes igazság? Az, hogy Ő Isten Fia, aki megváltani jött a világot. a Messiás. Ezt elfogadták volna? Nyilván nem. Néhány lépéssel odébb ugyanis perbe fogták Jézust, ott erre a tényre rákérdezett a főtanács feje, Kaifás főpap. Ott Jézus egyenesen válaszolt, mert a főpapnak ezt a kérdést fel kellett tennie: „Te mondtad”, azaz: „Igen” (Mt 26,64) Akkor Jézust káromkodással vádolva, a főpap kérdésére: „íme, most hallottátok a káromkodást. Mit gondoltok? Azok ezt felelték: Méltó a halálra!” (65-66)Ha pedig Jézus azt felelte volna, hogy ő is csak próféta, vagyis egyszerű ember, akit Isten megbízott, hogy mondja el az embereknek küldött üzeneteit, ezt elfogadták volna. Ilyen próféta volt már régen is. Ez viszont nem lett volna igaz válasz, csak kibúvó. Hazugság. Kedveseim! Az Egyház az újabb kori advent első felében arra tanít bennünket, hogy Jézus Krisztus, akit karácsonykor, mint Isten nagy ajándékát várunk és ünneplünk, az Isten igaz követe. 

Advent 3. vasárnap

Advent 3. vasárnap

Szof 3,14-18a Fil 4,4-7 Lk 3,10-18

„Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus?"

Szent Lukács evangéliumából nagyon jól tudjuk, hogy Keresztelő János hat hónappal volt idősebb, mint Jézus. Mindkettőjük születését Gábriel főangyal jelezte előre: Jánosét apjának, a templomban szolgálatot teljesítő idős zsidó papnak mondta meg előre, Máriát pedig názáreti otthonában kereste fel hat hónap múlva. így illett: az angyal Istent teremtetése óta szolgálta mély alázattal, és felette állva földi szolgatársának, Zakariás papnak, szolgálati helyén adta tudtára, hogy végre fia születik, János lesz a neve, és ő készíti elő a Megváltó útját népéhez, Izraelhez. Öt-hatszáz évvel korábban Gábriel már járt a földön. Akkor Dániel prófétának jelentette a Messiás eljövetelének időpontját a hetek jövendölésében (Dán 9,24-27) Dániel nagy birodalmak királyainak megbecsült tanácsadója volt, de a fenséges égi lény előtt összeesett, félelmében. A vén zsidó pap viszont az első ijedelmen túl nem vette komolyan az angyal szavát, nem hitte el, hogy ő és felesége gyermeknek adhatnak életet. Ezért az angyal kilenc hónapos némasággal büntette őt. Hat hónap múlva ugyancsak Gábrielt küldte az Ur, hogy Szűz Máriát köszöntse igen nagy tisztelettel názáreti otthonában, és jelezze neki, hogy Isten neki, a minden kegyelemmel teljesnek ajánlja fel, hogy foganja a Szentlélektől, és szülje meg a világra Isten megtestesült Fiát, Jézust. Amikor pedig Mária kimondja a várva-várt választ: „íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint" (Lk 1,38), az angyal tudja, hogy ebben a pillanatban a Magasságbeli ereje Mária méhében megalkotta a Fiúisten emberi testét, rögtön utána emberi lelkét, és odacsatolta istenségéhez elválaszthatatlanul örökre, odaajándékozva azt a Második Isteni Személynek. Gábriel most még nagyobb tisztelettel meghajolva búcsúzik, hiszen jövendő koronás királynéja előtt hódol. Amikor a mai evangéliumból felidézzük a harminc év múlva történteket, és olvassuk az emberek töprengését: „Vajon nem János-e a Krisztus?" - nem csodálkozunk, hiszen nem tudhatták, amiről nekünk pontos értesülésünk van. Viszont teljes tisztelettel hajtunk fejet János előtt, aki nem élt vissza jó híre fényével, hanem alázattal és pontos hitvallással informálta kortársait: „Ezért János így szólt hozzájuk: Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. O majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse".(16- 17) Mi, katolikusok mindent pontosan tudhatunk, ami üdvösségünk kezdeteihez tartozik. Sokfájdalmú szociális és nemzeti bajunkat ismerve tudomásul vesszük, hogyan kell segítenünk a bajbajutottakon. De megjegyezzük azt is, hogyan kell Jézushoz és hogyan környezetéhez igazodnunk szóban és tettekben egyaránt. Krisztus a mi királyunk, törvényhozónk, mert O a „királyok Királya és uralkodók Ura" (Jel 19,16) Feljebbvalónak pedig csak azokat tiszteljük, akik teljes imádattal fogadják el Jézus Krisztust Uruknak, Istenüknek. és nem próbálják meg hazudozással és szívbéli gyűlölettel kiszorítani Őt életünkből.

Advent. 2. hete szombat

Advent. 2. hete szombat

Sir 48,1-4.9-11 Mt 17,10-13

Illést az ószövetségi próféták között előkelő helyen tartjuk számon. Neve alatt ugyan nem maradt ránk szent könyv, de a 1 Kir 17-2Kir 2,12-ig nagyon sokat olvashatunk beszédeiről és tetteiről. A megszokott elnevezés: „nagy próféta" rá is vonatkozhatnék, de az csak a hosszabb könyveket író próféták kategóriájában használatos. Jelentősége igen nagy volt életében, de nem ért véget a története, mert földi élete nem halállal zárult, hanem Isten tüzes szekéren elragadta a földről tanítványa és a prófétaságban utódja, Elizeus szeme láttára. A világ vége előtt, amikor majd újra elszakadnak sokan Isten országától, a hasonló sorsú Hénokkal (Ter 5,21-24) közösen jönnek el túlvilágról tanúságot tenni Isten, túlvilági lét és örök élet mellett. Prédikálnak, majd megölik őket, temetetlenül hever a holttestük egy város főterén, aztán feltámadnak és ünnepélyesen az égbe szállnak (Jel 11) Illésnek a zsidó nép nagy istentagadása idején kellett működnie Izraelben. Ácháb király gonosz, bálványimádó feleséget vett maga mellé, aki Illés több száz tanítványát megölette. Ezért Illés Isten erejével három és fél évre szárazsággal sújtotta az országot. A Baál nevű bálványról azt tartották, hogy ő adja a termékenységet mindennek és mindenkinek. Illés megmutatta, hogy ez a szobor senki és semmi. Nem tud esőt adni, prófétái hiába sürgetik. Illés a Karmel-hegyre összegyűjtött hatalmas tömeg előtt az ősatyák Istenéhez küldött rövid imával percek alatt hatalmas esőt kért és kapott. így tanulta meg a hitehagyott zsidóság, hogy Jahveh a világ Teremtője és Ura (1Kir 18) a kicsit később élt Izajás ezért tudta olyan őszinte hittel és szeretettel hirdetni: „Harmatozzatok, egek felülről, és a felhők hullassanak igazságot! Nyíljék meg a föld, teremjen szabadulást, és igazság sarjadjon vele! Én, az Úr teremtettem azt” (Iz 45,8) Ezt az imát küldjük ma is sürgetően az égre a Messiást váró advent idején. (Hozsanna! 2) Amikor még irgalmatlan éhség gyötörte a népet Jezabel bűne miatt, Illés próféta Isten parancsára a Kárith-patak mellett rejtőzött, amíg abban víz folydogált. Ebben az időben holló vitt Illésnek ennivalót. Ez után Isten Száreftába küldte prófétáját, hogy ott majd egy szegény özvegyasszony táplálja. Kicsi lisztjéből, pár csöpp olajából utolsó pogácsáját készült megsütni fiának és magának, mielőtt éhen halnak. A próféta látszólag kegyeltemül azt kérte, hogy előbb neki süssön ennivalót, utána fiának és magának. Pedig ez a látszólagos kegyetlenség nem durva önzést takart, hanem hitet kívánt: Isten és az Ő embere kerüljön előre, az Úr pedig a szárazság megszűntéig szaporítja a kevéske lisztet és olajat. A bizalom, a hit jutalma volt ez az állandósult csoda.„Ilyen dicső volt Illés csodáival! Ki is dicsekedhetne hozzád hasonlóan, aki felhoztál megholtat az alvilágból, a halál sorsából, az Úristen igéje által, aki romlásba döntöttél királyokat, játszva megtörted hatalmukat, és sírba taszítottál ágyukról dicsőségeseket, aki ítéletről értesültél Sínai hegyén, és megtorló büntetésekről a Hóreben, aki királyokat kentél föl megtorlásra, és prófétát tettél meg utódodnak, aki felvitettél tüzes forgószélben, tüzes ló húzta kocsin, akiről meg van írva, hogy az ítélet idején csillapítod az Úr haragját. Kiengeszteled az apa szívét fiával, és helyreállítod Jákob törzseit. Boldogok, akik meglátnak téged, és barátságoddal dicsekedhetnek" (Sir 48,4-11)

Advent 2. hete péntek

Advent 2. hete péntek

Iz 48, 17-19 Mt 11, 16-19

Amikor Isten kihirdette a tízparancsolatot, hivatkozott abszolút létére: „Én, az Úr (=Jahveh), vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából". (Kiv 20,2) Izajás próféta könyvének mai részletében ugyanerre az isteni tekintélyre hivatkozik az Úr:„így szól az Úr, a te megváltód, Izrael Szentje: Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék; aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell". (Iz 48,17) Isten, a mindentudó, mindent helyesen ismerő tanító közölni akarja népével azokat az igazságokat, amelyek ismeretében jól tud dönteni tennivalóiról. Meg akarja mutatni nekik az utat, amely az üdvösségre visz. Az ember, a választott nép tagja, azonban nem volt elég okos történelme során. Ennek káros következményeivel szembesül a prófécia idején, hogy változtatni tudjon az életvitelén. „Ha figyeltél volna parancsaimra, olyan lenne békességed, mint a folyam". A folyam nagyon bő vizű folyó. A nyári szárazság nem sújtja vízhozamát, az esős idők csapadéktöbblete is elfér benne. Lehet rá számítani. Ilyen biztonságos béke minden nép életében igen nagy áldásnak bizonyul. Ugyanígy csodálatos lett volna békességed a közelmúltban, mint volt Dávid király és utódai idejében négy évszázadon át Jeruzsálem pusztulásáig. Akadtak kisebb viharok akkor is, de ezek nem veszélyeztették Izrael létét. Kényes kérdés minden nép életében a népszaporulat. Az az erős nemzet, amelyben a családok elfogadják a sok gyermeket, ahol a családi asztalt úgy ülik körül, mint az olajfa-sarjak: „Feleséged olyan lesz, mint a bőven termő szőlőtő házad udvarán, fiaid, mint az olajfa¬csemeték asztalod körül. Íme, ilyen áldás éri az embert, aki féli az Urat". (Zsolt 128, 3-4) „Ivadékod annyi volna, mint a föveny és méhed sarja annyi, mint homok szemei". (Iz 48,19) így ígérte Isten már Ábrahámnak is akkor, amikor még egyetlen fiát, Izsákot is hajlandó lett volna feláldozni Istennek, (vö. Ter 22,15-18) Megváltónk rövid példázatát állítja elénk a liturgia magyarázatul, miért alakult a zsidók sorsa, de a modern embereké is egészen másként, mint kívánatos lett volna: A piactéren játszadozó gyerekek egy része hol vidám, hol meg szomorú játékra ösztönzi társait. Azok, pedig nem lelkesednek egyikért sem, így meghiúsul a közös játszadozás lehetősége. (Mt 11, 16-17) Jézus záró mondata szolgáljon tanulságul: „a bölcsesség igazolást nyer a tettei által". (19) Nagy kérdés nemzetünk számára is: Elismerjük-e Istent Urunknak, tanítónknak, vezetőnknek? Ha ezeket igennel válaszoljuk meg, akkor jóra fordul sorsunk.

Advent 2. hete csütörtök

Advent 2. hete csütörtök

Iz 41,13-20 Mt 11,11-15

„Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál”

Keresztelő János születését hosszú várakozás előzte meg. Mint minden zsidó család, Zakariás és felesége Erzsébet is igen nehezen élte meg, hogy nem született gyermekük. A szomszédok, ismerősök, de a rokonok is sajnálták őket, de végül is elfogadták, hogy Isten zárta be Erzsébet méhét, magtalan, utód nélkül fognak meghalni. Ebbe már annyira beletörődtek, hogy amikor Gábor főangyal a templomban felkereste Zakariást esti papi tevékenysége közben, é ott a szent helyen közölt vele az Úr akaratát, hogy fia születik, aki majd a Messiás előfutára lesz, az idős pap elámult, aztán felocsúdva meglepetéséből, kétségbe vonta az angyal szavainak hitelességét. Ezért viszont kilenc hónapos némasággal sújtotta őt az angyal. Amikor lejárt a szolgálata és hazamehetett, mindenki csodálkozott némaságán, de végül is beletörődtek ebbe is. A visszatérés után Erzsébet fogant, de nem merte megmondani senkinek, mert félt, hogy téved, és ennek a szégyenét már nem merte vállalni. De amint előre haladt az idő, a kis magzat egyre jobban meglátszott alkatán, majd a hatodik hónapban váratlanul megjelent Mária és a szíve alatt hordott Messiás, akkor már sejteni kezdték, hogy Istennek magasabb céljai vannak Zakariás és Erzsébet kisgyermekével. Az édesanya a szíve alatt táncra perdült magzata viselkedéséből következtetett arra, hogy valami rendkívüli történt vele. Aztán Szentlélektől megtudta, hogy „Urának anyja jött el hozzá" (Lk 1,43), nagyon boldog lett. Akkor értette meg, hogy rengeteg imája és megaláztatása termette meg gyümölcsét. A nyolc napos kisded körülmetélésekor viszont a névadást Zakariás írása döntötte el: „János az ő neve" (63). Mintegy azt fejezte ki megnyilatkozásával: A nevét nem én adom. Istentől kapta. Ezzel viszont letelt a büntetése, megszólalt, és elmondta, fiának születése is csodálatos ajándék, de sokkal jelentősebb titkokat fed föl ez az esemény: Isten beteljesíti az Ábrahámnak tett esküjét: Dávid Fia, a Messiás is megszületik. Ennek a kisfiúnak pedig az lesz dicső küldetése, hogy ő fogja előkészíteni útját. (Lk 1,57-65) Ekkor hangzott el a jelenlévők közül valakinek az ajkáról ez a kérdés:"Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: Mi lesz ebből a gyermekből? Mert az Ur keze volt vele": (66) Harminc év múlva válaszolt erre a kérdésre Jézus: „Bizony, mondom nektek, asszonyok szülötti között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál." (Mt 11,11) Óriási dicséret! Ott volt az egész Ószövetség: Ábrahám, Mózes, Dávid. Jézus ítélete viszont megfellebbezhetetlen. És jön a másik meglepetés: „De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála" (11) Minden keresztény, ma is, ennél az utolsó ószövetségi prófétánál, a Messiást mindenkinek bemutató Jánosnál, nagyobb. Nagyobb, mert az Újszövetségnek vagyunk kitüntetett tagjai. Elgondolkodunk: ha mi ennyire nevesek vagyunk Istenünk rendjében, akkor miért félünk? És igen nagy kérdés: Többen is akadnak az újkori szektások között, akik dicsekszenek, hogy ők visszataláltak Isten igazi szövetségéhez. Oda, ahol a legnagyobb Keresztelő János, de ahol mi vagyunk, és hitehagyott keresztény testvéreink voltak, mindenki nagyobb még Jánosnál is.

Advent 2. hete szerda

Advent 2. hete szerda

Iz 40,25-31; Mt 11,28-30

„Nézzétek, ki teremtette ezeket?”

Istennek fájó magatartás Izrael népének vélekedése: „Rejtve van utam az Úr előtt” (27) Fáj az Úrnak, hogy az Ő örökkévalóságát, mindent teremtő tudását és erejét elfeledték. Odáig süllyedt a választott nép, hogy a mindenható Istent a bálványok síkjára degradálta, akik faragott szemükkel nem láttak semmit, fülutánzatukkal hangokat nem hallottak. A nagyvilágban nincsen Istenhez hasonló: „Kihez hasonlíthatnátok engem, hogy egyenlő volnék vele? – mondja a Szent,”(25) vagyis, aki egészen más, mint a teremtett személyek és dolgok. Hivatkozik a mindenki által ismert dolgokra: akkor, de még ma is ismeretlen, mérhetetlen a csillagvilág. Az ember sosem tudja felfogni, hogy a mi saját tejútrendszerünkben hány csillag van! Az is ismeretlen, hogy összesen hány tejútrendszer van a csillagvilágban. Mindkettőre ez a sommás válasz: „lehet úgy milliárd.” Isten pedig név szerint ismeri az összes csillagot, és nem esik ki Isten ismeretéből egyetlen egy sem.(26) Isten örökkévaló, nem fárad el, nem lankad el, Ő mozgat mindent. Hogyne tudná, mit mikor és hogyan kell mozgatni?(28) Lám, az ember büszke, hogy feljut 300-400 km magasba, sőt 200-300 000 km-re keringő holdra, és talán más bolygókra is. Nekünk ez is nagy eredmény, de a fényévek mérhetetlen távolságához mérten semmiség. Ezek ismeretében ostobaság Isten szembe szegülni.

Advent 2. hete Kedd

Advent 2. hete Kedd

Iz 40,1-11; Mt 18,12-14

„Íme, az Úristen hatalommal jön és karja uralkodik”

Jóleső érzéssel olvastuk, hallgattuk Izajás vigasztaló felszólítását: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet”(40,1) Érződik a lelkesült öröm a prófétaujjongó szavaiból, hogy olyan sok kárpáló üzenet után eljött a vigasztalás ideje, hiszen „a népnek letelt szolgasága ideje, letörlesztette bűnét, kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért.” (40,2) A nép pedig nyugodtan közeledhet hazája romjai felé: nem kell félnie újabb ellenségtől, ne ijedjen meg a főváros és a többi város rommezejétől: „az Úristen hatalommal jön és karja uralkodik.”(40,10) Igen, a romok félelmetes látványt tudnak nyújtani. Ki tudja a rengeteg követ szétválogatni, és új, gyönyörű várost építeni belőlük? Isten hatalmas keze velük lesz! A szomszéd népek megszállták már a zsidó hazát. Munkájukat nehezíti majd, hogy egy kézzel tudnak dolgozni, a másik kezük a kardot markolja, hogy a megújuló rohamokat vissza tudják verni. De Isten karja védelmezi őket.„íme, a fizetsége vele van: és szerzeménye a színe előtt” (40,10b) Ő fizeti munkátokat azzal az örömmel, hogy őseitek portáján felépül az unokák háza, és abban lakhat boldogan a család. Vigasztalódtunk hasonló módon tatár, török dúlása után mi is. Elkopott, lelakott Budapest és vidék így örül majd, ha Istenhez visszatér, és Isten is visszafordul hozzánk!

Advent 2. hete hétfő

Advent 2. hete hétfő

Iz 35,1-10 Lk 5,17-26

„Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek!"

Advent van, a Megváltó eljövetelével foglalkozunk a liturgiában, elmélkedéseinkben, mgánimáinkban egyaránt. Ma Izajás próféta látomását olvastatta az Egyház, amely a messiási boldog időkről szól. A szomorú jelenben elcsüggedt embereket biztatja: „Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket" (4) „Örvendjen a puszta, és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom! Virulva viruljon és ujjongjon, ujjongva vigadjon!" (1-2) A próféta előbb Jeruzsálem pusztulásának és rabszíjra fűzött lakói pusztai gyaloglásának szomorú képét szemlélte látomásában százötven évvel korábban. Jeruzsálem elhagyta Istenét ócska bálványokért, tönkretette saját népének szegényeit, ezért kellett ilyen súlyosan fizetnie. Újabb hetven év múlva részesülnek vigasztalódva a hazatérés örömében. De a történelem ezzel nem zárul le, hiszen a bűnök ismétlődnek, velük járnak újabb büntetések. Az emberélet sivatag képét mutatja, mert magán segíteni gyarlósága miatt nem tud az ember. De íme, itt van a ti Istenetek! Ő adja a szabadulást: „Ő jön el, és megszabadít titeket". Ezt a vigasztaló üzenetet képekben mutatja be: „Akkor majd kinyílik a vakok szeme és a süketek füle megnyílik. Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában, és patakok a sivatagban" (5-6) Újabb képpel tetézi a változás gazdagságát: „a száraz vidék tóvá lesz, és a szomjas föld vizek forrásává". (7) Urunk Jézus ezekből a prófétai képekből válogat, amikor bejelenti, hogy benne megjelent a megígért Messiás, a csodás események valósággá válnak (Lk 4,18-19) Ma? A megművelt földek sivatagosodnak, az emberi kapcsolatok elhidegülnek, családok kötelékei szakadoznak, nemzetek csoportjai gyűlölködnek egymás ellen, - az emberi arcok mosolytalanná válnak, a szemek kiüresednek, a fülek nem hallják meg az egyre, szegényedők kétségbeesők segélykiáltását. A kiépített utakat, vasutakat nem járják biztos közlekedési eszközök, balgák szedik szét apáink vasútjait. Emberi ragadozók szedik áldozataikat mindenütt. Újdonság, hogy a gonoszság már a föld alatt is birodalmat alakított ki. Újra elszaporodtak azok a bűnök, amelyek az emberiséget már több ízben veszedelembe sodorták Mit kell tennünk? Vissza kell térnünk Istenhez és az általa küldött Megváltóhoz. Nincs több, nincs más! Ha ez megtörténik, akkor „örök örvendezés lesz a föld felett, vidámság és öröm tölti el őket, és elfut előlük a bánat és a sóhaj". (10)

Advent 1.hete szombat

Advent 1.hete szombat

SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN FOGANTATÁSA

Ter 3,9-15.20; Zs 97; Ef 1,3-6.11-12; Lk 1,26-38

„Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez?”

Mit jelent ez a fogalom: Szeplőtelen Fogantatás? Egyházunk pontos tanítása: Mária fogantatása pillanatában úgy kapta lelkét a Teremtő Istentől, hogy azt a megszentelő kegyelem. díszítette Minden más esetben ezt a kegyelmet Isten nem teremti hozzá a magzat lelkéhez. Ezt a hiányosságot nevezzük áteredő bűnnek, bűn-szeplőnek. Ettől mentesül tehát fogantatásakor a Boldogságos Szűz Mária. Minden fogantatást a szülőknek köszönhetünk. Ők azonban sem a fogantatás pillanatát nem ismerik, sem azt nem tudják, hogy a saját testükből milyen örökséget visznek át az ismeretlen gének magzatuk testébe. Isten rendezi ezt, Ő felügyeli az ősök vérvonalát Ádámtól-Évától kezdve az új kis élőig, akinek egyéni életet, teljesítendő feladatsort tervezett. Az így létrejött emberi testhez Isten teremti semmiből a lelket. Pontosan olyat, amelyik az adott testhez való, bele értelmet és akaratot a célnak megfelelően. Aztán megteremti az új személyt, neki ajándékozza a természetet, és indulhat a fejlődés titkos útján. De a kijelölt tervnek megfelelően Isten hozzá rendel még természetfeletti kiegészítő erőket, kegyelmeket is, hiszen az ember végcélja természetfeletti, az örök élet. Máriánál Isten mindezt ugyanígy rendezte. Az Ő életcélja azonban egészen különleges: Őt a világba készülő Fiúisten édesanyjának rendelte az Úr. Ezért különleges gonddal válogatott számára ősöket: Ádám-Éva, Ábrahám-Sára, Jákob-Lia, Júda-Támár, Dávid-Betszabé, Joachim-Anna. Eme testi vonalhoz járult a gondos lélek-teremtés: gyökerében benne volt az Istennek szenteltség szűzi elgondolása, de a legszentebb anyaság is. Értelme és akarata ennek megfelelően rendkívüli képességekkel megáldott. Személye felülmúlt minden emberi személyt. A kegyelmeket pedig így fogalmazza meg Gábor főangyal a megváltás kezdetének bejelentésekor: Kegyelemmel teljes. Ebben benne van a Szeplőtelen Fogantatás teljesen egyedi adománya, a minden bűntől való abszolút mentessége, örökös szüzessége, testben történő mennybevétele, és királynői méltósága, valamint a krisztusi kegyelmek szétosztása is. Mindehhez csatlakozik a legmélyebb alázat: nem téveszti meg a kegyelmek és kiváltságok sokasága. Az angyalnak adott válasza felülmúlhatatlan: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint”.(Lk1,38) Hasonlóan nyilatkozik a történelem nagy szereplőinek gondolatait csodás versbe gyűjtő énekében is: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong Megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát”(46-48)Méltán ünnepeljük Őt, aki Istenanya lett és a világmindenség Királynője, Jézus minden hívének Édesanyja, a kegyelmek szétosztója, nekünk, magyaroknak pedig Nagyasszonyunk. 

Advent 2. vasárnap

Advent 2. vasárnap

Bár 5,1-9 Fil 1,4-6. 8-11 Lk 3,1-6

„Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik esztendejében történt"

Advent előkészületi idő, az egyházi év első nagy ünnepére, Urunk Jézus Krisztus betlehemi születésére készíti fel a keresztény katolikus hívek lelkét. Az Úr emberi születése nem a bűnbeesés miatt történt. Benne volt az üdvösség első tervében is. Tudjuk a Kolosszei hívekhez írt levélből (1,12.17), hogy Isten öröktől fogva úgy tervezte, hogy saját szentháromságos, belső életén kívül is akart életet teremteni. Eleve úgy határozott, hogy ennek a teremtendő világnak minta oka, őstípusa Fia emberi természete lesz. Jövendő teste az anyag világ, emberlelke pedig az angyalok és az emberlelkek mintáját adja. Ezért az üdvösség első terve szerint a Fiúisten tényleges megtestesülése a teremtés remek befejezése, világra szóló örömünnep lett volna. Az ősbűn, ennek büntetése, az áteredő bűn és a történelem első szakaszában elkövetett személyes bűnök következtében a megtestesülés után előbb meg kellett váltania az Istenembernek a világot, csak utána lehetett emberi születése az öröm maradéktalan ünnepe. Hosszan kellett várnia az emberiségnek, hogy a megtestesülés valóra váljék. Ez a történelem meghatározott idejében és helyén kellett, hogy valóra váljék. Isten tudta, hogy a sátán, aki ezt a megváltásos formát kikényszeríttette, a történelmi tényt is igyekszik majd kiforgatni az események előtt, alatt és után napjainkban is, ezért akarta Isten, hogy kellően informálódhassunk az események felől. Már Jeruzsálem első pusztulása előtt (Kr.e. 587-586) beszélt a Szentírás arról, hogy a zsidó népből, Jákob negyedik fiának, Júdának törzséből, Dávid király családjából kell születnie. A Kr.e. VIII. században Izajás próféta megjövendölte, hogy szűzanyától születik. 600 körül Mikeás próféta (5,1) jövendölte meg, hogy Dávid városában, Betlehemben fog megszületni. A születése idejét a babiloni fogság végén (500 körül) Dániel próféta írta le a hetek jövendölésében (Dán 9,24-27). Ezért viszonylag kiszámítható volt Jézus születése, és várták is nagyon a megadott időben. A még később, tehát a születése utáni évszázadok, évezredek hívei számára sem közömbös, hogy a mostani, átszámított időszámítás szerint valóban pontosan úgy történt az Úr eljövetele, ahogyan előre meg volt írva, és ez a nagy dátum helyénvalóan tartható-e? Máté és Lukács evangéliuma beszél magáról a születésről. Erről majd a karácsonyi ünnepeken szólunk. A mai evangélium már a harminc éves Jézust állíja elénk abban a Messiást váró különös hangulatban, amikor előfutára, Keresztelő Szent János hirdetni kezdte, hogy a Messiás itt él már harminc éve a földön, hamarosan elkezdi tanítani az embereket, hogy akik megkapják a kegyelmet, azok méltóképpen várják és csatlakozzanak hozzá. Mi is idézzük a Keresztelő bűnbánatra felhívó szavait, hogy kellőképpen felkészülhessen mindenki karácsony szent ünnepére: „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!" (Lk 3,4) Nekünk a szívünket kell előkészítenünk: kitiltani országunkból a görbe utakat, a hazugságot és a gyűlöletet. Legyen tele mindegyikünk az igazsággal és a szeretettel, és akkor „minden ember meglátja az isteni üdvösséget"