Advent 3 hete csütörtök
Iz,54 1-10; Lk 7,24-30
„Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, ujjongásba törj ki és kiálts, aki nem vajúdtál” (Iz 54,1)
Isten az ember teremtésekor igen fontos utasításokat fogalmazott meg, ahogy a Teremtés könyvében Mózes lejegyezte számunkra. A család, mint a társadalom legkisebb sejtje azonnal kirajzolódik: az ember szükségképpen férfi és nő, akiknek egymás boldogítása a fő tennivalójuk. A kettejük szerelméből szülessenek gyermekek, hogy a boldogságuk így teljesedjék be. Ha nem lépett volna közbe az ősbűn, ez a boldogság-képlet az egész történelem folyamán minden családot boldoggá tett volna, Az ősbűn miatt Éva istennői vágya elrontotta elsősorban a saját jövőjét, de a családjáét is. Az asszonyok kínos keserve intő példaként minden korban sok bánatot okoz. Ezért kellett évezredig várakoznia az emberiségnek. hogy megszülessek a világ Megváltója. Annak a családnak, aki konkrét igereteket kapott Istentől, hogy az ő utódaik közül születik majd a Messiás, hatvan éves volt az férj, Ábrahám, és a felesége, Sára is ugyanannyi. Három-négy évtizedig, öregkorukig kellett várni es imádkozni eme nagyon fontos ígéret teljesülésért. Első körben egy unoka, a másodikban kettő született, majd a választott vonalon tizenkettő. Nyolcszáz év multán pedig akkora néppé cseperedtek, hogy hatszázezer volt a hadra fogható férfiak száma. A honfoglalás után kétszáz évvel élt Dávid király, aki igen nagycsalád boldog feje volt. Boldogságának csúcsa lett isten üzenete, hogy az ő késői unokája lesz majd a Messiás. Népe úgy is hívta az eljövendőt: Dávid Fia. Mintha jelezte volna az Úr, hogy a Megváltónak majd a keresztség szentsége által szaporodik igazan nagyméretűre a családja. A Megváltó Szűz Anyja örömmel hallgathatta Erzsébet ajkáról, hogy Fia melle majd odasorakozik rengeteg fogadott gyermek, akiket Jézus a keresztség szentsége által az Atya gyermekeivé es saját testvéreivé, Édesanyja gyermekeivé avat. Milyen óriási öröm ez nekünk, magyaroknak is. Ábrahám, Dávid es Izajás látomásában mi is benne vagyunk.
Iz,54 1-10; Lk 7,24-30
„Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, ujjongásba törj ki és kiálts, aki nem vajúdtál” (Iz 54,1)
Isten az ember teremtésekor igen fontos utasításokat fogalmazott meg, ahogy a Teremtés könyvében Mózes lejegyezte számunkra. A család, mint a társadalom legkisebb sejtje azonnal kirajzolódik: az ember szükségképpen férfi és nő, akiknek egymás boldogítása a fő tennivalójuk. A kettejük szerelméből szülessenek gyermekek, hogy a boldogságuk így teljesedjék be. Ha nem lépett volna közbe az ősbűn, ez a boldogság-képlet az egész történelem folyamán minden családot boldoggá tett volna, Az ősbűn miatt Éva istennői vágya elrontotta elsősorban a saját jövőjét, de a családjáét is. Az asszonyok kínos keserve intő példaként minden korban sok bánatot okoz. Ezért kellett évezredig várakoznia az emberiségnek. hogy megszülessek a világ Megváltója. Annak a családnak, aki konkrét igereteket kapott Istentől, hogy az ő utódaik közül születik majd a Messiás, hatvan éves volt az férj, Ábrahám, és a felesége, Sára is ugyanannyi. Három-négy évtizedig, öregkorukig kellett várni es imádkozni eme nagyon fontos ígéret teljesülésért. Első körben egy unoka, a másodikban kettő született, majd a választott vonalon tizenkettő. Nyolcszáz év multán pedig akkora néppé cseperedtek, hogy hatszázezer volt a hadra fogható férfiak száma. A honfoglalás után kétszáz évvel élt Dávid király, aki igen nagycsalád boldog feje volt. Boldogságának csúcsa lett isten üzenete, hogy az ő késői unokája lesz majd a Messiás. Népe úgy is hívta az eljövendőt: Dávid Fia. Mintha jelezte volna az Úr, hogy a Megváltónak majd a keresztség szentsége által szaporodik igazan nagyméretűre a családja. A Megváltó Szűz Anyja örömmel hallgathatta Erzsébet ajkáról, hogy Fia melle majd odasorakozik rengeteg fogadott gyermek, akiket Jézus a keresztség szentsége által az Atya gyermekeivé es saját testvéreivé, Édesanyja gyermekeivé avat. Milyen óriási öröm ez nekünk, magyaroknak is. Ábrahám, Dávid es Izajás látomásában mi is benne vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése