45 BOLDOG FERENCES JAPÁN

45 BOLDOG FERENCES JAPÁN

 VÉRTANÚ 

(1622-1628) 

 
A szentté avatott nagaszaki vértanúk vértanúsága (1597) után a misszionáriusok egy ideig még folytathatták tevékenységűket. 1614-ben legalább 300.000 volt a keresztények száma. Az akkor uralkodó Jeyasu császár keresztényellenességét növelték a pogány papok, egyes féltékeny holland protestáns kereskedők, továbbá egyes keresztény tartományurak (daimiók) felkelései. Jeyasu 1613-ban, majd 1614-ben adott ki rendeletet a keresztények üldözésére: a misszionáriusok távozzanak, a templomokat le kell rombolni, s akik nem tagadják meg hitüket, ki kell végezni. Az üldözés, mely mind kegyetlenebbé vált, hasonlóvá lett az első századok üldözéseihez, sőt azokon túl is tett. Ugyanakkor a keresztények hősiessége is emlékeztet az első keresztény vértanúkra. Több ezer volt a vértanúk száma. Ezek között papok, püspökök, családapák, családanyák gyermekeikkel, idősek és fiatalok, előkelők és egyszerűek adták hősies példáját hithűségüknek. A sok vértanú közül, akik 1617-1632-ig szenvedtek vértanúságot, IX. Piusz pápa 1867-ben 205-öt avatott boldoggá, ezek közt 45 a ferences; 18-an az I. rendhez, 27-en a III. rendhez tartoznak. A 18 ferences közül 10 spanyol, 6 japán, 1 belga és 1 mexikói. Köztük van a spanyol Sőtelő Lajos kinevezett püspök is, aki azelőtt a japán uralkodó követe volt a pápánál és egy európai uralkodónál. A ferences naptárban szept. 10-én Boldog Apollinárisz és 44 társa vértanúk. néven szerepelnek. Apollinárisz atya a japáni misszió vezetője, komisszáriusa volt. A III. rendi vértanúk közt kiemelkedik Tomachi János, aki négy fiával (7-16 é) halt meg, és a 80 éves Lúcia Freitasz (Fleitesz?), aki 24 keresztény társával máglyahalált szenvedett. Kereszttel a kezében ő vezette társait, a litániát énekelve. A lángok közt is társait erősítette és Istent magasztalta. A vértanúk egy része 1622-ben, 1624-ben, a többi 1627-28-ban szenvedett vértanúságot.
„Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és a gyötrelem nem érheti őket... Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. Látogatásuk idején majd felragyognak..., nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre.” (Bölcs 3, 1-8.)

Imádság:

Kérünk mindenható Istenünk, hogy Boldog Apollinárisz és vértanú társai példáján felbuzdulva, inkább elszenvedjünk minden bajt, minthogy lelkünk kárt szenvedjen. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Szabó József, az egri Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa a lectio divináról

Szabó József, az egri Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa tartott lelkigyakorlatot augusztus 29-től szeptember 1-ig a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye papjainak. „Isten szeretetének megtapasztalása kell hogy erősödjön bennünk” – hangsúlyozta a lelkigyakorlat kapcsán vele készített interjúban.

– Milyen gondolatokat hozott magával az egyházmegye papjainak?

– A lelkigyakorlat témája a lectio divina volt, ami a bencés hagyományból ered és a jelentése nem szó szerint fordítva: a Szentírás imádkozva való olvasása. Úgy állítottam össze ezt a lelkigyakorlatot, hogy lectio divinát végeztünk. Ez azért is nagyon jó, mert a pap, amikor készül a vasárnapi prédikációra, akkor az adott szentírási részt át tudja imádkozni. A szemináriumban mi ezt hét napra osztjuk el. Hétfőn történik a lectio: az evangéliumi rész elolvasása és megértése – Mit akar mondani a szent szerző? Előtte kérjük a Szentlelket, hogy a mi életünkben váljon ez valóra. Ő, aki bennünk is él, sugalmazta ezt a szöveget.

A második nap következik a meditatio, az elmélkedés. A Szentírást a saját életemre alkalmazom: mit mond az evangélium, és az én életemben hogyan van ez jelen? Mit akar Jézus, és hol tartok én ebben? Például a vasárnapi evangéliumban (Lk 14,25–33) azt olvassuk, „aki nem gyűlöli apját, anyját, testvérét meg a szeretteit, az nem lehet az én tanítványom”. Gyűlölni, az egy igen erős kifejezés... Ezt inkább úgy lehetne mondani: „aki jobban szeret bárkit, mint engem, az nem lehet a tanítványom”. Alapvető téma, hogy az én életemben ki az első, kihez ragaszkodom, milyen bálványaim vannak?

A harmadik nap az oratio, vagyis az imádság – valamilyen gyümölcse lett az elmélkedésemnek. Nem olyan egyszerű mindig megélni az evangéliumot. Kijön mondjuk eredményként, hogy jobban ragaszkodom emberekhez, sikerhez, helyzetekhez, munkához, mint magához Jézushoz! Érzem a tehetetlenségemet, és elkezdek erre a szándékra imádkozni.

A lelkigyakorlaton persze vettük a különböző imaformákat is, és nagy hangsúlyt fektettem a hálaadásra és a dicsőítésre. A hálaadásban hitigazságokat vallunk meg, vagyis hitvallást teszünk, de úgy, hogy hálát adunk Istennek: „Hálát adok Uram azért, mert te végtelenül szeretsz!” Valaki úgy imádkozik, hogy: „Uram, ne hagyj el! Uram, kérlek, ne büntess meg!” Ezért kár imádkozni. Inkább adjunk hálát a szeretetért, amiért velünk van, amiért a jóságát megmutatja rajtunk, amiért számára nincs lehetetlen, és csodát tud tenni az életünkben, meg tudja magát dicsőíteni... Ezek hitigazságok, és ha ezeket erősítem magamban, akkor a hitem egyre jobban növekszik. Csak utána jön a kérés. Tehát ennek a technikáját ismertük meg, illetve, hogy ezek hogyan kapcsolódnak össze.

A lectio divina negyedik pontja a contemplatio, a szemlélődés. Először beszéltünk a szövegről, utána vezetett szemlélődést végeztünk közösen. Az említett evangéliumi résznél például az a kulcs, hogy sokszor azért ragaszkodok jobban emberekhez, tárgyakhoz, helyzetekhez, bálványokhoz, mert őket jobban szeretem, de azt is érzem, hogy ők jobban szeretnek, vagy ők az örömöm forrásai. A szemlélődésben a befogadáson van a hangsúly. Aktív figyelemmel az Istenre tekintek, és azt a kegyelmet kérem, hogy tapasztaljam meg az ő szeretetét. Egy fél órán át csendben voltunk, ezt a kegyelemet kérve. A végén egy szentírási idézet következett: „drága vagy a szememben, ezt mondja nekem az Úr”. Volt, aki a keresztet nézte, ahogy Jézus az értünk való szeretetéből szenved; nem elmélkedett rajta, hanem csak nézte. A lényeg, hogy a szeretettapasztalat erősödjön bennünk.

A következő állomás az úgynevezett actio. Ez az evangélium megélése, gyakorlatra váltása. Jézus a hegyi beszéd végén világosan beszél arról, hogy a bölcs ember az, aki hallgatja az evangéliumot és tettekre is váltja. A balga ember pedig az, aki hallgatja, még tetszik is neki, de nem váltja tettekre. Ebben a részben keressük azt, hogyan lehet a megfelelő evangéliumi részt tettekre váltani. Visszatérve a példánkra, ha valaki mindennél jobban szereti az Istent – még a szeretteit is megelőzve –, annak az egyik és legfontosabb gyümölcse, hogy a szeretteit helyesebben és sokkal jobban tudja szeretni. Ez benne az örömhír. Sokszor a szeretet nevében annyi butaságot csinálnak emberek – kezdve a majomszeretettől az elkényeztetésig –, sok szerepzavar alakul ki emiatt, és hosszú távon sok kára adódik az egész családnak. Megnéztük konkrét helyzetekben a cselekvés lehetőségét.

Mivel a lectio divina hét napra van lebontva, két nap jut az actióra. Vasárnap pedig a pap a homíliában erről sokkal mélyebben tud beszélni. A lelkigyakorlat lényege persze nem az, hogy valaki jobban tudjon prédikálni, hanem különböző imaformák elmélyítése, és az, hogy közben az Istennel való kapcsolata egyre inkább erősödjön, a pap tüzes lelkületű legyen.

– Ez tehát egy igazi frissítő a papok számára, ami segít a szolgálatuk végzésében. Hogyan fogadták a papjaink az esetleg újszerű hozzáállást?

– Igazából ezt mindenki tanulja a szemináriumban, ezek nem új imaformák. Az elmélkedés és szemlélődés a szentek életében is jelen volt... Valójában az a kérdés, hogy ezeket ki mennyire gyakorolja... A papoknál is nagy csapda, hogy sok a munka, a szemlélődés pedig időt kíván: le kell nyugodni hozzá. Ez semmittevésnek is tűnhet. Könnyebb dolgozni, valamit csinálni, telefonálni, intézkedni, pörögni, és ezekhez indokot is találni... Azért is állítottam össze úgy ezt a lectio divinát, hogy reális és élhető legyen. Az, hogy mindennap elmélkedjen, szemlélődjön, meg minden mást csináljon, az egy egyházmegyés pap számára nem nagyon megvalósítható. De ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindennap legalább fél óra személyes ima legyen. Ezt írja Szent II. János Pál pápa is a papnevelésről: vannak a pap életében kötelező imák – a szentmise, a zsolozsma, a hívekkel való ima ˜–, de minden papnak szüksége van egy olyan imára, amely a mély, személyes istenkapcsolatot elmélyíti. Nem fogalmazza meg, de tulajdonképpen itt az elmélkedésről, a szemlélődésről és ennek egyik formájáról, a csendes szentségimádásról van szó.

Beszéltünk olyan gyakorlati dolgokról is, hogy a szentségimádást nem csak este tízkor lehet végezni, amikor a pap hazamegy és már fáradt... A mise előtt kinyithatja a tabernákulumajtót, és a hívekkel csendes szentségimádást végezhet. Ez a papnak is az imája, és a hívek is jelen vannak. Előtte lehet szólni pár szót a szemlélődésről...

Az atyáknak azt is elmondtam, minél mélyebben megtanul valaki imádkozni, annál nagyobb vágya lesz arra, hogy másokat is megtanítson erre. A régiek megszoktak egyes imádságokat, az nekik kielégítő lehet, de a fiatalok már másra vágynak. A világ felgyorsult, esetleg a családi háttér zavaros, ezért szeretnének valamit, ami stabilitást ad, ami mély és személyes. Ha mi nem tanítjuk a szemlélődést, akkor jönnek a mindenféle guruk, az okkultizmus. Rengeteg álvallás jelent meg, és sokan elmennek ebbe az irányba. Én is vezettem most otthon egy Szentlélek-szemináriumot, és a kérdőíven rajta volt, hogy ki vett részt vagy érdeklődött az okkultizmus iránt. Hát sokan válaszoltak igennel... Amikor rákérdeztem, hogy hajlandók-e abbahagyni, akkor azt mondták, hogy csak akkor, ha találnak jobbat, vagy ha valaki megmagyarázza nekik, hogy az miért rossz. És beszélgetve velük, elmondták, ha előbb tudták volna, hogy az egyházban vannak ilyen mélységek – a szentségimádásban, az imaformákban is –, akkor eszükbe sem jutott volna, hogy elmenjenek ilyenre. Csak azt érezték, valahogy nekik lapos a mi gyakorlatunk, és kerestek valami mást. De most felfedezték azt, hogy az egyház milyen gazdag, így természetes nekik, hogy tiszta szívvel így imádkozzanak. Persze azt sem tudták, hogy az okkultizmus, a „new age” milyen károkat tud okozni.

A papoknak hangsúlyozom, mekkora igény van arra, főleg a fiatalok körében, hogy mélyen imádkozzanak, imádkozni tanuljanak, a személyes imára. A rózsafüzér-társulatos imákba a fiatalok már sokszor nem tudnak bekapcsolódni. De tapasztalatból mondom, hogy a Szentlélek-szemináriumra, ha megszervezzük, vagy szentségimádásra jönnek, sőt, kifejezetten kérik. Most is szervezzük az egri bazilikában. A Szentlélek-szemináriumon először egy megosztás, tanítás, közösségi beszélgetés van, és egy óra szentségimádás. Ez utóbbihoz nagyon ragaszkodnak. Tehát nem kell rábeszélni őket, ha már megérezték az ízét.

– Visszatérnék a beszélgetésünk egy gondolatára, amely Isten szeretetének megtapasztalására, megérzésére vonatkozott. Ez a híveket is erősen foglalkoztatja. Sokkal könnyebb azt szeretni, akit látunk, hallunk, érintünk, aki szép szavakat mond nekünk, és jót tesz a gyakorlatban velünk. No de hogyan érezhetjük meg jól Isten szeretetét? Nekem egyszer egy gyóntató azt mondta, hogy a minket körülvevő világban, a szépben, a jóban, családunk szeretetében, jóságában, hiszen ez mind maga Isten...

– Amit elmondott, azzal egészíteném ki, hogy kétségtelenül, Istent mindenben meg lehet találni akkor, ha valaki tényleg odafigyel arra, hogy az Istent felfedezze. A szeretet megtapasztalásának több összetevője van. Ez összetett valóság, és egyénenként változik. Például a kérő imának a minősége részben függ az istenképtől és az önképtől. Ez nagyban meghatározza, hogy én mit tudok befogadni. Ha rossz az önképem és pláne az istenképem is, akkor abból elég zűrzavaros dolog lesz. Ez az „Uram, irgalmazz-lelkület”, ami inkább félelmet szül, mint a szeretet megtapasztalását. Ilyenkor lelkigyakorlatok, imák, lelkivezetés által, sőt, még pszichológus vagy terápia segítségével is javítani kell az önképen.

A másik pedig a helyes istenkép kialakítása, ami tanulási folyamat eredménye. Vannak nagyon jó lelki könyvek, imádság, szentségimádás, melyek segíthetnek ebben. De nagyon hatékony az istenkép kialakítására a hálaadás és a dicsőítés! Ezért az egyik kedvenc imám – és erről beszélek a legszívesebben –, amikor hitigazságokat vallok meg: „Dicsőítelek téged, Uram, mert jó vagy! Dicsőítelek, mert te vagy a szeretet! Dicsőítelek és áldalak téged, mert te végtelenül szeretsz engem!” Ez Isten nagyságáról szól, és arról, ahogyan ő engem néz. És persze elgondolkodunk: „Engem?! Hát rajtam mit szeret az Isten?” És ilyenkor hitből, tudatosan megvallom, ha jól esik, ha nem, hogy: „Hálát adok, Jézusom, hogy te szeretsz engem. Hálát adok, hogy te gyönyörködsz bennem. Hálát adok, hogy te ugyanúgy szeretsz, mint más embert, mint a római pápát vagy bárkit. Hálát adok, hogy te vagy a szeretet, és arra szomjazol, hogy ezt átadd nekem, és ezt be tudjam fogadni, és hogy te legyél az örömöm.”

Sokszor ez áldozattal jár. Szoktam is mondani, időnként ez a kereszthordozás egyik formája. Nem az, hogy én mennyit szenvedek. Valaki – elnézést a kifejezésért – a butasága miatt szenved. Az nem kereszthordozás. Én inkább az előbbivel arra gondolok, hogy az érzelmeim másfelé húznának, a neveltetésem miatt, de az igazságot vallom meg, ami az Isten – ez a dicsőítés. Ahogyan engem szeret, ahogyan hozzám viszonyul – ez a hálaadás. Ez az aggodalmaskodás egyik legjobb ellenszere. Valaki csak maga körül forog: „Mi lesz akkor, ha? (...) Nem tudom.” Az a biztos, hogy akármi lesz, az Isten velem van. Ez például egy nagyon hatékony eszköz.

Mindenképpen szükséges olvasni a Szentírást, elmélkedni róla, lelkigyakorlatokon részt venni. Ez egy összetett valóság, ha valakiben ott él a vágy, megtalálja a módját, mert sok eszköz áll a rendelkezésére. Amikor elmélyül, akkor döbben rá, hogy igazából egész életében erre vágyott, vagy nagyon sok bűnt azért követett el, mert valamire vágyott, csak nem tudta, hogy mire.

Az Irgalmasság Szent Éve 283.

Az első látomás

„Én, János, a királyságban és a türelmes várásban testvéretek Jézusban, és az üldöztetésben társatok, a Patmosz nevű szigeten voltam, az Isten szava miatt, és Jézus tanúságtétele miatt. Az Úr napján elragadtatásba estem. Hátam mögül, mint valami harsona, megszólalt egy hang: „Amit látsz, írd le egy könyvbe, és küldd el a hét egyháznak: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Tiatírába, Szárdeszbe, Filadelfiába és Laodiceába” (Jel 1,9-11) János apostol az Úr Jézus keresztje mellett állt a Fájdalmas Anya, Mária közelében. „Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: Asszony, nézd, a fiad! Aztán a tanítványhoz fordult: Nézd, az anyád! Attól az órától fogva a házába fogadta a tanítvány’ (Jn 19,25-27) Gondját viselte nagy tisztelettel. Amikor a Szűzanyát Fia élő testével együtt mennybe vitte, János egyrészt írhatta a negyedik evangéliumot, másrészt megindult Jeruzsálem ostroma az állandó lázongások miatt és Titusz római hadvezér bevette a várat 70 körül. Az egész zsidóságot szétszórták idegen népek közé, Pétert Rómában keresztre feszítették a Néró császár parancsára kirobbant első keresztényüldözés áldozataként ott, ahol most a sírja fölött a Vatikáni bazilika áll, saját kérésére fejjel a föld felé. Pált pedig mint „Római polgárt” karddal lefejezték. Később, az utolsó még életben maradt János apostolt is Rómába szállították, hogy ott óriási tömeg szemeláttára olajba főzzék, és ezzel elintézettnek mondhassák a rómaiaknak: Íme, Róma győztes a kereszténység fölött. Amikor a hatalmas tömeg szemeláttára az aggastyán apostolt a sokáig forralt olajba dobták, és az olaj még kis sérülést sem okozott azon a testen, amelyre egykor Jézus mondta ki végzését: Ha én azt akarom, hogy ne erőszakos halállal haljon meg, kinek mi köze hozzá! Az üldözők, a megdöbbent tömeg szemeláttára elszállították a kisázsiai tengerpartra, majd elfelejtik a rómaiak. Ezért kezdődött ott ez a látomás, és folytatódott sokáig. Az agg apostol hűségesen írta a keresztény Szentírás utolsó könyvét, amit Jelenések könyveként ismernek a mostani hívek.„Erre megfordultam, hogy megnézzem, mely hang szól hozzám. Amint odafordultam, hét arany gyertyatartót láttam, a gyertyatartók közt pedig az Emberfiához hasonlót. Bokáig érő ruhát viselt, aranyöv övezte mellét. Feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme mint a lobogó tűz, lába mint a kohóban izzó sárgaréz, hangja, mint a nagy vizek zúgása. Jobbjában hét csillagot tartott, szájából két élő hegyes kard tört elő, arca pedig olyan volt, mint a teljes erejében ragyogó nap”. (Jel 1,12-16) János Patmosz szigetén Úr napját, vagyis a keresztények szokása szerint a hét első napját tartotta a fontos napnak, hiszen az Ószövetség Jézus halálával megszűnt. Feltámadása a régi hét beosztását (szombattól péntekig) a keresztények számára értelmetlenné lett. Az „Úr napja” már örökké Jézus győzelmi napja lett. Ez a nap azért kapta magyar nyelven a vasárnap elnevezést, mert a szentmisére messze földről összegyűlt keresztények egyidejűleg a bevásárlásukat is megoldották. Latinul azonban kezdettől fogva Dies Dominica az Úr Jézus napja a neve. Az isten nélküli francia forradalom ki akarta iktatni a keresztény elnevezést és a Teremtő által elrendelt hetedik napot, mert úgy vélték, hogy a pihenés csak tíz-naponként jár, a családi együttlét nem fontos.

Évközi 23. hét szombat

Évközi 23. hét szombat

A nagy, ősi pogány vallások istentisztelete azoknak, akik még nem ismerik Krisztust, egyfajta kapaszkodó az igaz Isten felé vezető úton. Nekünk azonban, akik már ismerjük Krisztust és a benne feltáruló szentháromságos isteni életet, olyan volna az ősi kultuszokban való részvétel, mintha a sátán asztalához ülnénk. Van azonban ennek a kijelentésnek egy másik, egészen időszerű mondanivalója is: az okkultizmus és a sátánkultusz minden fajtáját, a legtávolabbi köreit is kerülnünk kell, mert az első parancs a Tízparancsolatban nem véletlenül az első: az összes többi megtartása ezen áll vagy bukik.

Jelenti ez az apostoli mondat azt is, hogy nekünk, akik az Úr asztalához járulunk, szakítanunk kell bizonyos más asztalközösségekkel és társaságokkal, amelyek tagjai kicsapongó, feslett életet élnek, akiknek ünnepei az eucharisztikus lakoma, a szentmise karikatúrájává züllenek. „Minden fát gyümölcséről ismerünk meg” – mondja Urunk a mai Evangéliumban. Gyakoroljuk ez alapján a szellemek megkülönböztetését saját magunkon! Ha azt tapasztaljuk, hogy bizonyos emberek társasága megzavarja lelkünk békéjét, ha a velük való együttlét után nem tudunk tiszta szívvel áldozni, ha elbizonytalanodunk hitünkben, megingunk erkölcsi tartásunkban, ismerjük fel a veszélyt, és legyen bátorságunk elmenekülni abból a közegből, amely veszélyezteti életünk jó gyümölcsének beérését és épségét.

Urunk Jézus, Te valahányszor bűnösökkel ültél egy asztalhoz, azt megmentésükre és üdvösségükre tetted. Mi azonban nem vagyunk olyan tiszták és erősek, mint Te, nekünk veszélyes a bűnösökhöz egy asztalhoz ülnünk, mert ahelyett, hogy a Te asztalodhoz vezetnénk őket, többnyire inkább mi válunk hasonlóvá hozzájuk világiasságban, majd a bűnök elkövetésében és lelkiismeretünk érzéketlenné válásában. Óvj meg, kérünk, kegyelmeddel a vakmerő bizalomtól s attól, hogy a megmentő szerepében akarjunk tetszelegni, és segíts, hogy Lévivel, Zakeussal, Mária Magdolnával azonosulva hálát adjunk Neked, hogy asztalközösségedbe hívsz bennünket.

DIABISZI SZENT TEOFÁN

Szent Teofán 

böjtölő és hitvalló

Teofán szülei pogányok voltak és pogány isteneiket imádták. Teofán fiatal korában ismerte meg a keresztény hitet. Isten angyala vezette el őt Diabisz hegyére, és átadta őt egy böjtölő atyának, aki már 75 éve élt szerzetesi életet. Az atya tanította növendékét a szerzeteséletre és a szent könyvek olvasására. Mindkettőjüket angyal táplálta. Öt év múlva az atya meghalt. Teofán 28 éven át élt barlangjában, folytatva böjtölő életét. Később, az angyal szavára elment messzebbre és hirdette az evangéliumot. Kár, Karin és Numerián királyok elfogták és megkínozták. 100 ütést kapott mellére, és más kínzásokban is részesült. Amikor kínzói látták, hogy sok csodát tesz, az emberek nagy számban jönnek hozzá a keresztségért, elszégyellték magukat és csendben elengedték a szentet. Teofán, barlangjába visszatérve még 17 évet élt szigorú böjtben. 300 körül halt meg szent halállal.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanévnyitó ünnepi szenátusi ülése

Szűz Mária születése ünnepén, szeptember 8-án tartották meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanévnyitó ünnepi szenátusi ülését, mellyel megkezdődött a Pázmány Péter által alapított egyetem 381. tanéve.

A 2016/17-es akadémiai évet, egyúttal a Pázmány Péter által alapított egyetem 381. tanévét megnyitó rendezvényen az egyetem vezető oktatóin túl jelen voltak az egyre bővülő hazai és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező intézmény stratégiai partnerintézményeinek vezetői és a magyarországi felsőoktatás hivatalos képviselői.

A fenntartó Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mondott ünnepi beszédet, a Szentlélek segítségét kérve az új tanév kezdetén az intézményben folyó oktató-, kutató- és nevelőmunkához, az egyetem karainak szoros együttműködéséhez, és mindennek a további – a tudományos munka mellett a keresztény értékek átadását is szolgáló – példaadó fejlődéséhez.

Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora hagyományos tanévnyitó előadását ezúttal az egyetemi képzési forma értékei változásainak szentelte. Öt nyelven elmondott beszédében a rektor a legrégebbi európai felsőoktatási intézmény, a Párizsi Egyetem eredeti és ősi szabályzatából idézte fel azt az értékkatalógust, amely mentén a 11–12. században megindult az egyetemi szintű képzés szerte Európában. Az egyetemi képzés céljai ennek alapján a következők: a világról alkotott „teljesen világos tükör”, a tudomány fényének „tartóoszlopai”, az „igazság elérésének” hiteles útjai, „a kifogástalan tanítás”, „a világos látásmód”, „az élet tisztasága”, „a jó hírnév elérése” (ebben az esetben a személy tényleges szakmai és erkölcsi megbízhatóságát értve alatta), és „a tudományok kifogástalan és tiszta művelése” mint a hallgatók számára elsajátítandó világos alapelvek.

Szuromi Szabolcs rámutatott, hogy a kortárs egyetemtörténeti kutatásokból kitűnik a kialakuló egyetemi működés legegyszerűbb szerkezete, amelynek középpontjában a professzor állt, iskolateremtő kisugárzásával, amely formába öntötte az egyes egyetemek egyedi és autentikus képét, soha el nem tekintve az előbb felsorolt sajátos céloktól. A PPKE rektora röviden ismertette a kibontakozó egyetemek, a skolasztikus módszer és az egyes diszciplínák kikristályosodásának és oktatásának alapelveit, kiemelve az igazság tudományos megismerésének elsődleges és hiteles célját, amelynek eszköze az egyetemek klasszikus korában a világos látásmód minél tökéletesebb átadására és a teljes ember képzésére helyezett különleges hangsúly volt. A katolikus egyetemi képzés területén pedig ez elválaszthatatlanul összekapcsolódott a Megváltó Krisztus művének, cselekedeteinek és a Krisztus-követésnek a mindennapi életbe való átültetésével.

A 18. század vége, 19. század eleje Európa-szerte meghozta az egyházi intézmények – így a felsőoktatás – szekularizációját. Sőt, amint a rektor rámutatott, a 19. század és a 20. század fordulója jelentősen átformálta a társadalom életét, amely drámaian és tragikusan csúcsosodott ki a II. világháború borzalmaiban, és az annak nyomán beálló értékkrízisekben, mindez természetes módon jelentős hatást gyakorolt az egyetemi képzésre, az oktatókra és hallgatókra egyaránt. Az ezt követő új generációk (melyek további krízishelyzeteken estek át a világ számos pontján, 1950-től mind a mai napig) képzéséből – függetlenül annak nyugati vagy szocialista formájától – rövid idő leforgása alatt kikopott a Párizsi Egyetem említett ősi szabályzatában rögzített értékekkel való megismerkedés és az egyetem egész embert formáló – lelki-erkölcsi, szellemi és fizikai – jellegének maradandó hatása, és a „produktivitás”, illetve a „piacképesség” alapelve vette át mindennek a helyét. Ez a két elv azonban erkölcs, lelkiismeret, tisztelet és alázat nélkül – nem említve a hit megtartó erejét – nem képes az egy életre szóló, személyi, családi, munkahelyi, közösségi és társadalmi nyugalmat biztosító alapot stabilan megteremteni – hangsúlyozta Szuromi Szabolcs.

A felsőoktatási képzési rendszer korunkban folyamatos és sokszor előre nem látható szervezeti, technikai és oktatásszerkezeti átalakulásokon megy keresztül az egész világon, mindennek instabilitást kiváltó hatását továbberősíti a kulturális és módszertani ismeretek egyre erősödő hiánya, a klasszikus kategóriák teljes szétesése, a beszélt nyelv fogalmainak tartalmi kiüresedése. A PPKE rektora szerint éppen ezért nem véletlen, hogy a klasszikus és a skolasztikus alapokon kikristályosodott, értékorientált, az egész ember képzését szem előtt tartó forma a katolikus egyetemi közegben maradt meg; annak európai és az egész világra kiterjedő egységes szabályozásában, nem változtatva azokon az egyetemek létrejöttekor lefektetett alapvető értékeken és célokon, amelyek elsajátítása független a konkrét tudományterület vagy tudományág művelésétől.

Szuromi Szabolcs előadását követően, a tanévnyitó ünnepi szenátusi ülés záróeseményeként a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pro Universitate díjában részesült Mezey Barna, az ELTE rektora, a magyar jogtörténet kiemelkedő kutatója és oktatója, aki több évtizedes tevékenységével jelentősen hozzájárult a két – egy alapításból kiinduló – egyetem közötti kapcsolat erősítéséhez, összehangolásához, a közös munka előmozdításához, valamint az eredeti, Pázmány Péterről elnevezett pesti egyetem három jogutódja (PPKE, ELTE, Semmelweis Egyetem) által – a közös múlt előtt tisztelegve – 2012 nyarán alapított Nagyszombati Felsőoktatási és Kutatási Szövetség létrejöttéhez.

Az Irgalmasság Szent Éve 282.

Péter anyósának meggyógyítása.

„Jézus a zsinagógából kijőve, Simon házába ment. Simon anyósa magas lázban feküdt. Szóltak neki miatta. Fölé hajolt, parancsolt a láznak, és az nyomban elhagyta. Mindjárt fel is kelt és kiszolgálta”. (Lk 4,38-39) Lám, milyen gyors bemutatkozása volt ez a megváltó Jézusnak. Talán ezt a csodálatos percet akarta visszaidézni az általunk kétezer évvel később használt szertartáskönyvet szerkesztő paptestvér, aki a betegek kenete helyett a rémüldöző családoktól mindig ezt hallotta: Betegünk van, legyen szíves, plébános úr, jöjjön és adja fel az utolsó kenetet! Jézus minden bizonnyal a Péterék házával szemben lévő zsinagógából jött át pihenni a Genezáreti-tó partján épült lakóházba. Szóltak neki, hogy Péter anyósa magas lázban fekszik. Azonnal az ágya mellé lépett, és a beteg fölé hajolva parancsolt a láznak, és a félelmetes, alattomos betegség megszűnt. Jézus nem magyarázott, hogy kedves hívek, Istennek ennyi az a félelmetes láztól mentés, ami  1960 év múlva a Bánk atya nagyapját és a hét éves unokáját pár napos küszködés után sírba vitte. Tudjuk: A 2. világháború idejében egy angol kémikus jutott el a várva várt győzelemig. A kísérleti asztalon ott állt a folyadék, de sokadszor sem találta meg a befejező lépést a kémikus. Felvijjogott a légvédelmi sziréna, és máris robbant a becsapódott bomba a közelben. A lombik összetört, a folyadék szétfolyt. Nem jutott el hozzám soha az angol szakember nyilatkozata, hogy mit csinált kétségbeesésében, de az egyik lombikcserépen ott ragyogott valami por. Az utolsó lépést a Gondviselés mutatta meg: a rettenetes lázak gyógyszere ott volt egy cserépen. Néhány hónap múlva a háború után Budapesten a mi ferences kolostorunk ifjú papja: P. Tornyos Kálmán értesült arról, hogy a nagyatádi (Somogy megye) ferences kolostorban haldoklik az irgalmatlan láztól az egykori segesdi hitoktatóm. Kálmán atya elment az angol követségre, elmondta keservünket. Irgalmas volt a parancsnok: adott Penicillint, használati utasítást. Kálmán atya pedig elindult gyalog a 240 km-es útra. Székesfehérvárnál felvette szekerére egy jószívű magyar testvérünk, aki éppen Somogyba tartott. A nagyatádi orvos olvasva a használati utasítást, megkezdte a dózisok beadását. Fiatal ferences növendékként utólag tudtam meg, hogy P. Ambrus Máté ennyi erőfeszítés után krisztusi szeretet hatására az elsők között gyógyult meg. Jézusba vetett hit, önfeláldozó szeretet.„Napnyugta után hozzátartozóik elvitték hozzá (Jézushoz) a különféle bajokban szenvedőket. Egyenként rájuk tette kezét, s meggyógyította őket. Sokakból ördögök mentek ki, így kiáltozva: Te az Isten Fia vagy! De ő rájuk szólt, s nem engedte szóhoz jutni őket, mert hisz tudták, hogy ő a Krisztus” (Lk 4,40-41) Napjainkra viszont Jézus parancsa megváltozott: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,15-16) Mivel a mai emberek egy része csak ordítozni tud, külön ki kell hangsúlyozni: Az ima csendes, de folyamatos perceiben Jézusnak suttogjuk el: Uram, tanítványaid kevesen vannak és az ordítozók hangja elnyomja a szavukat: kérik, adj kegyelmet imáinkra. „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak” (Mt 7,7-8) Nem hiába kérte Boldogasszonyunk a szent olvasót minden jelenésében.

Évközi 23. hét péntek

Évközi 23. hét péntek
1Kor 9,16-19.22b-27; Lk 6,39-42
„Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot” 

Szent Pál apostol sok ízben utalt arra írásaiban, hogy meghívott apostolként is önellátó volt az anyagi dolgok terén. Mint fiatal rabbi növendék a Biblia tanulmányozása mellett mesterséget tanult, hogy ne terheljen senkit napi rezsi-költségeivel. Ez ugyan nagy könnyebbséget jelentett hallgatóinak, később a fiatal egyházközségeknek, neki viszont tetemes munkát kellett elvégeznie- Vállalta ezt annak ellenére, hogy az ószövetségi papság részesült az állat- és ételáldozatokból, mégpedig Istentől megállapított mértékben. A honfoglalás alkalmával sem sorsoltak nekik szántóföldet vagy más birtokot. Rájuk igazán állt a zsoltár megállapítása: „Az Úr az én örökségem, és kelyhem osztályrésze” (Zsolt 16.5) A szentsátorban,majd később a templomban állt egy asztal a kitett kenyerek számára. Ez is áldozati ajándék volt, de egy hét múlva kiosztották a papoknak, de csakis ők fogyaszthatták el. A termények betakarításából tized ját nekik mindenből. Az újszövetségi papságnak is járt ez a jog, hogy ők az imádságnak és az igehirdetésnek tudjanak élni.(ApCsel 6,2-4) Pál nem akart ezzel a joggal élni: „Én azonban ezek közül semmivel sem éltem. De nem azért írtam ezt, hogy ezután így legyen, mert jobb meghalnom, semhogy valaki üressé tegye ezt, jutalmam van; ha pedig kénytelen-kelletlen, csak ügyintéző vagyok. Mi tehát az én jutalmam? Hogy az evangéliumot hirdetve ingyen adjam az evangéliumot, és ne éljek az evangéliumból eredő hatalmammal” (1Kor 9,15-18) Tudjuk, hogy ha Istennek legegyszerűbb gyermeke is a jót szeretetből teszi, tehát itt a földön nem kap érte viszontszolgáltatást, „ingyen” teszi a jót a rászorulóval, akkor a mennyei boldogság kezdetén Isten annyi boldogságot nyújt neki örökre szólóan, amennyi jót tett földi életében másokkal „ingyen”, vagyis szeretetből, kizárólag mások boldogításának szándékával. Itt az apostol nyilván erről beszél, hogy az Isten országának szolgálata, az igazság hirdetése, ha szeretetből történik, még inkább kiérdemli a boldogításért járó mennyei boldogságnak nagyobb mértékét. ”A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket; mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek. Mindent az evangéliumért teszek, hogy nekem is részem legyen benne. Nem tudjátok, hogy akik a versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! Az pedig, aki részt vesz a versenyben, mindentől tartózkodik: ők azért, hogy hervatag koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy hervadhatatlant. Futok tehát, és nem csak vaktában, mérem az ökölcsapásokat és nem csak úgy a levegőbe csapkodva; hanem sanyargatom a testemet és szolgaságba vetem, nehogy, míg másokat tanítok, magam elvetésre méltó legyek”. (22-27) A magunk életét is, hazánk kibontakozó újjászületését is ezzel a hozzáállással vigyük győzelemre.

FREISINGI SZENT KORBINIÁNUSZ

SZENT KORBINIÁNUSZ 

püspök
*Châtres, Melun mellett, 680 körül. +730 (?) szeptember 8. 

München-Freising érseksége eredetét Korbiniánusz tevékenységére vezeti vissza, aki a 8. század elején hozzáfogott, hogy megszervezze az Egyházat Bajorországban. Életéről jól tudósít Arbeo, aki 764-től 784-ig Freising negyedik püspöke volt, és Korbiniánusz csontjait Freisingbe vitette, hogy ott ébren tartsa az első püspök emlékét. Arbeo ezzel személyes háláját is lerótta, mert gyermekkorában a szent mentette meg a vízbefulladástól.

Korbiniánusz Melun vidékéről származott. Frank eredetű apja, Waltekis röviddel fia születése előtt meghalt. Anyja -- akinek a neve: Corbiniana kelta származásra utal -- a saját nevéről nevezte el.

Bizonyára mélyen vallásos nevelésének gyümölcse volt, hogy Korbiniánusz visszavonult a világtól, és remeteként telepedett le egy elhagyatott templom közelében. Szentségéről csakhamar csodák tanúskodtak. Önmaga iránti szigorúsága éppúgy, mint szelídsége mindazok iránt, akik a segítséget kérték, számos hívőt vonzott remeteségéhez.

Miután tizennégy éven át élt remeteként, az emberek hozzá áramlásával együtt járó növekvő nyugtalanság arra indította, hogy távozzék. Rómába indult, hogy az apostolfejedelmek sírjánál imádkozzék, és áldást kapjon a pápától. A pápa püspökké szentelte, és vándor hitszónokká tette.

Korbiniánusz az Alpokon át visszafelé vándorolt az alemannok vidékére és Bajorországba. Theodo bajor herceg megkérte, hogy Trient vidékén tevékenykedjék, Korbiniánusz azonban jobban kedvelte a magányt. Még egyszer bejárta Felső-Itáliát. Második római tartózkodása alkalmával II. Gergely, aki 715-ben foglalta el a pápai trónt, arra utasította, hogy alapítson kolostort, s onnan induljon tevékenykedni a világba. Északra visszautaztában letelepedett Mais-Meránnál lévő Kains vidékén, amelynek pompás voltát életrajzírója kiemeli. A Korbiniánusz itáliai utazásairól szóló tudósítások nemcsak a politikai és az egyházi viszonyokról tartalmaznak értékes közléseket, hanem, ami szokatlan: az országról és az emberekről is.

Egy későbbi hagyomány szerint 724-ben Korbiniánusz követte Grimoaldnak, Theodo utódának hívását, és Freisingbe ment. Ott megtelepedett a Szent Istvánnak szentelt kolostorban, és megkezdte missziós tevékenységét.

Grimoald az egyházi tilalom ellenére vette nőül testvére özvegyét, Pilitrudot, ezért Korbiniánusz meghagyta neki, hogy váljanak el.

Amikor Korbiniánusz észrevette, hogy Pilitrud az életére tör, el akarván kerülni würzburgi Szent Kilián (lásd: 350. o.) sorsát, visszavonult Kainsba.

Grimoald halála után azonban az utóda, Hugibert visszahívta Freisingbe, ahol még néhány termékeny év várt rá.

Halála után Kainsban temették el.

Amikor az általa lerakott alapokon Szent Bonifác (lásd: A szentek élete, 247. o.) megalapította Freising püspökségét, ereklyéit visszavitték. Freising évente november 20-án emlékezik meg erről az eseményről.

A közép-európai, s különösen a bajorországi egyház korai története számára felbecsülhetetlen forrás Korbiniánusz élete. 

Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szeptember 6-án és 7-én Ternyák Csaba érsek meghívására Egerben megtartotta őszi rendes ülését, amelynek második napján Erdő Péter bíboros újraszentelte az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont helyreállított kápolnáját.

Mohos Gábor, az MKPK titkára szeptember 8-án sajtótájékoztatón ismertette az ülésen tárgyalt témákat.

A konferencia bizottságai ötéves megbízással végzik munkájukat. A testületek mandátuma idén ősszel lejárt, így a bizottságok tagjait újraválasztották, immár az elmúlt években kinevezett új püspökök részvételével.

Hittani Bizottság
Elnök: Erdő Péter
Tagjai: Udvardy György, Márfi Gyula, Bábel Balázs, Bíró László, Kiss-Rigó László, Orosz Atanáz

Liturgikus Bizottság
Elnök: Veres András
Tagjai: Beer Miklós, Snell György

Karitász- és Egészségügyi Lelkipásztorkodás Bizottsága
Elnök: Spányi Antal
Tagjai: Beer Miklós, Szocska A. Ábel

A Papság és a Megszentelt Élet Bizottsága
Elnök: Palánki Ferenc
Tagjai: Kocsis Fülöp, Várszegi Asztrik, Spányi Antal, Beer Miklós, Orosz Atanáz, Székely János

Világiak Bizottsága és Országos Lelkipásztori Bizottság
Elnök: Székely János
Tagjai: Bíró László, Palánki Ferenc, Orosz Atanáz

Oktatási Bizottság
Elnök: Ternyák Csaba
Tagjai: Erdő Péter, Várszegi Asztrik, Kiss-Rigó László, Székely János

Caritas in Veritate Bizottság
Elnök: Székely János
Tagjai: Veres András, Kocsis Fülöp, Cserháti Ferenc

A Kultúra és a Tömegtájékoztatás Bizottsága
Elnök: Bábel Balázs
Tagjai: Várszegi Asztrik, Kiss-Rigó László, Varga Lajos

Jogi Bizottság
Elnök: Erdő Péter
Tagjai: Veres András, Márfi Gyula, Kiss-Rigó László, Palánki Ferenc

Gazdasági Bizottság
Elnök: Ternyák Csaba
Tagjai: Veres András, Kocsis Fülöp, Spányi Antal

A tanácskozáson meghallgatták Székely János püspök beszámolóját a Boldog Ceferino Intézet koordinálásával működő közfoglalkoztatási programról. Ezen keresztül nagy mértékben tudják segíteni azt az országos szolgálatot, amelynek keretében jelenleg 62 közösségi ház működik, és közel 20 000 hátrányos helyzetű személyt segítenek rendszeresen.

Az új tanév kezdetén a püspökök egyeztettek a papképzés országos helyzetéről. Beer Miklós püspöknek, a szemináriumi bizottság vezetőjének beszámolója nyomán döntöttek arról, hogy egy külön bizottságot bíznak meg a kérdés részletes vizsgálatával és az elkészülő anyag alapján kiemelt témaként tárgyalnak róla a püspöki konferencia következő ülésén.

A püspökök testülete döntött arról, hogy 2017-ben, a fatimai Mária-jelenések 100. évfordulója alkalmából országos találkozót szervez. Számos egyházmegyében hagyomány, hogy minden hónap 13-án, a fatimai jelenések napján, a hívek zarándoklatot tartanak, közös imádságra jönnek össze. A kerek évfordulón minden egyházmegyéből várják majd a híveket, hogy együtt imádkozzanak a béke ajándékáért október 13-án, az utolsó jelenés napján.

Szent László lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából, csatlakozva a 2017-es állami eseményekhez, a konferencia több országot összekapcsoló programsorozattal kíván megemlékezni az Árpád-házi uralkodóról, akit több környező országban is tisztelnek.

Az ülésen meghallgatták Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök beszámolóját a Krakkóban július 26. és 31. között megrendezett Ifjúsági Világtalálkozóról. A rendezvényen közel négyezer magyar fiatal vett részt hazánkból, illetve határainkon túlról, akiket az MKPK részéről nyolc püspök kísért. Az általuk tartott anyanyelvi katekéziseken és szentmiséken való személyes találkozások, beszélgetések abban segítették a fiatalokat, hogy az Ifjúsági Világtalálkozó témája – „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek” (Mt 5,7) – a találkozó után is kézzelfogható valóság legyen a számukra.

Az előző évekhez hasonlóan, október 1. és 31. között ismét megrendezik a Katolikus Kulturális Hetek programsorozatot, amelynek idei mottója: „Szent Márton követői napjainkban”. Az eseménysorozat célja a katolikus kultúrán keresztül megismertetni, közelebb hozni az emberekhez a jubileumi Szent Márton-évben a szent  példáját, a nagyközönség figyelmét a tours-i püspök felé fordítani. Az egyházmegyék színes programokkal, képzőművészeti kiállításokkal, irodalmi estekkel, Szent Márton életét bemutató színdarabokkal, pályázatok meghirdetésével kapcsolódhatnak bele az országos rendezvénybe.

Az MKPK negyedik alkalommal rendezi meg a Katolikus Társadalmi Napokat (KATTÁRS), amely idén a budapesti Március 15. téren szeptember 16-án és 17-én lesz. A rendezvény jelmondata: „Jézus az irgalmasság arca. Társai vagyunk!” A rendezvény ünnepélyes megnyitójára szeptember 16-án, pénteken 13 órakor kerül sor a budapesti Március 15. téren.

Az Irgalmasság Szent Éve 281.

Jézus Kafarnaumba megy.

„Jézus lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton tanította őket. Tanítása mindenkit ámulatba ejtett, mert szavának hatalma volt. Volt a zsinagógában egy ember, akiben egy tisztátalan démon lelke volt. Ez hangosan kiabálta: Hagyd abba! Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? A vesztünkre jöttél? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje. Jézus ráparancsolt: Elhallgass, és menj ki belőle! Erre az ördög a földre sújtotta, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Mindenki elámult, és egymás közt azt kérdezgették: Miféle beszéd ez? Akkora hatalma és ereje van, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, úgyhogy kimennek a megszállottakból? Híre elterjedt az egész környéken” (Lk 4,31-37) Teológus koromban, amikor az ördögűzésről tanultunk, úgy informáltak bennünket, hogy most is akad ilyen eset. Az ördögök nem érzik jól magukat az örök büntetés helyén, a pokolban, ezért igyekeznek a földre jönni, mert itt nem égeti őket a pokol gyötrelmes tüze és gyönyörű az Isten pazar világa a földön is, ha el is marad a mennyország tájaitól szépsége. Külön gyönyör az ördög számára, ha rátalál olyan emberre, aki ostobaságot követ el, és az Isten gyermekeinek a testét megszállhatják. A sikeres megszállás után, ha az áldozata belép a templomba és imádkozni készül rettenetes csetepatét rendez, mindent elkövetve, hogy ő legyen a győztes. Csak a pokolba toloncolás után megy ki áldozatából. A felszenteléskor minden pap megkapja az ördögűzéshez a hatalmat, de csak püspöki engedéllyel élhet hatalmával.

Kisboldogasszony, Szűz Mária Születése

Kisboldogasszony, Szűz Mária Születése

Áldozzunk hív keresztények!

Megváltó Jézusunk megtestesülése előtt az emberek születésének évfordulóját szokták megünnepelni. Mennél fontosabb volt valaki, annál nagyobb volt az ünneplés ezen a napon. Érthető volt az örömünnep, hiszen ekkor indult a gyermek a ragyogó földi élet útjára, vagy ahogyan mi magyarok mondani szoktuk: ezen a napon látta meg a szép napvilágot. Jézus és Mária születésnapja olyan fontos volt, hogy Isten már az ősevangéliumban a legnagyobb örömnek hirdette meg: eljön majd a hozzátok a Megváltó, megszabadít titeket legyőzve a sátánt, és asszonytól születik majd. Jézus és Mária földi születésének napja ennek ellenére a mai napig ismeretlen. Jézus megnyitotta az örök életet minden ember számára, ezért a halálon való győzelmének a napja, a húsvét lett állandó ünnepnap. Édesanyja földi születésnapja csak a IV. század közepétől lett fontos kérdés, és a mai napig ismeretlen: születésüknek csak választott ünnepnapja van. A választott napot illik szépen és bensőségesen megünnepelnünk, hiszen ezzel indul a megváltás konkrét ideje, Ő az összes ember édesanyja az Úr végrendelete értelmében. Milyen csodálatos élmény lenne, ha a földkerekség legalább lélekben mellé sorakozna, ki-ki hozná egyéni ajándékát: imáját, háláját és az édesanyák legnagyobb örömét, hogy gyermekeik szeretik Őt és egymást. Milyen nagyszerű lenne, ha így tudnánk Őt ünnepelni! Hisz nekünk nemcsak Édesanyánk, de Nagyboldogasszonyunk is.

Isten a mai születéssel megadta az ős evangélium egyik ígéretének a beteljesülését. „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékos és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod” (Ter 3,15) A kárörvendő sátán hosszú időre a föld ura lett. Az ember elrontotta életét, maga adta a sorsát a gonosz kezébe. Ez elvette üdvösségét, istengyermekségét, békéjét. A gonoszság elindult rontó útjára: elvész a paradicsomi boldogság, - a családi béke, az apa nyűgös munkát kap, az anya nehéz szülést, a szülők hálátlan gyermekeket, elindul a gyilkosságok folyamata. Szembe kell nézni a sebekkel és a halállal. Kezdődik a szeretet fiaskója: a kedves, ártatlan Ábel az irigység áldozata lesz. Minden folytatódik az évezredeken át, s ma is. „Áldozzunk hív keresztények, a kegyelem kútfejének, hogy megadta Istenünk, Szűz Máriát minekünk”(Ho 173,1) A sátánnak nincs legyőzője, csak az Isten ereje.” Az elcsábult asszony helyett ad egy másik asszonyt, aki győzni fog Fia erejével minden gonoszságon, mert fia Isten Fia lesz, aki széttiporja a sátán-kígyó fejét. „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes!” (Lk 1,28) Senki nem tudta rólad, amikor megszülettél, mekkora ajándék vagy az emberiségnek. Sokan ma sem tudják. Hála Istennek, mi tudjuk, köszönjük az Atyának az ígéret teljesítését, és a reményt, hogy a jó általad végleg győzni fog.

BOLDOG PONGRÁC ISTVÁN

Boldog Pongrác István

kassai vértanú. 

Jezsuita atya. Sokfelé térített eredményesen a protestánsok között. Amikor meghallotta Bethlen támadásának hírét, Kassára sietett az ottani katolikusok bátorítására. Kegyetlenül megkínozták, majd félholtan a szennygödörbe lökték. †1619. [III308; Z1673]

PONGRÁCZ SZENT ISTVÁN 1582-ben született Alvincen ősi erdélyi nemesi családból. Jezsuittáknál tanult Kolozsváron, majd 1602-ben szülei és rokonai tanácsa ellenére maga is jezsuita lett. Ausztriában, majd Kassán tanított és lelkipásztorkodott. Homonnára küldték hitszónoknak, majd Sárosra került a súlyosan beteg Péchy Zsigmond lelkének ápolására. Innen a protestáns hadak előrenyomulásának hírére Kassára sietett az ottani katolikusok bátorítására. Kassán társa volt Kőrösi Márk és Grodecz Menyhért.

Bethlen Gábor és Rákóczi György református hajdúi 1619. szeptember 5-én elfoglalták Kassát, mindhármójukat őrizetbe vették. Mivel nem voltak hajlandók áttérni, pénzt sem lehetett tőlük kicsikarni, Bay Zsigmond kapitány emberei borzalmasan megkínozták, megcsonkították őket, majd a szennygödörbe dobták a haldoklókat.

István atyát leütötték, majd mezítelenül a ház gerendájára kötötték. Testét karddal vagdosták, fáklyával sütögették. Még egy napig volt életben a szennygödörben, sőt beszélni is tudott néhány szót a kápolna gondozójával, Eperjessy Istvánnal. Egész nap hallható volt megtört sóhajtozásuk. Csak néhány nap múlva kerültek ki a gödörből a holttestek.

1620-ban kerültek maradványaik méltó helyre, az alsósebesi templomba, majd a hertneki várba. 1635-ben ólomkoporsóba zárva Nagyszombatba szállították az ereklyéket, és mindmáig az akkor még klarissza, de 1784-től orsolyita templomban vannak eltemetve. Szent X. Piusz pápa 1905-ben avatta boldoggá őket, majd II. János Pál pápa 1997-ben szentté avatta hármójukat.

Példája:

Hitedet semmiképp sem tagadhatod meg!

Egyházak csúcstalálkozója a közel-keleti keresztények jövőjéről

A jordániai Ammánban szeptember 6-án kezdődött meg a Közel-keleti Egyházak Tanácsának XI. közgyűlése, amelyen részt vesz a régió összes egyházi vezetője, illetve az egyházak képviselői. A találkozó házigazdája a jeruzsálemi görög ortodox patriarkátus.

A találkozón jelen van többek között X. János, Antiochia görög ortodox pátriárkája; Louis Raphael Sako káld pátriárka; Fouad Twal nyugalmazott jeruzsálemi latin pátriárka; III. Ignác Juszuf Junan szír katolikus pátriárka; III. Gergely görög melkita pátriárka és II. Teodor kopt ortodox pátriárka.

Az egyházak és vallási közösségek vezetőinek találkozóján a résztvevők a közel-keleti keresztények helyzetére összpontosítanak a régiót sújtó viszontagságos időszakban. Megvizsgálják a párbeszéd és az együttélés lehetőségeit a többségi muszlim közösségekkel és a háború elől menekülő hívőknek való segítségnyújtás formáit. Áttekintik azokat a lehetőségeket is, amelyekkel arra buzdíthatnák a nemzetközi közösséget, valamint a globális és regionális hatalmakat, hogy minél előbb vessenek véget a szíriai és az iraki konfliktusoknak.

A csúcstalálkozónak otthont adó Jordán Hasemita Királyság vállalja a keresztény szent helyek őrzője szerepet, és ismételten megerősíti, hogy a keresztények a Közel-Keleten élő népek és vallási közösségek mozaikjának nélkülözhetetlen és önálló eleme. Szeptember 4-én II. Abdullah király fogadta Teodor pátriárkát, és hangsúlyozta, hogy Jordániában megvalósul a keresztények és muszlimok közötti harmonikus együttélés modellje.

II. Teodor kopt ortodox pátriárka jordániai látogatásának első napján Madabában felszentelte a Szent Antal kopt ortodox kolostort, amelynek alapkövét 2005-ben elődje, III. Senuda pátriárka helyezte el. Ellátogatott továbbá a Nébó-hegyre, ahol Mózes megpillantotta az ígéret földjét, amelyet Isten a választott népnek rendelt.

„A közel-keleti keresztényeket is érintő küzdelem a történelemnek ebben a tragikus időszakában nem emberi erők, nem hús és vér ellen, hanem a mai idők sötétségének urai és a gonosz csatlósai ellen zajlik azokon a helyeken, amelyek az éghez kapcsolódnak” – III. Teofil jeruzsálemi görög ortodox pátriárka ezekkel a szavakkal nyitotta meg szeptember 6-án a tanácskozást és mutatta be a jelenlegi helyzetet, amelyben a háború és fanatizmus által sújtott régió keresztényeinek drámája zajlik.

A csúcstalálkozó mottója a 118. zsoltárból származik: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó: irgalma örökké tart.” Előtérbe állítja a keresztények hivatását, hogy legyenek az irgalmasság eszközei a világ erőszaktól, igazságtalanságoktól, összeesküvésektől és hatalmi harcoktól sújtott részén.

A Közel-keleti Egyházak Tanácsa 1974-ben jött létre a ciprusi Nicosiában, jelenleg Libanon fővárosában, Bejrútban van a székhelye. Célja a közel-keleti keresztény közösségek közötti összhang elősegítése és a felekezeti ellentétek leküzdése.

Az Irgalmasság Szent Éve 280.

Szent Márk, István, Menyhért áldozópapok, Kassai vértanúk
Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt mennyei Atyám előtt – mondja Jézus, s ez nem csupán kortársainak, hanem minden Krisztus-hívőnek szól, nekünk is. Kereszténységünk megvallását és a Krisztusról való tanúságtételt a legtöbb esetben kötelességnek tekintjük, s valóban helyes, ha valaki kötelességtudatból ezt meg is teszi mindennapi életében. De a kötelességteljesítés „kényszerén” felül más értékeket is fel kell fedeznünk, amelyek még inkább ösztönözhetnek bennünket a tanúságtételre. Ilyen például az Isten iránti szeretetünk, amelyből mindig új erőt meríthetünk, és az öröm, amely megkönnyíti azt. S ezenfelül végezzük a tanúságtételt örök üdvösségünk reményében

Évközi 23 hét szerda

Évközi 23 hét szerda
Kol 3,1-11; Lk 6,20-26
„Ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafönt valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve" 

„Ha Feltámadtatok Krisztussal": Nézzük a leírt fogalmakat sorjában. Jézus Krisztus valóban a halál fogalmának megfelelően meghalt. Egyedül az ember tud meghalni. A halál ugyanis azt jelenti, hogy a lélek elválik és eltávozik a testből. A lélek nem tud tovább halni, mert szellemi léte van. A testnek van újabb „halála", teljes szétbomlás. A feltámadás a halál ellentéte: az ember lelke visszatér a testébe, egyesül vele, ezáltal a test és az egész ember újra él. Jézus Krisztus valóban meghalt, mert az emberi lelke elhagyta testét. Ezt bizonyítja Jézus egyértelmű felkiáltása: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet! E szavakkal kilehelte lelkét". (Lk 23,46) Jézus nagypéntek délutántól húsvétvasárnap hajnalig halott volt. Teste Arimateai József új sírboltjában nyugodott, emberi lelke alászállt a poklokra. Onnan azonban isteni ereje visszahozta a földre. Angyalok kísérték diadalmenetét. A sírban ők szolgáltak Jézusnak. Agyongyötört testéről levették a fejet borító kendőt, majd az egész testet takaró lepedőt, összehajtogatták és fejtől, lábtól elhelyezték. A test rendbetételét már isteni erő végezte. Amikor ez megvalósult, az emberi lélek visszatért bele: Jézus tehát feltámadt, újra élt. A két angyal ott maradt: ők tanúsították a feltámadás tényét a holttestet kereső asszonyoknak. Húsvét napján Jézus több kijelölt tanúnak is megjelent. Igazolta a feltámadást. Negyven nap múlva a tizenegy apostol látta a mennybe menni. Pál apostol később találkozott vele a damaszkuszi úton. Az apostol levelét élő kolosszeieknek írja. Furcsa, hogy mégis feltámadtaknak szólítja őket, sőt: Krisztus széke mellé küldi őket, hogy ott a jót keressék. Itt az apostol már arra utal, hogy Jézus halála nem a mi fizikai halálunkat közömbösítette. Édesanyját kivéve minden embernek meg kell halnia. Az ember erkölcsi halálát oldotta fel Jézus. A kolosszeiek tehát a bűn halálából támadtak fel: „Hiszen meghaltatok (a bűnnek), és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben". (3-4) Az apostol az erkölcsi haláltól óvja keresztény testvéreit. Azoktól a bűnöktől, amelyek miatt Jézus halála és feltámadása után is lelki halálba lehet sodródni, a testi halál után pedig az örök halálba is eshet a bűnös. Ezért kell az életben arra törekedni, hogy csak olyan tetteket szeressünk és tegyünk meg, amelyek már most is illenek Jézus mennyei trónszékéhez. Építsük az Isten országát, az igazság és szeretet szellemiségét gyakoroljuk. Abba a közösségbe törekedjünk, amelyben nem a test szerinti származás számít, hanem az istengyermekség. Meg kell fontolnunk ezeket, éljünk józanul: a bűnöket jó megbánni, de legjobb eleve elkerülni.

RÓMAI SZENT EUDOX

Szent Eudox 

vértanú

Dioklécián császár, uralkodása alatt kegyetlenül üldözte a keresztényeket. Az üldözések idején sok keresztény elbujdosott a pusztába és a hegyek közé. Közöttük magas rangú emberek is voltak Egyik volt közülük Eudoz katonai fővezér, Jézus Krisztus hűséges keresztény szolgája. Egész családjával elmenekült a császári kegyetlenség elől. A helytartó katonákkal kerestette. A katonák egy helyen megtalálták, de szegényes ruházata miatt nem ismerték fel. Ő magához hívta a katonákat, megvendégelte, és a végén kijelentette, hegy ő az, akit keresnek. A katonák nem akarták őt magukkal vinni. A szent azonban úgy látta, hogy Isten hívja a vértanúságra. Elbúcsúzott családjától és követte a katonákat. A helytartó bálványimádásra hívta fel Eudoxot. Ő azonban állhatatos maradt, majd leoldotta katonai rangjelző övét és a helytartóhoz dobta. Keresztény katonatársai ugyanezt tették. Erre a helytartó a különböző kínzási lehetőségeket emlegette előttük. Ezek ellenére is kitartott hite mellett. Ezután kifeszítették testét és kegyetlenül verték, utána felfüggesztették és hegyes vasakkal szaggatták, majd börtönbe vetették. Néhány nap múlva darabonkint vágták le tagjait, végül lefejezésre ítélték. A vesztőhely felé menvén, imádkozott. Közben meglátta feleségét. Temetéséről adott neki utasításokat. Aztán Zenon nevű érte síró barátját vigasztalta meg. Először Zenont fejezték le, utána Eudoxot, majd velük több más hitvalló keresztényt is. Eudoxot felesége temette el a férje által megjelölt helyen.