Liegei Szent Hubertus

Hubert püspök tisztelete főleg Lotharingiában, a Rajnavidéken és Belgiumban virágzik, de hazánkban is több történelmi szakaszban felbukkan.

A vadászok, erdészek, lövészcéhek védőszentje.

Hubert († 727) a legenda szerint hercegi család elkényeztetett sarjadéka volt, aki teljesen a világi örömöknek élt. Egyszer nagypénteken is kiment vadászni: hirtelen egy szarvas tűnt föl előtte, amely agancsai között keresztet viselt. A látomás annyira megrendítette, hogy életét megváltoztatta. Annyi kétségtelen, hogy Lüttich első püspöke volt. Szentelését – ismét a legenda szerint – maga a pápa végezte. Amikor a püspöki öltözetet átadta neki, a stóla hiányzott. Erre egy mennyei angyal jelent meg, és stólát nyújtott át neki, amelyet ereklye gyanánt őriznek, és máig azokra teszik, akiket veszett kutya harapott meg.

Nevenapján nyugaton kenyeret is szentelnek, amelyet szintén ebmarásról, veszettségről tartanak foganatosnak.^* Ünnepén máig nagy vadászatokat rendeznek a nyugati országokban a tiszteletére.

Hazai kultuszárul keveset tudunk. A középkorban Hubert tiszteletére szentelték Garáb premontrei prépostságát.^* Ma már aligha lehet megállapítani, hogy a titulus a rend francia kapcsolatait tükrözi-e, vagy pedig – tekintve a hegyes-erdős környezetet – a vadászok, erdőjárók hazánkban is patrónusként tisztelték. Nem lehetetlen, hogy Hubert védőszentként való kiválasztásában még az Árpádok csodaszarvas-hagyománya is közrejátszott.^* A hajdani Felvidék templomaiban egykorú, tehát középkori ábrázolásaival is találkozunk. Ludrófalva (Ludrová) Mária koronázását ábrázoló szárnyas-oltárán (1510) több szent társaságában György mellett Hubert is ott hódol.^*

Ezután csak a XVIII. században bukkan föl a szent tisztelete hazánkban. Így az 1728. évben Szent Hubert napján Temesvárott nagy vadászatra gyűlt össze a temesi bánság előkelő társadalma. Mercy gróf volt a házigazda, aki fölkérte a jezsuiták házfőnökét, hogy a vadászok miséjét az ő palotájában végezze el. Mise alatt a páter három zsömlét is szentelt, amelyből indulás előtt minden vadász egy-egy szeletkét evett.^* Nyilvánvaló, hogy ezt a kultuszt Temesvár rajnavidéki német és francia bevándorlói, katonatisztjei hozták magukkal.

Egy pesti asszonyt 1787-ben veszett kutya harapott meg. Egy vadászember azt tanácsolta neki, hogy Hubertus-cédulákat nyeljen. Ez azonban már nem segített rajta, a betegségbe hamarosan belepusztult.^*

A szent délvidéki barokk tiszteletének bizonysága még Szenthubert torontáli falu is,^* amelyet elzászi és lotharingiai franciák alapítottak (1770), és templomukat (1791), új lakóhelyüket régi szülőföldjük kedvelt szentjéről nevezték el. Sajnos, nincs adatunk arra, hogy népi kultusza itt milyen hagyományokban nyilvánult meg.

Nyilván az udvari jámborság bánáti sarjadéka Orczyfalva (Kokoda) német falu Hubertus-titulusa is. A templomot a magyar királyi kamara emeltette (1809).

Érthető, hogy éppen a szenvedélyesen vadászó arisztokraták régi hazánkban is számontartották Hubert püspököt. Egykori főúri erdőségekben fölbukkan a kápolnája, így Konyha (Kuzhyna, Pálfyak), Nagylévárd (Velké Leváry, Wenckheim-család), Ugod (Eszterházyak), Csobánka határában. Üröm templomában szobrát (1765)^* láthatjuk. Csákvár (Eszterházyak) népe az Euszták-kápolnánál, de Hubert napján gyülekezett össze, ahol nagy vadászati és céllövészeti versengés, majd pedig mulatság volt. Az uraság most jutalmazta meg legjobb vadászait, erdőőreit, és itt hozta nyilvánosságra azoknak nevét is, akiket előléptetett.^*

Hubert tiszteletének csökevényeit mutatja, hogy – nyilván bécsi Habsburg-hagyományok alapján – hazánk több városában a század elején Hubertus-vadásztársaság működött, a hadsereg lovastisztjei pedig ezen a napon Hubertus-lovaglást rendeztek.

Öreg szegedi polgári vadászok úgy tartották,^* hogy annak a vadásznak nem lesz szerencséje, aki ezen a szent napon otthon ül, Hubert tisztességére ki kell mennie vadászni.

Ferenc pápa a Laurentino temetőben: Sose felejtsünk el emlékezni és remélni!

November 2-án délután a Szentatya a római Laurentino temetőben mutatott be szentmisét. Előtte néhány percet a kisgyermekek sírjainál imádkozott, és néhány sírra fehér virágot helyezett. A misét a „Feltámadt Jézusnak” szentelt kápolna előtti téren mutatta be.

Rögtönözve elmondott homíliájának fordítását teljes egészében közöljük.

A mai szertartás realista és konkrét. Az élet három dimenziója közé helyez bennünket, és ezeket a kisgyermekek is értik: a múlt, a jövő, a jelen.

Ma a múlt emlékezetének napja van. Ezen a napon azokra emlékezünk, akik előttünk jártak, azokra, akik kísértek bennünket, akik életet adtak nekünk. Emlékezünk, felidézzük emléküket. Az emlékezet tesz erőssé egy népet, mert az emlékezés által érzi meg azt, hogy egy hosszú útba gyökerezik, egy történelembe gyökerezik, egy népbe gyökerezik. Az emlékezet érteti meg velünk, hogy nem vagyunk egyedül: nép vagyunk, nép, melynek van történelme, van múltja, van élete. Arra a sok emberre emlékezünk, akik részesei voltak életutunknak, és most itt vannak [a sírokra mutat]. Nem könnyű emlékezni. Gyakran megesik, hogy nehezen tudunk gondolatban visszatérni ahhoz, ami történt az életemben, a családomban, a népemben… Ma azonban az emlékezés napja van, s ez visszavisz bennünket a gyökerekhez: a gyökereimhez, népem gyökereihez.

Ma a remény napja is van: a szentlecke szemünk elé állította, mi vár ránk. Új ég, új föld és a szent város, az új Jeruzsálem. Gyönyörű képet használ annak szemléltetésére, ami ránk vár: „Láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől; olyan volt, mint a vőlegényének felékesített menyasszony” (vö. Jel 21,2). A szépség vár ránk… Emlékezet és remény. Abban reménykedünk, hogy találkozni fogunk, abban reménykedünk, hogy elérkezünk oda, ahol a Szeretet van, aki teremtett bennünket, ahol a Szeretet van, aki vár bennünket: az Atya Szeretete.

Az emlékezés és a remény között ott van a harmadik dimenzió: az út dimenziója; az úté, amelyen járunk, és amelyet végig kell járnunk. Hogyan kell járnunk, hogy ne tévedjünk el? Milyen fények segítenek, hogy ne vétsem el az utat? Melyik az a „GPS”, amelyet maga Isten adott nekünk, hogy ne vétsük el az utat? A boldogságok a mi irányítóink, melyeket Jézus az evangéliumban tanított nekünk. A boldogságok – a szelídség, a lelki szegénység, az igazságosság, az irgalom, a szívbeli tisztaság – azok a fények, amelyek kísérnek bennünket, hogy ne vétsük el az utat: ez a mi jelenünk.

Ebben a temetőben itt van az élet három dimenziója: az emlékezet, láthatjuk ott [a sírokra mutat]; a remény, amelyet most a hitben – és nem a látásban – ünneplünk; és a fények, melyek vezetnek bennünket, hogy ne vétsük el az utat: hallottuk őket az evangéliumban, ezek a boldogságok.

Kérjük ma az Urat, adja meg nekünk a kegyelmet, hogy sose felejtsünk el emlékezni, sose rejtsük el az emlékezetet: a személy emlékezetét, a család emlékezetét, a nép emlékezetét; adja meg nekünk a remény kegyelmét, mert a remény az ő ajándéka: tudni remélni, a horizontot kémlelni, nem bezárkózni egy fal mögé. Mindig a horizontot kémlelni – ez a remény. És adja meg nekünk annak megértésének kegyelmét, hogy milyen fények kísérnek el bennünket, hogy ne vétsük el az utat, és így megérkezhessünk oda, ahol oly nagy szeretettel várnak bennünket!

Évközi 30. hét szombat

Évközi 30. hét szombat

A mai Szentlecke összecseng a Te Deum utolsó sorával: „In te, Domine, speravi, non confundar in aeternum” – „Tebenned bíztam, Uram, meg nem szégyenülök örökké.” Gondoljunk csak a Filippi levél keletkezésének körülményeire! Szent Pálnak ez a talán legszemélyesebb hangvételű levele az Apostol fogsága idején született, s a fogság valóban az a helyzet, amely próbára teszi az ember bizalmát, s ha csak magában bízna, bizony könnyen elbukna, szégyent vallana. Aki viszont az Úrba veti minden bizalmát, még ha megpróbáltatásokban van is része, nem vall szégyent.

A „confundar” ige eredeti jelentése: ’összezavarodik’. Márpedig az összezavarodás és az ebből fakadó megszégyenülés nem csupán a megaláztatás idején, hanem az ellenkezője, a megtiszteltetés alkalmával is fenyegeti az embert. A lakodalomban elfoglalt helyekről szólva a mai Evangéliumban Jézus éppen egy ilyen helyzetről beszél, a megtiszteltetés utáni vágy okozta megszégyenülésről, amikor az embert megzavarja saját hiúsága, mert nem az Úrban bízik, hanem önmagában: „…és akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod.” Természetesen ha valakit tisztsége vagy rangja okán az első hely illet meg, nem kell azt szerénykedve visszautasítania. Foglalja csak el a tiszteletből neki fenntartott helyet, de közben egy percre se feledje, hogy az nem neki magának jár, hanem annak, akit képvisel.

Urunk, Jézus Krisztus, erősítsd, kérünk, Beléd vetett bizalmunkat, hogy hűségesek maradjunk Hozzád akkor is, ha megpróbáltatásban van részünk, és akkor is, ha megtiszteltetés ér bennünket. Add kegyelmedet, hogy ne másoktól várjuk, hogy felmagasztaljanak minket, hanem egyedül Tőled, tudva, hogy aki Benned bízik, az nem szégyenül meg mindörökre. Segíts, hogy ne féljünk az utolsó helyeket elfoglalni itt a földön, mert Szentséges Szívedben a lehető legelőkelőbb hely adatott nekünk most és mindörökké.

BOLDOG LOTHARINGIAI MARGIT

BOLDOG LOTHARINGIAI MARGIT 

klarissza 

(1463-1521)

Apja után Vaudemont* Margitnak is nevezzük. Királyi családokkal volt rokonságban. Büszke volt rá, hogy osei közt Árpádházi Szent Erzsébetet is tisztelheti. Lotharingiában nevelkedett 10 éves koráig, utána Provence tartomány Aix* városába került, ott részesült a rangjához illő műveltség megszerzésében. Szívesen olvasta a szentek életét is. Később visszatért Lotharingiába s 25 éves korában férjhez ment René d’Alencon herceghez. Három gyermeknek adott életet: Károlynak, Franciskának (a későbbi IV. Henrik király nagyanyjának) és Annának. Férje halála után, kiskorú fia helyett egy ideig ő intézte mint uralkadó a nagy kiterjedésű hercegség ügyeit. Anyagi ügyeit elrendezve hozzálátott kolostorok, templomok építéséhez, felújításához. Gondja volt az iskolákra, istenfélő tanítók kiképzésére. Mortagne-ban a kórházat megnagyobbíttatta s ő maga is részt vett a betegápolásban. De törődött a munkásokkal, a leendő anyákkal. Tekintélyével támogatta az akkor újdonságnak számító császármetszéssel történő szülést, ezáltal sok anyának, gyermeknek mentette meg életét. Ekkor már a ferences III. rend tagja. Amikor fia, Károly átveszi a hercegség kormányzását, még inkább Mortagne-ban lakik s a szeretet gyakorlásának és az imádságnak szenteli idejét. Pár év múlva elhatározza, hogy belép a klarissza rendbe. Legyőzve hozzátartozói ellenzését, 1519. augusztusában Argentan*-ban felölti a klarissza ruhát, egy év múlva leteszi örökfogadalmát. Néhány hónap múlva megbetegszik s 1521. nov. 2-án a halottakért végzett zsolozsma közben fejezi be életét. XV. Benedek pápa 400 évvel később avatta boldoggá. A ferences III. rend és a klarissza rend egyaránt tiszteli.

Kempis Tamás a szentek példájáról:

„Például állította őket az Úristen minden jámbor életű ember elé; úgy volna rendjén, hogy az ő példájuk jobban ösztökéljen a jóban való haladásra, mint sok lanyháé a lanyhaságra. Bárcsak ki ne aludna benned az erényekben való gyarapodás vágya: hisz annyi istenfélő ember szép példája áll előtted.” (Krisztus követése 1.18)

Imádság:

Istenünk, minden erény forrása, te Boldog Margit szolgálód élete különböző szakában világoskodó példát adtál nekünk, add, hogy az ő közbenjárására hivatásunk kötelességeit hűségesen ellássuk és embertársainknak jó példát adjunk. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Az aleppói melkita érsek: Elismerés Magyarországnak és Orbán Viktornak

Jean-Clement Jeanbart, a szíriai Aleppó görögkatolikus érseke a Vatikáni Rádió olasz adásának adott interjújában beszámolt a segélyprogramokról, amelyekkel a városban maradt keresztény családokat támogatják.

A polgárháború évei után Aleppóban a keresztény közösségek 2018 elejétől fogva megkezdték az újjáépítést, amely bizalmat és reményt kelt és segíti a kiengesztelődést is. A bombázások idején megsérült görög melkita székesegyház újjáépítése körül fellendült az élet, felépítettek egy élelmiszerellátó központot, amely naponta több mint 120 családot segít és egy orvosi központot is, amely 11 különféle szakterületen kínál szolgáltatásokat. 186 család kap segélyeket az egyházmegyétől újszülötteik neveléséhez. Az előrelépés ellenére még sokat kell tenni ahhoz, hogy Szíria kisebbségei közé ismét visszatérjen a harmónia. Jelenleg a helyi egyház erőfeszítései arra irányulnak, hogy megfékezze a kivándorlást, amely a háború következtében megindult.

Megkezdődött az egyházi újjáépítés

„Úgy gondoltam, nagyon fontos restaurálni és újjáépíteni a templomokat és az egyházi struktúrákat, hogy bizalmat és reményt nyújtsunk a híveknek: vagyis hogy maradunk és folytatjuk a munkát, többet teszünk majd, mint korábban” – kezdte interjúját Jeanbart érsek. Így tehát a székesegyházzal kezdték a munkát, amely nagyon megrongálódott, és keményen dolgoznak, hogy sikerüljön mielőbb befejezni. Ezzel párhuzamosan az érsekség helyreállításán is munkálkodnak és remélik, hogy 2019 elejére végeznek az újjáépítésével. Nagy lelkesedéssel dolgoznak és az emberek örömmel látják, hogy ismét talpra állnak és haladnak előre az egyház és az egyházmegye életében, valamint a tanúságtételben a körülöttük élők körében.

Mindent megtesznek a fiatalok segítéséért

„Az aleppói görögkatolikus egyházmegyében 12 templom található, amelyek közül 6 működik. Lelkipásztori központokkal is rendelkezünk” – tájékoztatott Jeanbart érsek. Nagyon sok fiatal keresi fel őket és minden erőfeszítést megtesznek, hogy mellettük álljanak, segítsék a gyermekeket, a felnőtt fiatalokat és az újházasokat, hogy előre haladjon az életük. A papok, az érsek munkatársai, a mozgalmak vezetői nagy hangsúlyt fektetnek a képzésükre is. Négy iskolával rendelkeznek, amelyek sosem zártak be a háború idején sem. Szakképző intézeteket is működtetnek, amelyeket szintén nem zártak be a nagy nehézségek ellenére sem. Mindent megtesznek azokért, akik Aleppóban maradtak.

Erőfeszítések az elvándorlás ellen

„A keresztények nagyon fontosak a szíriai társadalom szövete, a missziós és az egyetemes egyház számára is” – fogalmazott Jeanbart aleppói melkita érsek. A közel-keleti egyház jelenti a nyugati kereszténység eredetét. Ezért nagy probléma az elvándorlás. Emiatt a főpásztor minden erejét a jövőben annak szenteli, hogy segítse a helyben maradtakat és azokat, akik elmentek, hogy ha akarnak, visszatérhessenek. Létrehoztak egy mozgalmat, amelynek a neve „Partir pour rester” (Elindulni, hogy itt maradjanak). Mindent megtesznek, hogy helyreállítsák a házakat és biztosítsák a legszükségesebbeket, hogy az emberek otthonaikban maradhassanak. Pénzügyi segélyprogramot is indítottak, kölcsönt biztosítanak a munka támogatására. A fiatal házasokat pedig segítik, hogy tudjanak gyermeket vállalni. A megszületendő és megszületett gyermekek támogatására is vannak segélyeik a fogantatástól négy éves korig. „Az utóbbi két évben már közel 200 gyermek született. Korábban nem mertek gyermeket vállalni a háborús helyzetben, kereset és munka nélkül, ami nagyon aggasztó volt...” – hangsúlyozta a melkita érsek.

Elismerés Lengyelországnak és Magyarországnak

A tervek szerint három hónap múlva elkészül egy 66 lakásból álló épület és folyik a helyreállítása közel száz otthonnak, amelyeket korábban elhagytak, mert veszélyes környékké vált a terület. „Különösen köszönetet kell mondanunk Lengyelországnak, amely nagyon sokat segít – a lengyel Caritas által –, de más szervezeteknek is, mint a Keleti Művek (L’Oeuvre d’Orient), a Szükséget Szenvedő Egyház.

“ Elismerés kell, hogy illesse Magyarországot, Orbán Viktor urat, aki segít és jelentős módon segített bennünket az elmúlt évben, mert igazán kifejezésre juttatta valódi érdeklődését az aleppói, a szíriai keresztények iránt. ”

Aztán a Vatikán is, amely egyes szervezeteket arra ösztönöz, hogy segítsen minket. De vannak olyan szervezetek is, amelyek azt gondolják, hogy jót tesznek, úgy segítve a mieinket, hogy elmenjenek, emigráljanak: tévednek! Mégha jók is a szándékaik, de hibáznak és nagy kárt okoznak nekünk. Ezek a szervezetek, amelyek azt gondolják, hogy segítenek azzal, hogy híveinket emigrálásra ösztönzik, szeretném, ha tudnák, hogy igen nagy rosszat tesznek, szenvedést okoznak nekünk, és nagy hibát vétenek az egyház és az egyház állandó megmaradása ellen ebben az országban, a világ e részén, ahol az egyház született. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de meg kell mondanom” – nyomatékosította Jean-Clement Jeanbart, a szíriai Aleppó görögkatolikus érseke.

Lehetséges a kiengesztelődés

„Az etnikumok és Szíria vallási összetevői között lehetséges a kiengesztelődés, mert ebben a háború előtt már nagyon jó, kiváló szintet értünk el. Azok, akik háborúzni akartak, eszközként akarták felhasználni a fanatizmust és a közösségek közötti oldódást, hogy harcoljanak egymás ellen. Ha azok, akik finanszírozzák ezeket a fundamentalista terroristacsoportokat, elmennének és nyugton hagynának minket, a szíriaiak maguk között tudnának együtt élni. Most is együtt élünk a körülöttünk levő muzulmánokkal... Az egyház a maga nyitott lelkületével és ugyanakkor a mások iránti tiszteletével és toleranciájával sokat tett” – zárta interjúját Jean-Clement Jeanbart, a szíriai Aleppó görögkatolikus érseke a Vatikáni Rádió olasz szerkesztőségének.