„Én is migránsok gyereke vagyok” – Elvándoroltakat pasztoráló rendet fogadott a pápa
A szülőföldjükről elvándoroltakat pasztoráló szkalabriánusok nagykáptalanjának résztvevőit október 29-én fogadta a Vatikánban Ferenc pápa. Beszédében a migránsok segítésére, az idősek tiszteletére és a közösségépítésre buzdította őket.
Az
Amerikába emigrált olaszok lelkipásztori gondozására létrejött klerikus
szerzetesi kongregáció 1908-ban nyert pápai jóváhagyást. Kezdetben az
elvándorlók lelkipásztori gondozását végezték, később az olasz kolóniák plébániáinak
vezetését vették át.
Előre
megírt beszédét félretéve Ferenc pápa „szívéből szólt” a szkalabriánusokhoz,
akiknek munkáját Argentínában ismerte meg. A rendnek két tagja is szolgál a
Vatikánban; mindketten az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma
migránsokkal foglalkozó szekciójában dolgoznak.
Már az
Ószövetség is hangsúlyozza az idegen, a külföldi befogadását, hiszen
emlékezzünk rá, mi is idegenek voltunk – kezdte gondolatmenetét Ferenc pápa,
miután meghallgatta a szkalabriánus rendfőnök köszöntőjét. Ma bezárkózási
hullám van az idegenekkel szemben, és sok esetben kizsákmányolják a
külföldieket. A Szentatya felidézte saját családjának történetét is, akik
Olaszországból vándoroltak ki Argentínába.
„Én is
migránsok gyereke vagyok, és emlékszem a háború utáni időkre – akkor lehettem
tíz-tizenkét éves –, amikor apa munkahelyére sok lengyel jött dolgozni, mind
migránsok, és milyen jól fogadták őket. Argentínának ilyen tapasztalata van a
befogadásról, mert volt munka, és szüksége is volt rá.” A pápa Argentínát
migrációs hullámokból kevert koktélhoz hasonlította, majd megállapította: „A
migránsok építik az országot; mint ahogy Európát építették. Európa ugyanis nem
így született, Európát az évszázadok alatt sok migrációs hullám alakította.”
Utalva a
szkalabriánus legfőbb elöljáró szavaira a pápa ezután a jólét veszélyeiről
beszélt. „A jólét csúnya szó, önpusztító, mivel két dologhoz vezet: bezárod az
ajtót, hogy ne zavarjanak. Csak azokat engeded be, akik a jóléted
fenntartásához kellenek. A másik dolog pedig, hogy a jólét érdekében nem leszel
termékeny. A mai kor nagy drámája éppen ez: a demográfiai tél és a kapuk
bezárása.” A szkalabriánusok feladata éppen az, hogy segítsék az „idegenek”
befogadását. Fontos az is, hogy személyesen megtapasztaljuk, mit jelent
idegennek lenni, akár úgy is, hogy más országokba megyünk tanulni.
Ferenc
pápa röviden kitért a Hondurasból az Egyesült Államok felé menetelő
migránskaravánra is. Az összeverődés jellemző a migránsokra, mert általában
csoportosan igyekeznek haladni. „Olykor egyedül kell menniük, de az
összeverődés normális, mert erősebbnek érezzük magunkat a vándorlásban. Ott
közösség van.” A szkalabriánusoknak pedig azt tanácsolta, hogy legyenek mindig
közösségben, hiszen küldetésük éppen a migránsok segítése, akik
összezsúfolódnak. „Érezzétek magatokat migránsoknak. Migránsoknak a szükség
láttán, az Úr előtt, egymás között.”
Ezt
követően néhány szkalabriánus kérdéseket tehetett föl a pápának, amelyekre ő
kötetlenül válaszolt. Egyikük átadta a Szentatyának a migránsok üdvözletét és
köszönetét, hiszen „nagyon szeretik őt”.
Arra a
kérdésre, hogy rendjük milyen irányba haladjon tovább, a pápa két utat jelölt
meg: az első a mindig továbblépés, a magis, az egyre inkább filozófiája,
mert Isten így vonz minket magához. Nem tudnak mindenhová eljutni, ahol szükség
van rájuk, de igyekezzenek fáradhatatlanul új helyszíneket keresni
missziójukhoz. A másik pedig az Aquinói Szent Tamás híres Summa
Theologiae-jének első részéből való mottó, amely latinul így
hangzik: „Non coerceri a maximo, contineri tamen a minimo divinum est.” Azaz:
szeretni azt, ami nagy, anélkül hogy elhanyagolnánk a kicsit; szeretni a kis
dolgokat a nagyok távlatában. Nem könnyű ebben a feszültségben élni: Isten
nagy, az univerzum Ura, az üdvtörténet Istene, aki maximálisan szeret. De
egyben gondot fordít minden kicsire, minden személyre: képes kinyitni a
mennyország kapuját egy tolvaj előtt is.
Jó
választás a leköszönés képessége is. Vagyis amikor Isten engedelmességet kér
tőlünk, vagy maga iránt, vagy az elöljáróink iránt, hogy elköszönjünk. Nem
könnyű visszavonulni, mert az ember hozzászokik a munkához, a közösséghez, az
emberekhez… Nemet mondani, hátralépni bátorságot igényel, életszentség kell
hozzá. Búcsút venni, amikor Isten akarata – engedelmességből, más okokból,
vagy ihlet hatására – azt mondja: elég volt. Ez segít jól dönteni – mutatott rá
a pápa.
Az
utolsó nagy téma a pápai audiencián az idősek tisztelete volt, illetve annak
hiánya a mai nyugati kultúrában. A társadalom ma hajlamos selejtnek tekinteni
az időseket. Amikor hagyja őket az álcázott eutanázia felé sodródni azzal, hogy
nem adja meg nekik a szükséges gyógyszereket, vagy nem ad eleget, mert drága,
és ezért előbb meghalnak. És ez nemcsak a családban, hanem a szerzetesi
közösségekben is fölmerülhet. A pápa megfordította a kérdést: a ti lelki
szüleitek a kongregációban megfelelő ellátást kapnak? Megtesztek mindent annak
érdekében, hogy amíg csak lehet, a közösségben éljenek, vagy mielőbb
szeretnétek idősotthonba küldeni őket? Isten hűséges népe mindig szereti a
szüleit, az időseket, legyenek azok vér szerinti vagy lelki szülők –
figyelmeztetett Ferenc pápa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése