Évközi 30. hét szerda
Milyen
legyen a Szent Pál-i – illetve krisztusi – mintát követő szülő? Autoriter vagy
megengedő? Egyik sem, hanem támasszon komoly elvárásokat gyermekeivel szemben,
miközben nem tulajdonságaik és teljesítményük szerint szereti őket, hanem
ingyenes, vagyis létüket megelőző és feltétlen szeretettel. Ha a szülő az Úr
intelmei szerint neveli, akkor sohasem keseríti meg gyermekét, mert nem
lehetetlen dolgokat követel tőle, hanem csak azt, amit ő maga is boldogan és
meggyőződésből tesz, s amire akaratlanul is vonzó példát ad. Ugyanez
alkalmazható a tanár-diák kapcsolatra is.
A
szeretetnek és a nevelésnek mindig személyre szabottnak kell lennie, mert sem
szeretni, sem nevelni nem lehet egyformán. A személyre szabott nevelés azt
jelenti, hogy az elvárásokban és az értékelésben, a jutalmazásban és a
büntetésben alkalmazkodunk a gyermek képességeihez és adottságaihoz,
odafigyelünk szükségleteire és nehézségeire, ez pedig nem más, mint az
engedelmesség sajátos formája. Aki feljebb áll, annak is alá kell rendelődnie a
másiknak, csak másként. Az ókeresztény korban ragyogó példákat találunk arra,
hogyan élt testvérként egymás mellett az úr és a rabszolga, de az elmúlt
századok arisztokratái közt is szép számmal akadtak, akik cselédjeiket és
inasaikat családtagként kezelték. Tehát nem a szerepeket kell megváltoztatni,
hanem alkalmazni a különböző életállapotokra és viszonylatokra a Szent Pál-i
életelvet, és egymás alárendeltjeivé válni – Krisztus iránti szeretetből.
Urunk, Jézus Krisztus, Te tiszteletben
tartottad a társadalmi szerepeket és rangokat, betartottad a kor
illemszabályait, engedelmeskedtél Máriának és Józsefnek, később mint Úr és
Mester alkalmazkodtál tanítványaid szintjéhez, és mindenekfelett engedelmes
voltál a mennyei Atya iránt. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy megtanuljuk Tőled
azt a fajta engedelmességet, mely személyes, de nem személyválogató;
törvénytisztelő, de nem megalkuvó; saját akaratát alárendelő, de belső
identitását soha fel nem adó; s ezért képes másokat is elvezetni a lelki
érettségre és az igazi szabadságra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése