Karácsonyi idő

Vízkereszt előtti idő

Az év első bűnbánati liturgiája.

Talán furcsa is bűnbánat emlegetésével kezdeni az évet, de ha jól meggondoljuk, lelkiekben komoly eredményeket csak akkor remélhetünk, ha mélyre szántunk és csak azután vetjük el a lelki tervek magvait. Egyéni és közös életünkben egyaránt szükség van a bűnbánatra. Az igaz is botlik, mondja a Szentírás. Eltéveszthetjük az utat, meg kell keresni és találni. Nagyon kellemetlen, ha az ember célt akar érni, vándorol, és későn döbben rá, hogy eltévesztette az utat. Manapság az utak jól ki vannak építve: gyorsforgalmú utak, többsávos autópályák állnak rendelkezésre. Ezeken rohan a forgalom. Figyelni kell az irányító táblákra. Többször is feltűnnek, de ha nem figyelünk, eltévesztjük a kijáratot, amely a mi célunk felé vinne. Saját figyelmetlenségünk is, de útitársaink beszélgetése, netán rosszindulata is oka lehet az eltévedésnek.Vigyázni kell, és javítani.Hová tartok? Örök boldogság vagy földi érvényesülés? Milyen kocsiban ülök? Azaz: milyen eszmeiségre bízom magam? Kinek a társaságában utazom? Házasember: szentségi házasság, tehát életre szóló kapcsolat, vagy futó viszony? Házasságra készülők: nem minden találkozás jelenti: megvan a jövendőbelim. Van-e elkötelezettségem papi, szerzetespapi pályára? Nem kell-e másokat arrafelé segítenem? Kapcsolataim? Imádságos jó testvérek-e a társaim? Nem hatnak-e rám behízelgő tévtanítók?Hazám sorsában az én sorsom is benne van. Törődünk-e azzal, hogy alakul?

Karácsonyi idő

Karácsonyi idő

Fiacskáim, senki meg ne csaljon titeket!

A szeretet ébredésének első jelei közt van a vágy, hogy meglássuk azt a helyet, ahol lakik, akit szeretünk. Ahhoz, hogy bebocsátást nyerjünk szívének hajlékába, előbb otthonába kell belépnünk.

A mai Evangélium felbátorít arra, hogy elmenjünk oda, ahol Jézus élt, oda, ahol megszületett, és vele maradjunk. Nekünk még messzebbre kell visszamennünk, mint Jézus kortársainak: a betlehemi istállóba. Akinek van kisgyermeke, kis unokája vagy kistestvére, aki már tapasztalatot szerzett arról, hogyan lehet találkozni egy újszülöttel az emberi együttlét gyönyörűséges szegénységében, az könnyen el tudja képzelni, hogyan lehet a most született kis Jézussal lenni. Karunkba vehetjük, átölelhetjük, megcirógathatjuk az arcát. Szólhatunk hozzá vagy énekelgethetünk neki, s ő megérti a szavakon túli mélységes üzenetet, a tekintetedben, hangodban, mozdulataidban kifejeződő szeretetedet. Isten engedi, sőt maga akarja, hogy ilyen módon is vele lehessünk.

Keresztelő János viszont már mint Isten Bárányára mutat rá Jézusra, s Karácsony ragyogásában egyszerre jelen lesz valami Nagypéntek sötétségéből. Szabad együtt látni ezt a kettőt, hiszen a megtestesüléssel nem csupán a gyermeki kiszolgáltatottságot vállalta az Isten Fia, hanem a halál keserűségét is. Emberré lett értünk, mert szeretett minket, s nem vonja vissza szeretetét, nem függeszti fel emberségét akkor sem, ha ez az életébe kerül. Aki értünk született, kész meghalni is értünk.

A két tanítvány, miután elment Jézushoz, visszatért, és elmondta másoknak, amit látott és tapasztalt. Ha betlehemi látogatásunk, Jézussal való találkozásunk igazán hitben történt, az meg fog látszani rajtunk, s ismerőseink meg fogják kérdezni, hol voltunk és mit láttunk. Adjuk át nekik ezt a mélységes, hitbeli tapasztalatot!

Pápai Lajos püspök újévi körlevele

Az alábbiakban közöljük Pápai Lajos győri megyéspüspök körlevelét, amelyet újév napján a Győri Egyházmegye templomaiban felolvastak.

Kedves Testvérek!

Ma, a polgári év első napján Egyházunk Szűz Máriának, Isten anyjának főünnepét tartja. A szent karácsonyt nyolc napon át ünnepeljük, és a nyolcadik napon Szűz Máriára emlékezünk, aki az Úr Jézust, a mi Megváltónkat a világra szülte.

Most, a hit évében a Szűzanyára, mint minden valódi hívő példaképére tekintünk. Róla mondta Erzsébet: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” (Lk 1,45) A Szűzanya hite, az Isten Szavára mondott igenje kellett ahhoz, hogy Isten Fia megtestesüljön, belépjen történelmünkbe, elhozza nekünk a felszabadító megváltást. A Szűzanya Jézus Krisztust adta nekünk. És ez a Jézus Krisztus a mi hitünk alapja és forrása. Nem legenda, nem mese, monda vagy mítosz. Hanem valóság. André Léonard írja: „…lehetetlen megindultság nélkül hallgatni (a szentírási szakaszt): „Tibériusz császár uralkodásának 15. esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére Fülöp meg Itureának és Trachonitis tartományának, Lizániás pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme, Annás és Kaifás főpapok idején az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.” (Lk 3,1-2) Micsoda hatalom rejlik Isten örök Igéjének és az emberek történelmi idejének szigorú összekapcsolásában.” (A. Léonard: Miért hiszünk? Szent István Társulat, Bp., 2012, 144-145. o.)

Ilyen volt azt apostolok, az apostoli Egyház igehirdetése: tényközlő tanúságtétel. Ahogy Szent Péter és János mondták a főtanács előtt: „Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.” (ApCsel 4,20) Első levelében pedig Szent Péter így buzdítja a híveket is: „…legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek.” (IPét 3,15) Mi ebben a Jézus Krisztusban hiszünk, akiről a János Evangélium prológusa tömören ennyit mond: „…az Ige testté lett, és közöttünk élt.” (Jn 1,14)

Most, a hit évében ezt a Jézus Krisztust kell jobban megismernünk, hogy valóban hinni tudjunk benne. A II. Vatikáni Zsinat ezt írja a hitről: „Ezzel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, „értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt”, és önként elfogadja a tőle adott kinyilatkoztatást.” (D.V. 5.p.) Az ima-apostolság januári szándéka is így hangzik: „Hogy a hitnek ebben az évében a keresztények elmélyítsék Krisztus misztériumának ismeretét.”

A hit, jóllehet sokkal több, mint értelmi ismeret, de ismerni is kell, hogy tudatosan vállalni tudjuk. Ma sokan mondják – sokszor jó szándékkal –„mindegy, hogy mit hisz valaki, csak higgyen.” És nem is gondolnak arra, hogy milyen sértés Istennel szemben, hogy amikor Ő személyesen eljött hozzánk, meghirdette az Evangéliumot, akkor mi ezzel nem törődve, a magunk útján szeretnénk eljutni hozzá. Így Isten helyére a magunk gondolatait helyezzük. A Szentírás szerint pont ez a bálványimádás, mikor önmagunkat, a magunk gondolatait imádjuk – Isten helyett. Az elmúlt XX. század pedig szomorúan mutatta meg, hogy hová jut az emberiség, amikor embereket, emberi gondolatokat abszolutizál és imád – Isten helyett. Most, a hit évében ezért igyekezzünk jobban megismerni hitünket. Kapcsolódjunk be plébániánkon a hitről szóló előadásokba, fiataljaink az ifjúsági közösségekbe, ahol felnőtt módon találkozhatnak Jézus Krisztussal és tanításával. Olvassuk rendszeresen a Szentírást, a Katolikus Egyház Katekizmusát, valamint a hitről szóló katolikus kiadványokat, hála Isten ma már bőven találhatunk ilyeneket. És ne szűnjünk meg imádkozni a hit kegyelméért, hogy benne megmaradjunk, előrehaladjunk, a még kívülállók pedig megtalálják az oda vezető utat.

A hit azonban – ahogy már említettük – nemcsak értelmi ismeret, hanem elkötelezettség, szeretet, új élet is Jézus Krisztusban. Szent Pál írta az Úr Jézusról, hogy „Az Isten Fia, Jézus Krisztus (…) nem volt Igen is, meg Nem is, hanem az Igen valósult meg benne. Isten valamennyi ígérete Igenné vált benne.” (2Kor 1,19-20) Erre az igenre adott jó példát nekünk a Szűzanya, akiről azt írta az Evangélium, hogy meghallva Isten hívó üzenetét így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38) Az élő hitnek, elkötelezettségnek ezt az „Igen”-jét várja tőlünk is Jézus Krisztus! Szent Pál szerint mind „a világ elemeinek szolgálatából” (Gal 4,3), mind „a törvény szolgaságából” (Gal 4,5) Krisztus szabadított meg minket, és szerezte meg a „fogadott fiúságot” (Gal 4,5), hogy mindnyájunkat elvezessen az Isten fiainak szabadságára. Ahogy írta: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28)

Az ismert orosz írónő Tatjana Goritscheva fiatal értelmiségiként a teljes hitetlenségből jutott el a keresztény hitre. A 70-es, 80-as években számos orosz fiatal ismerte fel Jézus Krisztust, találta meg a keresztény hitet. Írásai miatt kiutasították a Szovjetunióból. Ausztriába, majd Németországba ment, végül Párizsban telepedett le. Ausztriában volt, mikor egy nyugati újság azt írta róla, hogy végre elnyerte a szabadságot. Ő pedig azt állapította meg, hogy nyugaton az emberek még inkább szolgaságban élnek. Otthon, a Szovjetunióban diktatúra volt, de az igazi keresztény hívők belsőleg mégis szabadok voltak. Itt pedig – mondta – azt látom, hogy sok ember a pénz, a hatalom, az érvényesülés, az érzékek rabszolgája. Azt hiszem, nálunk is elmondhatta volna ugyanezt. Ezért kell nekünk – akik magunkat hívőknek tartjuk – eljutni erre a belső szabadságra. Mert vajon szabad-e az, aki elszakad Istentől, aki templomba nem jár, soha nem gyónik, aki természetesnek tartja a szentségi házasság nélküli együttélést, aki nem tiszteli az életet? – és sorolhatnánk tovább. Aztán így lelkileg kiüresedve, sokan találnak majd maguknak önigazolást, és Krisztust, a kereszténységet már csak szokásnak, érzelemnek, legendának tekintik. Pedig Krisztus ma is jelen van, ma is él, és azoknak, akik hisznek benne, ma is az öröm forrása. Az ima – apostolság januári imaszándéka azért folytatódik így, hogy a keresztények „örömmel tanúsíthassák a Krisztusban való hit ajándékát.”

A Szűzanya – láttuk – kimondta Isten hívására az ihent. Paul Claudel írta erről találóan, hogy „Az angyali üdvözlet pillanatában Mária már az egész egyház volt.” (Szabó Ferenc: Henri de Lubac az Egyházról, Róma, 1972, 131. o.) A II. Vatikáni Zsinat szerint „Az Istenszülő (…) ősmintája az Egyháznak, mégpedig a hit, a szeretet és a Krisztussal való tökéletes egység rendjében.” (L.G. 63. p.) Ahogy a Szűzanya méhébe fogadta és hordozta, majd világra szülte a világ reménységét, úgy az Egyház is hordozza, hirdeti Krisztust, és a hit és a keresztség által világra szüli az új keresztényeket. Vajon tudatában vagyunk-e annak a nagy ajándéknak, hogy Krisztus Katolikus Egyházának tagjai lehetünk – minden érdemünk nélkül? VI. Pál pápa mondta 1964. január 22-én, a keresztény egységért végzett imanyolcad alatt a következőket: „Ha megértitek a Krisztustól akart egység megteremtésének nagy problémáját, ha felfogjátok jelentőségét és történelmi érlelődését, akkor lelketek mélyéből feltör a katolikus bizonyosság csodálatos tanúságtétele, és azt mondja nektek: én már a Krisztustól akart egységben élek, már az aklon belül vagyok, mert katolikus vagyok, mert egységben vagyok Péterrel. Ez egy nagy szerencse és nagy vigasztalás. Katolikusok, tudjatok örülni ennek! Hívek, legyetek tudatában annak, hogy ez a kivételes helyzetetek nem a ti érdemetek, hanem Isten jóságáé, aki megbízott titeket.” (Angelo Comastri: Ricordo di tre papi, San Paolo, 2012, Prefazione)

Mi Krisztus Katolikus Egyházában elnyertük az üdvösségre vezető út teljességét. Ez természetesen nagyobb felelősséget is jelent. Tiszteletben tartjuk nem katolikus keresztény testvéreink hitét, buzgóságát, és imádkozunk értük, hogy ők is felismerjék a katolikus teljesség útját. Szeretjük Katolikus Egyházunkat, mindent megteszünk gyermekeink katolikus hitben, hitoktatásban való neveléséért, amire magunk szeretnénk jó példát adni nekik. Ebben az évben szeptembertől kötelezően választható lesz az általános iskolák első és ötödik osztályaiban az etika vagy a hittan. Nem lehet kétséges, hogy gyermekeink számára a katolikus hittant választjuk és kérjük, és hogy ezt időben jelezzük majd az iskolákban. Természetesen a többi osztályban járó gyermekeink számára is igényeljük a katolikus hitoktatást.

Kedves Testvérek!

Ma, VI. Pál pápa óta a béke világnapja is van a Katolikus Egyházban. Jó, ha tudjuk, hogy katolikus és keresztény testvéreink szerte a világon üldözést szenvednek hitükért. A Közel- és Távol-Kelet országaiban, Afrika sok részén ez fizikai üldözést jelent, Európában, Amerikában pedig diszkriminációt a médiában, közvéleményben, törvényhozásban. Legyünk szolidárisak velük, és imádkozzunk a békéért, katolikus és keresztény testvéreink szabadságáért!

Kedves Testvérek!

A Szent Család több mint 2000 évvel ezelőtt a Jézus nevet adta a megszületett Gyermeknek, ez a név ezt jelenti: „Isten üdvözít.” Az Úr Jézus szent nevében kezdjük el ezt az új évet, így kívánok minden kedves hívőnek boldog újévet!

Karácsonyi idő II.

Karácsonyi idő II.

Jézus neve hitünk erős alapja

Jézus szent neve az a név, amely után annyira vágyakoztak az ősatyák, amelyet annyi gyötrelem közt vártak, amelyre annyi megpróbáltatás közepette hosszú időn át várakoztak, amelyet annyi sóhajtozással hívtak, amelyért könnyek között oly sokszor fohászkodtak, és amely végül is a kegyelem idején irgalmasan megadatott nekik. Erről a névről ne a hatalom, ne a bosszúállás, hanem az igazságosság jusson eszedbe. Legyen ez a név számodra az irgalmasság neve, hangozzék füledbe állandóan Jézus neve, mert szépen cseng a hangja, és bájos az arca.(Én 2,14).Hitünk erős alapja tehát Jézus neve, és ez a név Isten gyermekeivé tesz bennünket. A mi katolikus hitünk valójában azt jelenti, hogy megismerjük Jézus Krisztust, és elfogadjuk az ő megvilágosító kegyelmét, mert ő a lélek világossága, az élet kapuja, az örök üdvösség alapja. Aki ezt a nevet nem vallja vagy elhagyja, az olyan, mint az az ember, aki az éjszaka sötétjében lámpa nélkül jár, mint aki a szirtek között csukott szemmel járva lezuhan. Bármennyire is kitűnnék éles elméjével, vak vezetőt követ, amikor az égi titkok megértésében a saját esze után megy. Olyan ember ez, mint aki az alapozással nem törődve akar házat építeni; vagy éppenséggel hasonlítható ahhoz, aki az ajtót mellőzve a tetőn keresztül akar bejutni a házba. Az alap tehát Jézus: ő a fény és az ajtó, aki utat mutat a tévelygőknek, aki a hit világosságát nyújtja mindenkinek. Ebben a világosságban az ismeretlen Istent kereshetjük, a keresett Istenben hinni tudunk, és őt a hitben megtaláljuk. Ez az alap tartja fenn a Jézus nevében felépített Egyházat. Jézus neve fény az igehirdetőknek. Ez teszi világossá szavukat, a meghirdetett igéket pedig elfogadhatóvá. És mit gondolsz, honnét van az egész világon a hitnek olyan hirtelen keletkezett és erős fényessége, ha nem Jézus nevének meghirdetéséből? Nemde ennek a névnek a fényében és vonzásában hívott meg minket Isten az ő csodálatos világosságára? Akik pedig megvilágosodtak és ebben a fényben látják meg a világosságot (Zsolt 35,10), azokról méltán mondja az Apostol: Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei (Ef 5,8) Ó dicső név, ó kedves név, ó szeretett és erőteljes név! Általad megoldódnak a bűn kötelékei, általad győzzük le az ellenséget, általad gyógyulnak meg a betegek, általad edződnek meg a megpróbáltatásokban és gyulladnak örömre a szenvedők. Te vagy a hívők dicsősége, te az igehirdetők tanítója, a munkálkodók erőforrása, te az ellankadók támasza. A te tüzedtől és melegedtől csillapodnak a bűnös vágyak, nyerjük meg a kért segítséget, esnek elragadtatásba a szemlélődő lelkek, és általad dicsőülnek meg mindnyájan, akik a mennyei dicsőségre jutnak. A te szent neved által, édes Jézusunk, velük együtt minket is gyűjts egybe.

Ternyák Csaba érsek újévi körlevele

Az alábbiakban közreadjuk Ternyák Csaba egri érsek újévi körlevelét, amelyet 2013. január 1-jén hangzott el az Egri Főegyházmegye templomaiban.

Kedves Testvérek!

1) Az év első napján Szűz Mária Istenanyaságát ünnepli egyházunk. Amikor XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit Évét, az volt a célja, hogy az Istenbe vetett hit mélyebb legyen bennünk. Azért pedig, hogy ez a hit ne maradjon meg az általánosságok, vagy az elvi állásfoglalás szintjén, arra van szükség, hogy a zsinat tanítását és a Katolikus Egyház Katekizmusát egyre jobban megismerjük. A mai ünnepen a zsinat tanítása szerint a Boldogságos Szűz Máriát úgy tiszteljük, mint az Egyház egészen kiemelkedő és páratlan tagját, másrészt az Egyház hitének és szeretetének előképét és ragyogó példáját (vö. LG 53). A zsinat szerint ugyanis "Mária olyan benső helyet foglal el az üdvösség történetében, hogy a hit legfőbb titkait egyesíti és tükrözi magában; ezért dicsérete és tisztelete hatékonyan hívja Fiához, Fiának áldozatához és az Atya szeretetéhez a hívőket" (LG 65).

Idén az Újév első napján főleg azért mondunk köszönetet Istenünknek, hogy megkaptuk a hit ajándékát, és Máriához hasonlóan mi is a hit és az Istennek való engedelmesség útján járhatunk és ott követhetjük őt. Szent Pál párhuzamot vont Ádám és Krisztus között és azt írta a korintusiaknak, hogy amint az első ember által mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel (vö. 1Kor 15,22). Az első keresztény századok egyházatyái folytatták a párhuzamot. Ők Máriát hasonlították össze Évával. A II. Vatikáni Zsinat Egyházról szóló dokumentuma így idézi az egyházatyákat: "Éva engedetlenségének csomóját kibontotta Mária engedelmessége; s amit a szűz Éva megkötözött hitetlenségével, azt Szűz Mária föloldotta a hitével; Évával összehasonlítva "az élők Anyjának" mondják Máriát és gyakran kijelentik: "Éva által jött a halál, Mária által az élet" (LG 56).

3) Az Újév első napja egyúttal a Béke Világnapja. A pápa minden évben üzenetben fordul a keresztény közösségekhez, a nemzetek vezetőihez és a világon élő minden jóakaratú emberhez. Az idei világnapra XVI. Benedek pápa a következő témát választotta: "Boldogok a békeszerzők".

Üzenetében a pápa emlékeztet arra, hogy "az a számos béke-kezdeményezés, amelyben bővelkedik a világ, arról tesz tanúságot, hogy az emberiségnek veleszületett hivatása a béke. A békevágy minden egyes emberben alapvető törekvés és bizonyos értelemben egybeesik azzal a vágyunkkal, hogy teljes, boldog és beteljesedett életet éljünk...

Mindez arra ösztönzött, hogy Jézus Krisztus ezen szavaiból merítsek a mostani üzenetemhez: „Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni” (Mt 5,9). A Szentatya tehát arra figyelmeztet bennünket, hogy a béke Isten ajándéka, azonban egyúttal az ember műve is. Különösen érvényes ez az emberi élet tiszteletére. A pápa üzenetében elítéli az olyan kétértelmű kifejezéseket, amelyek alapvető jogként állítják be az abortuszt és az eutanáziát, egyúttal pedig síkra száll a házasság természetjogi szemlélete mellett, amely egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti.

Fenyegetést jelent a békére, hogy "sajnos olyan országokban is, amelyek régi keresztény hagyományokra tekinthetnek vissza, egyre gyakoribbak a vallási türelmetlenséghez köthető események a keresztényekkel szemben és olyan személyekkel szemben is, akik vallásuk azonosító jegyeit viselik magukon".

4) A világban és sajnos olykor hazánkban is megmutatkozó vallási türelmetlenség és a megfélemlítés rafinált formái bennünket még inkább arra sarkallnak, hogy megerősödjünk hitünkben, és hogy arról okosan, nem hivalkodva, mégis félreérthetetlenül tanúságot tegyünk a világ előtt. Ezért a Hit Évében egyházmegyénkben április 20-án, szombaton megtartjuk a Katolikus Egyház Katekizmusa Napját, amelyre már most meghívom a paptestvéreket, a szerzeteseket, a hitoktatókat, a képviselő testületek küldötteit és mindazokat a híveinket, akik a katolikus hit tisztaságáért felelősséget éreznek. Ismeretes, hogy a Hit Éve megünneplésének hátterében két évforduló áll: ötven éve kezdődött a II. Vatikáni Zsinat és húsz évvel ezelőtt jelent meg a Katolikus Egyház Katekizmusa. Hitünknek ez a remek összefoglalása iránytűként szolgál mindenkinek, aki katolikus hitében elmélyedni és tájékozódni szeretne. Ezt a napot úgy akarjuk megrendezni, mint a hit nagy ünnepét. Előadások, tanúságtételek, liturgikus ünneplés és közös agapé is segítenek majd bennünket, hogy mindannyian újra, és egyre tudatosabban belépjünk a hit kapuján és megújítsuk életünket.

Ezúton kívánok a főegyházmegyénkben élő minden krisztushívőnek és minden jóakaratú embernek Istentől megáldott új esztendőt.

Eger, 2013. január 1.

Dr. Ternyák Csaba

Karácsonyi idő I.

Karácsonyi idő

I.

„Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk”

„Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk”. Isten egyszülött Fia azért jött le a földre, hogy minket megváltson. Rettenetes szenvedéseket és borzasztó kereszthalált vállalt értünk. Amikor feltámadt a z halottaiból, Mária Magdolnával üzente meg tanítványainak ezt a jó hírt. De rögtön hozzáfűzte ezt is: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez”.(Jn 20,17) Ezzel kijelentette, hogy az Atya már fiainak tart minket. Jézus az egyszülött, másként Fiú, mert az Atyának isteni természete szerinti Fia, de minket is fiainak fogadott általa. Valóban felmérhetetlen szeretet ez az Atya részéről .Mi ezt ujjongó örömmel vesszük tudomásul. Gyenge, egyszerű lények maradtunk, de a szent keresztség által megkaptuk a megszentelő kegyelmet, a fogadott fiúság elvét és eszközét. Ez kívül nem okozott semmi változást rajtunk, ezért az emberek észre sem veszik. E tudaton kívül mi sem észlelünk semmit. Viszont akkor, amikor majd eljön értünk az életünk végén, és magához visz a mennyországba, akkor a megszentelő kegyelem ragyogása, földi érdemeink: az igazság és szeretet kiteljesedése már magunknak is, másoknak is láthatóvá válik.(2)Ennek a gyönyörű kiteljesülésnek a reményében élve igyekszünk szentek,vagyis Istenhez egyre hasonlóbbak lenni. (3)Lehetséges ez az átalakulás már itt a földön is? Tudjuk, hogy Jézus meghalt bűneink bocsánatáért. De tudta, hogy gyarlóságunk él továbbra is. Ezért nemcsak megbocsátotta apostolai addigi vétkeit, hanem feltámadása után azonnal meg is adta apostolainak a bűnbocsátó hatalmat. Ennek segítségével tisztulhatunk folyamatosan: „Ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűneinket, és benne nincsen bűn”. (5)János apostol a következő mondatában számunkra nehéz figyelmeztetést, sőt talán fenyegetést ír le: „Mindaz, aki benne marad, nem vétkezik, és mindaz, aki vétkezik, nem látta és nem ismerte őt”. (6) Napi tapasztalatunk önmagunk és mások ismeretéből, hogy bizony vétkezni tudunk a bennünk lévő kegyelmek ellenére is. Akkor mit jelent, hogy „aki benne marad, nem vétkezik”? Bűnünk miatt kiesünk baráti köréből, istengyermekségünk kiváltságából? Az apostol, amikor általában bűnt említ, rendszerint halálos bűnre gondol. Az valóban kiűzi lelkünkből a megszentelő kegyelmet, de nem öli ki lelkünkből az istenhitet. Ezzel megőrizzük Vele a kapcsolatot, és ennek alapján tudunk bánatot indítani, meggyónni és lélekben újra élni. Maga az apostol mondja másutt: „Van halált okozó bűn is,de van halált nem okozó bűn is” (1Jn 5,6-7) Köszönjük meg Szent János pontos tanítását, és éljünk úgy, mint Isten kedves gyermekei!

Boldogok a békeszerzők - XVI. Benedek pápa üzenete a béke világnapjára

A Szentatya hagyományosan üzenetet küld a híveknek és minden jóakaratú embernek január 1-jén a béke világnapja alkalmából. A 2013-as dokumentumot, amelyet XVI. Benedek Boldogok a békeszerzők címmel tett közzé, az alábbiakban közöljük.

1. Minden új év magával hozza a várakozást, hogy jobb lesz a világ. Ebből a nézőpontból kérem az Istent, az emberiség Atyját, hogy adjon számunkra egyetértést és békét, hogy mindenkinek valóra válhasson a boldog és gyümölcsöző élet iránti vágya.

50 évvel azután, hogy kezdetét vette a II. Vatikáni Zsinat, amely lehetővé tette az Egyház világban végzett küldetésének megerősödését, erőt önthet belénk az a felismerés, hogy a keresztények, vagyis Isten népe, amely az emberek között járva megéli a közösséget Istennel, úgy vesz részt a történelemben, hogy osztozik mindenkivel az örömben, a reményben, a szomorúságban és a gondban1 és így hirdeti a krisztusi megváltást és dolgozik a békéért mindenki érdekében.

Korunkat jellemzi a globalizáció, annak pozitív és negatív hozadékaival, ugyanakkor folyamatosak a véres összeütközések és háborús fenyegetések is – éppen ezért van szükség a megújult és közös fellépésre a közjó, minden ember és az ember teljessége érdekében.

Riasztóak azok a feszültséggócok és szembenállások, amelyeket a gazdagok és szegények közötti egyre növekvő különbségek idéznek elő, valamint az önző és individualista gondolkodásmód, amit a féktelen pénzügyi kapitalizmus is kifejezésre juttat. A nemzetközi terrorizmus és bűnözés különféle formái mellett fenyegetőek a békére nézve azok a fundamentalista és fanatikus irányzatok is, amelyek kiforgatják a vallás természetének lényegét, amely arra volna hivatott, hogy elősegítse az emberek között a közösséget és a megbékélést.

Ugyanakkor az a számos békekezdeményezés, amelyben bővelkedik a világ, arról tesz tanúságot, hogy az emberiségnek veleszületett hivatása a béke. A békevágy minden egyes emberben alapvető törekvés és bizonyos értelemben egybeesik azzal a vágyunkkal, hogy teljes, boldog és beteljesedett életet éljünk. Más szavakkal, a békevágyunk megfelel az erkölcsi alapállásunknak, vagyis annak a kötelességünknek és jogunknak, hogy törekedjünk a teljes értékű, közösségi és társadalmi fejlődésre, amely része Isten emberre vonatkozó tervének. Az ember létének célja a béke, amely Isten ajándéka.
Mindez arra ösztönzött, hogy Jézus Krisztus ezen szavaiból merítsek a mostani üzenetemhez: „Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni” (Mt 5,9).

Az evangéliumi boldogság

2. Azok a boldogságok, amelyekről Jézus beszél (ld. Mt 5,3-12 és Lk 6,20-23), ígéreteket jelentenek. A biblikus hagyományban a boldogságmondás irodalmi műfaj, amely mindig jó hírt, vagyis evangéliumot hordoz, és egy ígéretben csúcsosodik ki. Vagyis a boldogságok nem csak erkölcsi jótanácsok, amelyek betartása megfelelő időpontban – általában a túlvilági életben – ellentételezést von maga után, vagyis nem az eljövendő boldogságra utalnak. A boldogság inkább egy olyan ígéret beteljesedését jelenti, amely mindenkire vonatkozik, aki engedi, hogy az igazság, az igazságosság és a szeretet iránti vágy vezesse. Azok, akik rábízzák magukat Istenre és az ő ígéreteire, a világ szemében gyakorta naivnak és a valóságtól távolinak tűnnek fel. Jézus viszont éppen azt jelenti ki, hogy ők nem csupán a túlvilági életben, hanem itt is fel fogják fedezni, hogy Isten fiai, és hogy Isten öröktől fogva és mindörökké szolidáris velük. Meg fogják érteni, hogy nincsenek egyedül, mivel Isten azok oldalán van, akik elkötelezik magukat az igazság, az igazságosság és szeretet mellett. Jézus, aki az Atya szeretetének megnyilvánulása, nem habozik fölajánlani önmagát áldozatul. Amikor befogadjuk Jézus Krisztust, az Isten-embert, egy hatalmas ajándék örömteli megtapasztalását éljük át: a kegyelmi életet, a tökéletesen boldog létezés zálogát. Jézus Krisztus különösképpen a békét adja a számunkra, amely az embernek az Istennel való bizalommal teli találkozásából fakad.

A jézusi boldogság arról szól, hogy a béke egyszerre messiási ajándék és emberi mű. Valóban: a béke előfeltétele a transzcendensre nyitott emberség. A kölcsönös megajándékozás, gazdagítás gyümölcse, amelyet Isten ad számunkra, lehetővé teszi, hogy az ember a többi emberrel és a többi emberért éljen. A béke etikája nem más, mint a közösségiség és az osztozás etikája. Elkerülhetetlenül szükséges ezért, hogy a mai kor különböző kultúrái túllépjenek a pusztán szubjektivista és pragmatikus elméleti és gyakorlati alapokon nyugvó emberképeken, mert ezek szerint az emberek közötti együttélést egyedül a hatalom illetve a haszon elve mozgatja. Az eszközök céllá válnak és viszont; a kultúra és a nevelés középpontjában pusztán a módszerek, a technikák és a hatékonyság áll. A béke előfeltétele, hogy leküzdjük a relativizmust, és azt a teljes mértékben autonóm erkölcsöt, amely kizárja a természetes erkölcsi törvény elismerését, noha ezt maga Isten írta be minden egyes ember lelkiismeretébe. A béke az emberi együttélés építése az ésszerűség és az erkölcs szerint, olyan alapokon, amelynek mértékét nem az ember, hanem Isten alkotta meg. „Az Úr erőt ad népének, az Úr békével áldja meg népét” – fogalmaz a 29. zsoltár (ld. 11. vers).

A béke: Isten ajándéka és az ember műve

3. A béke az emberi személyiség teljességére vonatkozik és emberségünk egészének tennie kell érte. Béke az Istennel, ha az Ő akarata szerint élünk. Belső béke önmagunkkal, külső béke felebarátainkkal és az egész teremtett világgal. Ez elsősorban azt jelenti, ahogyan ezt Boldog XXIII. János pápa fogalmazta meg a néhány hónap múlva ötven éve kihirdetett Pacem in terris enciklikájában, hogy az együttélést az igazságra, a szabadságra, a szeretetre és az igazságosságra építjük.2 Ha tagadjuk azt, ami az ember valódi természetét jelenti: azt a képességét, hogy megismerje az igazságot és a jót, végső soron magát az Istent, az súlyos veszélybe sodorja a békét. Az igaz emberkép híján, amelyet a Teremtő a szívébe írt minden személynek, a szabadság és a szeretet értelme beszűkül és az igazságosság gyakorlása is talaját veszti.

Ahhoz, hogy hitelesen építsük a békét, alapvető fontosságú az odafigyelés a transzcendens dimenzióra és az Istennel, az irgalmas Atyával folytatott folyamatos párbeszéd, amelyben az ember kéri a megváltást, amelyet elnyert számunkra Isten Egyszülött Fia. Így lehet képes az ember legyőzni a béke elhomályosításának és tagadásának a csíráját, amely maga a bűn, annak minden formájában: az önzés, az erőszak, a kapzsiság, a hatalomvágy, az intolerancia, a gyűlölet és az igazságtalan társadalmi szerveződések.

A béke megvalósítása főként attól függ, hogy felismerjük: Istenben egyetlen családot alkotnak az emberek. E család, amint ezt a Pacem in terris enciklika tanította, olyan interperszonális kapcsolatokból és intézményekből épül fel, amelyeket a közösség elve, a „mi” támogat és táplál. Ez azt jelenti, hogy belső és külső erkölcsi renden alapszik, amelyben őszintén, igazsággal és igazságosan, az emberek kölcsönösen elismerik egymás jogait és kötelességeit. A béke olyan rend, amelyet a szeretet éltet és egészít ki oly módon, hogy magunkénak érezzük a mások szükségeit és igényeit, részt adunk javainkból másoknak, és mindinkább kiterjesztjük a világban a szellemi értékeken alapuló közösséget. Olyan rend, amelyet szabadon hoznak létre, olyan módon, amely megfelel a személy méltóságának, aki értelmes lényként felelősséget vállal cselekedeteiért.3

A béke nem álom és nem utópia: meg lehet valósítani. A szemeinknek mélyebbre kell látniuk, a látszat és a jelenségek felszíne alá, hogy felfedezzék a szívekben rejlő pozitív valóságot, hiszen minden ember Isten képére van teremtve és arra kapott meghívást, hogy növekedjen lélekben és hozzájáruljon egy új világ építéséhez. Isten ugyanis, Fiának megtestesülése és az általa végbevitt megváltás révén belépett a történelembe, és így új teremtést és új szövetséget hozott létre (vö. Jer 31,31-34), lehetőséget adva a számunkra, hogy „új szívünk” és „új lelkünk” legyen (vö. Ez 36,26).

Éppen ezért az Egyház meg van róla győződve, hogy sürgetően szükséges újra hirdetnie Jézus Krisztust, a népek valódi fejlődésének és a békének legfőbb alkotóját. Jézus ugyanis a mi békénk, a mi igazságosságunk, a mi kiengesztelődésünk (vö. Ef 2,14; 2 Kor 5,18). Az igazság szerzője, a jézusi boldogság értelmében az, aki a másik javát keresi, testi és lelki értelemben, a jelenben és a jövőben.

E tanításból megérthetjük, hogy minden egyes személy és minden közösség – legyen bár vallási, civil, iskolai vagy kulturális közösség – arra kapott meghívást, hogy munkálja a békét. A béke elsősorban a közjó megvalósítása a különféle közegekben, a legszűkebb közösségtől a legnagyobbig, a nemzettől a nemzetközi és világméretű közösségig. Éppen ezért vélekedhetünk úgy, hogy a közjó megvalósításának útjai egyben a béke elnyerésére is irányulnak.

A béke szerzői azok, akik szeretik, védik és előmozdítják az életet, annak teljességében

4. A közjó és a béke megvalósításának útja elsősorban az emberi élet tisztelete, annak minden vonatkozásában, a fogantatásától kezdve, fejlődésének minden szakaszában egészen természetes végéig. Azok az igazi békeszerzők tehát, akik szeretik, védik és előmozdítják az emberi életet, annak minden dimenziójában: a személyes, a közösségi és a transzcendens szinten egyaránt. Aki a békét akarja, az nem tűrheti el a merényleteket és bűntényeket az élet ellen.

Azok, akik nem tisztelik kellőképpen az emberi élet értékét és következésképpen támogatják például az abortusz szabadabbá tételét, talán nincsenek tudatában annak, hogy így egy illuzórikus békét tűznek ki célul. A felelősség elől való menekülés lealacsonyítja az embert, s még inkább a védtelen és ártatlan lény megölése, s ebből nem fakadhat béke és boldogság. Hogyan gondolhatja valaki, hogy megvalósíthatja a békét és a népek teljes értelemben vett fejlődését, vagy a környezet védelmét, ha nem őrködünk a leggyengébbek élethez való joga felett, kezdve a meg nem született gyermekeken? Az élet minden fajta megsértése, annak kezdetétől fogva, mindenképpen helyrehozhatatlan károkat okoz a fejlődésben, a békében, a környezetben. Az sem igazságos, ha alattomos módon hamis jogokat és döntéseket foglalnak jogszabályba, amelyek az emberi személyre vonatkozó leszűkítő és relativizáló látásmódon alapulnak, ügyesen alkalmazva kétértelmű kifejezéseket, hogy úgymond jogot adjanak az abortuszra és az eutanáziára, az élethez való alapvető jogot fenyegetve.

A házasság természetes szerkezetét, egy férfi és egy nő kapcsolatát is el kell ismerni és előnyben kell részesíteni azokkal a törekvésekkel szemben, hogy ezt jogilag egyenlővé tegyék gyökeresen más párkapcsolati formákkal. Valójában ezek az irányzatok kárt okoznak a házasság intézményének, hozzájárulnak elbizonytalanodásához, elhomályosítják különleges jellegét és pótolhatatlan társadalmi értékét.

Ezek az alapelvek nem hitigazságok és nem is a vallásszabadság jogának következményei csupán. Ezek az elvek az ember természetébe vannak beleírva, értelmünk révén felismerhetők és így közösek az egész emberiség számára. Az Egyház törekvése ezek megvédésére tehát nem felekezeti jellegű, hanem minden emberhez szól, vallási hovatartozásuktól függetlenül. És e tevékenysége annál szükségesebb, minél inkább tagadják vagy félreértik ezeket az alapelveket, mivel így az emberi személy igazságát sértik meg és mély sebet ejtenek az igazságosságon és a békén.

Éppen ezért az is a béke érdekében való fontos együttműködés, ha a törvényi szabályozás valamint az igazságszolgáltatás szervei elismerik a jogot a lelkiismereti alapon történő ellenállásra olyan törvényekkel és kormányintézkedésekkel szemben, amelyek az emberi méltóságot sértik, mint az abortusz és az eutanázia.

Az alapvető emberi jogok között, a népek békés élete érdekében is, szerepel az egyes személyek és a közösségek joga a vallás szabadságához. A jelen történelmi időszakban egyre fontosabbá válik, hogy ezt a jogot ne csak negatívan értelmezzék – mint valamitől, például kötelezettségektől vagy kényszerektől való szabadságként –, hanem pozitívan is, mint valamire szolgáló szabadságot, különféle területeken: például a saját vallás hirdetésének, tanításának, tanúsításának szabadságaként; vagy olyan nevelési, jótékony vagy ápoló tevékenység végzésére szóló szabadságként, amelyek megengedik a vallásos elvek alkalmazását; arra szóló szabadságként, hogy az emberek társadalmi szervezeteket hozzanak létre vallási tanításaiknak és intézményes céljaiknak megfelelő szervezeti formában. Sajnos olyan országokban is, amelyek régi keresztény hagyományokra tekinthetnek vissza, egyre gyakoribbak a vallási türelmetlenséghez köthető események, a keresztényekkel szemben és olyan személyekkel szemben is, akik vallásuk azonosító jegyeit viselik magukon.

A békeszerző embernek tudatában kell lennie annak is, hogy a közvélemény mind nagyobb hányadában a radikális liberalizmus és a technokrácia elültette a meggyőződést, hogy a gazdasági növekedés elérendő azon az áron is, ha összeomlik az állam társadalmi szerepvállalása és kárát látja a civil társadalom szolidaritási hálója, akkor is, ha csorbát szenvednek a társadalmi jogok és kötelességek. Nem szabad elfelednünk, hogy ezek a jogok és kötelezettségek alapvető fontosságúak ahhoz, hogy más jogok és kötelezettségek is teljesülhessenek, a civil élet és a politika területén.

A manapság leginkább veszélyben lévő társadalmi jogok és kötelességek között találjuk a munkához való jogot. Ez annak következménye, hogy a munkát és a munkások jogállásának igazságos elismerését mind kevésbé tekintik értéknek, mintha a gazdasági fejlődés egyedül a piacok teljes szabadságától függene. A munkára ezért úgy tekintenek, mint a gazdasági és pénzügyi folyamatok egyik változójára. Ennek kapcsán kiemelem, hogy az ember méltósága, valamint gazdasági, társadalmi és politikai okok is megkívánják, hogy „prioritást élvezzen a munkához jutás, illetve a munka megtartása mindenki számára”.4 Ennek a nagyratörő célkitűzésnek az eléréséhez előfeltételként az etikus alapelveken és lelki értékeken alapuló munka megbecsülését kell visszaállítani, hogy ismét úgy tekintsenek rá, mint a személy, a család és a társadalom alapvető javára. Ennek a javunknak velejárója egy kötelesség és egy jog, amely mindenki részéről új és bátor munkapolitikát követel meg.

A béke előmozdítása a fejlődés és a gazdaság új modellje szerint

5. Több oldalról is elismerik, hogy a fejlődés új modelljére van szükség, és a gazdaságra is másként kell tekintenünk. A teljes értelemben vett, szolidáris és fenntartható fejlődés csakúgy, mint a közjó, megfelelő értékrendet kívánnak meg, amely csak úgy hozható létre, ha a végső igazodási pont Isten. Nem elegendő, ha sok eszköz és sok választási lehetőség áll a rendelkezésünkre, bármennyire nagy értékűek is ezek. A fejlődést szolgáló sokféle eszközt éppúgy, mint a választási lehetőségeket úgy kell felhasználnunk, hogy nem tévesztjük szem elől a jobb életet, a helyes magatartást, amely elismeri a szellemi dimenzió elsőbbségét és a közjó megvalósításán fáradozik. Ellenkező esetben mindezen eszközök elvesztik értéküket és csupán újabb bálványok válnak belőlük.

Ahhoz, hogy túlléphessünk a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válságon – mely csak még tovább növeli az egyenlőtlenségeket –, olyan személyekre, csoportokra és intézményekre van szükség, akik az életet állítják előtérbe, segítik az emberi kreativitást s még a válság hatására is képesek új gazdasági modellt elképzelni. Az utóbbi évtizedek modellje arra törekedett, hogy maximalizálja a hasznot és a fogyasztást, s ennek hátterében önző és individualista látásmód állott, amely a személyeket annak alapján értékelte, hogy mennyire képesek megfelelni a verseny támasztotta kívánalmaknak. Egy másik nézőpontból ugyanakkor az igazi és tartós sikert csak úgy érhetjük el, ha odaadjuk önmagunkat, intellektuális képességeinket, vállalkozókedvünket, mivel az élhető, vagyis a valóban emberhez méltó gazdasági fejlődés alapelve az önzetlenség kell, hogy legyen, mint a testvériség és az ajándékozás logikájának kifejeződése.5 Konkrétan a gazdasági tevékenységben a békeszerző ember az, aki a közreműködő személyekkel és kollégáival, a megbízókkal és a felhasználókkal a bizalom és a kölcsönösség talaján álló kapcsolatokat hoz létre. Gazdasági tevékenységét a közjó érdekében végzi, munkáját olyan dologként fogja fel, amely túlmutat egyéni érdekein, javára szolgál a kortárs és az eljövendő nemzedéknek. Így munkáját már nem csak saját maga részére végzi, hanem azért is, hogy másoknak méltó jövőt és munkát teremtsen.

A gazdasági élet területén az államok részéről kívánatos, hogy ipari és mezőgazdasági fejlődésükkel kapcsolatos terveik tekintetbe vegyék a társadalmi fejlődést és a demokratikus jogállam kiteljesedését. Alapvető fontosságú és elkerülhetetlenül fontos ezen kívül a monetáris, pénzügyi és kereskedelmi piacok etikus felépítése, hogy stabilabbak, jobban koordináltak és ellenőrzöttek legyenek, s így ne okozzanak kárt a szegényebbeknek. A sokféle békét célzó tevékenységnek – határozottabb módon, mint amennyire máig történt – az élelmiszerválság felé kell fordulnia, amely sokkal súlyosabb, mint a pénzügyi válság. Az élelmiszer-ellátás biztonságának kérdése ismét elsőrendű fontosságúvá vált a nemzetközi politikai színtéren. Ennek oka olyan válsághelyzetek kialakulása, amelyek többek között a mezőgazdasági alapanyagok árának ismételt ingadozásából, egyes gazdasági szereplők felelőtlen magatartásából és a kormányok és a nemzetközi közösség nem megfelelő ellenőrzéséből származott. Ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni ezzel a válsággal, a békeszerzőknek az a feladata, hogy együtt, egymással szolidárisan lépjenek fel a helyi szintektől egészen a nemzetközi színtérig azzal a céllal, hogy a mezőgazdaságból élőknek, különösen a vidéki lakosságnak biztosítsák a lehetőséget tevékenységük méltó folytatására, társadalmi, környezeti és gazdasági szempontból is fenntartható módon.

Nevelés a béke kultúrájára: a család és az intézmények szerepe

6. Szeretném hangsúlyozni, hogy a békén munkálkodó személyek feladata őrködni a családok és a társadalmi igazságosság felett és dolgozni a megfelelő társadalmi nevelés érdekében.

Senki sem tagadhatja vagy becsülheti le a család meghatározó szerepét, amely a társadalom alapsejtje a demográfia, az etika, a pedagógia, a gazdaság és a politika szempontjából is. Természetes küldetése az élet gondozása: elkíséri az emberi személyeket növekedésük során és rávezeti őket arra, hogy kölcsönösen segítsék és gondozzák egymást. A keresztény család különösképpen is magában hordozza annak a nevelési tervnek a csíráját, amelynek mértéke az isteni szeretet. A család az egyik olyan alany a társadalomban, amely elkerülhetetlenül szükséges a béke kultúrájának megvalósításához. Meg kell védeni a szülők jogát és elsődleges szerepét gyermekeik nevelésében, elsősorban erkölcsi és vallási téren. A családban születnek meg és nevelkednek a békeszerzők, az élet és a szeretet kultúrájának eljövendő munkásai.6

A békére nevelésnek ebben a hatalmas feladatában különösen nagy szerep hárul a szerzetesi közösségekre. Az Egyház e nagy felelősség részesének érzi magát az új evangelizáció formájában, amelynek lényege a megtérés Krisztus igazságára és szeretetére, s az ebből következő szellemi és erkölcsi újjászületés az emberek és a társadalom részéről. A Jézus Krisztussal való találkozás alakítja a békeszerzőket azáltal, hogy elköteleződnek egy közösség iránt és túllépnek az igazságtalanságokon.

A béke tekintetében sajátos küldetése van a kulturális intézményeknek, az iskoláknak és az egyetemeknek. Ezeknek nem csupán az a feladatuk, hogy új vezetők (leader) nemzedékeinek képzését szolgálják, hanem az is, hogy megújítsák a nemzeti és nemzetközi közintézményeket. Azáltal is segítséget nyújthatnak, ha szilárd antropológiai és etikai talajon álló tudományos gondolatokat fogalmaznak meg a gazdasági és pénzügyi tevékenységekkel kapcsolatban. A mai világnak, különösen a politika világának szüksége van új gondolatokra, új kulturális szintézisre, amely túlmutat a technokrata felfogáson és képes összefogni eltérő politikai irányzatokat a közjó érdekében. Ezek az új gondolatok, a pozitív személyes és intézményes kapcsolatok összessége, az egyes emberek és embercsoportok valódi fejlődésének szolgálatában, a valódi békére nevelés alapját jelenthetik.

A békeszerző pedagógiája

7. Végezetül fontos kiemelni a béke pedagógiája előmozdításának szükségességét. Ehhez gazdag belső életre, világos és értékes erkölcsi elvekre, megfelelő magatartásra és életstílusra van szükség. A békével kapcsolatos gondolatok, szavak és gesztusok megteremtik a béke mentalitását és a kölcsönös tisztelet, a becsület és a szívélyesség légkörét. Ezért meg kell tanítani az embereknek, hogy szeressék egymást és a békére törekedjenek, ne puszta toleranciával, hanem jó szándékkal forduljanak egymás felé. Az alapvető buzdítás lényege: „nemet mondani a bosszúra, elismerni hibáinkat, elfogadni a bocsánatkérést és végül megbocsátani”,7 hogy a tévedéseket és a sértéseket el lehessen ismerni az igazságban és együtt lehessen haladni a kiengesztelődés irányába. Ehhez az kell, hogy elterjedjen a megbocsátás pedagógiája. A rosszat ugyanis a jóval lehet legyőzni és az igazságosságot úgy leljük meg, ha követjük az Atyaistent, aki szereti minden gyermekét (vö. Mt 5,21-48). Ehhez a munkához idő kell, mert feltételez egy lelki fejlődést, a magasabb rendű értékek irányában történő nevelést és az emberi történelemről alkotott új képet is. El kell vetni azt a hamis békét, amely csak e világ bálványait nyújtja, el kell kerülni a vele járó veszélyeket. A hamis béke egyre érzéketlenebbé teszi a lelkiismeretet, önmagunkba fordulást és közönybe fulladó életet eredményez. Ezzel szemben, a béke pedagógiájának következménye a tett, az együttérzés, a szolidaritás, a bátorság és a kitartás.

Jézus a maga életében megtestesíti ezeket a magatartásformákat, egészen a teljes önátadásig, „élete elvesztéséig” (vö. Mt 10,39; Lk 17,33; Jn 12,25). Megígéri tanítványainak, hogy előbb-utóbb abban a rendkívüli felfedezésben lesz részük, amelyről kezdetben beszéltünk, vagyis megértik, hogy a világban jelen van az Isten, Jézus Istene, aki teljes mértékben szolidáris az emberekkel. Ebben a szövegösszefüggésben szeretnék emlékeztetni arra az imádságra, amellyel azt kérjük Istentől, hogy tegyen minket az ő békéjének eszközévé, hogy elvigyük a szeretetet oda, ahol gyűlölet uralkodik és az igaz hitet oda, ahol kétség honol. A magunk részéről, Boldog XXIII. Jánossal együtt azt kérjük Istentől, hogy világosítsa meg a népek vezetőit, hogy amellett, hogy munkálkodnak a polgárok méltó jólétén, védelmezzék a béke értékes ajándékát. Ébressze fel mindenkiben az akaratot, hogy túllépjenek azokon a gátakon, amelyek elválasztják egymástól az embereket, megerősítsék a kölcsönös szeretet kötelékeit, megértsék a többi embert és bocsássanak meg azoknak, akik sértéseket okoztak. Adja meg, hogy az ő kegyelme révén a Föld minden népe testvérré legyen, és virágozzék és mindörökre uralkodjék közöttük a hőn áhított béke.

Ezzel az imával kívánom mindenkinek, hogy a béke valódi munkálója és építője legyen, hogy az emberek világa növekedjen a testvéri egyetértésben, a jólétben és a békében.

XVI. Benedek pápa

Szűz Mária Isten Anyja

Szűz Mária Isten Anyja

Szám 6,22-27; Gal 4, 4-7; Lk 2,16-21

„Áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged"

Az ószövetségi Szentírásban gyakran találkozunk olyan imával, amit azért mondtak el hívő lélekkel Istenhez, hogy nem csak egyszeri alkalommal kérjék az Úr hathatós segítségét, hanem az Ő segítő hatalma kísérje útjain azokat, akikre áldást kért a hívő nép. A zsidók úgy képzelték el az isteni segítséget, hogy állandóan föléjük nyúlik a végtelen hatalmú isteni kéz, amint az édesanya vagy az édesapa gyermeke fölé terjeszti karját, és abból állandóan árad a segítség, az isteni erő és védelem a megáldott személyre. A zsidók tapasztalták ezt a hathatós áldást, mikor az amalekiták megtámadták népüket Rafidimben. Mózes kiadta a parancsot szolgájának, Józsuénak, hogy vonuljon felfegyverzett fiatalokkal az ellenséges hadsereg ellen. Sejtette, hogy a rabszolgaságból éppen hogy kiszabadultak nehezen állnak ellen a szabadon nőtt, harcedzett amalekitákkal szemben, ezért megígérte, hogy ő meg Áron és Húr kíséretében a csata közelében egy dombon imádkozik a győzelemért. Amikor karjait az ég felé tárta, Józsue volt előnyben. Ha viszont karjai lankadtak, az amalekiták rögtön felülkerekedtek. Ezért Mózest egy kőre ültették, Áron és Húr pedig tartotta két kinyújtott karját. így győzött Isten áldásával Józsue csapata. Hatvan éve a Szűzanya azt ígérte hazánknak, hogy ha lesz egy millió magyar, aki imádkozik hazájáért, akkor Magyarország megmenekül a pusztulástól. Az egy millió honfitársunk végül is közösséget alkotva kiérdemelte, hogy összefogva az istentelenség hazugsága és gyűlölete háttérbe szorult. Amint tapasztaljuk, a sátán világszerte nagyon erős. De az áldás Istentől bőségesen árad, és azzal megerősödve az igazság és a szeretet csak győztes lehet. Isten, imádság és komoly hit nélkül nem győzhetünk. De azt is jó tudnunk, hogy ránk nem Mózes keze kéri az áldást, hanem a közénk szállt, megtestesült és Betlehemben megszületett Istenfia. Az Ő segítsége pedig a kegyelemmel teljes, a Magyarok Nagyasszonya, aki ezer éves történelmünk alatt nem először kínálja föl segítségét. A magas égből pedig nemzetünk régi és újabb szentjei biztatnak bennünket. Körükben ott áll a történelem legnagyobb Győztese, Jézus Krisztus, és üzen hűséges népének: „a világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot". (Jnl6,33) Velem együtt ti is győztök, csak az igazság és a szeretet útján járjatok!

Az Élet Igéje – 2013. január

„Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” (Mt 9,13)

A világ sok részén január 18. és 25. között tartják az imahetet a keresztények egységéért, más helyeken Pünkösdre teszik ezt az alkalmat. Ebben az évben az imahét mottója a következő: „Mit kíván tőlünk az Úr?” (Mik 6,6-8)
Az ilyenkor kiválasztott bibliai részhez Chiara Lubich minden évben magyarázatot fűzött. Ezt a hagyományt folytatva ajánljuk azokat a gondolatokat (a Mt 9,13 és az Oz 6,6 fényében), amelyeket az 1996. júniusi életigéhez mondott. Ez segíthet elmélyülnünk az idei évre választott igében.

„Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” (Mt 9,13)

„… Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.”
Emlékszel, mikor mondta Jézus ezeket a szavakat? Egyszer, amikor asztalhoz ült, és néhány vámos és bűnös is mellé telepedett. Észrevették ezt a farizeusok, és így szóltak a tanítványokhoz: „Miért eszik együtt a Mesteretek a vámosokkal és a bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így felelt:

„Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.”

Jézus itt Ozeás prófétától idéz egy mondatot, ami azt mutatja, hogy tetszik neki a benne foglalt gondolat: ez ugyanis az a norma, amelyhez Ő is tartja magát. A szeretet elsőbbségét fejezi ki minden más parancsolathoz, minden más törvényhez és szabályhoz képest.
Ez a kereszténység. Jézus azért jött, hogy elmondja: Isten mindenekelőtt a szeretetet várja tőled minden ember iránt, és hogy Istennek ezt az akaratát hírül adták már az Írások, ahogy ezt Ozeás próféta szavai is tanúsítják.

A szeretet minden keresztény életprogramja, cselekvésének alaptörvénye, viselkedésének megkülönböztető jegye.
A szeretetet mindig előbbre való a többi törvénynél. Sőt, a keresztény számára a többiek iránti szeretetnek olyan szilárd alapnak kell lennie, amelyre építhet, hogy az összes többi normát hitelesen megélje.

„… Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.”

Jézus szeretetet akar, és az irgalmasság ennek egyik kifejeződése. Azt akarja, hogy a keresztény mindenekelőtt azért éljen így, mert Isten ilyen.
Jézus számára Isten mindenekfölött Irgalom, Atya, aki mindenkit szeret, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra, esőt ad igazaknak és bűnösöknek.
Jézus, mivel mindenkit szeret, nem fél attól, hogy bűnösökkel legyen együtt, és így felfedi, hogy kicsoda Isten.
Ha tehát Isten ilyen, ha Jézus ilyen, akkor te is táplálj hasonló érzéseket magadban!

„… Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.”

„… nem áldozatot.”
Ha nincs benned szeretet a felebarátod iránt, akkor vallásosságod nem tetszik Jézusnak. Nem kedves előtte imádságod, részvételed a szentmisén, esetleges adományaid, ha mindez nem szívedből fakad, amely békében él mindenkivel, nagy szeretettel irántuk.
Emlékszel a hegyi beszéd szavaira? „Ha tehát áldozatodat az oltárhoz viszed, és ott eszedbe jut, hogy felebarátodnak valami panasza van ellened, hagyd ajándékodat az oltár előtt, és menj, békülj ki előbb felebarátoddal, aztán térj vissza és ajánld föl ajándékodat.” (Mt 5,23-24)
Ez azt fejezi ki, hogy az Istennek leginkább tetsző vallásos cselekedet a felebaráti szeretet, és ez az alapja az Istennek járó tiszteletadásnak is.

Ha szeretnéd édesapádat megajándékozni és közben haragban vagy a testvéreddel (vagy éppen a testvéred haragszik rád), édesapád vajon mit szólna? „Előbb béküljetek ki, aztán hozd ide az ajándékodat!”
De még többről van szó. A szeretet nem csupán a keresztény élet alapja, hanem a legközvetlenebb út ahhoz, hogy közösségre lépjünk Istennel. Ezt mondják a szentek, akik előttünk járva tettek tanúságot az evangéliumról, ezt tapasztalják a hitük szerint élő keresztények: amikor segítenek testvéreiken, különösen a szűkölködőkön, növekszik Isten iránti szeretetük és vele való egységük; észreveszik, hogy kapcsolat van köztük és az Úr között. Ez egyre nagyobb örömmel tölti el életüket.

„… Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.”

Hogyan élheted ezt az új igét?
Ne osztályozd azokat, akikkel kapcsolatban vagy, ne közösíts ki senkit, mindenkinek nyújtsd azt, amire képes vagy, ebben is utánozd az Atyaistent. Simítsd el a kisebb-nagyobb viszályokat, amelyek nem kedvesek a mennyben és a te életedet is megkeserítik. Ne nyugodjék le a nap haragod fölött – bárkiről legyen is szó – ahogy az Írás mondja (vö. Ef 4,26).

Ha így teszel, minden cselekedeted kedves lesz Isten előtt, és megmarad az örökkévalóságra. Akár dolgozol, akár pihensz, akár játszol, akár tanulsz, akár a gyerekeiddel vagy együtt, akár a feleségeddel vagy a férjeddel sétálsz, akár imádkozol, akár odaszenteled magad, vagy más vallásos cselekedetet végzel, ami együtt jár keresztény hivatásoddal – ez mind-mind nyersanyag a Mennyek Országának építéséhez.
A mennyország olyan ház, amelyet idelent építünk föl, és majd odaát lakunk benne. De fölépíteni csak szeretettel lehet.

Chiara Lubich

Szilveszter napja

Szilveszter napja

Hálaadás

A legtöbb ember a polgári év utolsó napját szilveszterezésre, vagyis önfeledt szórakozásra szeretné lefoglalni. A nap Szent Szilveszter pápa emléknapja volt a liturgikus reformok előtt, innét az elnevezés.
A katolikus Egyház ennek a napnak estjén hálaadásra gyűjti össze híveit: „Az esztendő fordulóján, Összegyűltünk mind ez órán. Oltárodnál leborulunk hálaadásra, Mindentudó színed előtt számadásra" (Ho 38,1) De a régi latin közmondás is arra figyelmeztet, hogy a hála az egyik legfontosabb erény: „Ducis aliquem ingratum, dixisti deo omne malum". Magyarosan: Azt mondtad valakiről: hálátlan; ne folytasd! Elmondtál róla minden rosszat. A mai liturgia a szentleckében az utolsó időre figyelmeztet: „Fiacskáim, itt az utolsó óra". (Jn 2,18) Igen, a mai nappal lezárul az óév. Egy gondokban, aggodalomban, bosszúságokban gazdag, társadalmi örömökben elég szegény esztendő. Igaz, az apostol is kettős vonatkozásban említi az utolsó órát: a világ végét megelőző időszakot és az ő idejét is említi. Mivel ő teológus, mindent Isten szemszögéből vizsgál, a dolgok mögött álló okot, a baj-csináló sátánt említi:"Jön az Antikrisztus, már most is sok antikrisztus támadt, amiből tudjuk, hogy itt az utolsó óra". (18)Mi is elmondhatjuk ugyanezt: sok az antikrisztus, a sátán emberei, akik az Isten lerakta boldogság- alapokat feszegeti, dúlja fel. Az Isten országa az igazság és a szeretet szellemisége. E helyett mindenáron a hazugság és a gyűlölet uralmát vezetik be az élet minden területén, megvalósítva ezzel a sátán országát. Még nagyobb akkori és mai közös fájdalom: „Közülünk jöttek elő, de nem voltak közülünk valók. Ha közülünk valók lettek volna, bizonyára velünk maradtak volna: de ki kellett derülnie annak, hogy nem mindnyájan közülünk valók."(19) Az apostol ennek tudatában ad hálát Istennek a jókért, akik az igazságban megerősödtek: „Ti azonban fel vagytok kenve a Szent által, és mindent tudtok. Nem is azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hanem mint olyanoknak, akik ismerik, és azt is, hogy semmi hazugság nem származik az igazságból." (20-21) Csodálatos öröm Szent Jánosnak, és nekem is, hogy az igazság hirdetését szívesen fogadjátok itt, a szentmiséken is, a pénteki nagyobb szellemi erőfeszítést kívánó dogmatikai előadásokon, könyveim forgatásakor és a honlapot tanulmányozva is. Hála érte Istennek és Nektek is! Amikor annyi szekta és ateista tagadja Jézus istenségét és messiási küldetését, amikor Atyjával együtt szeretnék kikapcsolni a mindennapi életből, mi valljuk: „Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az Antikrisztus az, ő tagadja az Atyát és a Fiút. Ha valaki tagadja a Fiút, akkor az Atya sem az övé; ha valaki vallja a Fiút, akkor az Atya is az övé" (22-23) Ezek a fő-okok a hálaadásra. Vannak természetesen egyszerűbb, de ugyancsak fontos okaink is a mai év végi hálaadásra. Van ennivalónk, meleg ruhánk, fűtésünk, világításunk. Akadnak családi, nemzeti örömök is, ha nem is gyakran. Van jövőbe vetett reményünk, meg tudjuk fogni egymás kezét, rá tudunk mosolyogni a szomorúakra is. Őrizd, Urunk, a hitünket, és adj nyugodtabb, felfelé ívelő, istenáldotta jövőt!

Szentcsalád vasárnapja

Szentcsalád vasárnapja

„Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba!”

Szentcsalád vasárnapja van. A szentmise könyörgésében így imádkozunk: „Istenünk, te ragyogó példaképnek állítottad elénk a Szent Családot. Segíts, hogy nyomukban járjunk, gyakoroljuk a családi élet erényeit, mindig egyek maradjunk a szeretetben, és így atyai házadban örvendezzünk örök jutalmadnak”.a modern kor egyik nagy veszedelme, hogy fellazította a családi élet kötelékeit, ezzel elkezdődött a társadalom alapsejtjének tönkretétele. Elhitették a házastársakkal, hogy a felmerülő nehézségeknek egyetlen orvossága a válás, új partner keresése és az új kapcsolatban beköszönt az életükbe a mesés boldogság. Az ötvenes években szomorúan hallgattam egy vasárnap déli vallásosnak mondott rádióadásban is, hogy ennek az áldott intézménynek, a válásnak csak a nőtlen katolikus papság az ellensége meg a bigott hívek. A válással sincs megoldva semmi: a férj utcára kerül, sok esetben elzüllik, a gyerekeknek hiányzik az édesapa, az asszony sorsa is megnehezedik. A válás előtt már állandósul a veszekedés, a gyerekek döbbenten hallgatják napról-napra, hogy szüleik mi mindent vágnak egymás fejéhez, így az addig ideálként tisztelt szülő megszűnik példakép lenni. Lássuk hát, milyen a teremtő Isten szándéka szerinti családi kapcsolat! „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra! Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (Ter 1,26-28) Istennek nincs teste, nincs arca. Az említett hasonlatosság alapja nem lehet más a Teremtőben, mint a Szentháromság személyeit összekötő végtelen szeretet. Ezt kell megvalósítaniuk a házastársaknak még akkor is, ha ők nem tökéletesek, mint az isteni Személyek. Szent Pál apostol erre utal: „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Bocsássatok meg ti is úgy, ahogyan az Úr megbocsátott nektek. Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.” (Kol 3,13-14) Már az apostol is felsőbb példát ajánl a nehézségek elviselésére: „Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre kaptatok meghívást az egy test közösségében. Legyetek hálásak! Krisztus igéje éljen bennetek gazdagon! Tanítsátok és intsétek egymást telve bölcsességgel!” (Kol 3,14-16) Mivel a modern ember elfordult Istentől, az Egyház úgy látta jónak, hogy a legnemesebb példát állítja a viharba jutott családok elé: így iktatta be karácsony nyolcadába a Szent Család ünnepét. Legyen az Istenember gyermeki alakja a központ, hiszen minden kegyelmet Ő szerzett meg nékünk, csak Ő tudja biztosítani a nehézségekben a többlet-kegyelmeket. Ha a feleség nem tudja betölteni a boldogító szeretet követelményeit, nézzen fel a Szűzanyára, aki a házasságban megengedett természetes örömöket nem élvezhette ugyan, de kegyelemmel volt teljes, és ezek a természetfölötti, mennyei erők busásan pótoltak minden földi jót. A házasság szentsége is megad minden állapotbeli segítséget az egész életre, ha kérik. Ugyanez vonatkozik Szent Józsefre is: őt is a kegyelem tette alkalmassá arra, hogy őre legyen Máriának, tanúja szűz liliomának (Ho 213,2). Az ő rendkívüli kegyelmeik hívják fel a figyelmünket arra, hogy Isten segíteni tud és akar is, amikor az emberi önteltség minden nagyszerű tervét tönkretenni látszik. A mai vészhelyzetben is azt parancsolja Isten, amit annak idején Szent Józsefnek: „Kelj föl, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba!” Azaz térj ki a pusztító korszellem elől!