ANCONAI SZENT BENVENÚTUSZ

SZENT BENVENÚTUSZ

 püspök 

(kb. 1220-1282)

Ancona-ban* született a nemes Scotivoli* családból. Apja kérésére Bolognában egyházi és polgári jogot tanult, majd visszatérve Anconába pappá szentelték. Egy ideig püspöke archidiákónusa (esperese) lett, majd a pápa a még fiatal papra rábízta az osimoi* egyházmegye vezetését. Rangja megfelelt a mai püspöki általános vikárius rangjának. Osimo püspöksége IX. Gergely pápa utolsó éveiben (1240 körül) átpártolt II. Frigyeshez, ghibellin lett. Emiatt a pápa megvonta tole a püspöki hivatalt s azt átruházta a szomszédos Recanati*- ra. Benvenútusz igen okosan, megnyero modorban, de ugyanakkor határozottsággal látta el kényes feladatát, úgyhogy néhány év múlva sikerült a pápa iránti huségre vezetni egyházmegyéjét. IV. Orbán ezek után visszaadta Osimonak a püspöki rangot, s kinevezte püspöknek Benvenútuszt. „Benvenútusz - írja a pápa – kiváló: feddhetetlen élete, tudománya, a lelkiekben való buzgósága s az ügyek intézésben való ügyessége miatt. O szívünk szerinti férfiú. Ot nevezzük ki Osimo egyháza pásztorának és püspökének, abban a meggyozodésben, hogy tapintatával, Isten kegyelmével és a Szentszék támogatásával elo fogja mozdítani ennek az egyházmegyének lelki és földi jólétét, s a városnak visszaadja elobbi fényét, megerosíti az Anyaszentegyház iránti huségben.” Benvenútusz meg is felelt a várakozásnak. Püspökké szentelése elott azonban egy meglepetést kelto lépést tett: belépett a Ferenc-rendbe. Ezzel jelezni akarta, hogy Szent Ferenc szellemében akarja ellátni püspöki feladatát. (Ugyanezt a lépést tette meg félszázaddal késobb Szent Lajos püspök.) Az akkori eloírások megengedték, hogy ne kolostorban töltse a novíciát évét, így püspökként egy év múlva fogadalmat tett. Figyelmes, segítokész volt hívei iránt. Ferences ruhában, mezítláb, a szegénységet nagy buzgalommal gyakorolva járta egyházmegyéjét, végezte a pasztorális látogatásokat, hirdette Isten igéjét, szorgalmazta az egyházi fegyelmet. Az apostol intelméhez híven „kezét elhamarkodva nem tette föl senkire” (1 Tim 5, 22), vagyis csak arra alkalmasakat szentelt fel pappá. Ezek között volt Tolentinoi Szent Miklós is. Isten csodákkal is megerosítette tanítását. 13 évi püspöki muködés után, amikor érezte, hogy élete végéhez ért, Szent Ferenchez hasonlóan kívánt meghalni: a székesegyházba vitette magát, ruháit is levetve a földre feküdt, így halt meg papsága és a hívek körében 1282. márc. 22-én. Testét az osimoi székesegyházba temették, sírját Isten csodákkal dicsoítette meg. IV. Márton már három évre rá szentté avatta (az ilyen gyors szentté avatás a XIII. században nem volt ritkaság).

Imádság:

Istenünk, te Szent Benvenútusz püspököt a szent lelkipásztorok sorába emelted. Add, hogy közbenjárására állhatatosak maradjunk a hitben, egykor pedig részesedjünk dicsoségében. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

A MEGVÁLTÁS. ÚJSZÖVETSÉG

A MEGVÁLTÁS. ÚJSZÖVETSÉG.

Jézus Krisztus az utolsó vacsorán kötötte meg saját Szent Vérében az Újszövetséget. Az Újszövetség könyve azonban nem az utolsó vacsora történetével kezdődik, hanem az Ószövetség utolsó prófétájának a születését előre jelző angyal megjelenésével. János, a Keresztelő fél évvel volt idősebb Jézusnál. Ennyi idővel korábban kezdett prédikálni a Jordán-parton. Messiásnak gondolták az emberek szónoklatai és erélyes fellépése miatt. Neki kellett bejelentenie, hogy köztünk van a Messiás. Jézus jellemzése kitűnően érzékelteti ezeket az érdekes és fontos tényeket: „Mit mentetek ki látni a pusztába? Széltől hajladozó nádat? Vagy mit mentetek ki látni? Finom ruhába öltözött embert? Aki finom ruhában jár, királyi palotában lakik. Miért mentetek ki? Prófétát látni. Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről az Írás szól: Nézd, elküldöm követemet előtted, hogy előkészítse utadat. Bizony, mondom nektek, asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában legkisebb, az nagyobb nála. A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved. Az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Keresztelő Jánosig mind ezt jövendölték. S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg!” (Mt 11,7b-14) Nem különül el élesen az Ó- és az Újszövetség az elbeszélt igazságok és tények tekintetében. A könyvek megírása tekintetében viszont az Ószövetség írásai mind befejeződtek, mire az Újszövetség témaköre köztudott lett. Amikor a kis János megszületett és nyolc napos lett, az angyal megsértése miatt némaságra ítélt ószövetségi pap, Zakariás, ajka megnyílt. Dicsérte az Istent, „mert meglátogatta és megváltotta (=kiváltotta) népét. Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta. Megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, hogy irgalmazzon atyáinknak és megemlékezzék szent szövetségéről” (Lk 1,68b-72) Megemlékezett Izrael népének fontos küldetéséről. Aztán kisfiának a küldetéséről beszél:„Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa” (Lk 1,76-79) Amikor a negyvennapos Jézust a templomban bemutatja Édesanyja és Szent József, „íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Karjába vette a (gyermek Jézust), és áldotta az Istent ezekkel szavakkal: Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágítására, és dicsőségére népednek, Izraelnek”(Lk 2,25-32) Az Ószövetség szentje milyen biztosnak véli, hogy az Ószövetség számára milyen egyértelmű lesz a felismerés, a megváltás, csak a pogányoknak kell megvilágosodniuk. Közben mi késői keresztények szomorúan gondolunk az igazságra: sem Jeruzsálemben, sem Betlehemben, sem egész Izraelben nem vette eddig észre senki, harminc éves koráig nem is fogja fel senki, hogy Izraelnek boldogsága már több mint egy hónapos gyermek. Másfél éves korában oda fognak érni a napkeleti bölcsek. Úgy gondolják, hogy ha ők messze-messze Keleten már rég tudják, rangosan ünneplik a világ Megváltójának születését, akkor mi lehet a saját népének városaiban és falvaiban? Mi? Teljes tudatlanság és közöny. A papok hívatva pontosan elszavalják Heródes királynak Mikeás próféta jövendölését (5,1-5), de egyikük sem érdeklődik: Miért érdekel téged a mi Megváltónk? Csak nem akarod őt megöletni? Pedig Jézus telve van népe és minden nép iránt igaz szeretettel!

Nagyböjti kalendárium 18.

Nagyböjti kalendárium – március 22.

Az idei nagyböjtben mindennap az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás gondolataival készülünk húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

A hitünk valósága és lényege mindig ugyanaz: Isten, aki az ő mérhetetlen szeretetét a meghalt és feltámadott Krisztusban nyilatkoztatta ki a számunkra.

Istenünk,
te már ezen a földön mennyei javakban részesítesz minket,
amikor szentségeiddel belekapcsolsz mennyei életedbe.
Kérünk, kormányozz minket földi utainkon,
és vezess el örök világosságodra.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

 

Nagyböjt 2 hete szombat

Nagyböjt 2 hete szombat

Mik 7, 14-15. 18-20; Lk 15, 1-3. 11-32

„Erre szétosztotta köztük vagyonát”

Fiatal koromban ezt a példabeszédet egyértelműen a tékozló fiúról szóló példabeszédnek nevezték. A történetnek hőse, igaz, negatív hőse, a gazdag ember fiatalabbik fia volt. A szigorú becsület, munkaszeretet, szülők iránti szeretet és engedelmesség világában kicsit szívbizsergető eseménynek tűnt a vagyonát kezelő apa tisztes házában a fiatalabb fiú rend ellen lázadó mokány alakja. A két fiú közül az idősebbik, az elsőszülött, a család szemefénye, a vagyon felének jövendő örököse, megérti az ősi szokásokat, elfogadja, hogy neki példát kell adnia az utána sorakozó kisebb testvéreinek, akik majd annyit örökölnek közösen, akárhányan lesznek, mint ő egyedül. Ezért engedelmes, tisztelettudó, rengeteget dolgozik, és őrizkedik a kikapós életviteltől. Aztán csak egy öcsi született utána. A példabeszédben nem esik szó az édesanyáról. Talán korán meghalt, ezért nem gyarapodott a család létszáma, holott abban az időben a viszonylagos jólét és hosszú emberi élet mellett a sok gyerek volt a boldogság harmadik fokmérője. Az édesapa szerethette nagyon a feleségét, ezért nem nősült újra. Inkább egyedül nevelte fiait. Esetleg ezért látszott ifjabb fia iránt kevésbé szigorúnak. Ő aztán ki is használta apja jóságát, és olyan kéréssel állt elő, amelyet jól nevelt fiatal soha meg nem tett volna: Kikérte örökségét, holott tudta jól, hogy örökség csak az édesapa halála után van. A korábbi ilyen irányú kérés szinte merényletnek számított a családban. Az apa, pedig szétosztotta köztük vagyonát.A csélcsap ifjú elköltözött messze földre, hogy ne legyen gátja szórakozásainak a nagyszerű apa és a szorgos báty. Nyugodtan akarta játszani a nagyurat, a bonvivánt. A történet ismerős befejezést nyert
A történetet elmélyülten olvasó és róla elmélkedő hívő, pedig lassan rádöbben, hogy ez a példabeszéd az apai szeretetről szól igazán. A tékozló fiú apja alakjában maga a mennyei Atya lép elénk. Odahozza Jézus, az engedelmes Fiú, aki maga mellé fogadta testvérnek Atyja tékozló fiait, a bűnbeesett embereket, akik egy gazember lázadó sátán kísértésére beugranak a csőbe, nem lesz elég nekik az apai ház mérhetetlen kincse, le akarják taszítani Istent, hogy helyette ők legyenek az erkölcsi norma, akik majd megmutatják, milyen nagyszerű az Istentől elpártolt, szabadelvű világpolgár. Amikor rádöbbennek, hogy nem istenek lettek lázadásukkal, hanem mindent tönkretevő nyomorultak, akkor Isten nemcsak Atyjuk maradt, hanem drága, mindig engedelmes Egyszülöttét ennek a bűnös embernek olyan testvérévé tette, aki elhagyja a mennyországot, és itt a földön önmagát adja rettenetes szenvedések árán áldozatul a kereszt oltárán. Ő látja, érti, hogy milyen gyenge, gyarló teremtmény az ember, mégis vállalja elkallódott testvéreit, örül annak, hogy Atyja az elherdált örökség helyett nagy lakomát rendez, isteni Fiát adja borjak húsa helyett ünnepi vacsorának, és Ő, Jézus a morgolódó mostohatestvéreket kioktatva bízik abban, hogy felnőnek melléje, és édestestvérként keblükre ölelik Atyjukhoz hasonlóan a megtérő bűnösöket.

NURSIAI SZENT BENEDEK

NURSIAI SZENT BENEDEK

 
*Nursia, 480 körül +Monte Cassino, 547. március 21. 

A szerzetesség eszménye, amely ilyen vagy olyan változatban minden nagy vallásban megtalálható, a keresztény Európa számára Benedekben olyan formát öltött, amely másfél évezreden át hatott az egész történelemre. A Benedictus nevet már Nagy Szent Gergely pápa (+604) eredeti jelentésében említi: Istennek ez az embere áldott, akár a nevét, akár az osztályrészéül jutott kegyelmet nézzük. Benedek jóval több mint amire ,,az utolsó római'' vagy ,,a Nyugat atyja'' elnevezés utal. Ezek a címek olyan béklyók, amelyeket minden évszázadban újra széttört. Benedek ,,Istentől áldott'', számtalan szerzetesnek pátriárkája a föld minden részén; miként Ábrahám, ő is sok népnek lett atyja.

Benedek életrajzi adatai Nagy Szent Gergely pápától származnak. Természetesen a pápa -- kora irodalmi igényeit szem előtt tartva -- nem mai értelemben vett életrajzot írt Benedekről. Építő jellegű írásaiban inkább Benedek szellemiségét vázolta, s a szerzetesség prófétai adományokkal megáldott atyja életszentségének rendkívüli vonásait emelte ki. De azért életének főbb eseményeit és szentté válásának útját is nyomon követhetjük a nagy pápa által írt ,,életrajz'' alapján.

Benedek 480 táján született a szabin hegyvidék kis püspöki székhelyén, Nursiában (ma Norcia). A szülők viszonylag jómódúak és elég széles látókörűek voltak ahhoz, hogy fiukat egész fiatalon Rómába küldjék tanulni. Így Benedek abba a városba került, amely még az antik kultúra fényét mutatta, de már apostolok és vértanúk sírja is ékesítette. Már másfél százada állt a lateráni, a Szent Péter-, a Szent Pál- és a nagy Mária-bazilika.

De a kereszténység győzelmének ezek a jelei nem terelték el a fiatalember figyelmét arról, hogy Róma hanyatlásnak indult. Azzal, hogy a császárság székhelye átkerült Konstantinápolyba, Róma szinte vidéki várossá fejlődött vissza. Ezenkívül az 5. századtól állandóan rettegni kellett a barbár germánoktól, de a keleti-gót Theodorich és széles látókörű minisztere, Cassiodorus 526-ig békét biztosított. Ugyanakkor az egyházi helyzet csalódást okozhatott, kivált a kléruson belüli bajok és a498. évi pápaválasztással kapcsolatos viszályok miatt. Baj volt politikai, egyházi, gazdasági, művelődési és erkölcsi szempontból is.

Az ,,örök'' város, az általános élvhajhászás és tanulótársainak lődörgése nem vonzotta Benedeket, ellenkezőleg. Otthagyta hát a várost a tanulmányaival egyetemben -- ez a diákélet nem az Isten szerinti életnek volt az iskolája. Az istenkereső fiatalember Nolai Szent Paulinus (+ 431) tanácsát követte: ,,Ha az ember nem akar Isten országáról lemondani, akkor menekülnie kell Rómából.'' Hogy egyedül Isten keresésének élhessen, mindentől szabaddá vált.

Benedek fokozatosan szakított környezetével, és megismerkedett a monasztikus élet különféle formáival, de Monte Cassino szentjéig még hosszú volt az út. Az első idők csodálatos eseményei tanúsítják -- Nagy Szent Gergely szerint --, hogy a fiatal Benedek hivatása kegyelmével már az első lépéseket is milyen tökéletesen tette meg. Rövid ideig Enfide (Affile) templomának aszkéta életet élő közösségébe tartozott, de csakhamar megvált tőlük. Lehetséges, hogy a keleti szerzetesek szigorú életmódja hatott rá. Mindenesetre Subiaco mellett teljes magányba vonult, és a tökéletes lemondást kereste. Így átélhette a szerzetesség és a lelki fejlődés minden fokozatát. Három esztendeig tarthatott ez az előkészületi idő. Ekkor belső fejlődése fordulóponthoz érkezett: Isten kivezette barlangja sötétjéből a remetét, és ,,odaállította az emberek elé példának, hogy mint a mécses a lámpatartón világítson mindenkinek, aki az Isten házában van''. Nagy Szent Gergely leírta, miként vált meg Benedek a remeteélettől és lett atyja azoknak a nőtlen férfiaknak, akik közösségben kívánták keresni Istent. Nagy Szent Vazul (+ 379) regulájából Benedek megtanulta, hogy a kolostori közösség kicsiben maga az Egyház, mert a tagok egy testként élnek és a fő: Krisztus. A különféle kísértéseket legyőzve megérett arra, hogy a lelki élet tanítómestere legyen.

De e téren is tapasztalatokra volt szüksége. Vicovaro mellett egy szerzetesi közösség élén megkísérelte kolostori fegyelemre nevelni a maguk útján járókat. Ekkor megtanulta, mekkora veszélyei vannak a szerzetesi életnek, ha nincsenek a szabályai rögzítve. Visszatért hát Subiacóba. De a szerzetesek -- meglehetősen sokan voltak! -- ismét arra kérték, legyen szellemi atyjuk. Erre szétosztotta őket tizenkét kolostorba, egy-egy ,,atya'' keze alá rendelte őket, maga pedig a legfőbb irányítást vette át. ,,Az Úr szolgálatának ebben az iskolájában'' a jeruzsálemi ősegyház szelleme élt; főleg a monasztikus erényeket (engedelmesség, imádság, munka) gyakorolva élték az apostoli életet. A szerzetesi közösség felépítésén fáradozva Benedek megtapasztalta, mennyi törődést kíván a regulához igazodó élet lehetőségeinek megteremtése.

Subiacóból Istennek benne lakó Lelke Monte Cassinóra vezette, arra a hegyre, amely szimbólum lett a történelemben, ,,Isten hegyre épített városa''. Tanítványaival nekilátott az új feladatnak. Míg Subiaco a világtól való elfordulás helye volt Benedek számára, addig Monte Cassinón az ,,építő ember'' (W. Nigg) teljesedett ki benne. Megszerezte az önmaga fölötti uralmat, és tanítómestere lett az istenkereső embereknek. Egy régi erődnek és egy hajdani szentélynek a romjaiból kolostort épített, és benne egységes alkotmányhoz igazodó közösséget hozott létre. Ezt is, azt is világos terv szerint monasztikus alapelvekhez igazodva vitte végbe, s közben mindig nyitott maradt kora, az emberek és a feladatok számára. Mindnyájan a közös ,,szent szabály'' szerint éltek, amely épp Monte Cassinón kapta meg végleges formáját. Pontosan meg volt határozva az imádság, az olvasás és a munka, az étkezés és az alvás ideje. Benedek aszketikus elképzelései, amelyeket évek hosszú során át próbált ki, ebben a formában öltöttek testet. Mindnyájan a szeretet közösségében éltek az apát vezetése alatt, és imádkozva, dolgozva törekedtek minden nap újra ,,tökéletes szerzetessé'' válni. Az európai ember természetének megfelelően összekapcsolták a szemlélődő és a tevékeny életet.

Nagy Szent Gergely szerint Benedek mindezeken túl az igét is hirdette, hogy elvezesse a népet a hitre és az Isten házába. Benedek, aki a neve szerint is, a kapott kegyelem alapján is ,,áldott'' volt, kiváló ,,építő ember''-nek, jó vezetőnek bizonyult. Megvolt benne az emberi szív ismeretének adománya. Ennek birtokában nevelte a szerzeteseit, akiknek, az ,,istenszolgálat iskolájában'' egy olyan testvéri közösséggé kellett formálódniuk, amely készen áll Jézus Krisztusnak, az igaz Királynak szolgálatában a harcra, s háborúra. A Regulából látható, milyennek képzelte el Benedek a szentet. A szerzetes a szeretetből erőt merítve, a mindenütt jelenlévő szent Istentől ösztönözve, az alázat és az engedelmesség szellemében az imádságnak és a munkának él a közösségben. Az apát az Atyát és a Jó Pásztort testesíti meg. S mindent áthat a mértékletesség erénye és a megkülönböztetés készsége.

Benedek regulája annyi életbölcsességről, Istennel való töltekezésről és Krisztusnak olyan nagy szeretetéről tanúskodik, hogy 1400 esztendő folyamán -- a szerzeteseken kívül is -- megszámlálhatatlanul sok keresztényt magával ragadott. Ugyanakkor tudjuk: Benedek nagysága és regulájának jelentősége nem az ,,eredetiség''-ben rejlik. Benedek maga is megfogalmazta, hogy reguláját ,,a szerzetességben végbemenő változás'' kezdetének tekinti (73. fejezet), még nem jelenti a kiteljesedést, nem akar mindent felölelni. Az utolsó fejezetben túl is mutat saját magán és a regulán. A regula e nyitottsága révén vonult be oly könnyen a történelembe. A történtekből kiolvashatjuk: milyen lehetőségeket foglal magában a szabályzat.

Történeti értelemben nem volna helyes Benedeket rendalapítónak nevezni, először is azért, mert az akkori aszkéták és közösségek olyan szerzeteseknek nevezték magukat, akik ,,a szent atyák, különösen Szent N. N. szabályai szerint élnek''. Az apát szabta meg az életrendet, s rendszerint nem egy, hanem több szabályzatból merített. Innen érthető módon a ,,szabályzatkeverékek'' időszakáról is szokás beszélni. 600 körül pl. Galliában mintegy húsz, egymással kevert szerzetesi szabályzat volt használatban. Benedek maga egyértelműen utal rá, milyen elképzelései voltak. Nem akarta, hogy szabályzatát abszolútnak és egyedül érvényesnek tekintsék; csak ,,kezdet''-nek ajánlja; s ,,ha valaki a tökéletes szerzetessé válásban gyorsabban halad, annak ott vannak a szent atyák szabályai'' (73. fejezet). Benedek tehát épít Pakhomioszra, Cassianusra, Vazulra és a többi atyára, s nem akarja őket sem mellőzni, sem fölöslegessé tenni. Mégis, Benedek szabályzata hamarosan általános lett, az európai kolostori élet regulájává vált.

547. március 21-én véget ért a szerzetesség Monte Cassino-i pátriárkájának földi élete. Nagy Szent Gergely szerint ,,a templomba vitette magát, és gyengeségében a tanítványaira támaszkodva állt ott - - kezét az ég felé emelte, így lehelte ki imádsággal a lelkét.''

A 9. századtól március 21-én, a temetése napján ünnepelték Szent Benedek apátot. A galliai liturgikus könyvekben azonban már a 8. század végén megjelenik július 11., mint ,,Szent Benedek születésnapja'', de az ünnep eredetéről idáig semmi nem derült ki. Mivel azonban a nagyböjt állandóan akadályozta az ünneplést, 1969-ben mégis áttették július 11-re.


--------------------------------------------------------------------------------

A szerzetesek atyjának, az ,,építő ember''-nek, Isten Egyháza ,,legkiválóbb nevelőjé''-nek életéből Nagy Szent Gergely hagyott ránk Dialógusaiban egy csokorra való történetet. Nem lehet mindig egyértelműen szétválasztani, mennyi a történeti és mennyi a legendás elem, de így is elénk rajzolódik Benedek csodálatos nagysága és jósága.

Gyermek- és ifjúkorában -- írja a szent pápa -- gondos dajkája, Cyrilla állt mellette. Akkor is elkísérte, amikor elhagyta Rómát, és Enfidébe ment. Egy nap Benedek keserves könnyek között találta Cyrillát. Egy cserépedény, amelyet kenyérsütéshez adott neki kölcsön egy asszony, véletlenül kettétört. Benedek fogta a széttört edényt, bement a kis templomba, bizalommal imádkozott, s lám, rövidesen Cyrilla épen adhatta vissza. Ennek híre gyorsan elterjedt, úgyhogy Benedek veszélyeztetve látta alázatát, ezért elment onnét.

Amikor a magányt kereste, egy elhagyatott vadonban rátalált Romanus remetére. Ez mutatott neki egy nehezen megközelíthető barlangot, majd állatbőrökből készített számára ruhát. Benedek ebbe a barlangba vonult vissza, hogy Istennek éljen és megvívja a belső harcokat, amelyeket senki nem kerülhet el, aki tökéletességre törekszik. Romanus ,,böjti maradék''-ából élt, amelyet a vendégszerető remete időről időre kötélen engedett le neki a fölötte lévő barlangból. Benedeket egy kis harang figyelmeztette az élelemre, de egy nap ez is megrepedt. Gergely szerint az ördög megharagudott Benedekre, hozzávágott egy követ a haranghoz, attól repedt szét.

Benedekre egyszerre rátört egy fiatal római nő emléke, akivel diákkorában találkozott. Ez az emlék teljesen megzavarta, és annyira vonzódott egykori ismerőséhez, hogy már-már elhagyta a magányt. Végül, hogy vágyát elhallgattassa, ruhátlanul egy tüskés bokorba vetette magát. (Egy legenda szerint hétszáz esztendővel később Assisi Szent Ferenc mélyen megrendülve állt meg ezen a helyen, és a szúrós bokor helyébe két rózsatövet ültetett.) Három esztendő elteltével vadászok tévedtek a barlang közelébe. Ijedtükben megálltak, mert azt hitték, hogy egy nagy vad rejtőzik a bozót mögött. Óvatosan előre kúsztak, s nagyon meglepődtek, amikor vad helyett egy emberre találtak, aki úgy beszélt nekik az isteni titkokról, ahogy még soha nem hallották senkitől. Amikor hazatértek, sok embernek megmutatták a barlang felé vezető utat.

A szomszédos Vicovaróban a kolostor a hanyatlás jeleit mutatta. Amikor az apát meghalt, a szerzetesek Benedekhez fordultak, hogy legyen az elöljárójuk. A szent remete vonakodott. Arra hivatkozott, hogy életmódjuk annyira eltér egymástól, hogy úgyse tudnának sokáig barátságban élni. Végül mégis teljesítette kérésüket. De hamarosan beteljesedett, amit előre megmondott. Az elkényelmesedett szerzetesek elviselhetetlennek érezték szigorú követeléseit, buzgalmát és csendes lényét, amely állandó szemrehányást jelentett számukra. Voltak, akik elhatározták, hogy elteszik láb alól. Mérget kevertek a poharába, de amikor az apát szokása szerint keresztet vetett rá, kettéhasadt. Benedek ebből megértette, hogy mi volt a szerzetesek szándéka. Nyugodt maradt és komoly: ,,Legyen hozzátok, kedves testvérek, irgalmas a Mindenható Isten -- mondta. Miért akartok rosszat tenni nekem. Nem megmondtam előre, hogy nem vagyunk egymáshoz valók? Menjetek, keressetek magatoknak olyan elöljárót, aki nektek való, nekem nem lehettek tovább a szerzeteseim.'' Ezzel visszatért a barlangba.

Nem sokkal később kialakult egy szerzetes település, amelynek kis kolostoraiban őszinte istenkeresők éltek. Csakhogy nem messze tőlük élt egy különös pap, Florentinus, aki csupa harag és irigység volt, amikor látta, hogy a szent milyen példamutató életet él, s küldött neki egy mérgezett eulogiumot -- azt a kenyeret hívták így, amelyet az akkori szokás szerint a misében áldottak meg, és a barátság jeléül adtak ajándékba. De nem sikerült a terve. Benedeknek volt egy barátja, egy holló. Ez minden étkezéskor odarepült, és csipegetett Benedek kenyeréből. Ezúttal azonban csak a csőrét tátotta ki, és a szárnyával csapkodva körülugrálta a kenyeret, mintha csak ezt mondta volna: ,,Vigyázz, a kenyér nem nekünk való!'' A szent megértette, és nem evett belőle. Florentinus, miután terve balul ütött ki, Rómában felfogadott néhány utcalányt, és elküldte őket, hogy csábítsák el a testvéreket. Benedek, látva, hogy a szerencsétlen papot a gyűlölet fűti személye ellen, néhány társával elhagyta a vidéket. Florentinus kiállt a háza elé, és kárörvendve nézett az elvonulók után. De az egyik támfal megingott, és maga alá temette a szerencsétlent. Benedek visszamaradt tanítványai sietve jelentették mesterüknek, hogy visszatérhet, mert ellensége halott. De ő könnyezett a hír hallatán, és továbbvonult dél felé.

Monte Cassino Benedek nagyszerű regulája nyomán (Imádkozzál és dolgozzál!) csakhamar az istenszolgálat iskolája lett. Nemcsak szerzetesek vagy a szerzetesi életre készülők mentek fel a szenthez. Bárki segítségre talált itt, ha valamiben szükséget látott. Még ha a kolostornak nélkülöznie kellett is, a szent apát inkább odaadta a tartalékát, semmint hogy valakinek, aki rászorult, ne teljesítette volna a kérését. Egy alkalommal a pincemester titokban eldugott egy korsó olajat, az utolsót, ahelyett hogy odaajándékozta volna egy szegény diákonusnak. Benedek nagyon megharagudott, és semmiképp nem akarta, hogy ilyen módon a kolostoré maradjon a korsó olaj. Meghagyta hát, hogy dobják ki az ablakon. De a korsó nem tört össze és az olaj nem folyt ki. Erre Benedek elküldte a diákonusnak.

Egy napon -- írja Gergely -- Benedek ott ült a kolostor előtt egy kőpadon, és olvasott. Egy ariánus gót lovagolt fel a hegyre, és átkozva, ütlegelve egy megkötözött embert hajszolt maga előtt. A gót, név szerint Zella, azt kívánta a paraszttól, hogy adja neki oda elrejtett javait. A szegény ember nem tudott magán másként segíteni, hát arra hivatkozott, hogy mindenét Cassino apátjára bízta. A gót harcos ezért arra kényszerítette, hogy mutassa meg neki az utat Benedekhez. Amikor Zella megpillantotta a szentet, azt gondolta, hogy -- amint az történni szokott -- már a megjelenésével, a hangjával meg fogja rémíteni. Egyenesen odalovagolt hozzá, és követelte tőle a paraszt javait. Benedek mint mindig, most is nyugodt maradt. Lassan fölemelte tekintetét, ránézett először a harcosra, aztán a megkötözött parasztra. A gót megrendülten a földre rogyott. Benedek odaszólította néhány társát, megvendégelte Zellát a kolostorban, és csak búcsúzóul figyelmeztette: óvakodjék attól, hogy védtelen embereket szorongasson.

Megint kőpadján ült Benedek, amikor egy hírnök érkezett, és jelentette, hogy a gótok fejedelme, Totila érkezik. Nem sokkal később fényes menet ért a kolostor kapujához, az élén királyi öltözetű és viselkedésű férfi. De Benedek, ahelyett hogy üdvözölte volna az előkelő vendéget, ezt mondta neki: ,,Tedd le, fiam, amit viselsz, mert nem a tiéd!'' Igaza volt, mert nem a király érkezett, hanem csak a fegyverhordozója, Riggo. Totila ugyanis ki akarta próbálni, vajon csakugyan látnok-e a szent apát, ahogy híre mondta. De néhány nap múlva csakugyan felkereste Benedeket maga is. Amint a győzhetetlen hadvezér messziről megpillantotta a szentet, tisztelete jeléül leborult, és csak akkor kelt fel, amikor Benedek szeretettel fölsegítette. ,,Sok rosszat teszel -- mondta a szerzetesség atyja szemrehányóan Itália ariánus urának --, és már eddig is sok rosszat tettél. Hagyj fel végre az igazságtalansággal. Bevonulsz Rómába, átkelsz a tengeren, kilenc esztendeig uralmon leszel, de a tizedikben meghalsz.'' Ez a jövendölés mindenestül beteljesedett volna, de Totila a szent imáiba ajánlotta magát, és mostantól kíméletesebben bánt a legyőzöttekkel.

Egyszer az egyik szerzetes könnyek közt találta az apátot. Sokáig nem szólalt meg, csak állt -- nem akarta Benedeket zavarni bánatában. Végül mégis megkérdezte, mi az oka, hogy ennyire bánkódik. ,,Ó -- felelte Benedek --, ez az egész kolostor, amelyet építettem, és minden, amit testvéreim számára előteremtettem, a Mindenható akaratából az ellenség kezére kerül. Alig tudtam kiimádkozni, hogy legalább a testvérek életben maradjanak.'' S valóban, egy fél évszázad múlva a longobárdok alapjaiig feldúlták a kolostort Monte Cassinón. 

Nagyböjti kalendárium 17.

Nagyböjti kalendárium – március 21.

Az idei nagyböjtben mindennap az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás gondolataival készülünk húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

A mostani világunk – ez a félelmeiben és reményeiben is kereső világ – ne kedvtelen, letört emberektől hallja meg az örömhírt, akik türelmetlenek vagy aggodalmasak, hanem olyanoktól, akiknek az életén szinte átsüt az a kezdeti lelkesedés, amely Krisztus öröméből származik, és így szolgálják az evangélium hirdetését.

Mindenható Istenünk,
adj erőt, hogy a közelgő ünnepekre
töredelmes bűnbánattal tisztítsuk meg lelkünket.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

KÖSZÖNTŐ BÁNK ATYA NEVENAPJA ALKALMÁBÓL

KÖSZÖNTŐ BÁNK ATYA NEVENAPJA ALKALMÁBÓL

Bánk atyát köszöntöm, aki a keresztségben Lajos nevet kapta. Amikor fogadalommal kötelezte magát a kisebb testvérek rendjében, a Bánk nevet kapta. A szerzetes meghal a világnak, elveszti világi nevét is. A mai nap híveinek és tanítványainak a tisztelve szeretet Bánk Atya névnapja. Az ünnep, mindig alkalom a számvetésre, a pillanatnyi elcsendesedésre. Az Atya a pesti ferences templom híveit szolgálja nap, mint nap. Hirdeti a szószékről az Isten igéjét, magyarázza a szentírást. A gyóntatószolgálatban állandó segítője a bűnbánat szentségében részesedni kívánó hívőnek, a dogmatika tudományba avatott kézzel segíti a kezdő tanítványokat. Vezetője volt rendjének a nehéz időkben, segítette, irányította a szerzetesi élet újjászerveződését, nevelte az új hivatásokat, támasza, segítője a hozzáforduló vigaszt kereső embereknek. Rendíthetetlenül szolgálja, Jézus Krisztust, szóval, tettel, cselekedettel. Példaképp számunkra, az örökké mosolygó, kiegyensúlyozott, szép beszédű Bánk Atya. Igaz magyarsága, máriás lelkülete arra tanít bennünket, hogy nem hangos szóval, nem erőszakos módon, hanem a mi Urunk édesanyja, a magyarok Nagyasszonya segítségével jutunk előbbre életünkben. Prédikációi, könyvei mind hirdetik: az Atyához Jézuson keresztül Szűz Mária által. Bánk Atya pap mindörökre, Melkizedek rendje szerint. Kérem, kérjük az Úr Istent, adjon erőt, egészséget számára, hogy mint gyémántmisés pap szolgálatát még nagyon sokáig teljesíthesse a mi Urunk dicsőségére.

Nagyböjt 2 hete péntek

Nagyböjt 2 hete péntek

Ter 37, 3-4. 12-13a. 17b-28; Mt 21, 33-43. 45-46

„Példabeszédeit hallgatva a főpapok és a farizeusok megértették, hogy róluk beszél”

„Volt egy gazda, szőlőt ültetett”(Mt 21,33) Ez a szőlősgazda maga a fölséges Isten. A teremtés befejeztével Isten életteret adott az embernek. A szőlő önmagában is ehető, lehet belőle kitűnő italt készíteni.El lehet adni a fölösleges termést, a bor is értékesíthető. Tehát a megélhetést nagyszerűen biztosítja a gondos gazdának. A példabeszédbeli gazda elkészítette a szükséges berendezéseket is.
A védelmet szolgálta a kerítés és az őrtorony. A taposógödör már a szüretre készült. Amikor aztán mindenről gondoskodott, kiadta bérlőknek. Megegyeztek, hogy a termésből mennyit kell majd átadni a Gazdának. Ő, pedig messze földre elutazott. Amikor aztán a szőlőtermőre fordult, a szőlősgazda megbízott embereket, hogy az őt, illető termésmennyiséget szedjék be a bérlőktől. Azok azonban nem fizették meg a jogos járandóságot. Kit megvertek, kit elzavartak, kit meg is öltek a küldöttek közül. A gazda értetlenül állt az események előtt, azért úgy döntött, hogy egyszülött fiát küldi a vita rendezéséhez, remélve, hogy őt tisztelettel és eredményesen fogadják. Mint hallottuk, őt kegyetlenül megölték, remélve, hogy megkaparinthatják az örökségét.Ez a példabeszéd a zsidó népről szól. Isten nekik szánta az ígéret földjét,Kánaánt.Oda hívta választottját, Ábrahámot. Megmutatta neki a termőföldet, amely a kenyérgabonát biztosítja, a pompás legelőket, ahol birkanyájak legelésznek, a nagyszerűen megépített, megerősített városokat. A gyümölcsösök pompásan teremtek. Ennek a jólétnek mintája volt a csodálatos szőlő, amely akkora fürtöket nevelt, hogy két ember tudta csak fölemelni. Ez mind utódaidé lesz majd hat évszázad múlva, mert ezek a mostani lakók nem adják meg nekem az imádás méltó hódolatát, ellenségemet, az ördögöt imádják bálványképeikben. El fogom majd pusztítani ezeket a hálátlan népeket, és a te utódaidnak adom néhány évszázad múlva, remélve, hogy ők kizárólag engem szolgálnak hálás szívvel. El is jött a megjelölt időpont. Mózes elvezette népét egészen a határig. Onnan, pedig Józsue vezetésével indultak a Jordánon átkelve a honfoglalásra. Úgy történt minden, ahogyan Isten annak idején megígérte: kipusztított előlük hét népet. Minden készen várt rájuk. Csak el kellett foglalni a kisorsolt örökséget. Az első évtizedek rendben teltek. De aztán kezdődött a lopakodó hűtlenség ideje: a bálványozás. Voltak Istenhez hűséges vezetők, akik gondoskodtak az egyistenhit ápolásáról, de aztán elromlottak a vezetők is a néppel együtt. Dávid király csak egyetlen egy volt. Már a fia és utódja, Bölcs Salamon is helybenhagyta a bálványozást, amikor megöregedett. Utódai, pedig üldözték az igaz hitet, Isten küldötteit, a prófétákat rendszerint kivégeztették. Isten szörnyű büntetést küldött rájuk: 722-ben az északi tíz törzset, majd 587-586-ban a déli királyságot pusztíttatta el. Elérkezett a Gazda Fia. Az időszerű vezetők: farizeusok és főpapok minden erővel ellene vannak. Már elhatározták, hogy megölik, csak a rajongó tömeg miatt még nem merik megtenni, de jól értik, hogy Jézus átlát rajtuk.

BRAGAI SZENT MÁRTON

BRAGAI SZENT MÁRTON 

érsek
*Pannónia, 515 körül. +Braga, 580. 

Nyugtalanul mozgékony, sokoldalú, mégis belső célratöréssel telített: ilyen Szent Márton élete, és a kora is, a 6. század. A népvándorlás nagy viharai elmúltak, a régi római birodalom európai és észak-afrikai vidéke hozzászokott új, germán uraihoz. Az új birodalom belseje azonban még forrongott, s a keletrómai császár, Justinianus utolsó kísérletébe fogott, hogy helyreállítsa a régi római birodalmat.

Justinianus uralomra lépésekor Márton kb. tizenkét éves volt. 515 körül született Pannóniában; szülői háza, gyermeksége és ifjúsága nem ismeretes számunkra. Arról a szerzetesközösségről sem tudunk semmit, amelyhez Márton a hazájában csatlakozott. Azoknak a kolostoroknak az egyike lehetett, amelyek -- a hasonlóképpen Pannóniából származott -- Tours-i Szent Márton (lásd: A szentek élete, 650. o.) ideje óta a gall- római térségben az aszkézis és a jámbor tanulás központjává lettek. Bizonyára azzal a céllal, hogy megismerje a szerzetesség szellemi hazáját, Márton zarándokútra indult Keletre. Felkereste Palesztina szent helyeit, és éveket töltött Kelet kolostoraiban. Nemcsak a régi szerzetesek aszketikus tanításait ismerte meg, hanem belemélyedt a görög nyelv és a szent iratok tanulmányozásába is.

Az 550. év körül ismét útra kelt, de nem a hazájába ment, hanem Hispánia északnyugati vidékére, Galíciába, ahol mintegy száz évvel azelőtt telepedtek meg a germán szvévek. Az eredetileg katolikus szvévek 466 körül Remismund királyuk alatt az ariánus hitvallásra tértek, amelyhez a legtöbb germán törzs csatlakozott.

Márton azzal kezdte tevékenységét a szvévek földjén, hogy kolostort alapított Dumiumban, Braga királyi város közelében. Csakhamar a fiatal közösség apátja lett. Azon fáradozott, hogy szerzeteseit bevezesse az általa olyan nagyra becsült nyugati szerzetesség szellemébe. Pascasius testvérrel együtt görögből latinra fordította az ,,egyiptomi atyák'' összegyűjtött mondásait és tanításait. Előtérben állnak benne az isten- és felebaráti szeretet elemi követelményei, amelyekhez igazi alázatosság és Jézus Krisztus segítő kegyelmébe vetett bizalom járul. Ebben a szellemben találkozik Márton műve a nagy nyugati rendalapítóéval, Szent Benedekével (lásd: A szentek élete, 339. o.), akinek a kolostorai egy emberöltővel korábban kezdtek hozzá Közép- Európa átalakításához. 556-ban Dumium apátsága püspökség lett, Márton pedig első püspöke, majd néhány évvel később Braga érseke. Időközben bekövetkezett a döntő fordulat, s bizonyára nem az idegen szerzetes befolyása nélkül: Miro király katolikus lett, és vele együtt a kor szokása szerint a népe is. Most sor került arra, hogy a külső eseményeket belső átalakulás kövesse. Már 561-ben megtartották az első zsinatot Bragában, 572-ben a másodikat. A zsinatok fő feladata az volt, hogy egységesítsék a hithirdetés és az egyházi fegyelem érdekében végzett munkát. Mártont tekinthetjük a zsinati határozatok szerzőjének. Püspöktársai nemsokára hozzá fordultak, hogy gyakorlati segítséget kapjanak a határozatok végrehajtásához. Mártonnak egész sor ezzel kapcsolatos írása maradt ránk. Bámulatos, mennyire értett ahhoz, hogy beleilleszkedjék címzettjei tematikájába és stílusába. Ilyen az Életszabály, amelyet Miro király személyes kérésére írt. Nyelve annyira közel áll a klasszikus latinhoz, hogy a művet évszázadokon át Seneca írásának tartották. Ehhez járult persze az a téma is, amely, mint Márton különösen hangsúlyozza, nem ,,meredek és tökéletes dolgokra'' vonatkozik, ,,hanem olyanokra, amelyeket, mivel megfelelnek a természetes értelemnek, a világiak is teljesíthetnek''.

Egy prédikációjában éles szavakkal ítéli el a babonás bálványimádást, egyben pedig vigasztalón állítja a tévedésbe esett hívők szeme elé a Krisztus szolgálatára való meghívás nagyszerűségét, és Isten megbocsátó irgalmasságát.

Fennmaradt levélváltása Szent Venantius Fortunatus (535 körül--600 után) költővel, akit Márton túláradó szavakkal magasztal. A szent költői kísérleteinek tanúsága a sírfelirata, melyben védőszentjéhez és mintaképéhez, Tours-i Szent Mártonhoz fordul, és azt akarja, hogy az ő bragai templomában temessék el.

Márton, miután mindenkinek mindene lett, 580-ban halt meg. Ünnepét az északspanyol püspökségben március 20-án ülik meg.

Nagyböjti kalendárium 16.

Nagyböjti kalendárium – március 20.

Az idei nagyböjtben mindennap az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás gondolataival készülünk húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

Fedezzük fel és növeljük magunkban a buzgóságot, annak az édes örömét, hogy továbbadhatjuk az evangéliumot, még ha könnyek között vetünk is.

Istenünk, te kedveled az ártatlanságot,
és kegyelmeddel visszaadod nekünk a lelki tisztaságot.
Fordítsd magadhoz szívünket,
hogy Szentlelked tüzétől felgyulladva
állhatatosak maradjunk a hitben
és gyümölcsöt hozzunk a jócselekedetekben.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

 

A MEGVÁLTÁS

A MEGVÁLTÁS

Az Ószövetségben az Ábrahámnak adott áldás észrevehetően akkor virágzott ki, amikor unokája, Jákob, súlyos lelki válságba került. Egyiptom közelében legeltették nyájait az idősebb fiai, összesen tízen. Szerelemmel szeretett felesége, Ráchel két fia közül az idősebbik, József, édesanyja révén is, meg apja figyelő szeme szerint is a legintelligensebb volt a tizenkét fiú között. A legdíszesebb ruhát neki varratta apja. Örömmel hallgatta álmairól szóló beszámolóit. Testvérei azonban egyre inkább irigyelni kezdték apjuk érezhető kivételezései miatt. Amikor aztán egyedül maradt otthon szüleivel és a tizenkettediknek számító édes öccsével, Benjaminnal, apja azzal bízta meg, hogy menjen bátyjai után ellenőrizni tevékenységüket. A nyájak közelébe érve felismerték a testvérei, és azonnal kész volt a terv: most aztán megöljük! Júda azonban egy kiszáradt víztározóba rejtette a többiek elől. A tervet egyébként hasznosabb elgondolás váltotta fel: Egyiptom felé haladó karaván haladt el mellettük. Nekik felajánlották és eladták öccsüket húsz ezüstért. József hiába rimánkodott, a testvéri gyűlölet sokkal erősebb volt, mint a vérségi kapcsolat. József az érzéketlen szívű pénzemberek kezéből piacra, onnan pedig a fáraó eunuch tisztjéhez került. Igazán rabszolga lett. Gazdája felfedezte eleven eszét, és a házába vitte rabtársai irányítójának. Úrnőjének, az eunuch házigazda feleségének viszont kellemetlen vágyai támadtak. Mivel József brigádvezető rabszolgaként is megmaradt becsületesnek, az asszony feljelentette uránál, mint kerítőt. A ház ura feleségének hitt, József pedig a fáraó börtönébe került. Kezén és nyakán vasba verve szenvedett ártatlanul. Így sorvadt egy ideig. Aztán a fáraó két főemberét is melléje zárták. Egyik reggel mindketten elmondták álmukat. József azonnal megfejtette azok jelentését: az egyik kiszabadul, állását is vissza- kapja, a másikat pedig felakasztják. ( (Ter 37,1-36; 39-40) Később a fáraó is álmodott hét kövér és hét sovány tehénről, majd egy-egy búzaszáron nőtt hét-hét tele és üres kalászról. Mivel az álmot senki sem tudta megfejteni, a visszafogadott főpohárnoknak eszébe jutott József. A fáraó azonnal átrendelte a börtönből Józsefet. Meghallgatva az álmot, József azonnal megmondta jelentését: Hét bőtermő esztendő jön, majd hét szűkesztendő. A sok termést jó lesz raktárakba hordani, az éhínség éveiben pedig sok pénzért el lehet adni. A fáraó jelentősen meggazdagodhat. A fáraó azonnal okosan döntött: ezt a fiatalembert a börtönből kiszabadítom, megteszem alkirálynak és rábízok mindent (Ter 41) József azonnal munkához látott. Olcsón megvásárolt minden felesleget. Aztán a nem termő években megnyitotta raktárait. Jöttek a testvérei is. József felismerte őket, de azok nem sejtették, ki ez a komoly alkirály. Próbatétel után azonban felfedte kilétét, és nem állt bosszút testvérein, hanem kocsikat küldött apjáért és családjáért. Egyiptomba hívta és fogadta őket. Oda költözött a hetventagú család, a fáraó a legértékesebb vidéket adta nekik Józsefre való tekintettel. Jákob nem indult vissza Kánaánba, mert még kicsi volt a családja. Négyszázharminc évig éltek, erősödtek ott, míg az újabb fáraók el nem nyomták és rabszolgaságba nem alázták őket. De ekkor már milliónál nagyobb volt a létszámuk. Isten pedig a nyolcvan éves Mózest küldte hozzájuk az örömhírrel: „Letekintettem rátok és láttam a bánásmódot, amelyben az egyiptomiak részesítenek benneteket. Ezért elhatároztam: kivezetlek benneteket az egyiptomi rabságból a kánaániak, a hettiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuzeusok földjére, a tejjel-mézzel folyó országba. Hallgatni fognak rád! Azután Izrael véneivel együtt menj el Egyiptom királyához, és közöld vele: Találkoztunk Jahvéval, a héberek Istenével, ezért most szeretnénk háromnapi járásnyira a pusztába menni, és Jahvénak, a mi Istenünknek áldozatot bemutatni. De tudom, hogy Egyiptom királya nem enged el benneteket, hacsak kemény kéz nem kényszeríti. Ezért kinyújtom a kezemet és megverem Egyiptomot mindenféle csodajellel, amelyeket közöttük művelni fogok. Arra majd elenged benneteket”(Kiv 3,16b-20) Isten, amit hatszázharminc évvel korábban elkezdett, amikor kiválasztotta Ábrahámot és meghívta, hogy vele kezdődjék el az emberiség az öröktől fogva kijelölt egyetlen Megváltó földre jöttének első nagy mozzanata. Isten kiváltja őket nagy erővel.

Nagyböjt 2. hete csütörtök

Nagyböjt 2. hete csütörtök

Jer, 17,5-10; Lk 16,19-31

„Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, bársonyba öltözködött, és minden napfényes lakomát rendezett”

Jézus példabeszéde úgy indul, mintha Üdvözítőnk mesélni akarna. Az sem lenne baj, ha Urunk vigasztalásul tanítómesét mondana az, akkor és a történelemben mindig élő szegény, nyomorult tömegnek. A mesék mondanivalója ugyanis mindig igaz: a becsületes, de szegény ember hiába törekszik, saját erejével nem sokra megy, nem tud nyomorából kiszabadulni. Elindul szerencsét próbálni. A gonoszok ellen küzdve előbb-utóbb melléje szegődik a szerencse, győz a gonoszokon, és itt a földön megkapja bátorsága és becsületessége jutalmát. A mese az igazságról szól: a magja igaz, de valóság tartalma semmi, vagy minimális. Itt Jézus nem mesét mond, hanem példabeszédet. Ebben az igazság nem a nem-létező erők, hanem a nagyon is létező ördögi gonoszság és az isteni erény harcol. A harcnak nem a földi örömök, hanem a túlvilági igazságszolgáltatás adja meg a megoldást. A főszereplő dúsgazdag még nevet sem érdemel, a szegény koldus pedig Jézus jó barátjának a nevével él és üdvözül. A dúsgazdagnak nem bűne, hogy öt testvéréhez hasonlóan neki is igen jól megy a sorsa. A történet szerint sosem dolgozik. Amikor kidobja az ágy, várja a gazdagok kényelme: fürdőszoba, kiszolgálás, főúri ruhák és pazar lakomák. Ebédlője ajtaja a térre nyílik, hadd lássa a pórnép, hogy élnek az urak. Ne csak lássa, milyen a jólét, hanem szenvedje is meg: aki csak benéz, gyorsan tovább inal, vigye magával a bosszús dühöngést: a mulatozóknak miért van munka nélkül is ilyen jólétük, neki és más szerény polgárnak pedig évente egy-két jó napja. Ezek a gyorsan tovatűnők még jobban járnak, mint a szerencsétlen Lázár nevű koldus. Ő már elvánszorogni sem tud. Nincs hozzá jártányi ereje sem. A nyitott ajtó előtt megcsapja, és szinte őrületbe kergeti a finom ételek illata. Nem azokból kér egy falatot, hanem a leesett vagy ledobott csontokért rimánkodik, ami a szerencsés kutyák jussa. Még éhesebben és porig alázva elvánszorog az ajtó elől, aztán pár lépéssel odább összeesik. Meghal. A kutyák sebeit nyalják, majd ingyen eltemetik. A túlzott jólét még gyorsabban végez a dáridózó gazdaggal. Ő a pokol bűzös és perzselő tüzébe pottyan. Iszonyú szenvedése közepette a pokol tornácára téved a tekintete. És akkor megérti az élet általános törvényét, mert Ábrahám, minden zsidók ősapja, kebelén dédelgetve az elegáns Lázárt, megmagyarázza: Te odafönt rengeteg jót kaptál. Azért kaptad, hogy bőven tudj adni a szegényeknek is, és így a jóságban kiegyenlítődjék a tömegek sorsa. Így bevégeztetett: Hosszan dőzsöltél, szívtelen és buta voltál, örök pokolban szenvedsz. Lázár semmit sem kapott tőled és rokonaidtól, akik szintén dőzsöltek és szörnyen buták voltak, ők is oda fognak jutni, ahol te gyötrődsz. Az emberi élet a gondoskodó szeretet próbája. Csak egyszeri lehetőség.

SALVATIERRAI PEREZ SZENT JÓZSEF

SALVATIERRAI PEREZ JÓZSEF 

vértanú 

(1890-1928) 

O is a mexikói vértanúk közé tartozik, akik a Calles-féle egyházüldözés áldozatai lettek. Közülük az Egyház sokat boldoggá, 27-et pedig 2000. máj. 21-én szentté avatott. József 17 éves korában lépett be a Ferenc-rendbe. Kaliforniában szentelték pappá. Visszatérve hazájába 1922-tol mint vikárius működött a jerecuaroi ferences plébánián. A Calles-féle keresztényüldözés idején csak titokban és álöltözetben kereshette fel híveit. 1928. máj. 31-én hívei egy májusi ájtatosságra hívták Canada de Tirados-ba, ott szentmisét is mondott. A visszafelé vezető úton egy csapat katona feltartóztatta őket. Le kellett szállniuk lovukról, cipojüket lehúzatták lábukról s hátrakötött kezekkel kellett futniuk Salvatierra felé. Közben egy nyeregtáskában talált iratokból megtudták, hogy pap is van köztük. József atya jelentkezett. Tudta, mi vár rá. Salvatierrából Cacalotéba indultak. A helység közelében József atyát az úttól félre vezették, nyaka köré kötelet vetettek s agyonlotték jún. 2-án. Amint lehetett, társai a véres holttestet Salvatierrába vitték. A hitvalló holttestén oszlásnak nyoma sem volt. Temetésekor·diadalmasan hangzott a kiáltás: Éljen Krisztus Király! A hívők felé küldött értesítésre egyebek közt ezt írták rá: „Adja a Mindenható Isten, hogy könyörgésünk; mely a vértanú áldozatát kíséri, Isten színe előtt kedves legyen és meghozza hazánk üdvét, szabadulását.” Sok imameghallgatás történt a vértanú közbenjárására. (Salvatierra a fovárostól nyugatra kb. 200 km-nyire fekszik.)
XI. Piusz Quas Primas apostoli körleveléből:
„Ha tehát Krisztus országa, amely jog szerint az egész emberiséget felöleli, a valóságban is mindenkit magához vonna, miért kételkednénk abban a békében, amelyet a Békesség fejedelme hozott a földre, aki eljött mindeneket megbékíteni, s nem azért, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon; aki bár ura mindeneknek, az alázatosság példáját mutatta s a szeretet parancsát tette alaptörvénnyé.”

Imádság:
Mindenható, örök Isten, te szent Fiadban, a Mindenség Királyában mindent meg akarsz újítani, add kegyesen, hogy hőslelkű vértanúid érdeméért a népek, megszabadulva a bűn szolgaságából az ő szelíd uralmát elismerjék. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen.

Nagyböjti kalendárium 15.

Nagyböjti kalendárium – március 19.

Az idei nagyböjtben mindennap az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás gondolataival készülünk húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

Az élet annál érettebbé és gazdagabbá válik, minél inkább elveszítjük azt annak érdekében, hogy másoknak életet adhassunk. Végső soron ez minden misszió lényege.

Urunk, Istenünk,
védelmezd jótettekben buzgólkodó népedet,
vigasztald oltalmaddal itt a földön,
és egykor ajándékozd meg örök boldogsággal a mennyben.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

 

A MEGVÁLTÁS és a SZENVEDÉS a BIBLIÁBAN

A MEGVÁLTÁS és a SZENVEDÉS a BIBLIÁBAN.

B E V E Z E T É S

Miért kell foglalkoznunk a megváltással, főként a szenvedéssel történő megváltással, amikor Isten a világot jónak és boldognak teremtette, az embert pedig kiemelten a legkedvesebb teremtményének gondolta, tervezte? Isten végtelenül boldog örökkön-örökké. A jósága ösztönözte arra, hogy végtelen boldogságát megossza egy véges, de mérhetetlenül nagy csillagvilággal. Amelynek mérhetetlenségéből következtetni tud majd ennek az anyagvilágnak a csúcs-teremtménye, akinek kettős természete lesz: anyagi teste és szellemi lelke. Embernek fogja szólítani a látható világ koronáját. Neki ajándékozza a mérhetetlen csillagvilág egy viszonylag kis nap-rendszerét, amelynek központja egy kis nap, azaz csillag lesz. A naptól számítva egy kisméretű bolygó kering, elég távol lesz napjától, hogy annak hője és fénye ki ne oltsa a rá teremtett anyagi természetű élőlényeket: növényeket és állatokat, és az anyagból és szellemből teremtett embert. Az anyagi test az embert a földhöz kapcsolja. Itt tud csak élni, egyedi típusú kétnemű lény. A többi élőlényt Isten a földből hívta létre: „Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, és fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön. Úgy is lett”. (Ter 1,11) „Isten szólt: A vizek teljenek meg élőlények sokaságával, az égen a föld felett pedig röpködjenek madarak. Úgy is történt. Isten megteremtette fajuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak, vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó. (20-21) „Azután szólt Isten: Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszó-mászókat és vadakat fajuk szerint” (24)„Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszó-mászó fölött, amely a földön mozog. Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten így szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog. Azután ezt mondta: Nézzétek: nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.” (26-29) Amikor Isten akarata szerint a földön már minden kialakult, hogy az embernek mindene meglegyen, amikor már a kemény kőzeteket porrá omlasztotta az Úr, hogy művelni tudja a még gyakorlatlan ember, Isten maga alakított ki egy hatalmas oázist. Ezt nem egy kis forrás éltette, hanem négy folyó. Kettőt közülük ma is azonos néven ismerünk: Tigris és Eufrátesz. Ezek a sivatagban termékenységet biztosítottak majdani uruk, az ember és családja, később számtalan ivadéka számára. „Az Úristen vette az embert, és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze. Az Úristen parancsot adott az embernek: A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely nap eszel róla, meghalsz”.(Ter 2,15-17) Miután Isten végigvezette Ádám előtt az összes állatot, és eközben ő nevet adott mindegyiknek, a névadással a maga tulajdonába is vette őket mindörökre. Utána pedig a nemzedéke örökölte, amíg a földön élet lesz.„azután így szólt az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony (Ísa) a neve, mivel a férfiből (Ís) lett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test (szervezet) lesz”(18.21-24)

Szent József

Szent József

2 Szám 7,4-5.12-14.16                 Mt 1,16.18-21.24       Lk 2,41-51

„Apád és én bánkódva kerestünk téged.”(48)

Máté (1,18) igaz embernek nevezi Mária vőlegényét. Igaz az, aki mindenkinek megadja, ami érdeme szerint jár neki. József tisztelte és szerette mennyasszonyát, Máriát. Ezért – bár nem értette Mária áldott állapotát, amikor Ein Karimból hazatért, nem futott a bíróságra, nem jelentette fel, hogy a törvény értelmében megköveztesse őt.

De nagyon bánkódott napokon keresztül. Kereste a megoldást jóakarattal. Jött is, mégpedig égi küldött világosította fel Mária magzatának isteni kiléte felöl.

Azonnal elfogadta az angyal felszólítását, magához vette az Istenanyát és az Emmánuelt, hogy egy életen át őrizze, táplálja, a legtisztább, legönzetlenebb szeretettel szeresse, szolgálja őket. (Mt 1,24) Menekülés Egyiptomba.

Amikor a 12 éves Jézus elszakadt szüleitől a jeruzsálemi templomban „három napig bánkódva keresték őt mindketten”(Lk 2,48). Mit jelenthetett ez a próbatétel Józsefnek? Talán azt, hogy most elveszi az Úr a kis Jézust, mert 12 éves, a gyermekkora befejeződött, és más hazába, esetleg tudósképző iskolába rendeli itt a templom mellett, hiszen Ő a Messiás, a világ Megváltója. Ő, József csak iparra tudná tanítani.

Talán most kell szenvednie azért, hogy annak idején egy kis ideig kételkedett Máriában?

Jézus tisztázza az aggodalmakat. Igen, Ő a küldetését szolgálta most is, ezt fogja tenni ezután is, de egyelőre a felkészülés József kemény munkájával folytatódik.

Mit jelent József példája most a férfiaknak? Egy édesanya áldott állapotban már nemcsak feleség, elfogadni, szeretni, szolgálni kell magzatával együtt. „Istent fogadja be a kicsivel”, a gyermekért felelősséggel tartozik, úgy kell nevelni, mint Isten küldöttét!

HORTAI SZENT SZALVÁTOR

HORTAI SZENT SZALVÁTOR

 (1520-1567) 

Barcelonától nem messze Colomba di Farnesben, egy kis faluban született szegény szülőktől. Egy ideig juhász volt, majd szüleivel együtt a falu kórházában lakott. Írni, olvasni nem tanult. Szülei halála után húgával, Bláziával Barcelonába ment s ott cipészinasnak állt, hagy húgáról gondoskodni tudjon. Mikor húga férjhez ment, akadálytalanul léphetett be Szent Ferenc rendjébe Barcelonában (1541). Nagy alázat, önmegtagadás, engedelmesség és imádságos lelkület jellemezte. A novíciátban Isten az ő tudta nélkül csodát művelt: annyira elmerült az imában, hogy elfeledkezett átadni a gvárdiánnak a konyhakulcsot, amit a szakács testvér rábízott - közben angyalok készítettek el mindent a reggelihez az érkező vendégek számára. A gvárdián elküldte volna, ha a csoda meg nem történik. Tortosa-ban egy beteg kisfiú gyógyult meg Szalvátor testvér imájára, emiatt a nép szentként kezdte tisztelni - ez elég ok volt arra; hogy tartományfőnöke még eldugottabb helyre helyezze. Ez újra és újra megismétlődött. 1547-ben helyezték Hortába, ahol kb. 12 évig maradt, itt történtek azok a tömeges csodás gyógyítások, melyhez foghatót nem ismerünk az Egyház történetében: naponta százával, néha ezrével jöttek az ország minden részéből a betegek (vagy hozták őket); a templomban Szalvátor testvér buzdította oket a bűnbánatra, a szentségekhez járulásra, a Szűzanya tiszteletére, aztán a Szentháromság nevében megáldotta őket, mire bekövetkezett a tömeges csodás gyógyulás.
Életírói a legnagyobb csodatevő szentnek tartják, ami nem túlzás. Itt ragadt rá a „Hortai” jelzo. És itt kellett elviselnie a legnagyobb megaláztatást: tartományfőnöke a közösség előtt a kolostori rend súlyos megzavarásával, felforgatásával vádolta s megkorbácsoltatta. Majd titokban, nevét is megváltoztatva (Alfonz) Reusba irányította, ahol egy keménykezű gvárdián lett a főnöke. Itt is megismétlődtek a csodák, de már nem olyan gyakran, mint Hortában. Innét Barcelonába helyezték, azzal a szándékkal, hogy majd az inkvizíció kideríti róla, hogy csaló, vagy a gonosz lélek által tesz csodákat. Az ellenkezője történt. Fényesen beigazolódott csodáinak hitelessége. Híre eljutott II. Fülöp királyhoz is, aki látni akarta. Majd Gandia hercege (Borgia Ferenc, a későbbi jezsuita szent) találkozott vele. Elöljárói azonban nem tűrték Spanyolországban, Szardínia szigetére, annak fővárosába, Cagliariba* helyezték, ott két évig működött mint alamizsnagyűjtő testvér, s itt is halt meg szent halállal márc. 18-án - ahogy azt hetekkel előbb megmondta. 1606-ban a Szentszék jóváhagyta, hogy Szalvátort boldogként tiszteljék, szentté avatása azonban csak 1938-ban következett be.
A két vak:
Hartában egyszer két vak kérte a szent segítségét. Szalvátor elküldte őket a montserrati Mária-kegyhelyre, ott kérjék a Szűzanya közbenjárását. Miután elmentek, közölte a mellette lévőkkel: „A két vak közül az egyik meg fog gyógyulni, mert hisz, a másik nem gyógyul meg, mert nem hisz.” (Úgy is történt.)

Imádság:
Istenünk, te Szent Szalvátort imádságos lelkülettel, alázattal, a Szűzanya iránti gyermeki tisztelettel s a csodatevés karizmájával tűntetted ki. Add, hogy pártfogására s erényeit követve eljussunk az üdvösségre. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen!

A év március 18.

Jézus, az elutasított Megváltó

Jézus nyilvános működése idején fokozatosan fedte fel istenemberi létét és messiási küldetését. Nem követelt magának előjogokat. Harminc éves koráig egyszerű iparosként dolgozott. Hagyta, hogy az emberek, köztük tanítványai, maguk ismerjék fel benne az Isten rég megígért küldöttét. Amikor azonban már sokat tanított, tanítása igazsága mellett rengeteg csodát művelt, akkor már joggal elvárhatta, hogy higgyenek neki. Kimondottan bántotta, hogy galileai lakos lévén megtagadják tőle még a lehetőségét is annak, hogy próféta lehessen. Még inkább fájt neki, hogy azzal vádolták meg, hogy a sátánnak, Isten ősi ellenségének, a barátja, az ő erejével űzi ki a megszállott emberekből az ördögöket. A különféle vádaskodások, viták nem okoztak szellemi nehézséget, de az ellenfelek szívében élő, általa jól ismert gyűlölet, a személyének gyökeres elutasítása fájdalmas volt a számára. Különösen nehezére esett, hogy népe Isten által kijelölt vezetői mereven elutasították. Miután Péter az apostolok nevében megvallotta, hogy Ő az élő Isten Fia, ez alkalmat szolgáltatott, hogy küldetése csúcsát, megváltó szenvedését és halálát bejelentse, ennek hátterét kinyilvánítsa. „Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól, megölik, de harmadnap föltámad”(Mt 16,21) Miért volt ez annyira kemény fájdalom? Mert az egész ószövetségi Szentírás eljövetelének az előkészítésére íratott, az említett elöljárók és szervek feladata volt, hogy minden időben figyeljék az eseményeket, ha a Messiás jelentkezik, akkor a messiási jövendölések alapján ismerjék Őt fel, adják át neki főhatalmukat. Mindezt a mindenkori főpapnak kellett szívén viselnie. Jézusnak nagyon fájt, hogy ennek ellentétét tapasztalta. Valamennyiük súlyos tévedése, jogosnak tűnő kifogása volt Jézussal szemben, hogy názáreti, márpedig a Messiásnak Betlehemben kell megszületnie. Kisebb jelentőségű dolgokban is elvárható a körültekintés a bírói gyakorlatban. Ebben az esetben a mulasztás semmivel sem menthető Gyűlölték Jézust és ez kiváló alibit jelentett, de akkor és utólagosan semmiféle felmentést nem ad számukra. Mivel nem Jézus feladata volt a kérdések feltevése, a rosszindulaton nem könnyített. Az Úr lelki szenvedései közé tartozott, hogy az elfogására tett több sikertelen kísérlet után ellenségei nemtelen módszerhez folyamodtak. Kiadták a parancsot, hogy aki tud Jézus tartózkodási helyéről, jelentse fel és méltó pénzjutalomban részesül. Mintha köztörvényes bűnöző lenne. Ennek a kísérletnek meglett az eredménye, ami Jézus egyik legnagyobb fájdalmát jelentette. Egyetlen ember vállalkozott arra, hogy elárulja, hol lehet elfogni Jézust. Ez az egyik apostol, a karióti férfi, Júdás volt. Jézus kezdettől fogva, tudta ezt mégis megrendült a lelke, amikor ténylegesen bekövetkezett.

Nagyböjt 2 hete kedd

Nagyböjt 2 hete kedd

Iz 1, 10. 16-20; Mt 23, 1-12

„Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg, de a tetteiket ne kövessétek”

Mózes a zsidó nép Istentől rendelt vezére volt. Isten megmentette a gyermekgyilkosságtól, majd a fáraó bosszújától. Negyven éven át tanulhatta Egyiptom minden tudományát. Aztán újabb negyven évig pusztai pásztorként edződhetett, elmélkedhetett. Nyolcvan évesen az égő és el nem hamvadó csipkebokor mellett állva találkozhatott személyesen atyái Istenével. Megtudta az nevét: Jahveh, aki Van. Itt kezdődött hivatalos küldetése, amikor az Úr megbízta népe kivezetésével Egyiptomból. A fáraóval kellett tárgyalnia, tíz rettenetes csapást zúdítania a birodalomra, amely megtörte a fáraó ellenállását. Szétválasztotta a tenger vizét, hogy a zsidók a túlsó partra menekülhessenek, majd a falként álló víztömeget az üldöző egyiptomiakra zúdította Mindezt Isten parancsára és hatalmával művelte. Szép, igaz címe maradt százhúsz éves korában bekövetkezett haláláig: Mózes, Isten szolgája. Isten az ő közvetítésével kötötte meg a zsidó néppel az ószövetséget, szentelte pappá bátyját, Áront és fiait. Mózes kapta a szentsátor elkészítéséhez, felszereléséhez, a szertartás elrendezéséhez az utasításokat. Mégsem végzett papi tevékenységet. Az ő széke a vezér széke maradt. Az írástudók és farizeusok ezt a vezéri ténykedést kapták és gyakorolták Jézus korában nemzeti szinten. Tevékenységüket a római helytartók is elfogadták.Jézus is elismerte küldetésüket:„Mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg, de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik” (3) Részletesen rámutat a hamis gyakorlatra:„Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat”.(4) Jézus sokat vitázott velük.(szombati munkatilalom) Kifogásolta szándékaikat is„Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek” (5) Feltűnő ruhabojt, imaszíj, sarki ima, előkelő helyek zsinagógákban és vendégségben, megtisztelő címek emelik rangjukat. Jézus azért tiltakozik a címek ellen, mert azokat nem, mint Isten helyettesei viselik, hanem ők maguk akarnak fontosnak látszani. Ez viszont tönkreteszi a vezetők értékeit, hiszen Mózes módjára mindenkinek Isten alázatos szolgájának kell maradnia. Erre ösztönöz bennünket az Úr, mert akit önmagáért becsülnek itt a földi életben, az megkapta jutalmát, nem várhat semmi boldogságot a mennyben. A földi díjak mind elenyésznek, a mennyeiek örökké tartók, és az üdvözültek milliárdjai tisztelegnek birtokosaik előtt. Istentelen hölgyek és urak nagyon ráfizetnek múlékony tündöklésükre. Mert aki önzően magáért tesz valami jót, elveszíti a szeretet érdemeit. Aki pedig az Isten országáért adja életét, az igazságért és a szeretetért, jutalma bőséges és örök. „Aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják” (12)

Nagyböjti kalendárium 14.

Nagyböjti kalendárium – március 18.

Az idei nagyböjtben mindennap az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás gondolataival készülünk húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

A valóságban a legnagyobb örömet azok élhetik át, akik nem törekednek magukat minden áron bebiztosítani, hanem ennél sokkal fájdalmasabb küldetéstudatuk van: másoknak életet adni.

Jóságos Istenünk, oltalmazd szüntelenül egyházadat,
hiszen nélküled erőtlen a halandó ember.
Segítségeddel tartsd távol mindig a rosszat,
és vezess minket az üdvösség útján.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

RÓMAI SZENT ELEK

Szent Elek az Isten embere

Szent Elek Rómában született 360 körül gazdag és jámbor családban. Atyja Eutimián szenátor volt, anyja Aglaida. Jó nevelést kapott tőlük. Szülei kívánságára megnősült, de a házasságkötés napján titokban elhagyta szülei házát és Edesszába hajózott. Szomorú szülei mindenütt keresték fiúkat, aki Edesszában élt, szegényes ruhában 17 évig egy templom lépcsőjén. Szigorú életet élt, keveset táplálkozott, a kapott alamizsnát szétosztotta a szegény öregeknek. Vasárnaponként magához vette Krisztus Szent Titkait. A külső önmegtagadással egyesítette a bensőt: sokat imádkozott és elmélkedett. Testének külseje egészen megváltozott és leromlott. Kívánva elkerülni az emberi dicséreteket, Tarzusba hajózott, de a szelek hazájába vitték vissza. Szülei házánál a kapu mellett élt egy kis kunyhóban 20 évet úgy, hogy senki nem ismerte fel. Vezeklő szigorú életét ott is folytatta. Sokat szenvedett a szolgák kegyetlenkedéseitől. Mindennap láthatta feleségét, aki állandóan siratta őt. Istentől előre megtudva halála idejét, Elek leírta életét és békén adta vissza lelkét Istennek. Szerettei csak halála után ismerték fel egy nekik írt levélből. Szent teste egy hétig temetetlen maradt. Jó illatot árasztott és sok gyógyulás történt általa. Az Aventinuson levő Szent Bonifác templomában temették el 411. március 17-én.