”Kiegészítem testemben, aminek híjával van Krisztus
szenvedése”
Természetesnek tűnik, hogy a szenvedés értelméről koromnál fogva könnyebben elmélkedem, és szeretném megosztani testi-lelki szenvedő testvéreimmel gondolataimat. Jézus szenvedései tökéletes engesztelést nyújtottak az isteni igazságosságnak az emberiség minden bűnéért. Szent Pál írja, hogy a minket vádoló okmányt Jézus saját testében felvitte a keresztfára és ott vérével mosta le bűneinket. Az a bizonyos kiegészítés arra vonatkozik, hogy Jézus az Egyházban tovább él, mint annak láthatatlan feje, és minden megkeresztelt beilleszkedik egy titokzatos test közösségébe, amelyet a Fő, Jézus Krisztus éltet és irányít, mint az emberi testet a fej. Ez az a bizonyos Corpus Christi Mysticum, amelyet hirdet az Egyház Szent Pál tanításaként saját magáról. Így már érthető, hogy Jézus saját testében, immár a misztikusban is szenved tovább, de ebben már nekünk, a titokzatos test tagjainak is szerepünk van, ha a szenvedéseket megértjük és akarattal elfogadjuk, mint Mesterünk tette saját fizikai testében. Elmélkedésünk az eucharisztikus szenvedésekkel foglalkozik. Jézus felszólította apostolait egy nagyobb fáradozás után, hogy menjenek el a pusztába kissé megpihenni. Amikor a kiszemelt helyre megérkeztek, már nagy tömeg várt rájuk. Induláskor ugyanis jól betájolták a hajócska irányát, és a parton gyorsabban haladva megelőzték a Mestert. Jézus pedig lemondott a pihenésről, mert olyan elhagyottaknak látta őket, mint a gazdátlan juhokat. Ez a gondolat benne már történelmi távlatokat nyitott, mint később kinyilvánult. A harmadik nap estefelé tanítványai figyelmeztették az Urat, hogy engedje, sőt küldje el a népet, mert kiürült minden karkosár, késő is van, meg ez a hely minden élelemszerző helytől távol esik. Jézus határozottan utasította tanítványait. Adjatok nekik ti enni! Nem hatja meg az ijedt szabadkozás pénztelenségükről, hanem előkerítteti az egyik fiúnál megmaradt öttenyérnyi kenyeret és két halat. Aztán rendelkezik: ültessétek le az embereket ötvenes és százas csoportokban. Tudatosítani akarta az utókor miatt is, hányan vannak a vendéglátásra várók. Ötezer férfi és legalább annyi asszony és gyerek. Ekkor Jézus mindenki szeme láttára megáldotta a kenyereket és a halakat, majd átadta tanítványainak, hogy adjanak belőle mindenkinek jóllakásig. A maradékot is összeszedeti: a fű közül kiszedhető nagyobb darabokból mind a tizenkét apostol összeszed egy-egy karkosárral. A siker óriási. Királlyá akarják kikiáltani Jézust. Tízezer gyomor tele van, az utókor nyavalygói megnyugtatására szolgál a tizenkét kosár maradék: semmi suskus, semmi indiai bűbáj, hipnózis, az öt kenyérből valóban jóllakott ez a nagy tömeg. Jézus azonban nem akar ilyen király lenni, ezért jól láthatóan Kafarnaumba hajóztatja tanítványait, maga pedig a hegyre menekül. Hajnalban a hullámzó tengeren tanítványai után gyalogol. Célba érnek. Másnap a tömeg egy része megtalálja Jézust a zsinagógában. Nagy az örömük. Jézus azonban kimondottan szenved, mert több órás magyarázás után sem hajlandók megérteni, hogy Ő nem Mózes, nem negyven évre ad gyomortápláló kenyeret, hanem az egész történelem minden emberének fölajánlja a saját testét ételül, vérét italul, hogy aki ezeket fogyasztja, azok számára mennyországra segítő táplálékot leljen. Meg is fogalmazza többszörösen: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az örökké él”. (Jn 6,54) Sokan faképnél hagyják. Jézus lélekben nagyon szenved. Tudja, hogy Ezekiel próféta ígérete nem hozott sikert, a kőszív a keblekből nem cserélhető ki. Ő teste és vére által isteni erejét adja, az segít csupán, de az is csak a hívőkön. Sokan nem értik ma sem. Együtt érzünk Jézussal?
Természetesnek tűnik, hogy a szenvedés értelméről koromnál fogva könnyebben elmélkedem, és szeretném megosztani testi-lelki szenvedő testvéreimmel gondolataimat. Jézus szenvedései tökéletes engesztelést nyújtottak az isteni igazságosságnak az emberiség minden bűnéért. Szent Pál írja, hogy a minket vádoló okmányt Jézus saját testében felvitte a keresztfára és ott vérével mosta le bűneinket. Az a bizonyos kiegészítés arra vonatkozik, hogy Jézus az Egyházban tovább él, mint annak láthatatlan feje, és minden megkeresztelt beilleszkedik egy titokzatos test közösségébe, amelyet a Fő, Jézus Krisztus éltet és irányít, mint az emberi testet a fej. Ez az a bizonyos Corpus Christi Mysticum, amelyet hirdet az Egyház Szent Pál tanításaként saját magáról. Így már érthető, hogy Jézus saját testében, immár a misztikusban is szenved tovább, de ebben már nekünk, a titokzatos test tagjainak is szerepünk van, ha a szenvedéseket megértjük és akarattal elfogadjuk, mint Mesterünk tette saját fizikai testében. Elmélkedésünk az eucharisztikus szenvedésekkel foglalkozik. Jézus felszólította apostolait egy nagyobb fáradozás után, hogy menjenek el a pusztába kissé megpihenni. Amikor a kiszemelt helyre megérkeztek, már nagy tömeg várt rájuk. Induláskor ugyanis jól betájolták a hajócska irányát, és a parton gyorsabban haladva megelőzték a Mestert. Jézus pedig lemondott a pihenésről, mert olyan elhagyottaknak látta őket, mint a gazdátlan juhokat. Ez a gondolat benne már történelmi távlatokat nyitott, mint később kinyilvánult. A harmadik nap estefelé tanítványai figyelmeztették az Urat, hogy engedje, sőt küldje el a népet, mert kiürült minden karkosár, késő is van, meg ez a hely minden élelemszerző helytől távol esik. Jézus határozottan utasította tanítványait. Adjatok nekik ti enni! Nem hatja meg az ijedt szabadkozás pénztelenségükről, hanem előkerítteti az egyik fiúnál megmaradt öttenyérnyi kenyeret és két halat. Aztán rendelkezik: ültessétek le az embereket ötvenes és százas csoportokban. Tudatosítani akarta az utókor miatt is, hányan vannak a vendéglátásra várók. Ötezer férfi és legalább annyi asszony és gyerek. Ekkor Jézus mindenki szeme láttára megáldotta a kenyereket és a halakat, majd átadta tanítványainak, hogy adjanak belőle mindenkinek jóllakásig. A maradékot is összeszedeti: a fű közül kiszedhető nagyobb darabokból mind a tizenkét apostol összeszed egy-egy karkosárral. A siker óriási. Királlyá akarják kikiáltani Jézust. Tízezer gyomor tele van, az utókor nyavalygói megnyugtatására szolgál a tizenkét kosár maradék: semmi suskus, semmi indiai bűbáj, hipnózis, az öt kenyérből valóban jóllakott ez a nagy tömeg. Jézus azonban nem akar ilyen király lenni, ezért jól láthatóan Kafarnaumba hajóztatja tanítványait, maga pedig a hegyre menekül. Hajnalban a hullámzó tengeren tanítványai után gyalogol. Célba érnek. Másnap a tömeg egy része megtalálja Jézust a zsinagógában. Nagy az örömük. Jézus azonban kimondottan szenved, mert több órás magyarázás után sem hajlandók megérteni, hogy Ő nem Mózes, nem negyven évre ad gyomortápláló kenyeret, hanem az egész történelem minden emberének fölajánlja a saját testét ételül, vérét italul, hogy aki ezeket fogyasztja, azok számára mennyországra segítő táplálékot leljen. Meg is fogalmazza többszörösen: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az örökké él”. (Jn 6,54) Sokan faképnél hagyják. Jézus lélekben nagyon szenved. Tudja, hogy Ezekiel próféta ígérete nem hozott sikert, a kőszív a keblekből nem cserélhető ki. Ő teste és vére által isteni erejét adja, az segít csupán, de az is csak a hívőkön. Sokan nem értik ma sem. Együtt érzünk Jézussal?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése